Bizánc

Törökország Isztambul

Ott-tartózkodás ideje: 2004. márc. 09.  - 2004. márc. 16. (7 nap)

0 hozzászólás I 4 648 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. márc. 16. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar daci Beszámolója

Cimkék: bizánc  isztambul  törökország  világörökség 

Pár éve a fősuli folyosóján a hirdetőin török utazást kínáló plakátok jelentek meg, még valamikor a szemeszter elején. GYorsan le is csaptunk a haverokkal a már-már egzotikumot súroló, de még busszal megközelíthető kirándulásra. Nagy hangsúlyt kap itt a „még busszal megközelíthető” kifejezés, ugyanis szerintem ez az alig kevesebb, mint másfél ezer km-es távolság az emberi tűréshatár azon pontja, amit autóba ülve el tud még viselni. Nem is a távolság, hanem a Szerbián, illetve Bulgárián átvezető utak, s az utakat metsző országhatárok jelentenek itt gondokat. A táv kb harmada letudható autópályán, ám a maradék kimondottan rossz állapotú, nagyon gödrös, két sávos úton vár az arra utazóra. A balkáni határátkelők pedig kifejezetten támogatják az összes olyan szabadidős tevékenységet, amit unalmadban ki bírsz találni a buszon, hogy lekösd magad az órákon át tartó pecsételés idejére.

Nappali fényben volt szerencsénk átutazni Bulgárián, ami vitathatatlan természeti szépségei mellett (a Marica folyó több 10 km széles völgyén át visz az út, jobbra-balra közel 3000 m-es hegyláncok között) eddigi életem legtrógerabb országa. Nem tudom, mennyire gondolták komolyan a 2007-es EU csatlakozást, de nekem akadnak kétségeim. Romos, koszos, ápolatlan,- s rengeteg negatív jelzőt be lehetne ide szúrni- falvakon, városokon vezetett át az út, mindenhol csak elhagyatott üzemek és szegénység. Nem szabadna a busz ablakán kikémlelt pár óra alapján megítélni az országot, de sajnos mi csak ennyit láttunk belőle, s a már említett táj szépségein kívül kulturális értékeket sajna nem tudtunk felfedezni.

A Törökországba való átjutás újabb meglepetést hozott, ugyanis a bolgár-török határ a valóságban is köbö olyan vastag, mint a térképen a piros csík. A két ország viszonya alulmúlja még a legendás magyar- román kapcsolatokat is, de hogy ennyire elizolálják magukat, arra nem számíthattunk. Alig 3 óra alatt sikerült úgy átgurulnunk Törökországba, hogy nem állt előttünk senki a sorban! A határon legalább 5 ellenőrző ponton kell átjutni, mindenhol kerítés, őrtorony, szögesdrót, a határsávban végig laktanyák, szóval semmit nem bíznak a véletlenre. Pozitív viszont, hogy innen jó minőségű autópálya vezetett célállomásunkig, az alig 30 óra alatt megközelíthető Isztambulig. Itt a szállás elfoglalása után a csoporttól gyorsan függetlenedő kis társaságunkkal egyből neki is vágtunk az éjjeli Isztambul felfedezésének.

Az átlag török pont úgy néz ki, ahogy az, az átlag magyar sztereotípiájában él. A kamionos bajusz szinte széria felszerelés, mellé a kreol bőr, meg az elmaradhatatlan öltöny, nyakkendő, ami tökéletesen jellemzi a legutolsó helyi bizsuárust is. A betörőarcuk ellenére nagyon jó fejek, mindent megtesznek érted, néhol már-már számodra kínosan nézik minden óhajodat. Bár a szőke hajszín adhatott némi támpontot nekik, mégis hihetetlen milyen könnyen levágták rólunk, hogy turisták vagyunk. Az itt nyaralókra egyébként a rendőrök is kiemelt figyelemmel tekintenek, minden sarkon áll egy posztoló Tarkan arcú egyenruhás, aki a zsebesektől, bűnözőktől, janicsároktól akar megvédeni. Ez azért pozitív.

Másnap reggel a város a fénynek és a sör hiányának köszönhetően már kevésbé volt homályos, éles kontúrral rajzolódtak ki a Boszprusz partján a város szimbólumává vált mecsetek. Könnyű dolga van az egyszeri utazónak itt, ugyanis a három leglátogatottabb emlékmű Kék Mecset, az Aya Sofia és a Topkapi Szeráj –talán a már évszázadokkal ezelőtt is a turizmusban fantáziát látó szultáni építkezéseknek köszönhetően- egymás mellé épült. Ha csak ennyiből állna a város, már akkor is megérné kiutazni érte. A történelmi belváros ezen kívül számos más látnivalót is kínál, itt, az eltérő építészeti stílusnak köszönhetően egy török számára átlagos épület is izgalmas lehet európai szemmel. A már említettek mellett itt áll az évszázadokkal ezelőtt alapított isztambuli egyetem, vagy a legendás bazár is.

A kábé Vas megyei átlag falu méretével bíró bazársoron tényleg mindent meg lehet kapni, amit ember el tud képzelni. A kínálati oldalon közvetlenül a hajóvontatásra, ipari alpinizmusra és színházi díszlet mozgatására is alkalmas aranyláncárus mellett áll a nehézbúvár felszerelésben, vízipipában, vagy embermagasságú bronz vázában utazó üzlet. A keresleti oldal meg persze vadul alkudozik mindenhol, s az elengedett dollárok után hajlamos azt hinni, hogy élete üzletét ütötte nyélbe az amúgy teljesen szükségtelen, s otthoni közegben már gagyinak tűnő alpakka meccsettel, vagy műbőr turbánnal a kezében. Mondom, elönti lelkét a boldogság, de csak addig, míg a következő sarkon meg nem látja élete szuvenírjét 3 dollárral olcsóbban. Az alkudozás egyébként a törökök vérében van, hihetetlen, de fél dollárt még a McDonaldsban is sikerült lefaragnunk az árból…

S ha már a két kontinenst lefedő városban jártunk, illő volt áthajóznunk a túlpartra is, vagyis Ázsiába. Nagy élmény keresztülhajózni a Boszporuszon még akkor is, ha a túlparton csupán 25 percet tölthettünk. Ázsia azon része egyébként semmi extra élményt nem nyújtott az leszámítva, hogy a város ottani oldalán nem beszélnek már idegen nyelvet és nem fogadják el a valutát sem, ami servásárlásnál nehézkessé tudja tenni dolgunkat.

A kint töltött 3 nap után újra a bő harminc órás, határon, Balkánon, embertelen utakon átívelő hazaút persze most sem volt kellemesebb, mint odafelé, változatosságot csak az hozott, hogy a visszaúton nem a bolgár, hanem a hegyek közt megbúvó szerb falvak látványvilága tárult elénk napfényben…
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina