Egy hét Beijing-ben

Kína

Ott-tartózkodás ideje: 2008. aug. 08.  - 2008. aug. 15. (7 nap)

0 hozzászólás I 3 116 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. aug. 29. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar geographic Beszámolója

Cimkék: Beijing  Olimpia  Peking 

Egy város, ami a világ legjobb olimpiát rendezi, egy város, ami 17-18 millió embert forgat, egy hely, ahol az öregek sportosak, a müanyagot gyűjtik, ahol 1 év alatt építenek annyi metrót, meg utat, mint Magyarországon 10 év alatt, ahol mindenki mosolyog és mindenki komolyan veszi a dolgát.

1.Nap

Ráadásul, az olimpia hete! Mint minden útleírásomat, ezt is napokra bontva fogom közölni. Számomra már az odarepülés is élmény volt, mert 3 és félóránál többet, sose repültem egyben, ez pedig egy 9 órás út volt. A kiszolgáló személyzet, kék alapon sárga kínai mintás, egyenruhát viselt viszont nem engedték, hogy lefényképezzem őket. Nagyon tápláló finom ételeket-italokat szolgáltak fel, habár a brokkolis részt átadtam apunak. Délután hatkor, már letakarták az ablakokat, hogy aludjunk tán, hiszen az időátállás miatt, akkor Kínában már éjfél volt. Próbáltunk is vacsora után aludni, de nagyon nehéz volt, az üléseket nem Európaiaknak tervezték, kicsit kényelmetlen volt, így nem nagyon ment az alvás, reggeli után rögtön leszállt a kép. A pilóta elmondta, hogy ott kint 25 fok van, én meg túlzásnak véltem, mert hiszen azt láttam, hogy kint párás, ködös minden és tudtam, hogy hajnali fél hat van. Kicsit fáztam is a repülőn, úgyhogy féltem ott kint hideg lesz, miután megtaláltuk az idegenvezetőinket és elosztották a csapatokat, kiléptünk kínai földre, volt ott minden de nem hideg. Az első amit meglát az ember, egy sor kínai zászló, az első amit megérez az ember, hogy nem kap levegőt, nem a szmog miatt, mert az nem volt akkoriban ott, hanem a 70%os páratartalom miatt. Aminek következtében az ember a 25 fokot sima itthoni 35 foknak érzi. Majd a szállás felé, a buszon, két dologról is megbizonyosodik az ember, Peking semmivel se piszkosabb mint Budapest, illetve hogy a házak is ugyanolyan modernek mint Európában.

Majd megérkeztünk a szállásra, gyönyörű szép kínai stílusú díszítése volt és elég érdekes volt Pekingben látni a kiírást hogy: Üdvözöljük Longmai –ban. Ez volt a szállás neve: Longmai HotSpring Resort. Valahol ezután kezdődtek az igazi kalandok. Egy aprónyi szervezési káosz után, elsétáltunk, immáron karszalaggal a szállásunkra, néhány száz méterre volt a bejárattól. A szállás, teljes elégedettséggel töltött el minket, hiszen tágas hálószoba, egy tv szoba illetve egy fürdő amiből állt. Habár a fürdőnek volt annyi hátránya, hogy se szellőző, se elszívó nem volt, teljesen zárt volt, de ez volt a legkevesebb. Majd lementünk reggelizni, ott elbeszélgettünk a többi nyertessel, utána pedig irány a nyári palota, de előtte pénzváltás, ami csak reggel 10-től működött, gondoltuk, váltunk és a 10:20-assal elindulunk be a városba, várost nézni, gondolatnak szép volt, de amikor megláttuk a realitást elképedtünk. Ugyanis hatalmas sor kígyózott, közelebb érve megtudtuk hogy miért. Ha jól emlékszem minimum öten dolgoztak a pénzváltáson, meg körülbelül 2-en nézték. Ketten UV alatt nézték meg, egyikőjük kristállyal, a negyedik felírta a pénz sorszámát, az ötödik kiszámolta, rózsaszín hello kitty-s számológéppel a váltást, a hatodik meg lepörgette a pénzt. Majd később megtudtuk, hogy miért van ez így. Kína lakossága közel 1.3 milliárd fő és Kínának nagyon fontos, hogy a munkanélküliség alacsony legyen, ezért mindenki kap munkát, viszont olyan munkakörök vannak, amik teljesen feleslegesek, például, ajtónyitogató, üdvözlő munkakörök, egy sima pultos büfében van egyszerre 5-6 árus, illetve amit lehet kézi erővel csinálnak, hiszen a gépek, rengeteg embertől vennék el a munkát. Viszont nagyon odafigyelnek, hogy ne váltsanak rossz pénzt, mert valakinek egy 50 eurost azért nem váltottak föl, mert a teteje kicsit piszkos volt. Nekünk szerencsére az összes pénzüket elfogadták. Tehát a 11:20as busszal ami megvárva embereket kicsit később indult, elindultunk az ötös metró első állomása felé. Nagyon jó volt, hogy ingyenes transzfer busz közlekedett óránként többször is a metró állomásig, az meg még jobb volt, hogy olimpiai jeggyel ingyen lehetett utazni. Amúgy a metró jegy nem lett volna drága, 25 és 50 forint között van, amivel addig mehet az ember, amíg fel nem jön a felszínre, tehát nincs átszálló jegy meg hasonlók.

A metró igazán meglepő volt, hiszen a sín üvegfallal volt elválasztva, ami ha megérkezett a metró, az ajtó résznél szét nyílt és mindig úgy állt meg a metró, hogy az ő ajtaja az üveg ajtónál legyen. Bent ment a légkondi és nagyon tiszta és modern volt az egész, tv-vel, kerekes székes hellyel, ahogy egy metrónak kinéznie kell. Jelezve is volt, de be is mondták mikor melyik állomásra érünk. Körülbelül 6 metróvonaluk van meg még egy hetedik, ami a repülőtérre megy. 4 év alatt 4 metró vonalat építettek, építene nagyon tudnak mert körülbelül 400 kilométer utat építettek az útobbi 1-2 évben plusz megépítették Peking-Shanghai autópályát ami Budapest-Párizs távolság. Mondjuk ember és szabály van rá. Közben a metrón is találtunk magyarokat, végül kiértünk a metró legvégére ahonnan még busszal kellet menni a nyári palotához, ami egy látogatási célunk volt. No de melyikkel? Menetrend volt, szépen nyomtatott kínai betűkkel, végül két hollandtól kértünk útba igazítást, ők tudták. Eljutottunk végül a nyári palota parkhoz, ahol ki volt írva hogy fél árú jegy 15 RMB, teljes árú 30RMB de volt 60 RMB-ért is. Kérdeztük, hogy miben különbözik? Azt tudni kell a kínaiakról, hogy aki véletlen beszél angolul, annak rettenetes a kiejtése, azt sikerült megérteni hogy 15 a különbség, meg hogy ki van írva, hogy mi a különbség, angolul nem volt, kínaiul igen. Kértem a biztonság kedvéért 30-ast. Bementünk és egy csodaszép tó tárult elénk kezdésnek. Amin egy sárkányhajón kívül, rengeteg fedett négyszögletes vizibiciklit láttunk. Arrébb egy pagoda szerű hely volt, ahol lehetett hűsölni, közben kivetítőn ment az olimpia. Látszott a parkon, hogy a kínai kertművészet szerint alkották, hiszen egységet alkotott a növényzet, a szikla és a víz. 17 lyukú híd, pagodák, virágok, és persze a palota, övezte az óriási területet. A parkot még egy császárnő építette, saját kikapcsolódására, de olyan drága volt, hogy a hadseregtő vont el pénzt, majd miután ez is kevésnek bizonyult, népre vetett ki hatalmas adókat, végül bekerült a világörökség része közé, de ezt a nép szerintem nem értékelte túlságosan. A parkban szembesültünk, azzal a számunkra felettébb érdekes dologgal, hogy mindenki velünk akart fényképezkedni. Nagyon szeretik az európai turistákat és nagyon kedvesek velük , és fényképnél mindig v betűt mutatnak az ujjukkal, meg kellett volna kérdezni hogy miért  Majd a palota részben ha jól gondolom, találtunk egy hatalmas buddha szobrot, gyönyörű volt, kívül pedig, buddhaberakásos kazetták fedték a területet.

Ezernyi szépség után, elindultunk első olimpiai helyszínükre, a Fencing Hall-ba, ami vívócsarnokot jelent, és az Olympic Green-ben helyezkedik el, ahol a legnagyobb stadionok is, például a madárfészek és a vízeskocka. A 10es metróról át kellett szállni a 8-asra, ami a szerencseszámuk is a kínaiaknak, ezért az olimpiai helyszínekre épült metróvonal egyértelműen a 8-as számozást kapta. Viszont ez volt az a metró ahol nem lehetett a felszín alatt átszállni, csak úgy hogy kimentünk és átmentünk egy ellenőrző sátron. Amíg odáig is eljutottunk, több jegyüzérrel is találkoztunk, volt ki eladni, volt ki venni akart. A biztonsági ellenőrző sátor is tele volt fiatal kékbe öltözött önkétesekkel, meg az egész környéke, akik segítettek mindenkit, ugyanakkor a biztonságra is magas színvonalon figyeltek. Nem lehetett bevinni ételt italt, fényképezőgépet be kellett kapcsolni, hogy az csak fényképezésre jó, elmagyarázni hogy az a kazetta a videóhoz kell, de végül bejutottonk.

Majd megkerestük a Fencing Hall-t amiről eddig úgy tudtuk a legkisebb stadion, hatezres volt, de olyan hatalmas hogy egy látószögnyi fényképezőgépbe nem fért bele. Majd bementünk a létesítményben, vidáman fülig érő szájjal nagyokat köszönve üdvözöltek minket és segítettek is mindig mindenkit. Mivel az üditő olcsó volt, ezért a csarnok egyik bejáratához közel eső boltban, vettem egy spritot, bementem heten álltak a pult mögött, dumáltak, ahogy beértem csend lett és mindenki éppen állt. Nem bírtam elröhögtem magam, mert rajtam meg rajtuk kívül senki nem volt a boltban, de ők is érezték az egész nyakatekertségét, úgyhogy ők is elnevették magukat. Majd ezekután leülve a helyünkre, követtük a vívás eseményeit, sajnos a legjobb négy közé nem került be a magyar induló, viszont három amerikai és négy orosz küzdelmét láthattuk. Azt hittem a vívás csendes sport, de a küzdelmek közt ment az üvöltés főleg a Júeszé visszhangzott nagyon, hiszen az első három amerikai vívó lett. Szembe pedig megpillantottuk az idősebb Busht. A vicces az volt, hogy az összes fotóriporter a dobogónál állt, mikor meglátták a Busht mindegyikük odarohant, utána meg gyorsan vissza a dobogóhoz, amúgy a döntőt magyar bíró vezette. Nagyszerű élmény volt.

Hazafelé fényképezkedtünk a madárfészek meg a vizeskocka előtt, aminél ment a zene, meg a szökőkút ritmusra, és mindenki a járdából feljövő víz közé futkozott. Az Olympic Green többi része is kitünő hangulatról árulkodott, éjszaka melegben, rengetegen mosolyogtak, fényképeztek, csodafura épületek voltak, nagyon jó volt tényleg. Majd hazametróztunk, buszoztunk a szállásra. A szálláson is mindenki köszönt mindenkinek, nagyon családias volt a hangulat. Elég későn vacsoráztunk, lehet mi voltunk az utolsók. A szállás felé, pedig a fákon, mindenütt végig zúgtak nagy hanggal a kabócák. Holtfáradtan lefeküdtünk, elaludni mégse sikerült nekem hamar, apunak annál inkább. Másnap egy még izgalmasabb nap várt ránk. folyt köv.

2.Nap

Ritka nehéz kelés volt, hiszen az ember mire elaludna, kelni kell. Ráadásul a WC is eldugult, mivel később kiderült, olyan vékony csővek vannak, hogy papírt nem szabad beledobni, mert eldugul, csak a mellette lévő kukába lehet. Aznapi tervünk Bai-Hai park volt utána pedig ökölvívás, majd tán silk street meg san li tun, na ezekből a tervekből kb az ökölvívás sikerült. Egy újabb bö reggeli után, elindultunk, korán be a városba. Elsőként hogy megnézzük a Bai-Hai parkot. Ami egykor még a tiltott városhoz tartozott. Itt az ötös metróról kellett átszállnunk, az egyesre, ami Peking legrégebbi metróvonala és itt még nincs légkondi, csupán felszerelt ventilátor és nagyon sokan utaznak rajta. Hiába szálltunk le jó helyen, mégse leltük a parkot, viszont egy nagy vízzel bekerített félgömb alakú épületet találtunk. Nem tudtuk mi az és körbejárva, nem láttunk bejáratot. Kiderült hogy alulról lehetett bemenni és egy művészeti múzeum volt, igen kreatív. Majd a további kérdezősködés és Bai-Hai keresés után megleltük a Tiananmen teret és mivel kevés idő volt már parkozni, ezért úgy döntöttünk, inkább terezünk mint parkozunk. A Tiananmen térre, egy aluljárón keresztül lehetett bejutni, ami ismét tele volt egy darab security check-el, ami mellett, csoportok elmehettek, mi beálltunk egy lengyel csoport végére és így sokkal hamarabb átértünk, mint ellenőrzéssel. A téren elénk tárult több virágból, és nővényekből kirakott olimpiai szimbolum, egy híd, egy világtérkép, ezek mind hatalmasak voltak és mind az olimpia jegyében készültek. Persze mindenféle nép megtalálható itt, pl egy öregúr kérdezte nem kell-e Mao-s óra, mondtuk hogy nem és röhögött, mert gondolta hogy nem. Itt is mindenki fényképet akart velünk. A térről érdekesebb dolgok, majd azt hiszem két nappal később derülnek ki. Mi siettünk, Káté Gyula box meccsére. Ami nem is volt messze az egyik metró megállótól, utunkat ultra-modern felhőkarcolok szegélyezték. Majd egy hatalmas kör alakú stadionhoz értünk. Ez volt a Worker’s Gymnasium. Ismét mosolygós-sípolos-fémdetektoros ellenőrzés. Majd újra be a 18 fokba. Kicsit korán érkeztünk, mert a stadion még szinte teljesen üres volt. Leültünk a helyünkre, közben mellém telepedett egy amcsi srác is, teljes korrekt meg jófej volt. Eldumáltunk, hogy ő Texasból jött és náluk is nagyon száraz éghajlat van és ő is nehezen bírja a kínai időjárást. Majd elkezdödtek a boxmeccsek 64 kg-os kategóriában. Az egyik legérdekesebb meccs a kínai és orosz induló között volt, ugyanis amint feltünt a színen egy kínai, a kínaiak rettenetes hangerővel kiabálták a nevét mely betöltötte az egész csarnokot, az orosz ellenfele mit sem törödve ezzel, hülyére verte a hazai játékost. Majd amikor a mi ökölvívónk lépett ringben, kissé szomorú nyugtáztam, hogy velünk együtt 4 hazai szurkoló van mindössze. Szerintem azért mi többet tettünk a gyözelemért, a szurkolással, mint Káté Gyula odalent ökölvívással. Első két menetben még reménykeltő volt a dolog, de aztán úgy kapott ki az ír ellenféltől, ahogy nem méltó egy világbajnoki bronzérmeshez. Mindenesetre ezeken kívüli meccsek, igen tetszetősek voltak. Majd mivel már elég későre járt, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a Láma templomot, ami a róla elnevezett Yonghegong metró megálló közelében található. Mivel eddig, még semmi se volt közvetlen közelében a metróban, ezért két önkétest még a metróban megkérdeztük hogy hol találjuk a láma templomot, néztek furán majd mondták ki kell menni és ott lesz. Ez persze tényleg ott volt, habár a bejárata egy fél kilométerrel arrébb. A furcsaság az volt, hogy a Láma templom körüli fal egyes részeibe már metró megálló volt építve. Ami kicsit, megzavarta a tájékozodó képességünket. Majd bejutottunk, a díszes kapun keresztül a Láma templom komplexumba. Ami szokásos kínai szabvány szerint épült fel, ami jelentette hogy tér, templom, belsőtér, belsőtemplom, belsőtér … elöttük pedig füstölökkel imádkoztak helyiek. Sajnos a templomok belsejében sok helyen, tilos volt filmezni vagy fényképezni és egy 27 méter magas szantálfából készült buddhát nem is engedtek meg, de ott van aki nem hiszi járjon utána. Majd hamarosan leszakadt az ég, közel félórán keresztül olyan eső volt, amiben még esőkabátban se érdemes kimenni. Már az üzletből folyt ki a víz. Majd mikor elcsendesett, rögtönzött kis tavakat kellett átugrálnunk. Mivel volt még valamennyi idő, ezért úgy döntöttünk, hogy megkeressük a San-Li-Tun-t ami állítólag egy nyüzsgő bársor, el is metróztunk a közelébe. Onnan megtalálni viszont rettentő nehéz volt, mire sikerült és végigkérdeztünk kisezer kínait, kiderült, hogy egy üres néhány egymást követő étteremből álló utca. Semmi élet nem volt rajta. Egyetlen érdekesség, hogy látam egy fémszobor delfint, meg egy furán dülöngélő új építésű épületet. Ezekután haza is mentünk. Úgy értünk haza, hogy az étteremben még ment a müsör, ami meglepően színvonalas volt, egy kínai ember forgott egy hatalmas cserép váza alatt, úgyhogy nem esett le a fejéről, később pedig pörgött is a fején, hihetetlen volt. Később pedig a kínai zenei kultúrából kaptunk ízelitőt, olyan hangszerek segítségével, amit európai ember még nem látott, de ott népszerű.
Majd vacsora és a müsor egy része után, elmentem internetezni, egy teljesen sötét bejáratú internet szobába, ahol a kínai lány, már egyből mutatta hova üljek. Na ott lefagyott a gép, majd átültem másikhoz, ott kilépett a windows, majd a harmadikhoz, ami müködött de rettentő lassú volt a net. Viszont volt olyan, aki levelet írt volna és kínai karakterek jelentek meg neki, de az ottani felügyelő, mindenkinek segített, úgyhogy kedves volt. Majd tizenegy körül újra ágyba kerültem, de aludni most se ment könnyen, hisz az éjszaka fele, arról szólt, hogy ablak vagy légkondi, egyik se volt jó.

3.nap

Ismételt nehéz kelés után, majd miután megreggeliztük, úgy döntöttünk, el látogatunk a Silk Street-re, hogy vegyünk ajándékokat a népeknek otthonra. Mivel eddig mindkét este úgy kellett visszamenni, a vacsorajegyekért, ezért úgy döntöttünk, ma magunkkal visszük, hiszen így egyből mehetünk enni este, majd elindultunk. Ahogy kijöttünk a metróból, kicsit balra elénk tárult a Silk Street Pearl Market. Kicsit kacinfántos volt átjutni az út túloldalára, de végül sikerült. Majd bementünk és egy lifttel pont egy alsóbb szintre jutottunk, ahol egy élelmiszer bolt volt, gondoltuk ott is tudunk 1-2 kínai különlegességet venni és így is lett. Majd felsőbb szintekre mentünk, na ez volt a hiba. Körülbelül József városi kultúrált környezetben, viszont nagyon barátságosak a külföldiekkel és tízszeres baráti áron odaadnánk az egész boltot, mindenhova berángatják az embert és ha véletlen jól alkuszik, akkor nagyon mérgesek tudnak lenni. Nem szerettem azt a környezetet, mert az embert ha nem húzzák le, akkor mérgesek rá, én egy terméket ötödéért vettem, apu a harmadáért, és még így is lehet hogy át vagyunk vágva, oda csak az menjen akinek sok ideje és idege van alkudozni. Ebből a környezetből, legnehezebb volt kitalálni, mert mozgólépcső ment felfelé, de lefelé nem, néha 1-1 liftet talált az ember, ami egy boltra nyílt és onnan se jobbra, se balra nem volt kijárat. Lekerültünk már a parkolóba is, azt hittük onnan kitudunk menni, ott kínaiak kajáltak és visszaküldtek minket. Végül, egy nagy fémajtóval elzárt részen találtunk kijáratot, hát örültem neki. Majd még 1-2szer minden áruért külön mentünk és végül mindig máshol jöttünk ki. Mindazonáltal a metró felé, az alagsorában van egy nagyon cd-dvd bolt, ahol 350-375 forintért lehet venni, eredeti cd-ket, lehet hogy ennyiért még itthon is megvenném. Különben a környezete igen érdekes ennek a boltnak, mert halomra tapossák egymást a felhőkarcolók a közelében, sima házat alig látni, viszont felfedezhető egy óriási virágból épített óra. Mivel, nem lehet az olimpia létesítmények közelébe élelmiszert vinni, ezért vissza kellett menni a szállásra lepakolni és mivel nem tudtuk meddig tart a sportesemény, ami ma tenisz volt, ezért leebédeltük, a vacsora jegyet mert féltünk, hogy nem érünk vissza vacsorára. Érdekesség az volt, hogy napközben a transzfer busz velünk kettőnkkel jött, tehát szinte teljesen üresen. Visszafelé azért voltunk körülbelül hatan. Itt két öreggel is megismerkedtünk, akik arról számoltak be, hogy elöző nap is voltak teniszen, de mivel olyan hatalmas eső volt, - amit már a lámpa templomnál leírtam - hogy teljesen összezavarta a tenisz menetrendet és akik délelötti meccsekre mentek, azok bent maradtak délután is, a délutániakat meg, nem tudták hovatenni. Ezért nagy a tömeg. Az első megdöbbenés akkor következett be, amikor nem tudtunk a szokásos olimpiai metrónkkal menni, eltereltek minket az egyes buszra, kérdeztük hány megállót kell mennünk, azt már nem sikerült megmondani, csupán annyit hogy majd önkétesektől kérdezzük meg. Végül, sikerült jó helyen leszállnunk és minő csoda, továbbra is csúszásban voltak a teniszezők, ezért történhetett az hogy közel kilométer hosszan, csak ember fejeket lehetett látni, nagyon sürün, mindenütt. A bejáratok szalaggal voltak elválasztva. A szalagnak se vége se hossza, majd mivel az embereknek türelmük fogytán voltak, főleg akik már több órája voltak ott, elkezdtek átbújni a szalag alatt. Majd jött a szervező és lökte őket vissza. Az első ilyen rohamnál, már csak 2 emberre voltam hogy bejussak, az elönyős helyre, amikor megállítottak, majd arrébb kellett menni pár száz méter és ismét volt egy hely, ahol az emberek találtak egy rést és bújtak. Úgy voltam ekkor, ha mindenkit is fellökök be megyek és így is lett, apu még összekarcolta a kezét is a közelben lévő bokorral is hogy bejusson. Tehát így apu vérét áldozva bejutottunk az ellenörző kapukig onnan pedig már, sima volt az út. Pont beértünk Szávay egyesben játszott meccsére. Ahol Zheng Jie volt az ellenfele, nagyon jó meccs volt, a kínaiak éltették a sajátjukat, amikor mi bejöttünk az Áginak szurkolni, akkor meg mindenki mosolygott, hogy jéé nem csak ők vannak ott. Mellettünk két ausztrál lány is a Szávay-nak szurkolt. Közel háromórás meccs után, kikapott sajnos a magyar versenyző, 4:6 6:3 7:5-re. Aki ért kicsit a teniszhez, az érzi a meccs súlyát, akár az időtartamból, akár a 7:5-ből. Sajnos a hazai pálya nem csak azért kedvezett a kínainak, mert nagyobb volt a szurkolótábora, hanem ezt a klímát nehéz bírni egy magyarnak, ráadásul ha még szét is futja magát. Meccs után, benéztünk a legnagyobb pályára, a center pályára, ahol éppen Kuznyecova készülödött Li Na ellen meccselni. Első adogatást Kuznyecova nyerte, de mivel mi már mentünk haza hiszen késő volt, a szálláson tudtuk meg hogy kikapott. Úton hazafelé egy holland csapat kiabálta a “holland” rigmust. Nem értem ha a magyarok hollandnak mondják a hollandokat és a saját nyelvükön is hollandok, akkor az angoloktól honnan jött a dutch kifejezés azt nem tudom már. Majd egy önkétest kérdeztünk meg, hogy akkor most melyik busszal jutunk haza, már akkor mosolygott amikor látta hogy közelítünk. Szerencsére nem olyan mosolynak nézett ki, mint aki úgy mosolyog ahogy meg van mondva neki, hanem olyan mosolynak, hogy gyertek ti kis eltévedt turisták, majd megmondom merre kell menni. Meg is mondta hogy K13-as vonal, ami azért volt jó, mert nem állt meg mindenütt mint az egyes. Sőt egy egész jó kis metró megállóba tett le minket. Habár bíztunk az elöttünk ülő norvég úriemberben, hogy ő is a metróhoz siet. Majd mikor elértük a buszt, mivel tele volt és álló ember nem lehetett a buszon, a szakadó esőben jól otthagyott minket. Majd húsz perccel később jött a következő, apu kicsit bosszankodott én nem annyira, mondván hiszen itt vagyok Pekingben az olimpián csak nem fogok egy esőn bosszankodni. Majd hazaértünk és mivel elkajáltuk a vacsorajegyet, újra fel kellett menni érte. Majd ismét láthattunk müsort és beszélgetés egy egykori cselgáncsozóval. A müsorban voltak olyan érdekes dolgok, hogy tányérforgató artisták, vagy akár kötélel és valami müanyag tárggyal zsonglörködök, de itt láthattunk olyan egykereken biciklizőket, akik lábukkal fejükre rúgtak kis müanyag tálkákat, egyiket a másikba, fantasztikus produkciók voltak. A vicces csupán annyi volt hogy az az egy kerekező lány, aki simán felrúgta a fejére a tálkákat, egy sráctól kapta ezeket az eszközöket és a kezéből meg kiesett. Mindazonáltal a produkció fényét ez nem befolyásolta. Volt egy másik érdekes produkció, amikor egy hosszúcsápos szereplő, körübelül tizenkétszer váltott úgy álarcot, hogy nem lehetett észrevenni hogyan cseréli le, hisz szembe volt és közel a közönséghez, mégse látszott, a sluszpoén az volt, hogy ezt egy kínai lány csinálta. Egy ilyen nap után, ránkfért az alvás.

4.nap

A negyedik nap, már abból is különlegesnek kínálkozott, hogy mára volt az első szervezett fakultatív programunk. Ami nem volt más mint a Tiananmen tér és a Tiltott város meglátogatása, magyar idegenvezetéssel. Egy telebusz turistával mentünk be, a városba, ami egy közel 5 sávos úton dugóba keveredett. Majd ezek a sávok tovább szűkültek. Kiderült, hogy csak egy kis baleset volt, ami azért nem lepett meg, mert a kínaiak nagyon vadul vezetnek. Példának okáért, zebrán csak akkor lehet átmenni, ha már elment minden autó, mert lassítani, nem lassítanak. Az indexet nem ismerik olyan jól mint a dudát, amit viszont előszeretettel használnak. A lámpák jelentésére valamennyire odafigyelnek, de arra se a legkülönösebben. Azonkívül ugye az is érdekes hogy az autók fele ki van tiltva a városból. Páros napokon, a páros rendszámuak, páratlanon, a páratlan rendszámuak mehetnek. Ezért előfordul 1-1 levett, bebugyolált, vagy éppen cd lemezekkel eltakart rendszám tábla.

Befelé a városba, ismét óriási új épületeket láttunk, például a tollaslabda csarnokot, de meggyőzödhettünk arról, a vezetönk által is hogy Peking a világ egyik legdinamikusabban változó városa. Majd elértünk a Tiananmen térre, egy olyan részére, amit múltkor nem vettünk észre, hisz azt hihetné az ember az a rész csak egy sétáló utca. Közben a tér része, csak félbevágja Mao Ce Tung hatalmas maozoleuma, amiben lehet hogy nem is ő van. A maozoleum előtt közel két-háromszáz méternyi sor kigyózik, hogy sok sok várakozás után láthassák Mao-t. Mao amikor meghalt, akkor Kína éppen nem volt jóban az oroszokkal, ezért nem volt kitől ellesni a balzsamozási technikát, állítólag a Lenin maozoleumban a tudosok, rájöttek hogy csinálták, de erre nincs bizonyíték, így lehet hogy csak egy viasz figura fekszik ott bent. A katonák másodpercek alatt tovább terelik a tömeget, úgyhogy nagyon megnézni se lehet. Mi ezért nem is álltunk be a sorba. A Tiananmen tér különlegessége volt még , hogy az 1989-es tüntetésben, ahol diákok demokráciát, sajtószabadságot és ezeket a további sablonos dolgokat szerették volna, nem oszlatták fel őket egyből. Hagyták hogy pár hétig, ott legyenek és kibeszéljék magukat, sőt még vezetők is tárgyaltak velük. A gond ott kezdödött, hogy jöttek az oroszok, és a kínai vendéglátásba nem fért bele, hogy diákok tüntessenek a térren. Úgyhogy jöttek a tankok és onnan már mindenki ismeri a folytatást. A Tiltott város története még érdekesebb. Sokáig a tiltott városban lévő legfelsőbb összhang csarnoka lehetett a legmagasabb építmény Pekingben, annál magasabbat senkinek se szabadott építeni. Ez csupán 34 méter volt, ami azt eredményezte hogy igen lapos város volt Peking. Aztán jöttek Mao-ék akik új kultúrát hirdettek és a Tiananmen térre építettek egy 37 méter magas tornyot. Megmutatván, hogy ő rájuk már nem vonatkoznak a régi értékek, újakat teremtenek. Mao-ék leakartak rombolni, mindent ami régi, szerencsére volt egy miniszterelnök, aki több szép részt is megóvott, de állítólag csupán 29 buddhista templom van Pekingben, ami egy ekkora városban nem nagy szám.

A tiltott városhoz 5 kapun át vezet az út, általában a legtöbb ilyen építménybe, csupán három kapun vezet, de ez hívatott a császár rangját mutatni hogy itt 5. Ami még ilyen számszerűség benne, a tetők végén elhelyezkedő 9 állatfigura + 2 sárkány, ez hivatott mutatni a gazdagságot, ilyen nincs még egy Pekingben. A császárnak volt fenntartva a középső bejárat, ott csak ő jöhetett be, meg a császárné ha éppen esküvő volt. Azonkívül a tiltott városban, csak a császár, az ágyasai, az udvarhölgyei, a tisztviselői, szolgái lehettek bent. Viszont oda aki bement, ki már nem jött az életben, hacsak nem ő volt a császár, vagy aki a császárt vitte, mert nem szeretett gyalogolni. Különben se kimenni se bejutni nem volt könnyű. Az egész kővel van lefedve, hogy ne áshassanak alatta alagutat, egyedüli növények a császári kertben vannak. A tiltott város közel kétszer akkora, mint a Tiananmen tér. A falai enyhén dőlnek, de tükörsimák, hogy véletlenül se tudjon bemászni senki. Tiltott város elején helyezkedik el, a dobtorony és a harangtorony, ahol tudtak jelezni, minden fontos eseményt. A Tiltott városban, mint mindenütt pl a Láma templomban is hatalmas küszöbök vannak, hogy óvják az emberek magukat a szellemektől, hiszen ezek a szellemek, habár beszivárogtak mindenhonnan, de kicsik voltak és nem tudták hajlítani a térdüket. Ugyanakkor, csak egyenesen tudtak menni, ezért aztán kanyarodos utakkal voltak megtévesztve. Az első probléma akkor kezdödött ezzel mikor az utolsó császár Pu-Ji nagyon fiatalon kapott egy biciklit. Emiatt ki kellett vágni a küszöböt, majd este visszatenni a védelmi funkció miatt. A tiltott város érdekessége még a négy csillagos wc, ugyanis kínába a nyilvános wc-k ugyanúgy kapják a csillagokat mint máshol a hotelek. Meg is néztem, nem azért, mert nem láttam még négycsillagos mosdót, habár meg kell valljam nem, hanem mert használni is szerettem volna, de ahogy benyitottam egy fülke mögé, valahogy elment a kedvem az egésztől. Ugyanis Kínában a lapos guggolós wc-k vannak elterjedve, erre ott döbbentem rá, mondják higénikusabb, mert nem ül rá mindenki. Tiltott város érdekessége volt még egy kert, ahol adómentes kövek sorakoztak. Mire ez a fura név? Ez egy nagyon ritka kő volt és nehéz volt beszerezni, a császárnak viszont annál jobban tetszett, és aki ilyen kővet hozott a császárnak, annak nem kellett többet adót fizetnie. Így lett adómentes kő. A tiltott városban, a 200 tonnás lépcső közti faragott márványon kívül amit csak jégen tudtak odaszállítani, még láttunk hatalmas vízes bödönöket. Ezek a víztárolók oltásra szolgáltak, ugyanis mindig égett valami a tiltott városban, hiszen fából volt, azonkívül, az a tisztviselő, aki megbízást kapott az újjáépítésre elég sok pénzt kasszírozott be. Ennek következtében a tisztviselők is előszeretettel gyújtogattak. Amit a Tiltott Városban dolgozok tudni kell még, hogy mindenki eunuch volt, nehogy véletlen valamelyik udvarhölgyhöz, vagy ágyashoz hozzáérjenek. Itt viszont előkerült egy olyan gond, hogy csak az mehet be a mennybe, akinek megvan minden testrésze. Ezért a műtét után, megkapták kis zacskóban, a lemetszett testrészt és életük végéig maguknál hordozták, hogy ha mennek a mennybe be tudják mutatni , hogy meg van mindenük. Rengeteg érdekesség van még a Tiltott városról, de sajnos nem állhat ebből az egész bejegyzés, úgyhogy a többit most hanyagolom.

Tiltott város után, siettünk vizilabda mérkőzésre, ugyanis a magyarok játszottak a görögökkel , óriási hangulat volt, a magyar vizilabdások hazai közönség előtt játszottak tulajdonképpen. A közönség is nagyon ott volt, a vizilabdások is simán nyertek 17:6-ra. Utána még megnéztük a szerb-horvát meccset is, a horvátok megérdemelten győztek, a szerbek nem voltak jók. Majd úgy gondoltuk, hogy besétálunk az olympic green-be, még ha oda nincs is jegyünk, közben találkoztunk szerbekkel, akik busz megállót kerestek. Miközben kutattam a táskámban a térkép után, látták hogy ott a magyar zászló, meg is jegyezte hogy látta, hogy a magyarok győztek, ők viszont kikaptak, nyugtázta lemondoan. Azért sikerült elírányitani őket. Kicsit azért vicces hogy egy magyar ad útbaigazítást egy szerbnek Kínában. Végül egy kis segítséggel bár, de bejutottunk az olympic green-be. Ahol fényképeztünk hármat, leültünk egy kicsit, aztán hazamentünk. Mondjuk csináltunk egy vicces dolgot, a madárfészek előtt, amit egy kínai lánytól loptunk, mármint ötletet. Úgy állt be fényképezkedni, hogy a mögötte lévő láng a fényképen a kezében volt. Majd ezt mi is eljátszottunk, ők meg jól kinevettek minket. Majd egy olyan metró megállóhoz értünk, amilyen szerintem nincs még egy, régi stílusú pagoda és kínai kert keverékű pihenőparkkal kezdődik. Majd onnan megy le a konkrét metróba a lépcső, de ott lent is szépen festett kínai minták, vastag oszlopon. Vacsora közben, hasonló zenei müsorokat hallgattunk mint eddig, úgyhogy apu elment a hely szuvenír boltba venni, egy-két dolgot én netezni, majd később én is vettem egy 125 forintos csokit, ami tele volt kókuszos csokis kekszekkel. 5.napra Kínai nagy fal a program.

5.nap

Korai kelés után, és egy bő reggelit elfogyasztva, felszálltunk a két busz egyikére amik teljesen megteltek. Szegény idegenvezetőnknek meg elromlott a mikrofonja, ezért próbálta betölteni a buszt a hangjával. Ez úgy nézett ki, hogy nem sikerült neki, mert állítólag hátul elég rosszul hallották. Hamarosan elértünk a Nagy Falhoz, amit jó magasra építettek. Közel 15 perc alatt fel lehet érni, ha nem áll meg az ember pihenni, de sokan megállnak pihenni, mert itt aztán olyan meleg van, hogy az emberről szó szerint patakokban csorog az izzadtság. A Nagy Fal mint minden kínai látványosság, piacsorral kezdődik, amivel jobb nem törödni, mert igen drágán tudják a cuccot rávarrni az emberre, illetve ha alkudozik, akkor nem sok ideje marad a Fal bejárására. A kényelmesebbek felmehetnek libegővel vagy azzal a másik szerkezettel, aminek most nem jut eszembe a neve, de hasonló funkciójú. Mi gyalogszerrel szerettünk volna menni, de elöszőr nem engedett a kínai nő, kérdeztük hogy akkor merre, mondta hogy álljunk be a sorba. Arról gyözködött ott a helyünk, apu tovább is jutott de a nő meg kérte tőlem a libegő jegyem, mondom nincs, meg akkor aput miért engedte tovább. Majd elengedett minket ott gyalog, ahol előbb nem. Több száz lépcsőn vezetett fel az út a Nagy Falra egy csodaszép erdőn keresztül. Közbe itt-ott egy csacsi legelészet. Ezek igazi sztárcsacsik voltak, hiszen sokan fényképezték őket. Kínai nagy falnak ott csak 3 kilométeres bejárható része volt, de arra se volt időnk hogy bejárjuk azt a 3 kilométeres részt. Ez a nagy fal Mutianyu-nél volt, ami annyiból érdekes, hogy általában Badalinghez túráznak az emberek, csak az most zárva volt, a bicikli verseny miatt. Kicsit azért abszurdan hangzik, hogy zárva van a Nagy Fal. Állítólag a Nagy Falat úgy építették, hogy 10 gyalogos katona, vagy 5 lovas elférjen egymás mellett. Mi kiszámoltuk, hogy ez szinte lehetetlen, mert annyira széles nem volt. A legújabb felújítást közel 10 éve végezték rajta, míg a legrégebben felújított rész még a Ming dinasztia korába nyúlik vissza. Sok helyen már leomlott vagy benőtték a fák, persze oda nem nagyon jutnak turisták. Lefelé lehet menni gyalog, bobbal, vagy libegővel, mi utobbi mellett döntöttünk, amivel jól nyakon vágtak. Ugyanis mindig le kell hajtaniuk azt a fa-részt amire az ember a lábát teszi, de hát nagyon gyorsan történik ott minden, ezért nem volt időm a fejem lehúzni. Így a kínai munkás lendületből nyakon vágott, mire rájöttem, hogy jobb ha lehúzom a fejem. Majd hazamentünk a szállásra, különben közel 1 és negyed óra alatt ki lehet érni a Falhoz, nem egy nagy távolság. Azt hittük, el megyünk kézilabda meccsre, de sajnos nem igazán estére, inkább csak kora délutánra volt jegyünk. Így az csak akkor müködött volna, ha bennt maradunk egész nap a csarnokban, ehelyett inkább várost néztünk. Elöszőr elmentünk a Wang-fu-jing-re mert apu még selmyet akart venni. Ez pedig egy hatalmas bevásárló utca, zenével, óriási kivetítővel, segítőkész önkétesekkel. Hatalmas gyönyörű épületekkel és elképesztő nyüzsgéssel. Ott is fényképezkedtek velem kínai lányok. Majd a fehér ruhás önkétesektől, megkérdeztem hol a selyem bolt, visszakérdeztek hogy elem kell a fényképezőgépembe? Majd mutatták hogy ott van szembe a selyem bolt. Rengeteg selyem volt benne, és a fizetése elég érdekesen müködött, mint régen itt. Kiválasztottuk a selymet, kaptunk egy cetlit, azzal elmentünk a pénztárhoz fizetni, ott lepecsételték, majd visszamenve bemutatva, megkaptuk a selymet. Tovább sétálva a Wang-Fu-Jing-en Elmentünk a Nap templomához, odafelé az úton, sok érdekes dologra bukkantunk. Például egy kosaras helyre, pálya nem volt, csak sok kosár elválasztva, és kigurult a labda, bedobták, majd újra és ezt így gyorsan folyamatosan. Arréb meg találtunk egy katolikus templomot, ahol kínai idézetek voltak Jézustól. Láttunk egy érdekes szobrot is, ahol az apuka tartja a karjában a kisdedet. Majd elgondolkoztunk, hogy nálunk miért csak Márival ábrázolják. Láttunk riksa szobrot, fodrász szobrot és még néhány mesterségét, elég élethűen megformázva. Érdemes abba az utcába ellátogatni.

Majd habár már kicsit késő volt, de úgy döntöttünk, ellátogatunk a nap templomához, hátha még nyitva lesz. Odafelé, a hatalmas kormány épületeken kívül, láttunk egy játszóteret. Ahol főleg öregek játszottak, de valójában, minden korosztály megtalálható volt. Legtöbbjük pingpongozott. Volt aki nagyon fanatikusan. Voltak akik kártyáztak és voltak akik különböző láb és vállizület kimozgató játékokat játszottak. Volt akinek a bordás falon a feje fölött volt a lába. Majd később kiderült, hogy ez ott általános. Továbbhaladva, rengeteg riksával találkoztunk, meg riksa állomással. Valamint egy orosz negyeddel. Mondom ez csodás, végre nem kínai betűk, de hogy a cirillt se tudom olvasni, az már kész. Majd eljutottunk a park bejáratáig, ahol ki volt írva hogy este 10-11ig nyitva van, és menjünk be ingyenesen. Bejáratnál volt 1-2 beléptető, azok szívélyesen elbeszélgettek velünk, ez már megalapozta a hangulatot és bementünk. Odabent, lampion sorok lógtak, virágok és zöld volt sok. Kicsit beljebb egy kör alakú térre kerültünk, ahol sárkányt eregetett egy öreg, egy nő tai chi-zett, meg fiatalok frizbiztek. Továbbhaladva szintén találtunk egy edző vagy játszóteret, ahol egy 75 körüli bácsi, forgott a nyújtó korláton, felnyomta magát és körbe pörgött kétszer. Itt volt hogy a kerekes székes néni, feltette a lábát a bordásfalra, a feje fölé. Arréb Go-t játszottak az öregek, fiatalok meg sziklát másztak. Itt-ott eldobálva találtunk 1-1 pagodát, vagy éppen lótusz virágokkal benőtt tavat. Harmonikus egy park, olyan kis kedves az egész. Majd ennyi látványosság után, már korgó gyomorral hazasiettünk.

6. Utolsó nap…

Utolsó napra, az utolsó sporteseményként, egy vizilabda mérkőzés volt betervezve. Még hozzá a magyar-spanyol mérkőzés. Ez egy reggeli meccs volt, úgyhogy reggeli után, már egész sok magyarral, mentünk a yingdong natatorium felé. A reggeli közben, viszont kiderült egy fontos, ám kicsit bosszantó információ, hogy este 6-ig, ki kell checkolni a szállásról és le kell adni a kulcsokat. Ami azért volt döbbenetes, mert csak este 10 környékén indult a busz kifelé. Addig mit lehet csinálni és mit csináljunk a csomagokkal. A Longmai rugalmasságát mutatta, hogy majd mind később látni fogjuk, egyik dologgal se volt gond. Elérkeztünk a vizilabda meccsre, ahol rengeteg magyar volt, ugyanis, voltak akik akkor érkeztek pár órája, köztük parasztruhába öltözött gyerekek is. Egyedül itt volt gond a magyarokkal, meg mint később halottam a híradásokban, máshol is. Ettől függetlenül óriási hangulatban, szurkoltunk. Meg is nyertük a meccset, azaz igazából a vizilabdások nyerték meg, mi csak segítettük, hajtottuk őket. Egy érdekes történés volt a meccs közben. Szünetek közt, özönlöttek egy emberhez a kínaiak, és fényképezkedtek vele. Azt hittem elöszőr, csak azért mert fehér, majd amikor elkezdtek autogrammot kérni tőle, megkérdeztem az egyik kínait ki ő.
Mondott valami kínai nevet, amitől nem lettem okosabb, majd kiderült, hogy a nemzeti válogatott edzője.

Majd a meccs után, sajnos újra elkezdett csöpögni az eső, de úgy gondoltuk, mire odaérünk a menny templomához elmúlik. Elmetróztunk oda, hát zuhogott még rendesen, mindenki a metróban várakozott. Úgy voltunk vele, akkor elmegyünk, ahhoz a cd-dvd boltoshoz, aki múltkor olyan olcsón adta a cd-t, hisz nincs messze. A dupla cd-t ott vettem kb 375 forintért. Igazából, egy olyan dalt szereztem volna megszerezni, ami kínai volt és az olimpián hallotam, de mivel nem tudtam a címét és az előadót, ezért eldúdoltam. Sajnos nem azt a cd-t sikerült megkapnom, mert az árusok se voltak teljesen tisztában vele, mit is akarok. Így is kaptam egy jó kis cd összeállítást, amin még a Jacki Chan is énekel. Majd visszamentünk a menny temploma felé és kezdett alábbhagyni az eső. Sőt már-már elállt. Meg is találtuk. Itt is fokozatos jegyárak voltak, ahhoz, hogy mindenhova bemehessünk, a legdrágábbat kellett venni. Már nem is tudom mennyi volt, de úgy emlékszem korrekt volt az ár.

Első döbbenet a fedett folyósokban ért minket. Spontán zenekarok és tánccsoportok, főleg az idősebb korosztályból, adtak elő müsort, azaz igazából magukat szórakoztatták. Csak sok turista nézte őket. De körülbelül 10 méterenként lehetett találkozni velük. Kicsit emlékeztett az utcazene fesztiválra. A hangszerek viszont semmire se emlékeztettek. A sok-sok folyosó után eljutottunk a Menny templomának a terének bejáratához. Itt tépték le az első jegyünket. Ugyanaz tervezte aki a Tiltott Várost, ugyanúgy a világörökség része és hasonlóan rangos épület, mert a temploma csak maga a császár léphetett be és imádkozhatott a jó termésért. Voltak olyan szertartások is, ahol állatokat áldoztak az Isteneknek. Maga a templom teljesen kör alakú és csupán fából van, és olyan magas, hogy azzal rekorder a maga nemében. Körülötte múzeumok voltak, az ott talált tárgyakból, itt már kicsit jobban esett az eső.

Mivel több bejárata is volt a térnek, természetesen nem azon mentünk ki, amin be. Így habár apu már visszafelé ment volna, én még megnéztem volna a hátralévő részeket és egy rózsakerten kívül szinte láttam is mindent. A másik felén jöttünk ki a létesítménynek. Aminek közelében lett volna egy metró megálló, elvileg volt is, csak kicsit eldugták. Majd kiderült hogy nem kicsit, útbaigazításkor is eltévedtünk volna, mert ellenkező irányba akartak küldeni. Végül visszaértünk a szállásra. Ahonnan 8-kor, tehát két órával később checkoltunk ki, mint kellett volna. Viszont teljesen rugalmasak voltak a Long-mai-ban. A csomagjainkat betehettük, egy külön szobába, nem szóltak egy szót se azért, mert 2 órával később jöttünk ki. Aztán addig elmentünk, megvacsorázni, meg elkölteni a maradék pénzünket. Mert nem lehetett pénzt kivinni az országból. Váltásra meg inkább nem is gondoltunk. Majd késő este, felraktak minket a buszra, és elindultunk a reptér fele. Van egy pár terminal arra, nem tudom 3-at , vagy 4-et láttam-e, mi mindenesetre a 2-esre mentünk. Na aztán ott kellett menni rendesen, oda-vissza fel-alá mentünk, meg kérdezgettünk mindenkit, hogy merre kell menni. Majd nagy nehezen megtaláltuk, megjelölték a csomagjainkat valami uv krétával, vagy nem tudom, a táskánkat is. Majd ahelyett hogy a csekkolos rész következett volna, ki kellett tölteni egy papírt, az országból való kilépésről. Utána jöhetett a csomagok becsekkolása, na ami ott volt, az tényleg káosz. Mindenkit kérdezgettek mindenről és jó néhány utasnak kibontották a csomagját. Például miért is ne, pont apuét is és elvettek 4 egy decis kisüveget. Egy másik utazótól azt az öngyújtóját vették el, amit még Korfun vett. Apunak felírták a jegyről, hogy melyik géppel megy, mikor stb… gondolom hogy figyeljenek a veszélyes elemekre, akik 4 deci alkoholt akarnak külföldre vinni. Mindezek után, elengedtek minket, jött az útlevél ellenőrzés. Ez aránylag gyorsan zajlott. Majd jött a fémkapu, meg hogy tegyük a tárgyakat a kosárba, leakarom tenni a cipőmet is, azt mondták azt nem kell, hiába mutattam hogy fém van benne. Átmegyek, naná hogy sípol, utána kézi fémkeresővel meg nem találták meg hol van bennem fém. Úgyhogy kipakoltatták mindkét zsebemet, ami egy hosszú nap után mivel van, tele, máló papírzsebkendőkkel. Majd itt is tovább engedtek, jó hosszú kis procedura volt, de végre a váróban voltunk. Váróban volt egy vicces dolog, egy víz automata. Az ember kihúzott egy lapos papírt, amit csak szét kellett nyitni és pohár vált belőle, utána lehetett a vizet ereszteni. Majd újra összehajtva, egy nyíláson a gépbe lehetett dobni. Úgyhogy itt is, mint a müanyag szedésnél, vagy a metró jegy rendszernél, azt vettem észre, hogy törekednek rá erősen, hogy ne legyen szemetes a városuk. Majd beállt a gép, felszálltunk végre rá, és hazafelé mindenki sokkal jobban tudott aludni, mint odafelé. Apu kb 3 órán keresztül nézte a nap felkeltét, mert jött velünk. Úgy keletről nyugatra halad a napfelkelte is , akárcsak akkor a repülő. Nagyszerű élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom Pekinget.

Peking valódi lakossága 17-18 millió körül mozog, nagyon jó a hangulat, hiszen barátságosak az emberek, habár közlekedési kultúra nincs. Meg van minden körzetben, hogy mekkora marmagasságú állatot lehet tartani, és a fehér bőr az ideális. Kicsit babonásak, talán azért mert Mao kiírtotta a vallást, és ateizmus van. Sok babona és szokás alapját a császár tevékenysége befolyásolta. Mára Peking az egyik leggyorsabban fejlödő város és Kína 2035-re utolérheti az Egyesült Államok gazdasági szintjét.Peking mára a 21. század egyik legfontosabb városa.

zhong

forrás: http://szemek.wordpress.com
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina