Egy nap Párizsban

Franciaország Párizs

Ott-tartózkodás ideje: 2008. okt. 03.  (1 nap)

0 hozzászólás I 5 496 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. feb. 22. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Whitefrost Beszámolója

Cimkék: Párizs 

2008.10.03
Reggel nem kelünk túl korán, mert ki akarjuk pihenni a kétnapos nem alvást. Reggel 8-kor azért sikerül elindulni Brüsszelből Párizs felé.
11 órakor beérünk Párizsba. A körgyűrű mellett akarunk keresni egy parkolóházat, de nagyon nehezen megy. 12-re végre lerakjuk az autót a Stade de France melletti parkolóházban. Gondolatban leesett a nagy kő a szívemről, hogy időben vagyunk és mehetünk várost nézni. Hát rosszul gondoltam, a közelben nem volt semmi közlekedési jármű, sőt még tábla sem. Az eső elkezd esni és mi csak tekergünk a stadion körül, hogy biztos van egy RER megálló valahol. Nagy nehezen eljutunk a Stade de France-i vonat állomáshoz. Két megállóra van tőlünk a belváros, ahol a megálló egy bevásárlóközpont aljában van. Ez a Fórum park közelében van ahol van egy érdekes szobor és egy szép templom.

Mivel kevés időnk volt, így elterveztük, hogy két dolgot kell megnéznünk a Notre-Dame-ot és az Eiffel toronyra fel kell menni, bármi legyen.
Kijutunk a Szajna partra és már látjuk is az Ile de Cité-t ahol a Notre-Dame van.
Hatalmas ez a templom, lélegzetelállítóan pazar kőcsipkékkel. Rögtön eszembe jutnak a vízköpő szörnyek a mesefilmből. Nagyon sok képet készítünk a templomról és beállunk a sorba, ami bevezet a belsejébe. Hatalmas belül is és nagyon sok ember bámészkodik. Gyönyörű templom, de nekem egy kicsit sok a cicoma és a pompa (nem vagyok katolikus). Beállunk a sorba, hogy kijussunk, de menet közben látunk, egy automatát ahol 2 euróért lehet venni egy 2 eurós emlékérmet. Kiérve a templomból gyönyörűen süt a nap, de elég csúnya felhők kavarognak felettünk. Még egy esküvői fotózásba is belecseppenünk. Megcsodálom a ruhájukat, mégiscsak egy kis francia divatról van szó.

Ezek után nekivágunk a Szajna part mellett az Eiffel torony irányába. A rakparton látunk egy párizsi festőt és azon tanakodunk, vajon melyik úszóhajó lehet a Pierre Richard-é. Nagyon sok kis érdekes bódé van a rakpart feletti sétányon, ahol árusok kínálják portékájukat. Mindeközben hol esik az eső, hol süt a nap és hol iszonyúan fúj a szél.

Elsétálunk sok, sok híd mellett / a Pont Neuf hídon jöttünk át a szigetről azután az ötödik híd vezetett át a Concorde Térre. Folytatva utunkat volt még h híd / III.Sándor, Invalidusok és Alma híd. Itt már a torony felé fordultunk és a kis utcácskákon átvágva érkezünk meg az Eiffel torony lábához. Kicsit elfáradva érkezünk meg, de gyorsan beállunk a sorba, hogy feljuthassunk a második emeletig.
Az első és második emeletre fel lehet menni gyalog is, de a tetejére csak lifttel és horribilis összegért. A sor viszonylag gyorsan halad, de a biztonsági emberek belenéztek a hátizsákunkba, hogy nem viszünk fel valami veszélyes dolgot. Kis csapatunk /két gyermekünk, a húgom és mi ketten/ megindul nagy lendülettel a vaslépcsők sorának, ahogy egyre feljebb érünk annál lassabb a tempó. Kifulladva, alig kapok levegőt, amikor felérünk és gyorsan keresek egy padot, hogy leüljek. Férjem minden oldaláról kinéz, fényképez és készül a második emeletre indulni. Elkeseredve indulok utána, de erőt veszek magamon, ha a gyerekek ilyen jól bírják, én nem lehetek ilyen béna, öregasszony. Összeszorított fogakkal megyek utánuk és fogadkozom, hogy minden nap fogok lépcsőzni és edzésbe hozom magam, mert ez így elkeserítő állapot.
Ahogy felérünk a kilátás kárpótol mindenért. Én most nem először járok itt, nagyon régen, 12 éves koromban már voltam, de akkor jól bírtam az iramot. Alattunk van Párizs. Hihetetlen látványban van részünk. Már csak azért is, mert Párizs felében esik az eső, a másik felében meg süt a nap.
A fényképezőgépek csak úgy kattognak, van nálunk vagy három és egy videokamera is. Mindent meg akarunk örökíteni. Mikor picit kipihentük magunkat indulunk lefelé, mert el kezd sötétedni. Egy kellemetlen dolog azért végig elkísért minket, a szél.


Elhagyva az Eiffel tornyot indulunk valami RER, vagy Metro vonalat keresni, amivel eljutunk a Stade de France-hoz. A térképünkön megtalálok egy vonalat a 18-as számút, ami elég közel esik a helyhez ahol a kocsit hagytuk. Kicsit szorít az idő, mert 21 órára vissza kell érni, ugyanis a parkolóház csak addig van nyitva. Fél óra metrózás után kiszállunk, feljövünk a felszínre, és amit a térképen közelinek ítéltem meg az kb. három kilométer erőltetett gyaloglás volt.
5 perccel 9 előtt odaérünk a stadionhoz, de nem találjuk a bejáratot. Ugyanis amelyik ajtón kijöttünk azt csak bentről lehetett nyitni. A két gyerek már majdnem sír, hogy most mi lesz. Férjem és én elkezdünk körbe futni és ahol az autóval behajtottunk ott gyorsan beslisszolunk. A kabinban ülő férfi csak mosolyog rajtunk. Gyorsan behuppanunk az autóban és indulunk, erre a még mindig mosolygó férfi megkérdezi, hogy érvényesítettük-e a jegyet, amivel kijutunk. Hát azt nem, így kiszállok és dobálom az apró eurókat a gépbe miközben a fiatalember odajön és nyugtat, hogy nem kell annyira sietni, már nem zárnak be minket, sem az autónkat.
Gyerekeinket és a húgomat felvéve a bejárat előtt visszaindulunk Brussel felé, nem kis út vár még ránk. Éjjel 2-re érünk haza, nagyon fáradtan és magunkban fogadkozva, hogy legközelebb, ha így megyünk Párizsba, akkor az autót sehol nem tesszük le, mert azt a pénzt, amit a metró jegyre és a parkolóházra költöttünk azt költhetjük parkolásra is a városban.
Értékeld az élménybeszámolót!
4.3 (3 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina