Madrid- húsvéti sonkateszt

Spanyolország Madrid

Ott-tartózkodás ideje: 2009. ápr. 10.  - 2009. ápr. 13. (3 nap)

0 hozzászólás I 4 298 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. ápr. 19. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar daci Beszámolója
Az egész az ACDC miatt történt, Angus Young tehet mindenről. A pesti koncertre nyilván nem sikerült jegyet venni, a Wizzair viszont akkoriban dobta be a BP-Madrid járatát, olyan áron, amiből megnézhettük volna a koncertet, így a már amúgy is betervezett költséget csak át kellett csoportosítani, hogy dobhassunk egy húsvéti, királyi trippet.
Érkezés két és fél óra csúszással, és az otthoninál 15 fokkal csekélyebb hőmérséklettel. Az időjárás mattot adott, rövidgatyát is akartam vinni, ennek ellenére duplapulcsis nappalok következtek. Három teljes napot töltöttünk kint, ebbe pont belefért minden, ami Madridban fontos lehet.

Kezdem egyből a tájidegen, ám mégis frankó (a Franco nagyon erőltetett, de kihagyhatatlan) Debod temlommal, ami egy 2400 éves egyiptomi szentély a város közepén, tokkal vonóval, hieroglifával. A 70-es években kapta az ország Egyiptom hálája jeléül, az asszuáni-gát építésekor ugyanis a spanyol szakemberek komoly szerepet vállaltak az elárasztandó terület régészeti értékeinek megmentésében. Multikulturális keveredés, innen pár száz méterre áll az „őshonos” királyi palota, szecesszió, klasszika, van itt minden, nem utolsó sorban monumentális, díszes, mégis élhető, belakható parkok városszerte, csodás szobrokkal, virágágyásokkal, sportoló, vagy éppen padokon hesszelő emberekkel, bárokkal, mutatványosokkal.

A világ minden kincsének egy részét összelopkodni, aztán pénzért mutogatni cseppet sem etikus dolog, a Prado Múzeum azonban ezt úgy kompenzálja, hogy szombaton 18-20-ig, vasárnap pedig 17-20 óráig ingyenes belépést biztosít a képtárba. A képek jelentős része a kereszthalál, jelenések, illetve a belterjes, előreugró állkapcsú királyi család ábrázolása köré csoportosul, de hát mit lehet tenni, ez volt a középkor, főleg, ha spanyol képekről van szó. Akad persze bőven Goya, Dürer, Bosch, vagy El Greco, spanyolok, nem spanyolok egyaránt, s ha leküzdi az ember a levegőtlen tömegiszonyt, mindenképpen maradandó és kellemes benyomásokat lehet összeszedni a festmények között.

Az éjjeli fények miatt is érdemes egy-egy esti sétát beiktatni, főleg a királyi palota, vagy az abszolút kedven Főposta/Cibeles-kút környékén. Napi levezetésként utóbbinál végződtek estéink. A négyszög alapú Plaza Mayor már az inkvizíció idején is forgalmas tér volt, bár akkoriban még nem a pantomimesek, vagy a zenészek, hanem az eretnekekre váró máglyahalál vonzotta az érdeklődőket.
A középkor kitapintható gazdagsága és spanyol világbirodalom dicsősége hatalmas jó hangulatot ad a városnak, annak ellenére, hogy relatíve kevés a klasszikus értelemben vett, kiemelkedő látnivaló, viszont nagy előnye hogy gyalog is könnyen bejárható. Nem kell tömegközlekedni, nem kell menetrendet nézegetni, egy nagy szusszal bebarangolható a belváros. Persze az újabb kori attrakciókat már a hárommilliós város külsőbb részein húzták fel, ide mondjuk célszerűbb metróval menni. Tizenkét vonal, rengeteg átszállási lehetőség, egy eurós jegyár, átszállós jegy esetén két juró. A Barajas-reptérről is így a legegyszerűbb bejutni; gyors, kényelmes, és a legdurvább, hogy a metrószerelvényre is felszállnak az utcazenészek, hogy egy-egy megállónyi utazás alatt harmonikázva, vagy hegedülve gyűjtsék a zsét.

A Bernabeu-stadion külsőre elég semmitmondó, sokat nem vesztettünk volna, ha kihagyjuk. Innen két megállóra (gyalog is simán letudható távra) állnak a közigazgatási/gazdasági negyed legpazarabb épületei. Minisztériumok, irodaházak, négy fullos felhőkarcoló, illetve a KIO tornyok, amik viszonylag fiatal koruk ellenére már most a modern Madrid szimbólumává váltak. Két egymással szemben álló, egymás felé dőlő ferde irodaház, (középen meg egy most épülő, hatalmas, aranyborítású oszlop, amiben semmi funkciót, vagy esztétikai értéket nem tudtunk felfedezni) Kisebb mérnöki bravúrként is felfoghatók a hegyes szöget bezáró tornyok.

Szintén metrós projekt a Ventas aréna is, a 20.000 férőhelyes stadion a legnagyobb bikaviadal helyszín Spanyolországban. A mudéjar stílusú épületen a mór építészeti jegyek durván dominánsak, ha Marokkóban állna, ott sem lógna ki a sorból. Az állatvédők nyavalygása ellenére a bikaviadal, mint identitásképző hagyomány, él és virul, a pénztárnál már bőven nyitás előtt sorakoztak a jegyre várók. Az árképzés elég egyszerű, az alapján sorolják be az ülőhelyeket, hogy a viadal alatt árnyékban, napos oldalon, vagy fele-fele megosztásban ül a néző, illetve még a porondtól való távolság is nyom a latban. Így pl a legmesszebbi, napsütéses jegy már 4,5 Euróból megvan, az árnyékos, közvetlen közeli viszont 120 Euró körül mozog. Sajnos a szezon ott jártunkkor még nem kezdődött meg, pedig azért egy tűző napos, felső karéjos széket bevállaltam volna. Az aréna körül matador, illetve bika szobrok díszítik az önmagában is brutáldekoratív épületet.

A metróközeli, abszolút belvárosi szállás, duplaágyas szobában 22 Euro/főért főnyeremény, amit csak tetéz a környékbeli sexshopok, cédák és trafó cédák tömege. Ránézésre elég liberális a városvezetés, még húsvét vasárnap is nagyon békésen megfértek egymás mellett a zsandárok és prostitúció kínálati oldala, ami egy hardcore katolikus országban több mint meglepő. Más európai nagyvárosokhoz képest kevesebb a bevándorló, viszont lényegesen több az indián vonás. Az azonos nyelv miatt nyilván helyzeti előnnyel indulnak a közép-és dél-amerikai bevándorlók, de az is lehet, hogy az indián génállomány már évszázadokkal ezelőtt, még a gyarmati korszakban frissítette fel a spanyol vérvonalat.

S, ha már húsvét és keresztény kultúrkör, akkor érdemes megemlékezni a spanyol gasztronómia egyik fő pilléréről, a sonkáról is. A reconquistát követően a móroktól visszahódított területek spanyol lakossága úgy próbálta meg kifejezni az ország és kereszténység iránti hűségét, hogy lehetőségéhez mérten minél több – arab szemszögből tiltott, lévén sertés – sonkát evett, így lassan, de biztosan végképp rákattant az egész ország. Rengeteg fajta kapható belőle, származási helyét tekintve a hegyvidékire, alapanyaga alapján meg a makkon tartott sertésre esküsznek. Bő a kínálat, ez tükröződik az árakon is. Globalizált hagyományőrzésként még sonka-gyorsétterem lánc is létezik, Museo del Jamon, vagyis sonkamúzeum néven. A hatalmas, dekorációként szolgáló sonkák meg is vásárolhatók, de kevesebb költekezéssel, egy euróért már tartalmas sonkás/kolbászos/satöbbis szendvicset is kapni. Tényleg jó hely, minden nap itt kajáltunk, olcsó és laktató, szimpatikus arculcsapása a mekinek és társainak.
Rágcsálnivalók terén is felvillan a sonka, illetve szalonna. Nagy megdöbbenésünkre pirított, kipattogtatott szalonnabőrt is kapni a boltokban, sör mellé ver minden más chipset. Az italokhoz egyébként majdnem mindenhol adnak tapast, ami nagyjából a kísérő rágcsálnivalónak felel meg. Lehet ropi, miniszendvics, olivabogyó, vagy bármi étel, amit 2-3 falat terjedelemben felszolgálhatnak az ital mellé. Amúgy andalúziai eredetű szokás, ott a borospoharat fedték le egy-egy szelet sonkával, vagy kolbásszal, hogy ne lepjék be a bogarak az italt. (maga a „tapa” szó is fedőt jelent) Egy-egy múlt századból fenn maradt, festett kerámia csempékkel díszített tavernában kellemesen el lehet így kajálgatni a bor mellé.
Apróság, de nagyon bejött ez is: a közterületek nevét szintén festett kis csempe táblákon jelölik, amire az adott utca, vagy tér látképét is felfestik.
Értékeld az élménybeszámolót!
7.6 (9 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina