Toszkána 2008 1-2. nap: Bénázás Bolognában

morishei Beszámolója

Cimkék: Bologna  Holiday  spagetti  tagliatelle  torony 

Kedvenc ételem a bolognai spagetti, ezért mikor eldöntöttük, hogy idén Toszkánába megyünk nyaralni, támadt egy ötletem. Mivel a Firenzébe tartó autópálya Bologna mellett halad el, akár meg is szállhatunk a ragu városában egy éjszakára, hogy másnap helyben kóstolhassam meg a specialitást. Na de kezdem az elején:
A nyári vizsgaidőszak végeztével hirtelen nagy szabadság szakadt a nyakamba, amit a lehető legjobban ki is akatam használni. A barátommal (Z) minden nyáron legalább egy hosszabb utat teszünk, többnyire autóval, kempingezve. Idén Toszkánát néztük ki úticélul, azonban mehettünk volna Lisszabonba is Z egy régi barátját meglátogatni. A döntést nagyon sokáig halogattuk, hiszen mindkét hely gyönyörű és érdekes. Végül megszületett a megoldás: együtt elmegyünk Olaszországba, aztán augusztus elején Z egyedül kimegy Portugáliába, így mindenki jól jár. Az egyetlen nehézség már csak az volt, hogy alig maradt 3-4 napom a szervezésre...
Már vasárnap lementünk a Balatonra, hogy a hétfő reggeli indulásnak ne tegyen keresztbe egy pesti dugó, ráadásul így 100 km-t megspóroltunk a másnapi maratonból.
Hétfőn hajnalban keltünk, és 7-kor már a kocsiból integettünk Z szüleinek. A következő néhány órát még magyar utakon töltöttük, átlagosan 30 km/órás sebességgel haladva, mert úgy szakadt az eső, hogy veszélyesebb lett volna akár csak egy kicsit is begyorsítani. Szerencsére utunk osztrák szakaszán már enyhébb volt az eső, ahogy Olaszországban is, Velencétől kezdve pedig egész szép napsütés várt minket.
A terv az volt, hogy első nap eljutunk Bolognáig - vagy ha ez nem jön össze, majd valahol egy kempingben megszállunk. A lényeg, hogy kedden egy spagettivel a pocakban induljunk tovább Firenzébe, ahol kb. 3 napot töltünk. Ezután egy vidéki kempinget veszünk majd célba, és egy hétig a környező városokba teszünk csillagtúrákat. Minden ki volt dolgozva, térképekkel, útikönyvvel megrakodva indultunk, de sajnos valahogy kifelejtettem a számításból Bolognát - se várostérképünk, se szállás-tippjeink nem voltak, így csak szimat után mentünk.
Több, mint 800 km-nyi kocsikázás után - megspékelve egy másfél órás dugóval az autópályán - délután érkeztünk Bolognába. Első dolgunk volt felkeresni egy pályaudvart, ahol minden bizonnyal találunk várostérképet és néhány hasznos infót. Sajnos ez valamiért az olaszoknak nem olyan egyértelmű: se a buszpályaudvaron, se a vasútnál nincs kitáblázva semmi, így végül a (zárt) Tourist Office kirakatába kitett aprócska térképet vizsgáltuk meg. Szerencsére, mint kiderült, nem is voltunk messze a központtól, gyalog besétáltunk, és a sikátorokban megbúvó szállodák felé vettük az irányt. Ezek a kis hotelek már jobban felkészültek a hozzánk hasonlókra: szinte mindegyiknek a halljában ingyen térképek és prospektusok sorakoznak. Áraik általában 60-90 euro között mozognak (egy kétágyas szoba reggelivel együtt), ami ennél olcsóbb, az általában elég igénytelen. Ezért is lepődtünk meg, hogy a harmadik panzióban (Hotel Holiday) 50 euróért kaptunk szobát. Igaz, hogy egy kicsit furán nézett ki (tetőtéri szoba volt zöld falakkal és aranyozott mintás ágyakkal), de nagyon tiszta volt, szuper fürdőszobával és ajándék cukorkákkal, ami rögtön elnyerte a tetszésemet. A szobaáron felül náluk fizettük ki a parkolást is: 7 euróért cserébe kaptunk egy 24 órás parkolójegyet.
A szálloda a központban van, nagyon közel mindenhez, ezért még aznap este volt alkalmunk besétálni a főtérre és egy kicsit körülnézni. Ahogy kiértünk a Piazza Maggiore-ra, érdekes látvány fogadott minket: a téren nagyjából kétezer ember néma csöndben ült, A királynő című filmet nézték egy hatalmas vásznon. Az esemény egy hetekig tartó ingyenes vetítéssorozat része volt. A film már a felénél járhatott, így nem maradtunk a nézőtéren, inkább egy pohár bor mellett akartuk megünnepelni a szerencsés megérkezést.
Az egyik közeli sikátorban találtunk egy szimpi kis borozót. Bent a pultnál csak egy-két apró asztalka kapott helyet, az utcán pedig három magasított asztal állt bárszékekkel. Olaszországban már több helyen láttam ilyen típusú bárt, ahol a legtöbb vendég állva iszogat, ugyanakkor semmi köze a mi "talponállóinkhoz". Csak minőségi italokat lehet kapni, így nem a részegség, hanem inkább a kóstolás és a beszélgetés a cél. Mindketten nagy kedvet kaptunk hozzá, hogy itthon hasonló helyet nyissunk, és nagyon kellemes volt leendő borozónk részleteit pont egy pohár olasz bor mellett kidolgozni.

Másnap reggel álmosan botorkáltunk le a szálló halljába reggelizni. A pazar kínálat és az erős olasz capuccino rögtön felébresztett. A büfé önkiszolgáló rendszerben működött, mindenki süthetett magának melegszendvicset, vagy válogathatott a különféle sütik, muffinok és műzlik között. Még "bio"-szakasz is volt az asztalon, a helyiek mindenkire gondoltak.
Reggeli után visszamentünk a szobánkba összepakolni, hogy mihamarabb bevethessük magunkat a városba. Nemsokára ki is jelentkeztünk, és elindultunk felfedezni a belvárost.
Bologna legérdekesebb látványossága a Két Ferde Torony, melyek nem messze a Piazza Maggiore-től, a Via Rizzoli végén, közvetlenül egymás mellett állnak. Mindkettőt a 12. század elején építették, az alacsonyabb majnem 50 méter magas, és igen ferde: több, mint 3 méteres az elhajlása. A magasabb kb. 97 és fél méter magas, és csak utólag tudtam meg, hogy ez is ferde (a kisebbhez képest nem tűnt annak), 1,2 méteres az elhajlása. Ez azért érdekes, mert az utóbbiba fel is másztunk, fejenként 3 euróért, és végig abban a tudatban voltunk, hogy a torony egyenes. Föntről csodaszép kilátás tárult elénk, szerencsére az idő is gyönyörű volt, így elláttunk a várost övező dombokig. Ezeken a dombokon hatalmas templomok és kúriák állnak - persze ugyanez a történelmi belvárosról is elmondható. Már föntről kinéztem magamnak a bazilikát, mely a főtéren áll, és a formája egy hangárra emlékeztetett. Ez nemcsak Bologna legnagyobb temploma, hanem egyben az ötödik legnagyobb a világon. Sajnos miután lemásztunk és odasétáltunk, kiderült, hogy a templom zárva van, ezért egy kissé elkedvetlenedtem.
Rátaláltunk viszont egy nagyon kedves kis negyedre: mindössze 3 utcából áll a régi piac, ahol már a középkorban is helyi specialitásokat lehetett kapni. Itt ma minden ház aljában látványpiac van: óriási sonkák lógnak hatalmas sajtok fölött, trikolór tésztafélék várják a vevőket, és persze mindenhol ott van a méregdrága házi készítésű bolognai ragu. Összességében nagyon tetszettek ezek a kis utcák, és képes voltam minden egyes boltban jól körülnézni, annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt: ez a hely csak a turistáknak van berendezve.

A címben jelzett "bénázás" eddig csak arra vonatkozott, hogy térkép, szállásfoglalás és bármiféle infó nélkül érkeztünk Bolognába - de mindezt ekkorra sikerült megoldanunk. Az már viszont nagyobb probléma volt, hogy abból a 4 pár cipőből (vagy papucsból), amit vittem magammal, mind a négy feltörte a lábamat (rögtön az első két napon!). Ez a kellemetlen körülmény jelentősen lelassította sétáló-tempónkat, és sajnos a figyelmemet is elterelte a városról.
Bicegve folytattuk utunkat a Vörös Városban, újra felkeresve az előző esti séta során felfedezett kis kávéboltot. Mindketten nagy kávérajongók vagyunk, így nagyon örültünk, hogy a boltot nyitva találtuk, sőt egy új kávéfőzővel gazdagítottuk háztartásunkat.
Hamarosan rendkívül megéheztünk - eljött az ideje a spagettinek, hiszen ezért vagyunk itt. Hozzá kell tenni, hogy a tervezett ebéd nem egy egyszerű ebéd lett volna. Sokkal inkább olyan, mint mikor egy hegymászó a Himalájába készül, vagy egy operarajongó a milánói Scalába. A kulináris élvezeteknek számomra lelki vonzata is van, ezért volt olyan fontos a tökéletes ebéd Bolognában. Legnagyobb döbbenetünkre azonban a világhírű éteknek nyoma sincs a helyi éttermekben! Spagetti csak elvétve akad, a ragú alla Bolognesét egy tagliatellének nevezett metélttésztával szokás enni. Mi azonban nem akartunk behódolni, olyan éttermet kerestünk, ahol spagetti is van - csakhogy nem találtunk. Egyre éhesebben és egyre nyűgösebben róttuk az utcákat, a vendéglőkben vagy nem volt hely, vagy a kiszemelt fogást nem lehetett kapni. Sajnos túlságosan tökéletes ebédre törekedtünk, de magunk alatt vágtuk a fát: másfél órás szerencsétlenkedésünk végére az összes étterem bezárt. Hát persze: a szieszta! Még egy dolog, amivel kezdetben nem számoltunk..
Csalódottan botorkáltunk tovább, mikor észrevettünk egy bárt, amely azzal hirdette magát, hogy még szieszta idején is nyitva van. Ételt is lehetett kapni, de mint kiderült, előre elkészített (valószínűleg fagyasztott) adagokban, ezért be kellett érnem a tagliatellével. Igazából ekkor már olyan éhesek voltunk, hogy a terítőt is megettük volna, úgyhogy ez is megfelelt, és persze finom is volt, noha a várt katarzis sajnos elmaradt.
Egy utolsó fagyi után ideje volt továbbállnunk a városból, néhány hasznos tapasztalattal gazdagodva indultunk Firenzébe.