2 hetes vonatos túra a Balkánon

Törökország

Ott-tartózkodás ideje: 2007. júl. 23.  - 2007. aug. 03. (11 nap)

7 hozzászólás I 14 420 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. jan. 06. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar ruba Beszámolója

Cimkék: Ankara  Arad  Athén  Balkán  Belgrád  Brassó  Bukarest  Bulgária  Görögország  Isztambul  Macedónia  Románia  Szerbia  Szófia  Thesszaloniki  Törökország  túra  vasút  vonat 

3 jó barátom(név szerint X,Y és Z) és én elhatároztuk, hogy csinálunk egy Balkáni vonatos hátizsákos túrát. 2en indultunk X-el Budapestről hajnali 5:50kor a Szegedre menő IC-vel(Y és Z később csatlakoztak) Szegeden átszálltunk a Szabadkára menő vonatra, ami 8:40re volt kiírva. Kicsi szakadt, legalább 40éves szerb sínbusz állt az állomáson. Nagyon hangulatos volt, amikor felszálltunk, a vezető meg a jegyellenőr még aludtak, arra keltek fel, hogy kinyitottuk az ajtót. A vezető magyar lehetet, megkérdezte tőlünk hány óra van, mondtuk neki, hogy 8:20, mondta, hogy akkor ideje lesz neki felkelniJ. Az út Szabadkára több mint 2 óra volt, köszönhetően annak, hogy a szerb pálya katasztrofális állapotban volt, és lépésben haladt rajta a vonat. Az utunk csak idáig volt biztos, ugyanis volt egy retúr jegyünk Szegedre, meg egy jegyünk Szabadkára(csak oda), innentől az út további sikere azon múlott, hogy lehet-e Balkan Flexi-Passt kapni. Ez a jegy 26 éven aluliaknak kb24ezer forintba kerül(a pontos ár árfolyamfüggő), 15 napra, melyet egy hónapon belül lehet leutazni. Szerencsénkre volt jegy, viszont a kiállítása nagyon időigényes volt, a Belgrádi vonat indulásáig meg csak 15 perc volt hátra. A pénztáros nő megkérdezte, hogy hova megyünk, mondtuk, hogy Belgrádba, és ekkor szólt a vonatnak, hogy várjon meg minket, csak mi erről akkor még ott nem tudtunk(hiszen mondott valamit egy mellette lévő nőnek szerbül, aki ezután elment), ezért már fel is készültünk rá, hogy megnézzük Szabadkát, erre amikor kézbe kaptuk a jegyeinket mondta a nő, hogy fussunk, mert a vonat ránk vár!
Teljesen ledöbbentünk, és kirohantunk, fölszálltunk a vonatra, sajnos még meg se köszöntük neki a kedvességét(később a jegyellenőrnek köszöntük meg, hogy megvártak). Amint fölszálltunk, már indult is a vonat. Ez sem volt valami luxus, az orosz elektrichkákhoz hasonlító elektromos motorvonat volt (vagy tán az is, ugyanis olyat még csak távolról láttam). Délután 3-ra értünk Belgrádba. Az első dolog az volt, hogy napijegyet vegyünk. Hát ez egyáltalán nem sikerült, kb. másfél órát bolyongtunk a főpályaudvar környékén, mire megértettem, hogy itt olyan nincs, hogy napijegy(azért tartott ilyen sokáig, mert mindenki csak szerbül beszélt). Ezután felmentünk a várba, megnéztük a sétálóutcát(nem emlékszem a nevére), majd még sétálgattunk kicsit a belváros többi részén. Miután besötétedett, úgy este 9 fele kimentünk egy busszal a reptérre, tisztálkodni. Ez volt itt az esti csúcsforgalom ideje, úgyhogy jó nagy volt a forgalom, mindenki-mindenki elé bevágott, a kocsik ablakán kihajolva anyáztak az emberek, vicces volt. A busz a város Újbelgrád nevű városrészén ment keresztül, ez egy hatalmas lakótelep, nagyjából 300,000 lakóval. A reptér várakozásainknak megfelelően tiszta volt és kultúrált. 23:20kor indult vissza a buszunk, és éjfélre értünk a belvárosba. Ezután 5 ig a várban ültünk a falon, mert szállásunk természetesen nem volt. 5kor elindultunk a vasútállomásra, mert már majdnem elaludtunk(ráértünk volna 6kor is elindulni). Az állomáson a vonat egy órát késett, ami több okból is idegesítő volt. Először ugye majd elaludtunk, de addig nem volt szabad elaludnunk, amíg fel nem szállunk a vonatra. Másodszor a kijelző nem működött, és a bemondó csak szerbül mondott be mindent, így nem tudhattuk mi van. Végül felszálltunk a vonatra, és rögtön elaludtunk(ekkor kb. 8óra volt). 