München,sör,cigi,rakenrol

daci Beszámolója
München megér egy misét. Vagy az máshol volt? Mindegy, ne feszegessünk geopolitikai kérdéseket, legyen elég annyi, hogy a művelt nyugati világ lombhullás táján legjobban futtatott sörfesztiválja az exeneszká legnagyobb tartományának székhelyén, Münchenben van. Pont. Ha modern és képszerű akarnék lenni, az Oktoberfestet akár nevezhetném egy egész napos flessnek tűnő egész napos flessnek is, csak az nem lenne igaz. Valójában nem hat egyből, csak szép lassan, alattomosan, korsóról korsóra kúszik fel tudatunkig, de ha beüt, akkor az hosszú ideig eltart. A közel kétszáz éves hagyományokkal bíró fesztivál ma már nemcsak a helybélieknek, hanem a világ minden részéről érkező sörbarátoknak is nagy élményt nyújt.

A szervezők az idei szezonra hétmillió látogatóra számítanak, amiből a mostani hétvégén kis túlzással kábé ötmillió meg is jelenhetett. Ennyi kikristályosodott szemű, literes korsóval sramlizenére dülöngélő embert nagyon ritkán látni. Reggel kilenc órakor már nem találtunk ülőhelyet egyetlen sátorban sem, ami azért is kellemetlen, mert a pincérnők csak az asztalnál ülőket szolgálják ki. A pánikrohamot sikeresen megúsztuk, ugyanis sikerült találnunk egy helyet, ahol a pultnál is hozzá juthattunk a serhez. Eddig hazai tapasztalatunk alapján kicsit tartottunk a csapolt sörtől, ám germán barátaink hamar rácáfoltak félelmeinkre. Érdekes módon hideg volt, szénsavas, és nem is vizezték fel. Mi ez, ha nem a legendás német precizitás?

A legtöbb híres bajor sörgyár saját sátorral képviselte magát fesztiválon, ahol a cég sörén kívül semmit, még üdítőt sem lehetett kapni. Sátranként csak egyfajta sört, meg a hozzá való sültkolbászt és egyéb részegséglassító ételeket lehetett vásárolni. Sört kizárólag literes kiszerelésben, 6,50 és 7 Euro közti árfekvésben vehettünk. A magyar árakhoz képest ez bizony drága, de ennél olcsóbban München külvárosában sem tudtuk beszerezni. Az árak ellenére este hatra anyanyelvi német szintre sikerült innunk magunkat, ennek köszönhetően minden gond nélkül tudtunk beszélgetni bárkivel, aki szembejött velünk.

A legérdekesebb ivócimboráink Angliából jöttek, a 10 fős társaság minden tagja Elvis imitátorként múlatta hétköznapjait, s természetesen itt is élethű inkarnációi voltak a Királynak. Pajesz, paróka, eredeti jelmezek, ahogy kell. Kérni sem kellett őket, máris énekelték a Jailhouse rockot. Nagy élmény volt, hogy nem találkoztunk Dieter Bohlennel, s az is, hogy hatása már egyre kevésbé kísért. Korábbi számításaink ellenére csak egy, azaz egy darab Modern Talkingon szocializálódott, bundeszliga hajú fiatalemberrel találkoztunk az egész fesztivál területén, ami mindenképpen nagy előrelépés korábbi némethoni tapasztalatainkhoz képest.