Egyiptom csodái egy hajóút során

farkasdine Beszámolója
1.nap: szept.08. péntek

¼ 10-kor indultunk Szombathelyről. Az idő elromlott, halásznaciba akartunk utazni de ki kellett cserélni hosszúnadrágra, mert olyan szar idő lett. Miért is lett volna sima az utunk, Győr előtt amikor fel akartunk hajtani az autópályára a sávunkba megjelent egy kőbunkó és csak a sofőr lélekjelenlétén múlott, hogy csak a tükrünket érte a másik autó. Persze, hogy elment megállás nélkül. De több se kellett mi utána fordultunk és kb. 1 km után utol is értük. Mentegetőzött, hogy ő meg akart állni, a fékje nem fogott stb. kifogások. Pista munkatársa felvilágosította, hogy jóval kezdett ki és felmutatta a rendőrigazolványát. Ha feljelenti akkor ez min. 1,5 év jogsi bevonás (cserbenhagyás). Hazafelé nagyon sűrűn imádkozzon, hogy lehiggadjanak és ne tegyenek feljelentést. ( Nem tettek, csak azért mert a kocsinak nem lett baja, ellenkező esetben helyszínelést is kellett volna tartani.) Na hát ilyen közjáték után folytattuk utunkat most már zavartalanul Pestre. Hát ezért kell időben elindulni és nem kicentizni az érkezést.
D.u. 1-kor megérkeztünk Ferihegy 2/B-re. Hamar eltelt az idő, nézegettünk, beszélgettünk pár utassal. Ők a Best Reisennel utaztak. Itt megjegyezném, hogy hiába raktam ki két táskánkra is a “fórum logót” a tevéset, senki nem jött oda, nem érdekelt senkit, pedig mekkora volt a lelkesedés előtte a fórumon. Na erről ennyit. És képzeljétek, kivel találkoztam a rep.téren? Ő kiabált meg. Petrával. Vele Tunéziába utazásunk során ismerkedtünk meg még előtte e neten később személyesen a rep.téren. És micsoda véletlen, ő is éppen aznap és éppen akkor utazott újból Tunéziába. Kérdezte, hogy csak nem ismét Tunézia? Nem válaszoltam most EGYIPTOM.
17.20-kor elkezdték osztani a rep.jegyeket és voucherokat. Utána bechekkoltunk. ( Lehetett volna fóliáztatni a bőröndöket 1750,-HUF-ért., mi nem tettük.) Zsolték kb.6 körül értek ki a reptérre. Ők is lerendezték a dolgokat, aztán vámvizsgálat és egy kis várakozás a beszállásra. Sokat nem kellett várnunk, hamar be lehetett szállni. Boeing 737-800-zassal utaztunk. Majdnem tele volt a gép. Nagyon klassz gép volt. Jobb mint Tunéziába, és nem utolsó sorba magyar személyzet. Minden magyarul és angolul hangzott el. Szép naplementébe szálltunk fel (ekkor már kitisztult az idő) fent meg a telihold várt ránk. A kaja is jó volt, meleg vacsi. Vadas kifőtt tésztával, linzer, üdítők több féle, bor vagy 4 fajta és két fajta sör. Utána kávé, tea. A monitorokon végig követni lehetett az útvonalat meg mindent. 12 ezer méteren repültünk, Belgrád és a görög szigetek felett. Nem is gondoltam, hogy sötétben ilyen klassz repülni. Minden látszott felülről. Kis falvak, városok fényei, körforgalom, szigetek …..stb. Közben 1 órás Mr.Bean is ment a monitoron. A felszállás és a leszállás is kb.15-20 perc alatt lezajlott. Gyorsan ment és zökkenőmentesen. Szóval klassz gép. Hurghada éjszaka csodás, rengeteg szálloda kivilágítva és már egész közelről.
A fórumon ugye azt írták, hogy kiszállás után irány a bank ablak 1-2 ember pár perc és kezünkbe a vízum. Na ezzel szemben legalább 500 ember hosszú tömött sorba a 4 bankablaknál. Épp előttünk szállt le 2 óriás gép tele ruszkival. Hát ők is ott vették meg a vízumot. De azért elég gyorsan ment.
Arabul kértem a vízumot, na ezen aztán nagyon meglepődött az ürge, de nagyon tetszett neki, és próbált velem kommunikálni arabul, nem sok sikerrel.
Útlevél kezelés (közben bejelentőlap kitöltése), “vámvizsgálat” (semmi nem volt) bőröndök átvétele. Letörték Pista bőröndjének a kitámasztó lábát és a számzárat.
Bent arab idegenvezető terelt bennünket, kint vártak a magyar id.vezetők. Közölték velünk, hogy 6-os busz és El-Gouna, Panorama Hotel. A kisbuszunk minket 4-ket és még 7 embert vitt a Palm Beach-be. Itt már csak arab id.vez. volt velünk aki csak angolul tudott.
Kicsit letargikusan és fáradtan megérkeztünk a szállodába kb. éjjel 2-kor. Ott nagy nehezen elmagyaráztam az arabnak ( szerencsére a hotelba a bechekkolást ő intézte, nem hagyott magunkra) ha már ilyen istenverte messze kiraktak (Hurghadától 30 km-re) bennünket akkor valami tuti szobát, de gyorsan. Azt megértettem, hogy tényleg mondta a recepciósnak hogy “bjutifull room”. Megkaptuk mármint a klassz szobát. Éjjel nem sokat láttunk, csak azt, hogy mindenütt víz, víz, víz….
Nagyon nehezen aludtunk el talán nagyon fel voltunk spanolva. Zsolték az egyik emeletes főépületben a földszinten kaptak szobát.
Alvás, majd reggel körülnézünk.


2. nap: szept.09. Szombat

½ 8-kor keltünk, 8-kor reggeli. Minden étkezés elõtt és után belsőleg “fertőtlenítés “ javallott. Ezt azért elég nehéz volt megszokni, mivel nem vagyunk az ilyenekhez hozzászokva. Csak nehogy rászokjunk.
Hát a reggeli felhozatalt nagyon részletesen nem ecsetelem, mert kitenne pár oldalt. Egy szóval: Pazar.
Csak a péksüti 20-25 féle, túró 3-4 féle képpen, sajt 5-6 fajta, saláta, zöldség 10-15 féle 4-5 fajta öntettel, omlett ahogy kéred 8 fajta hozzávaló, kenyér simán, pirítva, bundásan…stb, főtt tojás, sültvirsli, sült paradicsom, 8 féle müzli, 3-4 fajta lekvár, méz , kávé, tea, tej, narancslé, hibiszkusz tea …. szóval felsorolni is nehéz. Ezt most nagyjából megtettem, többször nem fogom. Ilyen volt mindig és majdnem mindenhol.
Reggeli után akartunk pénzt váltani, de a recepción nem volt elég, Zsoltéknak tudtak összesen 50 dolcsit váltani. Motorcsónakkal átmentünk (ezt a recepciós magyarázta el nekünk, ez a szálloda ingyenes szolgáltatása ) El-Gouna (továbbiakban E.G.) Down Town (tov.:D.T.) részébe. Ugyanígy lehet lemenni a Zeytona Beach-re is. Igaz az előbbi kb. 15 perces séta, az utóbbi valamivel több. Később mindkettőt megtettük.
Most egy kicsit mesélek E.G-ról és a szállodáról. E.G. Hurghadától 30 km-re, teljesen elkülönült amolyan luxus városka. Egy család kezében van az egész, ők építették és vezetették be a tengervizet lagúnákba. Ide csak ellenőrző ponton és sorompón keresztül lehet bejönni csak azoknak (arabok) akik itt dolgoznak, itt laknak és van rá engedélyük. Az arabokat mindig szigorúan ellenőrzik. Katona felszáll és mindegyik igazolványát rendesen leellenőrzi, akár ismerős akár nem.
E.G. nagyon tiszta, arab és núbiai stílusban épült házak és szállodák sora. Itt nincs szemét, nyomor, közlekedés is csak minimális, minden csilli-billi. Nagyon csöndes, nincs az állandó dudálás. Végül is nekem nagyon megtetszett és már nem bánom, hogy ide kerültünk. Sokaknak ezért nem jött be E.G., hiányzik nekik az arab “filling”. Mi úgy voltunk vele, ha ezt akarjuk akkor bebuszozunk Hughadára és ott töményen megkapjuk. De itt nem kell állandóan abban lennünk. Egy kis nyugalom szigete. Itt rengeteg a sétáló utca, sikátor, boltív, lagúna. Meg van, hogy csak melyik úton közlekedhetnek az autók, buszok. Szamaras kordét sem láttunk itt. Jó, ez biztos hogy mű egy kicsit nem látni az igazi arab világot. De a “boltokban” ugyanúgy alkudni kell mint máshol. Van bolt, bank, bazár meg minden Szóval nagyon nyugis hely. Hurghadára be lehet menni taxival, “busszal” és a hivatalos buszjárattal. Mi ezt vettük igénybe, nem kellett alkudozni a taxi-busz verzióval, kiküszöböltük az egyik fő átvágási forrást. Ez hivatalos, 20 személyes kisbuszok, ahol szigorúan jegyet kell váltani, lehet előre is oda-vissza (5,-LE/fő/út) még a helyieknek is. 20 percenként indul a megállóból (E.G.-D.T.-ban van)7.00-tól 00.30-ig közlekedik
Na talán ennyit E.G.-ról.
Most a szálloda. Nagyon szép szobák, szabályozható légkondival, TV-vel, telefonnal, hűtővel, hajszárítóval, széffel. Vannak a főépületek, azt hiszem a lagúna túloldalán is, ezek 3-4 emeletesek, és két fajta bungaló ( ezek felárért ). Egyik fajta nagyon aranyos nádfedeles, zsalugáteres, olyan mesebeli házikó, virágokkal körbefuttatva, pázsittal. A másik fajta, amilyen a miénk, a vízen van, cölöpökön áll, körbe hídon
megközelíthető házikók. Ezeken is zsalugáteres ablakok, és teraszajtók. Szóval nagyon ízlésesek, pofásak a belső berendezés kovácsoltvas. A terasz félkör alakú és az is a lagúna vízén van. Bogarak, szúnyogok egyáltalán nincsenek. Igaz láttuk, hogy még a pázsitot is permetezik mindenfelé. Egyébként itt a sivatagban üde folt, mert tiszta zöld (fű, bokor, pálmafa) az egész szálloda területe. Rendesen takarítanak, a személyzet a takarítóktól a pincérekig, londinerig mind mind kedves és nem erőszakos. Nem lesik a baksist.
Van pár üzlet is a szálloda területén a medence mellett.
Talán ennyit “röviden” a szállodáról, ja és nem több hektár területen fekszik, tehát sehonnan sem kell 1-2 percnél többet gyalogolni bárhová tartunk, mint ahogyan erre panaszkodtak más nagyobb szállodáknál.
Na akkor most folytatom a mai programunkat e “kis” kitérő után. Szóval átcsónakáztunk E.G./D.T.-ba. Felfedeztük a lagúna partjához közelebb eső részt. Akkor még úgy gondoltuk, hogy ennyi a központ, de este kiderült, hogy csak egy nagyon kicsi szeletkéje a városkának.
Bankot egyet sem találtunk nyitva éppen (talán mert szombat volt?) amiért is jöttünk. De minden más egyebet igen. Egy kisboltba vettünk ásványvizet (1,5 l – 1,5,-LE), sört, Szakkarát. Kicsi doboz (0,33) bivaly erős (10%-os) 10,-LE, 0,5 l-es dobozos “Gold” 8,5,-LE. Megnéztünk pár bazárost, ez sem külömebb a többinél. Volt erőszakosabb és kevésbe erőszakosabb. Magdi vett 3 db sálat (olyant mint én Tunéziába) 75,-LE –ért. Aztán hazacsónakáztunk.
Mire visszaértünk már volt pénz a recepción, váltottunk is gyorsan 100,-USD-t 565,-LE-ért.
Tegnap éjjel még a rep.téren azt mondták, hogy az id.vez. ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t. Kiderült neki másnapra van beírva a mi fogadó óránk. Magdi nagyon higgadtan és diplomatikusan közölte vele, hogy mi most vártunk rá eddig, nem fogjuk az egész napunkat az ő várására fordítani, nem azért jöttünk, holnapra pedig már van programunk. Itt jegyzem meg, hogy Ben és Lívvel reggel sms-ket váltottam és lefixáltuk, hogy holnap 7.30-ra itt vannak értünk és megyünk búvárkodni.
Na ennyit az id.vezetőről. Majd a hajóúton azért szóvá teszem az ottani id.vez.-nek, nem mintha már lenne jelentősége. Azt ígérte, hogy küld sms-t, hogy akkor mikor is tud kijönni. Na ezt azóta is várjuk.
Még szerencse, hogy megkérdeztük, hogy szerdán mégis mikor indulunk Kairóba. 11.20-kor.
Na majd meglátjuk, csak értünk jönnek.
Ezután a kis affér után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk fürdeni a “Beach”-re. Összeszedelőzködtünk, motorcsónakba be , és irány a tengerpart. Hát a part egy kicsit felejthető. Talán azért, mert éppen apály volt, és kb. 600-800 m kellett gyalogolni a homokon és a korallok között szárazon míg vizet fogtunk. A víz tök meleg volt kb. 28-29 fokos. Jól hullámzott, mert azt még nem említettem, hogy itt mindig fúj a forró szél, hol jobban hol kevésbé.
Pista visszament a búvárszemüvegért, pipáért és a “süncipőért” és persze a fényképezőgépért és videóért. Jó időbe telt míg visszaért, én addig dagonyáztam a “nyugdíjas” vízbe (Marcitól az idézet) ami volt vagy 35 fokos. A korallokon nem tudtam átmenni mezítláb. Pista visszaért, akkor derült ki, hogy nem az ő búvárcuccát hozta hanem az enyémet. Így hát én sznoriztam , ő fényképezett és videózott. Aztán visszabattyogtunk egy kicsit napozni ( én ) sétálni ( ők ) ½ 5 körül indultunk vissza a motorcsónakhoz. Közben egy kis arab irodánál kemény alkuba fogtunk, és lealkudtunk, megegyeztünk, előleget fizettünk
( felét ) hétfőre Sharm el Nagára, keddre quad-szafarira. Előbbi 40,-Euro egész nap, ebéddel, itallal, transzferrel, utóbbit 40,-USD-ra alkudtam le. Ez 4-5 órás túra quaddal a sivatagba és a hegyek közötti kanyonba, beduin – falu látogatás, naplemente nézés, vacsi, ital és aztán vissza.
Büszke vagyok magamra, mert mindezt követtem el. Ja itt megjegyezném, amikor brillíroztam arab “tudásomat” pár szó erejéig (számok, köszönöm…stb.) nagyon meglepődnek, aztán elnevetik magukat, nagyon örülnek, és mondják minek kínlódunk itt angollal, némettel mikor én arabul is “tudok”. A reptéren a bank ablaknál (vízum vétel) az ürge holt komolyan meg volt győződve róla, hogy én tudok arabul, mert elkezdte lökni a rizsát, persze én egy árva kukkot sem értettem.
Na e kis kitérő után folytatom. A csónakkal gondok voltak és mi gyalog indultunk vissza. Kb. 20 perc alatt a szobánkba voltunk. Útközben megcsodálhattuk a szebbnél szebb arab épületeket. Nagyon szépek voltak. A szállodának van egy másik fajta bungaló típusa is, ezek mellet is elsétáltunk. Olyan kis nádfedeles házikók, virágos növénnyel körbe befuttatva. Nekem a hét törpe háza jutott eszembe róluk, olyan aranyosak voltak. Na a mi kis bunginkba zuhanyozás, rendbe tettük magunkat és irány a vacsi. Mint kiderült 19 órától van, addig megnéztük a teraszról a naplementét. Ma nem tudom milyen est volt, de volt fáraó trón oszlopokkal, és minden pincér ókori egyiptominak volt öltözve, arany fejfedővel meg minden , és hajbókoltak állandóan. A vacsit ugyan úgy nagyon nehéz leírni, mint a reggelit, mert akkora volt a választék, hogy csak na. Hús 4-5 féle, fajta (csirke, marha, hal mindig), saláta 10-15 féle + plussz 4-5 féle öntet, köret is kitudja mennyi (rizs, krumpli, tészta), na és a sütik. Ami szem szájnak ingere legalább 15 fajta. Volt amikor még plussz gyümölcs is volt, általában sárgadinnye, görögdinnye, szőlő néha alma és valamilyen körte fajta. Na nem részletezem tovább, mert úgysem lenne teljes a felsorolás. Ja és kint a szabadban még grilleztek is, ami nem volt piskóta ebben a szélben. Jól bevacsiztunk, mert már kellőképpen megéheztünk. D.u. csak azt a pár fánkot és croiassant ettük amit reggelikor megmentettünk. De milyen jól esett az délután. Inni egész nap alig győztünk, mert úgy ki voltunk száradva. Kiizzadtuk az egész folyadék készletünket. Na szóval teleettük magunkat, és a már korábban részletesen leírt helyi járattal bementünk Hurghadára – Daharba (Down Town – D.T.). Itt Magdi és Zsolt egy kicsit ledöbbent az arab valóságtól. Mert itt aztán belecsöppentünk a nagy arab életbe. Az örökös dudaszó, , észnélküli közlekedés, emberáradat. Rajtunk kívül alig láttunk “fehér” embert. Keltettünk egy kis feltűnést először, de aztán amikor megtaláltuk az igazi bazárt, ott már nem voltunk fura szerzetek. Már mint mi. Én rögtön az első gyógyszertárba beszereztem szükségleteinket Antinal, Drotazin, Fenistil, Zovirax…stb. Minden annyi volt, mint amit a fórumon olvastam. Nem is akarta drágábban adni, de aztán a végén mégis átvert 18,- LE-tal, de azt csak itthon vettem észre. Na mindegy, ez volt a tanulópénz nekem, neki baksis. Több is veszett már Mohácsnál. Így is töredékébe kerültek a gyógyszerek mint itthon, és ugyanazt kaptam. Egy kicsit vásároltunk, vettünk 1 üveg vizet, mert majd szomjan haltunk ( miért is vittünk volna magunkkal, de most megtanultuk, hogy víz nélkül soha ne indulj el, ha nem akarsz útközben venni), ez 3,-LE-re fájt nekünk itt. De még ez is elfogadható ár. Úgy látszik átalakultunk szivaccsá.
Vettünk két hatalmas, vastag fürdőlepedőt (tevés, piramisos, sfinxes), egy egyiptomi motívumos strand-szoknyát nekem és Sziszinek egy balhés pólót. Ezt egy boltban, nem a bazárban. Már az induló árak sem voltak túl magasak , de azért legyen már meg az arab filling, alkudtam. Engedett vagy 35,- LE-ot az egészből. Végül ezt mind elhoztam 175,-LE-ért. Lehet, hogy lehetett volna olcsóbban is, de nekem ez is megérte. Vettem még egy bőrkötéses fotóalbumot (nyomott egyiptomi motívummal) engem nagyon megragadott. 240 db-os, ebbe rakom majd az itt készített és kiválogatott , kinyomtatott képeket. Stílusos lesz. 185-ről lealkudtam 100-ra, igaz ekkor már voltam bandita meg minden. De sikerült. Mondták is, hogy látszik nem először alkudozok arabokkal. Nagyon megy ez már nekem. Ugyan ilyen albumra rákérdeztem már E.G-án, itt kapásból 365-ről akart indulni. Rögtön ott is hagytam. Magdi egy bőrtáskát vett. Aztán nagyon visszafogtuk magunkat, megtartóztattuk magunkat minden csábítástól, mondván még előttünk a két hét, majd Kairó, Edfu, Asszuánba…stb.
Végül elegünk lett az egész bazárból, és visszaindultunk. Nagy nehezen megtaláltuk a buszmegállót, irány “haza” . Azért nem semmi, hogy milyen védelem van itt. Igazi lőállások, benne általában 2-3 katona, géppisztollyal, de nem a vállán, hanem kitámasztva szinte célra tartva. A nap 24 órájában és a város több pontján, sőt kint a lakott területen kívül is. Sorompónál (E.G.-nál) éjjel is ugyanaz a szigor mint napközben. Szóval vigyáznak ránk, már mint turistákra tisztességesen. Éjfélkor le is szálltunk a buszról, de valami ismeretlen helyen és beletellett egy kis időbe míg megtaláltuk a helyes irányt ebben a labirintusban. Persze azt mondanom sem kell, hogy az utcák tele voltak emberekkel (főleg arabokkal) ilyen “korai” időpontban. Nagy nehezen hazaértünk, éjjel 1-kor már ágyba is kerültünk. Persze még mindig legalább 31-32 fok volt. Alig tudtunk elaludni, pedig a légkondi is dolgozott ezerrel.
Na azért elbólintottunk.





3. nap: szept.10. Vasárnap

Eljött a búvárkodás nagy napja. Ébresztő ½ 7-kor, reggeli a szokásos maga bőségével 7-kor. ½ 8-kor itt volt értünk Csilla és indulás. Még pár embert összeszedtünk, aztán megérkeztünk a hajóhoz. Nagyon szép, én még nem ültem ilyenen. Kanári volt a neve. Megérkezett mindenki, Lívi, Rita és Attila is. Mint később kiderült velük intrózunk. Csak megemlítem, hogy a fórumon eluralkodó pocskondiázást “sárdobálást”, a csirketelep szindróma itt 16 főre + Líviék társasága 6 fő + az arab személyzet x fő, és pár arab búvár jelentette. Na ennyit a tömegnyomorról. Még lefeküdni is lelehetett az ülőhelyekre annyira tágasan voltunk.
Először papír kitöltése (többek között kit értesítsenek, ha baj történik – oh milyen megnyugtató figyelmesség ) Viktor mi téged jelöltünk meg. Aztán Rita oktatott ki minket a hajóra vonatkozó szabályokról…stb. Majd Attila következett és az intró merülésről beszélt és oktatott minket a mihez tartás végett. Közben persze ment a hajó ezerrel. Azt hiszem végül 10-12-en intróztunk.
Eddig nagy volt a szám, hogy én igen majd megmutatom a frankót, aztán már nem egyedül voltam, velem volt a majré is. Még “szerencse” hogy csak én utánam kellett fizetni. Na voltak nagy hullámok, kis hajó nagy dobálás. Én botor meg előre indultam a földszinten az orr felé. Ne tettem volna. A cél előtt pár méterre aztán rájöttem, hogy mekkora hülyeséget követtem el. A hullámvasút kutya füle hozzá képest. Mindezt fent, hátul alig lehetett érzékelni. Attila nagyon kedvesen invitált, hogy üljek le közéjük, van még hely az orrban, láb kilógatva a tenger fölé. Na nem ettem meszet, iszkiri vissza. Szegény Magdi nagyon rosszul volt, nagy megpróbáltatás volt számára ez az út, bár ő előre tudta, hogy nem bírja a hajót, de túlélte.
Ő természetesen nem merült. Ja azt elfelejtettem említeni, hogy még indulás előtt aki kérte, megkapta a kis sárga 2 szem antiróka bogyóját. Biztos ami biztos én is bekaptam, ártani nem árt címszóval. Valószínű így utólag jól tettem.
Aztán kb. 1-1,5 óra hajózás után elérkeztünk az első merülő helyhez. Mindenki öltözött be, ahogy következett. Csilla és Lívi 1-1 embert vitt le, Attila párokat. Mi is hozzá kerültünk. A másodikak voltunk, így nyertünk egy kis időt. Aztán eljött a mi beöltözésünk ideje is. Arab gyerek és Rita segített mindenkinek. Nagyon nem tudom szavakkal leírni, dokumentálva van az egész (fénykép, videó). Búvárruha, ólomöv, (nőknek 8 kg, férfiaknak 10-12 kg, a nőknek a cickójuk miatt a kevesebb, legalábbis így mondták), mellény, palack, búvárszemüveg végül az uszony. Ekkor már lent voltam a vizes decken, ahonnan majd ugrani kell. Na ekkor lettünk vagy 5-en, én, a majré, a para, a cidri….és még sorolhatnám, hogy még ki nem. Tehát qrvára besz@rtam. Ki kellett állnom a hajó szélére és Rita mondta, hogy 3-ra (a rom-ra) nagyot lépjek a semmibe a megbeszéltek szerint (maszk és reduktor fogása, előre nézni a távolba). Na itt ment el minden bátorságom. Még most is ha rágondolok libabőrözik a hátam. Na persze, hogy mondtam, hogy várjunk. Azt még az elején mondták, hogy “segítenek” mindenkinek (megtaszajtják egy kicsit, nehogy meggondolja magát, mint én). Na én vagy 3* mondtam, hogy még ne, de aztán Rita nem kegyelmezett, elkezdett számolni, aztán taszajtás. Még most is brrr….. De magamtól biztos nem ugrottam volna, még most is ott állnék talán. Na mindegy bent voltam a vízbe. Egyik uszonyom le is esett a vízbeéréskor, de ez legyen a legkisebb gond. Attila visszahúzta. Itt el kellett telnie egy kis időnek még úgy ahogy megnyugodtam, adrenalin szintem csökkent, és nem tört ki rajtam a pánik. Próbálgattam, hogy tényleg kapok levegőt a víz alatt. Közben Pista is megérkezett, ő is gyakorolt egy kicsit. Aztán megkezdtük a merülést. Na ekkor Pista ijedt meg, ő kezdett el parázni, vissza fel kellett jönnünk a felszínre. Nem tudott egyenlíteni. A bal füle fájt, eldugult, és nem tudta kipattintani. Pedig a bajszát is bekente naptejjel hogy a maszkjába ne menjen víz. Azt is megtanították a “kiképzésen”, hogy hogyan kell a maszkból eltávolítani a vizet ha befolyik. De aztán valószínűleg, hogy valamennyire ő is megnyugodott, Attila is győzködte egy kicsit, és újból nekiálltunk a merülésnek. Nekem még az elején egy bukfencet is sikerült produkálnom, mert az atya istennek sem sikerült felvennem azt a testhelyzetet amit akartam (függőlegest kellett volna). Aztán, hogy hogysem, Attila segítségével, többszöri egyenlítés után (nekem érdekes módon semmi problémát nem okozott az egyenlítés, elég volt egy álkapocs mozdítás, esetleg nyelés és kész) elengedtük a kötelet. Attila felülről fogta a palackunkat és úgy irányított minket. Pista az elején egy kicsit kalimpált, majdnem kiverte a reduktort a számból, de aztán nyugton maradt. “Szépen” ( na ez egy kicsit túlzás) úsztunk előre. Onnan tudtam, hogy Attila ott van, hogy néha éreztem, hogy taszajt egyet rajtam, szerintem kettőnk helyett is úszott (jól elfáradhatott szegény). Néha megjelent a keze a szemem előtt, hogy minden OK-e. A válasz: OK-jel és haladtunk tovább. Nekem mindig az volt az érzésem, hogy fejjel előre akarok bucskázni. Mindig vissza kellett evickélnem magam. Na azért említsük meg a tenger élővilágát. Az biztos, hogy nagyon gyönyörű volt. Mellettünk jobbra függőlegesen a korallfal mindenféle színű és formájú korallal és az a rengeteg féle hal. Óriás fekete, hatalmas sárga-fekete, ugyanilyen csíkos, szürke-halványlila csíkos nagy…. Felsorolni nem lehet, hogy miket láttunk. Ezért bánom, hogy Mirkó nem volt velünk (valami történt a víz alatti kamera tokkal) nem tudott bennünket és a halakat levideózni. Így utólag, az nem baj, hogy bennünket nem, mert nem tudom, hogy mekkorákat bénáztunk, csak a halakat sajnálom. Láttunk 2 kék pöttyös ráját. Hát valami csodaszépek voltak, és akkorák mint egy konyhaasztal. De nem baj, nincs minden veszve, Lívivel megbeszéltem, hogy Mirkónak van egy saját bemutató filmje a Vörös-tengeri halakról, holnapra ezt lemásolja és kihozza nekünk a szállodába. 20,-Euró volt, de legalább lesz a halakról filmünk, és meg tudjuk mutatni, hogy milyeneket láttunk.
Na aztán egyszer csak a másik oldalunkon volt a korallfal, tehát megfordultunk. Egy másik útvonalon visszaúsztunk és megláttuk lent a mélyben a magyar zászlót a kötél végén. Lassan elindultunk felfelé, aztán illa-pilla már ott is voltunk a hajólétránál. Attila leszedte a békatalpat, az ólomövet és a palackot rólam, hogy valahogy azért fel is tudjak mászni a létrán.
Szóval megvolt a tűzkeresztség, az első merülésünk palackkal. Fent még el kellett telni egy kis időnek , hogy teljesen lenyugodjak. A búvárruhát is lehámozták rólam. Pihi, ebéd (svédasztalos) átállás a másik korallzátonyhoz.
Itt kezdődött minden elölről. Pista meggondolta magát és nem öltözött be. Nem merült még egyszer. Inkább sznorizott. Azt mondta, hogy még mindig el van dugulva a bal füle és fáj is. Nem akarta, hogy beszakadjon a dobhártyája. Senki nem erőltette. Most ő “dokumentált” mindent. Így Zsolt lett a párom. Minden ugyan úgy történt ahogy az első merüléskor. Azt hittem, hogy másodjára minden könnyebb lesz. A hajó széléig volt is. És megérkezett menetrend szerint a társaságom. Majré, para és társai, az egész bagázs. Azt hittem, hogy majd a vízben továbbállnak, elúsznak, ők is gyönyörködnek majd a halakban, de nem. Nem hagytak “cserben”. Ugrottam. Bent voltam. Most így utólag azt hiszem én leginkább a végtelen mélységtől félek. Ez van. Irtózok a mély víztől. Mint aki nem tud úszni és lánykorában nem 3-4 évig kajakozott mindenféle vízen. Ilyen az élet. Így visszagondolva Horvátországba sem úsztam be sosem a nagyon mély vízbe.
Kész, el kell ismernem féltem, rettegtem.
De az becsületemre legyen mondva, hogy megcsináltam. De valószínű ez nem az én sportom lesz, legalábbis egyenlőre, míg ezt a félelmemet le nem küzdöm.
Vissza a második merüléshez. Most már semmi laca-faca indultunk le a kötél mentén. Úgy éreztem állandóan el akarok a bal oldalamra fordulni. Ez állítólag az ólom miatt volt, oldalra csúszhatott egy kicsit. Lementünk , egyenlítettünk, kötelet elengedtük, elkezdtünk már úszni vízszintesen, halak, korallfal…. Aztán egyszer csak Attila elfordított balra és a hatalmas kék mélység mindenfelé. De semmi mást nem láttam, mint csak a kéket legalább 100 m-t (szerintem). Na itt volt a vég. Nem tudom hogy hogyan, valószínű Attila jóvoltából fent voltunk a vízfelszínen egy kicsit távolabb a hajótól. Attila mondta, hogy vissza kell mennünk a hajóra, mert gond van a palackommal. Azt éreztem lent, hogy nehezebben jön a levegő, jobban kell szívnom, de azt hittem, hogy bennem van a hiba, talán kicsit pánikolok. Azt is éreztem, hogy Attila többször tapizza a palackomat, de azt hittem, hogy irányít. Na itt jön be, hogy mennyire figyelt ránk. Látta, hogy bibi van, nem reszkírozott, rögtön felhozott, nehogy nagyobb baj legyen. Mellényt teleengedte levegővel, mondta, hogy feküdjünk nyugodtan hanyat a vízen és ő a grabancunknál fogva visszaúszott velünk a hajóhoz (mint tisztán a Baywatch-ba). Levette rólam a mellényt a palackkal együtt. Én meg mondtam, hogy szedjen le rólam mindent, mert én ugyan vissza nem megyek. Azt hiszem ekkor pánikoltam be igazán. Próbált győzködni, de mondtam, hogy nem. Akkor már nem erőltette, mert látta, hogy eléggé meg vagyok rémülve. Kimásztam, ő pedig Zsolttal visszament a mélybe. Pista állítólag fölöttünk a felszínen sznorizott, és látta, hogy már szépen elindultunk lent a korallfal mellett.
Hát ennyi merülésem története, valószínűleg az első és egyben az utolsó is.
Utána pedig Attila és Csilla is megdicsért, hogy mennyire jól csináltam mindent és egyáltalán nem látszott rajtam semmi. Lent sem. Teljesen kiegyensúlyozottan viselkedtem, a félelem legkisebb szikráját sem látták rajtam. Nagyon korrekt volt minden.
Na hát nem ragozom tovább, de még most is görcsölök egy kicsit, ha visszagondolok az egészre.
DE MEGCSINÁLTAM !!!!!!!!
Amikor teljesen megnyugodtam már, akkor öntöttek belém egy kis “bátorságvizet”. Mézes pálinkát. Ezt talán előtte kellett volna? Nem tudom. De már nem is fogom megtudni.
A merülések végeztével a búvárokat (Lívi, Rita, Csilla) is megkínáltam egy kis tüzesvízzel. Először tiltakoztak, de mondtam úgyis csak egy korty jut mindenkinek, de aztán elismerték, hogy ez jó féle anyag. Hát mi ezt tudjuk, ezért hoztuk fertőtlenítőnek.
Itt megjegyezném, hogy itt a hajón találkoztam és megismerkedtem “Gyingyit”-vel (Görög László) a fórumról. Jól elbeszélgettünk, és kitárgyaltuk az elmúlt időszak történéseit a fórumról. Egy véleményen voltunk. Ha hazaérünk majd értekezni fogunk a fórumon.
Aztán elindultunk vissza a bázisra, a kikötőbe. Addig jól elbeszélgettünk, Líviék meghívtak mindenkit dec.29. vagy 30-án rendezendő előszilveszterre, és egyiptom-fun-ok találkozójára.
Majd meglátjuk, hogy el tudunk-e menni, mert nekünk azért egy kicsit messze van Pest.
“Haza”értünk, kikötöttünk ( ja közben leróttuk adósságunkat, 45,-Euró/fő volt a túra, és ebbe bent volt a transzfer is E.G-ról, erre más merültetők plussz pénzt számolnak fel, nem is keveset, kifizettem az ebédet 20,-LE/fő + 10,-LE baksis a személyzetnek.) Érzékeny búcsút vettünk egymástól, és vissza E.G-ra. A buszos pofátlan volt. A Palm Beach után már csak mi 4-en voltunk a buszon, közben felvett két arabot, mintha taxi-busz lenne, és a szállodánál mikor megállt még volt pofája baksist kérni tőlünk. Na gondolhatjátok, hogy mit kapott. Méltatlankodott is bőszen. De kit érdekelt.
Bent a recepción váltottam 200,-USD-t megint (5,65-ért) most legalább volt pénzük. Aztán fürdés egy kicsi pihi 7-ig, majd vacsora. Ez kint volt a lagúna partján, ott volt a királyi lakoma. Nagyon pazar volt. Vagy 3 helyen grilleztek, gyrost sütöttek a szokásos bőség mellé. Volt paradicsomos-babos hús. Ezt csak a Sziszi kedvéért írom, meg ettem is egy keveset csak úgy a nosztalgia kedvéért. Finom volt. (Ezt mások kedvéért írom le, hogy tavaly Tunéziába, 12 napig ezt kellett vacsiznunk minden nap). Megittunk a vacsihoz egy üveg sört (72,-LE/4 üveg), aztán úgy döntöttünk , elég fárasztó egy napunk volt, mind testileg, mind lelkileg) megyünk aludni. Mindezt ¾ 9-kor. Szembe velünk (teraszunkról láttuk) a vacsi színhelyén még volt egy kis fakír show, már amennyit láttunk belőle. Én elkezdtem írni az élménybeszámolómat, mert le voltam maradva 2 nappal. Mert ha részleteset akarok írni (mint azt megígértem) akkor azt hiszem folyamatosan kell írnom, hogy nehogy elsikkadjanak a részletek. Kíváncsi vagyok hány oldal lesz. Már most soknál tartok, pedig csak 3 nap telt el.
Most végeztem, éjjel ½ 1 elmúlt, elteszem magam holnapra. Megint mozgalmas napnak nézünk elébe, Sharm el Naga következik. Jóccakát !!!!!!



4. nap: 09.11. Hétfő

¼ 8-kor ébresztő, ¾ 8-kor reggeli a szokásos terülj-terülj asztalkám. ½ 9-kor itt volt értünk Cemel a megbeszéltek szerint ( Alaa nem jött ) még vártunk vagy fél órát a kisbuszra, de végül az is befutott.
Útnak indultunk. Kb.1 óra rohamtempó az autópályán . Sharm el Naga (S.e.N.), Hurghadától 40-45 km, E.G. – Hurghada 30 km. Számos gépfegyveres ellenőrző ponton keresztül megérkeztünk. Egy jól felszerelt Beach. Cemel elintézte a belépőket (kifizettük a progi második felét), majd átvettük a sznoricuccot (ez benne van a belépőbe), lepakoltunk a napernyőkhöz, és rögtön irány a víz. Csak a bójasorral elkerített részen kívül lehetett úszni. Elkerítve védik a korallpadokat, amit később meg is láttunk. Leírni nem lehet, hogy mit láttunk. Ez fantasztikus. Már az első lépéstől, de szó szerint, mintha akváriumba lennél. A 10 cm-es halaktól kezdve talán az 1 m-ig. A szivárvány minden színében, felsorolni nem tudom, hogy hány fajta halat láttunk. Remélem Mirkó DVD-jén rajt lesz mind. Fényképet amennyit tudott Pista készített. Az első tekercset végig tudta fényképezni, aztán a filmcsere után szarakodott a gép 6-7 kocka után aztán megadta magát. Majd a net-ről töltök le képeket, talán felismerem, hogy milyeneket láttunk. A korallok is hatalmasak, mint egy pálmafa és gyönyörűek voltak. Itt láttam olyan tengerisünöket amelyeknek akkora tüskéi voltak mintha vékony dárdák álltak volna ki a szikla üregekből. Fantasztikusak voltak. A horvátországi testvéreik csak csókolommal köszönhettek volna nekik. Nem szerettem volna közelebbről megismerkedni egyikőjükkel sem. A halakkal nem tudtam betelni. Pedig amikor először bementem, és elkezdtem sznorizni, megláttam megint a mélységet, a víz alatt a szakadék kanyonszerűséget, nekem annyi volt. Még nagyon friss volt a tegnapi élmény. Aztán minden próbálkozásnál már csak azt vettem észre, hogy mindig beljebb és beljebb merészkedtem. Pista is mondta, hogy a végén már meglepődött, hogy meddig bementem, már a sötétkék (itt már aztán volt mélység tisztességesen) rész fölött jártam majdnem. Isten tudja, hogy hány méter volt itt már a víz, talán 15-20 m is, ha nem több. De a halak, szóval leírhatatlan. 5 óra hosszat voltunk itt a nemzeti parkba (mert ez az) és ebből efektíve 4 órát a vízbe voltunk.
Épp hogy úszóhártyáim nem nőttek. Közben ebédeltünk, egy kicsit sétáltunk a magaslatra körülnézni, de a vége mindig a víz lett. Ahányszor bementünk az addig látott halak mellett mindig tűntek fel újabbak amilyeneket addig nem láttunk. Szóval hiába csűröm-csavarom a szavakat leírhatatlan a látvány és fantasztikus. D.u. 3-kor fájó szívvel búcsút vettünk S.e.N-tól. Azt még megállapítottuk Pistával közösen, hogy ide vissza kell még jönnünk jó párszor (mert egyszer nem elég) ha újból Egyiptomba járunk (remélem lesz rá lehetőségünk még az életben). És mindenkinek , aki Hurghadán jár azt tudom tanácsolni, hogy ezt a gyönyörű csodát ne hagyja ki. Jöjjön el ide még az is aki nem tud úszni, mert csak áll a derékig érő vízbe, és beledugja a buksiját búvárszemüveggel és meglátja a csodát. Aki fél az intró merüléstől annak ez élmény lesz. Hát ennyit “röviden” Nagáról.
Aztán szépen ½ 5 körül hazaérkeztünk, rendbe szedtük magunkat, bekentük hab testünket testápolóval, mert lett egy kis színünk a mai napon. Tényleg igaz, hogy sznorizás közben jól le lehet égni. Mi talán csak azért nem annyira, mert volt már egy kis színünk, de az szépen sötétedett. Egyébként én mindig is mondtam és mondom, hogy én napelemmel működöm. Imádom a napot és a meleget.
Egyébként itt jegyzem meg, hogy napközben, árnyékban általában 38 fok van. A szél különböző intenzitással állandóan fúj, néha nagyon erősen, de ez is forró. Estére mindig egészen viharos erejű. Eddig ez az idő tartotta magát, majd írom ha esetleg változik. Líviék mondták, hogy tegnap délelőtt beborult egy kicsit, vagyis jött egy kósza felhő és eltakarta a napot, de én ebből semmit sem érzékeltem, mert éppen akkor merültem, és hát kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy én azt észrevegyem, hogy nem látszik az árnyékom búvárkodás közben a tengerfenéken. Hát ennyi felhő volt, amit hál istennek én még csak nem is láttam. Reggelente általában amikor felkeltünk már 31-32 fok volt. És ez még csak fokozódott mindig. Na egy kicsit elkalandoztam.
Pihentünk egy kicsit kint a teraszon, nézelődtünk, söröztünk. 7-kor mentünk vacsizni, semmi meglepetés nem történt, a szokásos bőséges felhozatal volt, a pincérek most éppen galabijában voltak.
Vacsi után átsétáltunk E.G.-D.T.-ba. Megérdeklődtem, hogy mennyiért írnak CD-re memória kártyáról, mert holnap este esedékes lesz, hogy Kairó előtt üressé tegyük a kártyákat. (40,-LE CD-vel, 30,-LE CD nélkül, mert hoztam otthonról újraírhatókat). Aztán beültünk a főtéren egyet sörözni és shisházni az egyik “vendéglátóipari egységbe” ahogy a Szisziék nevezik a suliba az ilyen helyeket. Ez 70,-LE-re fájt nekünk. (3 sör, Luxor, 1 0,33-as Fanta, a shisha – ez csak 3,-LE, meglepően olcsó, de többi szerintem rohadt drága).
Ja eszembe jutott, hogy Cemelnek is adtunk 20,-LE baksist, mert nagyon lelkiismeretesen és szerényen viselkedett. Sörözés közben a tér közepén felállított színpadon műsor kezdődött. Mindenféle tradicionális arab tánc volt. Volt csoportos, dervis tánc és hastánc is több. Nekem nagyon tetszett. Végig is néztük.
Aztán vettünk vizet újból 6 üveggel, mert már nagyon fogytán volt. Megnéztünk közben egy-két ékszerboltot, de nem vettünk semmit (most még), aztán hazasétáltunk. Közben a recepcióra Mirkó is leadta a DVD-t, nagyon kíváncsi vagyok rá, de csak otthon tudjuk majd megnézni. (U.I.: Sajna csak 15 perc az egész, pedig 1-2 órán keresztül is el tudnám nézegetni.) Kb. éjfélkor ágyba is kerültünk ma. Ja idegenvezetőnk (akit még nem is láttunk) tegnap este ½ 9-kor sms-zett, hogy most akkor kijönne hozzánk. Válaszunk, köszi, de most már ne. Meg nem így, hogy hoppá én most ráérek, legyetek ott amikor én mondom, a már a megbeszélt időben le se sz@rtalak benneteket. Na mindegy, mert már magunktól kitapasztaltunk mindent, újat már nem igen tudott volna nekünk mondani, ennek első nap lett volna jelentősége. Végül is eddig ez az egy negatívum ért bennünket az iroda részéről.
Jóccakát!!!!!!


5. nap: szept.12. Kedd (Mária nap))

800 - kor ébresztő, ½ 9-kor a szokásos reggeli. 10-kor már a Zeytona Beach-en voltunk. A csónaknál találkoztunk magyarokkal, akik tegnap d.u. jöttek meg a Hórus-hajóútról. Azt mondták minden nagyon jó volt, csak azért készüljünk fel a vonatozásra lelkiekben. A többi minden nagyon jó volt. Ma éppen dagály végére értünk le, tehát elég nagy volt a víz, a homokpad is legalább 70-80 cm víz alatt volt. Érdekes, hogy kint a partnál van egy lagúnás- mélyedéses rész, amit ilyenkor csak úszva lehet leküzdeni, és itt mindig legalább 3-4 fok hidegebb a víz, mint kint a nyílt vízen. Kiúsztunk a korallpadig, de én ott nem sokat sznoriztam, mert eléggé lökődtek a hullámok, és amikor lenéztem, és megláttam, hogy a korallok között mekkora tengeri sünök vannak, elment a kedvem az egésztől. Még csak az hiányzik, hogy belerúgjak egybe úszás közben. Mint később kiokosodtam, ezek a diadém tengeri sünök, hát nem semmi látványt nyújtanak, mintha tű vékony dárdák állnának ki a korall vagy a szikla alól. Horvátország-ban csak a kistestvéreik élnek, de hát azok, ezek szerint más fajták. Ilyen hosszú tüskék csak a mesében vannak, na meg itt. Bár ezek is csak uncsitesói a Sharm el Nagában látottaknak. Na szóval egy kicsit lubickoltunk, aztán vissza a partra. Pista elment felfedező körútra és fényképezett „párat”. A távolban 70-ig számolta egy csomóban a kiteboardosokat aztán abbahagyta. A jó ég tudja, hogy hogyan nem gabajodtak egymásba. D.u. 3-ig fürödtünk, ejtőztünk a parton (van már színünk gyönyörűen) az otthon hagyott gyűrűim helye az ujjaimon mind leégtek.
Vissza rocsóztunk a szállodába , rendbetettük magunkat és irány a recepció, mert 4-kor indultunk quadozni. Kisbusz jött értünk, egész El Gounát bejártuk (ismerd meg hazádat mozgalom) mert szedtünk fel még pár utast,
6 franciát és 3 románt ha jól emlékszem. ¾ 5 körül kiértünk a depóhoz, bekötötték a fejünket kendőkkel, akiknek nem volt vehettek 5,-euróért. Nekünk volt, mert Alaa mondta, hogy hozzunk. Ittunk valami lét, aztán irány a sivatag. Azt ígérték, hogy lesz egy kis bemelegítés először, de elmaradt. Pedig többen is jeleztük, hogy először quadozunk. Hát nekem kijutott egy olyan quad, hogy állandóan jobbra kellett kormányoznom, hogy egyenesen előre menjen. Látták, hogy szerencsétlenkedem, kb.800-1000 m-en keresztül, magyaráztam is, hogy mi a probléma, de az volt számukra a legjobb és leggyorsabb megoldás, hogy átültettek egy arab srác mögé, és a későbbiekben mint utas mentem. (Így utólag nem is bánom.) Itt jöttek be a nyelvi problémák, ami az út során többször is fennakadást okozott. Itt talán ezért lett volna jobb, ha magyar szervezésben megyünk, de erre nem volt lehetőség. Csak angolul voltak hajlandók beszélni, pedig később kiderült amikor a dvd-t el kellett adni, hogy németül is pötyögnek valamennyire, de az egész úton máskor nem voltak hajlandók németül kommunikálni.
Volt pár probléma az út során, többször több quad is lefulladt, a kezdők nehezen boldogultak velük. Be kellett tolni őket. Szegény segéd srácok tiszta Rambók lettek. Én már nem idegeskedtem, én jó helyen ültem. A csuklómat se rázta szét a quad. Szegény Magdi azért kiakadt egy kicsit. Én úgy érzem, hogy nem bennem volt a hiba, ha normálisan tudok biciklizni 30 éve, és szerintem autót is jól vezetek 25 éve, jó pár ezer (százezer) km-rel a hátam mögött. Meg úgy vettem észre, hogy a vezető srácot eléggé idegesítette a kezdők szerencsétlenkedése. Erről meg nem mi tehetünk. Talán kellett volna hagyni egy kis időt a gyakorlásra, és nekik kellett volna gyakorolniuk egy kis toleranciát velünk szembe, ha egyszer ezt vállalták, hogy csoportokat, akár kezdőket is visznek a sivatagba meg a hegyekbe quadozni. Na mindegy, így esett. Így utólag mindenki (kezdők) megállapítottuk, újfent, hogy ez nem a mi sportunk, hobbink. Pistának tetszett, csak azt mondta, hogy egy jól karbantartott járgány kellett volna alá, nem ilyen aminek hiába adta a naftát, az istenért sem akart menni. A fiúknak biztos tetszett volna, de őket meg az zavarta volna, hogy nem szabdalhattak volna. Alit a vezetőt nem lehetett megelőzni. A franciák közül próbálkoztak páran, de megkapták a beosztásukat. Jól üvöltözött velük. Tehát Alink nem a nyugalom megtestesítője volt ilyen téren. Na de lépjünk tovább. Beértünk a hegyek közé. Csodálatos volt, ahogy az egyik felét a kanyonnak megsütötte a félig már lemenni készülő nap. Jó sokat mentünk, vagy egy órát,, amikor megérkeztünk a beduin faluba. Itt tea, víz, beduin-kenyér sütés, kicsi pihi, ajándékvásárlási lehetőség (na nem sokan éltek vele, túl mű volt az egész, semmi beduin kézimunka, ha az lett volna biztosan többen vettek volna valamit) és indulás roham tempóban , arrébb ahol a hegyek között látni, hogy bukik le nap. Itt megálltunk, mindenki kedvére fotózhatott, videózhatott (tényleg nagyon szép volt, mint mindig mindenhol Egyiptomba a naplemente) aztán indulás vissza a beduin táborba. Közben találkoztunk egy másik quad és egy „szöcske” csapattal. Vacsora a bennszülötteknél, szerintem ezt úgy hozták ide a srácok. Egyébként alig volt pár beduin a táborba, talán egy nagyobbacska család, na meg két teve kikötve, és egy kecske. Szerintem azért nem ragozták túl itt a programot, talán mert az eredetileg félórás utat szerintem mi 1 óra alatt tettük meg a sok kezdő miatt. De ez legyen az ő gondjuk ezentúl. Na ezért is örülök, hogy én „csak” utas lettem, és nem húztam fel magam teljesen. Már tök sötét volt amikor visszaindultunk. Ez azért is érdekes volt, mert talán ha 1/3 quadnak volt hátsó világítása. Vagy azt kellett figyelni, hogy neki ne menjen az előtte lévőnek, vagy ha lemaradt, akkor a 2 kísérő motoros futkozott oda-vissza, hogy megmutassa az utat a tök sötétben. Na szóval ez tényleg kezdett már egy túlélő túrára hasonlítani. Mindenki alig várta, hogy már megérkezzünk és leszállhassunk erről a qrva motorról. A fiaim biztos élvezték volna az egészet, de mi most már tudjuk, hogy mire nem kell legközelebb pazarolnunk a pénzünket.
Eddig Sharm el Naga maradt fel a rostán. Az tünemény. Na vissza quadhoz. Fényképek is készültek rólunk, amit természetesen 15,-LE-ért meg lehetett venni. Talán ketten meg is vették. Volt egy srác aki végig videózott, még a quadról menetközben is. Ezt majdnem mindenki kérte. Lehetett DVD-n is, mi a Magdiékkal közösen kértünk egyet. Majd itthon átmásoljuk. 180,-LE-be került. Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen lesz, mert sok jót nem hallottunk az ilyen felvételekről. Abdu vagy Ali (ki tudja, hogy hívják) a vezető, nagyon dicsérte. Mondtuk, ha nem lesz jó akkor jövőre visszahozzuk. (U.I.: tűrhető lett, igaz a nagyfiam valami szuper progival a számítógépen még tűrhetőbbet csinált belőle, kicsit letisztázta meg élesítette. VHS-t másoltak DVD-re, persze, hogy nem lehetett csúcsminőség.)
Még az éjjel leszállítják, mert mi holnap indulunk Kairóba. Mindezek ellenére pedig ez a csapat (Alex Safari) eléggé felkapott, sok helyen hirdeti magát, hatalmas plakátokon. Hát így jártunk.
Végre hazaértünk. 2100-kor, még vacsizni sem volt kedvünk igaz azért ettünk valamennyit ott a beduin faluba. Mi még átcsónakáztunk E.G.-D.T.-ba, hogy átírassuk a fényképeket a memóriakártyáról CD-re. 30,-LE-ért meg is tették az AGFA-fotóban, így holnap már üres kártyákkal indulhatunk neki a hajóútnak és Kairónak. Vettem még a Molnár Áginak (kolléganőm) ezüst fülbevalót, olyan berber stílusút és egy közepes méretű ank-keresztet. Adott rá pénzt, hogy ezt vigyek neki. Végül is nem sokat lehetett alkudni, összesen 12 g volt, és 20,-Eu-t fizettem. Így utólag nem is olyan sok. Néhány ékszerboltot még megnéztünk, egyelőre elég horribilis árakat mondanak az aranyra. Majd még jól körülnézünk. Vettünk még vizet, hogy esetleg ne Kairóba kelljen annyit cipelni, majd meglátjuk, hogy mennyire fogy. Eléggé szivacsok vagyunk.
Aztán 11-kor már haza is értünk. Lemostuk az út meg a quad porát és úgy éjfél tájban már megint aludni tértünk.


6. nap: szept.13. Szerda

Ébresztő ¾ 8-kor, reggeli ½ 9-kor. Aztán szépen összepakoltunk a motyónkat, mert ma kezdődik a nagy körút. Ja a recepción szépen, rendben megérkezett a DVD-nk és még egy CD is volt benne. Nagyon kíváncsi vagyok rá, de sajna majd csak otthon tudjuk megnézni. (U.I.: A CD-n nagyon szar minőségben és csak PC-n lejátszható anyagok vannak, hastánc, Hang és Fényjáték valahol angolul.)
Egy kicsit ejtőztünk még a teraszon, aztán 11 körül leadtuk a szobakulcsot. 11.20-kor pontban megérkezett a kisbusz értünk és elvitt a nagy buszhoz. Itt aztán találkoztunk a többi utassal akik szintén a Sphinx-hajóútra jöttek. Összesen 10-en vagyunk magyarok és még kb. 10 cseh volt a buszon. Nekik volt cseh idegenvezetőjük, nekünk csak angolul beszélő arab jutott. A csehek az idegenvezetőjükkel az élen jó bunkón viselkedtek. Nekünk magyaroknak még csak nem is köszönt, nagy ívben sz@rt ránk. Kicsit dühítő volt.
12.15-kor el is indultunk végre. „Konvojt” kellet várni, ami 2 nagybuszból és 2 kisbuszból állt. Elől ment egy páncélozott kocsi 4-5 géppuskással és a sor végén is ugyan ez. E.G.-tól Kairó 450 km-re van. Isten tudja hány ellenőrző ponton mentünk át, volt ahol meg is kellet állni. Egy megálló volt 250 km után. A buszon végig nyomatták a légkondit, ami a végén sok is volt, le kellett kapcsolni. Kint ezerrel égetett a nap. A pihenőig 2-szer el is aludtam. Mentünk sivatagon át, hegyek mellet, jobb oldalon végig a tengerpart. Volt egy jó 60 km-es rész a tengerparton ahol megszámlálhatatlan mennyiségű új szálloda épül. Mind-mind más stílusú, de rengeteg épületből áll összes. Ha elkészülnek nagyon pofásak lesznek
Szuez előtt 30 km-re kanyarodtunk el a tengertől. Végig autópálya volt. Az volt az eszemben, hogy Viktor majd biztosan felhív amikor Kairóba leszünk. Mit ad isten , amikor 6 óra magasságába beértünk Kairóba megcsörrent a telefonon. Viktor hívott. Így lenne lottó 5-söm. Hát mit mondjak, Kairó széle és mint kiderült beljebb is……Én még ilyen nyomornegyedet nem láttam. Pedig sok utazásom során láttam egypár putrit. De ilyent még nem. Eddig csak filmekben láttam ilyent, most a maga valóságában. A kecske, birka, tyúk fent a ház tetején, a gyerekek lent a mocsokban, koszban, szemétben. Az egerszegi szeméttelep külömebb volt ennél, itt ami a házak között volt. Aztán beljebb azért változott kicsit a kép. És akkor a semmiből előbukkantak a piramisok. Ott magasodtak a házak fölött a lemenő napban. Fantasztikusak voltak. Ja közben átmentünk a Nílus felett. A hatsávos úton a rengeteg autó, dugó de közben vidáman szamárháton, szamárkordén roncsbiciklin közlekedtek az emberek. Nem semmi fejetlenség van.
A város szélén (mi legalábbis akkor még azt hittük) az Oázis Hotelnél leraktuk a cseheket, persze köszönni azt nem tudtak, pedig azt bármilyen nyelven megértettük volna. Minket vittek tovább, azt hittük a világ végére. Aztán megfordultunk és jobbra el, egy másik főútra, jó sokáig tovább, aztán nagy nehezen kikötöttünk a Novotel Hotelnél. Itt már egy másik arab srác kísért bennünket, aki flottul elintézte a szállodába való bejelentkezést, majd mondta, hogy holnap 10-re itt lesz a busz és a magyar id.vezető is. Na lesz mit beszélgetnünk vele. Amióta itt vagyunk a re.tér óta még nem találkoztunk magyar id.vez.-vel.
A hotelról annyit, hogy 5 csillis, nagyon szép, modern, európai stílusú szálloda, kb. ugyanolyan felszereltséggel mint a Panoráma. A szobák valamivel kisebbek. 8-kor vacsizni mentünk. Finom volt a vacsi, és bőséges, de megkockáztatom, hogy a Panorámában nagyobb volt a választék. De azért itt sem haltunk volna éhen, itt is jól laktunk rendesen. Vacsi után körülnéztünk még kint a kertbe, ami így sötétben is nagyon szép volt. Majd holnap világosban is körülnézünk. Közben (és útközben is) elég sokat beszélgettünk új útitársainkkal. Mindenki elmondta a tapasztalatait az elmúlt napokról. Aztán 10 után feljöttünk, lefürödtünk és eltettük magunkat holnapra.


7. nap: szept.14. Csütörtök

Ébresztő 8-kor, reggeli ½ 9-kor, itt is ugyanolyan bőséges és finom mint amit megszoktunk már a Panorámában. 10-kor indultunk a mai progikra. Első pont a kairói Egyiptomi Múzeum. Itt végre találkoztunk az első magyarul beszélő id.vez.-vel, a repülőgép leszállása óta. Eddig csak arabbal hozott bennünket össze a sors. Deák Ferencnek hívják, és most már végig velünk lesz, még a szállodában is. Erdélyi magyar fiú, Zilahról. Azért érezni lehet a beszédén is, hogy nem magyar. Néha nagyon fülelni kellett, hogy értsük, hogy mit mond, és ő is kereste néha a helyes szavakat. Na de jól van, már velünk van és lehet végre magyarul kérdezni. Egyébként nagyon szerény srác.
A múzeumba sajna nem lehetett bevinni se fényképezőgépet, sem videót. Le kellett adni a bejáratnál. Mi akik készültünk a fórumról és ismerősöktől, tudtuk, ha fényképezni akarunk a kertbe, akkor le kell vinnünk a buszról, és le kell adnunk, mert a busz elmegy onnét és nem lesz lehetőségünk rá, hogy lehozzuk később és fényképezzünk. Én szokás szerint mondtam ezt a többieknek, de nem hallgattak rám, gondolták beszéljen csak ez a hülye. Később belátták, hogy pórul jártak, de hát így jártak. Van aki nagyon okosnak érzi magát a csoportban. Tudjátok az okos más kárán tanuk, balga a sajátján. Na mindegy, mi a végén nagyon klassz képeket csináltunk, még ha csak a kertben is.
Hát a múzeumot nagyon nehéz leírni. Ide egy hét is kevés lenne. A kő szarkofágokat meg lehetett érinteni, fogni. Fantasztikus érzés volt, hogy majd 3-4-5 ezer éves dolgokat érinthetsz. Aztán Feri a Tutenkhamon sírból előkerült dolgokra összpontosított, ezeket néztük meg és beszélt róluk bővebben. Később beláttuk, csak így lehetett, mert egyszerűen lehetetlen hogy két óra alatt átfogóbban megnézzük a múzeumot.
Valami fantasztikus volt. Majd a könyvben (A kairói egyiptomi múzeum képes kalauza) utána nézek újból mindennek. Aztán megnéztük a kincseket is, az arany szarkofágot, az arany halotti maszkot, az ékszereket…stb. Szóval leírhatatlan az egész. Utána aki akart megnézhette a múmiatermet 100,-LE-ért. Mi akartuk. Azt hiszem 8 nagyon jó állapotban megmaradt híres múmia volt kiállítva. Az üveg alatt állandó hőmérséklet és páratartalom mellett. Úgy néztek ki több ezer év után is mintha aludtak volna. Thutmosis I.-II.-III., II. Ramses, I. Szhéti….stb.
Utána volt még egy kevés időnk, hogy fussunk egy kisebb karikát a múzeumba. Rengeteg szobor, fa és kő szarkofág, halotti maszk…..stb. Nem lehet felsorolni. Az a másfél-két óra ami itt volt, jóformán semmire nem volt elég, csak egy kis szeletjét láttuk az egésznek.
Utána a kertben mi fotóztunk és videóztunk egy keveset, és mentünk egy papírusz műhelybe. Itt 2 perc alatt sitty-sutty lezavarták a papírusz készítést, és lehetett nézelődni, hogy ki mit nem vesz meg. Horrorisztikus árakat rajzoltak elénk, de gyönyörűek voltak. Majd a bazárba veszünk „valamivel” occsóbbért.
Feri már az elején mondta, hogy itt nem húzzuk az időt, de ez kötelező progi (+ pont neki) leadminisztrálják, hogy ott járt a csoport. Igaz tőlünk nem lettek gazdagabbak egy petákkal sem.
Ami időt itt nyertünk annyival több lesz a piramisoknál és a Sfinx-nél. Odaértünk. Leírhatatlan. Nem ragozom, ezt látni kell. Először a Keopsz piramisnál álltunk meg, majd egy fotózási ponton fotózás, majd a Khephren piramis. Itt megnéztük a Napbárkát 35,-LE/fő-ért, ezt is látni kell ha már egyszer itt jársz. Itt lehetett fotózni és videózni is. Ezen a részen mindenki baksist kért, még azért is, hogy egyáltalán létezel. Az idősebb arab papa azért tartotta a markát, hogy oda adta a csiszi-csoszi papucsot amit kötelező volt felvenni a Napbárka épületében.
Majd én és még páran lementünk a Khephren piramisba 20,-LE/fő-ért. Derékszögbe hajolva elég meredeken lefelé, 50 fokban és rohadt párás levegőben, ami néha „kissé” büdös volt. Lent, a halotti kamrában helyén volt a szarkofág, és meglepően tágas nagy helyiség volt. Sokan azt mondják, hogy minek menjenek le és fizessenek a semmiért, nem sok minden van ott lent. De én és aki még lent járt, elmondhatja, hogy járt a piramis belsejében.
Nekem tetszett, a leírásokból pedig már tudtam, hogy mire számítsak, így engem nem ért csalódás, hogy csak egy kőszarkofág van lent.
Utána mentünk a Sfinx-hez. Tömeg volt, de lenyűgöző látvány. Ezért jöttem, hogy ezt lássam. Rengeteget fotóztunk és videóztunk. Sajnos eljött ennek a proginak is a vége. Akárhányszor a későbbiekben elmentünk a piramisok mellett (ez egy nap többször is megtörtént) nem tudtam betelni a látvánnyal. Mindig erre vártam, hosszú -hosszú évek során, jóformán mióta az eszemet tudom, és most itt vagyok. Sokszor mondtam, hogy szerintem valamelyik előző életemben egyiptomi lehettem, bár azt nem tudom, hogy milyen „státuszban”.
Csak az baj, hogy ennek is hamarosan vége. ½ 5-kor bezár a Sfinx területe , mert készülniük kell az este Hang és Fényjátékra. Itt a Völgy-templomból ami a Sfinx lábánál van, megcsörgettem a fiúkat otthon. Visszahívtak (Viktor és Sziszi is) és mondtam, hogy csak a Sfinx és a piramisok lábától szeretnék velük beszélni. A mamával is beszéltem. Aztán visszamentünk a szállodába. Jól esett a zuhany, mert azért nagyon meleg és poros egy nap volt. Megvacsiztunk , és akkor Feri hívott nekünk egy taxit (egy arab ismerősét, akiben megbízik és elengedett vele bennünket a kairói éjszakába, a bazárba.) Előre megalkudtunk 170,-LE/taxi, oda-vissza (kb. 30-35 km-re van a szálloda Kairó belvárosától, tehát van mit menni) és ezért az árért végig velünk lesz a bazárba, kísér bennünket. Így is történt korrektül. Több mint egy órát tartott az odaút az esti ( ½ 9 után indultunk) csúcsban. Na leírhatatlan az itteni közlekedés. Fehér ember nem képes rá. Túléltük, de ez mindenkinek, gyalogosnak, autósnak, szamárnak…stb. mindenkinek egy túlélő túra. (Napközben István meg is jegyezte, hogy az egyik katonának akinek sikerült átmennie az úttesten ebbe a káoszba bonusz pont jár.) Itt tényleg igaz a mondás, hogy a másik oldalra születni kell.
Vettünk papíruszokat 13 db-ot különböző méretekben (l50,-LE), ezüst kartust, ezüst karkötőt, és gyűrűt a Sziszinek (45,-USD), arany kartus medált (27,-USD), és cigit 1 karton Marlborot 75,-LE-ért.
Érdekes volt az éjszakai bazár. Száid a sofőr és kísérőnk az erőszakosabb árusokat szépen elhajtotta, de az alkukba nem folyt bele sosem. 11-kor visszaindultunk, és éjfélkor a szállodába voltunk. Mikor már vagy félórája autóztunk visszafelé, lenéztünk a felüljáróról, és hatalmas embertömeget láttunk (nálunk talán Pesten a tűzijátékkor lehet ennyi embert látni egyszerre az utcán) kérdeztük Száidot, hogy ez egy másik bazár, felelte nem ez még mindig az amelyikbe mi is voltunk. Hát nem semmi.
Feri utólag mondta, hogy megkérte Száidot, hogy hívja fel telefonon, amikor visszahozott bennünket a szállodába. Azért ez rendes volt tőle. Mi meg eltettük magunkat holnapra. Jóccakát !!!!!!!!!


8. nap: szept.15. Péntek

Ma korán volt ébresztő, ¾ 7-kor, mert reggel még össze kellett pakolni, és elhagyni a szobát. ½ 9-re volt írva, 9-kor el is indultunk, a szakkarai fak.progira. Együtt fizettük be az Abu Simbeli fak.progira, és a kettő együtt 105,- euró/fő volt. Azért egy kicsit húzós. Tavaly még 95,-USD volt. De mindegy, ezért jöttünk. Pár ezer Ft-ért nem fogjuk kihagyni. Először Szakkarába mentünk a Dzsoser lépcsős piramishoz. Szép volt, érdekes volt, más mint a gízai piramisok. Sétáltunk a masztabák között, majd indultunk tovább. Kint egy árustól vettem 20 db képeslapot 5,-LE-ért. Közkívánatra meglátogattunk egy szőnyegszövő műhelyt. Nem semmi, hogy azok a csöpp gyerekek mit művelnek a pici kis ujjaikkal a szövőszék előtt. Mondták, nekik ez az egyetlen kitörési lehetőség, hogy elkerüljenek a földekről. Ne kelljen már hajnalok hajnalán kapálni, egész nap görnyedni a kapa fölött. Inkább itt a szövőszék mellett. Ez egy lehetőség nekik az életben. Próbálkoztunk szőnyeg vásárlással, mert fantasztikusan gyönyörűek voltak, de hát olyan árakat rajzoltak, hogy végül is mindenki elállt a vásárlástól, pedig mindenki komolyan akart venni. Egy közepes méretű falra való képes (szövött, nem csomózott) kb.90*130 cm-es „diszkont” áron 2500,-LE. No commen.
Utána mentünk a kopt negyedbe. Ide muszlimokat nem engednek be a villongások miatt. Hivatalosan ilyenek nincsenek, de egyébként pedig vannak. Nem véletlenül vannak felállítva kapuk és kerítések a bejáratoknál, fegyveres őrökkel. Meglátszott, hogy az arab id.vez. kislány (Ferin kívül mindig volt velünk egy arab id.vez. is mindig a helyi képviselettől, ő intézte mindig a belépőket és más egyebet amihez jobb volt az arab tudás) kopt keresztény volt, mert vagy 4 keresztény templomot kellett megnéznünk a függőtemplommal együtt. Már szóltunk Ferinek, hogy mi elhisszük, hogy nagyon büszke a kereszténységére (ezt egyébként többször is tapasztaltuk az út során, hogy állandóan fitogtatják, ha meg vannak keresztelve, szabályosan dicsekednek vele), de mi otthon rengeteg keresztény templomot látunk, nekünk ez nem jelent akkora érdekességet. Már eleget láttunk itt is (ez a 4 db) most már igazán kíváncsiak vagyunk mecsetre is. Nekünk az a kurriózum.
Mielőtt indultunk volna tovább itt a negyedbe vettünk jó hideg Stella sört 10,-LE/0,5 l-es doboz, és az egyik árustól 5 db papíruszt 15,-LE-ért. Otthon szóró ajándéknak a kollégáknak.
Na indultunk tovább, irány a Citadella és a Mohamed Ali Mecset. Ezt is nehéz leírni, monumentális, és fantasztikusan szép arab építmények. Mielőtt beléptünk a mecsetbe, adtak ránk egy zöld köpenyt (akinek kilátszott a válla) és mezítláb bemehettünk. A papucsokat, szandálokat vagy kint lerakták, mi a kezünkbe vittük a köpeny alatt.
Nekem nagy élmény volt, mert életemben először jártam mecsetben, és mindjárt ilyen hatalmasban, és gyönyörűben. Mikor már jól kigyönyörködtük magunkat (közben egy kicsit leüdögeltünk a közepén a szőnyegre és dumcsiztunk egy jót Ferivel) kint fotóztunk egyet a jó szmogos Kairóról. Megnézhettük felülnézetből Kairót, innen nem látszott a nyomor, piszok, csak a szmog, na meg a messzeségben ott magasodtak, mint valami őrzők a piramisok.
A következő és egyben a mai utolsó fak.progi a bazározás következett 2 órán keresztül. Ugyan oda mentünk, ahol tegnap éjjel is voltunk. Megismertem a helyet. Most világosban folytattuk a tegnapit. Ma jobban ment már az alkudozás is. Amit kinéztem arany karkötőt (pici kartusokból állt), az egyik helyen nem adta 1200,-LE alatt, a másik helyen végül ha jól láttam 130,-LE/gr-mal számolt. De végül lealkudtam a 7 gr-os 18 karátos karkötőt 756,-LE vagyis 132,-USD-ra. Végül kártyával fizettem. Általában az ékszerboltokban lehet kártyával fizetni, máshol nem is igen láttam, hogy lehetne. Az aranyat és az ezüstöt nem igazán lehet lealkudni. Megmondja az árát, aztán valami minimálist enged Az ezüst kartus, gyűrű, karkötőt 10+15+32 / 57,-USD-ra mondta, végül 45-ért elhoztam. Az arany kartust 30,-USD helyett 27,-ért adta csak oda, de mint akinek a fogát húzzák. Még 1 dolláron is vacillált. Ma a karkötőt 165,-USD-ről indította, aztán végül 132,-ben megegyeztünk. Na ezeket csak azért írtam le, hogy azért nem annyira olcsó az arany és nem dobálják csak úgy utánad. De nagyon szépek.
Vettünk még 3 pólót a fiúknak (30,-LE/db) és egy galabiját 60,-LE-ért, kemény alku után. Végül 5-kor indultunk vissza „elégedetten” a szállodába. Itt lezuhanyoztunk egy közös zuhanyzóban a fittnes szoba mellett és ½ 8-kor elhagytuk ezt a szállásunkat. Mentünk vacsizni egy étterembe. Itt is svédasztalos volt a kaja, nagyon finom marhahúst ettünk. Jól belaktunk. Itt találkoztunk „szeretett” cseh útitársainkkal újból. Most csodák csodájára tudtak köszönni.
Az utcán ami emberáradat és közlekedési káosz uralkodik az csúcs a köbön. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet így egyáltalán létezni. Közlekedési lámpát vagy hármat láttunk egész Kairóban, működött is, éppen pirosat mutatott de minek, senki nem foglalkozott vele, mindenki ment mint vak hangya. Senki nem tudta megfejteni a közlekedési szisztémájukat, és hogy nem történt baleset sosem.
½ 10-re kiértünk a gízai állomásra, mert az éjszakai vonattal indultunk Luxorba. Az állomás sem lepett meg nagyon, mert a leírásokból ilyenre számítottam. Semmi különös, tele arabbal. Szépen félreálltunk a fal mellé, a csomagok köré, ahogy Feri utasította, és itt vártunk a vonatra. Egy öreg fogatlan arab egyszer megállt mellettünk és szabályosan vagy negyed órára lefagyott mint a Windows. Nem tudom mi lehetett számára olyan letaglózó élmény, de még a fogatlan száját is elfelejtette becsukni. Talán nem látott még fehér embert bőrönddel? Egyszerűen nem tudom, hogy mi volt neki ennyire mellbevágó élmény.
Viktor hívott telefonon, megint mindenről részletesen be kellett számolnom, és végre a Marcival is sikerült beszélnem. Jövő hónapban biztosan lesz egy szép összegű telefonszámlám. Igaz így, hogy ők hívnak , nekem
95,-Ft/percbe kerül a hívásfogadás, nekik semennyibe sem, mert az otthoni tarifa szerint hívnak, ami a mi esetünkbe 0,-Ft. Így a legolcsóbb. De elég sokat beszélünk, nem tudjuk megállni pár percesekkel (Viktorral már 38 perc körül tartunk + a Sziszi, Marci. A vége felé már minden nap hívtak, mindegyik külön de ekkor már rövidre fogtuk. Végül 16 ezer lett a számla .)
Na ½ 11-kor meg is jött a vonat, gyorsan felszálltunk, elfoglaltuk a helyünket, ¾ 11-kor el is indultunk. Hely-jeggyel utazott mindenki, tehát nem kell félni, hogy nincs helyed. I. osztályon utaztunk, kényelmes nagy fotelokban (kagyló üléses, dönthető, elforgatható) utaztunk. Azért ilyen ronda az írásom (később amikor már otthon ezt a „kis” naplószerűséget gépre viszem, már nem lesz jelentősége) mert most itt írom ezt a kis füzetet. Elég nehéz aludni, mert állandóan jönnek, mennek, van úgy, hogy elég hangosan arab mentalitással beszélgetnek. Nem tudom hány percenként megszólal egy mobil, persze az is teljes hangerővel , jó kis arab zenével és lepörgeti a beszélgetést jó hangosan, hogy az egész kocsi azt hallgatja. Na szóval most úton vagyunk Luxor felé, már éjjel 1 óra van. Állítólag reggel 9 körül érkezünk meg (10 óra lett belőle). Már felvettük a hosszú ruhákat, mert ezerrel nyomatják a légkondit és hideg van. Kint már elég kellemes volt az idő rövid ujjúba (kb.28 fok). Na most megpróbálok én is bólintani egyet, talán sikerül (körülöttem már mindenki alszik, Feri többször átment a szomszéd kocsiba a többiekhez, és a cseheket is neki kell most terelgetni, de már ő is alszik). Aztán majd holnap jelentkezem Luxorból a hajóról. Állítólag a kairói állomás és a vonat is tele van katonával, rendőrrel, titkosrendőrrel. Én még egyiket sem láttam. De az a lényeg, hogy vigyáznak ránk.


9. nap: szept.16. Szombat

Azért sikerült nagy nehezen elaludnom a vonaton, de nekem rohadt kényelmetlen volt. Nem tudtam rendesen eldönteni az ülést. Azért 4órát és még valamennyit szakaszosan sikerült aludnom. A nyakam egy kicsit elgémberedett, mert a nyakpárnám természetesen a hátizsákban volt, és nem volt szívem felébreszteni Pistát, hogy adja oda. Neki sikerült jó nagyot aludnia.
10 óra körül megérkeztünk Luxorba. Hát ez az állomás kritikán aluli. Most építik. Ki tudja hány éve már. Erre még én sem számítottam. Gyorsan el kell felejteni!!!!! Ráadásul a dög nehéz bőröndöket nekünk kellett cipelni le a lépcsőkön, fel a lépcsőkön (aluljáró), aztán majdnem bokáig érő homokban az állomás épületében bent, és előtte mert a kerekek a bőröndön mit sem értek, nem lehetett húzni. Na ezt a kis affért gyorsan törölni a memóriából !!!! (Utólag tudtam meg, hogy állítólag még az oroszok kezdték el építeni ki tudja hány száz évvel ezelőtt, és még azóta sem sikerült befejezni.)
Kisbusz előállt, fiúk segítettek felszórni a tetejére a bőröndöket, és vittek is minket a hajóhoz. Nem volt egy épületes látvány Luxor, legalábbis amerre most mentünk. De a kikötő az nem semmi. 100-150?! Hajó, mit hajó, úszó szálloda állt bent. Egymás mellett 4-5 összekötve. A mi hajónk a Nile Carnival nevű. Nekem nagyon tetszik kívül-belül. Egyik legnagyobbak és a legszebbek közé tartozik. (Ez később ki is derült az út során, amikor már rengeteget láttunk.) Úgy látszik nagyon kifogtuk, szerencsénk volt, hogy ez lett a hajónk. 5* volt. A kabinok is klasszak, én kisebbre számítottam. Olyan mint egy igényes szállodai szoba. Mi pont egy francia ágyasat kaptunk. 1 ilyen volt, sorshúzással döntöttünk, hogy ne legyen vita, hogy kié lesz. Nekünk kedvezett a „szerencse”. A többi kabin is ilyen volt, csak annyi, hogy külön volt a két ágy. Szóval szuper, szép berendezéssel, fotel, 2 személyes kanapéval, szőnyegpadlós, légkondi, hűtő, hajszárító, és márvánnyal borított fürdővel. Ja azt még meg kell szokni, hogy a WC-papírt nem lehet a WC-be dobni, mert itt is mint a tengeren a hajóról a vízbe kerül minden.
Kint a folyosó és a központi rész is nagyon szép, pár kis butikkal. Mi az első emeleten vagyunk, van még felettünk egy szint kabinokkal és a szalonnal, aztán a tető. Hát az valami luxus. Jó én nem vagyok ehhez szokva. Ennek a terasznak az egyik fele le van árnyékolva és itt rattan bútorok vannak, a másik felében vagy 50 napozóágy és egy kisebb