11kor keltem arra, hogy nagyon meleg van. Sajnos a fülke ablakát nem lehetett lehúzni, ezért a fülke ajtaját nyitottam ki, de ez sem segített sokat, mert a vonat nagyon lassan ment (kb. 30-40km/h). Elég hamar elfogyott a vizünk, ezután 2l addigra kb. 30fokos sörünk maradt, így szomjaztunk. Ráadásul azt sem tudtuk, mennyi van még hátra(a terv szerint a vonatról 15:20kor szálltunk volna le Skopjében), mert teljesen ismeretlen dél-szerbiai kisvárosokban álltunk meg. Ezen felül a fülke tele volt legyekkel(kb 10db lehetett), amik szintén elég idegesítők voltak. Délután 2kor érkeztünk meg Nisbe. Itt tudtunk hideg ásványvizet venni! Ezután további gyönyörű hegyes-völgyes tájon haladtunk keresztül, továbbra is igen lassú tempóban. Itt figyeltem fel egy érdekes jelenségre, mégpedig arra, hogy a vonat minden egyes átjárónál lelassít, és emberek szálltak le róla. Délután 5re értünk Presevoba, a szerb-macedón határ Szerb oldalára. Ekkor már sejtettük, hogy nem fogunk leszállni Skopjében, hanem egyből tovább megyünk Thesszalonikibe. Itt 2 órát állt a vonat, először azt hittem, hogy ilyen sokáig tart a vonat átvizsgálása (bár az már akkor gyanús volt, hogy a határőrök 10perc után eltűntek), de a várakozás vége felé egy fiatal macedón gyerek, aki tudott angolul elmondta, hogy lerobbant a mozdony, és meg kellett javítani. Amíg vártunk leszálltunk, és az állomás épület előtt lévő csapból töltöttünk magunknak vizet. A két óra alatt folyamatosan két gépfegyveres katona sétálgatott fel-alá a vasútállomáson. Este hétkor indultunk tovább de nem jutottunk messzire, a határ Macedón oldalán(Tabanovci) is álltunk másfél órát, mint megtudtuk bozóttűz miatt. Itt egy slagból folyt folyamatosan a víz a peronra abból töltöttünk magunknak, bár nem vagyok meggyőződve róla, hogy az ivóvíznek volt szánva, de mindenki onnan vett vizet magának. Tovább indulásunk (kb. este 9) után hamarosan megpillantottuk a mindenfele égő mezőket, közvetlenül a sínek mellett is szépen égtek a tüzek. Ezek után még kb. 1órát álltunk Kumanovoban, azt már nem tudom miért. Itt már nagyon látszott a szegénység, ugyanis a házak jóval kisebbek lettek, mint Szerbiában és láttunk az állomáson egy sovány félmeztelen kisfiút, amint vizet vitt valahova(gondolom haza). Éjfélre értünk Skopjébe, természetesen nem szálltunk le, hiszen az eredeti terv szerint innen hajnali 3kor indultunk volna tovább, így nem lett volna értelme az éjjel közepén 3 órát eltölteni ott. Az éjszaka további része már eseménytelenül telt, hajnali 5re (Magyarországi idő szerint 4re) értünk Thesszalonikibe. Mivel a város nem túl szép, nem töltöttük az időt városnézéssel, egyből elindultunk le a tengerparthoz, strandolni. Út közben, miközben épp a térképet néztem, és próbáltam betájolni, hogy merre kell menni a strandra, odajött hozzánk egy boltos, aki épp nyitott, és a kezünkbe nyomott két üveg ásványvizet, és mondta, hogy “good”,megköszöntük neki de ő már ment is vissza boltba. Ezt nem igazán tudtuk mire vélni, és azóta sem értem, hogy ez mi volt. Leértünk a tengerpartra egy jó, kb. 5-6km-es séta után. Itt fürödtünk, olvasgattunk, és főleg aludtunk. Este 7fele indultunk vissza az állomásra. Nem messze az állomástól vásároltunk kaját, ezzel a kis kitérővel együtt kb. fél 9re értünk vissza. A vonat Athénba 22:30kor indult, de reménykedtünk, hogy előbb beáll, és fel lehet rá szállni. Hát nem így lett, 22:45kor állt be egyáltalán. Egy órával korábban ment egy IC, de nem akartunk azzal menni, mert nem akartunk helyjegyet venni(mivel azt a “bérletünk” nem tartalmazta). Később kiderült, hogy ez hiba volt, ugyanis Görögországban a sima gyorsvonatra is helyjegy kell, így bár a vonatról nem szállítottak le(mert a helyjegy nem kötelező),de az első 1 órát végig kellett állnunk, mert nem volt szabad ülőhely. Ez azért éjjel nem volt túl kellemes. 6-ra értünk Athénba. Vettünk napijegyet, majd elindultunk, először az Akropoliszhoz, mivel gondoltam, hogy ezt érdemes először megnézni, hogy még ne legyen akkora tömeg. Ezt nagyon jól is tettük, nyitáskor be is mentünk, ráadásul ingyen, mert elfogadták a magyar diákigazolványt! Amikor kb. 2órával később kifele jöttünk már egyre nagyobb tömeg kezdet lenni, a lépcsőn fölfele pedig már óriási tömeg haladt. Ezután még sétáltunk egy kicsit a belvárosban, majd kimentünk Pireuszba megnézni a kikötőt, meg azért is, mert innen megy a villamos a strandra. Ahogy 11fele kezdett egyre melegebb lenni, el is indultunk, és a delet, meg a koradélutánt ott töltöttük. Kimostuk a ruháinkat, majd kitettük őket száradni, ami a 35fokos melegben elég gyorsan ment. Késődélután elmentünk az olimpiai központba, és megnéztük azt is, épp George Michael koncert volt az olimpiai stadionban. Ezután már nem maradt sok időnk, ezért egy rövid belvárosi séta, és kajálás után ki is mentünk a vasútállomásra. Hasonlóan az előző éjszakához, most sem volt szabad hely az első két órában, de utána tudtunk aludni. Reggel városnézéssel kezdtünk majd délelőtt kimentünk a strandra fürdeni, és a nap hátralévő részét ott töltöttük. Este visszamentünk a pályaudvarra, ahol kiderült, hogy az Isztambulba menő vonat csak hálókocsikkal közlekedik, ezért nem engedtek fel a vonatra( azt mondta a jegyellenőr, hogy vegyünk jegyet 50Euróért!). Elmentünk megkeresni a buszpályaudvart, hátha ott több sikerrel járunk. Útközben találkoztunk egy Grúz néptánccsoporttal, akik éppen a buszukra szálltak föl, megkérdeztük őket, hogy nem vinnének-e el. Azt mondták, hogy nagyon szívesen, csak sajnos nincs több szabad hely, de megmutatták, hol van pontosan a buszpályaudvar. Szerencsénkre este 10kor indult még busz Isztambulba, és még hely is volt rá. Elindulás után lehetet választani, hogy kávét, vagy teát kérünk, reggel pedig ásványvizet kaptunk,mindez benne volt az árban. Rajtunk kívül mindenki Török volt, leszámítva egy örmény házaspárt. Nekünk meg az örményeknek vízumot kellett vennünk, amit a határon egy eldugott irodában meg is tehettünk, 20 euróért(a határra valamikor az éjszaka közepén érkeztünk meg). Reggel amikor felébredtem éppen feltünedeztek Isztambul első elővárosai. Hatalmas színes lakótelepek között haladtunk az autópályán, néhol egy-egy felhőkarcoló is feltűnt. Nagyjából fél óra után kanyarodtunk le, és egy néhány konténerből, meg egy kisebb parkolóból álló “buszpályaudvarra” érkeztünk meg, ami ráadásul egy kis völgyben volt, ahol csak néhány szakadt kertes ház állt. Megijedtem, hogy ez a buszpályaudvar itt a semmi közepén, de szerencsére páran leszálltak, és utána tovább indultunk. Örömöm nem tartott sokáig, ugyanis amint visszaértünk az autópályára, kifelé indult el a busz a városból, kissé megijedtem, de azért reménykedtem, hogy nem lesz baj. Nem is lett, nem sokára megint lejöttünk az autópályáról, és megérkeztünk a rendes Isztambuli Buszpályaudvarra. Hatalmas 6 szög alakú épület volt, mi a 146os kocsiálláshoz álltunk be… a Népligeti buszpályaudvar kis buszmegálló ehhez képest. Ittunk két kávét, összesen 1 líráért(150Ft), majd felszálltunk a metróra, és bementünk a belváros szélére(a metró csak odáig volt megépítve), onnan pedig villamossal mentünk a Sirkeci pályaudvarra(Ez a pályaudvar található a város európai részén, és régen az Orient-expressz végállomása volt), itt találkoztunk ugyanis Y-al és Z-vel, akik Belgrádi átszállással közvetlenül Budapestről jöttek. Az ő vonatuk 4 órát késett, de ehhez már hozzá szoktunk. Miután megérkeztek kimentünk a strandra, ami Isztambul külvárosában volt található, kb. fél órát kellett utaznunk “HÉV-vel”, amin megfigyelhettük a helyiek egyik érdekes szokását. A törökök ezeken a régi vonatokon azt csinálják, hogy beállnak az ajtóba, és így nem engedik azt bezáródni, és 80km/h-nál fél testüket kilógatva utaznak. Később mi is kipróbáltuk ezt , bár eleinte kissé félelmetes, de azért egész jó móka. Kiértünk a strandra, ami gyönyörű volt, és rajtunk kívül csak törökök voltak. Itt látszott először az iszlám vallás hatása, ugyanis a strandon több nő is állig felöltözve ült a parton, és várta, hogy a család férfi tagjai kijöjjenek. Persze voltak nők akik rendesen bikiniben fürödtek, mint bármelyik másik strandon. Visszaúton a vonatról láttuk, hogy tengeren rengeteg teherhajó várakozik, nyilván azért, hogy átkeljenek a Boszporuszon, nagyon komoly volt, ameddig a szem ellátott, hatalmas teherhajók álltak mindenfele. Estére értünk csak vissza a belvárosba, így nem maradt sok időnk, megnéztünk egy mecsetet belülről, ami nem volt messze a pályaudvartól. Gyönyörű volt , csupa arany, márvány stb. Ezután áthajóztunk Isztambul másik felébe, a Haydarpasa pályaudvarra. Ezzel meg is érkeztünk Ázsiába! Megvettük a helyjegyet az Ankarába 23:30kor induló vonatra. A vonaton 4 személyes hálófülkék voltak. A lányok egy török anyukával, és a lányával kerültek össze, mi meg 2 fiatalemberrel, akik Eskisehirbe utaztak. Jó 2 órát beszélgettünk velük, főleg a törökországi életről, illetve a magyarországiról. Elmesélték például hogy Törökországban már egyáltalán nem olyan meghatározó a vallás, mint a legtöbb iszlám országban, és hogy (számunkra) érdekes módon az isztambuliak a legkonzervatívabbak leszámítva az ország keleti részét( tehát pl. Ankara, vagy Adana sokkal liberálisabbak, mint Isztambul), aminek oka a sok gazdag nyugati turista. Éjjel kettőkor lefeküdtünk aludni. Reggel 7 kor keltett a kocsikísérő, hogy fél óra, és Ankarába érünk. Amikor kinéztem nagyon érdekes tájat pillantottam meg. Teljesen kopár már-már sivatagi köves dombok között kanyarogtunk. Mellettünk nyílegyenesen haladt egy újépítésű vasúti pálya, átvágva a dombokat, és néha hídon keresztezve a mi vonalunkat. Ez volt az építés alatt lévő Isztambul-Ankara nagysebességű vasút pályája. A kompár dombok között néha egy-egy megművelt földdarab volt található. Ezek nagyon elütöttek a környezettől, gyakorlatilag egy-egy zöld négyzet volt a kopár semmi közepén. Negyed óra elteltével a távolban feltűntek Ankara hatalmas lakótelepei. Érdekes módon a város egy “V” alakban fogta közre a vasutat, negyedóráig haladtunk úgy, hogy mindkét oldalon a vasúttól nagyjából fél-fél kilométerre hatalmas lakótelepek voltak, a kettő között meg semmi, csak a vasút. Aztán beértünk a városba, és pár perccel ezután már meg is érkezett a vonatunk a pályaudvarra. Miután leszálltunk megvettük a helyjegyet az esti vonatra vissza Isztambulba. Ezután elindultunk pénzváltót keresni, mert 4ünknek mindössze 6 lírának maradt. Azonban mivel vasárnap volt, egy pénzváltó sem volt nyitva, így vettünk mindenkinek egy-egy 4ed kilós kenyeret, meg egy kis virslit, azt ettük meg. Természetesen emiatt tömegközlekedésre sem volt pénzünk, így kénytelenek voltunk egész nap mindenhova gyalog menni. Ez eléggé kimerítő volt, 20kilós cuccal a hátunkon, 40fokban(nem vicc, volt kirakva egy hőmérő az Atatürk-mauzóleumnál), dombokra föl-le. A nap hátralévő részében régebbről maradt szeletelt kenyeret ettünk kockacukorral. Elsőnek a város belsejébe mentünk be, még pénzváltót keresve. Ezután felmentünk az Atatürk-mauzóleumhoz ahova ingyenesen lehet bemenni. Nagyon szép volt, és impozáns, méltó nyughely egy ilyen nagy államférfinak. Ezután pihentünk egy két órát az út szélén a legmelegebb időszakban(délután 1és 3 között). Itt már úgy főztünk magunknak kávét, hogy egy félliteres palackban kitettünk vizet a járdára, és fél óra múlva már jó is volt, persze nem forrt fel, de elég meleg volt, ahhoz, hogy jó legyen. Délután elmentünk a város (tudomásom szerint) legnagyobb mecsetjéhez, mely gyönyörű hófehér volt kívülről, belülről, meg hasonló volt az isztambulihoz. Ezután még lementünk a parlamenthez, bár nem mehettünk túl közel hozzá a katonák miatt. Ezután már vissza is mentünk vasútállomásra,bár még lett volna egy-két óránk, de már nagyon fáradtak voltunk, így 9re visszaértünk a pályaudvarra, és csak pihentünk. Este 23:30 indult a vonat Isztambulba, most mind a 4en egy fülkébe kerültünk, és mivel nagyon fáradtak voltunk egyből lefeküdtünk aludni. Reggel szintén 7kor keltettek minket, és ekkora már Isztambul elővárosaiban jártunk. Nagyjából 20 perc elteltével érkeztünk meg. Pénzváltás és kávézás után elmentünk a hajóállomásra, hogy visszatérjünk Európába. Itt elsétáltunk a Hagia Sophiához, de sajnos zárva volt (hétfő volt). Így elmentünk a Bazárba. Nagy élmény volt, nagyon jól nézett ki, és alkudoztunk is rendesen( nagyjából a felét le lehetett alkudni, pl. egy 15lírás sálat 7 líráért vittünk el). Itt elvoltunk egy ideig, majd egy kis belvárosi séta után ismét kimentünk a strandra, mivel fürdenünk mindenképpen kellett, mert előző nap a negyven fokban rendesen leizzadtunk. Estére értünk csak vissza a belvárosba, ahonnan este 10kor indult is a vonatunk Szófiába. Egy bolgár hálókocsiban voltunk, ami 6 személyesre volt tervezve, szerencsére csak 4-en voltunk benne. Ellentétben a török hálókocsival, ami nagyon modern és kényelmes volt, ez már több évtizedes lehetett, és nem a legkényelmesebb fajta volt. Viszont mivel fáradtak voltunk ez nem zavart minket, hamar elaludtunk. Éjjel 3kor szólt be a kocsikísérő, hogy útlevél-ellenőrzés. Eddig minden határon úgy volt, hogy a határőrök felszállnak a vonatra, és végigmennek a vonaton. Na itt nem ez történt, elővettük az útleveleinket, és vártuk a határőröket, de mivel éjjel 3 óra volt, nem sokáig tartottunk ki, és visszaaludtunk, én bírtam a legtovább, 3:40kor még ébren voltam, de nem sokkal utána én is elaludtam. Reggel 6kor arra ébredtünk, hogy egy nagydarab bolgár nő kicsapja a fülke ajtaját, és elkezd üvöltözni. Valahogy(máig nem emlékszem, hogy, minden olyan gyorsan történt, és még nagyon fáradtak voltunk) megértettük, hogy azt akarja, hogy szálljunk le, mert itt le kell szállni, be kell menni az állomásépületbe, és akkor ott lepecsételik az útlevelet. Ez megtörtént, bár kissé aggódtunk, hogy a vonat közben elmegy, mert a mozdony már ki volt cserélve bolgárra, és a motorja is járt. Miután leellenőrizték az útlevelünket rövidesen tovább is indultunk, majd megérkeztünk Bulgáriába. Ez nagyon sokkoló volt, ugyanis, ez akkor már az EU-hoz tartozott, ehhez képest Törökország sokkal inkább úgy nézett ki, mint egy modern európai ország. Ez a része Bulgáriának egyértelműen nagyon szegény vidék volt. Ahogy haladtunk Szófia felé sorra érintettük a nagyobb Bolgár városokat, Dimitrovgrad,Plovdiv,Pazardzsik stb. Mind ugyanolyan kiábrándítóan nézett ki. Szófia előtt átkeltünk valami hegyeken, az nagyon szép volt. Szófiába délután 2-re érkeztünk meg. Rövid belvárosi séta után elmentünk egy bevásárlóközpontba, ahol melegkaját ettünk, mert azt már napok óta nem ettünk. Ezután megnéztük az NDK (“kultúrház“) a tágabban vett belvárost, majd éjfélre visszatértünk a pályaudvarra. Mivel az épületet bezárták, ezért mellette( az 1. vágány és az utca között lévő nagyobb téren) ültünk, és ott ittunk sört. Egyszer csak jöttek a rendőrök, na gondoltam megnézünk egy szófiai börtönt. De szerencsére csak azt mutatták meg,hogy az aluljáró szinten még van egy váróterem, ami este is nyitva van. Kint már kezdett hideg lenni, és a szél is fújt, így igen jól esett lemenni a melegbe. Nemsokára megjelent egy hajléktalan nő, aki minden szó nélkül odajött, és a pad szélén lévő kibontott rágcsálnivalóból elvett magának egy marokkal. Nagyon meglepődtünk, de ezután már nem volt gusztusunk megenni( mintha rohadt volna a keze), így a maradékot odaadtuk neki. Nem kellett volna, mert ezen csak felbátorodott, és vagy 1 órán keresztül nem akart minket békén hagyni. Szörnyű volt, de szerencsére jöttek megint a rendőrök, és elzavarták. Úgy egy óra múlva visszatért, de már nem foglalkozott velünk. Reggel 8-ra volt kiírva a Bukarestbe menő vonat. Mikor kiértünk a peronra akkor vettük észre, hogy szakad az eső, és hideg van(kb. 15 fok). Természetesen a vonat egy órát késett. Az úton sokat aludtunk, de azért láttam néhány gyönyörű szurdokvölgyet. Russzénál értük el a határt. Rusze ugyanolyan lehangoló bolgár város volt, mint a többi. Viszont a híd érdekes volt, ugyanis az út a vasút fölött haladt. Itt már nagyon széles a Duna, az ártéri részekkel együtt a híd több mint 2 km hosszú. Rusze Duna-partján végig hatalmas rozsdás daruk sorakoznak, ami kicsit rontja az összképet, de azért szép. Giurgiuba megérkezze végre egy Magyarországgal szomszédos ország földjén voltunk. Ezután Giurgiu és Videle között haladva megnézhettük az Romániát. Apró házak, földutak , Daciák és szegénység(legalábbis amit láttunk azon látszott a szegénység). Errefele kiterjedt olajmezők vannak, ezért aztán ameddig a szem ellát mindenfele ezek a “bólogató” olajszivattyúk vannak(nem tudom mi ezeknek a rendes hivatalos neve), elszórva a földeken. Késő délután érkeztünk Bukarestbe. Vettünk jegyet a metróra, és elmentünk a Piata Unirii-re. Innen elsétáltunk a parlamenthez a sugárúton, majd tovább sétáltunk egy közeli metrómegállóhoz. Ezután még egy rövid belvárosi séta, és visszamentünk a pályaudvarhoz. Ezt kicsit nehezen találtuk meg, így fél 1 re értünk oda. Vonatunk Brassóba reggel 6 kor indult, így elég sok időnk volt még. Mivel Romániában az éjszakai vonatközlekedés teljesen természetes, ezért a pályaudvar is egész este nyitva van, és ahhoz képest, hogy éjjel van, emberek is egész sokan vannak. Éjjel 2 kor ment egy vonat Constantába, arra rengetegen szálltak fel, addig kifejezetten sokan voltak az állomáson. Az éjjel hátralévő részét a váróteremben alvással töltöttük, X kivételével, aki vállalta, hogy ébren marad, és vigyáz a cuccokra. Szerencsére a váróterembe csak érvényes jeggyel lehetett bemenni, így hajléktalanok nem voltak, de azért így is rendes lábszag volt. Hely már csak a földön volt, így ott feküdtünk le. Hajnali 5kor arra keltem, hogy az őrök akik addig a bejáratnál figyeltek arra, hogy csak jeggyel lehessen bemenni mindenkit felvertek, merthogy takarítás van, arra az időre mindenki menjen ki. Igen ám, de nem volt ott közülünk senki, így én ott voltam 4 táskával 2 szatyorral, és egy polifómmal. Nagy nehezen sikerült mindet egyszerre kivinnem a váróterem elé. Mint kiderült a többiek mind WC-n voltak. Reggel 6 kor felszálltunk a Brassóba menő vonatra, amely igazi régi román emeletes kocsikból állt, természetesen az emeleten utaztunk, nagyon hangulatos volt. A baj csak az volt, hogy Ploiestiben fölszálltak helyi fiatalok, akik úgy érezték, hogy az egész vonat kíváncsi a fantasztikus román rapre(bár hallgattak Eminemet és egyéb külföldi előadókat is), ugyanis egy nagy magnót hoztak magukkal, és azt üvöltették végig. Amíg be nem értünk a Kárpátokba a táj nagyon unalmas síkság volt, de ahogy beértünk a hegyekbe egyből érdekesebb és szebb lett. Brassóba megérkezvén először kinéztük, hogy este melyik vonattal menjünk tovább. Úgy döntöttünk, hogy a 23:45kor Nagyváradra induló vonattal megyünk, mert az reggel 7re ér Nagyváradra, így lesz lehetőségünk kipihenni magunkat, ugyanis már egyre rosszabb állapotban voltunk. Brassó nagyon szép volt, külön tetszett a Hollywood szerű “BRASOV” felirat, amikor megláttam vagy negyed óráig röhögtem. Mivel a városban rengeteg időnk volt ahhoz képest, hogy mekkora, így szerencsére nem kellett sietnünk, a fáradtságunknak megfelelő kényelmes tempóban végigtudtuk járni a várost. Itt már néha magyar szót is lehetett hallani, ennek külön örültem. Este 10-re értünk vissza az állomásra. Fél 12-kor kimentünk a peronra, alig vártuk, hogy felszállhassunk, mert már nagyon álmosak voltunk, és fáztunk is. Volt ott szerencsénkre egy magyar nő, ő elmondta, hogy a hangosbemondó épp most mondta be, hogy a mi vonatunk 1 órát késik(nagyon örültünk neki…), és figyelmeztetett, hogy a vonat második felébe szálljunk, mert az eleje Kolozsvárra megy. Megköszöntük neki a segítséget, és amikor beérkezett a vonat figyeltük is, hogy hova szállunk, szerencsére minden kocsira ki volt rakva, hogy hova megy. Felszálltunk az első Nagyváradra menő kocsira, és onnan hátrafelé mentünk, mígnem találtunk egy félig üres fülkét, ahova beültünk, és azon nyomban elaludtunk. Arra sem emlékszem, hogy jött-e a kalauz. Reggel arra ébredtem, hogy hideg van, és WC-re kell mennem. Amikor kinéztem, láttam, hogy állunk egy állomáson, és az van kiírva, hogy “TARGU MURES”. tudtam, hogy Marosvásárhelyen vagyunk, gondoltam, akkor hamarosan indulunk tovább. Ahogy mentem a WC felé pont szembe jött a kalauz, aki mutatott barátságosan az ajtóra, hogy tessék csak száljak le. Én mondtam, hogy nem szállok le, erre ő megint mutatta, hogy szálljak re, ezért inkább visszamentem a fülkébe. Kiderült, hogy a vonat csak idáig jött. Nem sikerült túl messzire jutnunk Brassótól… Leszálltunk, és mivel nem találtunk egy értelmes vonatot se, csak este, azt meg nem akartuk kivárni, elmentünk a buszpályaudvarra, és felszálltunk egy Segesvárra induló “buszra”(Igazából egy Ford Transit kisbusz volt, mint általában a távolsági buszok Romániában).Az pont a Segesvári vasútállomás előtt tett le, és alig hogy odaértünk 10 perc múlva már jött is egy nemzetközi gyorsvonat ami Prágába ment. Sajnos mivel már alig volt pénzünk, és a jegyünk Szegedtől szólt visszafele, ezért csak Aradig mentünk el vele. Miután felszálltunk és mutattuk a jegyet a kalauznak, ő közölte, hogy ez egy helyjegyes vonat, vegyünk jegyet most 4ünkre 20 Euróért. Ezt sikerült 10Euróra lealkudni. Ezután elaludtam, egyszer felkeltem, pont Dévánál jártunk, így a várat láttam, majd visszaaludtam, és csak nem sokkal Arad előtt keltem fel. Aradon 40 perc várakozás után ment a kis vonatunk a romániai Nagylakra. A vonaton a jegyellenőr közölte, hogy “Tren particular”, ami azt jelentette, mint később egy magyarul tudó utas elmagyarázta, hogy ez egy magántársaság vonata, így a jegyünk nem volt jó rá. Újabb 600forint és 10lej (több lejünk már nem volt) ugrott. Nagylakon a vonat természetesen a falutól 1 kilométerre tett le, így a határ összesen kb. 5 kilométer volt. Ez alapból nem sok, de 20kiló cuccal, 2hétnyi rendszertelen és kevés alvás, és még rendszertelenebb és még kevesebb evés után már nagyon sok volt. Nagynehezen azért átértünk. Ezután felszálltunk egy makói buszra, Makón átszálltunk egy szegedi buszra, és végül egy ingyenes villamosozás után megérkeztünk a vasútállomásra, 20perccel az utolsó pesti vonat elmenése után… Így aludtunk egyet a szegedi pályaudvaron is, ami a biztonságőr nagylelkűségének volt köszönhető, hogy megengedte. Hajnalban valamikor fél 5 fele indult a vonat Budapestre, miután felszálltunk egyből elaludtunk, ezután arra keltünk, hogy a nyugatiban a takarítók ébresztenek, hogy ideje lenn leszállni, mert a vonatot mindjárt kihúzzák. Fáradtan, éhesen, szomjasan, mosdatlanul értünk haza, de megérte mert annyi mindent láttunk, amennyit sok ember egész életében nem lát, és nagyon sok érdekes tapasztalattal lettünk mind gazdagabbak. Az biztos, hogy erre az útra életem végéig emlékezni fogok.
Értékeld az élménybeszámolót!
8.4 (5 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
ruba - 2010.12.01. 16:05

Hehe, ha azt írom, hogy:"himbás-rudazatos mélyszivattyú", akkor rajtad kívül senki se fogja tudni, hogy az mit jelent, többek közt én sem. De köszönöm az információt, ezentúl legalább tudni fogom, hogy hívják, mert az eddig nekem bólogató olajkút volt, és kész:)

lengyellaszllo - 2010.12.01. 15:16

"bólogató olajkút" rendes neve: himbás-rudazatos mélyszivattyú, ezt még ki lehet egészíteni különféle szelep-pakker-egyéb szerelvények számaival

rolkabolka - 2010.08.12. 22:52

Hello!Klassz kis trip-et nyomtatok le, gratulálok hozzá :)Mi is valami hasonlót tervezünk a közeljövőben. Meg tudod mondani, hogy a vonatjegy mellett kb mennyit költöttetek az út során. Kaja-pia-tömegközlekedés-múzeumok...köszi szépen!

ruba - 2010.01.10. 00:39

Köszönöm, örülök, hogy tetszett:)

tito64 - 2010.01.09. 19:57

Nagyon jó a beszámoló,megér egy 10-est!Ezek az igazi kalandok,nem az a sok all inklusive fullos nyaralás valamelyik rongyrázó hotelben!Gratula!Irigy vagyok kicsit :)

ruba - 2009.04.12. 11:37

Hát igen, utólag kiszámoltam, és kb. az össz. idő 40%-át vonaton, vagy buszon utazva töltöttük, ebben közrejátszott az is, hogy nem sikerült teljesen az eredeti menetrend szerint végig menni, az útvonalmódosítások, és késések miatt, ha azt meg tudjuk csinálni, akkor kb. az időnk 30%-át töltöttük volna utazással, ami ideálisnak mondható, hiszen kb. a nap egyharmadát töltöttük volna alvással/pihenéssel. Igen azért terveztük így, hogy szállásra ne kelljen költeni.

xcxc - 2009.04.12. 08:05

Biztos jó kaland volt, bár túl sokat ültetek vonaton, 2 hét alatt. Szállásra így nem kell költeni, ebből a szempontból jó dolog, gondolom így terveztétek. Ha a szálláson akar spórolni az ember, elég jó módszer a tengerparton csövelés egy hálózsákkal, de sok cuccal azt sem érdemes.


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina