Tunézia - ami egy hétbe belefér, 5. nap, El Jem

Tunézia El Jem

Ott-tartózkodás ideje: 2008. márc. 28.  - 2008. ápr. 04. (7 nap)

0 hozzászólás I 5 087 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. ápr. 22. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar zebrina Beszámolója

Cimkék: Aladin  amfiteátrum  borscs  Café  El_Jem  mozaik  Sousse  szuk  világörökség 

A vonatjegyet már előző este megvettük, első osztály, oda-vissza, El Jem. Az első osztályra (és a comfort osztályra) csak annyi jegyet adnak ki, ahány ülőhely van, így biztos, hogy kényelmesen lehet utazni. Jegyváltáskor tisztáztuk, hogy visszafelé mikor jövünk, így a visszafelé útra is biztosítottuk a helyünket.
A 8:07-es vonat Sousse és El Jem között nem áll meg, röpke egy óra múlva már ott is vagyunk. A vonatablakból izgatottan lessük az amfiteátrumot. Sajnos elég hűvös van, amikor kiszállunk a szokásos csinos kék-fehér állomáson, de tiszteletünkre kisüt a nap egy időre. Ez már érezhetően más világ, mint Sousse. A városkában nagy a nyüzsgés az utcákon, de csak helyiek, jól meg is néznek minket.
Az római kori amfiteátrum hatalmas tömbje messziről látszik az apró arab házak között. Ott már sok a túrista, csoportosan, busszal érkeztek.
Jegyváltáskor figyelmeztetnek, hogy a jegy nem csak az amfiteátrum területére szól, hanem egyúttal múzeumi belépő is. Jó.
Szétszóródunk, ahányan, annyifelé. Az amfiteátrumnak a bejárat felőli oldala maradt leginkább épen, itt fel lehet mászni a legfelső szintre is. A másik oldalon van a tribün épen maradt része, alatta boltíves folyosók, mögötte szépen karbantartott kert. Az aréna szintjére és alá is be lehet menni, ahol a gladiátorok és állatok tartózkodtak (voltak kénytelenek...).
Ez a világ harmadik legnagyobb, római korból megmaradt amfiteátruma, a világörökség része.
Sokáig nézelődünk, aztán M-ék elkérik a saját két jegyüket, hogy átmenjenek a múzeumba. Mi B-vel még kicsit tekergünk, meglátogatjuk a rendkívül kultúrált WC-t, ez is hozzátartozik a méltatáshoz, majd elindulunk mi is, hogy megkeressük a múzeumot. Kérdésünkre megmutatják az irányt a pénztárnál. Valóban, a kis utca elején van egy nyíl múzeum felirattal.
Elindulunk rajta, találgatjuk, melyik lehet a múzeum. Errefelé nem sokan mászkálnak, nemhogy túrista, de még helyiek sem. Megyünk egyenesen, amerre a nyíl mutatott, de úgy érezzük, ideje lenne egy következő nyílnak, mert kezdünk elbizonytalanodni, hogy jó helyen járunk-e. Közben azért is aggódunk, hogy M-ék vajon megtalálták-e és ha nem, akkor merre lehetnek. Azt ugyan tudják, mikor indul vissza a vonat, de nálunk van a jegyük. Príma, ezt aztán jól megszerveztük. Legközelebb erre figyelni kell, ha különválunk, akkor mindenkinél legyen a saját cucca.
Annyira azért nem kell aggódni, bemegyek két üzletbe is, mondom, hogy müzéé, mindenki megérti és mutogat, hogy csak egyenesen. Na, milyen jól megy a francia!
5-10 perces gyaloglás után felfedezzük a múzeumot, előtte több túristabusz. M-ék is megvannak hálisten, már végig is nézték és el vannak alélva a gyönyörűségtől, hogy mennyi és milyen szép mozaikok! Mi is végigrohanunk, tényleg szépek és a múzeum a szokásos ragyogóan tiszta és rendben tartott épület.
Akkor most már induljunk, mert jön a vonat és ha nem érjük el, akkor maradhatunk itt estig, mert akkor jön csak a következő.
5 perc alatt visszaérünk az állomásra. Ha ezt tudjuk, hogy ilyen hamar, akkor még maradunk a múzeumban, de nem akartunk kockáztatni. Van egy csomó időnk, beülünk a váróterembe, én még elszaladok rákérdezni, hogy valóban nem kell-e pecsételtetni a jegyet, vagy valami, de megnyugtatnak, hogy nem.
Befut végre a vonat, addigra elég szép számú utas összegyűlik. Felszállunk az első osztályra, nincs egy szem hely sem. Hűha! Átmegyünk a másik plüsshuzatos kocsiba, ott éppen annyi helyet találunk, hogy le tudunk ülni. Na végre! Jön ám a klojzi, rázogatja a fejét, tessék felállni, ez itt a comfort osztály. Kérdezem, hogy jó, de akkor hova üljünk le? Hát az első osztályon. Hiszen ott nincs hely! Elég az hozzá, a klojzi addig sakkozik az emberekkel, amíg mindenkit a megfelelő osztályon le tud ültetni, méghozzá egész hamar. Valóban csak annyi jegyet adtak el, ahány ülés van, csak a csúnya, fegyelmezetlen utasok összevissza foglalták el a helyeket. Megjegyzem, a comfort osztály és az első osztály között én nem tudtam felfedezni semmi különbséget, az egy feliraton kívül a szerelvény oldalán.
Egymás mellett persze nincs hely, de örülünk, hogy ülés van a fenekünk alatt. Én egy magas, szikár, idős arab bácsi mellett találok helyet. Öltönyben van, fején fezt visel. Udvariasan elhúzkodja a táskáját a lábam alól. Bólint, amikor leülök. Eseménytelenül zajlik az utazás, nézegetem az el jemi belépőjegyet és megdöbbenve fedezek fel a hátulján egy térképet, amin a múzeumhoz vezető út világosan fel van tüntetve. Jókor! Jelbeszédben elmutogatom B-nek a felfedezésemet.
Már majdnem Sousse-ban járunk, amikor az arab bácsi megérdeklődi, hogy beszélek-e franciául. Sajnálkozva rázom a fejem, hogy nem, inkább angolul. Úgy meg ő nem.
Kezdünk felcihelődni, hogy leszálljunk, köszönünk egymásnak, ő többször a szívére csap közben. Egész meg vagyok hatva... Sajnálom, hogy nem tudtunk beszélgetni egy kicsit.
Fiatal az idő, alig múlt dél. Korán keltünk és keveset reggeliztünk, ideje hát ebéd után nézni. Megállunk néhány étteremnél, egyik sem szimpatikus. A Ruszkij Gurman nevűnél éppen írják ki egy táblára a napi ajánlatot: borscs, kebab, utána valamilyen desszert. Nosza, ez jó lesz, imádjuk a borscsot (orosz céklaleves). Jó választás volt. Minden nagyon ízletes, nem túl sok és nem is kevés. A végén a desszert pedig sima palacsinta csokikrémmel. Legurul utána egy-egy sör is. Igazán meg vagyunk elégedve.
A délutánt a medinában töltjük. B. állítólag nem szeret vásárolni (én sem), milyen szerencse, mi lenne, ha szeretne? Igaz, ennél többet már akkor sem tölthetnénk el a szukban.
A nap folyamán már harmadszor botlunk bele egy fiatal párocskába, most a sousse-i szukban sétálnak, a fiúnak hosszú, göndör, szőkés haja van. Ők is El Jem-ben jártak vonattal, az amfiteátrumban is láttuk őket. Ők is emlékeznek ránk, köszönünk egymásnak és vigyorgunk, elvégre azonos programot csináltunk végig aznap.
Beülünk még a Café Aladinba, ennek is van tetőterasza és pont rálátni belőle a kedvenc teknőcös kávézónkra. Bohóckodunk a fezzel, amit B. vett ajándékba. Megszólal pont alattunk egy müezzin, de mintha nem fejezné be és a többi sem válaszol rá. Tanakodunk, hogy most akkor mi van, véletlenül ráfeküdt az őr a magnó gombjára, amikor a másik oldalára fordult?
Felfedezünk a távolban a tengeren egy gőzöst, jön már Piszkos Fred a Balmoralon, hogy átverje a fél világot.
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina