AZ ÓPIUMHÁBORÚTÓL A KINAI NÉPKÖZTÁRSASÁG MEGALAKULÁSÁIG ( Mert,

Kína

Ott-tartózkodás ideje: 1839. szept. 01.  - 1949. okt. 01. (40207 nap)

0 hozzászólás I 3 422 látogató olvasta. Rögzítve: 2007. nov. 19. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar kinaisarkanykacsa Beszámolója
A pekingi udvar 1839-ben Kantonba küldte Lin Cö-hszü császári megbizottat, hogy tiltsa be az ópiumkereskedelmet, s semmisitse meg a készleteket. A Kelet-Indiai Társaság ládáinak elkobzása ürügyet szolgáltatott Angliának a beavatkozásra: hajóhadat inditott Kinába, hogy megleckéztesse az országot, s rákényszeritse feltételeinek elfogadására. A háború során 1842-ben az angolok mélyen benyomultak a Jangce völgyébe. Ezzel a követeléseik elfogadására kényszeritették a mandzsu udvart, amelynekképviselői a ”Cornwallis” nevü hajó fedélzetén aláirták a ” nankingi szerződést”, az elsőt az úgynevezett egyenlőtlen szerződések közül.
Kina kilencvenkilenc évre, tulajdonként átadta Angliának Hong Kong területét, megnyitott öt kikötőt ( Kanton, Hsziamen, Fucsou, Ninpo, Shanghai ), elfogadta az 5%-os megváltoztathatatlan vámtarifát Ezen kivül még hadisarcot is fizetett. Arról nem is szólva, hogy az ország számára súlyos károkat okozó ópiumexport –ami miatt az egész konfliktus kirobbant- változatlanul folyt tovább. Anglia most már elárasztotta olcsó textiliával is a kinai piacot, ez a hagyományos háziiparra és kézműiparramért csapás.
A katonai vereségből a kinai vezetők mindenekelőtt azt a tanulságot szűrték l, hogy a hadsereget korszerű fegyverzettel kell ellátni. A múlt század derekán kibontakozó úgynevezett ”önerősitési ” politika fő célkitűzése az volt, hogy megteremtsék kinában a modern fegyver gyártást. Hamarosan kiderült azonban, hogy a korrupt államaparátus képtelen a feladat megoldásásra.
A mandzsu birodalom nemcsak a második ópiumháborúban szenvedett vereséget az 1850-es évek végén, de 1884-1885-ben a franciák, majd 1894-1895-ben a japánok is legyőzték. Területeket csatoltak el Kinatol, hadisarc fizetésésre kötelezték az országot.
Az 1898. évi úgynevezett ”száznapos reform ” elbukott kisérlete az alkotmányos monarchia megteremtését tűzte napirendre, az ország politikai struktúrájának megreformálásával probált a bajokon segiteni. Bár a konzervativ erők, Ce-hszi anyacsászárné ( 1835-1908 ) vezetésével félre állitották a császárt, és leszámoltak a reformerekkel, a megújjitási törekvéseknek nem lehetett többé gátat vetni.
Az imperialista országokkal szemben egyre növekvő kiszolgáltatottság cselekvésre késztette a néptömegeket is. A századfordulón kirobbant, s a nyolc hatalom ( Németország, Japán, Olaszország, Anglia, Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország, Osztrák-Magyar Monarchia ) közös büntető expediciójával vérbefolytott úgznevezett ”boxer-felkelés” a külföldi behatolás ellen irányult. ( A név a Ji Ho Csüan -Igazságot és Békét Teremtő Ököl Társasága- kinai elnevezésből ered.)
Kina polgári demokratikus átalkitásának Szun Jat-szen ( 1866-1925 ) lett a vezéralakja, aki 1894-ben alakitotta meg első politikai szervezetét, a Kina Újjászületésének Társaságát, amelyből 1905-ben Japánban jött létre a Szövetséges Liga, a Kuomingtang előfutára.
Ez a mozgalom a ”három napi elvet ”, a nacionalizmust, a demokráciát és a népjólétet irta zászlajára. A nacionalizmus eleinte csak a mandzsu ellenességet foglalta magában, később azonban antiimperialista jellegűvé szélesedett az értelme.
Tiz vereséget követőn az 1911. október 10-én Vucsangban kitört felkelést végül siker koronázta. 1911 decemberében külföldről hazatért Szun Jat-szent, az akkor kikiáltott köztársaság ideiglenes elnőkévé választották.
Az udvar Jüan Si-kaj tábornokba ( 1858-1916 ) vetette utolsó reményét. Előbb főparancsnokká, majd miniszterelnökké nevezték ki. A tábornok azonban kompromisszumot kötött a liberális burzsoáziával: a mandzsu uralkodóházat detronizálták, a köztársaságnak viszont Jüan Si-kaj lett az elnöke.
Bár Szun Jat-szen 1912-ben létrehozta tömegpártját a Kuomingtangot, nem tudott jelentős erőket felsorakoztatni a saját monarchiájának megteremtéséről ábrándozó Jüan Si-kajjal szemben. Végül ismét külföldön kellett menedéket keresnie, ahonnan csak Jüan 1916-os halála után térhetett vissza.
Kina lényegében véve megszünt egységes ország lenni. A hatalmat helyi katonai kormányzók kaparintották a kezükbe. Ezek az úgynevezett hadurak egész országrészek kiskirályaivá váltak, s szüntelen belháborúkat vivtak egymással. A létbizonytalanság, a súlyos adóterhek különösen nehézzé tették a falvak lakóinak életét.
Ay I. Világháború idején az europai imperialista országok korábbinál kisebb figyelmet tudtak csak Kinára forditani. Ennek folytán ezekben az években a kinai nemzeti burzsoázia mind gazdaságilag, mind politikailag megerősödhetett. Az 1910-es években került sor az úgynevezett irodalmi forradalomra, amelynek fő mozgató erejét 1915-ben Shanghaiban alapitott ”Ifjúság” ( 1916-tól ”Új Ifjúság” ) cimű folyóirat körül csoportosult haladó gondolkodású fiatalok jelentették. Legradikálisabb képviselői közül kerültek ki az 1921-ben megalakitott Kinai Kommunista Párt olyan vezéregyéniségei, mint Csen Tu-hszi ( 1879-1942 ) és Li Ta-csao ( 1889-1927 ).
1919. május 4.-én nagy tömegtüntetés robbant ki Pekingben a párizsi békekonferencia Kinát sértő határozatai ellen ( ezek annál különösebbek voltak, hiszen Kina, mint az antant szövetségese, a győztesek oldalán foglalt helyet ) . A szellemi és politikai mozgalom, amely a 1910-es évek végén, a 1920-as évek elején gombamódra szaporodó szervezeteivel és sajtóorgánumaival a belső megújjulást tűzte zászlajára, a ”Május 4.-i mozgalom” nevet kapta.
1920 nyarán a Kommunista Internacionálé küldöttei felvették a kapcsolatott a baloldali értelmiség képviselőivel. 1920 nzarán az ország különbözó részein működő marxista csoportok megbizottjai Shanghaiban megalapitották a Kinai Kommunista Pártot, amely hozzáfogott a nagyvárosok munkásságainak megszervezéséhez.
A 1920 évek elején az országban két kormány működött: északon a konzervativ erőket egyesitő pekingi, délen pedig a Szun Jat-szen vezette katonai forradalmi kormányzat. Ez utóbbi önálló hadseregének megszervezéséhez és a Kuomingtangnak forradalmi tömegpárttá történő átalakitásához a Szovjetunió segitségét kérte. Huangpu szigetén szovjet tanácsadok közreműködésével hozták létre azt a Csang Kaj-sek ( 1887-1975 ) vezette katonai akadémiát, amely az ország eggyesitéséért küzdő expediciós hadsereg tisztikarát kinevelte. Az újjászervezett Kuomingtang 1924-ben Kantonban tartott I. Kongresszusa idején a Kommunista Párt egzségfrontot hozott létre ezzel az antiimperialista, haladó erővel.
A forradalmi hatalom kiterjesztésére inditott úgynevezett északi hadjárat csak Szun Jat-szen 1925-ben bekövetkezett halálát követően, 1926 nyarán vette kezdetét. A Kuomingtang jobboldali erői azonban 1927-ben Csang Kaj-sek vezetésével kiegyeztek a konzervativ erőkkel és az imperialista hatalmakkal, s a kommunistákkal való szövetséget felszámoló puccsukat követően Nankingban saját kormányt alakitottak. A kommonista Vang Csing-vej ( 1885-1944 ) vezette vuhani szárnya egy ideig még fenntartotta az egységfrontot a kommunistákkal, de hamarosan ők is jobboldali fordulatot hajtottak végre. A kommunista befolyás alatt álló egységek 1927. augusztus 1.-én Nancsangban felkelést szerveztek ( azóta ez a nap a Kinai Vöröshadsereg, illetve a Népi Felszabaditó Hadsereg születésnapja), s megprobálták visszaverekedni magukat a forradalom szülőföldjére, Kantonba, de kisérletük éppenúgy kudarccal végződött, mint a rövid életű Kantoni Kommün. Az 1925. május 30.-i shanghai tüntetéssel kezdődött 1925-27.évi forradalmatkegyetlen fehér terror követte.
A 1920 évek végétől a kinai forradalom a városokból a falvakba tevődött át. A városokban a Kommunista Párt illegalitásba kényszerült, szétszort fegyveres erői pedig a falusi körzetekbe vonultak vissza, ahol létrehozták saját hatalmi szerveiket. A pártagságon belül is fokozatosan a paraszti származásúak kerültek többségbe. A forradalmi földviszonyok gyökeres megváltoztatását tette egyik célkitűzésévé.
A nancsangi felkelők Csu Te ( 1886-1976 ) vezette megmaradt egységei, valamint a hunani ”őszi termés felkelés ” megtépázott erőinek Mao Ce-tung ( 1893-1976 ) vezette csoportja 1928 áprilisában Csianghszi tartomány hegyeiben egyesült. Ennek a tartománynak nem volt önnálló hadserege. A magas hegyek és a belpolitikai viszály, amely hosszú időn át lekötötte Csang Kaj-sek és ellenlábasainak hadseregeit, lehetővé tették, hogy a Kinai Vöröshadsereg főerői itt vessék meg lábukat. Forradalmi bázisterületek jöttek létre az ország más falusi körzeteiben is. 1931 és 1934 között a központi bázisterületen megalakultak a tanácshatalom szervei.
A központi bázisterület harcosai Csang kaj-sek több büntető hadjáratát verték vissza, 1934 végén azonban a túlerővel szemben a Vörös Hadseregnek fel kellett adnia Csianghszit, s a több ezer kilométeres Hosszú Menetelés ( ezt ma már tudjuk, hogy nem volt olyan hosszú ) során erőinek zömét –az ostrom gyűrűt áttörve, szüntelen harcok közepette- a japánok által fenyegetett északi körzetbe telepitette át.
A japánok 1931. szeptember 18.-án Sejangban (Mukdenben) incidenst provokáltak, majd erre hivatkozva elfoglalták egész Mandzsuriát, amelyet a rákövetkezendő évben Mandzsukuo néven önálló államnak kiáltottak ki, trónjára pedig bábjukat, Pu-jit ( 1906-1967 ), az utolsó kinai császárt ültették. ( Pu-ji késöbb börtönben vezekelt háborús büneiért, szabadulása után azonban megirta magzarul is olvasható, érdekes memoárjaát.)
Az ország népe nemzeti egység, a japán agresszió fenyegetésével való egységes szembeszállást követelt. Ám hiába szólitották fel csang Kaj-seket a Vörös Hadsereg elleni hadműveletek beszüntetésére, a Kuomingtang vezetője csak azt követően volt hajlandó hozzájárulni egy újabb egységfront megteremtéséhez a Kinai Kommunista Párttal, hogy 1936.december 12.-én saját egységei foglyul ejtették.
1937. július 7.-én a Peking környéki Lukuocsiao-hidnál ( Europában ismertebb nevén, a Marco Polo-hidnál ) megrendezett provokációja ürügyén Japán háborút kezdett Kina ellen. Év végéig elesett Peking, Tiencsin, Sanghai, majd a főváros Nanking is. A Kuomingtang kormány először Vuhanba tette át székhelyét, végül a hegyektől védett Csungkingba. Az egész tengerparti övezet japán kézbe került, s 1940 márciusában a hazaáruló Vang Csing-vej vezetése alatt bábrezsimet hoztak létre a megszállt Nankingban.
Az ekkor már Mao Ce-tung vezetése alatt álló Kinai Kommunista Párt fegyveres erői –amelyeket az egységfront-megállapodás értelmében formálisan a Kuomingtang egységei közé soroltak be- a frontvonal mögé a japánok hátába került. A háború hamarosan állóháborúvá merült, a japánok egészen 1944-ig nem inditottak komolyabb hadműveletet a kinai csapatok ellen, a Kuomingtang pedig a háború utáni belpolitikai összecsapásokra tartogatta az erőit. A Kommunista Pártot is hasonló elgondolások vezették fegyveres erőik növelésében.
A Csendes-óceáni háborúban szüntelen elörenyomuló Egyesült Államok és az 1945 augusztusában Mandzsuriát felszabaditó Szovjetunió hadmozdulatai következtében Japán 1945 szeptember 2.-án elfogadta a feltétel nélküli kapitulációt.
Bár a háborút követően az Egyesült Államok és a Szovjetunió közvetitésével kisérletek történtek az egységfront megőrzésére, s egyfajta koaliciós kormányzat kialakitására 1946 tavaszán a tűzszünet ellenére is kiújjultak az ellenségeskedések az ország két legnagyobb politikai erejének, a Kuomingtangnak és a Kommunista Pártnak a hadseregei között. A Kuomingtang végül álltalános támadást inditott a kommunisták fenhatósága alatt álló felszabaditott területek ellen.
Jóllehet a japánokkal vivott háború éveiben a párt fegyveres erőinek létszáma százezerről egymillióra növekedett, s mintegy százmillió ember élt az ellenőrzése alatt álló területen, de még igy is egy többszörös túlerőben lévő Kuomingtang hadsereggel kellett szembeszállnia.
A 4.3milliós, amerikai fegyverekkel állig felszerelt Kuomingtang hadsereg támadása először visszavonulásra késztette a népi forradalom erőit, amelyek még központjukat, Jenant is kénytelenek voltak feladni. A Kinai kommunista Párt fegyveres erői, amelyek nem csak a parasztság, de az ország egyre szélessebb rétegeinek a támogatását is élvezték, fokozatossan felmorzsolták az ellenség erőit.A Népi Felszabaditó Hadsereg 1947-ben ellentámadásba ment át. A hadműveletek fokozatosan a Kuomingtang területére helyeződtek át. 1948 nyara és 1949 tavasza között három nagy csatában ( Liaohszi-Senjang, Huajhaj, Peking-Tiencsin ) egészen a Jangce vonaláig nyomult előre. Mivel a Kuomingtanggal ekkor kezdett tárgyalások a jobboldali erők felülkerekedése következtében zátonyra futottak, a polgárháború tovább folyt. A Népi Felszabaditó Hadsereg egységei 1949 április 21-én átkeltek a Jangcén, s az év végéig felszabaditották az ország déli részét is. A Kuomingtang kormányzat és hadseregének maradványai amerikai segédlettel Taiwan szigetére menekült.
Még folytak a harcok Dél-Kinában, amikor 1949 szeptemberében félszáz politikai párt és egyéb szervezet képviseletében Pekingben összeólt az ideiglenes nemzetgyűlés szerepét betöltő Népi Politikai Tanácskozó Testület amely elfogadta az alkotmány helyettesitő ”Közös programot ”. 1949 oktober 1.-én a pekingi Tiaenanmen –téren ünnepélyesen bejelentették a Kinai Népköztársaság megalakulását. Azóta ez a nap, a Kinai Népköztársaság születésnapja, az ország nemzeti ünnepe.
További kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina