2005 - első fejezet

Seychelle-szigetek Praslin

Ott-tartózkodás ideje: 2005. szept. 09.  - 2005. szept. 23. (14 nap)

0 hozzászólás I 11 117 látogató olvasta. Rögzítve: 2007. aug. 25. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar nsugi Beszámolója

Cimkék: Praslin  Seychelles 

Münchenbol indult a repülo. A lehetoségeim közül úgy tunt, hogy odáig - vonattal utazni a legpraktikusabb. Este fél 9-kor indul Pestrol, a hálókocsiban alhatom egész éjjel, és reggel negyed 7-re érkezik Münchenbe. Gondoltam, hogy jut egy kis ido, hogy nézelodjek a városban, mielott kimennék a repülotérre, merthogy a repülo csak este indul, és hajnalra érkezik Mahe-ra, a foszigetre, ahonnét még egy 10-12 személyes kis repülovel megyek tovább.

Elso benyomásként megállapítottam, hogy az elmúlt 25 év alatt a vonatok színvonala (mármint a nemzetközi vonatoké) nem hogy nem emelkedett volna, hanem leginkább csak leépült. A kárpit szakadt, a wc húgyszagú, és úgy ahogy van, elég szutyok.

A Ost Banhof vasútállomás kellemes meglepetéssel örvendeztetett. Áttekintheto falitábláról leolvashattam, hogy melyik S-Banh visz ki a repülotérre, meg hogy mikor és honnét. Megvettem a jegyet 8 euróért, és felmentem az 1-es vágányhoz, 5 percen belül jött is az S-Banh.
Na mármost a MÁV szerelvénnyel összehasonlítva finom meglepetésként vettem, hogy ez a szerelvény puhán úszott velem, szinte belealudtam a finom ringatózásba.

A müncheni repülotér csupa üveg, acélmerevítos ponyvateto feszül fölötte – mintha az olimpiai stadionokra emlékeztetne. Szívesen csatangoltam ott, érdekesnek tunt. Nagy csarnokok, hatalmas belmagasság, mégsem nyomasztó, mert gyakran van megszabdava a nagy tér.

Nem is kellett sokáig keresnem a Condor pultját, ahonnét reméltem megkapni a végleges jegyemet, mert az Internetes foglalásomról csak egy „elojegy” félét küldtek meg a címemre.
A pultnál történt érdeklodésem után az ügyintézo máris kérte a kofferomat, mert ha már megkapom a végleges jegyet, akkor ideadja a beszállókártyát is, és betárolja a boröndöt is, nincs vele tovább gondom.

27,5 kilóra mérte, s volt még további 2 kézitáskám is, amiket már nem mertem volna hozzámérlegeltetni, mert a 20 kilós súlyhatárt már így is meghaladtam jócskán. Ennek ellenére nem kellett pótdíjat fizetnem.
Ez volt a második kellemes meglepetésem ezen a reggelen.

Meg aztán hogy ilyen korán kaptam a beszállókártyámat, még minden hely szabad volt, s magam kérhettem, hogy hová szeretnék ülni. Naná, hogy ablak mellé, hogy fotózhassam a napfelkeltét.

Csak este 8 után kezdtek mások is szivárogni, mit szivárogni, doltek be az ajtón, mint az árvíz. Tolongtak.
Én meg azt hittem, hogy már holtszezon van nyárvégén.
Pörgosen ment a beszállás. Mindenki megragadta a kézipoggyászt, és beszálltunk. Mindenki megtalálta a helyét és leültünk. Semmi cicó.
Odakinn már besötétedett eddigre.

A város remekül ki volt világítva, gyönyöruen nézett ki, akár mindenszentekkor a temetoi mécsesek – úgy ragyogott az utcák hálózata. A reptér pedig teljes nagy felületével extra fényárban úszott. Óriási volt a város (elovárosaival együtt) vagy pedig egymásba értek a városok, merthogy nem láttam a lakott települések végére utaló sötét területeket. Már csak ott maradtak el a fények, amikor az Alpok fölé emelkedtünk. Odakinn -35 fok hideg van (késobb -45 fok is), 901 km/óra sebességgel megyünk, és 10100 méter magasságban utazunk.

Vacsorára sült csirke volt meg krumplipüré, vegyes salátával, és valami túrós sütemény is, eperöntettel.

Hajnalban éppen jókor ébredtem föl, valódi szép fotótémaként elém terült az óceán, fölötte a bodori bárányfelho, alatta a felhok árnyéka, és a szárny alatt a felkelo nap narancsszínbe forduló fényei. A tengervíz enyhén hullámzott, ragyogott rajta a hajnal.

Ugyan elég sokan voltunk a repülon, mert 45 sor volt (7 ülés 1 sorban) és úgyszólván minden széken ült valaki. Ennek ellenére a beléptetés simán ment. 6 ablaknál fogadtak bennünket, haladtunk szaporán.
Megtudakolta az ügyintézo, hogy melyik szállodában óhajtanék lakni, válaszoltam, hogy barátlátogatásról van szó, magánházban lakom. Tovább nem faggatózott errol.

Még nem is kaptam meg a kofferomat, amikor váratlanul lezuhant az ég (eso formájában). Hatalmas csöppökkel áztatta a repüloteret, a pálmákat, a hibiszkuszokat – nálam meg nincs esernyo. Az esokabátom pedig annyira mélyen van a boröndben, hogy inkább átáztatom magam a trópusi esovel magam is.

A foépülettol nem messze találtam meg a másik repüloteret, ahonnét a kisgépem indult tovább.
Elore le volt foglalva a jegyem, de az elso repülore nem fértem fel (nyilván többen voltunk, mint 10-12 fo), de nem kellett sokat várni, hogy a poggyászt feldobálják a következo gépre, s már mehettünk is tovább.

Úgy igyekeztem, hogy lehetoleg eléggé elol ülhessek – gyakorlatilag a pilóta tarkójába szuszogtam. Onnét legalább jól láttam. Jobbra az óceán néhány kis szigetecskével, balra az óceán néhány kis szigetecskével, és elol a pilóta vállán túl az óceán néhány kis szigetecskével.

20 perc alatt megközelítettük annyira Praslin szigetet, hogy ereszkedjék a gép – itt nyoma sem volt a Mahén tapasztalt esonek.
A csomagom átvétele után leültem a váróban, vártam, hogy értem jöjjön a vendéglátóm.
15 perc múlva egy csotrogány öreg autóval jött, a csomagtartót nem lehetett kinyitni, csak a hátsó ülésre beszórtuk a cuccaimat, a szigetelogumi kilógott az ajtó alatt, azt kézzel kellett beigazítani a nagyjábóli helyére.

Jobboldali közlekedés van.
Kár volt figyelnem a forgalmat, mert folyton azon izgultam, hogy a mi sávunkban szembe jönnek az autósok, leszorítanak, nem férünk. De hálisten O nem aggódott emiatt, hanem jó tempóval vette a girbe-gurba kanyargós betonúton a tempót.

Odagurultunk egy bolt elé, az volt kiírva az ajtaja fölé, hogy szupermarket. Közben meg csak egy kis falusi szatócsboltnak látszott.
Vettünk egy tálca tojást meg egy kis barna sört. Péter érdeklodött, hogy a kitett ananász helyi termék-e, vagy kenyai ? Merthogy a kenyai eléggé kínérett, se íze, se buze, a helyi lényegesen finomabb. Nem hoztuk el, mert a kínérett típusú volt.

A kisbolttal szemben már a fehér homok vakított, és a türkiz víz nyaldosta. Lekaptam a szandálomat, hogy had nyaldossa inkább az én lábaimat is, ha már úgyis ki-kifut a puha homokra. Csakhamar a farmernadrágom szárát is föl kellett húzni térdig, mert a ki-kinyaldosás jelentosebbé vált.

Elsoként végigjártuk a házat.
A foszint, a hatalmas nyitott terasszal (hintaszékek, takamaka fából való étkezoasztal, ülopárnákkal kényelmessé tett patkó alakú heverészohely) meg a mögötte lévo nyitott konyha, továbbá egy elotér.
Aztán megmutatta az én szobámat, ami egy jó hatalmas szoba, 2 nagy franciaággyal, önálló terasszal, jakuzzival, fürdoszobával, nagy tv, képmagnó, stb.
Jó lesz. Elférek. B-)))

Bedobtunk egy kávét meg 1-1 barnasört, aztán visszaültünk a csotrogányba és elfurikáztunk az Anase Lacio parthoz. Pompás fotótéma !!
A hullámok meg csak tódultak kifelé, és zúgott, sistergett a tenger, mint ahogy azt egy jól hullámzó tengertol el lehet várni. A pálmák finom árnyékot vetettek a liszt homokra, néhány takamaka fa is, néhány fikusz fa is, de foként a pálmák mindenfelé.

A partközelben néhány nagyobb méretu gömbölyure kopott szikla tartotta a hátát a szunni nem akaró hullámzásnak, én meg azt se tudtam, mit fotózzak hirtelenjében, mert az elragadtatásom kapkodóvá tett, és egyszerre akartam megörökíteni mindent, de mindent.

Apró kis homoki rákocskák menekültek elolem, én meg futóra vettem a tempót, mert megpróbáltam volna lefotózni, mielott a homokba vájt lyukba bújva eltunt volna elolem.

Azután Péter kertjét jártam körbe, nevét nem tudom növényeket láttam virágra borulva pompázni, karcsú lábú pókot a hálója közepén áldozatra várni..

Hektor kutya imád engem.
Különösen, ha a füle tövét vakargatom – a szemeit lehunyja úgy adja át magát az élvezeteknek, elgyöngül egészen. Persze a hátsiminek is örül, de látom, hogy a fülto vakargatás az igazi !

Este eljött Gilbert a kocsijáért, egy jóindulatú vidám fickónak tunik, azt mondja magáról, hogy o a jazz zenész. Vagy kitudja, hogy mi is o, hiszen itt a szigeten nem nagyon dolgozik senki sem (csak a bevándorló indiaiak esetleg). Ha tényleg jazz zenész volna valahol, akkor bizonyára jobb kocsija volna, nem ez a csotrogány.

Utinapló - Seychelles-i nyaralásomról
További kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina