Egy kiadós manhattani séta

Amerikai Egyesült Államok New York

Ott-tartózkodás ideje: 2001. márc. 01.  (1 nap)

1 hozzászólás I 14 495 látogató olvasta. Rögzítve: 2007. jún. 01. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar wanderlust Beszámolója

Cimkék: amerika 

Elsõ amerikai reggelemre frissen és lelkesedéssel telve ébredtem. A kitûzött cél Lower Manhattan volt, ami tulajdonképpen az üzleti központ, egyben a legtörténelmibb része a városnak. Elsétáltam tehát brooklyni szállásomról a metróhoz és csekély 23 megálló után Manhattanben voltam. Azt talán mondanom sem kéne, hogy a déja-vu érzésem felért három Szabadság-szoborral. A metró ugyanis egy rövid szakasztól eltekintve a nyílt utcán haladt, ahonnan bizony elém tárult mindaz, amit vártam: furgonok, sárga taxik, iskolabuszok, „One way” táblák, drótkerítések (mögöttük roncstelepekkel), barna téglaházak, kis „Deli” üzletek, gyorséttermek minden mennyiségben, mûanyag újságtartók az utcasarkokon, stb., stb., stb. Összességében pedig egy írtó lepukkant külváros volt az egész, de olyan Nagyon Amerikai...

Rector St végül elõlépett következõ megállóvá, majd a lépcsõn felfelé haladva vártam, hogy mi lesz az elsõ manhattani élményem. Kissé prózaira sikeredett – kegyetlen hideg volt. Túljutva ezen a problémán körbenéztem, és itt még amerikaibb volt minden. Már feltûntek a kis zöld utcatáblák is, bár tudtam, hogy a világhírû nevekre még várnom kell. Elindultam hát, hogy megkeressem a World Trade Center tornyokat (bizony, akkor még megvoltak).
Azt tudtam, hogy a két ikertorony a legbiztosabb tájékozódási pont, mert kb. mindenhonnan láthatók. Persze ahol én álltam, onnan pont nem, de gondoltam, ez biztos azért van, mert annyira közel vagyok, hogy ilyen távolságból még eltakarják õket a környezõ épületek. Ez bejött, pár perc múlva tényleg ott voltak. Tulajdonképpen most is nehéz elhinni, hogy ha most sétálnék arra, akkor a Ground Zero-t találnám. Ez a két épület pedig egészen fenséges volt. Építészetileg sokkal remekebb alkotások is vannak NY-ban, de valahogy mégis mindig õk vonzották a tekintetemet. Azért 410 méter (ráadásul kétszer) megteszi a hatását. Szóval ott voltak, én pedig hol máshol is kezdhettem volna NY megismerését, mint a WTC-bõl, ahonnan be lehetett látni szinte egész Manhattant, Brooklyn nagy részét, illetve a másik irányban New Jersey-t. Mindezért a déli torony 107.emeletére kellett felmennem, ahonnan üvegfal mögül tárult elém a manhattani „Skyline”. Én persze az üvegfalat szívesen kihagytam volna, de a 110.emeleti nyitott kilátó zárva volt. Végül is mikor legyen zárva, ha nem ottlétemkor (hiába, Murphy az utazókat sem kíméli – miután felállványozva találtam elõzõ évben a riói Krisztus-szobrot, azért stílusos lett volna ugyanez mondjuk a Szabadság-szobornál is, de azt megúsztam). Azért a kilátás így is csodás volt, és messzirõl látva NY sok híres helyét jó volt belegondolni abba, hogy egy egész héten át csak annyi dolgom van, hogy külön meglátogassam mindegyiket. Azért a látogatást valahol el kellett kezdeni, úgyhogy hamarosan leereszkedtem (bár ez inkább száguldás volt – a liftben másodpercenként kb. 3 emeletet haladtunk) és immár újra a farkasordító manhattani hidegben elindultam felfedezõutamra (ami összességében közel 20 kilométeresre sikeredett – nem rossz, ahhoz képest, hogy ez Manhattannek még csak a déli csücske).

Lower Manhattan a világ egyik legfontosabb pénzügyi központja – ezt túlzás nélkül állíthatom. Ezen felül azon kevés manhattani városrészek egyike, ahol nem szabályosan haladnak az utcák, hanem másképp (magyarul össze-vissza). Ez még a hollandoknak köszönhetõ, akik miután megkötötték a történelem egyik legjobb üzletét (megvették Manhattant az indiánoktól pár dollárért), elõször ebben a városrészben kezdtek el építkezni, és a mai szabályos városképtõl eltérõ elképzeléseik voltak. Bár egy épületük sem maradt fenn, azért Lower Manhattan így is NY egyik legérdekesebb építészeti egyvelege, ahol a hipermodern felhõkarcolókon túl megtalálhatók a XX.század elejére jellemzõ korai felhõkarcolók legékesebb példái (pl. Woolworth Building), neo-reneszánsz épületek, görög templomokra emlékeztetõ homlokzatok és gótikus templomok. Egy igen szép épület rögtön a City Hall, ahova ugyan még busszal mentem a World Financial Centertõl, de innentõl már tényleg beindult a masszív gyaloglás. A City Hall már 1812 óta áll, ami amerikai viszonylatban erõsen történelmi. Teljes egészében márvány borítja, és bár szinte minden épület magasabb nála, azért figyelemre méltó jelenség.

A városháza környékén található a városi vezetés és az igazságszolgáltatás több fontos épülete is. Elindulva a Centre St-n, jobbra rögtön látható a Municipal Building C-alakú épülete, majd következnek a bíróságok (US Courthouse, majd a hatszögletû New York County Courthouse - itt mentették fel pont ottlétem alatt Puff Daddy-t a lövöldözõs esete után). Ezeket az épületeket mind a 20.század elején emelték. Impozánsak, de egyikük sem túl hivalkodó. Maga a környék is elegáns, az öltönyösök koncentrációja érthetõen magas (persze ilyen szempontból a Wall St és környéke sem rossz). Innen a Duane St-en haladtam tovább, itt van ugyanis az African Burial Ground, ahol a több száz évvel ezelõtt NY-ban élõ afro-amerikaiak temetõje állt, ma pedig a hely nemzeti történelmi emlékhely (national historic site). Mondjuk összesen egy kis zöld füvesített terület látszik egy emléktáblával, amelyet magas drótketés vesz körbe, úgyhogy nem különleges látvány, de a sokemeletes irodaépületek árnyékában azért mindenképpen említésre méltó. Tovább sétálva az elsõ keresztutca pedig nem más, mint maga a Broadway. Itt balra fordulva különösebb bonyodalom nélkül megtalálható Lower Manhattan számos igen híres épülete. Magyarul csak egyenesen kell menni, lehetõleg nyitott szemmel, mert néhány utcányi távolság alatt úgy 250 év történelme elevenedik meg.
Rögtön balra áll például a Sun Building, ami egykoron a New York Sun szerkesztõségének adott otthont. Ezt követi ismét a City Hall és a Tweed Courthouse, de itt már inkább jobbra érdemes nézegetni, mert a 233-as szám alatt magasodik a Woolworth Building, ami elkészültekor (1913) a világ legmagasabb épülete volt a maga 237 méterével. Azóta a dolgok kicsit megváltoztak (bár Európa legtöbb városában azért most is verné a többi építményt), de az épület szépsége töretlen, és azért csak egyike a világ elsõ felhõkarcolóinak. Örülök, hogy még láthattam a háttérben a WTC tornyait, az hûen érzékeltette a NY-i méreteket.

További 150 évvel korábbi - mindössze egy utcával lejjebb - a St Paul's Chapel (Szt.Pál Kápolna), ahova egykoron még maga George Washington is járt istentiszteletre. Az épület 1764-ben készült el és a György-kori építészet stílusjegyeit hordozza, ami azonnal szembetûnõ minden Írországot (és fõleg Dublint) járt utazónak.
Innentõl már szinte éreztem a pénz szagát, annyira közel voltam a pénzügyi negyed szívéhez. Egész pontosan 4 utcát kellett menni, amikor is a Trinity Church elõtt találtam magam. Itt már 1697 óta tamplom állt, de a ma látható templom (ami egy ideig NY legmagasabb épülete volt) "csak" 1846 óta ékesíti a Broadway és a Wall St sarkát.

Szóval a Wall Street! A templommal szembeállva már látható az a terület, ahol a zöldhasú a fõ istenség. Ez a tõzsdék és bankok világa, ahol ha rosszul mennek a dolgok, akkor bizony a világ más helyein is hasonló lesz a helyzet. Ide tényleg hétköznap kell jönni (ez talán egész Lower Manhattanre igaz), amikor is rohangálnak mindenfelé az elfoglalt öltönyösök, akik egyébként állítólag túl édesen isszák a kávét.
Hát itt egyértelmûen le kell térni a Broadwayrõl és végigsétálni a környezõ utcákon. A legtöbb itt dolgozó minden bizonnyal észre sem veszi, de azért építészetileg sem akármi ez a környék. Arra ugyan rá nem jöttem volna, hogy ez volt az egykori holland város központja (akkor még NY-t Nieuw (új) Amsterdamnak hívták), mert abból az idõbõl nem sok maradt. Van viszont görög templomnak látszó palota kettõ is. Az egyik a Federal Hall, ami az elsõ városháza helyén áll. Volt már parlament és vámház is, ma pedig többek között egy korabeli dokumentumokkal és fotókkal színesített várostörténeti kiállítás otthona (és ingyenes - a Wall St-n!). A lépcsõjén ráadásul nagyon jót lehet napozni (ha az idõ engedi persze), és innen látható is a másik "ókori" épület, ami nem más, mint a New York Stock Exchange (NYSE - a tõzsde). Legtöbbünkben ez a Wall St valódi központja, úgyhogy csak mellékesen jegyzem meg, hogy valójában a Broad St-n található, ami kb. merõleges a Wall st-re.
Igyekeztem legalább futólag ránézni a többi épületre is, például a Bank of New York épületére, ami rögtön a Wall St 1-es szám alatt van, tehát a Broadwayrõl lejõve az elsõ, ami mellett elhaladtam. Aztán a Broad St-rõl rátérve a Beaver St-re, a második saroknál láttam a Standard Oil Building-et, amit még John D Rockefeller építtetett 1922-ben. Ezen a sarkon viszont már megint a Broadwayre értem, amit itt már Whitehall St-nek hívnak. Szemben kis park áll, a Bowling Green, ami a város elsõ parkja. Itt ennyi séta után már pont idõszerû némi pihenés. A padokon erre kiváló lehetõség nyílik, kivéve ha annyira hideg van, mint amikor én jártam ott. Rajtam akkor némi whisky segített, amit még pár utcával elõbb szereztem be, illetve az a forró hot dog, amit szinte mindenütt árusítanak az utcán kb. 1 USD-ért.
A Bowling Green északi oldalán egy – képeken gyakran látott – szobor köszönt rám, mégpedig egy feldühödött bika szobra, ami a tõzsde és az amerikai pénzpiac erejét szimbolizálja. A déli oldalán pedig az 1907-ben épített Amerikai Indiánok Múzeuma található, melynek impozáns épülete egykoron a Vámház volt. A belépés ingyenes, én ennek ellenére csak röviden idõztem bent, és akkor is inkább az építészeti elemeket figyeltem (például a hatalmas rotundát). Jobbra fordulva a Bridge St-re, pár perc séta csak a Battery Park, melynek közepén áll a Castle Clinton (semmi köze az ex-elnökhöz). Ez a kicsi kör alakú erõdítmény egészen váratlan jelenség New York magas épületei között. Amikor 1811-ben elkészült, még tenger vette körül, aztán feltöltötték a területet, így került a mostani helyére (illetve így került köré a mostani helye). Katonai célokat már rég nem tölt be, ma egy valódi békeidõs intézmény - a Szabadság-szoborhoz közlekedõ hajók jegyirodája – üzemel a falai közt. Mivel a Battery Park Manhattan legdélebbi csücske, nagyon jól látszik innen az öböl és a Szabadság-szobor. A park maga kicsi és gyorsan bejárható, a keleti végében áll a Peter Minuit Plaza. Állítólag ezen a téren köttetett meg egykoron a híres 24USD-s üzlet Manhattan eladásáról. Ma innen indul a Staten Islandra közlekedõ komp, illetve itt van a végállomása az 1-es és 9-es metróvonalaknak (South Ferry), melyek észak-déli irányban átszelik Manhattant és egészen a Bronxig mennek. A plaza északi végén a State St-en - két toronyépület közé ékelõdve - megláttam St Elizabeth Ann Seton szentélyét. A hosszú nevû hölgy Amerika elsõ római katolikus szentje, az 1793-ból származó épület pedig az igen kevés megmaradt György-kori épületek egyike. Maga a környék (egészen a Wall St-ig) egyébként New York talán legrégibb része, ahol még egykoron a hollandok építkeztek. Ez persze nem látszik az utcaképeken, de a Pearl St egy csöndes kis szakaszán és a Stone St-en még érzõdik némi gyarmati hangulat – különösen, ha ismerjük a hely történetét. A Pearl St-en áll ugyanis a Fraunces Tavern, mely vendéglõben még maga George Washington mondott beszédet 1783-ban, a britek felett aratott gyõzelmet követõen. Már akkor sem állt a szemközti oldalt még a 17.században ékesítõ holland Városháza (Stadt Huis), aminek helyére néhány rom és egy emléktábla emlékeztet.
A Pearl St-en néhány épülettel odébb már nem lehet a múlt nyomát sem látni. Ismét egy modern NY-i utca, amit pár utcával feljebb keresztez a Fulton St. Itt jobbra fordulva csak rövid séta az a forgalomtól elzárt utcarész, ahol igen szépen rendbe hozott 18. és 19.századi épületek sorakoznak (Schermerhorn Row). Legtöbbjükben halászok dolgoztak és laktak, ma pedig elegáns éttermek és régiség boltok mûködnek a régi falak mögött. Kár lenne tagadni a terület „turistás” hangulatát (elég csak megnézni az éttermek árait és világos, hogy kiknek állították helyre a területet), de ez semmit nem von le a vörös téglás régi házak szépségébõl. Az emelt pályás FDR Drive alatt áthaladva már a South Street Seaport dokkjai sorakoznak. Közülük a leghíresebb a 17-es dokk (Pier 17) vöröses épülete, amiben egy modern bevásárlóközpont üzemel. Inkább az épület körüli terület érdekes, mert itt aszfalt helyett deszkákon lehet sétálgatni, olyan patinás vitorlás hajók társaságában mint a Peking vagy az Ambrose. Késõ déltán volt mire ideértem, így a manhattani épületek fölött már kezdett színesedni az égbolt, míg elõttem Brooklynt és az East River hídjait még beragyogta a délutáni napfény.

Mivel itt tulajdonképpen véget ért Lower Manhattan-i gyalogtúrám, fontolgattam, hogy beülök az egyik kávézóba és megvárom a naplementét, de az nem lett volna valami grandiózus befejezés. Ezért aztán visszasétáltam a Fulton St-en, és felszálltam egy Brooklynba tartó 2-es metróra (most látom csak, hogy NY-ban is "piros metró" a 2-es :-) és mentem egy megállót a Clark St-ig. Ez már Brooklyn, de elég közel az East River partjához. Innen kisétáltam a folyóparti sétányra (Brooklyn Heights Promenade). Innen - leszámítva a roskatag dokkokat az elõtérben - elképesztõ látvány nyílt a túlparton tornyosuló felhõkarcolókra és a Brooklyn-hídra (Brooklyn Bridge). A sétányra késõbb még egyszer kimetróztam, akkor már millió fény világított Manhattanben, és annyira lenyûgözött, hogy elkezdtem fotózni, pedig még állvány sem volt nálam (esztétikai okokból ezt a fotót nem is teszem közzé). Elõször azonban Manhattanbe tértem vissza, mégpedig gyalog a Brooklyn-hídon át. Mire átértem, már lement a nap, és kezdték felkapcsolni a felhõkarcolókban a lámpákat.
Ez a "séta Manhattanbe" azért nem volt olyan egyszerû, mint amilyennek hangzik. Brooklyn Heights sétálóutcájából el kell menni a hídig - idáig egyszerû - , de a híd egy darabig még emelt pályás útként folytatódik, és elõször gyalogolni kell kb. 250 métert ellentétes irányba, majd átmenni az út alatt (a Brooklyn-Queens Expressway és a Brooklyn-híd keresztezõdése elõtt), mert ott van a gyalogos feljáró. Utána viszont már egyenes az út Manhattanig, a híd pedig gyönyörû. 1883-as nyitásakor a világ elsõ acél függõhídja volt és bár története rosszul indult (12 embert halálra tapostak kevéssel a megnyitás után, amikor valaki elkiáltotta magát, hogy összeomlik a híd, a tömeg meg elhitte), mára a helyiek (és a turisták) nagy kedvence ez a finom vonalú építmény. A legtöbb útikönyv - egyetértésben velem - azt állítja, hogy muszáj rajta átsétálni, csak szerintük Brooklyn felé. Akik így tettek, folyton hátrafordultak, hogy lássák Manhattant. Akkor már érdemesebb Brooklynból indulni...vagy hátrafelé gyalogolni.
Értékeld az élménybeszámolót!
9 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
josefk - 2007.07.24. 09:21

amikor én voltam NY-ban, akkor a Szabadság-szobor volt lezárva. csak a talapzat tetején lévő erkélyre lehetett kimenni :)viszont a WTC még állt (2000-ben), azt legalább nem hagytam ki.


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina