A két Komárom

Magyarország Komárom

Ott-tartózkodás ideje: 2008. okt. 04.  - 2008. okt. 05. (1 nap)

2 hozzászólás I 5 506 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. okt. 10. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar daci Beszámolója

Cimkék: erőd  Komárom  Révkomárom 

Belföldi turizmus rulez, ennek jegyében két napot Komáromban töltöttünk, mely látogatás másik, komoly súllyal szereplő oka az itt található erődök felkeresése volt. Az erődrendszer annyira ütős - még részben lepusztulva is-, hogy utólag kezdem szégyellni magamat, hogy eddig nem jártam itt. Van persze berendezett múzeum is, erődtörténet, hadászat, kenyérkészítést, miegymás, de még ezek nélkül, pusztán a régi falak közt, vagy a katakombákban járkálva is élvezhető lenne. Közép-Európa legnagyobb, épen maradt erődkomplexuma éles harcban sosem vett részt, mire teljes egészében kiépült, a világ és a technikai fejlődés beelőzte, a gépesített harcászat meg teljesen értelmetlenné tette. A későbbiekben az oroszok robbanóanyag raktárként használták, de ami ennél is bénább, az az, hogy a Csillag erőd hosszú évekig szükséglakásoknak és ÁFÉSZ zöldségtárolónak adott helyet. A beléptető rendszer korrekt, a Csillag és az Igmándi erőd egyaránt látogatható a Monostori erőd jeggyel, viszont irreálisnak tűnik a kőtárban használandó 2000 forintos fotójegy. Kicselezhető. A Csillag erőd mellett áll egy régi vasúti-vagy katonai- magasles. Arra felmászva fentről, saját szemmel is meggyőződhetünk a névválasztás okáról. Az erőd –annyira nem meglepő - csillag alakja szépén kidomborodik az azt körülölelő kukoricatáblából.

Az oroszok azért komoly nyomokat hagytak maguk után, a lőszerraktárként üzemelő erődben a cirill betűs firkák jelentik a legkisebb gondot, ennél sokkal trébb, hogy pl az istállókban egykori márvány itatókból szinte alig maradt valami épen; mindenféle értelem nélkül verték le őket a falról, és ez csak egy kiragadott példa a sokból. Hosszabb távú, magyar-szlovák közös cél, hogy az erődítmények az UNESCO világörökség listáján is szerepeljenek, az idei felterjesztést visszavonták, mondván kivárják a legoptimálisabb pillanatot és tutira mennek. Mindenképpen ott lenne a helye a listán, viszont az is vitathatatlan, hogy volna még mit tatarozni, hogy tényleg méltó formában várja a turistákat a négy erőd.

Érdemes benézni a városháza épületében kialakított tengerhajózási múzeumba is, itt a kiállított tárgyakat egy Juba Ferenc nevű ex hajóorvos gyűjtötte össze, majd jófej gesztusként a városnak ajánlotta fel. Az Árpád-kortól a második világháborúig rengeteg eszköz, és fotó tiszteleg a mára már megszűnt, de valaha sokkal szebb napokat látott magyar tengeri hajózás előtt. A magyar oldalon álló Komárom amúgy nem nagy eresztés látványosságok szempontjából, de ez érthető is, 1920 előtt itt szinte semmi nem volt, az eredeti komáromi város és a városmag a túlparton alakult ki. Na, oda viszont mindenképpen át kell nézni, van minden, amit a revíziótól, s historizáló romantikától átitatott kulturturizmus megkíván. Jókai, Klapka és Lehár szobor, tiszti kaszinó, Szent-András templom, satöbbi, satöbbi. Tényleg szép kis város, a történelmi részek egy kupacon, könnyen végigjárható közelségben, jól karban tartva.

Kreatív és látványos az Európa udvar is, itt a kontinens különböző nemzeteinek és építészeti stílusainak szellemében alakították ki az épületeket, a kis téren álló szoborpark alakjai meg a magyar történelem jeles személyeit idézik. Az északi oldalon álló erőd, más néven öreg vár nem túl felhasználóbarát, nem elég, hogy csak legalább 10 fős csoportban látogatható, a szándékot 5 nappal előre be is kell jelenteni. A Duna és a Vág torkolatánál álló komplexum kívülről sokat nem mutat, itt is inkább a térképeken, vagy légi felvételeken bontakozik ki jobban a formája. Viszont, ha már visszafordul az ember a bezárt kapunál, érdemes megnézni a vár mellett álló Selye János Egyetemet. A hídon átkelve kb csak a jobboldali részekkel érdemes foglalkozni, a balra található paneltelep és ipari kikötővel ötvözött hajógyár nem nagy élmény, hacsak nem indusztriális beállítottságú, vagy a szocialista építészeti vívmányok rajongója az ember.
Értékeld az élménybeszámolót!
6.7 (9 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
salga - 2008.11.05. 20:41

Ajánlom mindenkinek, szerintem roppant érdekes az erőd föld alatti részeiben barangolni.

Koga - 2008.11.05. 15:55

Hát ez... nem igaz. Dac, pont egy héttel előtte jártunk mi is ott... Legközelebb szólj, ha ismét "Fedezd fel hazádat" mozgalomban tevékenykedsz. :PLátom, te is képben vagy azzal, hogy visszavonták a világörökségi nevezését... :SA Csillag erődben és Igmándiban nem jártunk... a "szlovák" erődben (Régi- és Újvárban) sem, mert csak tizenvalahányas csoportokba lehet megnézni, mi meg ketten voltunk. :(


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Az itthon.blog.hu ajánlásával
somló Somlói borvarázs
 ?A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebb egy pohár bor mellett.? ?...
mór Borozzunk Móron!
Ha MÓR, akkor BOR! Ha október, akkor Móri Bornapok! Nem is lehet ez másképp, mint sok éve már. Az...

Magyar  Română  Slovenčina