Nyugat-Törökországban az Eupolisszal

agi Beszámolója

Cimkék: -  Eupolisz  nyugati  rész  Törökország 

Ma véget ért az utazás Nyugat-Törökországban az Eupolisszal. Milyen benyomásom volt? Milyen élményekkel, emlékekkel lettem gazdagabb? Összefoglalom néhány szóban, hogy mire is számíthat a betérő idegen ebben az országban:
Hihetetlen, varázslatos és megrendítő. A legszebb tájak mellett az ország igazi arcába is betekinthettünk az Eupoilszos túravezetők által; az elképesztő szépségű vidék érintése mellett kicsit megismerhettük az iszlám világ rejtelmeit. Tengerek és hegyek, faluk és városok, múlt és jelen, modernitás és konzervativizmus egyszerre jelen van. Ezen végletek és ellentétek találkozása teszi olyan ellenállhatatlanná az országot, olyan, mint a valóság és az álomvilág kusza egyvelege.
A Raki, a szőnyegek, a teák és a döner országának lakói barátságosak, boldogok, mindig mosolyognak és szeretik a magyarokat. A naponta többször megszólaló müezzin bekúszik az ember bőre alá. Hosszú bazársorok, kirakodóvásárok, éttermek nap mint nap elcsábítják a látogatókat a betérésre, alkura, vásárlásra. Gyönyörű, régi utcasorok, sikátorok regélnek a múltról és az ország lenyűgöző építészeti kultúrájáról. Az a hely, ahol etetik az utcán élő macskákat és kutyákat, ahol sintérnek nyoma sincs. Az egyetlen negatív hatás a hatalmas mennyiségű szemét hatására ért, ami beteríti az utcákat, hiába az állandó közmunkások izzasztó munkavégzése a megsemmisítésre.
A napok rohantak ezen a mesés vidéken, úgy éreztem magam, mintha egy varázsszőnyegen repültem volna a valós világ felett egy gyönyörű álomvilágban.
Nem, nem, nem akarom, hogy véget érjen ez az álom, leülök a kis szőnyeg formájú szőttesemre, lágyan végigsimítom a szövött párnahuzatot, belekortyolok a frissen főzött almateába, és lehunyva pilláimat újra ott vagyok. Újra hallom a müezzin hangját, újra érzem az utcák forgatagának fűszeres illatát, újra megcsillan a képzeletemben az Erciyas dag köveinek változó bordós-szürkés árnyalatainak fénye, újra hallom a tenger morajlását, újra érzem az ajkaimon a sós víz érintését, újra ott sétálok Kappadókia tündérkéményei között, újra látom magam előtt a feketén csillogó gyermek szempárokat és szende mosolyukat megbújva a rongyos kis ruhájuk mögött; mert belül, a pitvar meleg szalmájában mélyen őrzöm és vigyázok rá...
Ha valaki nem félti az érzékeit, hogy elvarázsolja egy másik világ, azt mondom: Igen, ezt látnia kell, tapasztalnia kell, éreznie kell, átélnie kell...