Utazásom Afrikában: 8. Zanzibár hátizsákkal

Tanzánia Zanzibar

Ott-tartózkodás ideje: 2006. dec. 07.  - 2007. jan. 13. (37 nap)

0 hozzászólás I 13 396 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. júl. 26. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar MolnarZsolt Beszámolója

Cimkék: Nungwi  Stonetown  Tanzánia  Zanzibár 

2006. márciusától 2007. januárjáig közel egy évet töltöttem Afrika déli részén Namíbiától Dél-Afrikán keresztül Malawiig. Az itt szerzett élményeimről és utazásaimról olvashattok az alábbiakban.

December 7.-én léptük át a tanzániai határt, délen, Malawi felől egy Kasumulu nevű határátkelőnél a Songwe folyó északi oldalán. A belépés egyszerű volt: a belépőkártya kitöltése és 50 dollár lefizetése után bepecsételték a három hónapig érvényes vízumot az útlevelünkbe, és mehettünk Isten hírével.

Dar es salaam-ba másnap este érkeztünk meg. Az első éjszakát a hospitality site-on keresztül megismert helybéli srácnál, Mwasi-nál töltöttük. Mwasi és japán származású barátnője egy szép, tengerre néző háromszobás lakásban laktak Dar es salaam egyik elegáns kerületében. Másnap, reggeli közben a függetlenségi ünnepséget néztük a tévében. A mai Tanzánia 1964. április 26.-án alakult meg a szárazföldi Tanganyika és Zanzibár sziget egyesülésével. Noha mind Tanganyika és mind Zanzibár brit terület volt, a függetlenségüket két év eltéréssel vívták ki: Tanganyika 1961. december 9.-én (ezt ünnepelték most), míg Zanzibár (a közigazgatásilag hozzá tartozó Pemba szigettel) csak 1963. december 19.-én. A két országnak korábban teljesen eltért a történelme és a társadalmi háttere. Tanganyika az I. világháborúig német gyarmat volt, majd Brit Kelet-Afrika része lett, míg Zanzibár 1698-tól az ománi szultánsághoz tartozott, sőt később a szultán székhelye volt. Zanzibár fontos kereskedelmi központ volt, itt volt a térség legnagyobb elefántcsont- és rabszolgapiaca. Később brit protektorátus lett.

A két ország 1964-ben egyesült, jobban mondva a szocialista államberendezkedésű Tanganyika bekebelezte a jóval kisebb szigetállamot. Tanganyikát elsősorban különböző törzsi bantu feketék lakják, míg Zanzibáron nagyon erős az arab keveredés. Itt a lakosság 99 százaléka muszlim. Noha Zanzibár azóta is fél-autonóm státuszt élvez, a lakosság jelentős része a teljes függetlenséget támogatná. Mindkét állam rendkívül szegény.

Ebből mi nem sokat láttunk, egyelőre Dar es salaamban élveztük a nagyvárosi civilizáció áldását: a mozit, a kávéházakat, a gyorséttermeket és a DVD kölcsönzőt. Ezekből Malawiban nem sok volt. A második éjszakát már a YMCA hostelében töltöttük, ez a belvárosban van, közel a kikötőhöz. Kis, kétágyas szobát kaptunk a második emeleten, ha jól emlékszem, reggelivel együtt valami 20 dollár volt kettőnknek. WC, zuhanyzó a folyosón, a szoba része még egy ventillátor a mennyezeten és egy kicsi, a belső udvarra néző erkély. Az egyenlítőtől valami 600 km-re vagyunk délre, nyár elején. Meleg van, párás, fülledt meleg. Néhány napig mászkáltunk Dar es salaamban, hogy valami képet kapjunk a városról, aztán áthajóztunk Zanzibárra. Kétfajta járat van, a normál és az expressz. Mi a legolcsóbb jegyet vettük, amit turistáknak (nem tanzániai lakosoknak) adnak: ez a normál hajóra szólt, viszont ott első osztályra. A menetidő hat óra. Az első osztály egy zárt váróteret jelent, ahol kényelmes padok és tévék vannak, kb. olyan, mint egy repülőtéri tranzitváró. Itt kevés az utas (a legtöbb turista vagy repülővel vagy expressz hajóval megy, ami 2 óra alatt átér), így mindenki kényelmesen elfér, lehet aludni.

Zanzibár 85 km hosszú és 30 km széles, mintegy 900 ezer lakosú sziget. A fővárosa Stone Town (hivatalos nevén Zanzibárváros). Első szállásunk a 11 km-re északra fekvő Bububu faluban volt. Itt nem volt szép a tengerpart, nem lehetett strandolni, ezért nappal felderítettük a szigetet, míg esténként bementünk Stone Town-ba.

Zanzibár gyönyörű, de fejletlen, messze nem használja ki a turizmusban rejlő lehetőségeit. Stone Town-on kívül a szigeten nincsen más város, az összes többi település iszonytatóan elmaradott kunyhóhalmaz. Az üdülőváros fogalmát, sétányokat, fagyiárust, kávéházat, kikötőt és ATM automatát a fővároson kívül felejtsük el. Az utak borzalmasak, teherautó vagy terepjáró erősen indokolt. Viszont a sziget hihetetlen természeti adottságokkal rendelkezik: trópusi őserdők, tengerparti kókuszpálmaligetek, vakító fehér homokos strandok, üvegzöld víz, elmondhatatlanul hangulatos óváros, hogy csak a legbanálisabbakat említsem.

Az első héten végigjártuk a „kötelező” turistaprogramokat: elmentünk a sziget dél-nyugati végén található Kizimkazi partra, ahol a helybéliek motoros dereglyékkel viszik ki a vendégeket delfineket nézni. Az öbölben rengeteg a csapatokban úszkáló delfin, ha ügyes a kormányos, akkor elég közel tud vinni egy delfinrajhoz, és ha szerencséd van, akkor tudsz velük úszkálni. Sajnos a csónakok motorja elég hangos, ami nem feltétlenül vonzza oda az állatokat... A fővárossal szemben fekszik a kis Changu-sziget, ami eredetileg börtönnek épült, de elkészülte után a britek karantén állomásnak használták. Jelenleg egy luxusszálloda van rajta, és megszámlálhatatlan óriás teknős. A legöregebb 170 éves volt, rá lehetett ülni, és imádta a spenótlevelet. Egy másik híres program a fűszertúra. Zanzibárt a fűszerek szigetének is nevezik, mert trópusi erdői számtalan fűszernövénynek adnak otthont. A leghíresebb közülük a szegfűszeg, az elmúlt évtizedekig a világ egyik legnagyobb szegfűszeg exportőre Zanzibár volt. A fűszertúra végén általában lehetőség van megnézni a Mangapwani rabszolga barlangokat is, amelyek az egykori rabszolgák szállásául szolgált földbevájt, kikövezett üregek. A börtön-szigeti látogatás és a fűszertúra is strandolással végződik, a víz 30 fokos és kristálytiszta.

A programokra érdemes csoporttal menni, bármelyik szállásadó megszervezi, illetve a városban lévő utazási irodák bármelyikében be lehet rájuk fizetni. Tapasztalatunk szerint az árak kb. egyformák.

Közben szorgosan igyekeztünk bejárni a szigetet. Ehhez kölcsönkértük a fogadós Nissan Patrolját (40 dollár/nap), és egy térképet. Az elején azt hittük, hogy elég bárhova kimenni a partra, ott a képeslapokról ismert Éden vár ránk... de elég hamar kiderült, hogy ez nem így van. Zanzibár partszakaszának nem több, mint egyharmada alkalmas strandolásra. A többi sziklás vagy vízbe nyúló mangrove mocsarak borítják, illetve az őserdő miatt a legtöbb helyen meg se lehet közelíteni a partot. Az indiai-óceáni strandok viszont tényleg lélegzetelállítóak: vakító, hófehér korallhomok ameddig a szem ellát, az óriási óceáni hullámok tajtékozva törnek meg a part előtt húzódó korallzátonyon, a szélben kókuszpálmák hajladoznak, és a parton maszáj törzsi ruhába öltözött benszülött árusok kínálják olcsón a bizsuárut...

A turistáknak kiépített helyek zárványban, a sziget néhány elkülönült részén találhatóak: a legnagyobb szállodák a keleti, óceáni parton vannak, ezek 4-5*-os all inkluzív ellátású szállók. A sziget északi csücskében, Nungwi települése a második legkedveltebb turistaközpont: itt azonban főleg hangulatos vendégházak, egyszerű bungalók, kisebb szállodák találhatóak. Ez a bulizósabb hely, itt vannak parti beach bárok, parti éttermek stb. Az volt a tapasztalatunk, hogy míg a keleti parti nagy szállodákban főleg olaszok (és más európaiak) vannak, addig Nungwi környékét inkább a fiatal angolszászok preferálják. Kedvelt még a sziget dél-keleti partja, Paje és Jambiani települések környékén. Itt azonban egy csomó 20-30 cm hosszú kék fonalmedúzával találkoztunk, amelyek elég fájdalmas vörös csíkokat hagytak a bőrünkön.

Nekünk Nungwi környéke tetszett a legjobban, így ott töltöttük a következő több, mint két hetet. Itt magas, vízbe nyúló sziklaszirtek törték meg a homokot, apálykor el lehetett sétálni a sziklák előtt, dagálykor kerülni kellett. Ami nem mindig volt egyszerű az utak totális hiánya miatt. Szilveszterkor például a mi parti vendégházunktól 2-3 km-rel távolabbi parti étterembe mentünk bulizni. Odafele nem volt gond, kényelmesen végigsétáltunk a víz mentén a homokban. Csakhogy közben tetőzött a dagály, és éjjel 3-kor egy közel 8 km-es sétát kellett tennünk egészen be a sziget közepén húzódó főútig (?), azon végig, majd ki a partra a mi helyünkön. Mindezt vaksötétben, olyan rossz, sziklás földúton, hogy attól féltünk, hogy gyalog is kitörjük a lábunkat. Egy óra után szerencsére felvett egy arra járó Land Cruiser, így 10 perccel később már otthon voltunk. Érdemes mindig nézni az apály-dagály táblázatot, ami a nagyobb szállodákban ki van ragasztva. A mienkhez hasonló olcsó parti vendégházakban persze nem, de mi egy idő után úgyis kitapasztaltuk :-)). Szállás: ezek a tipikus guest house-ok egy csomó kétágyas nádtetejű kunyhót tartalmaznak, ágy, egyszerű szekrény, kis zuhanyzó a berendezés, meg persze a ventillátor. Áram, melegvíz és szúnyogháló van, légkondi és más „luxuscikk” nincs. A kunyhók a homokban vagy a fák között vannak, gyakorlatilag a beachen. Központi épület nincs, a recepció egy ablak, reggelit adnak (tojás, mango vagy ananász, zsemle, vaj, dzsem, kávé), pár asztal ki van rakva egy nádtető alá a homokba. Az ár tipikusan 20-25 dollár/éj (két főre, reggelivel). Mi nagyon szerettük őket, asszem három ilyen guest house-t is végiglaktunk a Zanzibáron töltött idő alatt.

Egyszer átbuszoztunk a keleti partra, gondoltuk eltöltünk ott is pár napot. Ott kevésbé volt egyszerű, de végül találtunk egy guest house-t. A gondot a kaja jelentette. Reggelit kaptunk, de mást nem. És ott nem voltak éttermek. Az egész part tele luxusszállodával, de egyiknek sincs a lá carte étterme. Csak all inkluzív ellátás. Mindegyiket végigjártuk, legtöbbször az európai vezetőkkel beszéltünk. De hiába: az éttermeikben nincs étlapos rendelés. Ha kifizetjük az all inkluzív felárat (min. 50 euró/nap/fő), akkor annyit eszünk-iszunk, amennyit akarunk, de külön nem. Végül az egész parton (és elég hosszú volt a part) egyetlen egy éttermet találtunk, bent, a parti bekötőútnál egy Kiwengwa nevű faluban. Az hihetetlenül olcsó volt (500 forint alatt volt egy komplett ebéd egy főre) és nagyon finom. Mondta a tulajdonos, hogy nemrég nyitotta, és reméli, hogy oda tudja vonzani a nyaralókat az all inkluzív ellátás dacára is. Végül 3 napot töltöttünk ezen a parton, aztán visszautaztunk Nungwiba. Itt töltöttük a Karácsonyt és a Szilvesztert is. Az ünnepek előtt akartunk venni egy üveg pezsgőt. De nem lehetett, lévén muszlim sziget. Az éttermek és bárok szolgáltak fel alkoholt, de boltokban nem árultak. Sebaj, úgyis be kellett menni Stone Town-ba, lévén, hogy pénzre is szükségünk volt, és Nungwiban (Zanzibár de facto második legnagyobb települése) nem volt ATM. Internetkávézó és utazási iroda igen, de pénzkiadó nem. Szóval irány a főváros. Az egész nem több 50-60 km-nél, de ha busszal megyünk, akkor az egész nap rámegy. Így ismét kocsibérlés (Suzuki Escudo, azaz Vitara, a lealkudott ár 40 dollár egy napra), másfél óra múlva már Stone Town-ban vagyunk. Már ismerjük a várost, az első héten mindennap itt voltunk. Vannak elképzeléseink, hogy hol lehet alkoholt venni. De sehol sem kapunk. Végül kínunkban elmentünk az egyik pizzériába / fagyizóba, amit egy kitelepült olasz család üzemeltet. Ők mondtak is egy címet, a városi piacon kellett keresnünk egy indiai boltost, akinek, mint kiderült, nagyon korrekt kínálata volt a boltja hátsó részében. Végül az itt vett dél-afrikai pezsgővel ünnepeltük meg a kókuszpálmák alatt a 2007.-es év eljövetelét.
Értékeld az élménybeszámolót!
8 (2 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina