Tunézia, ezúttal nyáron

Tunézia

Ott-tartózkodás ideje: 2008. jún. 17.  - 2008. jún. 24. (7 nap)

2 hozzászólás I 13 824 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. nov. 19. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar zebrina Beszámolója

Cimkék: Bon  Cap  Hammamet  Haouaria  Kelibia  Kerkouane  Korba  Korbous  Nabeul  Tunézia  világörökség 

Egy váratlan last minute ajánlatnak engedve úgy alakult, hogy idén újabb utazást tehettem Tunéziába június folyamán. Ezúttal N-nel és D-vel utaztam, utóbbi korát tekintve 7 éves. Előre tudtam, hogy ez nem lesz az a mozgalmas, város- és természetnézős utazás, mint amiben tavasszal volt részünk, tekintettel a nyári dögmelegre, valamint a kiskorú csapattagra.
Nem akarok sok szót vesztegetni az indulás és a szállás körüli cécóra, mert a mi szemünkben ez nem volt akkora dráma, mint egyes útitársaink szemében. A történet szempontjából viszont mégiscsak szót kell ejtenem róla, de megpróbálom rövidre fogni.
A monastiri járat néhány órás késése miatt valamikor éjfél után érkeztünk Monastirba, majd, mivel a mi szállásunk Hammametben volt, onnan még autóbusszal vittek tovább. Hammametbe hajnali fél 5-kor érkeztünk meg. Itt kiderült, hogy egy lerobbant egyemeletes épületben kapunk szobát az eredeti bungalók helyett. Kompenzálásként a csoport összes tagja all inclusive (AI) ellátásban részesült, függetlenül attól, hogy mire fizetett be. A hét közepére a csoport tagjai szépen lassan átkerültek a bungalótelepre a sok balhé következtében. Mi viszont és egy kisgyerekes házaspár úgy gondoltuk, hogy nem balhézunk és nem is hurcolkodunk, inkább tovább élvezzük az AI ellátás előnyeit. Addigra mi már rájöttünk, hogy nem olyan butaság ez az AI ellátás, ha valaki kisgyerekkel van, nagy a meleg és csak ritkán mozdul ki mindezek következtében. Ebben az esetben nagyon kényelmes, hogy annyit ihat, ehet, amennyi belefér, pláne, ha a szobában úgysincs miben lehűteni semmit. És a beszerzéssel sem kell bajlódni. Szóval nálunk a szerény szállás kontra AI ellátás versenyében jelen helyzetben az AI nyert magasan, úgyhogy maradtunk, ahol voltunk. Főleg, hogy a hét közepére már elég lepedőnk is lett, ágytakarókat és új függönyt is kaptunk és a zuhanyt is megcsináltattuk. :) Tulajdonképpen az épület kívülről nem rossz, beleillik az egész üdülőtelep stílusába és annak ellenére, hogy egyemeletes, soha nem volt melegünk benne, pedig minden délután sziesztáztunk.
Maga a nyaralótelep kifejezetten kényelmes, színvonalas és jól szervezett volt, közvetlen tengerparttal és medencével és a bungalók is megfeleltek minden elvárásnak. Erről egyik magyar útitársunk szállásán győződtünk meg, amikor átköltözött.
Volt még egy kompenzálás, amiről majd ejtek néhány szórt, ha eljön az ideje.
Nos, hát itt múlattuk az időt, miközben zajlott a foci EB. Nap közben jókat ettünk, ittunk, égtünk a napon, hűsöltünk a medencében vagy a tenger hullámaiban, D tökélyre vitte úszástudományát és szorgalmasan gyakorolta a fejesugrásokat, esténként pedig választhattunk, vagy a telepen maradunk és nézzük az animátorok bohóckodását a színpadon, illetve ugyanott táncra fakadunk, vagy megpróbáljuk követni a foci EB eseményeit a kivetítő előtt. Utóbbi program nekem (is) jobban bejött volna, de olyan sokan jártak ugyanebben a cipőben, hogy áthidaló megoldást választottunk, mert a szállásunknál lévő kivetítő előtt már nem jutott nekünk is hely.
A hammameti szállodasornak déli irányban Hammamet Yasmine-nál van vége. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy újabb nagy szállodatelep, közepén egy mű-medinával. Eléggé vegyes érzelmekkel léptem be a mű-medina bejáratán, ami nagyon szép, meg tiszta, meg minden... csak éppen nem eredeti. Viszont ugyanúgy van benne szuk (bazár) és kis kávézók a szukon belül, amik persze nem műviek, hanem nagyon is élő, működő létesítmények, ahol minden van, amit meg kell kóstolni: mentatea sok-sok maggal, török kávé, shisha (vizipipa) és van tévékészülék is, amin remekül és kényelmesen lehetett követni a foci eseményeit. Jöttek persze a jázminárusok is, fejükön hatalmas jázminszombréróval, a kislányok nagy örömére. És jött a környező üzletek focirajongó személyzete is, akikkel lehetett együtt szurkolni. Ezek a kis kiruccanások emlékezetesek maradtak és nem csak a foci miatt.

Néhány nap múlva azért már kezdett elegünk lenni a henyélésből, ezért megkértük Hamdit, a magyarul beszélő arab animátort, hogy szerezzen számunkra elfogadható áron, egy napra egy bérautót.
Az üzlet létrejött és a megbeszélt napon reggel, igaz, jókora késéssel, de megérkezett az autó, amivel egynapos kirándulást terveztünk a Cap Bon félszigeten.
Hammamet városán haladtunk keresztül először, de mivel a szállásunk nem messze volt, itt nem akartuk az időt húzni, mondván, ide bármikor bejöhetünk. Hammamettel aztán majdhogynem ebben is maradtunk...
Ezután megálltunk tankolni, de a kocsival nem lehetett beállni a kúthoz. Se kép, se hang. Kissé megijedtünk, de kiderült, hogy csak kifogyott az üzemanyag. Két méterrel a kút előtt! Akkor még nevettünk.
Következő város a tengerparton Nabeul... Ide már idegelve, alapjáraton csurogtunk be. Leparkoltunk valahol a város közepén, N telefonált, hogy baj van és ígéretet kapott, hogy húsz perc múlva ott vannak értünk a szerelők. 2 órás idegtépő várakozás és többszöri telefonálás kellett ahhoz, hogy végre megérkezzenek. Le a kalappal D előtt, aki a legtürelmesebben viselte a várakozás hosszú óráit Nabeul központjában, egy bank lépcsőjén üldögélve.
A szerelők először megpróbáltak meggyőzni róla, hogy nincs a kocsinak semmi baja, de mihelyt bekapcsolták a klímát, azonnal kiderült, hogy mégis. Így hát kénytelenek voltak minket visszaszállítani és N megígértette velük, hogy másnap kapunk egy másik kocsit ugyanakkor, minden ráfizetés nélkül. Mindent megígértek.

Az "ugyanakkor" valóban ugyanazt jelentette, mint előző nap, mert ugyanannyit késtek a kocsival, de jöttek és ez volt a lényeg. Indulás, klíma be, működik minden, hajrá.
Nabeul-ben már nem álltunk meg, elég volt előző nap belőle, pedig ez a város a tunéziai kerámiaművesség központja. (Előző nap nem mertünk annyira körülnézni, végig azt hittük, hogy a szerelők perceken belül ott lesznek, így csak a közvetlen környéken mászkáltunk kicsit.)

Nabeul-től északra a korbai szakasz következik. Nyújtogattuk a nyakunkat jó előre, mert tudtuk, hogy itt flamingókat kell keresni és hamarosan fel is figyeltünk az első flamingótelepre az út és a tenger közötti lagunában, amit aztán egyre több követett. Ránk fért volna egy kis kávészünet, így hát megálltunk az első szimpatikus bekötőútnál (vagy kikötőútnál?), ami kivezetett egyenesen az egyik legvonzóbb és legüresebb tengerpartra, amit Tunéziában addig láttam. Mindjárt úgy éreztem, hogy levegőhöz jutok. Hatalmas homokos tengerpartot kell elképzelni, furcsa módon tele lábnyommal, de amúgy teljesen kihaltan, csak egy asztalnyi arab ücsörgött a víz szélén, senki más.
A kávézó a bekötőút végén terpeszkedett, az is teljesen üres volt és remek tejeskávét mértek benne.
A bekötőúttól nem messze pedig egy nagy telepnyi flamingó ácsorgott a vízben. Nem voltak túl közel, de még így is menekülőre fogták, amikor a partra mentünk fotózni kicsit.

A flamingók után Kelibia várát kereste a szemünk a kocsi ablakán keresztül. És ekkor történt megint valami, amitől pár pillanatra megállt bennünk az ütő. Észrevettük az erődítményt egy dombtetőn és N rálépett a fékre, hogy megálljunk az út mellett fényképezni, de a fék csak nagyon módjával engedelmeskedett... Uhhh, megúsztuk. N utólag nem találta annyira vészesnek a helyzetet, így megállapodtunk, hogy folytatjuk az utat, de sokkal óvatosabban.
Maga a hely nem volt rossz, egy lakatlan házikó, aminek a teraszán valamilyen zöld növény száradt a napon, az épületen belül pedig szalmabálák voltak szétszórva a boltívek alatt. Körülöttünk olajfák és a távolban Kelibia erődítménye magasodott.
Kelibia városát az erőd uralja, mint fő látványosság. Egészen a várkapuig fel lehet menni kocsival. Már a bizánci korban erőd állt itt, amelyet többször átépítettek. A várfalon körbe lehet menni, belül az erőd elég kusza. Leánderbokrok, törmelékhalmok, gaz váltogatják egymást. A kilátás viszont gyönyörű, mind a városra, mind a közvetlenül az erőd alatt hullámzó tengerre és a kikötőre, ami szintén nincs messze. Északra több, nagyon szép, fürdőzésre is alkalmas partszakasz van, ez már a várból kitekintve is látszott.
Kelibia várának megtekintése után lementünk a kikötő irányába és ebédeltünk egyet. Kissé megnéztek bennünket, mert nem sok fehérbőrű mászkált arrafelé és ez érvényes volt az egész napunkra. Hálisten a nyári nagymelegben nem sok olyan őrült van, mint mi, hogy nekiáll kirándulni, pedig légkondis kocsiban ezt igazán könnyedén és kényelmesen meg lehet oldani és a látvány, valamint a túristamentes életbe való bepillantás kárpótol a maradék kis kényelmetlenségekért.
A kis útszéli büfézés után megkerestük az erődből felfedezett tengerpartot, bár a felfedezésbe azért az LP is besegített. Hihetetlenül gyönyörű látvány tárult elénk, vakító homok és lapos sziklák, a kék összes árnyalatában játszó víz... Tanakodtunk, hogy megfürödjünk-e, végül úgy döntöttünk, majd inkább később, Korbousnál. Túl sokminden volt még hátra. Így csak pár perc körülnézést engedélyeztünk magunknak és egy kis lábáztatást frissítőül. A sziklák közti csendes vízben tenyérnyi rákot figyeltünk meg és egy furcsa, hullámzó mozgású, fürge halacskát.

Az ősi pun város, Kerkouane, ma már a Világörökség része. A rómaiak ezt is lerombolták a Karthágó elleni támadás során, viszont mai napig nyitott kérdés, hogy Kerkouane-nak a rómaiak miért nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget és miért nem építettek a helyén fel egy római várost, hiszen stratégiailag nagyon jó helyen volt.
Végig, amíg a "térdig érő" romok között bolyongtunk, nekem az járt a fejemben, mennyivel érdekesebb lenne, ha tudnám, melyik épület hogy nézett ki és mi célt szolgált. Közben D minden kis ülőfürdőt végigpróbált (szárazon), amelyek egész jó állapotban maradtak fenn, bár nem tudom, mennyire volt ebben benne a régészek keze. A többi romot elnézve, semennyire. Utólag megtudtam, hogy a magánfürdők meglepően nagy száma éppen azzal volt magyarázható, hogy Kerkouane-ban nem nagyon voltak közfürdők.
A csinos kis múzeumban aztán azonnal választ kaptam a fel nem tett kérdésemre, mert egy asztalon az egész város makettje felállításra került, én meg kedvemre nézelődhettem. És ott még hűvös is volt!

Utunknak kb. ezen a szakaszán lehetett, hogy megálltunk egy útszéli boltban innivalót venni. A tulaj nagyon meglepődött, amikor megjelentünk a boltjában, szintúgy a néhány vevő is. Érdekes volt az érzés megint, hogy most mi vagyunk a bámulásra okot adó idegenek. Megvettük, amit akartunk, már majdnem indulásban voltunk, amikor a boltos utánunk szaladt egy üveg jéghideg ásványvízzel és a kezünkbe nyomta. Talán a borravalót érezte túl soknak, vagy csak vendégszeretetből, nem tudom.

Lassan elérkeztünk a félsziget északi csücskéhez, El Haouaria városához. A Római barlangok már a városban is ki vannak táblázva, kis kérdezősködéssel és a táblákkal egész könnyen meg lehetett találni a tengerpart mentén. Viszont a "DANGER NO ENTRY" tábla azt sugallta, nem kis időre zárták be, így hát erről a látványosságról lemaradtunk. Amennyit a kerítésen keresztül látni lehetett belőle, az csodaszép és maga a környezet is. Szemben a ködbe vesző Zembra szigete, kicsit arrébb pedig egy halom szélkerék forgolódott.

A szélkerekek után az út a félsziget belsejében folytatódik. Nagyon kellemes a táj, nem ritka a betonúton kóricáló állatok látványa sem, majd újra kikanyarodik a part felé és a parti hegyek oldalában halad meglehetősen magasan, immár a nyugati oldalon, egészen Korbous városáig. Korbous előtt tör elő a hegyből egy bővizű hőforrás és folyik bele a tengerbe. Nagyon vártam már, hogy ideérjünk, a kávé, a fürdés, a környezet miatt, amit jó előre megvizslattam a Google Earth segítségével.
A kávé jólesett, de azt már láttuk, hogy ebből nem lesz fürdés. Persze, ha nagyon akartuk volna... de nem akartuk, egyikünknek sem volt kedve a kocsiban kényelmetlenkedve átöltözni, miközben csurog rólunk a víz, más lehetőség meg nem volt. Aztán meg szinte csak helyiek fürdőztek, azok is főleg mind férfiak, nem biztos, hogy jól éreztem volna magamat az európai fürdőruhámban köztük. Az a néhány nő, aki a vízben volt, eléggé arabosan felöltözve fürdött. Na, szóval megelégedtünk az elragadó környezet és a helyi erők tanulmányozásával és nem éreztük, hogy lemaradtunk volna valamiről.
Korbous városa nagyon pici, nagyon helyes. Egy baj volt csak, hogy a tengerparti úton, ami netes kutakodásaim szerint a legszebb lett volna, nem lehetett továbbmenni, mert le volt zárva. Így jó nagyot kellett kerülnünk visszafelé irányban, hogy a félszigeten átvágva visszaérjünk a délkeleti oldalra, ahol laktunk.
Útközben elcsábított egy gyümölcsárus ember a portékájával. Füge, sárgabarack, ringló, gusztusosan kirakva az út szélén. Az árus mindenáron meg is kóstoltatta velünk az árut, jó taktika, vettünk is egy adag fügét (ami aztán a szemétben végezte, mert ránk rohadt, pedig mi nagyon kínálgattuk...).

Este, de még világosban értünk vissza Nabeul-ba. Egész tunéziai tartózkodásom során akkor hallottam egyedül pár taktust a müezzin hívó szavából, pedig mennyire szeretem, amikor cseng-bong a fülemben! Hát erről most lemaradtam sajnos.
Nabeul-ban kicsit kinyújtóztattuk a lábunkat, bementünk a szukba N ismerőseit megkeresni, de az étterem, ahol dolgoznak, éppen aznap volt szünnapos. Ezt a pechet!
Így hát a zsúfolt Hammametben voltunk kénytelenek vacsora és tévékészülék (foci EB) után nézni, fáradtan, porosan és kissé ingerülten a tömegtől.

Még egy pozitív csalódásról szeretnék beszámolni. Úgy látszik, ez a tunéziai nyaralás már csak erről szólt számomra.
Mint említettem, volt még egy kompenzáció az elhelyezésünk miatt. Az egész magyar brancsot befizették egy kalózhajós programra. Te jó ég! - mondtam én, aki fölényesen szemlélgettem már Sousse-ban is a kikötőben ringatózó iszonyat csicsa kalózhajókat. Na jó, pénzt úgysem adnék érte, így legalább meglátom, mit tudnak produkálni egy ilyen kalózhajón. Meg fotótémának sem rossz éppen - fűztem hozzá magamban bíztatásul.
Nos, a kalózhajós program gyakran megmosolyogtatott (kalózok körbejárnak és nagy kardokkal legyilkolásszák a férfitúristákat, persze kimerevedve, hogy a fotóskalóz kolléga jó képet tudjon róla készíteni, amit aztán a legyilkolászott túrista jó pénzért megvásárolhatott), de alapjában véve szórakoztató volt, a kalózfiúk értettek a dolgukhoz, ami vicces akart lenni, az vicces volt, ami látványos, az látványos volt. Az élelmezés flottul zajlott, nem kellett sokat sorbaállni, holott iszonyú tömegű túrista jött össze a hajón. Az apró halakat és csirkedarabokat helyben sütögették parázs fölött és mondhatom, a szakács értett a dolgához. A halakat például szálkástúl-mindenestűl fel lehetett falni. Közben Yasminából átértünk Hammametbe és a vízről szemlélhettük meg a várost. Szóval hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magamat.

Összegezve: szép volt, jó volt, örülök, hogy a nyári Tunéziát is megtapasztalhattam és kicsit közelebb kerültem azoknak a lelkivilágához, akik egy hétig képesek ki sem mozdulni a szálloda területéről.
A hazautazásról meg csak annyit: sokáig fogjuk még emlegetni, hogy ... a régi szép idők, amikor 10 órát ültünk a monastiri repülőtér tranzitjában...

- Vége -
Értékeld az élménybeszámolót!
7 (7 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
zebrina - 2009.05.21. 16:24

Nem hiszem, hogy ez igénytelenség lett volna, mindössze megpróbáltunk felülemelkedni a kellemetlenségen és inkább viccesen felfogni a dolgokat. Azt hiszem, ez a legokosabb viselkedés hasonló szituációban. Ha visszagondolok erre a második tunéziai utamra, soha nincs rossz érzésem. Nagyon sajnálom, ahogy írtam is, azokat az útitársaimat, akik még a hét vége felé is csak az őket ért igazságtalanságról tudtak beszélni.

Van más vetülete is a dolognak. Én a lakásommal szemben igényes vagyok. De külföldön, ahova azért megyek, hogy sok újat, szépet, érdekeset lássak, számomra valóban másodlagosak a körülmények. Ha így fogjuk fel, akár ez lehet igénytelenség is. Ezt a fajta igénytelenségemet viszont soha nem fogom szégyellni.

(Miért nem az eredeti nickeden írsz?)

jucus - 2009.05.21. 13:48

"Kellemetlen", "kénytelenek voltunk", "elviselhető","lerobbant", "megúsztuk". Aztán meg "szép volt", "jó volt"....Most akkor mit gondoljak? Igénytelenség vagy túlzott kritika?


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina