Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe [1998]

Ott-tartózkodás ideje: 1998. júl. 15.  - 1998. júl. 16. (1 nap)

1 hozzászólás I 5 827 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. dec. 19. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar julay Beszámolója

Cimkék: Himalája  Kashmir  Ladakh  Leh 

Az elmúlt hetekben elkezdtem írni egy hosszabb beszámolót Ladakhról:
http://julay.nolblog.hu/
[ez a harmadik része]
--------------------------------

1998. július 15. szerda
Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik. A lakóhajók többségén ugyanis nincsen rendes szennyvízelvezetés, a vécé egyenesen a tóba ömlik. Végül is én is ugyanazt a vizet ittam egy hétig és még élek. De ma végre, már itthagyhatom Srinagart és nekivághatok a magas Himalájának!

Nagyon korán felkeltett egy kisegér cincogása. Gyorsan összepakolok, megreggelizek. A cseléd, Faruq, elkísér a buszhoz. Ahogy a buszállomás felé sétálunk, megtudom, hogy vendéglátómat Rashidnak hívják. Faruq tesz egy számomra már nem váratlan kísérletet, hogy baksist kérjen a kíséretért. Rengeteg a koldus, a rokkant, vagy annak látszó kéregető a buszok körül, ezért csak nagy nehezen tudok neki adni valami aprót. Végül is 30 Rúpiával megúszom. A tömött autóbuszban rajtam kívül csak két ausztrál srác és egy koreai pár külföldi.

Amikor elindul a busz és egy óra múlva még mindig Srinagar utcáin tekergünk, eszembe jut Móga János könyve 1980-ból. Minden kísértetiesen ugyanúgy történik. (vö. MJ. Kalandozásaim Indiában) Amit ő még nem említett, az a sok indiai kormánykatona. Sonamargnál megáll a busz. Megrohamozzuk a teaházakat, a kifőzdéket. Ha nem látnám ezt a rengeteg szemetet a házak körül, ha muskátlik is volnának az ablakokban, akkor zavarbaejtő módon hasonlítana a táj egy alpesi üdülőhelyre. Hatalmas fenyőfák láthatók a hegyoldalakon, tőlük magasabbra pedig a margok, vagyis havasi rétek terülnek el. A hegyek csúcsain pedig már helyenként meg-megcsillan a hó is. Egy teaház teraszáról nézem ezt a csodálatos vidéket, közben forró teát kortyolgatok.

A falut elhagyva viszont megáll a buszunk és az addigra egész hosszúvá vált konvoj. Csak délután 2-kor nyitják meg azt az utat, mely végül Kargilba vezet a Zodji La-n keresztül.

Szomszédommal beszélgetek, aki egy Uttar pradesh-i 23-25 év körüli közgazdász főiskolás. Viszonylag jól beszél angolul ezért a formaságokon kívül másról is tudunk beszélgetni. Már elég nagy magasságban járhatunk, amikor a jobbra elterülő mély völgyben, mintegy 1000 méterrel alattunk, valóságos zarándok-gyülekezetet látunk. Tényleg zarándokok, és az Amarnath barlanghoz jöttek, ami hindu vallásos kegyhellyé vált a benne lévő furcsa alakú jégképződmény miatt. (Egy nagy fallikus szimbólum, - mint többnyire a hindu vallásos szimbólumoknak, valamilyen nemiséggel kapcsolatos jelentésük van.)

A Zodji La felé nagyon veszélyes az út. Érthető, hogy miért csak délután engedik át a forgalmat: délelőtt a Srinagarba menő járműveké volt a pálya, de ha most valaki szemből jönne, akkor egyszerűen nem férne el egymás mellett két busz. A kifagyás okozta aprózódás miatt sok helyen még ez a vékonyka út is meg-megszűnik, alig tudunk tovább araszolni. Az utat hetenként szinte újra kell építeni a sok kőfolyás, hegyomlás miatt. Ezt persze az indiai kormánykatonák végzik – valószínűleg ingyen. Mivel ez egy stratégiailag nagyon fontos út – ez köti össze Ladakhot Srinagarral -, nem engedik, hogy sokáig romos állapotban legyen.

Az utasok közül egyre többen rosszul lesznek. Sokan egyszerűen kihánynak az ablakon, de ezt senki sem veszi illetlenségnek, s úgy tűnik, hogy még csak nem is tartják cikinek. Persze, ha az út állapotát, a busz lengéscsillapítóit, a nagy tengerszint feletti magasságot és a dieselfüst hatásait halmozzuk ez a tömeges rosszullét érthető.

Hosszas erőlködés után buszunk felér a Zodji La-hoz. Hiába keresem a tengerszint feletti magasságot jelző táblát, csak lábban adják meg ezt az adatot; jöhet a számolgatás. Ráadásul a Zodji La után az indiai hatóságok találtak egy pár méterrel magasabb földrajzi pontot, és elnevezték India kapunak. Így a történelmi hágó, amely az elmúlt évszázadokban az egyetlen összekötő karavánút egyik legnevezetesebb pontja volt, mára elvesztette hírnevét és jelentőségét. A hágó után megváltozik a táj jellege és az időjárás. Egy „bifurkáló” gleccservölgy legtetején, a „gleccsernyeregben” visz az út. [Ilyen kifejezés, hogy „glaciális bifurkáció” tudomásom szerint nem létezik.] A gleccser egyik fele még a Sindh-folyóba olvad, a másik viszont már a Draas-ba. A gleccser kifejezés túlzás: helyenként firnhó látható magában a gleccservölgyben. A szikrázó napsütést viszont felváltotta a szemerkélő ónos eső. Kiszállunk a buszból, hiszen egy katonai ellenőrzőponthoz értünk. Furcsán érzem magam rövidnadrágban és alig összegombolt ingemben a téliessé vált időben. A katonai ellenőrzőpontnál jókora táblát látni: „Kapaszkodj meg! Előtted terül el a Ladakh-i völgy.” Ehhez hasonló figyelemfelkeltőnek szánt útjelző táblát nagyon sok helyen látok még a későbbiekben.

Alig hagyjuk el az előbbi katonai ellenőrző pontot, máris itt a másik. Itt már fel is jegyzik adataimat, nem úgy, mint az előzőnél. Valószínűleg túl sok külföldi tűnt el az utóbbi években ezen a vidéken. Az első falu, ahol megállunk, Draas. A falu határában állított tábla szerint „a második leghidegebb hely a Földön”. [Az első a szibériai Ojmjakon mínusz 78 ºC-kal.] Most szó sincs ilyen hidegről, de azért a busz utasai közül többen már felvették pulóverjeiket. Sajnos, nem tudtam elolvasni a hidegrekordot a falu szélén.

A megszállt övezet határán

Utunk egyre közelebb visz ahhoz a határszakaszhoz, amelynek a túloldalát 1962 óta már a pakisztániak ellenőrzik. Mindenfelé ágyúkat látni. Ki kell szállnunk a buszból, senki nem érti, miért is álltunk meg. Szomszédom ismeri a helyet, megmutatja, hogy a völgy túloldalán már Pakisztán van. Néha a túloldaliak át-átlőnek Indiába. A katonaság immár 36 éve tétlenül szemléli az eseményeket; a világ második legnagyobb létszámú de talán legrosszabbul felszerelt hadserege nem tesz ez ellen semmit. Elavult ágyúikkal még csak elrettentést sem képesek produkálni.

[Valójában Kasmirt már 1947-ben kettéosztották, északi és nyugati fele Pakisztánhoz tartozik, "Azad-Kashmir", vagyis "Szabad Kasmir" néven, déli és keleti része pedig Indiához. Jammu & Kashmir Államhoz. Az 1962-es évszámot valószínűleg azért említhette nekem egy helyi katona, mert a szomszédos hegyekben valószínűleg ekkor változhatott a hadi helyzet, de ebben azért nem vagyok biztos.]

Túl nagy kockázat világosban nekivágni a következő 15 km-nek. Szomszédom egy kashmiri napilapban meg is mutatja a legutóbbi incidensről szóló cikket. A legnagyobb baj nem is az, hogy a völgy túlsó fele már pakisztáni megszállás alatt áll, (ahogy Indiában mondják) hanem az, hogy ezt a területet vagy egy tucatnyi militáns terrorszervezet tartja kézben. Meg kell várnunk a napnyugtát, de talán még a Hold felkeltét is, és csak akkor folytathatjuk tovább az utat. Arra várunk, hogy feljöjjön a Hold, mert akkor talán a túloldaliak nem lőnek, hiszen ők muzulmánok és vallási jelképüket látva az éjszakai égbolton talán, esetleg megtartóztatják magukat a támadástól. De ebben senki sem olyan biztos.

Közben rendkívül unalmasan telik az idő. Napnyugtáig még csak-csak olvasgatok a magammal hozott könyvekből, de sötétedés után már zseblámpát sem szabad használni. A környéken tartózkodó indiai kormánykatonák nagyon készségesek, körbekínálják az utasokat az indiai „átlagétellel”, csapatival és dállal. A két ausztrál sráccal beszélgetek, ízlelgetve az ausztrál akcentust, közben néha-néha hangosan röhögünk a számomra igen furcsa kiejtésen. Ezt sem szabad. Hátha meghallják a túloldalon… Nincs mit tenni, beülök a helyemre és megpróbálok aludni.

Leh felé az Indus völgyében

1998. július 16. csütörtök
Három óra körül kelek fel arra, hogy buszunk elindult fényszóró és motor nélkül, a párnának használt polifoam matracom pedig leesett a busz cseppet sem tiszta padlójára. Négykézlábra ereszkedve próbálom megtalálni, de a sötétben csak összevissza tapogatok. Ahogy buszunk lassan, motor nélkül gurul lefelé Kargil irányába a „halál-szakaszon”, halk sustorgásra figyelek fel, az utasok többsége imádkozni kezdett: ki-ki a saját istenéhez. Allah, Krisna, Jézus nevét hallom az ülések felől, fentről.

Furcsa, cinikus és groteszk az emberi természet. Céllövöldében vagyunk; hús-vér célpontként ülünk a buszban. A völgy szemközti oldalán talán épp a Hezbollah emberei próbálják kivenni buszunk sziluettjét a holdfényben, de én csak a elveszettnek hitt matracommal foglalkozom, nehogy sáros, poros, vagy ami még ennél is rosszabb, hányásos legyen.

Tíz-tizenkét kilométert tesz meg buszunk a teljes sötétségben, így érkezünk meg a szellemvárosnak tűnő Kargilba. A városból, magából semmit sem látunk. Hajnali fél négy van, a sofőr megkér mindenkit, hogy ne menjen messze, fél ötkor indulunk tovább.

Kargil a legtöbb utazó számára csak egy olyan „egyéjszakás” város. Nagyjából félúton fekszik Leh és Srinagar között, így a buszok utasai kénytelenek itt tölteni egy éjszakát. Érdekes módon három kultúra keveredik a városban: a várost síita muzulmánok lakják, de kulturálisan már-már a buddhista területhez tartozik, közben dard nyelven beszélnek az emberek. Ezt a nyelvet, az alig két kilométerre lévő pakisztáni megszállt területen is beszélik, de az ottaniak szunnita muzulmánok és a legkevésbé sincs közük a buddhizmushoz. A várost ennek ellenére gyakran éri bombatámadás. Elektromosságot pedig vagy fél éve nem kapnak.

Napfelkelte előtt már ismét úton vagyunk. Múlbekh az első falu, amit érintünk. Itt csakúgy, mint Móga elbeszélésében, felszáll néhány új utas. Sokszor érzem magam annak a bizonyos könyvnek valamilyen „időben elcsúszott” szereplőjének.

A táj egészen megváltozott: káprázatos vörös színben pompázó „vastagpados” sziklák hullottak alá valamikor a széles talpú völgybe, mert alattuk porhanyósabb anyag található. Kicsit marsbeli hangulata van a tájnak. A felkelő Nap még inkább vörösre festi az egészet. Kár, hogy nem készítettem erről fényképet!

Míg tegnap még környékezett valamiféle rosszullét, ma hál’Istennek, semmi bajom sincs. Talán a rázós busz ártott meg (épp a hátsó keréken kaptam helyet), de lehet, hogy a nagy magasság. Az is lehet, hogy csak a folytonos nyaktekergetéstől, hogy minél többet lássak. A délelőtt folyamán két hatalmas hágón mászunk át a busszal: a Namika La-n és a Phatu La-n. Utána már az Indus völgyében visz az út. Khalatse faluban állunk meg ebédelni. A táj egyre változatlanabb, már-már azt mondanám, hogy érdektelenné kezd válni. Látszik, hogy az éves csapadékérték nagyon kevés lehet; szerintem, alig több 200 mm-nél. A felszínformálást egyértelműen a kifagyás és a nyári inszolációs aprózódás végzi. A folyóvízi eróziónak csak alárendelt szerepe lehet. A májusi olvadáskor lehet csak gyors leöblítésnek kitéve a felszín. Száraz, kietlen kősivatagok és tőlük nem messze 5-6 ezer méter magas, hósapkába bújt hegyek láthatók. A hegyek lábánál jellegzetes glaci-síkok, (angol nyelvű földrajzos szakirodalomban pedimentek) alakultak ki.

Az Indus mellett visz az út, folyással szembe megyünk. Egyre több helyen tűnik fel katonai tábor, ellenőrző pont. Lépten-nyomon eszünkbe juttatják, hogy stratégiailag milyen fontos helyen járunk. Nyugatról a pakisztáni megszállt terület, keletről pedig az 1962-ben megszállt, Aksai-Chin, Kínához tartozó terület határolja Ladakhot. A katonai jelenlétnek nagy jelentősége van ezen a tájon. Egész Indiát védi északról.

--------------------------------
Az elmúlt hetekben elkezdtem írni egy hosszabb beszámolót Ladakhról:
http://julay.nolblog.hu/
[ez a harmadik része]
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
gorasahab - 2010.03.11. 01:50

Élvezet olvasni. Én pont egy évvel utánad, illetve öt évvel előtted jártam arra. Boldog kilencvenes évekbeli utazások, ahh.


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina 
Kedves Látogatónk!

Az ongo.hu oldal jelen formájában már nem frissül, ezért az oldalon megjelenő információk elavultak lehetnek.
Jelenleg azon dolgozunk a háttérben, hogy megújult formában és új funkciókkal ismét a felhasználók rendelkezésére álljon az ongo.hu.
Hamarosan jelentkezünk!

Az ongo.hu csapata
ongo