Karavánúton Tibet felé (Harmadik rész)

Tibet

Ott-tartózkodás ideje: 1956. szept. 24.  - 1956. szept. 27. (3 nap)

0 hozzászólás I 2 462 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. jan. 31. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar kinaisarkanykacsa Beszámolója
„Késő éjszaka értünk Hejhoba... Mésnap, dél felé elindultunk,hogy megnézzük a várost. A magas kőfalon belül nagy, agyagból vert körbástya emelkedett:itt minden nagyobb ház vagy telep valóságos erődítmény. A széles, nyitott kapun át a város egyik főutcájára értünk, azon túl közvetlenül a folyó kanyarog már.Fekete víz-kínaiul Hejho, tibeti nyelven Nangcsuka a folyó, s innen a város neve egészen tiszta, sebesvizű, kavicsos-ágyú, sekély kis folyócska. Az úton lámák szamarat, öszvért vezető tibetiek sétálnak, senki sem sietett. Elindultunk jobb kéz felé az úton, a szemünkbe túnt a híd, azontúl a `belváros` egyemeletes ,lapostetős, felfelé kissé keskenyedő, trapézalakú házaival. A folyóparton„ közel a híd lábához, húst és fehérneműt mostak. Elkerített házak falai mögül bokrok, kertek zöldje virított elő, s egy dombon, a város fölé emelkedve, ott állott fehér falaival, az aranydíszes tetők alatt széles bíbor-sávval a kolostor...”
„Úgy képzeltem el egy tibeti kolostort, mint ünnepélyes, titokzatos és misztikus
épületet, amely lakott helyektől távol, sejtelmes környezetben húzódik meg és nemhogy európaiak, de egyáltalán világi emberek csak nehezen jutnak át a kapuján. Bár igen sok kolostor valóban lakott helyektől távol épült (a lhaszai nagy lámakolostorok is jó messze esnek a várostól), de ez ott állott a város házai között s nyitott kapuján ki-bejártak a felgyűrt ingujjas, csizmás tibetiek. Gyapjúbálákkal megrakott őszvérek bandukoltak be az udvarra, az egész - az első pillantásra - inkább egy tibeti nagykereskedelmi vállalat bejárójáhoy hasonlított, mint megszentelt hely küszöbéhez...
A kapu mögött újabb, négyszög alakú udvart találtunk. Köröskörül magasra halmozott gyapjúbálák:nyilvánvalóan itt volt a raktár is, ideszállították a kolostor birtokairól a juhok gyapját.( Később megtudtam, hogy minden kolostornak külön gazdasági hivatala van, s az egész intézmény épp úgy önellátó- bár jövedelmeihez kell számítani a hívők alamizsnáját is -, mint ahogy a középkori apátságok voltak Európában).
Itt, a gyapjúbálák között volt a legfelsöbb Buddha temploma. A homályos helyiség kétoldalán lépcső vezetett fel az emeletre. A földszintes hatalmas trónus lábait láttuk, s odafent ült rajta az arany Isten, Csenreszinek, Tibet védőszentjének, a dalai lámák ` ősének` szobra. ( Csenreszig Avalokitesvara, illetve Kuanjin bódhisszatva a tibeti neve. A hagyomány szerint a dalai lámák az ő reinkarnációi ) Egyikünk – a tibeti tolmács útmutatása szerint- felment a szoborhoz vezető három lépcsőfokon, s hófehér `hatát` (selyemsál, hagyományos tibeti ajándék)- odatette – tisztelettejes ajándékként – a szobor arany karjainak egyikére.
Kísérőnk megmutatott még néhány apróbb csodát. Például egy üvegoszlop belsejében mécses ég, s egy üvegcsövön száll felfelé a láng melege. Az oszlop tetején egy alul nyitott üvegszekrényben könnyű, pergamenből készült imahenger forog vékony fémtengelyén.Senki hózzánem nyúl, körökörül az üveg védi minden fuvallattól, a bűvös ima hat szótagja ’Om,mani padme hum!’- mégis forog méltóságteljes lassúsággal, szüntelenül mintha földöntúli erő mozgatná.
( Az ’Om, mani padme hum’ általánosan ismert fordítása kb. Így hangzik:’ Dicsértessék a lótuszvirág kelyhének ékessége’. Ez a szó szerinti, értelmileg kissé kikerekitett, látszólag mégis értelmetlen, misztikus formula.Arra utalna, hogy a Buddha – a szentkönyvek szerint – lótusz kelyhéből született. De e szavakban más, jelképes jelentésük is van – mondották a tibeti barátaim - s ebben az értelemben váltak fő-imádsággá. Az Om – eget, égilakókat, isteneket jelent. Ma az ég és a föld között lakozó, alacsonyabb rendű félistenek rendjét, Ni – az emberiség. Pa – az állatok világa. Dme – megváltásra váró, kóbor szellemeket jelől. Hum – a pokol, a pokol béli lények társadalma. Együttvéve alkotják a világ hat részét, és azt jelentik, hogy ’az előknek mind a hat kategóriáját meg kell váltani’.Ez lesz a Buddhizmus igazi győzelme, ez a szent célja. Ez a megváltástan szélesebb mint a kereszténységé.)
Mi az első pillanattól kezdve megértettük, hogy a mécsestől felmelegitett levegő áramlása forgatja az imamalmot, de Nangcsukában ma még nem tanitanak fizikát és a legtöbb hívő kétségtelenül csodálatosnak tartja ezt a szerkezetet.”
„Hejho- egészen csodálatos hely:`nomád’, vagy legalábbis törzsinemzetiségi város! A kerületei- többé-kevésbé- az itt élő nyolc nemzetség lakóhelyei szerint különülnek el, a helyi arisztokráciája a törzs- és nemzetségfőkből áll. A városi élet, persze, megbontotta a régi katonai szervezetet, de a nemzetségfő ma is parancsol a nemzetsége tagjainak, akik engedélye nélkül nem hagyhatják el lakóhelyüket és családjukat. Itt ma sincs szabadköltözködés. A város házai – családfők tulajdonában vannak, akik esetleg bérbeadják azokat másoknak. Mostanában már el is adjak azokat...”
Az út Heho-Nangcsukából előbb a Nu-csiang, majd Lhásza folyó völgyébe vezet Tibet hagyományos központja,Lhásza felé.
„....búcsút intettünk Nangcsuka festői utcáinak. A déli pihenő Jangpacsenban volt, egy kis útmenti telepen...
Délután ötkor láttunk először fákat. Egy magányos ház oldalánál néhány fűzfa állot, nem messze az úttól. Majdnem 2000km-t jöttünk már úgy, hogy nem találtunk egyetlen fát sem...
Ettől fogva mind jobban kizöldült a táj, Lhásza folyó völgyében vezetett az út. A megművelt földek lépcsőkben, teraszosan ereszkedtek a folyó felé, távolabb piros vadgyümölccsel rakott bokrok pettyezték az oldalt a hegyoldal sárgászöldjét. Olyan vidám kép a mögöttünk hagyott 2000km-s kopárság után! A balparton ahol az autóút húzódott (a túlsó part sziklaösvényein magányos lovasok, kisebb jak- és őszvér karavánok haladtak) sziklás hegyek meredeztek...
Sűrűsödtek a megművelt földek, a fás ligetek, a folyóvölgy mindinkább kultúrtájra emlékeztetett...
Egy jó csomó jak került elénk. A földeken aratnak ( szeptember végén!) s a jakok hátára rakják a kévéket, szállitják a magtárakba. Az ormótlan ’gyapjas marhák’ (magunk között drapériás tuloknak kereszteltük el őket oly különösen festenek földig érő fekete szőrükkel) zömök, esetlen testükhöz képest szinte érthetetlen fürgeséggel ugrándoznak félre az autók elől, majd vadul csordaként robognak le az útról, letaposva az aratatlan vetést.Pásztorok kurjongatva rohant utánuk.
A folyó egy újabb kanyarulatánál – ahogy eddig is – a völgyből újabb völgybe értünk. A távolban kiszélesedő síkság közepéből két hegycsúcs emelkedik ki, mint a mi dunántúli szigethegyeink, csakhogy ezek a ’szigetek’ egy hegyek koszorújában levő száraz ’tengerszem’-ből nőttek ki. Ahogy közeledünk hozzájuk, kibontakoztak egy hatalmas épület mértani ábrákhoz hasonló körvonalai:az alkonyatban feltünt a Nagy Láma palotájának , Lhásza világszerte híres ékességének, a Potalának körengetege. Vele szemben egy másik hegycsúcson – a hegy olyan volt, mint egy fekvő, fejét felemelő vadállat – kisebb, szerényebb kolostor.
Még félóráig tartott az út. Homályosan láttuk a völgy ölében egy hegyoldalra kúszó kolostorváros falait:Depung, a legnagyobb lhászai kolostor volt, ahol kb. 5000-6000 szerzetes él. Az elérhetetlennek látszó meredek sziklacsúcsokon földesúri ’kastélyok’ játék-házaknak tüntek.”
További kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina