Újra Írországban 5. nap, át a Burrenen

Írország

Ott-tartózkodás ideje: 2008. máj. 17.  - 2008. máj. 25. (8 nap)

2 hozzászólás I 2 950 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. jún. 13. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar zebrina Beszámolója

Cimkék: Burren  Caherconnell  Doolin  Galway  Kilfenora  Leamaneh 

Négy teljes napunk van még hátra Írországban. 2x2 napos kirándulást tervezünk. Nekem már tavaly is nagyon fájt a szivem Connemaráért, hogy nem jártunk arrafelé, ezért az első két napot Connemara vadregényes tájaira szeretnénk szánni. Négyen indulunk útnak, Zs és D tartanak velünk.
Connemara Limericktől kb. északnyugatra van, Írország atlanti-óceáni partjai mentén. Először érintjük Bunratty-t (lásd tavalyi beszámolóm), itt pár percre kiszállunk körülnézni, de most nem megyünk be, hiszen arra egy teljes napot kellene szánni, hanem Doolin felé vesszük az irányt. Ez az a bizonyos tavalyi "szétszórt falu" az óceán partján. Innen lehet hajóval, illetve fentről, a partról megnézni Moher szikláit.
Reménytelenül szakad az eső. Már itthon, az előrejelzésekből számítottunk a mai kellemetlen időjárásra, de én azért bíztam benne, hogy megússzuk a rossz időt. Hát nem, az előrejelzés teljesen pontos volt.
Kellemes izgalmat érzek, mint mindig, amikor olyan helyre térek vissza, ahol már jártam egyszer és nem számítok rá, hogy mégegyszer láthatom. Lemegyünk a kikötőbe, ahol tavaly olyan nagy meglepetést okoztak a Burren lapos sziklái, amelyek leérnek egészen a vízig és a sziklák közti résekben apró növények élnek. Idén még szebb a látvány, a résekből sok-sok kicsi, lila tavaszi virág feje kandikál ki. Csak ne esne az eső annyira!
Elég kihalt a part, de a hajójegy-árusító bódék nyitva vannak, jó jel. Van még bőven időnk, ezért elindulunk a parton felfelé, hogy körülnézzünk a visitor centre-nél is, ez a Moher sziklái fölötti partszakaszon van. Ez már nem tetszik annyira, nem elég, hogy ménkű drágán tudnánk parkolni, ellentétben a kikötővel, ahol ingyenes a parkolás, de a sziklák fölé is csak belépődíj ellenében lehet kimenni, legalábbis este 6-ig. Mi tavaly sokkal később jártunk erre, naplementekor, akkor már szabadon lehetett mászkálni. De hol leszünk mi ma este 8 óra után? Más terveink vannak estére és nem itt, az bizonyos. Nem beszélve a szürke időjárásról. Mindezeket megfontolva, végül a hajókázás mellett döntünk.
Jó nagy vargabetűvel megyünk vissza Doolinba (N nem hallgatott az okos zebrinára, ez azért volt!). Kiszemelünk egy jó kis pubot, mert ebédidő van. Mind a négyen chowdert kérünk. Ez egy sűrű, tejszínes, tengeri herkentyűs leves, amit finom barna kenyérszeletekkel, vajjal kínálnak. Tavaly ugyanilyet ettünk, nosztalgiázom megint kicsit.
Ismét vissza a kikötőbe jegyet venni. Van még nálam néhány Balaton-szelet, Zs és D kezébe nyomom. Ugrálnak a boldogságtól! Hiányzik már a hazai pálya, mi, lányok?
Kimegyek a szemerkélő esőbe, mert nem hagy nyugodni a Burren sziklák látványa a sok kis virággal, muszáj néhány felvételt készíteni róluk. Lesem a hajónkat, megörülök a már tavalyról ismert Happy Hookernak, azt hiszem, azzal megyünk, de nem. A mi kis tavalyi Jack B névre hallgató hajónk is bedülöngél a kikötőbe az előző hajó után (egyszerre csak egy hajónak van hely kikötésre), de ma ez sem a mi hajónk. Végül egy nagyobb, hófehér hajó érkezik meg az Aran-szigetekről, kiderül, hogy ez visz ki minket Moher szikláihoz. Ez nem igazán kirándulóhajó, alul tágas, legalább 50 fős, plüsshuzatos zárt rész van, de úgy látszik, hogy előidényben rugalmasan osztják be az alkalmatosságokat. Rajtunk kívül alig van néhány utas, egynémelyiküknél olyan teleobjektív van, hogy alig bírják tartani a kezükben, főleg a háborgó tengeren, amikor kiérünk a kikötő védettségéből.
Szerencsére az eső eláll, van helyette viszont sós vízpermet. Az óceán szürke, nem olyan mélykék, mint tavaly volt, igaz, a napnak, a kék égnek sincs nyoma. 20-25 perc múlva érünk az An Bhreannán Mór sziklához. Ez egy magas, meredek sziklaoszlop a Moher sziklák 200 méter magas vonulata előtt a tengerben, több tízezer madár élőhelye. Egészen közel megyünk a sziklához, alapjáraton járatják csak a hajómotort. A madarak nem különösebben izgatják magukat, hangos csiviteléssel élik mindennapos életüket, a néhány bámész túristára ügyet sem vetve. Mindenki kattogtat kedvére a fotómasinájával. Olyan 10 perc múlva aztán felkerekedünk, motor bekapcs magasabb fokozatra, indulás vissza Doolinba. Egy óra hosszat tart összesen az út, de nekem nem tűnik annyinak. Az élmény sajnos nem olyan ütős, mint tavaly, pedig tavaly nem is vittek közel a madaras sziklához, viszont továbbmentünk egészen Liscanor-ig, ami azt jelenti, hogy végigjártuk Moher szikláinak teljes vonulatát, majd befordultunk a liscanori öbölbe, ahol megint más volt a vidék. És persze a nap ezerrel sütött... Hát ez van, nem lehet mindig jóidő, pláne nem Írországban!
Következő úticélunk a Burren, Írország különleges kőborítású vidéke. A Burren szikláival már Doolinnál találkoztunk, de az igazi Burren még csak most következik. A Burren nem csak egyedülálló természetes képződményei (járdalap-szerű lapos mészkősziklák, amerre a szem ellát) és flórája (a sziklák repedéseiben megbúvó sarkköri, alpesi és mediterrán növényzet egyvelege) miatt híres, hanem nagyon régi kör alakú erődjeiről, dolmenjeiről is.
Sajnos az eső megint szakad.
Kilfenora felé tartunk, ott van a Burren Visitor Centre, mindenféle technikai szünet beiktatására alkalmas. Eléggé elhúztuk az időt Moher szikláinál, az idő sem alkalmas nagyobb kirándulások megtételére, ráadásul estére Galwayba szeretnénk érni (és akkor még mindig nem értük el Connemarát). Így hát úgy tervezzük, hogy végigautózunk a Burren egyik kiemelt útján, de azt már látom, hogy ez az a vidék, amire egy hét sem lenne elegendő, ha az ember kicsit tüzetesebben meg szeretné ismerni.
Kilfenora után kelet felé indulunk el. Érintjük a Leamaneh kastélyt, olyan, mint egy hatalmas, többemeletes magtár, csak a külső falai állnak, az ablakok mögött az ég látszik, kellemesen hátborzongató látvány az esőben.
Itt észak felé fordulunk, majd hamarosan megérkezünk Caherconnell erődítményéhez. Ez tulajdonképpen egy masszív kőfallal körülvett tanyasi gazdaság a késő vaskorból. Nincs szerencsénk, nem csak a kőből kirakott, majdnem szabályos kör alakú régi erődgazdaságot nem lehet megközelíteni, de a mellette levő pub sincs nyitva, pedig szívesen innánk egy kávét. Elvileg mindkettőnek nyitva kellene lennie, csóváljuk a fejünket. Viszont az odavezető tekergős út mindkét oldalán mesterien felépített kőkerítés húzódik, legalább ezt meg tudjuk közelről szemlélni. Két boci rezignáltan figyeli csalódott arcunkat. Egy kis kobold szaladgál az udvarban, a háziak gyermekének álcázva magát.
Innen csak pár perc kocsival az ötezer éves Poulnabrone Dolmen, amely egykor egy folyosós sír bejárata volt. Leparkolunk, mert ez a Burren egyik fő attrakciója. Ennek megfelelően elég sok látogató van, néhány magyar is. A parkolótól pár perc séta a dolmen, de mire odaérünk, már jöhetünk is vissza, ha nem akarunk bőrig ázni. Ez a látogatás sem sikeredett túl hosszúra.
Egyre kísértetiesebb a lapos kővel borított táj. A Burren sokkal hatalmasabb, mint gondoltam és rendkívül érdekes látványt nyújt, ahogy a dombok és hegyek mind-mind egységes kőfelületűek. Olyan, mintha egy óriás bekente volna a vidéket vastag kőmázzal és a száradás hatására ez a kőmáz mindenhol megrepedt volna. Ezt látni kell!
Ballyvaughan-nál érünk ki a Galway-i öbölhöz. Innen már sietős az utunk, mert el kell érnie D-nak a limericki buszt, hogy visszamehessen, mert másnap dolgozik, valamint szállásunk sincs még, azt is kell keresni. Kellőképpen feszültek is vagyunk emiatt. Persze, mert nem tudjuk akkor még, hogy Írországban nem gond szálláshoz jutni, minden második házban B&B-t hirdetnek. Igaz, nem túl olcsó, de Írországban semmi sem az.
Nagy nehezen bevergődünk Galwaybe, leparkolunk a város közepén, egy utcányira a sétálóutcától, D-t pedig felrakjuk a buszra. Titokban abban reménykedünk, hogy sikerül a közelben kifizethető áron szállást szerezni, de ez este 8-kor azért már lehetetlen.
Most derül fény még egy indokra, miért kellett mindenáron este 8 előtt Galway-be érnünk. Hiszen ma van a Bajnokok Ligája döntő mérkőzés a Manchester United és Chelsea között és N menthetetlen focirajongó. Jesszus!
Így hát N-t hátrahagyjuk a Hotel Victoria bárjában, ahol már gyülekeznek a drukkerek a tévé körül és ahol egyébként szintén próbálkozunk szállás-ügyből kifolyólag, de a húzós ár visszatántorít, majd Zs-val elindulunk portyára.
Zs-nak jó ötlete van, próbálkozzunk Salthill-en. Ez Galway egyik családi házas külvárosa az öböl mentén. Gyalog nagyjából fél óra, én ezalatt folyamatosan nosztalgiázok, hiszen tavaly utolsó napunkat Galway-ben töltöttük, bár ezt a városrészt akkor nem kerestük fel.
Sűrűsödnek a B&B feliratok. Több helyen is próbálkozunk, mindenhol van szoba, az ár egységesen 35 euro fejenként reggelivel. Nem vacakolunk tovább, egyeztetünk N-val telefonon, majd a legszimpatikusabb vendéglátókhoz visszamegyünk lefoglalni a szobát.
Visszasétálunk a központba, nem mondom, hogy túl frissen, de még így is visszaérünk a meccs vége előtt, sőt, a döntő gólt is látjuk!
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
zebrina - 2008.06.12. 18:15

Való igaz! :)
Nemsokára jönnek a képek is.

morishei - 2008.06.12. 17:51

látom, hatásos volt a nógatás :)


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina