Nyugat-európai körút 1982

Svájc

Ott-tartózkodás ideje: 1982. jún. 17.  - 1982. júl. 13. (26 nap)

0 hozzászólás I 4 286 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. ápr. 15. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar 772ER Beszámolója

Cimkék: Bécs  Genf  Genova  Interlaken  Konstanz  Lausanne  Lindau  Marseille  Monaco  München  Orange  Pisa  Schaffhausen  Velence  Zürich 

Ezt az úti beszámolót elsősorban a Szüleimnek ajánlom, akik lehetővé tették számomra, hogy abban az életkorban, amikor az embert kezdik érdekelni a világ dolgai megismerhessem földrészünk néhány igen gyönyörű, érdekes helyét.

1982-ben –14 évesen- a szüleimmel egy három hetes nyugat-európai körúton vettem részt. Mivel már az akkori nyugati árak is igen magasak voltak az utazás során egyetlen szállási mód jöhetett szóba, ez pedig a kempingezés. 21 nap alatt 17 szer vertünk sátrat s kettőnél több éjszakát sehol sem töltöttünk.

A úti leírásomhoz az 1982-ben íródott útinaplómat hívtam segítségül bízva abban, hogy mások számára is érdekes dolgok derülhetnek ki belőle.

1982. június 17-én indultunk Dunaújvárosból Alsóörs érintésével Velencébe.
Az út során végig ömlött az eső, Ausztriában több alkalommal is meg kellett állnunk emiatt az autópályákon. Velence határába érve –az olasz útjelzéseknek köszönhetően- órákig kóvályogtunk, mire kempinget keresvén eljutottunk- Lido di Jesolóba. (1000 olasz líra annak idején 25 forintba került, s egy ezresért lehetett egy doboz kólát kapni)
Jesoló lenyűgöző hely volt. Az üzletek, éttermek állandóan nyitva, nagy nyüzsgés, pezsgő élet mindenütt. És persze itt-ott magyarok.
Külön látványosság számba ment a tilosban parkoló autók elszállítása, s valódi színházban érezhette magát az ember, amikor a már szállításra készen álló autó tulajdonosa megjelent és eljátszotta a világ legszerencsétlenebb emberének szerepét….

tunk második napján hajóval mentünk be Velencébe, ami igen érdekes utazás volt mivel az oda és a vissza út is kb. két és fél óráig tartott. A hajózás során volt zsilipelés, hídemelés - a lagunák között.
Velencét senkinek sem kell bemutatni. Arra viszont mai emlékszem, hogy ez gondolázás 3000 lírába került.

Velence után Firenzébe vezetett útunk. Induláskor kínosan ügyeltünk arra, hogy ne vegyük igénybe az autópályákat, mert Olaszországban már akkor is fizetni kellett érte. Padováig ment is a dolog, utána viszont muszáj volt gyorsforgalmi úton menni mivel a sima főutakon lassú volt a haladás.
Firenze jelentőségét tizennégy évesen még nem tudtam igazán felfogni és értékelni. Valamennyi nevezetességét megnéztük de a hatalmas melegen, az Aranyművesek-hídján és a kempingen kívül másra nem nagyon emlékszem.
A firenzei kempingben láttam először londoni emeletes buszokkal nyaraló diákokat, akiket ezért nagyon irigyeltem.

Firenze után Pisa következett. A pisai ferdetorony maga a csoda. Még a lépcsők is ferdén vannak kikopva! A torony mellett hatalmas zöldterület. Az olaszok semmit sem bíznak a véletlenre. Pisában egy kis kellemetlen élmény is ért: rövid nadrágom miatt nem engedtek be a Dómba. Akkor nem gondoltam, hogy ez ilyen fontos dolog.
Talán az volt az utolsó év amikor még fel lehetett menni a tetejére.
Ha valaki eljut oda és megteheti feltétlenül menjen fel. Megéri! Távcsővel a futballstadion is kiválóan látható róla…

Pisa után Genova lett volna a következő úti célunk, de az utakon lévő nagy forgalom miatt nem értük el, így egy a földközi-tengeri nagyvárostól negyven kilométerre lévő kempingben töltöttük el a következő éjszakánkat.

Július1-én Genova és San Remo érintésével Monacoba érkeztünk, ahol legnagyobb meglepetésünkre nem találtunk kempinget, így a Nizza melletti Villeneuveben vertünk sátrat.

A következő napunkat Monacoban töltöttük. Monaco különleges hely sugárzott belőle a gazdagság, ugyanakkor minden emberi léptékű. Legnagyobb élményem az Oceanográfiai Múzeum volt. Ott láttam életemben először tengeri élőlényeket: igazi bálna csontvázat, élő ráját és csikóhalat.
A múzeumtól néhány percnyi sétára van a hercegi palota, ahol sok-sok érdeklődőt vonz az őrségváltás.
A Forma 1 eseményeit már akkor figyelőként –gyalog- végigjártuk a monacoi pályát. A pálya melletti kitérőben álla egy szabad téri uszoda. Ott láttam először monokinis lányokat. Meglepődtem, de szépek voltak.
Ha Monaco, akkor Casino, de nekünk csak kívülről.




Útunk 8. napján addig 1854 km-t megtéve értük el Marseilles városát. A hatalmas kikötőváros nem tett rám túl nagy benyomást, legfeljebb a sok afrikai és egyéb náció, valamint a rengeteg kutyaürülék volt emlékezetes, no meg a tenger. Meglehetősen hideg volt. A mi Balatonunkkal semmiért sem cserélném el.

Július 5-én éltük meg körutazásunk egyik legérdekesebb élményét: Az aznapi úti célunk Lyonon át Genfbe vezetett volna. Lyont egyébként a híres francia csodavasút a TGV megtekintése miatt iktattuk volna programunkba, de végül is kihagytuk.

Amikor Marseillesből elindultunk a Lyon irányába kb. egy órás utazás után egy hatalmas francia rendszámú Rover 2600 –as autó többször megelőzött, az autópályán, majd villogott, hogy álljunk meg. Azt gondoltuk, hogy baj van az autónkkal így megálltunk. Legnagyobb meglepetésünkre egy idős úriember jött hozzánk, aki tört magyarsággal közölte: „Látom magyarok, meghívom magukat az éttermembe Orangeba.”
Mi erre azt válaszoltuk, hogy sietünk Lyonba a TGV-t megnézni.
Erre ő azt mondta, hogy felesleges addig elmenni, mivel az éttermétől pár száz méterre megy majd el csodavasút.
Ekkor döntöttünk úgy, hogy elfogadjuk a meghívást.
Az urat Gerard Prohackanak hívták, s egy különös élettörténet kerekedett ki beszélgetésünkből:
A nagyszülei az I. Világháború után vándoroltak ki Magyarországról Franciaországba, s ő már kint született, de a második világégés idején visszaküldték az óhazába, hogy ott majd úgyis lesz mit enni. Így történt, s a háború évei után ismét visszatért Franciaországba, s még az idegen légiót is megjárta. A felesége olasz volt, s közösen üzemeltettek egy kis éttermet.
Nagyon kedvesek voltak hozzánk s egy hét után náluk ettünk először rendes főtt ételt. A dolog legérdekesebb része az volt, amikor kiderült, hogy kis hazánknak melyik részéről származik: a válasza szerint egy Rácalmás nevű kis faluról beszélt, s azt mondta, hogy épült ott valami város a háború után.
Nos ez a város Dunaújváros. Alig akarta elhinni, hogy mi onnan jöttünk.
Ezután a szüleim évekig leveleztek velük. Itthon aztán ismerőseink közül többen is jelezték, hogy ismerték a családot, még azt is tudták, hogy Rácalmás melyik részén volt a házuk……
Ami pedig a TGV-ét illeti, lenyűgöző látvány, amint narancsszínű kígyóként áthúzott a kis francia városka pályaudvarán.

Orange-i kitérőnket követően este nyolc órakor léptük át Genfnél a francia-svájci határt.
Sátorverést követően az éppen akkor zajló spanyolországi labdarúgó világbajnokság spanyol-angol meccsét néztük meg. (eredmény 0-0).
Este, amikor a Genfi tó partján sétáltunk időnként hatalmas dudálások szakították félbe a város csendjét: Örömittas olaszok ünnepelték csapatuk Brazília felett aratott 3-2-es győzelmét……
Július 6-án –útunk 10. napján- délelőtt Genfben, délután pedig Lausanneban néztünk meg mindent, amit lehet. A két város között egy megálltunk egy benzinkúton, ahol –legnagyobb meglepetésünkre- kútkezelővel nem találkoztunk. Teljesen önkiszolgáló állomás volt, s biztos-ami biztos, tankolás után felírtuk az adatokat egy papírra és azzal mentünk a kasszához, persze feleslegesen, mivel pénztárgép pontosan mutatta ki a vett üzemanyag mennyiségét és árát. Majd elfelejtem: az időpont még mindig 1982……
Lausanne Svájc egyik legszebb városa: minden van, ami kell: víz és hegy egyaránt. Egy a Genfi tó partján álló szálloda alsó szintjéről -szinte a portáról- a hegy alatt vezető fogaskerekű vasúttal lehet feljutni a város magasabban fekvő pontjaira. Nem akartam hinni a szememnek, amikor erre felültünk erre a vasútra. Induláskor tópart, néhány perc múlva pedig friss hegyi levegő.
Másnap – Luzern érintésével – Interlakenbe érkeztünk. Az első dolog, ami feltűnt ezen mesés alpesi helyen, az a sok bögöly, melyek a sátorveréskor zavartak bennünket.
Néhány akkori ár:
1 l tej -1,30 CHF;1 kg kenyér - 2,80 CHF; 10 dkg vaj - 1,55 CHF. A svájci frankból egy egység 20 forintba került……
Viszonylag hűvös éjszakát követően július 8-án fogaskerekű vasúttal Interlakenből indulva a Jungfrau közelében található Kleine Scheidegg-be érkeztünk. Életem talán legszebb utazása volt ez. A hegyek közötti vonatozás. A végállomás 2033 m magasan volt, s itt-ott július közepén is hófoltok. A kis hegyi faluból szinte érintésnyi távolságban helyezkedik el három hegy: a Jungfrau, az Eiger és a Mönch. Olyan képekkel ajándékozott meg a természet ezen az úton, amelyek csak a fali naptárakon láthatók.
Svájc hegyeit elhagyva következő állomásunk a Zürich melletti kis fürdővároska, Baden volt. Badent egy régi szülői kapcsolat miatt iktattuk be utunkba, mivel jó atyám egykori kollégája és barátja élt ott.
Badenből indulva egy napot Helvécia legnagyobb városában Zürichben töltöttünk el. Zürich mély nyomokat hagyott bennem. Hihetetlenül emberi léptékű város, ugyanakkor lerúg róla, hogy a világ egyik leggazdagabb települése. A Banhof strasse üzleteit sohasem fogom elfelejteni.
(érdekes, hogy amikor 17 évvel később 1999-ben a feleségemmel egy napot szintén e helyen tölthettem, néhány híresebb üzlet még mindig ugyanott volt.) Repülés rajongóként pedig mindig szívesen gondolok vissza a zürichi repülőtérre, mivel ott és akkor láttam először a nagy nyugati óriásgépeket.(Jumbó, DC-10, TriStar).

Svájcban élő barátaink javaslatára Schaffhausenba is ellátogattunk, ahol a híres Rajna-vízesés várt ránk. Nem bántuk meg. Európa egyik legszebb természeti csodája lezúduló víztömeg.
Schaffhausenből a bajorországi Lindau am Boden See felé tartva Konstanznál léptünk Németország (NSZK) területére. A Bódeni tó érdekes jelenség. Területe kisebb, mint a Balatoné, de jóval mélyebb, néhol meghaladja a száz métert is. A másik különlegessége, hogy átfolyik rajta a Rajna folyó.
A Bódeni tó partján fekvő Lindau csodálatos kis német polgárvároska, rendezett utcáival, a középkort idéző középületeivel és kikötőjével. A város legérdekesebb része a sziget, melyre hidakon keresztül lehet bejutni.
Viszonylag kicsi a kiterjedése, de repülőgépről is könnyen felismerhető.

Lindauban családi barátainknál töltöttünk két napot, s náluk izgultuk végig az olasz-német döntőt, amelyet a taljánok nyertek 3-1 arányban. A meccs lefújása után igazi gyászhangulat lett úrrá a németeken, sokan az utcákon sírtak. Nekik sem sikerülhet mindig.

Július 13-án, utazásunk 17. napján Bajorország fővárosába, Münchenbe érkeztünk. Az Deutsches Museum Benz első autója, a belvárosban a Régi Városháza táncoló figurái, s az Olimpiai Falu futurisztikus épületeit sohasem fogom elfelejteni. A kempingben 2 éjszakára 27,80 DM –t fizettünk. Akkor 1 márka 15 forintba került……

Bajorország után immár hazafelé Bécsnek vettük az irányt. A német-osztrák határon –csakúgy mint a vasfüggönyön túl mindenütt- nem sokat várakoztattak bennünket. A legtöbb helyen még a vízumainkat sem kérték. 1982-ben Ausztria kivételével valamennyi az utazásunk során felkeresett államba csak érvényes vízummal léphettünk be. Ma már mindez –szerencsére- történelem.

Bécs a hosszú út végén amolyan levezetés volt. Ausztria fővárosára szívesen gondolok vissza, s azóta többször is visszatértem oda. Sugárzik belőle a gazdagság, s az is, hogy valamikor nem is olyan régen fontos hely volt birodalmi főváros. A Burg parkjaival kellemes kikapcsolódási lehetőséget nyújt, a híres Prátertől azonban nem voltam túlságosan elragadtatva. Az Óriáskereket leszámítva nem nagy durranás.
Bécs után nem maradt más hátra, mint irány haza. Hegyeshalom, határ, vasfüggöny, de végre itthon. Örök hála a szüleimnek, akik ezzel csodával megajándékoztak.
Utóirat: a képeket Szmena 8M típusú fényképezőgéppel készítettem, melynek ára 1982-ben 330 Ft. volt.
Értékeld az élménybeszámolót!
2 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina