Toledó vára - GPS és páncélos vitézek

tizma Beszámolója

Cimkék: GPS  Kasztília  katedrális  La  Mancha  Spanyolország  Toledó  vár  világörökség  zoco 

Toledó Spanyolország középső részén, Kasztília – La Mancha autonóm közösségben, Madridtól dél-nyugati irányban 70 km.-re található. Az évezredek óta erre vezető kereskedelmi és hadiutak kerereszteződésében a rómaiak emeltek itt először várat és várost, amely évszázadokig a Pireneusi félsziget különböző államainak volt a fővárosa.
Két hetes spanyolországi nyaralásunk végén kerestük fel a „Császár várost”, - amely több kultúra találkozási pontjaként igen gazdag műemlékekben és látnivalókban. Észak-nyugat felől érkeztünk autóval az N403-as úton. A város központja a várhegy, melyet a Tagus folyó ölel körbe három oldalról. Ahogy a folyó völgyét szegélyező magasabb hegygerincről ereszkedtünk le, a városból először az Alcazar tornyait pillantottuk meg.

Utazásunk során főképp GPS segítségével tájékozódtunk, amely általában praktikusabb volt mint a térképek. Amíg az újabb város részen vágtunk át, ezzel itt sem volt probléma, de amint áthaladtunk az Óváros kapuján (Puerta Antigua de Bisagra, VI. Alfonz 1085-ben itt vonult be, amikor visszafoglalta a móroktól a várost), igen érdekes utazásban volt részünk térben és időben:-).
A szállodánk, amely az első úticélunk volt a városban, az Óváros szélén, a Tagus folyó partján volt (Sercotel Casona de Reyna Hotel). A GPS kezdett is navigálni a megadott cím alapján, - a legrövidebb útvonalon. Először az tűnt fel, hogy a kanyargós út a középkori házak között előszőr a két sávosból egy sávos, majd sikátorrá lesz. Kezdtek elfogyni a közlekedési táblák és három méterenként kellett irányt váltani. Az út szélén eltűnt a járda is, a gyalogosok udvariasan a falhoz tapadtak, hogy elengedjék az autónkat. A GPS ukázai alapján behajtottam egy sötét alagútba, amely a közepén majdnem derékszögben fordult balra...na itt veszett el a műholdak jele. Az alagútból már csak az autózás hőskorának technikáival sikerült kihajtani. Az ajtót sikerült kinyitni annyira, hogy a párom még kitudjon szállni és a kocsi előtt gyalog haladva kémlelje a terepet és navigáljon. Innentől az úticél másodlagossá vált, mivel az egyirányú utcákon csak arra mehettünk, ahol az autó is elfért, mivel a GPS hol élt hol nem, de a progjamja sajnos nem ismerte a forgalmi rendet. A tükröket be kellett ugyan hajtani, de röpke 20 perc után sikerült elvergődni egy parkolóházba, ahol már volt részletes várostérkép is. Érdekes volt így felfedezni a régi középkori arab típusú városszerkezetet, - amely nem változott az utóbbi ezer évben. Helyenként a domoldalban épült házak öt-hat emeletesek is voltak, az utca kétoldalán lévő házsorok szinte össze értek a tetejüknél, csak sejteni lehetett, hogy merre van az égbolt, látni azt nem.

Befutottunk a szállodába, - gyorsan elfoglalva egy épp felszabaduló parkolóhelyet. Leraktuk a csomagjainkat és immáron gyalog, a recepción kapott térkép segítségével újra nekiiramodtunk felfedezni a várost. (Öt-hat óra alatt gyalog is bebarangolhatók a főbb nevezetességek, de a „Zocotrain” (motorizált kisvonat) szintén körbevisz a városon.)

A Toledói Katedrálisban másfél órát töltöttünk. Negyedóra alatt körbegyalogoltuk a hatalmas épülettömböt, hogy megtaláljuk a turistáknak fenntartott bejáratot. A VI. században a vizigótok emeltek itt templomot, ekkor már érsekséget is kapott a város. 711-ben a mórok könnyűszerrel meghódították a területet és mecsetté alakították át a templomot. Ezt a várost visszafoglaló kasztíliaiak lerombolták és 1086-ban elkezdték építeni a mai katedrálist. 1222-re végeztek is a nagyjával, utánna már csak kisebb-nagyobb átalakítások marastak hátra mujadér, reneszánsz és barokk stílusban. Ez a gótikus stílusú katedrális a katolikus Spanyolország „spirituális” központja. Lenyűgöző ahogy a főhajó méltóságteljesen tör a magasba, - a szűk utcák után ez a belső tér hatalmasnak tűnik. A kolostor kerengője felújjítás alatt volt, - de az innen nyíló mellékkápolnában épp egy esküvő zajlott. A másik oldalkápolnában épp miséztek, - 8-10 éves gyerekeknek, akiket utánna középkori öltözetű fiatalok vezettek körbe a katedrálison, - (de a városban is találkoztunk velük később).
A katedrális képtára lenyűgözően gazdag volt. Az egyik legkedvesebb festőm, El Greco képeiből a madridi Prado után itt láttam a legtöbbet. Az egyházi kincseket bemutató kiállítás legékesebb darabbja egy oltáriszentség-tartó volt, - majd 1,5 mázsa ezüstből és 20 kg. aranyból. A katedrális szinte egésze nyitva volt a látogatók előtt, az itt tartózkodó pár száz ember szinte elveszett az épületben. Érdekes volt látni az itt szolgáló apácákat, - rádió adó-vevővel...

A katedrális után, az egyik szélesebb utcán már nem bírtam ellenállni a kísértésnek és berontottam az egyik fémműves boltba. Ehhez először egy mexikói házaspár gyerkőceit kellett félre tuszkolni, akik teljesen lenyűgözve bámulták a kirakatot. Toledóban a mai napig ápolják a kard és páncél készítés hagyományait, de a fém katona modelleken át a nyakkendőtűig mindent lehet itt kapni, - több száz ezzel foglalkozó üzlet van. Vásároltam egy kb. 12 cm-es XI. századi normann harcost, - de ha egy páncélos vitézekből álló lovas bandériumot akartam volna felszerelni, akkor is jó helyre jöttem volna...A helyenként árult eredeti antik kardok, pallosok és páncélok csillagászati árúak voltak, de kb. 1,5 millió forintból vehettem volna egy frissen készült gyalogos páncélzatot is. Több turistát lehetett látni, akik kb. 20x10x130 cm-es dobozzal a hónuk alatt mászkáltak, úgyhogy megy az üzlet....nem is beszélve az egymást műanyag kardokkal (sisakban és megfelelő köppenyben) kergető 7-8 éves lovagok hadáról....

Bejártuk az arab majd a zsidó negyed sikátorait is, a szintkülönbségek miatt elég fárasztó volt a túra. A térkép nagy segítség volt, így csak kétszer tévedtünk el. Viszont több turista kolléga, amint megpillantotta a térképünket, már jött is útbaigazítást kérni. A helymeghatározás és az informálódás után elég bizonytalanul vágtak neki újra a kacskaringós utcácskáknak.
Tartottunk egy kis pihenőt az Alcazarnál, - ez a belsővár, amit a római romokon a vizigótok emeltek, majd V. Károly császár alakíttatott át palotává. Utóda, Fülöp császár 1561-ben azonban Madridot választotta fővárosául, ezért sokáig üresen állt. A XVIII. sz.-ban ide telepítették a katonai akadémiát, - ez adott még újra katonai szerepet az Alcazarnak.

1936 július 18-án a város katonai kormányzója, Moscárdó ezredes csatlakozott Franco tábornok puccsához. Toledo a fegyvergyár miatt mind a két oldal szánmára fontos volt, így a köztársaságiak hamarosan segítséget kaptak Madridból. Moscárdó ezredes felrobbantotta a fegyvergyárat és július 21-én bezárkózott 1028 emberrel (nagyobb részt csendőrök és családtagjaik, kadétok, katonai hivatalnokok ill. a nacionalistákat támogató polgári személyek) az Alcazarba. Szeptember 27-ig a köztársaságiak változó hevességgel ostromolták a várat, de mire szinte teljesen megtörték az ellenállást, megérkezett Franco tábornok Afrikai Hadserege és felmentették a védőket. Az ostromlók tankokat és repülő bombázást is bevetettek, az ezredes fiát túszúl ejtették és kivégzésével fenyegették meg a parancsnokot, ha nem adja fel a várat, - a védők nem adták meg magukat (az ezredes fiát ismeretlen körülmények között kivégezték a köztársaságiak). A védők 65 halottat vesztettek, - de két csecsemő is született az ostromlott várban. Az ostrom a „nemzeti ellenállás mítoszává” vált a nacionalista propagandában, a rommá lőtt és robbantott Alcazart Franco tábornok személyes utasítására építették újjá.
Az Alcazar sokáig hadtörténeti múzeum volt, az utóbbi időkben felújjították, most könyvtár működik benne és majd a madridi hadtörténeti múzeum is ide költözik, - egyelőre nem nagyon látogatható.

Az Alcazartól átsétáltunk a város főterére, a „Zoco”-ra. A XVII. századig ez volt a város marhavásárának a színtere, - most éttermek, kávézók és turisták lepik el. A teret barokk stílusú árkádos házak szegélyezik. A japán turisták és az amerikai nyugdíjasok között a helyi bácsikák itt olvasgatják az újságot, nem zavartattják magukat a tömegtől. Az egyik étterem teraszán megvacsoráztunk, miközben egy nénike házikabátban öt percig győzködött, hogy vegyünk tőle lottót vagy kaparós sorsjegyet.
A szállodába visszafelé menet meghallgattunk egy alkalmi népzenei koncertet, - a katedrális melletti téren a másnapi előadásra volt főpróba, öt perc alatt több százas hallgatóság gyűlt össze. A Tagus folyó partján még megnéztük a naplementét és a mór romokat, - arra már nem volt energiánk, hogy átvágjunk a folyón és a szemközti domboldalról is megcsodáljuk a várost...