Karavánúton Tibet felé (Elsõ rész)

Tibet

Ott-tartózkodás ideje: 1956. szept. 01.  (1 nap)

0 hozzászólás I 4 676 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. jan. 16. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar kinaisarkanykacsa Beszámolója
Patkó Imre neveőapám jóbarátja igy emlékszik vissza a Csepel autógyár 1956-ban lévő Tibeti expediciójára.


„Robogtunk a csinghai fensíkon, a táj kietlen és kopár – az előző nap sokszínű,fantasztikus hegyeihez szokott, elkényeztetett szemünknek szinte unalmas volt...
A forgalom rendkívül megritkult, csupán valamely szűk kanyarnál, vagy meredekebb emelkedőnél fordult elő, hogy egy teherautó-karavánnal találkoztunk, de az aztán
valósággal eltorlaszolta az utat. Amikor felkapaszkodtunk egy hegyre, fennsík következett,
azután újabb lépcső felfelé, s újabb fennsík. A táj egyre változatosabb lett. Ismét barna és vörös, kötélbecsavarodott sziklahegyek közt haladtunk, a távolban, egy fordulónál óriási lila sziklatömb zártael az utat. Csak közvetlen közelből láttuk, hogy az út makadám-kigyója elkanyarodik alatta. A hegyoldalakon aranysárga levelű fák, s mögöttük egy második hegyvonulat, hófödte fehér csúcsai magasabbra emelkedtek az utat szegélyező domboknál.
Dombok? Gerincük úgy 4000 méter magasan lehetett, de a 3400 méteres fennsíkon ez csak nagyobbacska dombnak látszott. A Nap- és a Hold-hegyek láncai közt jártunk.
Ismét a végtelennek tűnő síkságon futnak a Csepelek. Ritka, gyér fűcsomók, mint természetes rozetták díszítik a földet, poros-szürkén zöldellve a kopár kis négyszögek közepén. Hatalmas juhnyájak vándorolnak, messzi, beljebb az úttól, a hegyek tövében.
Azután megcsillan a távolból a Csinghaj-tó, a Kuku-Nor vize.Háromnegyed óráig robogunk a partja mentén. Láttuk a közepén a rejtelmes szigetet,rajta a lámakolostorral, melynek lakói csak télidőben hagyták el szent hajlékukat, amikor a tó befagy, különben ott élnek vizi magányukban. A tó egyik csücskénél álltunk meg délidőre. A közelben fölbeásott jurták, mongol sátrak füstölögtek ( csúcsukon egy nyilás a kémény,és belül ég a szabad tűz). Azután újra neki az útnak:fennsík, hegyek, alkonyodik már, amikor feltünik a sivatagos sztyeppén az első tevekaraván, amellyel találkoztunk...
Egyikünk se látott még életében karavánszerályt, de mindegyikünk azonnal és magától értetődő természetességgel igy keresztelte el Caka pihenőállomást, ahol az első este megszálltunk.
Másnap...hamar beértünk utunk következő állomásásra, Tulanba. Kis kazah város...ahol Indiából való, Tibeten keresztül érkező árukat is lehetett kapni...kitűnő angol kalapokat ( a mongolok és tibetiek népi viseletéhez hozzátartozik az europai kalap, ami elég bizarrul fest a szines köntösök, csizmák, tőrök és mert az asszonyok is ezt viselik, a mi férfi kalapunkat – a szallagra fűzött, varkocsba font ezüst csecsebecsék és szines csontkarperecek mellett )...
A teherautók kisebb folyókon, patakokon ` gázoltak` keresztül ( tucatjával keltünk át rajtuk, hidak nélkül, az alacsony mederben kövekből kirakott gázlókon ) és megérkeztünk a telepre...Reggel ötkor ébresztő, hat órakkor már robogtunk tovább Kürmu felé. Tizenhetedikén este, napi 380 kilométerert magunk mögött, megérkeztünk Körmu közlekedési csomópontra, a Csinhaj-tibeti műút utolsó nagy `anyaországi` állomáshelyére.”

A csinhaj-tibeti útigazgatoság vezetője, aki 1953-ban érkezett Körmuba az útépités itteni szakaszának meginditásásra ( 1200 ember, 17000 teve 214 nap alatt tette járhatóvá az utat !) ezt mesélte 1956-ban Patkó Imrének.
„A térképen szerepelt Körmu városa, de mi hiába jártuk be a környéket, városnak nyoma sem volt. Leszúrtunk egy botot a földbe s kijelentettük: itt van Körmu. Hát így volt.
Először sátrak épültek, aztán barakkok, most már – amint látják – hivatal kőházakba költözött. 1954-ben mindössze 80 ház volt itt, most van kb. 3000. 1955 szeptembere óta villannyal világítunk, a Járműjavító Vállalat aggregátja ad ide is áramot. 1957-ben kb. 60km innen megkezdjük a vizierőmű épitését. 1960 táján elkészül a vasút már mérik a pályáját. Akkor vonaton mehetnek majd Lhaszába. S aztán – milliós város lesz Kürmu, Cajdamnak, Kina új nagy nehézipari központjának székhelye.” Az akkori jelen: „ Körmu...Csinghaj tatomany és a kincses Cajdami-medence jővőbeli központja, 1956 őszén még mindig félig- meddig sátorváros volt, néhány száz agyagkunyhóval, barlangszerű nagyáruházzal és kevés földszintes épülettel. A posta és a távíró egy-egy mélyen földbeásott sátorban található, lépcsőn kell lemenni belselyükbe. Elég bizarr képet nyújt a technika e vívmánya a nomád környezetben.
Nem messze Körmutól a térkép egy tavat jelzett. Elmentek oda, nem találták. De figyelmesebben megvizsgálva a talajt, látták, hogy az – sóból van. Lefúrtak s 13 méter mélységből vízoszlop tört elő.A tónak már csak nyugati részében van víz, egyébként 13-15 méter vastag sóréteg boritja. Egy 30 km-es szakaszon lemosták róla a vékony föld réteget , és így tükörsima, sóból készűlt útat `építettek` rajta. Ennek a karbantartása ma is abból áll, hogy időnként vízzel simára mossák. Még úti őrházat is emeltek sókockákból. Ez a sóréteg 100 km hosszú, 30km széles...A vasutat is sórétegen keresztül vezették azóta keresztül, és itt épült a repülőtér is. De a só itt a legkevésbé értékes ásvány. Itt vannak a vilának talán a leggazdagabb vasérc telepei. Vastartalmuk nagyobb mint a legjobb svéd vasérceké, állitólag eléri a 75 85 százalékot! Az út kilométereken át vasércből van, és ez csodás, dús érc a Thanglha hegységnél állítólag 100000 négyzetkilométeres területen bányászható! Az útnak egy másik szakasza - szénből van. Óriási kiterjedésű felszíni szénfejtés folyik ma itt, a szén félméternyi földdel van boritva, helyenként 500 méter széles rétegekben hever a hegyek oldalán az út mentén.”
(folyt.kov. )
További kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina