3 hét Egyiptomban hátizsákkal

Egyiptom

Ott-tartózkodás ideje: 2007. dec. 25.  - 2008. jan. 16. (22 nap)

0 hozzászólás I 5 998 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. aug. 19. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar mona-lisa Beszámolója
2007.12.26.

Indulás. Igaz itthon téli hideg, és fagyos az idő volt de mi pulcsi+széldzseki kombinációban in-dultunk a reptérre. Melegített a hátizsák :) Becsekkolás után épphogy beléptünk a tranzit terü-letre egyből bemondták Pogi nevét, hogy fáradjon az információhoz. Ki kellett nyitnia a táskáját, amit feladtunk, és elvették belőle az összes piát mondván, hogy robbanásveszélyes. Persze utá-na a vámmentes boltban vehettünk volna zsákszámra mindenféle piát… nem tudom mi értelme volt elvenni. De ez még nem volt elég. Miután beszálltunk a gépbe és lehelyezkedtünk közölte a pilóta, hogy várni kell. Aztán valamivel később kiderült, hogy valamilyen hiba miatt gépet kell cserélni. Aztán mondták a sztyuvik, hogy a várakozásidejére frissítőt szolgálnak fel. Ez 1 pohár víz volt fejenként. Aztán mire átpakolták a táskákat és megtankolták a másik gépet mi is átér-tünk. Így végül éjjel 1 után kb 2 óra késéssel szálltunk fel. Azt mondták, hogy a másik gépen nem lehetett lehúzni a klotyót… Kevesebb ülés volt ezen a gépen, és ezért szabad ülésválasztás volt. Ez volt az egyetlen előny, mert így elöl kényelmes nagy üléseken ülhettünk. Mindezek után kaptunk enni 1-1 szendvicset és csokit. Azt hiszem ez volt az első és egyben utolsó alkalom, hogy Malévval utaztunk. Nyilván nem a kaja az első szempont ami miatt légitársaságot választ az ember, de azért ez kész röhej. Az Egyptair-en ugyan erre a viszonylatra rendes főkaját adtak sütivel, salátával. Végül mégiscsak megérkeztünk Kairóba. Mikor beértünk az érkezési csarnokba szólt egy pasi, hogy valószínűleg nekünk kell vízum és menjünk oda a pénzváltóhoz. 15 dollárt kellett fizetni egy matricáért amit be kellett saját magunknak ragasztani az útlevelünkbe és kész. Ennyi volt az „ügyintézés”. Gondoltam hogy könnyen megy majd, de hogy ennyire? Sze-rencsére Asszuán felé a reggel 8-as gépre volt jegyünk, és még kényelmesen elértük. Elég könnyen megtaláltuk honnan indul a gép, csak át kellett sétálni a szomszédos épületbe. ¼ 10-kor értünk Asszuánba, pontosan a terv szerint. Még a kairói reptéren váltottunk pénzt, úgyhogy már nem kellett ezzel foglalkoznunk, csak fogtunk egy taxit és bementünk a vasútállomásra. 40 fontért vitt el, amit sokalltam, de hiába próbáltam nem engedte lejjebb a tarifát. Az autóból nézve tetszett nagyon a város hangulata, koszos „arabos” környezet, de mégis hangulatos. El-indultunk megkeresni a kinézett szállodát. Nubian Oasis. Többen is ajánlották a neten. Nem volt valami túl tiszta, de nem igazán tudtuk milyen színvonalra számíthatunk az olcsó kategóriában, szóval végül is kivettünk egy szobát. Befizettem egy Abu Simbeli kirándulást és felukkázást Lu-xor felé. Lecuccoltunk és próbáltunk valami kaját keresni. Először egy pizzériába ültünk be, de elég drága volt. Aztán találtunk egy falafel árust. 1 font volt egy pita ami kétfelé volt vágva, pa-radicsom uborka koriander és pár falafel golyó. 2 pofára tömtük. Vagy 12 fontot otthagytunk :) Jókat mosolyogtak rajtunk a árusok. Mivel piával nem tudtunk védekezni a hasmenés ellen, vet-tünk egy doboz Antinalt meg kólát. Délután aludtunk pár órát, aztán este végignéztük miket árulnak a bazárban. Annyira nem voltak erőszakosak mint amire számítottam. Egyik másik azért kiállt az utca közepére és jobbra-ballra lépkedett előttünk, csak hogy betereljen a boltjába. Sok-kal jobban zavart, hogy fogalmunk sem volt mi mennyibe kerül. Próbáltunk odaállni más turis-ták mellé, így nyugodtan lehetett nézelődni, és ki tudtuk hallgatni milyen árról alkudoznak. Ez sem annyira eredményes, mert már eleve ahhoz szabják az árat, hogy honnan jöttél. Az árusok 5-10 fontokat kiabáltak mindenre, de ezt csak csalogatásnak gondoltunk. Este szobát kellett cserélnünk mert nem lehetett lehúzni a klotyót. Az új szoba sem volt tisztább mint az előző. Úgy feküdtem bele az ágyba, hogy a saját lepedőmet magam alá-föléhajtottam. Az egész út alatt ez volt a legigénytelenebb szállásunk. SENKINEK SEM AJÁNLOM!

2007.12.27.

Az éjszaka nem volt túl nyugalmas. Az ágy deszkái lepotyogtak ahogy forgolódtam és lett egy bazinagy lyuk a derekamnál. Mire már valahogy megszoktam a kitekert pózt és el tudtam volna aludni hazaértek valami angol anyanyelvű népek és egyfolytában nyikorogtatták az ajtókat. Sze-rintem direkt. Végül kevés alvás után fél 8 felé felkeltünk. Nem voltam kipihenve. Nem csak a zaj, az ágy, de még hideg is volt az éjjel. Lementünk reggelizni. 2 kifli 2 macisajt 1 jam és tea.
Kaja után elsétáltunk a folyóparton egészen a Núbiai múzeumig. Útközben bementem egy ban-ka pénzt váltani. Amolyan régi fajta bank volt faragott fa ablakokkal meg márványpulttal. A blokk, amit adtak a váltásról arab számokkal volt írva :)
A múzeumnak először a kertjét néztük meg aztán mentük csak be. Egész jól meg van csinálva, bár műpatakból ki volt apadva a víz, ami rontott némileg az összképen. Maga a múzeum nem olyan nagy, de jól van berendezve. Ki van írva mindenhova, hogy mi micsoda és jól be vannak világítva a vitrinek. Vannak egész régi i.e. 4000 körüli időkből származó agyagedények meg egy csomó ékszer és különböző használati tárgyak. Be van rendezve egy núbiai falu is, egész élethű.
A kerttel együtt úgy 1,5-2 óra alatt meg lehet nézni.
A múzeum után kishajóval átmentünk az Elephantiné szigetre. Az ünnepi kertek mellett lévő ha-jóállomásnál mentünk le. Rajtunk kívül csak helyiek voltak. Elől a nők ülnek, hátul a pasik.
A hangulatos núbiai falvaknak nyoma sem volt. Illetve hát a nyomor a kosz a szemét és a mocskos kisgyerekek nálam nem ebbe a kategóriába tartoznak. Iszonyú lepukkant volt minden.
Mivel át akartunk menni a Kichener szigetre valahogy megpróbáltunk keresztülvágni. Sikátoros kis utcák, kecskék, birkák, csacsin ügető földművesek, vályogtégla kerítés, néhol egy-két ücsör-gő öreg némi vagy bácsi. Olyan volt az egész mintha száz évek óta semmi sem történt volna. Eléggé labirintusos az egész hely, úgyhogy nem lehet csak simán átsétálni a túlpartra.
Nagy nehezen átkeveredtünk és összefutottunk 2 turistával, akik szintén a kompot keresték, de ők a nyugati partra akartak átmenni. Nekünk némileg szerencsénk volt mert hiába nem volt kompkikötő ott ahol a térkép szerint kellett volna legyen, megjelent egy pasi egy kis evezős csónakkal és mondta hogy átvisz minket a másik szigetre. Mivel nem nagyon volt más lehetőség úgy voltunk vele, hogy mindegy mennyiért csak menjünk. Persze a pasi levágta a szitut és hor-ror összeget kért. A Kichener szigeten lévő botanikus kert viszont kárpótolt. Tényleg nagyon szép. Tele van mindenféle pálmafával meg virágokkal. Még a Thaiföldön sokat látott plumériából is volt pár példány. Sétálgattunk, meg leültünk egy kis kávézóba pihengetni. Végül visszavitettük magunkat egy kis komppal a szálloda közelébe. Vettünk az előző nap már kipró-bált árustól egy óriási halom falafelt, aztán még némi baklava féle sütit és halára vacsoráztuk magunkat a szobánkban. Egy kis emésztési pihi után belevetettük magunkat a bazárba ismét, és vettük egy jó pár dolgot. A felére könnyen le lehetett alkudni az árakat, de még így sem tud-tuk, hogy mennyire volt reális az ár amiért megkaptuk a dolgokat. Megint próbálkoztuk a kihall-gatós módszerrel, egy kicsit eredményesebb volt. Próbáltunk kigondolni, hogy az adott dolog nekünk kb mennyit ér meg és ehhez közeli árra próbáltuk meg lealkudni a dolgokat. Így végül is, ha helyi viszonylatban sokat is fizettünk, még mindig úgy éreztük, hogy nekünk megérte az árát.

2007.12.28.

Ezen a napon az Abu Simbeli kirándulás volt napirenden. Fél 3 után nem sokkal ébresztettek, hogy menjünk reggelizni. Kaja után még elég sokat kellett várnunk az indulásig. Szokásos arab szervezés. Mindig mindenre várni kell. Végül jött értünk egy kisbusz amiben még a pótszékekre is ültettek utasokat. 4-kor indult a konvoj és 2 és fél óra alatt értünk Abu Simbelbe. Mire beér-tünk a templomokhoz teljesen felkelt a nap. Rengeteg turista volt, de azért lehetett pár értel-mes képet készíteni. 2 óránk volt nézelődni. Nekem nagyon tetszett a hely, Pogit persze sokkal kevésbé értékelte. Főleg hogy ilyen sokat kellet utazni. Maga a templom is nagyon szép és ér-dekes, de a tudat, hogy szétszedték az egészet és utána újból összerakták teljesen hihetetlen. Egyébként a Núbiai múzeumban van egy makett, ami mutatja az eredeti állapotot és vízszintet, ill. a templomot az új helyén a megemelt vízszinttel. Visszafelé nem egyből a szálláshoz men-tünk. Be volt még építve a hazaútba pár program.
Először a nagy gáthoz mentünk, amit egyáltalán nem találtam érdekesnek. Igaz csak 8 font volt a belépő, de ha lehetett volna választani, ingyen se néztem volna meg.
Ezután a Philaei templomhoz mentünk. Pogi itt már nagyon kivolt, úgyhogy a szigetre csak én mentem át. Mondta a buszsofőrünk, hogy mondjuk azt a hajósoknak, hogy egy csoport va-gyunk, és így max 5 fontból megúszhatjuk a fuvart fejenként. Bevártuk egymást, hogy mindenki megvegye a jegyét és sikerült megállapodnunk egy hajóssal. 1 órát tölthettünk a szigeten. Na-gyon tetszett. Nem volt zsúfolt, alig volt rajtunk kívül pár turista. Nyugisan csöndben le lehetett üldögélni, elolvasni mit ír az útikönyv, át lehetett érezni a templom hangulatát. Ez a templom is át van költöztetve, számomra ez még plusz növelte a hatást. Visszafelé 2 nő nem jött velünk. Ottmaradtak és mondták, hogy majd másik hajóval meg taxival mennek vissza Asszuánba. A hajóskapitány meg fellázadt, hogy akkor a rájuk eső 10 fontot is ki kell fizetnünk, így „igazságo-san” mindenki 5,5 fontot fizessen 5 helyett. Persze nem akartuk, erre meg kitalálta, hogy jó ak-kor ő vár, és addig nem indul vissza míg nem jön a 2 nő. Hozzáteszem 23-an voltunk eredetileg, tehát eleve egy rakást pénzt húzott rajtunk. Volt a csoportban egy srác aki tudott arabul, ő köz-vetített a hajóskapitánnyal, de hajthatatlan volt. Némi tanakodás után mégiscsak kifizettük a 5,5 fontot. Eszméletlen pofátlanok az ilyen hajósok. Bosszantó, hogy minden turistát élő pénzes-zsáknak néznek.
A következő megálló a befejezetlen obeliszk volt, de csak 20 perc lett volna nézelődni, így itt nem szálltunk ki. Mire visszaértünk a szállodába hulla fáradtak voltunk mindketten. Ismét szobát kellett cserélni mert nem volt melegvíz. A kedvenc falafel árusunknál akartunk vacsizni, de zárva volt. Így némi mézes édesség és kifli lett a vacsora.

2007.12.29-30.

Eljött a nap, hogy búcsút vegyünk Asszuántól. Déltől volt leszervezve a felukkázás. Reggeli után becsomagoltunk és elmentünk venni az útra vizet, kólát és pár kiflit. Elvileg a kaja benne volt az árban, de inkább biztosra mentünk. Délben útra készen álltunk a recepción, de szokás szerint várnunk kellett. Végül megjött a hajóskapitány és lekísért minket a felukkáig. 5-en voltak már a hajón. 1 ausztrál pár, 1 spanyol pár, és még 1 ausztrál srác. Ismét várakozás, és jött még 1 dán srác. Végre nekiindultunk. Elég lassan cikk-cakkban vitorláztunk lefelé a folyón. Miután elhagy-tuk a várost megint megálltunk és jött még 1 hajóskapitány ill. egy 4 fős koreai család. Így azért már elég szűkös volt a hely. Elvileg 8 fő + a legénység a befogadóképessége egy ilyen ha-jónak, de hát gondolom úgy voltak vele, hogy majd csak megoldjuk valahogy,ők meg kapnak másfélszeres pénzt. Kaptunk ebédre salátát, kenyeret meg falafel golyókat. Út közben kétoldalt a várost datolyaültetvények váltották fel. A fák alatt tehenek, csacsik legeltek, gyerekek játszot-tak. Kis csónakokban halászok próbáltak zsákmányt fogni a sekély vízben.
Tovább vitorláztunk és lassan elkezdett sötétedni. Ahogy ment lefelé a nap a szél is kezdett alább hagyni, így alig haladtunk. Közben a nagy szállodahajók hullámai jól megringatták a hajót. Volt hogy hátul kicsit be is folyt a víz. Felöltöztünk mert kezdett lehűlni a levegő. Nagyon ideje volt már egy wc megállónak is, de az első hely ahol megpróbáltunk kikötni nem volt alkalmas. Túl alacsony volt a víz és előbb megfeneklettünk, mint hogy elértük volna a partot. Ráadásul újra elindulni is csak igen komoly küzdelem árán sikerült. A túlparton próbálkoztunk és egy épít-kezési területnél szálltunk ki. Nem éreztem túl biztonságosnak a helyet, így próbáltuk minél gyorsabban elintézni a dolgot. Közben már főtt a vacsora egy gázfőzőn. Egy kicsit még csorog-tunk a folyón, aztán kikötöttünk éjszakára. Elkészült a kaja. Amolyan paprikás krumpli féle szaf-tos rizses krumpli volt. Jól is laktunk vele. Körbetekerték a hajót egy vászon szélfogóval, de még így is iszonyú hideg volt egész éjjel. Kaptunk plédeket, de nem sokat ért. A hely szűkössége mi-att pedig nem csak a hidegtől gémberedtünk el, hanem attól is hogy nem nagyon tudtunk mo-corogni. Reggel áteveztünk a túlpartra. Itt ki lehetett szállni wc-re, aztán kaptunk reggelit. Akik csak 1 éjszakára fizettek be azoknak itt ért véget a program. Felkapaszkodtunk a műútra ahol egy pick-up várt ránk. Képtelenségnek gondoltunk hogy beférünk mindannyian de megoldották. A 2 spanyol, 4 kóreai, 1 dán, mi 2-en magyarok és még előkerült valahonnan 3 olasz + 1 kis-gyerek. Először az összes táskából építettek egy falat, aztán mellépréselődtünk valahogy. Sze-rencsére nem túl sokat kellett így utaznunk. Be kellett várnunk út közben a konvojt, és azzal mentünk tovább Kom Omboig. A templom megnézésére 20 perc lett volna, úgyhogy kihagytuk. Itt átpakoltuk a cuccokat egy normál mikrobuszba és azzal mentünk tovább. A parkolóban meg-rohamoztak minket karkötőt meg nyakláncot áruló kisgyerekek. Külföldi pénzt akartak, 3 karkö-tőt vettünk tőlük 20 Ft/darab áron :) A következő megálló az Edfui Hórusz templom volt. Itt 1 órát kaptunk. Érdekes volt mert nagyon épen fenn maradt a templom. Azt is lehetett látni, hogy jóval a jelenlegi város szintje alatt van, körben megvoltak még a lebontott vályogtégla fa-lak maradványai. Ezután már csak Luxorban álltunk meg. Megjelent egy pasi és elkezdte kér-dezgetni, hogy ki hol száll meg. Mi mondtuk, hogy van foglalásunk az Oasis nevű hotelban. Erre mondja a pasi, hogy oké, az az ő biznisze. A többiek is mondták sorra, hogy akarnak kiszállni. Mikor odaértünk láttam hogy nem Oasis hotel, hanem Nubian Oasis van kiírva. E-mailben külön írták, hogy nehogy összekeverjem, mert a kettő nem ugyan az. Elkezdtem reklamálni, meg kérdezgetni, de nyugtatgattak, hogy ne aggódjak egy cégről van szó bla bla bla. De mondom akkor miért van külön megemlítve, hogy nehogy összekeverjem? Erre nem tudtak mit mondani csak hablatyoltak. A spanyol pár is ottmaradt. Megmutatták a szobát, normális volt, sokkal tisztább mint az előző szállásunk, úgyhogy felcuccoltunk és lezuhanyoztunk. Aztán elindultunk, hogy veszünk valami kaját. Pár házzal arrébb megtaláltuk a valódi Oasis hotelt. Pont kint állt az ajtóban az a srác aki kezeli a foglalásokat. Mondtuk neki hogy mi a szitu, erre meséli hogy hát folyton ezt csinálják, mert a másik hotel ad jutalékot a sofőröknek, ő meg nem. Együtt visszamentünk és mutattuk neki ki volt az a fickó aki beszívatott minket. Mi felmentünk a szobába a holminkért, ő meg addig jót veszekedett lent. Átköltöztünk a ténylegesen lefoglalt szobánkba. A színvonal hasonló volt, de a szoba sokkal nagyobb. Kaptunk szappant, törölközőt, wc papírt. Ég és föld Asszuánhoz képest. A mosdókagyló is olyan volt hogy itt mertünk mosni, sőt nemi fertőtlenítő hatású törlőkendő bevetése után a wc-re is rá mertünk ülni. A korlátlan ingyen internet már csak hab volt a tortán. Felmentünk a teraszra és Hasszán elmondta milyen kirándulási lehetősé-geket tud ajánlani. Nem foglaltunk le semmit, mert drágállottuk. Inkább magunk akartuk leszervezni. Ittunk egy teát, és rendeltünk kaját is. Valahonnan máshonnan hozták, de nagyon finom volt. Rántott csirkét és grill csirkét kértünk. Hoztak mellé egy csomó mindent. Salátát, rizst, szószt, lecsószerű zöldség ragut, paprikás krumpliszerű szaftos izét, kenyeret stb. 2 főre óriási adag, és 40 fontot fizettünk. Még kaja előtt beszélgettem Hasszánnal mindenféle hétköznapi do-logról. Mesélte hogy egyetemre jár Kairóba, hogy idegenvezető lehessen, amúgy meg tanár és asztalos mesterséget tanít. Beszéltünk a fizetésekről, hogy mennyibe kerül a tandíj, hogy milyen különbségek vannak Egyiptom és Magyarország között, és hogy ő még sosem volt külföldön mert arra legalább 1 évei fizetése rámenne. Megkérdeztem mi a véleménye arról, ha egy turista, ráadásul nő, be akarna menni egy mecsetbe. Számára elképzelhetetlen. Még ő is csak akkor megy mecsetbe imádkozni, ha előtte szertartásosan megmosakszik, és galabbiját ölt. Azt is mondta, hogy SZERINTE a nők is így csinálják, csak otthon. Hozzáteszem 28 éves srác, még nincs felesége.

2007.12.31.

Reggeli (kifli, palacsinta, macisajt, dzsem, kukoricapehely, tej, tea, narancs) után elsétáltunk a Luxor templomhoz. A mekiben azért még ittunk egy kávét mielőtt bementünk. Jó ötlet volt, mert elkezdődött a „várva várt” hasmenés. Pedig vettünk be Antinalt, igaz nem minden nap. Miután összeszedtem magam átsétáltunk a templom folyópart felőli oldalára. Bemenni csak in-nen lehet, kijönni meg csak a másik oldalon. Itt találkoztunk először magyarokkal. Próbáltunk sunyiban belehallgatni az idegenvezetésükbe, de Pogi lebuktatott minket. Az okoskodó turista meg egyből megjegyezte, hogy ó hát csatlakozhattok nyugodtan, ha végén adtok némi baksist… A templom sokkal kevésbé volt ép mint a korábban látottak de ez nem volt le az értékéből. Olvastam az LP-ben hogy a püllonok előtt álló gránitobeliszk párja látható a párizsi Concorde téren. Akkor már mind a kettőt láttam :) Sajnos eléggé tömeg volt, így nem lehetett annyira elmerülni a látnivalókban. Templomnézés után elsétáltunk pénzt válltani, aztán vissza a szállodába. Végre hajat tudtam mosni és pár ruhánkat is kimostuk. Azt hiszem, ennél a szállodánál magasabb színvonalat nem lehet Egyiptomban elvárni. Ismét a tetőteraszon vacsoráztunk, de most egy fokkal gyengébb volt a kaja. Este nem mentünk bulizni sehova, mert más-napra kori kelés volt betervezve.

2008. 01. 01.

7-kor keltünk és reggeli után lesétáltunk a folyópartra. Először a nagy komppal akartunk
átmenni, de mivel csak helyieket láttunk rajta, és nem tudtunk mennyit kellene várni amíg indul, hagytuk magunkat rábeszélni a kishajóra. Ugyan olyanok voltak mint amilyenek Asszuánban is.
5 fontot mondtak kettőnkre, nem volt sok. A kishajón persze volt egy taxisofőr, aki egyből
elkezdte ajánlgatni a szolgáltatását. Először 35 EUR-t mondott az egész napos programra. Nem akartam hinni a fülemnek. Ekkora pofátlan ajánlatot még nem kaptunk. Ezt persze a fejéhez is vágtam. Az LP 80-150 font körüli árat ír. Terveim szerint valahol 100 font körül lett volna jó, de 130 alá nem akart engedni. Végül megalkudtunk. Vettünk pár kiflit hátha megéhezünk napközben. Az első megálló a Memmon kolosszusoknál volt. Csináltunk pár képet, aztán a központi jegyirodában vettünk jegyet a Medinet Habu templomba. Ezután a Hatsepszut templomhoz
hajtottunk és oda is megvettük a belépőt. Tovább autóztunk a Királyok Völgyébe és megbeszéltük a sofőrrel hogy 4 órával később találkozunk a Hatsepszut templom előtti parkolóban.
A Királyok Völgyébe a jegyet a helyszínen kell megvenni. Ezután van egy kisvonat amire kötelezően 4 font fejenként a jegy. Pár száz métert visz feljebb a parkolótól, innen lehet csak gyalog továbbmenni. Ahol letesz a kisvonat ott lehet venni külön jegyet a Tutankamon sírhoz. Mi nem vettünk. Először az egészen hátul lévő III. Thotmesz sírt néztük meg. Egy meredek lépcsőn kell felmászni, majd egy hasonló, de már a szikla belsejében lévő lépcsőn le. Bent irtó meleg van, és maga sír nem különösebben érdekes. Apró pálcikaemberszerű rajzok vannak 2 kisebb sírkamrában. Pogi totál kikészült, hogy emiatt kellett megtenni ezt a sok lépcsőt?? és ki is jelentette, hogy több sírba nem hajlandó bejönni. Egyébként a sírok bejárata előtt mindenhol van egy tábla, amin le van rajzolva a belső kialakítás, pár szóban összefoglalva a látnivaló, ill. a felfedezés éve meg hogy ki találta meg. A második a Tauszert/Széthnakt sír volt. Nekem ez tetszett mind közül a legjobban. Nagy tágas terek és gyönyörű színes domborművek. Általában eléggé tömeg volt a sírokban és nem igazán lehetett elmerülni a látnivalókban. Szerintem ha van rá lehetőség érdemes úgy szervezni, hogy nyitásra odamenni, és akkor talán jobban el lehet kapni a hely szellemét. Ricsajozó, mindent megfogdosó „azt sem tudom mi ez, de nem is érdekel” kölykökkel a háttérben ez teljesen lehetetlen. A harmadik és negyedik sír III. ill. I. Ramszesz volt. Egy jeggyel 3 sírt lehet megnézni, de mivel Pogi az övét nem használta fel én többe is bemehettem. Egyébként úgy ellenőrzik, hogy eddig hány sírba mentél be, hogy az őröknél van egy-egy lyukasztógép, és kilyukasztják a belépőjegyeket. A Ramszesz sírok számomra jóval gyengébbek voltak az előbb említett Tauszert sírhoz képest. Szép volt, de még az előző bűvöletében voltam. Lehet jobb lett volna ha más a sorrend. Volt még amit szívesen megnéztem volna, de a feltárt 62 sírból alig pár látogatható, és azok közül is sok zárva volt. Feltehetően rekonstrukciós mun-kálatok miatt. Bent a területen egyébként se vizet, se kaját nem lehet venni, úgyhogy mindenképpen érdemes vinni. Sírnézegetés után nekiindultunk a hegynek. Pont ott kell felmászni, ahol ki van téve a tábla „hegyet mászni tilos”. Persze egyből mellénk szegődött egy hívatlan vezető. Mutatta az utat merre menjünk a Hatsepszut templomhoz. Nem jött rosszul mert elég sok ösvény volt és nem volt teljesen egyértelmű. Bár ahhoz hogy itt eltévedjen valaki kell némi tehetség. Mikor átértünk a hegytetőn tartotta a markát, adtam neki 4 fontot. Eredetileg csak 2-t akartam, de Pogi mondta adjak többet. Erre elkezdett reklamálni, hogy ez mi?? adjunk eurót vagy dollárt! Majd hogyne. Főleg hogy egyáltalán nem is kértük a szolgálatait. Ezután jött Pogi 10 perces kiselőadása hogy mennyire idegesítő ez a sok pénzéhes arab. Részben egyetértek, de azért szerintem nem kell belőle drámát csinálni. Ha nem tetszik neki az összeg egyszerűen ott kell hagyni és kész. A kilátás a hegyről mind két irányba szuper, és nem is túl megerőltető a séta. Kb. 1 óra alatt kényelmesen át lehet érni. A lefelé vezető út viszont elég meredek, néhol kezet is kell használni. Először nem is tudtuk eldönteni merre menjünk, mert valami könnyebb terepet reméltünk, de végül túléltük. Sportcipőben voltunk, nem feltétlen szükséges túra bakancs. Egész idő alatt a reggel vásárolt 2 x 6 db kifliből táplálkoztunk. Víz egyáltalán nem volt nálunk. A templomnál persze árultak, de 10 font volt egy 1,5-es ásványvíz. Kész rablás. Alkudni nem lehetett. Megnéztük a Hatsepszut templomot, de már lankadó érdeklődéssel. Nagyon szépen helyre van állítva, de közelről sokkal kevésbé látványos, mint messziről. A parkolóban felvett minket a taxis és továbbmentünk a Medinet Habuhoz. Még Hasszán mondta hogy szerinte ez sokkal szebb mint a népszerűbb Ramesszum, ezért választottuk. Hát nem csalódtunk. A Philaei templom mellett ez lett a másik kedvencem. Itt is elég kevés turista volt. A domborművek pedig sok helyen színesek voltak. Még Pogi is azt mondta tök jó néz ki, ami azért nagy szó :) Nem azért mert neki nem teszik az ilyesmi, inkább nem érdekli. Volt egy kis oldal szentély, ami végig fedett volt és belül körbe lehetett sétálni egy szűk folyosón. Kicsit olyan Indiana Jonesos feeling volt :) 1 órát nézelődhettünk, aztán visszavitt a taxi a folyópartra és úgy ahogy jöttünk 5 fontért visszavitt egy kishajó a keleti partra. Mikor kiszálltunk kisgyereke ragadták meg a kezünket, hogy segítenek partra lépni. Hiába mondtuk, hogy nem kell, boldogulunk egyedül is, nem akar-tak elengedni. Erőszakkal kellett kitépnünk a kezünket, aztán meg persze követelték a baksist. Természetesen egy fillért sem adtunk.
A mekiben megkajáltunk aztán visszamentünk a szállodába és a teraszon pihiztünk. Ismét beszélgettünk Hasszánnal. A taxisofőrünk azt mondta Poginak hogy 4 felesége van, erre megkérdeztük hogy ez bevett szokás-e errefelé. Azt mondta hogy tuti csak vetített a fickó, de egyébként lehetséges. Az a lényeg hogy mindegyik feleségnek mindig mindenből ugyan olyat és ugyan annyit kell venni. Ha valamelyiket már megunta a férj, vagy csak egyszerűen nem jönnek ki jól, akkor könnyű elválni. Aztán lehet keresni új feleséget. Illetve a nő is könnyen kereshet magának új férjet. :) Ezen túl azt is megtudtuk, hogy a házat/lakást mindig a férjnek kell előteremteni. A feleség is vehet otthonra pár dolgot, pl. függönyt vagy konyhai eszközöket, de nagyobb volumenű dolgokat nem. Akkor se ha a feleség családja a módosabb. A rezsi és az albérlet általában olcsó, de a legtöbb család, legalábbis vidéken, saját maga által épített házban lakik.

2008. 01. 02.

Reggeli után pihengettünk, interneteztünk. Nem volt betervezve erre a napra semmi kötött program. Délben elsétáltunk a mekibe ebédelni. Kaja után úgy döntöttük, hogy megnézzük a helyi bazárt.
Az első szakaszon turistáknak szóló szuvenír boltok voltak főként, aztán átléptünk egy határt és azt vettük észre, hogy már csak helyiek vannak körülöttünk. Zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket, bekalodázott csirkét, kacsát, galambot árultak. A hentesek hűtés nélkül pakolták ki a pacalt meg lógatták a bárányt, kecskét egy kampón a bolt előtt. Földön ülve gyékényszőnyegekről árulták a földművesek a napi termést. A helyi asszonyok pedig a fejükön cipelték haza az ebédnek valót. Nagyon színes és érdekes volt. Ha vásárolni nem is, de nézelődni mindenképpen jó program. Fájt a szívem az óriási piros eprek miatt, kilószámra ettem volna legszívesebben, de nem mertem venni.
Elég hosszan elsétáltunk, így úgy döntöttünk, hogy ha már eddig eljöttünk akkor sétáljuk el egészen a Karnak templomig. A bazár utca a folyóparttal párhuzamosan fut. Kiértünk egy nagyobb kereszteződéshez és lefordultunk a Nílus felé. Innen még egy jó fél órát sétáltunk a folyó parti sétányon.
Pogi nem akart bemenni a templomba, úgyhogy egyedül kellett megbirkóznom vele. Kb ¾ órát töltöttem bent, de nem volt túl sok mindenre elég. Olyan óriási a terület és annyi a látnivaló, hogy szerintem minimum fél napos program. Sokkal kevésbé volt ép mint a korábban látott templomok, és a sok át és hozzáépítés miatt kicsit káosz érzése támad az embernek. Ettől függetlenül lenyűgöző, főleg az óriási oszlopok. Kicsit szomorúan indultam a kijárat felé, de nem akartam Pogit túl sokáig váratni. Nem tudtam mennyire viseli jól :)
Visszafelé is gyalog mentünk végig a parti sétányon. Az egyik konflis majdnem egy kilométeren át követett minket, csak hogy végre már hajlandóak legyünk kifizetni az 5 font viteldíjat, de nem adtuk fel és végül ő volt aki megunta. Közben fogadtunk egymással, hogy vajon meddig bírja. :) Jól kigyalogoltuk magunkat, úgyhogy a laza, pihenős nap, csak részben valósult meg. Mire visszaértünk a Luxor templom közelébe a nap is lement. Tényleg nagyon szépen ki van világítva. Csináltunk is pár képet.

2008. 01. 03.

Nem kellett volna korán kelni mert nem volt semmi fix program, viszont a délutáni taxit a reptérre még előző este szállodában rendeltük meg. Valami félreértés történt és először azt hitték, hogy reggel 5-kor akarunk indulni. ¼ 6-kor kopogtak is, hogy hát előállt a kocsi… Arab szervezés.
Reggeli után becsomagoltunk és az ingyen internetet kihasználva még megnéztem az e-mailjeimet. Szerencsére, mert jött egy levél egy soproni házaspártól, olvasták a fórumon a bejegyzésemet, hogy éppen Luxorban vagyunk és ők reggel 11-kor érkeznek meg, és szívesen összefutnának velünk a mekinél egy kis információ cserére. Írtam sms-t hogy természetesen szívesen találkozunk, de mivel mi este továbbrepülünk Sharm el Sheikbe kora délután lenne jó az időpont. Le is fixáltuk.
Délben kicsekkoltunk, de a táskákat a recepción hagytuk. Elsétáltunk a vasútállomásra és leültünk csak úgy bámészkodni, nézni a helyieket. Érdemes, itt azt is lehet látni ahogyan ők is adnak egymásnak baksist például táskacipelésért. Közeledett a megbeszélt időpont úgyhogy a meki felé vettük az irányt.
Megebédeltünk, és közben a magyar barátaink is megérkezek. A megismerkedés örömére egyből lecsúszott pár kupica hazai. :) Nagyon jól elbeszélgettünk vagy 2 órán keresztül. Pogi ódzkodik a hasonló „vak randi” típusú találkozóktól, de nagyon jól sült el dolog, úgyhogy nem volt oka panaszra. Mivel előző nap a piacos körutunkon nem volt nálunk kamera, most visszamentünk kamerával együtt. Sajnos sokkal kevesebb árus volt mint előző nap, de azért lett pár jó felvétel.
5 előtt visszamentünk a szállodába és kitaxiztunk a reptérre. Teljesen simán ment a repülés. Pontosan indultunk, érkeztünk. Minden csomagunk megvolt. A sharm-i reptéren már várt minket a leszervezett transzferbusz. Tök sötét volt, úgyhogy semmit sem láttunk út közben. Masszív 120-as tempóval száguldottunk Dahab felé, ennek köszönhetően még emberi időben a szállodába értünk.
A szállás szuper, a személyzet szuperkedves. A főgóré egyből levitt minket a tengerparti éttermükbe. Földön ülős hely, mindenhol szőnyegek meg párnák. Középen tábortűz, sisa illat, fiatalok, és rengeteg cica. Az első dahabi benyomás abszolúte pozitív. Teázgattunk, Pogi evett egy pizzát aztán lefeküdtünk mert elég hosszúra sikerült a nap.

2008. 01. 04.

Reggeli (a kontinentális volt az árban ezért ezt ettük végig: gyümölcssaláta - guava banán sárgadinnye eper narancs alma -, főtt tojás, krémsajt, uborka, paradicsom, joghurt, méz, dzsem, zsemle, vaj, kávé) után lesétáltunk először a közeli sziklás tengerparthoz majd a lagúnához.
Utóbbi elég messze van, kb. fél óra gyalog. Itt nagyobb luxusszállodák vannak, de a part nincs kisajátítva. Úgy tűnt hogy senki sem ellenőrzi a napágyakon fekvőket, így mi is kifeküdtünk. Közben sznoriztunk, napoztunk. Mikor már lassan indulóban voltunk mégiscsak odajött egy pasi és kérdezte hogy mi itt lakunk-e a szállodában. Mondom persze 127-es szoba. Válasz: OK. :) Gondolom feltűnt neki, hogy nem az egyen színű szállodai törölköző volt nálunk :) Ezek után sietősen távoztunk, bár nem tudom mennyit lehetett volna felszámítani a napágy és zuhanyzó jogtalan használatáért. Visszasétáltunk a szállodába és kerestünk egy olcsóbb éttermet. Semmi konkrét program nem volt tervezve, csak próbáltuk szokni gondolatot, hogy "végre nyaralunk" :) Este megtudtuk, hogy másnap 9-kor kell jelentkeznünk a búvárbázisnál.


2008. 01. 05.

Első búvárkodós nap.
Rajtunk kívül még egy japán srác jött merülni. Egy arab pasi és egy ausztrál lány -aki épp a dive master kurzust végezte- voltak a merülés vezetők. Mivel mi fél évnél régebben merültünk utoljára, ki kellett töltenünk egy tesztet. Választottunk magunknak felszerelést, és kaptunk egy-egy szekrényt ahol el lehetett zárni. Mikor minden kész volt felpakoltunk mindent egy pick-up platójára és elautóztunk a Lighthouse merülőhelyhez.
Eléggé fújt a szél és ezért hullámzott a víz. Irtó béna voltam az első alkalommal. Folyton össze-vissza dobált a víz, hiába tömte tele a zsebem plusz súlyokkal a búvárvezetőnk, nem tudtam rendesen lemerülni. Végül nagy nehezen letérdeltem a homokpadra és meg tudtuk csinálni a szükséges felfrissítő feladatokat. Reduktor eldobás-megtalálás, maszkürítés. Ezután még egy kicsit nézelődtünk és jöttünk is fel. Kicsit csalódás volt az első alkalom.
Visszaautóztunk a bázisra, kimostuk a felszerelést és elmentünk ebédelni. Fél 2-kor indult a második menet. Ismét a Lighthouse-hoz mentünk. Sokkal jobban sikerült mint az első alkalom. A búvárvezető végig fogta a kezem, ami nagyon nagy segítség volt, sokkal magabiztosabbnak éreztem magam. Azt mondta, vannak mások is akik igénylik ezt, úgyhogy nem érzetem annyira bénának magam.
Este még sétálgattunk, vásárolgattunk. Sokkal drágább volt minden mint Luxorban vagy Asszuánban. Vettünk egy óriási Dahabos strandtörölközőt, tevegyapjú díszszőnyeget, Poginak pólót, Arafat sálat. Minimum az eredeti ár felére, de inkább a harmadára utaztunk. Igaz kicsit nehezebben, de le tudtuk alkudni.

2008. 01. 06.

Második búvárkodós nap. Új búvárvezetőt kaptunk ismét egy arab srác személyében. Sokkal szimpatikusabb volt ő mint az előző napi pasi. A japán srácnak állítólag nem jutott teve, és ezért inkább elküldték megint búvárkodni velünk. Dahabtól délfelé mentünk elég messze a Moray Garden merülőhelyhez. Sajnos reggel nem mondták, hogy egész napos program lesz, ezért se pénzt se fényképezőgépet nem hoztunk magunkkal. A sofőr kisegített minket, és így tudtunk enni-inni. Az első merülés szuper volt. Nekem a legjobb volt a 10 közül. Egy lankás homokos rész után kezdődött egy korall erdő, ami kb. 15 és 20 méter között húzódott. Nem volt utána hirtelen mély szakadék a nyílt víz felé, és nem volt erős áramlat sem. Láttunk rengeteg Lionfisht, több polipot és ezernyi apró színes halat mindenféle méretben. A két merülés között pihiztünk a parti étteremben. Nyugi, napsütés, gyönyörű tenger. A második merüléshez átmentünk kocsival a szomszédos Golden Blocks merülőhelyhez és innen a víz alatt mentünk vissza a Moray Gardenhez. Ez is nagyon szép volt. Mind a két alkalommal kértem hogy fogja a kezem a vezetőnk. Egyre rutinosabbnak éreztem magam, a felszerelés kezelése már egyáltalán nem okozott nehézséget, teljes mértékben a látnivalókra tudtam koncentrálni. Még táncoltunk is :) Tök vicces a reduktorba nevetni :) Visszaautóztunk a bázisra, elmostuk és elpakoltuk a felszerelésünket. Mivel elég drága volt az étterem, és nem tudtuk hogy másnap hogy alakul a program vettünk pár péksütit. Befizettünk az utolsó napra egy Színes kanyon kirándulást. A szállodában dolgozó srácok irtó jófejek. Minden alkalommal mikor találkoztunk volt pár kedves szavuk, és el lehetett velük hülyéskedni. A búvárkodás és helyi emberek teljesen feledtették, hogy melyik országban is vagyunk. Pogi egész végig utálta Egyiptomot, de Dahabban jól érezte magát.

2008. 01 07.

Harmadik búvárkodós nap. Ma a Canyon merülőhelyre mentünk először ismét egy új vezetővel. Ez a srác is szimpatikus volt, de kevésbé éreztem alaposnak mint az előzőeket. Ez a merülőhely nem egy sík korall erdő volt, hanem egy függőleges fal ami hirtelen kb. 20 méterre a parttól egyszer csak leszakad a semmibe. Persze mi csak 18 m-ig mehettünk le. Sokkal kevesebb volt a hal, viszont annál több lágykorallt láttunk. Kifelé jövet kaptunk egy erős áramlást és teljes erőbedobással kellett úsznunk, úgy éreztem sose érek ki. Totál kifulladtunk. A merülések közötti időt a búvárbázisnál töltöttük.
Eszegettük a péksütinket és napoztunk. Délutánra feltámadt megint a szél. Úgy döntött a vezetőnk, hogy a híres Blue Hole-hoz megyünk. Elég sokat kellett autózni. Tele volt a part éttermekkel meg szuvenír árusokkal. Rengeteg sznorizó turista volt akik fakultatív progik keretében jöttek ide. Öltözködés közben persze folyton szitkozódtunk mert hát nem egyszerű felerőltetni a vizes neoprént. Az egyik „basszusra” felfigyelt egy magyar pár és egyből elkezdek érdeklődni, hogy milyen a búvárkodás? meg hogy, ez a hely tényleg akkora szám? Nem esett túl jól a kérdezősködés. Már az is tök idegesítő volt hogy százan bámulták az öltözködésünket, miközben tömték a fejüket. Alig volt egy talpalatnyi szabad hely.Vége indultunk a vízbe. Egészen a part közelében fel kellett vennünk az uszonyokat úgy hogy leültünk a lyuk szélére. Először belül merültünk le kb. 12 m-re majd átúsztunk a külső oldalra. Iszonyú félelmetes volt. A látótávolság sokkal rosszabb mint máshol, és ahogy nézel lefelé csak a végtelen sötétség látszik. Megváltás volt kiúszni kívülre. Bár itt sem éreztem magam biztonságban. Egyik oldalon a végtelenbe leszakadó korallfal a másik oldalon csak KÉK. Soha többé nem szeretnék itt merülni. Szép, de sokkal inkább félelmetes. A biztonsági megállónál láttunk szabad tüdős búvárokat fura lastex szerű ruhában mindkét lábukat egybefoglaló uszonnyal. A lyuk közepén levezetett kötél mentén úsztak le fejjel lefelé. Mikor kifelé jöttünk azt hittem beszakad a dobhártyám. Már pár napja éreztem, hogy nem az igazi, de most nagyon fájt. Vérzett is az orrom egy kicsit. Illetve valószínűleg a fülem, csak az orromon keresztül jött ki a vér. Egész úton vissza a bázisra nagyon rosszul voltam. Féltem, hogy nem fogok tudni többet merülni. Este kusharit kajáltunk az egyik kis kifőzdében, sétálgattunk a bazársoron és cseteltünk kicsit az otthoniakkal. Elég jól "megszoktuk" már Dahabot, az idő lehetett volna kicsit melegebb és kevésbé szeles, de ezektől eltekintve jól éreztük magunkat.

2008. 01. 08.

Negyedik búvárkodós nap. A tegnapi srác jött velünk ma is. Az első merülőhely az Eel Garden volt. Rengeteg hosszú vékony angolna volt elbújva homokban. Úgy ásták be magukat, hogy igaz kicsit meggörbülve de majdnem függőlegesen lebegtek a vízben. Amikor nem volt fölöttük senki akkor szinte teljesen kibújtak, ahogy közelebb mentél, visszahúzódtak. Mint egy lassú hullám. A fülem elég jól bírta a kiképzést. Fájt de még elviselhető szinten. A második merülőhely az Islands volt. Nagyon érdekes volt. Egész sekély vízben gyalogoltunk be, majd mielőtt véget ért volna a szikla egy kb. 30 cm széles 2 m mély repedést lehetett látni. Egy földrengés okozta. Az egész hely egy zeg-zugos labirintus. El is vesztettem a fonalat merre járunk. Abszolút passzol rá az Islands név. Óriási korall tömbök vannak egymás mellett, és közöttük szűk járatokon lehet úszkálni. A földrengés nyoma a korallokon is látszott. Néhol óriási leszakadt tömbök voltak. Amikor kifelé jöttünk egy kis alagúton kellett átúszni. Nem volt egyáltalán félelmetes. Elég szűk volt, de végig volt fény. Olyasmi volt mintha pár híd lett volna felettünk és az zárta be alagúttá a sziklát. Pár uszonycsapás és már kint is voltunk a felszínen. Szerencsére hátulról jövő segítő áramlat volt végig. Délután besétáltunk a buszpályaudvarra jegyet venni Kairóba.

2008. 01. 09.

Ötödik és egyben utolsó búvárkodós nap. A vezetők ugyan az a srác volt ma is mint az előző két nap. Ahogy több időt töltöttünk vele egyre szimpatikusabb lett. A szokásos reggeli összekészülődés után a Marshaba merülőhelyhez mentünk. Szép volt nagyon, de a kedvenc Moray Gardent nem tudta überelni. Láttunk ráját, skorpióhalat, murénát. A két merülés között visszamentünk a szállodába és a kertben heverésztünk, napoztunk. Már nagyon ki voltunk fáradva.
Azért sok 10 merülés így egyhuzamban. Legközelebb valószínűleg beiktatok majd 1-2 pihenőnapot. Itt is gondolkodtunk rajta hogy a Színes kanyon kirándulást ne a végére tegyük, de mivel az is egész napos program legalább annyira fárasztó mint a merülés. Délután ismét csatlakozott hozzánk a búvár centrumból az ausztrál lány, illetve jött még velünk egy ausztrál srác is. A Lighthouse merülőhelyhez mentünk már harmadik alkalommal. Nem volt unalmas hogy többször is itt merültünk, főleg mivel a kezdeti bénáskodások miatt nem igazán emlékeztem rá, pedig szép hely. Ráadásul bennem volt a megkönnyebbülés, hogy utolsó merülés. Fáradt voltam már nagyon és a fülem is eléggé ki volt készülve.
A Blue Hole óta minden alkalommal vérzett egy picit. Miután végeztünk leadtuk a bázison az kölcsön kapott felszerelést, és kiderült hogy fizetnünk kell még 10 EUR-t mivel hogy az első merülés felfrissítő merülés volt. A hotel recepción is letudtam minden fizetendőt. Megtudtuk, hogy ismerik Kairóban a King Tut hostelt ahol meg akartunk szállni, így felhívták és foglaltak nekünk szobát. Megint korán le kellett feküdnünk aludni mert másnap várt ránk a Színes kanyon kirándulás.

2008. 01. 10.

Reggel 8-kor indult a kirándulás a Színes kanyonba. Egy Toyota Landcruiser-rel mentünk 8-an + a sofőr és a vezető. Autópályán mentünk Nuwebia érintésével a kanyon közelébe, ahol le kellett térni az útról és terepen mentünk tovább még vagy fél órát. Útközben gyönyörű hegyek voltak mindenfelé. Kiraktak minket egy sziklaszirten és onnan kellett leereszkedni a kanyonba.
A vezető eléggé unalmas volt, próbált mesélni ezt-azt, meg mutogatni érdekes sziklaformációkat, de senkit se érdekelt túlzottan. Egész nap felhős volt az idő, így sajnos nem volt a legjobb a fény a fotózáshoz. Kb. negyed óra séta múlva értük el a kanyon nagyon szűk részét, amit a képekről már ismertem.
Sok helyen alig fél-egy méter széles volt. A kezünket is használni kellett több helyen, ahogy mentünk előre. Volt ahol be volt ékelődve egy nagy szikladarab a repedésbe és az alatta lévő kis résen kellett átbújni.
Klausztrofóbiásoknak és dagiknak nem ajánlom. Én sem vagyok vékony, féltem is hogy beszorulok :) Nagyon szép volt meg jópofa, de végig szitkozódtam, nem igazán szeretem az ilyen „ugorjunk le másfél méterről” meg „mássz fel a vállad magasságába” féle kihívásokat. A tecsó gazdaságos kedvenc vászon halásznacim ki is repedt a fenekemen :) Kb. másfél órán keresztül mászkáltunk majd fel kellett kapaszkodni a dzsipekhez. Útközben persze volt egy teakészítő beduin, akihez mindenkit invitált a vezető egy teára. Természetesen utólag derült ki hogy ez a szolgáltatás nincs benne az árban. Elég fárasztó volt a felfelé menet, de megérte az erőfeszítést, szuper kilátás volt a kanyonra felülről. Bevártuk a teljes csoportot, hogy mindenki kifújja magát, aztán indultunk tovább. Bő egy órát zötykölődtünk úttalan utakon a hegyek között amikor egyszer csak a semmi közepén ott volt egy nő és egy lepedőről árulta a cuccait. Volt mellette egy szép gomba alakúra formálódott szikla.
Elvileg emiatt jöttünk ide, meg persze hogy vehessünk valami izét drágán a beduin nőtől, amit amúgy a dahabi bazárban is megkapni. Kész röhej, annyira abszurd volt. Tuti valami maffia dobja ki oda minden reggel, hogy majd ámuljon a sok hülye turista, hogy „á milyen érdekes, hogy ő csak itt üldögél és árulgat”. Volt velünk egy ketyós orosz nő aki persze mindent bekajált és végig ámuldozott hogy húú meg háá milyen érdekes. Jókat röhögtünk rajta. Itt már irtó éhesek voltunk, de szerencsére negyed óra múlva megérkeztünk egy oázisba ahol kaptunk ebédet. Érdekes volt hogy a kopár hegyek, sziklák meg homok közepén hogy a fenébe nő ennyi pálmafa?? Sajnos a nevét nem tudom, de több hasonló kisebb oázis is van a Sínai hegyek között.
A forrást is megmutatták, ki volt írva rá, hogy csak ivóvíz... Hát remélem jó ideig volt forralva mielőtt a teánkat csinálták belőle. Leültettek minket egy pálmalevelekkel fedett kis részre és míg vártuk a kaját a helyi kislányok kínálgattak nekünk bizsukat és fatevéket.
Elég koszos és igénytelen volt mindenki, nyomokban sem lehetett felfedezni a híres beduin népviseletet. Azért az sokat javított volna az összképen. Nem vettünk semmit, csak lőttem sunyiban pár portrét. Kifejezetten szép arcú kislányok voltak.
Végre megjött az ebéd, és halára zabáltuk magunkat. Saláta, rizs, kenyér, és ismét amolyan paprikáskrumpliszerű ragu, de most cukkínivel és répával. Desszertnek banán és narancs. Az okos tojás idegenvezető nem szólt nekünk hogy vegyük ki az összes holminkat a dzsipből. Eléggé fújt a szél, egyáltalán nem volt melegünk, és kiderült hogy innen gyalog megyünk tovább a Fehér kanyonba. Az ég még mindig felhős volt, sőt pár csepp eső is esett. Hát majd szét fagytunk. A terep hasonló volt a délelőttihez annyi különbséggel, hogy a fel-le mászkálós részek még nehezebbek voltak. Magam is meglepődtem milyen jól teljesítettem. Itt a sziklák nagy része könnyen málló homokkő és mészkő volt.
A mészkő fehér színe miatt hívják a helyet Fehér kanyonnak. Megint másfél órát tartott kb. a túra aztán elérkeztünk egy zsákutcához ahol be volt omolva a kanyon. Innen egy létra + kötél kombináció segítségével lehetett felkapaszkodni egy fennsíkra ahol vártak ránk a dzsipek.
Már kezdett lemenni a nap és a szél is egyre jobban fújt ami hozta magával a homokot. Persze minő véletlen egy beduin sátor mellett várakoztak a dzsipek ahol ismét teára invitáltak minket.
Fél órát autóztunk és vissza is értünk Dahabba. Jó kis kirándulás volt, bár egy jobb idegenvezető nem ártott volna, illetve szerintem a 8 fő helyett max 6 főnek elég kényelmesen egy ilyen dzsip.

2008. 01. 11.

Reggel a fél 9-es busszal indultunk Kairóba. A taxis jól lehúzott minket, horror áron vitt ki a buszpályaudvarra. Pedig direkt a szállásunknál szóltunk hogy kellene egy kocsi, persze egyből volt. Én hülye nem beszéltem le az árat előre. Mind1 a lényeg hogy kijutottunk időben. Az busz út 9 óra dögunalom 2 borzasztó filmmel fűszerezve, amiben végig kornyikáltak. Az első egy arab, a második egy indiai szerelmi történet volt, drámával “humorral” és érthetetlenül kornyikáló csajokkal. Az egyedüli felüdülést egy pasi hozta, aki végig horkolta az utat és jókat röhögtünk rajta, ahogy a zöttyenőknél fel-fel horkant. Mikor beértünk Kairóba csak úgy nagyjából tudtuk merre vagyunk, mert az LP térképét nem tudtuk használni. Egyes városrészek nincsenek kinagyítva, és az egész várost mutató térképen meg nincsenek rajta még a nagyobb sugárutak nevei sem. Szóval fogtunk egy taxit és bevitettük magunkat a Talat Harb street-re ahol a szállodánk volt. Természetesen a taxisnak gőze nem volt hova akarunk menni és útközben megállított több mindenkit is, hogy érdeklődjön. Azok sem tudták merre kéne menni, én meg hiába mutogattam neki a térképet nem akarta megnézni. Végül nemi körbe-körbeautózás után megérkeztünk. A szállodánk a 8. Emeleten volt és lift hiába hívtunk, nem jött. Úgyhogy teljes harci felszerelésben felmásztunk a 8-ra. Mikor felértem azt hittem szörnyet halok, de valami csoda folytán sikerült levegőt vennem és megmenekültem. Kiderült hogy valóban foglaltak nekünk szobát Dahabból, de sajnos nem minden éjszakára akad szabad szoba és majd át kell költözni. Nem gondolkodtunk mi lesz később, örültünk hogy erre az estére legalább rendben vagyunk. Lezuhanyoztunk, és egy kicsit összeszedtük magunkat majd elindultunk sétálni. Teljesen jó volt a szállás, igaz kicsi volt a szobánk de tiszta. A hostellel szemben van egy meki, ott meg is vacsoráztunk, aztán elmentünk a Nile Hiltonba pénzt váltani. Mivel már 7óra is elmúl a bankok már zárva voltak, a Hiltonban meg éjjel nappal nyitva van a pénzváltó. Általánosságban elég jó volt az első benyomásunk a városról. Zajos meg koszos, de semmivel sem gázabb mint bármelyik nagyváros. Átkelni az úttesten viszont külön mutatvány, mert nem állnak meg az autók hiába piros a lámpa. Néhány helyen rendőrök irányítják a forgalmat. Az autók dudálnak, a rendőrök sípolnak, és mindenki arra megy, amerre akar meg úgy, ahogy akar és olyan járművel, amivel akar. Van csacsis szekér meg robogó meg bicikli meg 100 éves Lada szakadtabbnál szakadtabb buszok, csak kapkodja az ember a fejét. Jó fáradtan feküdtünk le aludni, és nem döntöttük el 100%-ra hogy menjünk e másnap a sivatagba.

2008. 01. 12.

Alig aludtunk az éjjel. Zaj volt és nagyon fájt még mindig a fülem. Csörgött az ébresztő, de végül nem keltünk fel és nem mentünk el a sivatagi túrára. Sajnáltam, de tényleg nem lett volna jó ötlet. A 200 EUR is megmaradt amibe a túra került volna, és több időnk maradt Kairó felfedezésére, pl az Egyiptomi Múzeumra. Eredetileg nem volt tervben hogy megnézzük az idő rövidsége miatt, de így volt plusz 2 napunk. Reggeli után elgyalogoltunk a Khan el Khalili bazár felé. Nincs annyira messze. Út közben is boltok meg árusok voltak. Naptárak, papagájok, használt telefonok, turmixgépek, csapágyak és mindenféle alkatrészek. Csupa olyan dolog, amit itthon már réges-régen kidobott volna mindenki. Itt ez volt a biznisz. Tovább szövetek, kárpitok, szőnyegek minden mennyiségben.
Lökdösődő vásárlók, mindenki óriási batyukat cipelt valahonnan valahová. A tulajdonképpeni bazárba nem mentünk be túl mélyen. Arany ezüst meg réz boltokat láttunk ott főként. A Midan Husszeinen megpihentünk egy kicsit, majd visszagyalogoltunk a szálloda közelébe.
Ismét a mekiben kajáltunk, majd lesétáltunk a Nílus partjára. Ki voltak kötve az egyik híd közelébe motoros kis hajók amin helyi fiatalok buliztak. Szólt a helyi diszkó zene ami persze olyan hastáncos zene féle, volt aki táncolt volt akik csak nézték. Érdekes, hogy a fiúk ugyan úgy riszálják a csípőjüket mind a lányok. Piálásról persze szó sem lehet, úgyhogy csak beszélgettek meg röhögcséltek. Gondolom, ki lehet bérelni ezeket a kis hajókat mindenféle alkalmakra. Egyébként Luxorhoz és Asszuánhoz hasonlítva ég és föld a különbség az emberek között. Rengeteg lány ugyan úgy öltözik mint a turisták. Farmer, blúz, magasarkú cipő. Annyi a különbség hogy kendő van a fejükön. Persze itt is láttunk teljesen lefüggönyözött nőket, de általánosságban elmondtató, hogy sokkal szabadabban öltöznek, mint vidéken. A pasiknak is csak kis része visel galabbiját. Bámészkodtunk még egy darabig, majd csináltam pár naplementés képet a Kairó toronyról, aztán visszasétáltunk a szállásunkra.


2008. 01. 13.

Reggel fel kellett költöznünk a 12-13. emeleten lévő hostelbe. Ez is teljesen rendben volt az ár ugyan annyi 120 font/éj. Reggeli után elindultunk megnézni az Egyiptomi Múzeumot. Rájöttünk hogy a Tahrir téren át lehet menni alul a metróaluljáróban, és nem kell fönt bénázni a kocsik között. Fényképezőgépet és kamerát nem hozunk, mert hogy elvileg nem lehet használni. Hát nem sokat vesztettünk. Abszolút igaz amit híresztelnek, hogy irtó rosszul van megcsinálva a kiállítás. Az időrendet úgy a hogy követik, de alig van pár dologra kiírva hogy micsoda. A vitrinek nagy része nincs kivilágítva. Tilos megfogni a tárgyakat de a hülye turisták persze sorra tapogatják a több ezer éves szobrokat, és senki se szól rájuk. Maga az őr is egy szarkofágnak támaszkodva szunyókál. Az emelet egy fokkal jobb. Itt a tárgyak téma szerint vannak rendezgetve. Rengetek festett szarkofágot lehet látni meg sok-sok ékszert, és persze itt van a Tutankamon kiállítás. Több vitrinben van fotó is ami azt mutatja ahogyan a sírt Carter és az emberei feltárták. Jópofa ahogy fel lehet ismerni a dolgokat. A 4 nagy arannyal borított fakoporsó óriási. Nem is tudtunk rájönni, hogy egyáltalán hogyan hozták ki a sírból. Jó bizonyára szétszedték, de annyira szűkös ott bent a hely, illetve a bejárati folyosó és ajtó is kicsi hogy elég hihetetlen. Ezeknek az egymásba illó koporsóknak a belsejében voltak a szintén egymásba illő arany szarkofágok, amiben a múmia volt. Külön teremben van kiállítva a színarany halotti maszk, és ékszerek és az aranyszarkofágok. Ami még nagyon érdekes volt az a különböző megszáradt növényi maradványok, teljesen felismerhetően, meg pálmalevelekből fonott kis tartók. Szerintem lehetetlen hogy ez így megmaradjon… A királymúmiák termébe még egy-egy százas lett volna a belépő, úgyhogy kihagytuk. Ha valakinek csak rövid ideje van a múzeumra, érdemes egyből az emeleten kezdeni. Sokkal érdekesebb mint a lenti szobrok és domborművek. Természetesen a múzeumi séta után ismét a mekiben kajáltunk. Pogi a szállodában maradt, én meg elmetróztam a kopt negyedbe, ó Kairóba. Az LP szerint ez első kocsi van fent tartva a nőknek, ami nem igaz mert a középső kettő. Én egyáltalán nem figyeltem hova szállok, csak amikor már bent voltam a kocsiban tűnt fel, hogy rajtam kívül mindenkin kendő van. Kicsit olyan érzés volt mintha egy farsangi bálban elfelejtettem volna beöltözni. Nem bámultak meg de mégis úgy éreztem mindenki engem néz, főleg hogy rajtam kívül egy turista sem volt. Csak pár megállót mentem, és ahogy kijöttem az állomásról egyből ott voltak a templomok.
Sajnos nem volt teljesen egyértelmű melyik-melyik illetve hova hogyan lehet bemenni, úgyhogy csak a függő templom és a görög ortodox templomot tudtam megnézni. Érdekes volt Szűz Máriát ábrázoló képeslapokat látni arab felirattal. Mivel bezárt minden és a környéken nem nagyon találtam más látnivalót visszametróztam a Tahrír térre. Egyébként a metró balkéz szabály szerint közlekedik, ezt sem írja az LP, és a nőknek külön jelzik a kocsik ajtaja felett és a peronon is, hogy hova szálljanak be. A metró kb olyan színvonalú mint nálunk, csak kicsit koszosabb.


2008. 01. 14.

A mai napra a Gízai piramisok voltak betervezve. A Tahrir térről metróval elmentünk a Gíza állomásig, onnan pedig mini busszal mentünk tovább a piramisok felé. Kiabálták hogy a piramisok felé 1 font, könnyű volt megtalálni. Egy fickó aki mellettünk ült szóba elegyedett velünk és mondta hogy a Semiramis hotelben biztonsági ember. Tovább irányította a buszt, mint ahol nekünk elvileg le kellett volna szállnunk, és magyarázott hogy ős ismer egy más „útvonalat” a piramisok megnézéséhez. Kicsit gyanús volt a dolog de nem ellenkeztünk. Egyszer csak lekanyarodtunk az útról egy kis mellékutcába, és persze ott volt egy haverja aki előadta hogy 120 fontért elvisz minket úgy hogy nem kell kamera jegyet fizetnünk és majd milyen jó lesz. Hát megköszöntük szépen és mondtuk, hogy mi inkább gyalogolnánk. Szóval visszasétáltunk az elágazásig és innen még egy jó kis szakaszt kellett továbbmennünk a bejáratig. Nem voltak túl sokan, és nem is volt egyértelműn kitéve hol a jegyárusító bódé. Egy pottyantós budinak kinéző kis tákolmány arab felirattal. Végül is megnéztük mit adnak, ugyan olyan jegy volt mint az összes többi korább műemlékbe úgyhogy vettünk jegyet, és kiderült, hogy nem kell egyáltalán kamera jegyet venni, nincs is olyan. 50 fontot fizettünk fejenként. Bent a területen is alig voltak turisták, viszont tevegelés kínálgató arabok annál többen. Nagyon zavaró volt, alig lehet tenni 2 lépést anélkül hogy meg ne szólítsanak le. Jó nagyok a távolságok bent. Egészen a Szfinxig lesétáltunk. Itt szállnak ki a buszokkal érkező turisták, emiatt itt azért többen voltak. Kb. 2 órát sétálgattunk összesen. Próbáltunk szedni pár követ amiről feltételeztük, hogy bizonyára a piramis egy kis darabkája :) Egyébként tényleg óriási. Teljesen lehetetlennek tűnik, hogy több ezer éve emberi erőből ilyet építsenek. Ha ott állsz a tövében, abszolúte reálisnak tűnik az ufós verzió. Mászkáltunk még egy kicsit aztán elindultunk kifelé ugyan arra amerről jöttünk. Eléggé fújt a szél, és ahogy söpörte végig a homokot igen zavaró volt. Kendő viselete mindenképpen ajánlott. Lesétáltunk a főútig és busszal terveztük, hogy visszamegyünk.
Pár perc múlva jött is egy kb. 25 személyes szakadár merci busz, amiről kiabálta egy pasas, hogy Gíza metró, szóval felszálltunk. Iszonyat tömegnyomor, szűk közlekedő rész, de nekem átadta a helyet egy fickó. Folyamatos lökdösődés mindig szállt le vagy fel valaki. Egy bő negyed óra volt mire visszaértünk a metróig. Nem tudtuk mennyi a jegy, így 2 fontot adtam mikor leszálltunk. Gondolom bőven elég volt. Visszametróztunk a Tahrir térig. Ismét a mekiben kajáltunk majd egy kis netezés után lefürödtünk és le is feküdtünk aludni, mivel az volt az utolsó éjszakánk, ki akartuk pihenni magunkat.

2008. 01. 15.

Mivel el kellett hagynunk a szobát 11-ig reggel összecsomagoltunk, és a recepción hagytu a táskákat. Elsétáltunk megint a Khan il Khalili bazárba. Vettünk hibiszkusz teát, aztán bekeveredtünk a ruhaárus részbe. Pólót akartunk még venni de mind elég rossz minőségűnek tűnt, így inkább elsétáltunk ahhoz a lámpa árushoz, amelyiket még múltkor kinéztünk és vettünk 2 lámpát. Nem adta drágán. Kicsit alkudtunk is. Mivel fogalmam nem volt mennyi lehet az ár, itt is azt csináltam, hogy felállítottam magamban egy max árat, amit nekem megér egy ilyen szép üveg lámpa és próbáltam ahhoz közeli árat kialkudni. Sikerült is. Egy nagyobb méretű kéket és egy kisebb zöldet vettünk + kaptunk még hozzá 5-5 függőt arra az esetre, ha eltörne. Nagyon profin becsomagolták sok újságpapírba és pukkancsos nylonba. Aztán a bolttal szemben lévő palacsintázóba ültünk be, amit az LP is nagyon ajánlgatott. Hát nem véletlenül. Iszonyú finom a kaja, aki arra jár, semmiképpen se hagyja ki. Igazából semmi köze ami palacsintánkhoz, inkább amolyan vékony lepényféle különböző töltelékekkel. Én mazsolás kókuszost kértem, Pogi banánosat. Mind a kettőnk feje tele lett porcukorral miközben ettük.
A 3 féle méretből a közepeset kértük, de én nem bírtam megenni annyira laktató volt. Kicsit pihentünk, bámészkodtunk, majd elindultunk a Citadella felé.
Kivételesen elég jól használható volt a térkép. Egy olyan utcán mentünk végig ahol kis manufaktúrák voltak. Úgy nézett ki minden mintha visszamentünk volna az időben. Szerintem azok az emberek száz évekkel ezelőtt is ugyan úgy és ugyan ott dolgozgattak.
Volt szőnyegszövő, meg asztalos műhely. Papucs talp készítő, esztergályos, autószerelő, minden. Inkább gyalogos utca volt, autó csak néha-néha jött 1-1. Gyerekek szaladgáltak körülöttünk és folyton kérdezgették hogy hívnak?, aztán nevetgélve elszaladtak. A Citadellára végül nem mentünk fel. Az előtte lévő térnél pihentünk egy kicsit majd visszasétáltunk a belváros felé.
Az Amerikai egyetem mellett lévő mekibe ültünk be enni. Kajáltunk és vártuk hogy teljen az idő. Még csak 6 óra volt.
Vissza akartuk váltani a maradék pénzünket Euróra de Pogi úgy döntött, hogy van kedve elsétálni a Hard Rock caféba, így elsétáltunk és vettünk magunknak 4 pólót egy rakás pénzért. De megérte, mert mind irtó jól néz ki :) Visszaváltottuk a még így is megmaradt pénzünket a Hiltonban és elhoztuk a csomagjainkat a szállodánkból. Kitaxiztunk a reptérre. Persze a sofőr bepróbálkozott hogy lehúzzon minket, de nem voltam hajlandó többet fizetni. Egyszerűen kiszálltunk és otthagytuk. Jó pár órát kellett még várnunk a becsekkolásig. Irtó éhesek lettünk mire bejutottunk a tranzitba, így 10 Eurót visszaváltottunk és telezabáltuk magunkat. A hazarepülés teljesen simán ment, minden fennakadás nélkül a tervezett időben értünk haza.
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina