Egy év a Dominikai Köztársaságban

Dominikai Köztársaság Santo Domingo

Ott-tartózkodás ideje: 2005. jún. 01.  - 2006. jún. 01. (365 nap)

0 hozzászólás I 13 152 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. aug. 28. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar willemate Beszámolója

Cimkék: domingo  dominkai  karib  köztársaság  santo  tenger 

Dominikai Köztársaság

Az általam készített képek itt találhatóak: http://holdosi.com/gallery/dominika/vegyes/

PDF verzió: http://holdosi.com/dominikai-koztarsasag.pdf

Az ország hivatalos nyelve a spanyol. Népesség 8,8 millió fő, az ország területe 48730 km2, népsűrűség 181 fő/km. 1844. február 27-én mondták ki a függetlenséget, azóta önálló állam Haititől. A lakosság 73%- a vegyes, 11% fekete és 16% fehér bőrű. Fő exportcikk a nikkel, a cukor (itt cukornád van és nem cukorrépa), arany, ezüst, kávé, dohány, kakaó, hús. Főbb importcikk az étel, a benzin, a ruha, a vegyszer és a gyógyszer.
A trópusi éghajlatnak köszönhetően az átlaghőmérséklet 25-30 fok, a tengerben egész évben lehet fürdeni, az esős napokon rövid, heves zápor után kisüt a nap. Magas a páratartalom.

Nemzeti karakter

Imádnak a „colmadok” (kis élelmiszerbolt) előtt üldögélni s amúgy istenigazából dumálni és közben dominózni. Nem sokszor, de a történelmükben időnként ez a „parlament” formát öltötte magára. Még most is arról folyik a vita, vajon legyen-e közük a nyugat-európai civilizációhoz s mindahhoz, ami ezzel jár. Érdekes ellenállást váltott ki az egész világon használatos téli-nyári időszámítás bevezetése tett kísérlet. Itt ebből se kértek, a SI mértékegységeket is csak részben vezették be: bár a km/h órát ismerik, a kg helyett fontot (amit egyébként pesonak hívnak), a centiméter helyett (néha) lábat használnak, folyadékok esetében hol gallont, unciát, decilitert, millilitert vagy litert, kedvtől függően.

Imádják a spontán gesztusokat, a zenét és az éneklést. Meg sem lepődnek azon, ha például valaki a buszon felpattan, és rögtönzött szerenádot ad. Egyébként ez a legfőbb kampány eszköz is. Ócska teherautókat feldíszítenek a pártok plakátjaival, rápakolnak néhány hangafalat, majd körbe-körbe gurulnak a városban, hogy azzal erősítsek a pártjuk hírnevét.

Az dominikaiak kifogyhatatlanok zseniális ötletekben, ha buherálásról van szó. Kezdve a dróttal rögzített kapaszkodókkal, zsinórral működő busz-leszállásjelző csengőkön át, a műanyag slagból barkácsolt gáz és vízvezetékeken át nap mint nap lehet találkozni helyi feltalálok találmányaival. Ezek egy része szellemes, más része viszont életveszélyes.

A kiterjesztett család a norma, a családi élet tradicionális keretek között zajlik. Az ország nagy részén a termelői tevékenység nem vált el a háztartási tevékenységtől. A termelés otthon vagy az otthon közelében folyik. A varosokban a colmadokat, műhelyeket általában lakóhelyül szolgáló épületekben alakítottak ki, és a családtagok bekapcsolódnak a termelési folyamat valamelyik fázisába: például az asszony főz, a gyerekek házhoz szállítanak motorral, a férfi közben a boltban kiszolgálja a vevőket.

A főváros: Santo Domingo

A főváros óvárosból – szórakozónegyedből és üzleti negyedből áll, valamint gazdag családi házas kerületekből. Ezt látják általában a turisták, ez van az útikönyvekben. Ám város külső részein szinte mindenütt nyomornegyedek találhatók. A lakások többséget maguk a lakók szerzik meg, akik megtisztították a földet, és felépítették otthonaikat. E lakóházak többsége valójában engedély nélkül épül, a hatóságok megtűrik ezeket.

Az emberek azért áramlanak a városokba, mert a mezőgazdasági termelés tradicionális rendszerei felbomlottak, vagy mert a városi övezetek több munkalehetőséget kínálnak. (Megjegyzés: ez Magyarországon is megfigyelhető, kb. 50.000 hajléktalan van Budapesten.) A bevándorlók a városok szélén gomba módra szaporodó bádog és karton viskókból álló nyomornegyedekbe zsúfolódnak – ez jól látszik a repülőgépről. Olyan körülmények között élnek, amelyek elképzelhetetlenek egy nyugati ember számára. Repülőtér közelében alapból tilos lakni: a zajkarosodás de főleg amiatt, mert leszállás előtt a gépekből rendszerint kiengedik a kerozint a levegőbe.

A főváros túlzsúfolt, sokan csavarognak az utcán napközben, illetve alszanak éjszaka a szabad ég alatt. A munkanélküliségi ráta 17%, ez a hazai 2,5-szerese. A közterek nappal tele vannak alvó emberekkel, egy-egy ember alszik a virágok között, a padon vagy a felüljárón. Fekve az árnyékban, vagy egy kövön ülve a fejet az ölebe hajtva. Hungarocell dobozokból esznek-isznak, amit – szemetesek hiányában - minden esetben maguk után hagynak.

Jó modor és etikett

Ha két dominikai találkozik, a szokásos európai repertoárt használják, azaz: „Jó reggelt!”, „Jó napot!”, „Jó estét!” vagy „Üdvözlöm”. Rögvest ezután az alábbiakkal folytatják: „Como tu tal?” (Hogy s mint van?) vagy „Que tal?” (Hogy állnak a dolgok?). Amire a megfelelő válasz egy vállvonogatással egybekötött velős szó: „Bien” (Jól/Rendben). Egymást a lányok egy darab baloldalra adott puszival üdvözlik, ez kijár a fiú barátoknak is. Eközben a férfiak próbáljak elfoglalni magukat, úgy tesznek mintha nem vennék észre egymást, vagy éppen csinálnának valamit: szemlátomást hiányzik az üdvözlési protokoll férfi vonatkozása.
Mint más európaiak, a dominikaiak is megkülönböztetik a tegező megszólítást (informal), illetve a magázót (formal). Néha úgy magyarázzák: ez egyszerű választás a kevésbé hivatalos és közvetlenebb „tu”, illetve a hivatalosabb és távolságtartóbb „Usted” között.

Valójában a dolgok ennél bonyolultabbak, ránézésre a pénztáros is letegez a boltban: azt mondja (köszönés helyett) hogy „dime!” - azaz „mondjad” és „mira”, azaz „fogd”. Rövid kutatás után megállapíthatjuk, hogy szimplán nem ismerik, nem használják egy sor igének a magázó változatát. Ugyanez a helyzet a „vosotros ” azaz „ti” személyes névmással, egyszerűen ilyen itt nincs, ahogy elbeszélő múlt se. Ha már ráéreztünk a tegezés és magázás ízére, és megtanultuk körülírni a „ti” szót, akkor itt az ideje, hogy áttérjünk a nevek megfelelő használatára.

A dominikaiaknak három nevük van: a keresztnevük (nombre), az atyai név és hozza az anyai név. Az asztalnál felszólítás nélkül szednek maguknak, a nyugat-európaiak nagy megkönnyebbülésére, akik állandó rettegésben élnek, nehogy véletlenségből figyelmetlenséggel vádolják őket az asztalnál. Itt nincs ilyen, még azt se kell megvárni hogy mindenki előtt legyen tányér, egyesek már ilyenkor esznek. A modortalan és otromba nyilvános viselkedést a mások hogylétével való őszinte törődéssel ötvözik a dominikaiak. Túl hangosan beszélnek, nyitott szájjal esznek, az útkereszteződésekben bevágnak egymás elé, és habozás nélkül veszik el az utolsó zsemlét a kosárból. Közben szívesen és bőkezűen adakoznak jótékony célokra, és törődnek a szegényekkel. Ezt nevezi a helyi szociológiai irodalom „la burguesa colonial esclavista”-nak, ami nem más, mint „burzsoá rabszolgaság támogató réteg”. Ugyanis a társadalom nem kis része (az un. „la clasa esclava”) abból tartja fenn magát, hogy a másik felének van pénze. (Ez nem kis alávetettséget jelent persze, iskolába jutni a legkisebb esélyük sincs.) Ezeknek a szegény embereknek a gyerekei már akár öt (!) évesen is dolgoznak, cipőt pucolnak, kocsit mosnak.... nap mint nap tucatjával látni őket. Íme a modern kori kizsákmányolás: a rabszolgaság formálisan eltűnt de gyakorlatilag mégis megmaradt. Étkezés A legtöbb dominikai számára a szabadidő lehető legideálisabb eltöltését az jelenti, ha annyi embert és ételt-italt gyűjtenek össze, amennyit csak tudnak, hogy aztán ennek örömeit együttesen élvezzék.

A hagyományos dominikai sörnek nincs párja. Nem arról van szó, hogy nem igazán jó; egyszerűen valami egészen más, mint amit dominikán kívül sörnek neveznek és isznak. Ennek egyik oka az éghajlat: a trópuson olyan sört készítenek, amelyet akár 30-40 Celsius fok körüli időben isznak. Ezért kell a sörnek rengeteg vizet tartalmaznia (hogy fogyasztójának legyen mit kiizzadnia) és jéghidegnek lennie (hogy fogyasztója ne kapjon hőgutát). Sajnos, a túlhűtéstől még az a kevés íze is elmegy, amellyel eredetileg talán rendelkezett. Az étrenddel és az egészséggel kapcsolatos összes dominikai aggodalom a light (azaz „könnyű”) sörben testesül meg; ebben kevesebb a kalória, kevesebb az alkohol, és – ami igazán lenyűgöző teljesítmény – kevesebb az ízanyag, mint a megszokott dominikai sörben. Nem túlzás azt megállapítani, hogy komoly a hasonlóság a Sziget utolsó napján kapható szénsav és alkohol hiányos ízetlen sör és ezek között. Másik nagy kedvenc a rum. Ezt sok jéggel és Coca-Cola - val kell inni, stílusosan hungarocell pohárból.

Dominikai Köztársaság a világ egyik legnagyobb kakaó és szivar termelő országa. Joggal gondolhatnánk, hogy nagy a választék a csokoládékból – de nem így van. Bár a gazdasági tevékenység alapvető formája a mezőgazdaság maradt, a termést gyakran nem a helyi piacra szánták, hanem eladják a világpiacon. Az összes kitermelt kakaót exportálják az USA-ba, hogy méregdrágán csokoládé formájában visszavásárolhassák. Így fordulhat elő, hogy a kakaó hazájában egy tábla csokoládé 100 DOP (700 Ft). Természetesen a dohányt is importálják, mindenki amerikaiasan Marlboro-t szív. A dohányzás itt is jellemzően a szegények adója. A világhírű COHIBA szivarokat meg boldogan viszik haza a turisták: valóban fillérekért. A gabonafélék elsődleges élelmiszerré válásával (amit a gyarmatosítás terjesztett el) az ételek változatossága és minősége a piacra kerüléssel párhuzamosan csökkent. A jó minőségű ételt importálni kell, elsősorban az USA-ból.

Vásárlás

Dominikai Köztársaságban a vásárlás sohasem rutinfeladat, inkább izgalmas kaland. A colmadokban a felhalmozott sütemények, cigaretták és újságok mellett a poros fapadlón olyan soha nem látott gyümölcsöket is lehet kapni, mint a chinola vagy a yukka. Könnyen előfordulhat az is, hogy valami házi készítésű kókusz süteményt már pár pesoért hozzávágnak az emberhez.
A régimódi, üvegborítású pultokon a rágógumi és az antik ezüstnemű, az aszpirin és a melltartó békésen megfér egymás mellett. Ha az ember egy ilyen régi típusit boltba tér be vásárolni, az alábbi tréfás procedúrának teszi ki magát. Először is: az összes áru a pult mögötti polcokon elérhetetlen távolságban van (kivéve a hűtők, benne a mar említett sörrel). Ha valamelyik megtetszik, akkor az ember megpróbálja mindenféle ravasz módon felhívni magára az egyetlen elgyötört tekintetű eladó figyelmét. Ha végre sikerül, az eladó fáradt mozdulattal leemeli a háta mögötti pultról az árut, hogy szemrevételezhesd. Ez a roppant érdekes mozdulatsor mindaddig ismétlődik, amíg végre megtalálod a kedvedre valót. Ellenben a nyitvatartási idő hosszú. Kis nénikék már hajnali hétkor megjelennek, hogy tejet, kenyeret és konzerveket árusítsanak, s nemritkán egészen éjfélig nem mozdulnak a helyükről.
Az sem elképzelhetetlen, hogy a forgalmi dugóban rekedt autósok között szélsebesen cikázó árus üdítőt, gyümölcsöt, mobiltelefon headset-et, sapkát vagy kis dominikai zászlókat kínáljon. A szabadpiaci kereskedelem begyűrűzésével a kis független magán kereskedések száma ugrásszerűen nő. Elképzelhetetlen és kiszámíthatatlan árukészlettel rendelkeznek: az egyik sarokban avítt, használt ruhanemű tornyosul, a másikban viszont a technika legújabb vívmányait képviselő japán ketyerék és csodamasinák láthatók. Garancia természetesen semmire nincs, ahogy számla se, ami olcsó, az kivétel nélkül mind hamisítvány.
Az utcai kiskereskedések másik fajtája az utcára kirakott polcos konyhaszekrény. A szekrény mellett a széken ücsörgő asszonyoktól lehet kapni cigarettát, üdítőt, nyalókat, chipset, házi süteményt. Ezeket éjszakára a legközelebbi fához láncolják hogy ne kelljen hazahúzni.

Egészség és higiénia

A dominikai illatszerboltok polcai roskadoznak a hajápolási cikkektől: vannak itt samponok, kondicionálók, bemosókrémek, gubanckioldó spray-k, állandó hajfestékek, ideiglenes hajszínezékek, rögzítőzselék, formálóhabok, hajfényezők, hajhullám-kiengedők, hajhullámvisszaugrasztók és hajlakkok. Ez azt jelenti, hogy az átlagos dominikai fején több vegyi anyag található, mint a Tiszában.

Az emberi test szaga undorítónak számít, rá is szolnak egymásra ha valaki megengedettnél büdösebb lenne. A dominikaiak a kellemes illatokat kedvelik, és nem takarékoskodnak a parfümmel, amikor bepermetezik magukat és személyes holmijaikat. Hónaljukat izzadásgátló dezodorral kenik, légfrissítőt permeteznek szét otthonukban. Kocsijuk visszapillantó tükrére légfrissítő kockát akasztanak, fürdőszobáikat pedig illatozó toalettpapírral dekorálják. A higiénia, ha magántulajdonú helyekről van szó, igen magas szintű. Ugyanakkor a nyilvános helyek állapota – az irodai mosdókat, de az utcákat is

beleértve – kritikán aluli. Egy dominikai úgy vigyázhat legjobban az egészségére, ha nagy ívben elkerüli a kórházakat és csak tisztított vizet iszik. Sajnos ma is hiányoznak bizonyos egészségügyi ellátási formák. A már működő kórházak és szakképzett orvosok elsősorban a városi területre koncentrálódnak és szolgáltatásaikat túlnyomórészt a vagyonos kisebbség veszi igénybe. Létrehozták a központi kormányzat által szervezett országos ellátás valamilyen formáját, de a lakosság számára biztosított szolgáltatások általában erősen korlátozottak.

Az emberek 2/3-a olyan vizet fogyaszt, ami a minimális egészségügy feltételeknek sem felel meg (WHO). A vagyonosok nyugatra utaznak kezelésre vagy magánorvoshoz fordulnak. A trópusi körülmények kedveznek az olyan betegségek számára, mint például a moszkitók terjesztette malária. A gyarmatosítás során olyan új mezőgazdasági módszereket vezettek be, amely egész régiók ökológiai egyensúlyát borították fel.
A fertőző betegségek kockázata a nagyobb népsűrűség miatt ma sokkal nagyobb, mint sőt a hódítok olyan új betegségeket is behurcoltak, mint a kanyaró a himlő és a tífusz. Ezek olyan járványokat okoztak, melyek súlyos pusztítást vittek végbe a kicsi vagy semmilyen ellenálló képességgel nem rendelkező őslakos indiánok körében.

Csak egy példa a helyi közegészségügyi szervek tehetetlenségére: Lakosság 1%-a, azaz nem kevesebb mint 88.000 ember HIV/AIDS beteg. Ez az Magyarországi fertőzöttségnél 31-szer súlyosabb. Pfizer forgalmazza a Diflucant, és olyan áron adja el, amelyeket AIDS-ben szenvedő szegények nem tudnak megfizetni. A cég nem hajlandó kiadni a hatóanyag receptjét a Dominikai Köztársaság kormányának, így a betegek 20 dollárt fizetnek egy heti tablettáért, míg az országban általános havi fizetés csak 120 dollár.

Demográfia

A halandóság javulása hatalmas fiatal népességet hozott létre, amelyet el kell tartani és iskolázni. A gyerekek jelentős része teljes munkaidőben dolgozik, vagy utcagyerekként koldul. Ennek oka hogy azok a demográfiai változások, amelyek a modern orvostudomány és a higiéniai módszerek elterjedésének következtében zajlottak le, itt a Nyugattal szemben 200 év helyett kevesebb mint 50 év alatt mentek végbe. Végeredményképpen a halálozási arányszám csökkent, de a születési arányszám változatlanul magas maradt.
Tovább rontja a demográfiai helyzetet, hogy Latin-Amerika erősen vallásos terület, a lakosság 95%-a római katolikus. Mint tudjuk a Vatikán elutasítja a fogamzásgátlás minden formáját, így ilyen bűnös eszközöket nem is lehet itt kapni. Ez jelentősen korlátozza a gazdasági fejlődés lehetőségeit. Itt ahol a népesség évi 3%-kal nő, ott a GDP-nek évi 20%-kal kellene növekednie ahhoz hogy az életszínvonal hasonló szinten javuljon. Mivel a beruházások ezen szintje nem biztosítható, így az ország egyre jobban lemarad a világ iparosodott területeihez képest. Ha a születési arányszám normális szintre csökkenne, akkor is 75 évnek kellene eltelnie ahhoz, hogy megálljon a népesség növekedése.

Jogrendszer

„Semmi sem megengedett, de minden lehetséges” - talán ezzel a mondással lehetne legjobban példázni a dominikaiaknak a törvényekhez és a szabályokhoz való hozzáállását. A törvények tehát arra valók, hogy megkerüljék, kijátsszák vagy figyelembe se vegyék őket. Példának okáért az autósokat rettentően idegesíti, ha óvatos utasuk bekapcsolja a biztonsági övet. Tény, hogy jelenleg Dominikai Köztársaságban nincs tisztességesen értelmezett jogrendszer. (Az alkotmány kevesebb mint 18 oldal.) Az alapvető kiindulási pont az, hogy minden megtárgyalható és megoldható, ha másként nem, hát megvesztegetéssel. Egy illegálisan tartott fegyver, vagy a jogosítvány hiánya – több helyi lakos elmesélése alapján – mind-mind „megbeszélhető”. Gyorshajtás, mint szabálysértés egyáltalán nincs: láttam versenymotorral egy keréken elhúzni valakit a rendőrök előtt. Egy mosollyal jutalmazták a bátor mutatványt. A helyi rendőrség nyomorúságosan fizetett, rosszul képzett és felszerelt társaság, tagjai gyakran fizikailag sem ütik meg a mércét. Ránézésre egyáltalán nincs semmiféle rosta – a legtompább agyú figurákat is felveszik a kötelékébe, hogy aztán kiállítsák forgalmat irányítani. Az oka, hogy közlekedési lámpák nem működnek túl megbízhatóan, később látni fogjuk miért.

Az erőszakos bűnözés magas szintjére az a legvalószerűbb magyarázat hogy több tényező hat egyszerre: a lőfegyverek könnyű hozzáférhetősége, a „határvidék hagyomány” (frontier tradition) általános következménye és az erőszakos nagyvárosi szubkultúrák létezése. A városokban az első bevándorlónegyedek némelyike létrehozta a társadalmi ellenőrzés új formáit, ami az erőszakra és az erőszakkal való fenyegetettségre épült. (Lásd Kolumbusz fegyveresei kontra indiánok.) Az Amnesty International jelentése szerint a mai napig történnek „mindenféle jogalap nélküli emberölések” (rendőri túlkapások, kihallgatás közbeni tettlegesség stb.).

A börtönök állapota szintén kriminális: idén 137 ember halt meg őrizetben, tavaly szintén száznál több. A rossz börtönviszonyok bár – támogatók szerint - elrettenthetik a potenciális bűnözőket, ugyanakkor a rehabilitációs célok megvalósítása lehetetlenné teszi. A támogatók ellen szól az is, hogy a Dominikai Köztársaság a – a rossz börtönviszonyok ellenére – a világ egyik legnagyobb drog átrakódó-kikötő országa: Hollandiából és Belgiumból érkező extasy-t itt átpakolják új hajókra és viszik Kanadába és az USA-ba, továbbá tranzitútvonala a dél-afrikai kábítószereknek és kolumbiai kokainnak.

Egy ilyen társadalomban, amely tolerálja a deviáns, szabálysértő viselkedést és elismeri, hogy az embereknek lehetnek eltérő értékei és törekvései, ott helye van az olyan embereknek, akik nem tartják magukat a többség által követett normákhoz. Ám ha az egyéni szabadságot nem ellensúlyozza az egyenlőség, és ha sok ember érzi úgy hogy nem tudja megvalósítani önmagát, mert hatalmasak a társadalmi, anyagi különbségek és nem elérhetőek számára a mobilitás csatornái, akkor a deviáns viselkedés társadalmilag destruktív célokat fog szolgálni, továbbra is fennmaradnak azok az érdekcsoportok, amelyeknél a javakhoz jutás folyamata összekapcsolódik az erőszak rituáléival.

Infrastruktúra Dominikai Köztársaságban a legtöbb rendszer – legyen az a vízvezeték, a telefon (fővonalak száma 963,000, míg a mobiltelefon vonalak száma: 2,534,100), a posta, a tömegközlekedés, vagy a szemétszállítás – egy bizonyos pontig működik. Nemzetközi hívásokhoz van egy darab tengeri koax kábel és egy földi műhold állomás (1 Intelsat, Atlanti Óceán). Közönséges otthoni vagy mobiltelefonról esetleg nyilvános telefonfülkéből lehetetlen nemzetközi hívást lebonyolítani, érezhetően kicsi a kapacitás, nem csak úgy jár mindenkinek. Országon belüli hívásokhoz mikrohullámú átjátszókat használnak, a szabad vonal itt abszolút szerencse kérdése. Az Internet hasonló módon van megoldva, ittlétem alatt, mint a nép mesében hol volt, hol nem volt. De az kétségtelen hogy milliárdokat spóroltak a kábeleken. Az elektronikus kommunikáció meg az írástudatlan emberek szamara is hozzáférhető, a legeldugottabb zugokban is találhatunk tv készülékkel rendelkező embereket. Az étkezdékben a nyilvános mosdóval ellentétben ez alapfelszereltség.

Természetesen a sláger itt is kommersz szórakoztatás, zömében sportműsorok. A dominikaiak félnek az atomerőművektől, 20 evvel a Csernobil baleset után (egyébként kíváncsi lennek tízből hány ember tudna megmondani, hogy egyáltalán melyik kontinensen volt a katasztrófa) meg mindig ijesztgetik az embereket sugárzás rémével. Így mivel atomerőmű nincs, alternatív energiaforrások kiaknázására meg nem telik marad a klasszikus és környezetszennyező szén/olaj alapú termelés. Csakhogy ezek már nem bírják kitermelni a szükséges áram mennyiséget. Normális esetben ilyenkor venni kellene a szomszédoktól, de ez egy sziget. Az áramellátás függ a város résztől, a legtöbb helyen napközben nincs áram: a számítógépek kikapcsolnak, a ventilátorok leállnak, a hűtők elkezdenek leolvadni a hőségben és – mivel a forgalomirányító rendszer is elektronikus - a közlekedés is megbénul. Az éjszakai áramszüneteknek külön varázsa, hogy akkor nemcsak nem működik semmi, hanem még csak látni, főzni, olvasni, dolgozni se lehet. A több ezer éve bevált, Európában már az Ókorban is használatos víztornyok helyett itt vízpumpákat használnak. Ezzel a klasszikusan zseniális dominikai húzással sikerült elérniük azt, hogy az egyébként teljesen ingyen működő víztornyok helyett itt szükséges legyen áram is. Ami márpedig napközben nincs. Ebből kifolyólag reggel 8.00 és este 18.00 között nincsen vezetékes víz (ami egyébként nem iható, boltban kell venni flakonos vizet). Főzéshez, mosakodáshoz vödörben, víztarolóban kell gyűjteni amikor van víz (és persze még nincs sötét).

Közlekedés

Dominikai Köztársaságban az utazás sok türelmet és leleményességet igényel. Az ország hatalmas térségein keresztülutazni egyfajta fatalizmust szül, hisz nem tudni, vajon célba ér-e az utazó egyáltalán. Bár fele akkora mint Magyarország, meglepő nehézségekbe ütközik az utazás. Kérdésünkre a busztársaságnál, hogy mikor indul a következő távolsági busz, az volt a válasz hogy meg ők se tudják, kérdezzem meg másfél óra múlva, addig dolgoznak rajta. Vasúti közlekedés nincs, illetve sínek azok vannak (630 km épült) de ezeket csak ipari célokra használjak: export áruszállítás az ültetvénytől a kikötőig. Az dominikai vezetési stílust a nemzeti karakterben meglévő egyfajta „mit bánom én” individualizmus jellemzi. Csukd be a szemed, és próbálj nem gondolni arra, hogy az autónak, amit most hajmeresztő sebességgel vezetsz, milyen öreg a fékrendszere. A benzint se lehet bármelyik benzinkútnál korlátlanul vásárolni, az olajválság készlethiányokat szült. Sokkal valószínűbb, hogy egy „mozgó benzinkút” fogja megoldani a problémát, ami nem más, mint egy leállósávban parkoló tartálykocsi. Stílusosan vizes palackban tartják a robbanásveszélyes folyadékot. Dominikai utakon vezetni olyan, mint törékeny csónakot kormányozni a háborgó tengeren. A legtöbb hőn szeretett jármű ősrégi, erősen ólmozott benzintől származó büdös füstfelhőket eregetve döcög vagy dülöngél (méretétől függően) az utakon. A városi buszoknak két csoportja van: állami és magán, közös jellemzőjük hogy egyaránt valami kiismerhetetlen csillagközi menetrend szerint közlekednek.

A megállok önkényesek, gyakran az útvonal is, utastájékoztató tábla meg nem létezik. Tulajdonképpen nincs is értelme, csak vitára adna okot.
Kevésbé kalandkedvelőknek ott van a „carro publico”-nak nevezett magántaxi hálózat, melynek tagjai másodállásban vagy feketén dolgozó maszekok, sokszor egyetemet végzett, nagy tudású emberek vagy kényszernyugdíjazott katonák, akik utasra lesve egész nap az utcákat járják, hogy így egészítsék ki pénzüket. Apró szépséghibája hogy viszonylag sok embert begyömöszölnek a nagyobb haszon miatt, egyéni rekordom a 9 (!) fő egy Toyota Corolla-ba. Ez némileg kényelmetlenné teszi az utazást. Jellegzetes rossz állapotukról könnyű megismerni őket. Kivétel nélkül mindegyiken látszanak korábbi karambolok nyomai: leszakadt lökhárító, törött szélvédő és fényszóró, horpadt ajtó, nagyfokú átrozsdásodás.

Üzlet és munka

A felettesek fiatalabb beosztottjaikat vagy sofőrjeiket barátságosan becenevükön szólítják. Ez nyugaton jobb esetben leereszkedő modornak, vagy ha ellenkező neműekről van szó, munkahelyi zaklatásnak minősülne. Viszont hány budapesti menedzser tűrné, hogy sofőrje a céges kocsi hátsó ülésén összegömbölyödve hortyogjon, ez pedig itt, bevett szokás. A munkaidő hosszú, s a szegény sofőrnek jár az a pár perc pihenő. A dominikaiaknak az ideális állásról alkotott elképzelését a „tranquilito” (nyugalmas, nyugi) szócska fejezi ki a legtalálóbban. Az a legjobb állás, ahol az embernek a legkevesebbet kell dolgoznia – a legtöbb fizetésért. Minél később bemenni a munkahelyre, és a lehető legkorábban hazamenni. A latinos temperamentum, plusz a természetes hajlam, hogy az életet könnyen vegyék, együttesen jól tönkretette a „menjünk, aztán csináljuk” eszményét.

Autók

A dominikai kocsija olyan, mint az öltöny vagy a frizura: az egyén a kocsijával mutatja fel egyéniségét a világnak. Az autótulajdonosok olyan kocsit választanak, - a piros Ferraritól a hosszú fekete Mercedesig -, amely tükrözi ezt a megfontolást, majd mindenféle úton-módon tovább „egyénítik” járművüket. Bömbölő reggeaton zenét hallgatnak, dallamkürtökkel játszanak, nem ritkán krómozott optikai tunning eszközöket, speciális villogó reflektorokat szerelnek rá. Gyakran latszik, hogy a kocsi értekét ráköltöttek a hangrendszerre. Mivel nem kötelező az első rendszámtábla, így a találékonyabb dominikaiak ide saját maguknak felszerelnek egyet. Ezek a „hiúságlegyezgető” rendszámok olyanok, amelyeket az autós maga választhat magának. Például: „xy Egyetem professzor”, „Diplomata”, „Jézus”, de gyakran látni osztrák, vagy amerikai ál-rendszámtáblákat is A konvencionális felfogású autósok beérik azzal, hogy a kocsi farára ragasztott matricákon közlik a nyilvánossággal iskolai végzettségüket, politikai meggyőződésüket vagy családi állapotukat.

A ház és a mobiltelefon mellett az autó a „Dominikai álom” elengedhetetlen kelléke. Hiába tudnának a városok lakói olyan helyekre is gyalog menni, amelyek egy kicsit messzebbre vannak a szomszéd háznál, nem hajlandók rá. A gyaloglás dominikaiatlan dolog. Amikor csak lehetséges, az dominikaiak autóval mennek mindenhová, és ha muszáj, inkább várnak, amíg nem találnak parkolóhelyet úti céljuk közvetlen közelében. Gyakran keletkeznek forgalmi dugók a boltok körül köröző autósok miatt, akik mind azt lesik, van-e a bejárathoz közel szabad parkolóhely.

Gazdaság

Az ország szegény az iparosodott nemzetekhez képest, ennek az oka hogy nincsen ipari háttér. A népesség többsége mezőgazdasággal foglalkozik. A helyzetet az teszi különösen bizonytalanná, hogy a piacképes mezőgazdasági termékek az időjárástól függnek. Ilyen például a kávé és a kakaó. Itt ezek exportja képezi a gazdasági rendszer alapját, így az termés minőségével (azaz az időjárással) párhuzamosan a világpiaci árak is gyorsan változnak, gyorsabban mint ipari termékek eseteben. A gyarmatosítok a piacképes termékek termesztését támogattak. Ültetvényeket, farmokat hoztak létre, ahol ők voltak a felügyelők és az őslakosok dolgoztak. A feltételek spirálszerűen kezdtek romlani, a népességnövekedés összekapcsolódott az élelmiszer termelés szintjének növelését lehetővé tevő műtrágyák, növényvédő szerek, mezőgazdasági gépek vásárlására fordítható külföldi valuta hiányával. Az ország mely népességének nagyobb része a mezőgazdaságban dolgozik, ma arra kényszerül, hogy élelmiszert importaljon. Ám az import búza és rizs megváltoztatta az étkezési szokásokat és ízléseket. Trópusi környezetben e termékek előállítása rendkívül költséges, így importra fordítják azt a pénzt, amit korábban
mezőgazdasági fejlesztésekre költöttek.

Hogyan látom őket?

A dominikaiak „Hispaniola”-nak nevezik kicsiny szigetüket, melyen Haitivel osztoznak. A világ többi része iránti közöny a dominikaiak alaptermészetéhez tartozik. De szenvedélyesen érdeklődnek minden iránt, ami az USA tájain történik. Titkon attól félnek, hogy hozzájuk képest nem olyan tökéletesen civilizáltak. Barbár hordák (Spanyol hódítok, Franciaország, Haiti, újra a spanyolok majd az Egyesült Államok, kétszer is) persze időről időre elfoglalták országukat, hogy aztán a meghódítani vágyott kultúra föléjük kerekedjék és magába szippantsa őket erejével. A nyugati kultúrák terjeszkedés esetében a betolakodók azzal igazolták tetteiket, hogy ők csak „civilizálják” azokat a a „pogány” népeket. Jóllehet mára a gyarmatok az egész világon kivívtak a függetlenségüket, gyarmatosítás folyamata átrajzolta a Föld társadalmi és kulturális térképet. Egyes területeken (Észak-Amerika, Ausztrália, Új-Zéland) európaiak kerültek többségbe. Máshol a helyi népesség maradt többségben. Az első csoportba tartozó társadalmak (pl. USA) gyorsan iparosodtak. A második csoportba sorolhatok többnyire az ipari fejlődés jóval alacsonyabb szintjén állnak, ezeket nevezzük együtt a „harmadik világ”-nak. Dominikai Köztársaság is ezek közé tartozik. Az ország a spanyol gyarmattartó rezsim maradványa, olyan területen jött létre, ahol korábban nem volt központi kormányzás.

A gyarmatosítók nem bátorították a demokratikus részvétel eszméjét, s olyan népességet hagytak maguk mögött, melyből hiányzott a nemzeti egység tudata. A népesség túlnyomó része nem ismeri a központi kormányzás mechanizmusait és nem is érdeklődik azok iránt. Az idei vidéki választásokat is az UNICEF külföldi önkéntesei szervezték. A dominikaiak megszokták, hogy – már több mint ötszáz éve – rosszul kormányozzák őket. A történelmükből világosan kitűnik, hogy csak akkor nem volt rossz a kormány, ha egyáltalán nem is volt. A specifikus érdekcsoportok itt sokkal fontosabbak, s ilyen körülmények között a hadsereg – mint olyan belső koherenciával rendelkező csoport, melynek megvannak a maga érdekei – gyakran megjelenik a politikai színtéren. A legtöbb harmadik világbeli országban, ahol a hadsereg fontos szerepet tölt be, a katonai uralom közvetett. A katonai vezetők bábkormányokat segítenek a hatalomra és ezek működését irányítják. Míg a népesség jelentős része meg mindig rurális területen él, az ország nagyon gyors urbanizációs folyamaton ment keresztül. Ez nem egyszerűen olyan ország, amely „lemaradt“ a fejlettebb iparral rendelkező régiók mögött.

Dominikai Köztársaságban elő közel 9 millió ember életkörülménye jórészt az USA-val való kapcsolat révén állnak elő, amely aláásta a korábbi tradicionálisabb rendszereket. A nélkülözés, a szegénység mindennapos jelenség, az emberek többsége igen komoly erőfeszítések árán képes csak előteremteni az életben maradáshoz szükséges feltételeket. De ez nem jelenti, hogy az itt élő emberek ennyivel boldogtalanabbak, elégedetlenebbek is lennének. A tulajdon önértékelésünknek is elemét képezi, a több és jobb vagyon birtoklása azonban nem csak, hogy magasabb önértékeléshez vezet, hanem elvárásainknak és a számunkra fontos (referencia) személyekkel történő összehasonlításunknak is alapja. Az objektív és szubjektív jólét nem mindig jár együtt, mivel viszonyítási alapunk a környezetünk, melyhez képest érezzük magunkat gazdagnak és ebből kifolyólag boldognak, sikeresnek, tehetségesnek,
vagy éppen szegénynek és így szerencsétlennek, sikertelennek, tehetségtelennek. Bizonyított, hogy a szegényebb társadalmi rétegek tagjai statisztikailag lényegesen kevesebb jelentőséget tulajdonítottak a vagyon összehasonlító funkciójának, mint a középosztálybeli vizsgálati személyek. Azonban rossz társadalmi közérzet által okozott többnyire jogos és motivált bosszúság nem okozója a depressziónak.
Ezt igazolja az a tapasztalat is, hogy az igen nehéz körülmények között élők többsége nem depressziós, míg a depresszióban szenvedők jelentős hányada az átlagnál lényegesen jobb körülmények között él. Például a napfényhiány által kiváltott szezonális depresszió itt egyáltalán nincsen :)
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (3 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina