[Thaiföld] Kambodzsa Backpacking

Kambodzsa

Ott-tartózkodás ideje: 2004. dec. 26.  - 2005. jan. 15. (20 nap)

1 hozzászólás I 5 657 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. szept. 08. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar marecsko Beszámolója

Cimkék: Angkor  Kambodzsa  Thaiföld 

2004. December 26.

Kicsit hirtelen jött ez az ötlet. Illetve nem az ötlet maga -hiszen terveztem ezt a túrát már több mint fél éve, csak úgy 3 hónapja lemondtam- hanem hogy mégis részt vennék benne. Tegnap reggel döntöttem el, hogy mégis megyek, és akkor álltam neki Thai vízumot és repjegyet intézni. Vízumot már nem sikerült (majd kérek a belépésnél a reptéren), repjegyet meg nem túl kedvezményesen, 230.000-ért az uccsó pillanatban a Aeroflotnál. De legalább megvan, és nem utazok egyedül. Balázzsal (alias 'Kismedve') akivel egy egyetemre jártunk (meg együtt szedtük Angliában is az epret :)) ketten Aeroflottal megyünk, NS, Doki, Kaksi és Guriga pedig Aerosvittel jönnek 2 nappal később. Az egész túratervet N.Sanyi rakta össze, Ő már nem először jár a világnak ezen pontján (sem). Előzetesen csak az angkori romoknak tudtam utánanézni a neten, az önmagában annyira grandiózusnak tűnt, hogy már csak amiatt is bevállaltam volna a túrát. Remélem, nem fogok csalódni...

Seremetyevo. Nem túl nagy reptér (Moszkvához képest), és hideg is van. A képernyőkön állandóan a Ruskii Standart reklámja megy. Még nem ittam, majd kipróbálom. Meg valami tsunami a breaking news-ban. Nem halljuk, csak a kép megy, de valami ott történt Thaiföldön. Mindegy, mi a partra nem terveztünk menni. Aztán majd ahogy alakul :) Izgulok, ez nagyon jó! Már csak azért is, mert ugye úgy volt, hogy nem jövök, és nem igazán olvastam utána a dolgoknak - úgy érzem minden vágy és borzongás ami egy túra előtt általában a félkészülés 1-2 hónapjában elönt, az most koncentráltan jön ki rajtam. Nagyon jóóó!!!
23:35-kor indul a gépünk Bangkok-ba. Sajnos nem mehetünk be semmilyen Lounge-ba, a lépcsőn foglaltunk helyet és bontottunk "konzervet".

Felültünk a gépre. Hát ilyet se láttam még. IL-86-al megyünk és hát ez sem kicsi, pariban van a 767-essel - de nem emiatt, hanem hogy ennyi embert inni gépen még nem láttam. Ezek az oroszok papucsban, shortban, csak egy üveg vodkával szálltak fel. Mire be kellet kötni magunkat, már szarrá itták magukat, rettenetesen hangosak, és össze-vissza járkálnak.
Mire jött a kaja, már nagy volt a nyugi, a piások elpilledtek. Előttem egy szerb család ül, a fickó kevesellte a kaját és kért még. Szánalmas volt. A stewardess mondta, hogy mindenkinek ennyi jár, erre a férfi azzal érvelt, hogy ez neki kevés, ő még éhes: I'm hungry, I need more! Why is it so small?
Erre a stewardess: I don't know! És faképnél hagyta. Szeretem, ha a szlávok jól megértik egymást :)))

Azt hiszem alszom egy kicsit, ez a 8.5 órás út már önmagában is fárasztó...

December 27.

Megérkeztünk Bangkokba, nagyon jó kellemes idő van. Rögtön beutazási vízumot kellet kérnem, adtak is - de nem multit. Ez kicsit így most nem olyan jó, mert ki tudok ugyan lépni Kambodzsába, de vissza nem tudok jönni vele. Na mindegy, majd akkor kitalálunk valamit. Van még 2 napunk a többiek érkezéséig, addig az a tervünk, hogy elmegyünk Ayutthaya-ba. A vonat itt megáll a reptéren, kicsit körbenéztünk a környéken. Volt egy-két templom nem messze, amit azonnal körbe is fotóztunk - gondolom lesz még hasonló sok, de ez is nagyon szép volt. És kosz. Ha az is lesz még sok, akkor ez kellemetlen csalódás lesz. Az út mellett közvetlenül volt egy ér, de mivel állóvíznek látszott, gyakorlatilag inkább nyitott szennyvízcsatorna.

Váltottunk pénzt is, meg vettünk vizet. Nem tudom mennyibe kellene, hogy kerüljön, kíváncsi vagyok mennyire vágtak át minket: az árfolyamokra azt írják, hogy fix, a "Király" által meghatározott :)
Hát majd meglátjuk, ki a Király !

Jellegzetes itt a rendőrök fekete ruhája, kifejezetten szűk nadrágot viselnek, és a csizmájukon vasalások vannak a tisztelgéshez. Egyébként sok a különféle "hivatalos személy" nemcsak rendőrök, és ügyelnek is a külföldiekre. A vonaton pl. felállították a helyieket és külön ültettek minket. Először megijedtem, de aztán rájöttem, hogy "pozitív diszkriminációt" alkalmaznak.

Megérkezve Ayutthaya-ba, nem volt konkrét tervünk a szállásra, a vasútállomásról egy tuk-tuk-os a Sun Rise Place-be vitt minket. Nyugodt kis hely 350 Baht-ért. Tiszta szobák, nem légkondist csak ventillátorost kértünk.

5 után még bóklásztunk az ősi templomok körül, amelyek több csoportban, de itt vannak a városban.
F7-kor már sötét volt.

A tuk-tuk nagyon bulis közlekedési mód, a helyiek is használják gyakran 4-en, 6-an. Az iskolás fiúk/lányok együtt járkálnak, de külön-külön csoportokban és mindegyik egyenruhát visel: kék szoknya/nadrág, fehér blúz/ing. Iskolába jövet-menet nemcsak tuk-tuk-kal hanem platós kisteherautós taxival is együtt utaznak.

Este még benyomtunk 2 sört a szálláson, persze kizárólag a nagy melegre való tekintettel :)
Tetszett nekem nagyon, mert 0,66-os az üveges kiszerelés, és amikor ketten leültünk és kértünk 2 sört, akkor nem volt ám evidens, hogy mi ezt úgy gondoljuk, hogy 1-et nekem, 1-et pedig a Kismedvének...
A tulaj kisebbik lánya (8 körül) hozta ki a kis otthonos előtérbe, majd felbontotta az egyiket és azt szétöntötte a poharainkba. Dumáltunk, majd ahogy valamelyikünk leitta félig a poharát, odajött "kismosolyogva" és utántöltött. A "közösből" :)
Na mármost, Kismedve sokkal lassabban birkózik meg a sörrel mint én (hja, szakai ártalom :)), így azt hiszem én bőven jobban jártam!

Amikor aztán elfogyott az első üveg, akkor jött a második, majd kihasználva a helyi szokások adta lehetőség: egy harmadik!
Hát ez a rövid története annak, hogy ittunk meg ketten a Kismedvével két üveg sört. Meg egy harmadikat. Pont.

December 28.

Ma de. végignéztük amit csak tudtunk. Wat Phra Sin San Phet, Wat Yai Chaya Mongkol, Wat Panan Choeng, Wat Naphramera, Wat Chai Watthanaram meg ilyesmik. Utóbbi Khmer stílusú, a Wat Phukhao Thong pedig burmai alapra épült és thai stílusban fejezték be. Ment itt az oda-vissza lerohanás rendesen, évszázadokon át az aktuális domináns mindig lepusztította a többieket. A khmerek lerohanták a burmaiakat, azok aztán a sziámikat, a sziámiak pedig vissza a khmereket. Közben persze, leégették az aranyat a másik stupáiról, elvitték és bearanyozták vele a sajátjukat.
Mindenesetre bármelyikről is volt szó, hihetetlen gazdag kultúrák léteztek itt századokon át, akkor amikor Európában a sötét középkor tombolt.

A belépő 20-40 Baht volt mindenhova. Láttunk rengeteg féle Buddhát kőből, gipszből, rézből, egyelőre 2 alapábrázolásban: ülő és fekvő. Nem vagyok benne biztos, de úgy tudom 4 pózban ábrázolják: álló (talán ez a legritkább), 2 féle fekvő ill. lótuszban. A lótusz a leggyakoribb és sok változata van, attól függően, hogy a kezét hogy tartja, a 2 féle "fekvőt" meg úgy tudom az különbözteti meg, hogy a fejét alátámasztja-e a kezével, vagy pedig teljesen a nirvána állapotban van. Az viszont biztos, hogy ápolják a szobrokat és sárga/narancssárga lepellel borítják le/be őket. Itt ez a buddhizmus színe, ennél északabbra: Bhutánban, Tibetben, Mongóliában a bordó, Burmában nem vagyok biztos.

A Királyt nagy tisztelet övezi, mindenhol kint van a képe, az egyik körforgalomban pl. több méter magas festmény állt róla középen.

Reggel ugyan gyalog indultunk el, de hamarosan levadásztak minket. Egy tuk-tuk-os idegenvezetést ajánlott, viszonylag jól beszélt angolul, így el is magyarázta, hogy "hivatalosan" mennyit kellene, hogy kérjen, és hogy ha az államilag megszabott ár alatt dolgozik, akkor őt lehet, hogy be is zárják a börtönbe. Hát igen, szigorú ez a Király...azt hiszem félnek is Tőle.
Nyilvánvaló volt, hogy beetet minket, de mivel nem volt nálam LP, meg fel sem készültem, így nem tudtam mihez viszonyítani. Mindazonáltal kedves kis emberke volt, és tényleg megmutatott olyan dolgokat (még azt is, hogy honnan érdemes fotózni), hogy a végén egy fél napi furikázásért (6 órában egyeztünk meg, de 8 lett belőle) kapott 800 Baht-ot, ami nem is kevés.

Du. 5-kor még pont elértünk egy "iránytaxit", ami egy kisbusz volt Bangkokba. 50B-ért bevisz minket 1 óra alatt, és megspóroltuk a tuk-tuk-ost a vasútállomásig, mert innen indult a sarokról 2 utcával odébb.

Előtte viszont megbeszéltem a házigazdánkkal, hogy 2 nap múlva majd várjon minket a reptéren a minibuszával, és vigyen el minket Aranyaprathet-ig majd a kambodzsai határra. Azt olvastam, megy ugyan privát buszjárat oda minden reggel 7-kor a reptérről, de ez most biztosnak tűnt, és ha késik a többiek gépe, akkor meg ráadásul vesztenénk egy napot, ha arra várunk.

December 29.

Tegnap miután kiraktak minket Bangkokban, elkezdtünk alkudozni egy taxissal. 100B-ot mondott, én meg mondtam, hogy 50B és még így is jól járhatott. Persze erre még rájön neki a jatt a hoteltől, mert hiába mondtuk mi neki a címet, az csak telefonált és vitt a saját spanjához a Mitr Paisarn Hotel-be.
Végül is nem rossz, szinte mindegy, hogy kondis vagy ventillátoros szobát választasz (a kondis persze drágább), valószínűleg mindkettő nyikorogni fog, Bangkok belvárosában pedig olcsó de csendes szállást amúgy se tudok elképzelni. Hihetetlen itt a nyüzsgés, a szomszédunkban például valami kovácsműhely lehet, mert kalapálnak hajnal óta...

A tegnapról még annyit, hogy most fogtuk fel, hogy mik voltak azok a képsorok a tsunamiról. Este kimentünk még a Khao San Rd.-ra és a recepciós csajszi azt magyarázta, hogy el kell mennem vért adni. Kicsit hülyén néztem rá, és akkor mutatta az újságot és mondta, hogy vérhiány van. Nem tudom miért pont az én európai véremre van szükség, de ha adódik alakom, akor adok - szoktam.
A Khao San Rd. nagyon rendben van, igazi backpacker bulihely, hajnali 3-kor is nyüzsi van még az utcában. Fáradtak voltunk, így csak körbenéztünk, azután mentünk aludni.

Ma viszont megint strapás napunk volt, huhh...hol is kezdjem?

A Vimanmek volt legközelebb hozzánk, ezért azzal kezdtünk. Ez a legnagyobb tikfából készült épület a világon, V. Rama Király állandó rezidenciája, most már csak múzeum. Kaptunk egy kis ízelítőt a Thai történelemből, amely lényegében arról szólt, hogyan sikerült IV.Rama Király óta a felvilágosult uralkodóknak köszönhetően többék-kevésbe nem ujjat húzni a gyarmatosítókkal, és gazdaságilag megerősíteni az országot, a térség legfejlettebbjévé, motorjává tenni. Éppen elcsíptünk egy színpadi bemutatót is, az is jó volt.

Kimentünk a Chao Praya-hoz, a következő cél a "csatornák" és az úszó piac volt. Amíg mászkáltunk itt kicsit a külvárosban, hihetetlen itt az élet az utcán, majdhogynem elmosódik a határ a "magántulajdon" ("az én szférám" értelemben) és az utca között. Az emberek egy csomó mindent "kivisznek"-kint csinálnak az utcán, pl.: étkezés, az utca meg egy csomó helyen bemegy a házakba, pl.: az épületek alagsorában lévő üzlethelységek, amelyek éjszaka hálószobaként szolgálnak.

A Chao Praya Bangkok folyója, amelynek csatornahálózata mindenhova elér, de a város régebben épült része még ma is mocsaras és mellékágakkal teli. Itt tényleg csak csónakkal lehet közlekedni, bárki aki kilép a cölöpházából az csak azzal juthat el innen. Hihetetlen kontraszt ez a néhány kilométerre lévő ultramodern felhőkarcolók árnyékában. Itt a folyók az utcák.
Az igazi úszópiac ugyan Bangkoktól 22km-re van, de helyi jelleggel itt is fellelni árusokat, ez egy működő kereskedelmi forma, nem a turisták miatt van. Persze a "taxisunk" lépten nyomon megállt minden spanjánál, hogy vegyünk bármit...

A csatorna túra után úgy döntöttünk, nem megyünk be a Királyi Palotába, mert már du. volt, így éppen annak falai mellet tanulmányoztuk az LP-ét, amikor egy hivatalnok odajött és mutatta az egyik szórólapon, hogy a tuk-tuk-osok, ha itt leszólítjuk őket, akkor 25B-ért milyen turisták számára ajánlott körön kell, hogy elvigyenek bennünket: volt abban Buddha szobor, a város legmagasabb kilátópontja, kick-box aréna meg shopping center.
A 25B több mint kedvezően hangzott, ezért leintettünk egyet, ha elvisz a város másik végére, gondoltuk már akkor is megérte.

A tuk-tuk-os fickó (? nem tudtuk eldönteni), elvitt minket a standing Buddha-hoz, amiről már jó fotót nem tudtam csinálni, mert kevés volt a fény, viszont a helyi takarítóval kedvesen eldumáltunk, hogy honnan jöttünk, és hogy jön be nekünk a thai -kicsit fűszeres- kaja. Mondta, hogy van egy olasz haverja, aki sokkal jobban szereti a thai konyhát, mint az otthonit, de Ő is inkább a lányok és az olcsó ékszerek és öltönyök miatt jár ide.
Aztán továbbmentünk a Wat Saket-hoz, ami már be volt zárva, de a biztonsági őr itt is kedves volt és mivel látta, hogy fotózok, ezért beengedett egy olyan szertartásra, ahova nem lett volna szabad - és így lopva tudtam csinálni egy fotót az imádkozó szerzetesekről. Egyébként meg - mondta, Thaiföldön nagyon jó a konyha, annál csakis a lányok jobbak - de ami a leges-legjobb, az a selyem! Minden világhírű divatcég itt varrat, aztán csak ráteszik a logójukat Milánóban, Párizsban.

Még ekkor sem gyanakodtam, pedig a tuk-tuk-osunk már mondta, hogy neki "szponzora" van - aki a benzinjét fizeti, és csak menjünk be az üzletébe, nem kell vennünk semmit. Nem tehettünk semmit, megállt az üzlet előtt és ketten már be is kísértek minket.

Mi poros bakancsban, rövidnadrágban, izzadt pólóban: fehér bőrkanapéra ültettek bennünket, szivarral és konyakkal kínáltak - azt elfogadtam. A tulajdonos szik volt, turbánban. Kimért volt, de ugyanakkor nagyon szívélyes és megnyerő - angolos úri modorához nem fért kétség. Megdícsérte az angolomat, mondta, hogy nem igazán emlékszik, mikor járt nála utoljára magyar.

Tisztán emlékszem, hogy eszem ágában sem volt engedni, hogy bármire rábeszéljenek - de azt hiszem itt már meg voltam fogva.
Közben vagy 5 "szolga" hordta elém a legújabb trend szerinti selymeket és szabásmintákat. Beszélgettünk a legújabb szabások részleteiről is röviden és 15 perc múlva mintegy 900$-t húztak le a kártyámról, cserébe pedig csak egy ígéretem volt, hogy pár nap múlva készek lesznek az egyedi készítésű öltönyeim.
Ha ma nem csináltam hülyeséget, akkor soha ...

(Mindezt már utólag írom, útban Aranyaprathet felé. Azóta már utána olvastam, nem én lennék az első, aki öltönyt vesz Thaiföldön - feltéve, ha meg is kapom, és nem lenyúlás volt. A francba, el kellett volna már olvasni az LP-ét!!!)

Este, mindezek után még végigmentünk a Silom Rd.-on, de Pat Pong (ez AZ a negyed) helyett inkább bementünk egy bárba. A tuk-tuk-os csak úgy magyarázta, hogy ez olyan "promóciós hely". Ilyen helyeken a belépés ingyenes és még a műsor is az. Az ugyan folyamatos, de nagyjából óránként már ismétlődik, és arról szól bizonyos lányok tényleg "azokat" az elképesztő mutatványokat adják elő a közönség között egy színpadon. Volt ott minden: zsilet-penge fűzér kihúzása, cigizés, lufik durrogtatása köpőkével, koronazár kinyitása, ecsettel portré rajzolása...és persze mindehhez kizárólag egy bizonyos testrészüket használták, ami nem a kezük volt :))
A műsor ideje alatt persze folyamatosan rendelned a kötelező drinkeket, és időnként mindig odajön hozzád egy éppen nem fellépő csaj, hogy neki is fizess egyet.
Ha akarsz valamit maradsz, ha nem, egy idő után eljössz. Sajnáltam, hogy nem lehetett fotózni.
Sok európai nyugdíjas házaspár is volt ott a bárban, az első sorban.

Mi eljöttünk egy óra után, de annyira felpörögtünk, hogy még mászkálni akartunk a Khao San Road Rd.-on. Éjfél után már kicsit megéheztünk, vettünk egy kis rágcsát: szöcskét, hernyót, sáskát. Nem is rossz! Legalábbis az első kettő: a szöcskének olyan az íze mint a bundáskenyér szélének (kicsit megsóznák, megfűszereznék csipsz helyett megtenné), a hernyók pedig kicsit lisztesek, de ehetők. A csótány azért veszélyesebben nézett ki!

Ettünk, ittunk, sétáltunk a nyüzsiben -mondanom se kell- itt többször is összefutottunk magyarokkal, sőt még ismerősökkel is :)

Tartalmas nap volt! :)

December 30.

Mivel a többiek hajnalban jönnek, ezért inkább még az éjszakai busszal kimentünk és kint aludtunk a reptéren. Hát nem sokat. Imádom hallani a szép dallamos a thai nyelvet és a speaker csix hangját, de 04:00 után már folyamatosan nyomta. A többiek késtek vagy egy órát - semmit nem üzentek mielőtt elindultak volna otthonról, csak reménykedtünk, hogy megjönnek. Közben láttam kiírva, így elmentem a reptéri orvosi szobára, hogy adjak vért ha tényleg kell - de azt mondták, köszönik már nincs rá szükség. Tony, az Ayutthaya-i szállásadónk pontos volt, megindultunk Aranyaprathet felé. Baromi fáradt volt mindenki, a kisbuszban végig szunya volt.

A határig vonat és busz is kimegy Thai oldalról, de visszafordulnak, semmi nem megy át. Nincsenek ezek itt olyan nagyon-nagyon jóban...
A kilépő oldalon hosszú sor állt már így is, egymás után következtünk, külön ablakokhoz hívtak minket-én voltam az utolsó. A kiléptetések monoton sablonossággal folytak, amikor megemlítettem, hogy szeretném ha kiegészítenék a single vízumomat multira, a szemembe se nézett a tiszt, csak motyogott valamit, hogy megoldható - de álljak félre és várjak.
Lemaradtam a többiektől és vártam a kilépési oldalon. Kisvártatva jött egy másik tiszt aki mindenféle biztonsági drótkapun átvezetve átvitt a beléptetési oldalra, mert a belépési vízumot ugye csak ott adják. Előző megsemmisít, újabb belepecsétel, kifizet és mehet. Két szót nem szóltak közben, csak mindig mutogattak, hogy mit csináljak.

Minden elismerésem, ez tényleg szervezett adminisztráció. Én meg közben majd besz*rtam, hogy sikerül-e. Ha nem ment volna, akkor a többiektől Kambodzsában el kellet volna válnom, elmenni Phnom Penh-be és az ottani konzulátuson kérni újabb vízumot. Az minimum 3 nap lett volna.
Ja, és most hallottam, hogy Phnom Penh-ben éppen a múlt héten gyújtották fel a Thai követséget...

Maga a határ övezete (de a kambodzsai oldal különösen) olyan nyüzsgő mint egy piac, árusok húzzák vonják talyigáikat mindenféle kacattal. Leszámítva a mindenfelé közlekedő gyalogosokat, a kamionos forgalom sem egyszerű. Thaiföld -egykori brit érdekeltségként- a bal oldalon való közlekedést praktizálja, míg Kambodzsa -francia gyarmatként- a jobb oldalit vezette be anno. Öreg kontinensünkön némi folyékony senkiföldje mintegy pufferként kezeli ezt a problémát, de itt ez egészen gyakorlati jellegű-amelynek eredménye közelít a káoszhoz.
Aztán lehet, hogy csak én magyarázom bele, és tök normális, hogy minden jármű megállhat bárhol az út közepén vagy éppen folyamatosan dudálni menet közben...

A kambodzsai oldalon a vízumot a beléptetésnél megadják, közben webkamerával lefényképeznek. Kaptunk tájékoztatót is a vírusokról és a SARS-ról is.
Minden angolul, teljesen felhasználóbarát: ennyi minden otthon nincs kiírva, lefordítva.
Poi Pet, a határ kambodzsai oldala úgy látszik valami adómentes övezet lehet, mert több emelet magas kaszinók tornyosulnak, valószerűtlen helyen és sűrűségben. Átjutva hatalmas a kontraszt. Nem is Thaiföldhöz képest, hanem a mi értékrendünk szerint: nincs aszfaltút, szemét mindenhol – ha bemész valamilyen üzletbe, helyiségbe akkor bent is áll a por - viszont ugyanolyam a pIII-as gépeken fut az internet (igaz, hogy 28K dial-up), és ugyanazokon a Nokia modelleken mobiloznak az emberek, kiknek lehet, hogy nincs is kőből épült házuk.

Siem Reap-ig buszos fuvart sikerült szerezni, de be kell várnunk azt ami Bangkokból jön, nem nyertünk túl sokat. Addig is fotózgattunk és vettünk frissen sütött bagettet a helyi pékségben. Isteni finom volt!

Namármost, a Poi Pet és Siem Reap közötti útvonalat nemhogy gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom, hanem csak és kifejezetten mazochistáknak.
Az első órában reménytelenül kerülgetni a gödröket még buli, de mindezt zárt ablakok mellett (mert másképp a por jönne be), légkondi nélkül már egész idegtépő. Aszfaltozott út nem lévén a két várost kátyúk és a gödrök kötik össze.
Az út során mindössze kétszer álltunk meg, egyszer Sisophon előtt egy útszéli fogadóban, utána pedig "valahol". Ez is kitaposott megálló lehetett, mert egy csomó gyerek azonnal körbesereglett minket a csuklódra kötött cérnával a "barátjául fogadva" és ezzel ösztönözve néhány képeslap megvásárlására.

Minden megpróbáltatás ellenére estére megérkeztünk Siem Reap-be a Happy Backpacker Guesthouse, ami így elsőre egy nagyon jó kis helynek tűnik 6$/éjszakáért. Kettesével vagyunk, én ismét a Kismedvével.

December 31.

Ma reggel megvettük az egy hetes pass-t Angkor-ba. Azt írta valamelyik könyv, hogy kell fényképet hozni magaddal, anélkül nem adják ki. De nem így volt. Teljesen meglepett itt is a szervezettség és a modern technika: akinek nem volt, azt 2 perc alatt lefotózták digitális géppel, és már ki is nyomták a 60$-os laminált belépőnkre (érdekes, hogy $-ban van a belépőre is nyomtatva hivatalosan).

Bicajt béreltünk (napi 1$) és megindultunk bejárni a környező kisebb romokat: Lolei, Preah Ko, Bakong - ezek kb. 20km-re vannak a várostól.
Bár ezek nem olyan felkapottak, azért itt is volt árus mindenhol - vettem egy olyan szoknyanadrágot, amit a helyiek viselnek. De kedvesek, nem tolakodóak, mint az arabok. Nyomulni csak a gyerekek nyomulnak, általában kislányok. Sálat, kendőt, képeslapot árulnak. Majdnem minden 1 $ :)
7-8 évesen már kitűnően beszélnek angolul! Rettenetesen életvidámak, ha éppen nincs a közelben turista, elvannak magukkal és játszanak. A fényképezésért nem "annyira" divat pénzt követelni mint mondjuk Afrikában, azt hiszem ez a Buddhista kultúrkör hatása.

Az egyik templomromban elvesztettem a napszemüvegem, és kedvesek voltak, segítettek megkeresni - pedig ha tudnák mennyibe került ... :)

A bicaj telitalálat volt, visszafelé elhagyatott utakon a falvakon keresztül jöttünk-off the beaten track. Jókora kört írtunk le, közben benéztünk a hétköznapjaikba: iskolába ami a távoli mezőkről gyűjti össze a lurkókat, földművelő közösségek közös szertartással járó étkezésébe, kieső templomok mellett nyugágyban pihenő szerzetesekre.

Nem vagyok egy nagy vízfogyasztó, de visszakerekezve a városba már karcolt a nyálam. Szerencsére itt mindenhol vannak hűtőládás árusok, be is dörgöltem egyből egy helyi (!) stout-ot:Black Panther 8,3%. Wow, esküszöm Angliában nem ittam ilyen jót! Kicsit vékony, de ez a lehető legjobban passzol ehhez a meleghez!



Már 4 óra is elmúlt amikor azt hittem a guesthouse-ba tekerünk vissza, de a csapat eleje másfelé vette az irányt. Néhány 100 méterre le voltam maradva, és a legszarabb bringám volt - meg ugye a sör is (...)
Majd összeizéltem magam, alig tudtam követni őket.
N.Sanyi pedig csak rohant -ahogy szokott- hogy még extra napirendként, legyen pár kép Angkor Wat-ról naplementében. Csak 5 után értünk oda, azért arra maradt idő, hogy ha ma már mást nem, de legalább ezt egy kicsit körbejárjuk. Lenyűgöző! Ez a világ legnagyobb alapterületű vallási építménye - de nem emiatt. Harmonikus. Nagysága ellenére valahogy mégis nyugalmat és békét áraszt. Tudva, hogy néhány száz évre itt mindet visszafoglalt az őserdő, az ember állandóan felidézi magában a kort. Micsoda kultúra lehetett itt a fénykorában!



Este a szálláson abban reménykedtem, hogy lesz valamicske kis buli. Tegnap a buszon egy új-zélandi csoporttal együtt jöttünk, ők is itt vannak. Dumálgattam a mellettem ülő szőke csajjal még idefelé, elmondta, hogy egyetemre jár és "könyvtáros" lesz a végzettsége. Kérdeztem tőle, hogy a "könyvtáros" szakma mennyire "átalakulóban" lévő foglalkozás szakmai-tárgyi szempontból, de nem értette. Nem ismerte azt a szót sem, hogy "Indokína". Lehet, hogy mégse olyan jó az angolom ?!??

Ezek után este semmi. A csajok ki se dugták az orrukat a szobából, a buddhista naptár szerint pedig máskor van az újév. A nádtető alatt a kertben megittunk két sört (itt már fejenként :)). 0,66-osak, elég is volt!

Hát akkor BUÉK !

Január 01.

Ma ismét bringa, de most másikat kértem: 1.5$-ért egész napra enyém egy downhill bike elől-hátul aktív felfüggesztéssel :)

De. több idő jutott Angkor Wat-ra. Már tegnap is körbejártuk, de most közelről is megnéztük a falak domborműveit, csodásak. Nagyon szép állapotban maradtak meg a legtöbb helyen. Rengeteg gyerek lófrál itt, 2 kislány tökéletes angolsággal énekelt dalokat egy nyugati 40-es nőnek. Amikor megérkezünk valahova, odarohannak hozzánk, és az a taktika, hogy mindegyik kiválaszt magának egy valakit. Mondja-mondja, hogy Ő most nem akar eladni neked semmit, csak a barátjául fogad. Ez történt reggel is ahol leraktuk a bicikliket. Mikor visszamentünk értük, már rohantak - mindenki az előzőleg "barátjául" fogadott párjához, és jöhetett a könyörgésroham. Vegyünk sálat, meg kendőt is, de főleg képeslapot. És különben is, nagyon vigyáztak a biciklijeinkre, szemmel (!) tartották őket.
Aranyosak, de mindenhol azért nem vehetsz meg mindent. Olyankor nagyon morcos kis színésznők. Azt kiabálta az egyik: If I'd knew this, I'd kill your bike !!!

Azt szeretem, amióta itt vagyok (beleértve Thaiföldet is, sőt), hogy a kajával egyáltalán nem kell számolni. Van. Mindenhol. Lépten-nyomon tudsz (v)enni valamit, többek között gyümölcsöt is. Az ananász nagyon buli, 0.75$ egy egész fej amit előtted daraboltak fel. Kipróbáltam, ahogy a helyiek: megsózzák és chilit szórnak rá. Áááááá. Borzasztó.

Du. továbbmentünk Phnom Bakeng, Baksei Chamkrong felé, megnéztük Angkor Thom keleti és északi kapuját, a naplementés képeket pedig megpróbáltuk Ta Phrom-nál ellőni. Ez utóbbi az a templomrom, amit szándékosan csak részlegesen tisztítottak meg, meghagyták azt a jellegét, amikor az őserdő visszafoglalta magának. Itt vannak azok a híres képek, amikor az óriási fák gyökerei az épületek falaiból nőnek ki.
A látvány fenomenális, a fények már nem voltak olyan jók, reggeli órákban előnyösebb lesz majd itt.

Este a guesthouse-ban végre ettünk egy nagyot. Helyi egytálétel-gazdagon: zöldséggel, tojással.
Nagyon bejött. Lefojtottuk jóféle Angkor Beer-rel és dumáltunk a helyi srácokkal...
Nagyon-nagyon tetszik nekem eddig ez az ország. A közelmúlt nyomorát okozó, több évtizeden át dúló polgárháborúk után most valahogy "mosolygós" arcát mutatja. Az emberek kedvesek, felszabadultak, egyszerűen csak örülnek az életnek. Tele vannak tervekkel. Lehetnek is, hiszen a lakosság (~12 millió) 50%-a 15 éven aluli!!! A nincstelenségből lassan újra kiemelkednek az egykori gazdag történelem emlékei.
Az itteniek büszkék arra, hogy Khmer-ek!
Már külsőre is könnyen megkülönböztethetők a környező népektől, zömökebbek mint a thai-ok, és sötétebbek mint a vietnámiak. Fejlettebb testük és izomzatuk, erősebb arccsontjuk miatt "majdnem" olyan erős alkatok mint az európaiak, könnyebb is különbséget tenni nő és férfi között. Nem úgy mint Thaiföldön :)

Olyan jól éreztem magam ez este folyamán, hogy azt mondtam Lim-nek -a tulaj srácnak (30-35 között lehet)- szerencsés, hogy itt élhet. Talán felületes jópofáskodásnak vélte, mert azt mondta, Ő meg inkább élné az én életem. Elismerem, lehet, hogy igaza volt - nem tudhatom min ment keresztül.
Pedig én komolyan gondoltam, hogy szívesen élnék itt.

Január 02.

Reggel bementünk a postára, feladtunk néhány üdvözlőlapot. Modern légkondícionált posta, teljesen korrekt.

9-re már kint voltunk Bayon-nál. Bayon, az utolsónak tekintett khmer birodalmi főváros, Angkor Thom központi temploma volt. VII Jayavarman építtette, késői XII.- korai XIII. sz.-i uralkodása idején egy időre ismét a hinduizmus felé fordult ez a kultúra.
Az egész angkori civilizáció különböző központjai gyakorlatilag itt vannak egymás mellett néhány km-re.

Maga Bayon nagyon impozáns. Fő jelegzetessége, a "bayoni arc", amely a különböző napszakokban ráeső fény után, de. mosolygós, du. pedig szomorú arcot mutat. Bauphon még nem volt teljesen restaurálva, de már dolgoznak rajta. Az Elephant Terraces-on fantasztikusak a domborművek, csak ámul az ember, hogy 700 év után hogy maradhattak ezek itt mind épen. Ezeken a kőtömbökön a domborműveket mind egyenként faragták, majd utána illesztették össze...

Egész de. fotóztunk, de akár egész nap is lett volna téma. Közben különváltam a többiektől, belefutottam egy közös imádkozásba, ott volt kaja is. Nem ingyen, de aprópénz volt, olyan Krisna módra.

Később összefutva, Kaksival még nézegettünk vásárfiát, tök jó, hogy mindenki beszél angolul - lehet poénkodni az eladókkal :)
Az egyik csajszi (olyan egyetemista korú) nagyon kedves volt, le is fényképezkedtünk vele. Kaksi át akarta karolni a fotó kedvéért, de azt azért nem vette jó néven, úgy veszem észre a kambodzsaiak jóval zárkózottabbak, mint a thaiföldiek. Lehet azonban, hogy csak nagyváros/vidék közötti különbséget vélem felfedezni.

Négy óra körül úgy döntöttem egyedül bringázom visszafelé. A West Baray felé vettem az irányt, az ingyenes prospektus térképén láttam ott egy tavat - azt hittem az lesz a Tonlé Sap. Amikor odaértem és kérdeztem a helyieket, azt mondták, az még onnan legalább 20km, de ilyen későn már inkább ne induljak el arra.
Lassan visszabicajoztam, közben meg-megálltam fotózni a mezőn. Felettem néha elment egy-két gépmadár: Siem Reap mellett itt a nemzetközi reptér, beérve a városba luxushotelek mellett haladtam el - furcsa kontraszt. Gazdag turisták érkeznek charter gépeken majd légkondícionált buszokban elmennek az 5* szállodáig és tűsarkúban végignézik a romokat. Ugyanolyan hirtelenséggel távoznak, és ez az egyetlen pontja az országnak amit megnéztek, máshova el sem mennek.

Este kimentünk még az utcai árusokhoz, gyümölcsöt venni. Kajálás ismét a guesthouse-ban, 3$-ért igazán finom vacsorát ütnek össze, és legalább élvezzük az igazi helyi ízeket. Meg söröket :) A mai nap tematikája szerint Bayon Beer-t ittunk, ez is felettébb jól esett :)

Január 03.

Hajnali f5-kor a többiek kikerekeztek Angkor Wat-ba egy hajnali fotózásra. Mi Kismedvével húztuk tovább a lóbőrt.

Visszajöttek, majd közösen megindultunk Ta Phrom felé ismét, hogy immáron de. fényekben fotózzuk le (így tényleg jobb volt).
Banteay Kdei is nagyon szép de Pre Rup igazán impozáns volt. Itt az egyik őr eljátszotta, hogy kedvesen kísérget és magyarázta az templom történetét, majd rögtön utána pénzt is kért a "tanulmányaira".
Kicsit átverve éreztem magam, mert hivatalos nemzeti parkos egyenruha volt rajta, így nem számítottam az elvárt juttatásra. Teljesen máshogy álltam volna hozzá, ha előre tudom, hogy ő ott pénzért guide-ol-de így nem adtam neki.

Ma is egész nap csak gyümölcsön éltem - a gyomrom szerintem azt hiszi meghülyültem.
A friss ananász a legjobb, de a jégbehűtött kókuszdió is kajak. Na meg persze a sörök :) 1 "gyerekfejnyi" kókuszdió 1.5$ (úgy 6-8 dcl kókusztej lehet benne) de az ostoba amerikaiak csak pepsi-t meg coca-t vesznek ugyanennyiért. Isszák ugyanazt, mint otthon. Ha netalán mégis kipróbálják, akkor kiisszák a tejet, de a húsát már nem kanalazzák ki.
Apropó "jégbe hűtve". Az utcai árusok szinte mindenhol még jégtömböket használnak, reggel jön a jegeskocsi és fűrészelik a tömböket - ma éppen láttuk is.

Du. megnéztük Neak Pean-t, ezt nagyon vártuk már, mert a képeslapokon nagyon jól nézett ki: egy kisebb templom egy tó (vizesárok) közepén. A felhasznált fotó valószínűleg archív lehetett, mert víznek nyoma se volt benne – ritkán szoktam, de ezt ezért megvettem képeslapon.
A bejáratnál egy zenekarra lettünk figyelmesek, amely előtt egy táblán ez állt "Victims of War". Árulták a CD-jüket is, már bánom, hogy nem vettem meg.

Kora este Gurival, Kismedvével kimentünk sétálgatni a városba és egy masszázsszalon előtt álló kiscsajok befűztek minket egy masszázsra. 5$ lett volna, de mi lealkudtuk 4$-re. Kötelező lábmosás következett lavórban, szappannal, majd felvittek bennünket az emeletre egy külön szobába, ahol csak hatan voltunk. Mindent le kellet vetnünk (alsógatya maradt), majd egy lepedőszerű köntöst kellett magunkra ölteni, és mikor ezzel is megvoltunk és elfeküdtünk a földön fekvő matracokra, akkor bejöttek és lágy meditációs zene mellett elkezdtek gyúrni minket. A lábfejnél kezdték, majd fokozatosan felfelé haladva az 1 órás "testtömeg-átrendezés" végén jött a nyakroppantás és olyan formációk, amikor a negyven kiló alatti lányok kezüket-lábukat beléd támasztva olyat hajlítanak rajtad, hogy még oda is belátsz, ahová soha nem süt be a nap...
Új dimenziókat nyitott meg bennünk ez a mai este, el is határoztuk, hogy ezt többször is igénybe szeretnénk venni.

Január 04.

A tegnapi masszázs után ma igazán kipihentem ébredtem.
Hajnalban a királyi fürdő és Phnom Kulen felé indultunk. Tegnap hosszasan egyezkedtünk a szállásadóinkkal, hogy a mai kört mennyiért csinálják meg velünk. Gondolom más szállásokon is, de itt biztos, hogy igyekeznek komplett szolgáltatást adni. Túl a szobán, főznek, mosnak ránk (aprópénzért) ha belépő kell valahova, akkor megszerzik. Ez nagyon tetszik, főleg azért, mert extra pénzt nem várnak el érte. Ma a minibuszukkal megyünk egész nap. A helyek amiket meglátogatunk, egész messze, több irányba 30km-ekre vannak.

Egy vallási központban voltunk, ahol sokan voltak (csak helyiek). Egy kisebb hegycsúcs köré templomot építettek (a templom nagy része levegőben lógott) és benne egy hatalmas fekvő Buddha volt, amit körbe lehetett járni.
Sok volt a kéregető, még elesettek, rokkantak is voltak. Volt egy pár száz méter hosszú ösvény az erdőben, ami több szent helyet is érintett és az volt a lényeg, hogy mezítláb kellett végigmenni rajta - akkor szerencsés és egészséges leszel. Végigmentünk. Aki az egészsége érdekében még többet szeretett volna tenni, az vehetett a számos "Cambodian Medicine"-ből: kígyőbőrök, medvekarmok, tigrisfogak, szamárfejek. Mindent lehetett venni a piacon. Elmentünk a termékenység patakjához, aminek lapos, sekély medrébe 1000 lingámot (a férfi nemi szerv jelképe) faragtak a kőbe és egy csodás vízesésnél is voltunk, aminek mögé lehetett menni. Még soha nem voltam vízesés mögött, hát nem olyan mint a Tarzan filmekben. Csurom víz leszel a párától, fotózni nem is lehet.

Megkarcoltam a szemüvegem egy híd sodronyában. Nagyon sajnálom, mert nagyon szeretem ezt a napszemüveget.

Visszafelé még fotóztunk vízibivalyokat és betértünk Kbal Spean majd Banteay Srei felé. Utóbbi a legkésőbb épült templomrom az angkoriak közül. Talán ezért, talán amiatt, hogy kizárólag nők építették, páratlan épségben maradt fenn, csodás volt fotózni a naplementében.

Este megint dumálgattunk a kerthelyiségben a helyi srácokkal. Ők csak úgy itt vannak a guesthouse-ban, amibe kell besegítenek. Az egyik nagyon rá van mozdulva a telefonomra (semmi különös, SE T610) - meg akarja venni tőlem már napok óta. Nagy divat most itt a mobil, szinte minden árusnál lehet venni feltöltőkártyákat: van vagy 5-6 féle szolgáltató. Érdekes, majdnem mindent lehet kapni, de azért kínálati piacról mégsem beszélhetünk ebben az országban.

Kérdeztük a fiúkat, hogy milyen helyi töményt szoktak inni, merthogy a boltban eddig még nem láttunk semmilyet. Azt mondták, 1.5$-ért rögtön hoznak 1 liter házi rizspálinkát a szomszédból. Mondtuk, jó :)
10 percen belül már koccintottunk is, olyan 25%-os lehetett-nem túl finom. Lehoztuk a hazai barackot :) Miután megkóstolták, többen a helyiek közül azon a véleményen voltak, hogy őket ez meg fogja ölni.

Január 05.

Reggel rögtön azzal kezdtünk, hogy benéztünk a piacra egy nádcukorból préselt italra. Ez nagyon népszerű itt, olyanok a kézi prések, mint nálunk a pattogatott-kukorica árusok. Zacskóba, jégre engedték rá, majd egy szívószállal bekötik. Nem iszunk helyi vizet, de ezt meg bevettük - jobban is vigyázhattunk volna.

Ma vettem észre, hogy a srácnak, aki ma vezet minket, 6 ujja van az egyik kézfején. Teljesen kifejlett, eddig észre sem vettem, pedig már többször lekezeltem vele. Útban Beng Malea felé az egyik faluban megálltunk valami miatt. Eleinte nem értettük, de később kiderült, hogy a szülőházához mentünk, azt mondta 10 éve nem volt otthon. Furcsa, mert nem nézett ki 25-nek se.
A hírre rögtön az udvarukba is jött 1-2 hasonló korú srác, gondolom gyerekkori barátai lehettek. Buddhista tanoncok voltak. Itt is és Thaiföldön is láttuk, hogy a szülők egy-egy évre Buddha szolgálatába ajánlják a fiatal fiúkat. Olyan ez mint a katonaság :)

Útközben láttunk vízibivalyokat amint vízililiomot legelésznek. Ebből állítólag nagyon finom levest lehet készíteni (mármint a liliomból :))
A Beng Mealea-i belépő 5$ (mondanom se kell, itt is $-ban van a jegyen az összeg). Viszonylag nagy komplexum, teljesen benőtte a természet, pallókon járkáltunk több méter magasan. Izgalmas volt. Ez már nem olyan tipikus turista hely, mindenhol táblák figyelmeztettek minket, hogy ne lépjünk le az ösvényről, az aknaveszély miatt. Egy-egy fotó kedvéért azért be-be taroltunk a dzsumbujba: először csak lábujjhegyen, de aztán végiggondolva rájöttem, hogy ezzel még nem verem át a gravitációt.

Du. visszajöttünk a Tonlé Sap tóhoz, elmentünk egy hajókirándulásra. Ez a tó nem szép, sőt egy pocsolya tele szeméttel. Piszkos, büdös, de halban az egyik leggazdagabb a világon. Az esős évszak végén megháromszorozza területét, aztán visszahúzódik, és ilyenkor a Tonlé folyó iránya is megfordul. Ez pontosan köthető a hold járásához és az egyik legnagyobb vallási ünnep itt.
Elnézve a tó partján tákolt ideiglenes viskókat, ma értettem meg, hogy az emberek miért nem szegények itt attól, hogy nincs "kőből" épült házuk. Mivel rá vannak kényszerülve, hogy vándoroljanak az évszakok változásával, egyszerűen más az értékrendjük - nem fontos miben laknak. Az viszont, hogy milyen mobiljuk van, legalább annyira, mint nekünk.

Most viszonylag sokan laknak itt, mivel nincs munka a rizsföldeken. Ezekben az úszó falvakban a cölöpökre vagy csónakokra épített házakban szinte minden megvan, hűtő, TV, hifi torony. Sokakat vonz ez a megélhetés, a Mekong deltájából még jelentős vietnámi kissebség is feljön ide. Utálják is őket rendesen. A Mekong deltája ősi Khmer terület volt, de valamikor a XVII.sz.-ban az akkori Király megengedte, hogy vietnámiak telepedjenek az ország egy néhány ezer fős, Prey Nokor-ként ismert településére. Ma ezt a várost úgy hívják Ho Chi Minh City...
Egyre több párhuzamot vélek felfedezni a közép-európai történelemmel, és egyre nagyobb szimpátiát érzek az itteniekkel.

A tó nagyon jó program volt, sok szocio képet lehetett csinálni. Folyékonyan beszéltem egy kissráccal, aki elmondása szerint 3 hónapja kezdett el angolul tanulni. Olyan szinten volt, mint én 21 év után. Reggel leült a fa alá a könyvvel, este pedig meg felkelt. Rájött, hogy ebből tud majd megélni.
A hajó megállt egy aligátorfarmon is. Mivel ez tipikus turistás, azt hittük plusz pénz lesz, de nem.
A nagy melegben vettem egy jéghideg kókuszdiót - Isteni volt!

A naplementét a közeli Phnom Krom tetejéről, az ott található Buddhista templomból néztük meg. Udvariasan megkértek minket, hogy adományozzunk a felújításért: nem tettük, de nem voltak rosszallóak.

Búcsúzóul Angkortól még visszamentünk a Reasmey Angkor Traditional Khmer Massage nevű helyre egy utolsó masszázsra: Guri, Kismedve, Kaksi meg én. Amíg nekünk ez nekünk élményszám, addig a helyieknek ez a mindennapok része: ülnek/fekszenek az utcán és ott masszírozzák egymás talpát. Akár férfi-férfit is. A szokásos lábmosás után Kismedve nagyon megrémült, amikor Ő is egy férfit kapott. Szóltam, hogy ezen változtassunk, ha lehet - teljes megértéssel fogadták. Ismét jól megropogtattak minket :)

Visszatérve a Guesthouse-ba a srác nagyon csalódott volt, hogy nem adom el neki a mobilom...

Január 06.

"Rohanós" volt a mai napunk. Reggel 7:00-kor elbuszoztunk Kampong Thom-ba. Érdekes, de a buszjegyet meg tudtuk venni még tegnap a guesthouse-ban :)
NS tervei szerint innen észak felé vesszük az irányt, hogy kilukadjunk megint valahol Thaiföldön. Remélem sikerül, mert az én vízumom csak 11-éig tart, ha addig nem jutok vissza akkor mehetek Phnom Penh-be újat kérni. Mondjuk kedvemre lenne, a Tonlé Sap-ról állítólag szárnyashajó megy a fővárosba, és 1 nap alatt le is ér. Az északi rész ahová tartunk, teljesen turistamentes, jókora dzsungelen kell átvágnunk.

Nem volt egyszerű fuvart találnunk. Már a hiénák az állomáson sem voltak érdekeltek, hogy elvigyenek minket amerre akartuk. Volt aki motorral akart napokig vinni. Szokás szerint megint én mászkáltam N.Sanyival, de probléma volt, hogy meg sem tudtuk mondani pontosan merre/hova szeretnénk menni: három féle térkép létezik összesen erről a régióról, de mindhárom különböző úthálózatot mutatott. A helyieknek ha megmutatod, azok meg el se tudják olvasni, volt aki fordítva tartotta. Miután végigjártuk az összes utazási irodát és Hotel portáját, kimentünk a piacra - hátha lesz valami kereskedő. Egy inkább franciául beszélő öreg végül azt mondta, tud valakit aki elvinne minket és Ő már járt arra egyszer 20 éve.
20 perces alkudozás után 350$-ban megállapodtunk. Kiderült, hogy a "valaki" az unokaöccse és annak még 2 haverja. Egy kis kerülővel elmentünk a házukhoz, ahol összepakolták 3 napi cuccukat és 10 óra után el is indultunk Preah Vihear felé. Ők négyen, mi hatan egy 2500-as platós Toyota-val.

Közben a többiek a buszállomáson találkoztak egy magyar csajjal. Egyedül utazott, Laoszból jött Vietnám felé tart, budapesti lakását kiadta :)

Egy ideig visszafelé mentünk a főúton (ami az ország egyetlen aszfaltozott útja a főváros és Angkor között), majd beszartunk...
Kifogtuk a helyi Schumachert, 120 alatt alig ment (video). Életemben nem féltem még autó(ba)n, de ma a platón, ahogy ez a srác vezetett az valami őrület!
Kambodzsába érvén ugyan jobb oldalon közlekedünk, csak az a sajátos helyzet van itt, hogy az országnak nincs saját autóimportja - jóformán minden jármű Thaiföldről származik, így viszont jobbkormányos!
A fenti kettő kombinációja elég rémisztő...

Benéztünk még Sambor Prei Kuk-ba, kisebb templomromok, nem olyan impozánsak. Emberek függőágyon heverésztek a romok között, mint akinek semmi dolga egész nap. Vajon mit csinálhatnak ?!??

Továbbmenve a dzsungelben a srác csak akkor lassított, ha valaki szembejött. Itt már csak poros földutakon mentünk, többször megálltunk, mindig bütykölt valamit a motoron. A plató oldalán szétültük a hátsónkat, nekem rettenetesen sajog. Estére végre megérkeztünk Ta Seng-be (lat. 13° 24.590'N, long. 104° 47.363'E), a Preah Khan romok melletti kis faluba - feledhetetlen élmény volt! Ahogy megálltuk az autóval a falu közepén, az egész falu odasereglett, de a kissrácok biztos. Ők szerintem először láttak fehér embert.

Eddig is bármerre jártunk és itt is, mindenhol zászlók, és székelykapu méretű politikai táblák nagyon sok ház előtt. Furcsa, mert ezek egységesek, mindegyik világoskék, azonos méretű - és 4-5 fajtát láttunk eddig. A legtöbb a kambodzsai néppártot hirdeti. Nem igazán tudtuk meg miért teszik ki az emberek a kapujukba, hogy milyen a politikai hovatartozásuk, gondolom a demokrácia egyik megnyilvánulása ez.

Mivel "szállást nem foglaltunk", a falu vezetője fogadott be minket: szó nélkül felajánlotta, hogy az ő házában aludhatunk. Sanyi ki akart menni a romokhoz aludni, de ezt Guri, Kismedve meg én nagyon nem támogattuk. A falu rendőre pedig egyenesen meg is tiltotta.
A szállásunk igazán autentikus: cölöpökön álló huzatos viskó. Nem hiszem, hogy áradásos területen lennénk, a cölöpök szerintem inkább az állatokat (főleg a kígyókat) tartják távol, a ház alatti rész a száraz évszak nappallainak melege elől pedig kellő hűvöst nyújt. Ez a "szociális helység" (alias nappali). Itt tárolnak, mosakodnak, dolgoznak, esznek és társalognak. Éjszaka pedig a háziállatok telepednek ide.
Eddig nem volt probléma a tusolás, de most kihívás volt. Az esőgyűjtő bödönből vizet merve próbáltam lelötykölni az út porát...

Messze bent vagyunk a dzsungelben, itt nincs közvilágítás vagy áram a házakban. Este a faluban valamiféle ünnepség volt, egy nagy focipályán bömbölt a zene, táncoltak az emberek. Fejlámpával mászkáltunk még a porban, majd megittunk egy sört, fizettünk a helyieknek is.

Január 07.

Fáztam tegnap éjszaka. Éjszak fel is kellet öltöznöm, nagyon lehűlt a levegő.
Reggel adtunk 10$-t a házigazdának (nehogy a guide még lenyúlja), majd a 2 rendőrrel elindultunk megnézni Preah Khan-t. Ezek nincsenek restaurálva, éppen csak azért látogatható, mert mindenhol ki van jelölve az aknamező. Mindenhol, ahol még nem fésülték át a földeket, ilyet látni kordonnal körbejelölve. A fotó kedvéért bementem az egyik kordon mögé úgy három métert, de nem kicsit fost@m...

Hihetetlen domborművek hevernek csak úgy a dzsungel közepén, erre a kutya se jár. Megnéztünk még egy ilyen eldugott helyet három templomrommal, majd továbbmentünk. Az út itt azt jelenti, hogy viszonylag folyamatosan vannak olyan helyek a fák között, ahol elférünk. Felvettünk egy motorost is. A dzsungelben ment, addig tolta. A 2 segítő srác, akik a platón utaznak velünk, rutinosan ráült. Én már nem tudok hogy ülni, mert Schumacherünk ma sem megy lassabban, csak az út rosszabb. Teljesen szétverte már a plató a seggem, az oldala meg a hátam.
Útközben ha elakadtunk, akkor a két srác segített kitolni. Egyszer beakadtunk egy rozoga hídba: alá kellet pallózni, a másik helyen nem volt híd, egy időszakos patak vájta meder állta utunkat. A srác off-road-osokat megszégyenítő ügyességgel buktatta át a Toyotát, majd átlósan leeresztette a verdát a patak aljára és hirtelen felkapatott a túloldalra.

Du.-ra beértünk végre egy faluba, ahol a guide-unk előleget kért, majd tankoltunk műanyag kannából. Mi addig kaja után néztünk, a főutcán árult egy asszony valamit, amiről csak annyit tudtam megállapítani, hogy növényi eredetű, liszt v. zöldségpaszta olajban kisütött változata. Megkóstoltam, és kértem is 150 Riel-ért egy egész zacskóval. Valami isteni finom volt !!!
A főutcán disznók, kakasok, farönkök és hatalmas kátyúk. Hát nem kétirányú.

Továbbmenve sűrűsödött a dzsungel, néha megálltunk és kiugrott a két testvér, hogy irányítsa Schumachert. Megirigyeltem a srácokat a "turbánjukkal", megkértem, hogy nekem is kössék meg az Angkorban vett sálamat. Hát az inkább díszsál volt, mint használható, de még így is nagyon jól bevált, és meglepetésemre egyáltalán nem volt meleg vagy fullasztó.

5-re megérkeztünk Kulen-be, és még volt annyi időnk, hogy továbbrohanjunk Koh Ker-be. Nem tudtunk volna bemenni (az NP alkalmazott azt mondta, hogy a helyi karhatalom fegyveres képviselője is jelen kellene, hogy legyen, Ő meg már elment) de egy kis kenőpénz megoldotta a dolgokat.
Koh Ker csak rövid ideig (i.sz. 928-944) volt a Khmer birodalom központja, de ilyen rövid idő alatt is impozáns építményeket emeltek itt. Hát nem az a turistaparadicsom, látszik, hogy alig járnak ide. Angkorral szemben ezt tényleg csak néhány éve tárták fel (mármint egy töredékét), 1000 évig a dzsungel zárta körül. A piramisszerű templom tetejéről körbe-körbe csak a dzsungelt látni. Elmélyedtünk fél órára, amíg lement a nap.

Az esti szállásunk Kulen-ben (Koh Ke Guesthouse) nagyon rendben volt. Áram ugyan nem volt, de helyette szúnyogháló az ágy felett, csempézett zuhanyzó meg pottyantós WC.
Annyira magával ragadott ez az autetntikus hangulat, hogy kimentünk a faluba, valami kaja után nézni - nem akartam dobozt enni, pedig még van. Oda mentünk, ahol a legtöbben vannak, nehéz ilyen helyeken a "központ" fogalmát meghatározni. Érdekes, hogy itt aztán tényleg nincs fogyasztói társadalom, az étkezés mégis szolgáltatásként jellemző. Itt az utcán eszik mindenki, és még a legszegényebb is "veszi" az árusoktól. Aztán lehet, hogy e mögött valami kaláka van, nem tudom.
Kaksival, Kismedvével meg Gurival leültünk egy kiszolgáló előtt ahol a poros utcán voltak asztalok. Olyan fagyiárus pultból lehetett választani 4-5 fajtát, fogalmunk se volt mik azok. Mindegyikben húsok felcsíkozva, zöldségkarikákkal. Összhatás a sárgától a vörösig. Sáfrányosra nem vágytam, magyar ember mire mozdul, ha nem a paprikára! Elég bátornak éreztem magam, hogy a helyiek előtt bemutassam a pálcikával evés tudományát, hiába mondták, hogy ezt ők is villával szokták. A kaja, szerintem belsőség lehetett és valami horror erős!!! Mivel a pálcikával a rizst alig, csak a paprikacsíkokat sikerült az arcomba rakni, néhány falat után már olyannyira folytak a könnyeim, hogy a helyiek körbeállva röhögtek rajtam... Kenyerük nem volt, csak a sört tudtam küldeni rá folyamatosan, de az csak addig jó amíg nyeled, utána kétszer rosszabb.

Szerintem egy ideig még mesélnek erről a hülye külföldiről, aki "csakazértis" megette...

Január 08.

Utunk eddig sem volt szürke, de az elmúlt 24 óra eseményei igen tartalmasra sikerültek...

Tegnap este még lefekvés után azt hallottuk Kismedvével, hogy valamik mászkálnak a deszkafalakon. Fejlámpával zavargászva (ami nem egyszerű!) kerestük a csótányokat, és amikor benzinpalackkal végre szétlapítottam néhányat (esküszöm nagyobbak voltak mint a palack, szétfröccsenve vagy 10 cm-es pacák maradtak), akkor a többiek is eltűntek. Intelligens lények ezek :)
Az esti méregerős kaja meghozta hatását, olyan gyomorgörcsökkel ébredtem, mint még soha. Igénybe is vettem a zománcos budit, érdekes, hogy papír nem volt csak öblítős.

Furcsa jelenség, amiről még nem írtam, a teherautók. Szinte mindegyik platósnak le van vágva a kabinja, szélvédője sincs. Nem tudom mire jó ez, így nem fülled be a sofőr az biztos, viszont bukósisakban van minden kamionos. Vicces látvány egy IFA méretű kabriót így vezetni, ma is láttunk egyet :)

Ma „autópályán” folytattuk utunkat. Ha jól értelmezem az egyik térkép szerint ezen a nyomvonalon tényleg az lesz, de egyelőre, még csak a fákat vágták ki. Kitaláltam, hogy ráülök a táskámra, mert már nem bírtam a vason tovább. Így egész kényelmes!
Tbeng Meanchey-ben megálltunk egy üdítőnyi pihenőre, arra gondoltam, milyen hasznos lenne egy kefe a sok poros cuccomnak. Be is mentem az egyetlen „kismindenes boltba” a faluban és mivel angolul nem beszéltek, megpróbálkoztam az Activity-vel. Jó néhány percig eltartott -tovább, mint gondoltam- irtó mókás volt, közben nagyokat mosolyogtunk :)

1 óra körül megérkeztünk úticélunkhoz, Preah Vihear-ba. A kicsi város a hegy tövében, de a templomrom szó szerint a határon fekszik, olyannyira, hogy súlyos konfliktus tárgya volt ez Thaiföld és Kambodzsa között, melyek után 1962-ben a Hágai Nemzetközi Törvényszék utóbbinak ítélte az 522m magas hegycsúcson lévő szent helyet.
Ellentmondásos infóink voltak arról, hogy itt át lehet-e menni a határon, az LP szerint nem, de más turistákat kérdezgetve útközben igen. A helyiek is azt mondták, hogy itt nem fogunk tudni átmenni, így azt találtuk ki, hogy egyikünk elmegy megkérdezni a határőrt. Ez a valaki (megint csak) én lettem: a csapat összedobott némi pénzt, hogy egy helyi srác mopeddel felvigyen vagy 400m szintet alig 40 perc alatt. Többször leszálltam ugyan, de a kismotor így is alig tudott felkapaszkodni a helyenként hihetetlen poros kaptatókon.
Fent a templomban vagy 2000 turista, és majdnem biztos vagyok benne, hogy én voltam az egyedüli aki Kambodzsából jött oda - mindenki más a thaiföldi oldalról. Csodás kilátás nyílik innen minden oldalra. Thaiföld felől szinte légkondis busszal meg lehet közelíteni, kambodzsai oldalról viszont csak így, több napos poros dzsungeltúrával kerülhet ide valaki (érdekes, hogy a polgárháborúk és a vörös khmerek rezsime alatt thaiföldi oldalról folyamatosan üzemelt, Kambodzsa felől pedig meg sem lehetett közelíteni).
A tömegben mozogva minden oldalról ámulatba ejtett arcok néztek vissza, annyira poros és koszos voltam. Hja, utaztak volna ők nyitott platón 3 napon keresztül úttalan poros utakon...és akkor arról, hogy mennyire fáj az ülepem, még nem is szóltam semmit...
Szembemenve a tömeggel elmentem a kambodzsai határőr mellett (le sem állított) és eljutottam a thaiföldi bódéig néhány száz méterrel odébb. Kedvesek voltak, megmutattam a magyar útlevelemet és nyomatékosan rákérdeztem, hogy ezzel átjöhetek-e itt. Éppen valami babot ebédeltek, és határozottan mondták, hogy persze! Ezek után boldogan rohantam vissza a többiekhez.

Kifizettük Tony-t és Schumachert (a többiek eddig nem engedték el őket, ki tudja...), majd mindannyian átpakoltunk egy másik 4WD-re, hogy felmenjünk ott, ahol előbb a motor nem bírt...
A templom 16:00-ig volt nyitva, így pont volt még másfél óránk körbenézni, fotózni. Szép. Érdemes ide eljönni, mondjuk nem kambodzsai felől.

4 után találkoztunk, majd megindultunk a thai oldal felé-immáron málhákkal. Ez is lett a baj. Most a kambodzsai egyből lekapcsolt bennünket, és közölte, hogy ez nem nemzetközi átkelő. Érthetetlen, de thai oldalról aki átjön megnézni a templomot szinte mindenki turista. Hajthatatlan volt, csak azt mondogatta, neki nincs joga átengedni, és ott menjünk vissza Thaiföldre, ahol kijöttünk...
Megint én tolmácsoltam, és hát tudtam, hogy ez a többieknek még csak-csak, de nekem a vízumom miatt sehogy se férne bele, mert innen 3 nap alatt nem tudunk visszajutni Aranyaprathet-be. Megpróbáltam hát egy kis pszichológiát: először a tudatlant, majd a megbánót és végül az elesettet eljátszani mintegy 15 perces fázisokban. Több mint sikeres voltam, mert az eredmény az lett, hogy hatunknak összesen 64$-t kellet lezsíroznunk és megígértük, hogy soha nem jártunk itt!
Néhány száz méterrel arrébb a thai bódé már üres volt (mert az alkudozással közben jól elment az idő, és csak 5-ig voltak ott a határőrök) így simán eljöhettünk mellette. Mákunk volt, mert kicsit tovább gyalogolva a buszok parkolójában még éppen zárt az egyik büfés, és elhozott minket a pick-upjával (megint csak platón :) Sisaket-be. Kis idővel azután, hogy elindultunk, csak azt vettük észre, hogy lassít a fickó, majd kövér gázt ad miközben átrobogunk egy katonai ellenőrzőponton. A katonák már ismerhették a járművet, ezért előre kinyitották a kaput, de amikor az elhaladó jármű platóján hátulról meglátták hatunkat hátizsákokkal, akkor azért az volt az arcukra írva, hogy itt valamit vétettek a szolgálati szabályzat ellen...

Sisaketben még el tudtuk csípni az éjszakai vonatot Ayutthaya felé: félig keresztülmegyünk az országon, holnap de. leszünk ott. Most itt ülök a vonaton és zötykölődünk, nagyon fülledt van, de legalább időtakarékosak vagyunk :)

Amíg várakoztunk, Kaksi vett az állomáson egy szokásos "pálcikára tűzdelt és kisütött"-et, itt Thaiföldön ez nagyon jellemző. Ezekről soha nem tudod, hogy mik is valójában, de most valami nagyon gyanúsat kapott ki: húscafatkák volt körbecsavarva valamivel. Egy falat után odadobta az állomás éhenkórász kutyáinak, de ők sem ették meg. Talán csirkebél lehetett...

Január 09.

Nem mondanám, hogy szétaludtam magam itt a 3. osztályon. Élmény ugyan a helyiekkel utazni, de tegnap azért 2. osztályra vettünk volna jegyet, ha lett volna. Már nem volt. A vonatok tele vannak ventillátorokkal, ott ahol nálunk lámpák vannak a vagonok plafonján, itt azok vannak beépítve - de a fülledt meleggel nem sokat bírnak.
Lopburi a következő célállomásunk, de először Ayutthaya-ig kell elmennünk, majd ott átszállni egy északra menő vonalra. Thaiföldön a vasúthálózat adja az ország gerincét és ebben a viszonylatban jónak mondható és nagyon olcsó. Arra jó, hogy az ország egyik végéből a másikba átjusson az ember, kisebb mellékágak nem igazán vannak. Nagyon egyszerű: északi, déli, keleti és észak-keleti vonal van, és tekintve hogy minden járat Bangkokból indul, az innen mért idő tulajdonképpen a menetrend. Mondjuk a 3. osztály az inkább 4.
Írtam már, hogy itt mindenhol van kaja? Még itt a vonaton is helyiek szállnak fel/le és kosarakból kínálják. Mindig másik nénikék/bácsikák jönnek velünk pár állomást és ezek az apró emberek valami éktelen hangon kiabálnak: húsok, lepények, édességek és gyümölcsök, hideg üdítők/sörök - minden van. Nem értjük őket, én úgy neveztem el őket, hogy "Hámiká"-sok: amelyek a szokásos rablóhúsokat árulják azok mintha ezt kiabálnák, hogy: Hámiká, hámiká ... :) Azt hiszem, megérdemlek egy hideg sört :)

Du. 3-ra megérkeztünk Ayutthaya-ba, innen 50-60 km lett volna Lopburi, de a vonat csak 1.5h múlva indult volna. Kismedvének volt az ötlete, hogy kérdezzünk meg helyi leszállókat akik a kocsijukhoz mennek, elvinnének-e minket. Időnk volt, így elkezdtünk kérdezősködni - szokás szerint megint én. Egy platós Toyota-s házaspár ugyan nem érett angolul, de egy biciklis fiatal srác fordított: 300 Baht-ot mondtam összesen, amire furcsamód nagyon megörültek (a vonatjegy azt hiszem 16 Baht lett volna 4. osztályon). Felpakoltunk (megint plató :o) és már lobogott is a hajunk. Közben félúton beugrottunk hozzájuk, hoztak nekünk vizet (pedig nem kértünk), tankoltunk és számolgattuk, hogy ez a fuvar kb. az üzemanyag árában van így neki. Amikor kiraktak bennünket Lopburi vasútállomásán és odaadtam a fickónak a 300B-t, nagyon hülyén nézett és akkor derült ki, hogy Ők 3000B-ra gondoltak. Hatalmas vita, rikácsolás, még az állomásfőnök is odajött - majd nemsokára rendőrt is hívtak.
A rendőrök szerencsére beszéltek angolul így nekik elmondtuk, hogy hülyék azért nem vagyunk, annyi pénzért Kambodzsába átvisznek minket. Hivatalosan udvariasak voltak (ismét úgy éreztem, hogy parancs szerint a külföldieket pozitív diszkriminációban részesítik), de azt mondták ki kell fizetnünk a kialkudott összeget. Mivel eszem ágában sem volt engedni, végül lementek 1000B-ra, de azt mondtam fejenként 150-nél többet nem vagyunk hajlandóak adni. Hogy mindenki boldog legyen, az egyik rendőr demonstratíve elővett 100B-t a saját pénzéből, azzal pótolta ki a mi 900-unkat (később gondolom visszavette tőlük ;))

A szállodánk nem túl high-tech, a melegvíz a legmagasabb komfortfokozat. Miután kicsomagoltam észrevettem, hogy kilyukadt a Cs.-nek tartogatott Black Panther a csomagomban - ahogy ezen ültem egész végig. Király - legalább lagert vettem volna, most minden tiszta pólóm odalett.

Este még elmentünk Kismedvével egy rövid sétára, de valamiért szarul volt a torkom és a gyomrom is, talán még a méregerős kaja és rá a hideg sör kombinációjától. Másra nem tudok gondolni. Dokitól kértem gyógyszert, remélem segít.

Január 10.

Jobban ugyan nem vagyok, de legalább rosszabbul se.

Ma kényelmes városjáráson voltunk. Itt Lopburiban is (mint Ayutthaya-ban) minden a városon belül van. Lopburit még a Khmerek rombolták le, és el is pusztítottak minden addigi éréket, így a legrégebbi romok az ő uralkodásuk idejéből maradtak fenn. Később aztán a Thai-oké lett és a Ayutthaya-i Királyság idején második főváros, majd főváros is volt. Egész nap nagyon meleg volt. Itt éppen valamiféle választások lehetnek, mert az utcán autók vonulnak plakátokkal és hangosbeszélőn buzdítanak, néha pedig még egyforma pólóba öltözött menetek is követik őket.
A szűk kis utcákon elképesztő helyen vannak itt üzletek, nagyon bírom őket: rettenetesen hangulatosak. Az egy két emeletes épületek földszintje a teljes utcafronti redőny fel/lehúzásával változnak át átmenet nélkül hálószobából pékséggé, vas-műszaki bolttá vagy éppen videotékává.

Az emberek itt nem szívbetegek. A jógának ez a bárhol ellazulós válfaja sikeres lehetne otthon egy-két multinál ...

Tetszik a vallás mindennapi életben betöltött szerepe is, persze a "vatikáni valutának" ebben a kultúrkörben is megvan a megfelelője (a lótuszok és az arany füstlemezek Buddha-ra itt sincsenek ingyen), de a keretek valahogy kötetlenebbek. Ma egy sírkertben például láttunk egy mókás Buddha-t :)

Tetszenek a buszok, ahogy kicifrázzák őket. Nem úgy mint Afrikában, hanem itt tényleg az a lényeg, hogy minél csicsásabb legyen.

Nem írtam még a kutyákról... Rengeteg van mindenfelé az utcán, gazdátlanul. Tuti hogy nem eszik meg őket és még sintér sincs. Meg macskát is alig láttam :) Az viszont furcsa, hogy mindegyik egy termetű: nincs tacskó és németjuhász, egalizáltan mindegyik olyan 40-50 cm magas középtermetű. Délben eldőlnek a meleg miatt és lehet, hogy itt szent állatok, mert ha valamelyik úgy marad, akkor sem mozdítják meg ... sok ilyet láttunk.

Du. a Phra Prang Sam Yot-hoz mentünk. Az egész város arról híres, hogy nagyon sok majom él itt, de ez az a templom ahol minden évben egy napon megterítenek nekik mindenféle finomságot és napokig megy a zaba. A kis piszkok egyébként nagyon ravaszak, simán letámadnak, és elvesznek tőled dolgokat. Az, hogy a kezedből, zsebedből kiszednek tárgyakat az rutin, de azt is figyelik, hogy mit hova teszel és csapatokban támadnak...
Nem vettem komolyan, amikor Guri táskájából kilopták a pzs-jét és cukorkáját, és éppen fotózgattam amikor vagy 4-5-en ugrottak rám egyszerre. Mivel csak 2 kezem van, választhattam, hogy mit szeretnék megtartani: a fényképezőm és a fejemről a napszemüvegem szerencsére maradt (mondjuk majdnem kettétört, amikor mindketten ragaszkodtunk hozzá), a Negrós zacskót a fotóstáskámból és a szobakulcsot a zsebemből viszont meglovasították...

A torkom már csak-csak rendbejött, de a szobába így elég nehéz lesz bejutnom - gondoltam. Egyszerűen nem tudtam mit csinálni, ezek felrohantak vele a fára és semmi pénzért nem adták volna vissza. Az a film jutott eszembe, amikor a Busman magokat rejt el az odúban, a majom pedig még akkor sem engedi el amikor az elkapja. Hát ezt ma nem tudtam hogyan kivitelezni...

A hotelben szerencsére ki tudtam dumálni a kulcsot, így miután kivettük a csomagjainkat elindultunk vonattal Bangkok felé. Mivel innentől kezdve megint külön programon mentünk, Kismedvével érzékeny búcsút vettünk a csapat másik 4 tagjától. Ők leszálltak Ayutthaya-ban, és mivel mi azt már láttuk, továbbmentünk Bangkokba azzal a tervvel, hogy holnap onnan is továbbrobogunk le a tengerpartra !!!

A pályaudvarhoz legközelebbi hotelben szálltunk meg 4$-ért (!!!), és a szoba mellé még kaptunk egy vizet is (mondjuk az nem volt túl bizalomgerjesztő). Este még belefért egy Night Market - ez kiváló program akkor amikor már nem tudsz mást csinálni. Ez nem hagyományos, hanem inkább modern piac - de nagyon tetszett, vettem egy inget és CD-éket. Valami ruhát mindig szeretek venni, de CD-éket nem szoktam. Itt viszont egymás mellé volt kirakva Diana Krall, Norah Jones és Sarah McLachlan - nem tudtam ellenállni 150B-ért!
Néhány hónapja építettek itt modern metrót, azzal mentünk és jöttünk is – már alig bírtam vonszolni a lábam.

Január 11.

Hát nem a legnyugodtabb éjszakám volt a tegnapi, de hát 4$-ért ez van ... Muszáj volt nyitott ablak mellet aludni, ez viszont Bangkok egyik legforgalmasabb pontja mellett némi zajjal járt.

De. megnéztük a Királyi Palotát (Wat Phra Kaew), nagyon szép volt! Az "Anna és a Király" c. film járt végig az eszemben. Csodás, hogy itt járhattam ezeken a helyszíneken. A történelem szerint az itt található arany Angkor-ból származik, miután azt leigázták és felgyújtották. Megpróbáltam megcsinálni mindazokat a top beállításokat amelyek a képeslapokon szerepelnek, de rá kellett jönnöm, hogy jónéhány montázs van köztük.

A Grand Palace után most "tudatosan kaptuk be a horgot" és a kínáltuk magunkat a prédázó tuk-tuk-osoknak. Körbevitettük magunkat a múltkori turista-útvonalon: standing-Buddha, Golden Mount, majd a "sponsor". Az álló Buddha nem nagy szám, de legalább ezt a formát is kipipáltuk, most már megvan mind a 4 fajta. Az "Aranyhegy" érdekes módon mesterséges hegy a város központjában, tetején egy szentéllyel és ingyenes kilátással a városra :)
A Chao Praya Suit-hoz megérkezve izgultam egy kicsit, hogy most letagadják, hogy 2 hete ott jártam vagy a szik tulaj ugyanolyan exkluzív modorral fogad mint a múltkor. Szerencsére az utóbbi történt, már készen vártak az öltönyeim. Vállban sajnos kicsit szűkre vették, ezért megbeszéltük, hogy du. majd visszamegyek érte. Mivel most nem voltunk "vásárló vendégek" a tuk-tuk-os nem várt meg. Nahát-nahát...

Arra gondoltunk megyünk egy turista kört a csatornákon, de inkább „metróztunk” a Chao Praya-n: a folyón végig kikötőpontok vannak, és a rajta üzemelő kompjárat pedig a város egyik "metróvonalaként" működik. Vannak sima és gyorsjáratok, amelyek csak a forgalmasabb helyeken állnak meg, pont mint a piros 7-es :)
Nagyon buli ezzel "metrózni", mert amellett hogy nézelődsz közben, tényleg gyors: a kapitányok és a dokkoló srácok 2 mozdulatból kikötnek sípszóra történő koreográfia szerint és aztán ugrás ám! Van, hogy 1 métert is kell ugrani a ki-be szállásnál :)

Meg akartuk még nézni a Wat Arun-t, de nem tudtunk hogy odajutni.

Du. még visszamentünk az öltönyeimért, 19:09-kor pedig indult a vonatunk Hua Hin felééé!


Isteni, hogy az utolsó pár napot a tengerparton tölthetjük.

Január 12.

Tegnap estére értünk Hua Hin-be, ez nem olyan tipikus turista hely mint Phuket vagy Pattaya, ez inkább helyieké. Olyannyira, hogy itt van például a Királynak is a nyári rezidenciája. A vasútállomás (gondolom ezért) nagyon szép autentikus, külön királyi váró van.

Az állomáson egy kisteherautós taxis srác felajánlotta, hogy elvisz minket a legolcsóbb hotelbe - ami persze nem elsőre lett meg, de hát ehhez már hozzászoktunk. Most inkább a főutcán, mint parton vagyunk, de ez három perc gyaloglást jelent mindössze 6$-ért :)
Ennyi pénzért otthon kollégiumi szobát se kapok, mondjuk ez a színvonal nem is éri el még azt se :)))

Azt sem írtam, hogy a vonaton idefelé próbáltuk kihasználni a 3. osztály előnyeit és dumálni a helyiekkel. Egy fiatal lány ült velünk szembe, aki nem igazán beszélt angolul, de mivel gazdasági napilapot olvasott - gondoltam érdemes próbálkozni. Mivel időnk volt, ezért az öt órás út alatt némi rajzolgatás, egy idős néni és 3 másik fiatal srác segítségével annyit sikerült megtudnunk, hogy nővérként dolgozik, és Thaiföld legészakibb részéből utazik a legdélebbi csücskéig - ott dolgozik. Közös fénykép, egyebek majd búcsú.

.........

Az utazás utolsó három napja helyhiány miatt itt nem, de képekkel linkelve a www.marecsko.hu/cambodia/utinaplo.php -én megtalálható.
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
zebrina - 2008.09.09. 15:17

Rendkívül jó beszámoló! Nagyon élveztem végig és most megkeresem a befejezést és a képeket. Köszi!!


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!
Magyar  Română  Slovenčina