Kossuth Lajosnál Kütahyában

Törökország Kütahya

Ott-tartózkodás ideje: 2006. márc. 26.  - 2006. márc. 27. (1 nap)

3 hozzászólás I 2 951 látogató olvasta. Rögzítve: 2007. okt. 28. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar daci Beszámolója
Kütahya ugyan földrajzilag még Nyugat-Törökország, hangulata és arculata azonban már merőben más, mint a nyugati végek felkapott üdülővárosainak. 2006 márciusában földrajzi terepgyakorlaton voltunk kint, a fő attrakció a napfogyatkozás volt Antalyaban, ami egy kisebb körúttá bővült ki. Ennek részeként jártunk Kütahyában, ahol a főiskola hivatalos programjaként a helyi egyetemet is felkerestük. 170.000 lakosával nem számít kiemelkedőnek a hatvanmilliós országban, s Magyarországon sem hallani róla túl sokat, annak ellenére, hogy akad magyar kötődése is a városnak. Itt élt 1850-től 1851-ig Kossuth Lajos, egykori háza ma múzeum, emléktábla, berendezett szoba, szóval a kevés erre utazó magyarnak mindenképpen érdemes benéznie

A város Belső-Anatóliában fekszik, a táj rendkívül szép, a fennsíkot hatalmas hegyláncok veszik körbe, a panoráma az amúgy unalmas buszozást igencsak feltuningolja.

A város egyetem néhány éve épült, a törökök hatalmas pénzeket tesznek a felsőoktatásuk fejlesztésére, ez nyilván pár évtizeden belül majd meg is hálálja magát. A Dumlupinar Egyetemre 15.000 hallgató jár, az iskola ehhez illően hatalmas kampusszal rendelkezik, amit zöldmezős beruházással a puszta közepén alakítottak ki. Most is zajlanak a munkák, folyamatos a terjeszkedés. Lévén egyetem, itt már inkább felvilágosult, modern, kendő nélküli csajok vannak, ami erős kontraszttal áll magával a városkával. A tíz napos utunk során ez volt a legkonzervatívabb vidék, a belváros fejlettségében és szellemiségében is elmarad a város melletti egyetemen tapasztaltakkal. Kocsma, alkohol a mecsetek 100 méteres körzetében szigorúan tiltva, ezzel gyakorlatilag az egész belvárost le is tudják fedni. Hagyományos viseletű emberek, fürkésző tekintetek, ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat. A képek talán visszaadják a város hangulatát, amit csak ajánlani tudok, mert hát ez is Törökország, vagy inkább ez az igazi Törökország,
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
husztambul - 2008.06.05. 23:37

porcelán?

daci - 2007.10.30. 13:21

Jó kérdés, eddig nem is gondoltam rá, hogy meg kéne azt is nézni, miért pont oda. Ahogy most böngésztem, az derült ki, hogy a török vezetés befogadásukkal Európa szimpátiáját szándékozott kivívni.De, hogy Kossuth hol és mikor bólintott rá végleg az utazásra, azt nem tudom. Itt egy bővebb kutatás a kinti évekről, meg főleg a Porta és Kossuthék viszonyáról:

http://www.aetas.hu/2003_2/2003-2-11.htm

ez pedig szintén róluk:A szabadságharc bukása után Kossuth kormányzót és 45 főnyi társát Törökország területén internálták. Udvari káplánjuk Laskó egykori református lelkésze lett: "Ács Gida úr, kapitányi ranggal". 1850 pünkösdjét és karácsonyát a távoli Kütahya városában együtt ünnepelték a keszthelyi születésű evangélikus Asbóth Sándor alezredes nagyszobájában. Erről a megbízott "naplóvivő" László Károly ezt jegyezte fel: "Buzgóbb karácsonyi istentiszteletet, mint ez volt, képzelni sem lehet. Mintha a Szentlélek szállott volna meg mindnyájunkat. Fájdalom és remény könnyei csillogtak a hontalan magyarok szemében. Mint az első üldözött keresztyének, kölcsönös jókívánságokkal oszlottunk szét".

( innen:
http://www.lutheran.hu/z/honlapok/nyugat/egyhaztortenet/nagyjaink/kossuth )

kinaisarkanykacsa - 2007.10.30. 05:26

De vajon miert Torokorszagot valasztotta anno?


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina