Hallstatt és környéke, Salzburg, Neuschwanstein, Berchtesgaden

Ausztria Hallstatt

Ott-tartózkodás ideje: 2009. júl. 25.  - 2009. júl. 31. (6 nap)

3 hozzászólás I 22 088 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. aug. 29. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar zsofibaby Beszámolója

Cimkék: 5  Ausztria  bad  berchtesgaden  dachstein  eagle's  finger  grundlsee  Hallstatt  innsbruck  ischl  kaiservilla  nest  neuschwainstein  salzburg  sasfészek  schönbrunn 

Első nap: az odaút
Nincs mit tagadni kb. 3 órát aludtunk az ausztriai túránk előestéjén, reggel 5-kor így elég nehezen keltünk fel, ráadásul nem is volt olyan jó idő odakint így még gyorsan elő kellett kaparni az utazótáskából egy hosszúnadrágot az este elkészített sort és nyári lenge felső helyett. Már Magyarországon éreztük, hogy a sógoroknál sem lesz jobb idő, de ennek ellenére jókedvűen indultunk első közös nyaralásunkra.
Egészen Lindach-ig autópályán haladtunk, így gyorsan elértünk az első megállónkig, ahol végül is a mostoha időjárási körülmények miatt nem álltunk meg, csak az autóból távolról néztük meg Gmunden városát és az első salzkammergut-i tónak tartott Traunsee-t. Nagyságát nézve ez a tó Ausztria második legnagyobb beltava, mint minden salzkammergut-i tónak, ennek is hosszúkás az alakja, 12 km hosszú és 3 km széles. A Traunstein, a Grünberg és a Höllengebirge hegyvonulatai veszik körül, mely hegységek csúcsai 1000-1900 m magasságból tekintenek le a víz tükrére. Ebből is látszik, hogy a mély katlanban elhelyezkedő tó milyen álomszép környezetet teremt Gmunden városának. Salzkammergut egyik legnépszerűbb fürdőhelyének is tartott városka villákkal és virágos kertekkel van tele. A só kereskedelem központja volt régen, mégsem ez tette híressé, hanem a császári család közelléte, ugyanis ők előszeretettel időztek az alig 35 kilométernyire lévő Ischlbe és aki az udvar közelében akarta tudni magát, de be oda sosem kerülhetett, az mind Gmundenbe ment és épített magának csodás villát.
Minden gmundeni kastély és villa közül azonban a Landschloss Orth-nak van a legérdekesebb története. Történt ugyanis, hogy a Habsburg-házból való János Szalvátor romantikus okokból, és mert összekülönbözött a családjával, lemondott főhercegi rangjáról, ami persze nem volt éppen gyakori dolog a történelemben. Ő viszont így tett és új névvel, Orth Jánosként hajóra szállt tengerészkapitányként és 1893-ban nyomtalanul eltűnt egyik dél-amerikai útja alkalmával. Ma a kastélya állami erdészeti iskolának ad otthont, Tavi-kastélyában pedig erdőhivatal működik.
Továbbhaladva Ebensee-t elhagyva éreztük a napocskán, hogy lassan megerőlteti magát és mégis előbújik, így Bad Ischl-be érve végre kiszállhattunk kicsit hófehér „cadillac”-ünkből.
Ischl a Salzkammergut leglátogatottabb klimatikus üdülőhelye, Salzkammergut szívének is nevezik valamint egykoron császári hely volt. A Sissi filmekből is ismert Kaiservillát néztük meg, ami Ferenc József klasszicista stílusú, biedermeier berendezésű nyaralója volt, 1854-1914 között, teljes 60 éven keresztül minden nyáron ide helyezte rezidenciáját nyáron. A kastélyhoz tartozó park kellemes séták helyszíne lehet, amennyiben nem kap minket el az eső. Szerencsére még időben menedéket tudtunk keresni és csak félig áztunk el. A futó zápor elvonulta után visszapattantunk az autóba és rövid keresgélés után megtaláltuk a célállomásunk felé vezető autóutat. Bad Goisernen és St. Agathan át a 145-ös jelzésű úton haladva elértünk Bad Aussee csodálatos hegyekkel körülvett mesés kisvároskát. Ám utunk itt még nem ért véget a GPS és néhány tábla segítségével végül elértünk a Mondi-Holiday Hotel-be, ahol a szállásunk már várt ránk.
Nyugodtan állíthatom, hogy az egyik legjobb szobát kaptuk. A kilátás egyszerűen leírhatatlan. Az ablakon kinézve a Grundlsee-t körülvevő hegyeket és magát a Grundlsee nevű tavacskát láttuk az azonos nevű településsel a partján. Kérni sem lehetett szebbet ennél, talán csak ugyanezen házikó emeletéről lehetett szebb a kilátás. A szálloda nem akármilyen ám… 10 db 8 apartmanos faházból és egy főépületből áll maga a hotel, a főépület teraszán eszményi háttérrel reggeliztünk minden reggel finomabbnál finomabb péksütiket, minimum nyolcféle felvágottal, zöldséggel, de ehettünk mindenféle magokból és aszalt gyümölcsökből saját ízlésünk szerint összeválogatott müzlit is, vagy éppen tojásrántottát. Három sor csak a reggeliről és még a gyümölcsös asztalt nem is említettem.
Miután elfoglaltuk fejedelmi lakosztályunkat, saját fürdőszobával, kis beépített konyhával, ahol pár perc múlva már az otthonról hozott konzerv babgulyás rotyogott, rögtön elkezdtünk fotózkodni is, mert az a táj nagyon magával ragad minden odaérkezőt. A vacsorát követően azonban az előző esti kialvatlanság miatt már 8 órakor elnyomott minket az álom…

Második nap: Hallstatt és a sóbánya
Vasárnap, reggeli után újult erővel indultunk felfedezni Hallstatt városát.
Hallstatt városka maga a megtestesült romantika… igazából kicsit túlzok, de ezt írja róla minden úti leírás, internetes oldal, újság. Ausztria legromantikusabb városa a róla elnevezett Halstattersee mellett fekszik a maga 1400 lakosával és a hegyoldalba épített faházikóival. Tényleg csodálatos, ilyet nem látni máshol. A házak már-már annyira közel épültek egymáshoz, hogy szinte a szomszédhoz kell teregetni a ruhát, ha azokat a házon kívül szeretném tudni. Egy családi ház építéséhez is toronydarut kell fogadni, mert olyan eldugott helyekre építkeznek, ahová csak egy szűk lépcsőn lehet felmenni. Ottlétünkkor két sárga színű toronydaru éktelenkedett a városka szívében és szerencsétlenségünkre egyik éppen a város legszebb látványosságának tartott templom mellett állt. De erről majd később…
Útközben megálltunk fényképezni, mert ha Obertraun felől közelítjük meg a városkát, teljes egészében csodálhatjuk meg a várost a fölé magasodó Salzberggel együtt. Kissé el is tévedtünk, mert épphogy beértünk a városba máris egy hosszú alagútban találtuk magunkat, ami a Salzberg alatt viszi át az arra járót, a tóparton ugyanis erre már nincsen lehetőség, a város utcáira csak az ott lakók és az ott megszálló turisták hajthatnak be. Tehát vesztünkre mi mentünk az alagúton át, hogy majd a végén ott lesz Hallstatt, de közben azért ráeszméltünk, hogy a város mellettünk van, csak egy vastag sziklaréteg miatt azt mi nem láthatjuk… Vissza az egész. Szerencsére az alagút végén kialakítottak egy kis pihenőt, talán épp az eltévedők részére, így gyorsan meg is tudtunk fordulni.
Gyors leparkolás után célba vettük a Hallstatt-Lahn településen lévő siklót (bergbahn), ami a sóbányába vitt fel minket. A Salzwelten már a történelem előtti időkben is jólétet teremtett a hallstatti lakosságnak, erről tanúskodnak a régészek által megtalált leletek. Mi ketten nem vagyunk éppen múzeumba járó emberek, így csak a sóbányába mentünk fel, ahol érdekes történeteket mesélt el nekünk a németes angolsággal beszélő idegenvezető lány. A lényeget azért megértettük. Hallstatt neve ősi kelta nyelven annyit tesz a só hely és bizony így van, hiszen a megtalált sóbányászathoz kapcsolódó eszközök arra engedik következtetni a tudósokat, hogy 7000 éve folyik a só-kitermelés e helyen. És nem maradhat mondák nélkül ez a bánya sem, íme a hallstatti „Mann im Salz” legendája pár mondatban: 1734-ben felfedeztek egy teljesen épségben maradt emberi testet a só által konzerválva. A legenda szerint ez az ember is sóbányász lehetett és i.e. 300 évvel szenvedhetett munkahelyi balesetet. A holttestet a megtalálása után felhozták a mélyből, és az akkor még csak kis falu utcáin végigvitték, egyenesen a temetőbe, ahol végső nyughelyét találhatta meg a mi sóemberünk. Erre természetesen nincs semmi bizonyíték, mert sosem találták meg a sírt, ahová eltemették… de a hallstattiak hisznek benne és ez a történet szempontjából elég is, így fennmarad a monda évszázadokig.
Bent a bányában mindenkinek fel kell venni egy védőruhát, amilyet a bányászok is viseltek egykor. Én ennek akkor és ott felettébb örültem, ugyanis rövidnadrágban és pólóban indultam el erre a túrára, de amikor megvettük a jegyeket a sóbánya megtekintése előtt, feltűnt egy hatalmas tábla a ruhatár mellett, amin az állt, hogy a bányában odalent 7°C. Az odalent kifejezés azonban nem igazán illik ide. 1350 m magasra mentünk fel és innen már csak befelé a hegy gyomra felé vettük az irány, bár az igaz, hogy lejtett is az út, de biztosra veszem, hogy bőven tengerszint felett maradtunk. Visszatérve a védőruhára, ez azért is volt nélkülözhetetlen, ugyanis a bányában 3 db már a sóbányászok által is használt csúszda van beépítve. Mókás dolog, így utólag, bár eleinte nehezen akaródzott elindulni rajta, féltem, hogyan állunk majd meg odalent. De persze a csúszka abszolút biztonságos. Az utolsónál még a sebességünket is lemérték, 24 km/h-val hasítottunk lefelé Zsoltival, bár ezzel a lassúsággal meg sem közelítettük az idegenvezető 40,4 km/h-ját. De hát ő már rutinos ebben. Maga a bánya belülről nem nyújt akkora látványt, mint cseppkő- vagy egy jégbarlang, de érthetően vázolja fel a sóbányák keletkezésének folyamatát és a bányászok egykori életét. Kifelé már gyorsabban jöttünk, kisvonat szállított minket végig a keskeny járaton.
A bányaélmény után lesiklóztunk a városba, és mivel elég hűvösre fordult az idő csak egy kis sétát tettünk, majd megvacsoráztunk egy tóparti kis vendéglőben. Wiener Schnitzel-t ettünk, stílszerűen, ha már ez egy igazi osztrák eledel. A vacsora mellett éreztük igazán, milyen fontos is volt a sóbányában tett kirándulás végén a kijáratnál kapott miniatűr sótartó eredeti hallstatti sóval, ugyanis az asztalunkon nem volt só, ami a só helyeként aposztrofált kisvárosban eléggé kínos érzés volt.
Visszatérve a Grundlsee-hez már hallottuk a távoli zeneszót, így el is indultunk a tavon lévő zenepavilon felé. Ügyes volt a tervező és az építész, hiszen épp úgy helyezték el a pavilont a víz fölé, hogyha ott zenélnek, akkor azt az egész tó környéke hallani fogja. A hangok csodálatosan áradtak szét. Tíz órakor tűzijátékkal tették fel a pontot az i-re. Én egyébként is szeretem a tűzijátékot, de itt a hegyek és a párom ölelésében, a Strauss-keringőre táncolva, összebújva, életem legromantikusabb percei voltak.

Harmadik nap: Hallstatt és a Dachstein
Az előre elkészített úti tervem szerint Salzburg megtekintése következett volna, ám nagyobb kedvünk támadt elnézni Bertesgadenbe, ahol Hitler híres-hírhedt Sasfészke található.
Mindaddig úgy is gondoltuk, amíg egy 14%-os lejtőnél a fékünk nem kezdett vadul füstölni és melegedni. Mivel több hegyre kellett volna fel és onnan lejönnie a mi kis kocsinknak, úgy gondoltuk, jobb lesz, ha megnézi ezt egy hozzáértő. Irány a legközelebbi autószerviz. Bár Zsolti visszakozott, amikor meglátta, hogy Citroen-ekkel foglalkoznak leginkább, de mikor felfedezte a Nissan jelzést is, már nagyobb bizalommal volt az ott dolgozók iránt. Majd’ két órán át bütykölgette a srác, és a második próbakör után végre azt mondta, hogy most már rendben lesz. Fizettünk, indultunk tovább, de mivel már majdnem dél volt, megváltoztattuk a tervet és visszatértünk Hallstattba megnézni az előző este kihagyott látnivalókat.
A tóparti főutcán haladva színes boltok, virágládás szállodák és fakorlátos családi házak között sétálgatva fedeztük fel a házak között megbúvó kis sikátorokat, melyeken át el lehetett jutni az egyes lakások bejáratáig. Nem lehet utcának nevezni a kis járatokat, hiszen itt is, ott is egy-egy lépcsőt kellet mindbe beépíteni, hogy a hegyoldal magasában lévő házakhoz is feljusson a lakója.
Megpihenve nézhettük a korábban már említett két toronydaru munkáját is, és átevickélve a felújítási munkával járó akadályokon, megérkeztünk a katolikus templomhoz, ami magasan a városka felett, egy dombon áll. Udvarában van az alig 30 sírhelyet befogadó temető. Az ember azt hinné, itt sosem halnak meg az emberek, de a látszat csal. Pár lépés után ugyanis elérünk a Beinhaus nevezetű kis kápolnába, ahová a temetőből exhumált halottak koponyái kerülnek. Korábban már említettem, hogy Hallstatt településen már nincs több hely, hogy széltében hosszában építsék a házakat, vagy éppen temessék el a halottaikat, ezért kitalálták, hogy a legcélszerűbb, ha csak a halott koponyáját tartják meg, természetesen szépen feldíszítve, ráfestve a nevét és különféle motívumokat. Ez lett az úgynevezett Csontház. Aki külön rendelkezik, hogy ide szeretne kerülni, azt először eltemetik a temetőbe, majd úgy 15 év múlva exhumálják, hogy egy új ember kerülhessen a sírjába, ő maga, azaz az ő koponyája pedig bekerül a csontházba. Természetesen ma már a modern temetkezési formát is lehet választani, azaz el is hamvaszthatják elhunyt szeretteiket az itt lakók. Hely híján, ez mindenképpen praktikusabb megoldásnak látszik.
A városnéző körút után már nagyon hívogatott minket a Dachstein 2000 magas hegycsúcsa, ahová szintén egyfajta siklóval lehetett feljutni. Sajnos a jegyvételkor kiderült, hogy a jég- és a mamut barlangra már nem lesz elég időnk, így csak a csúcsig vettük meg oda-vissza a jegyet. Két szakaszból állt az út, az első megállóban, Schönbergalm, itt van egy kis bolt és innen indultak a túrák a két barlanghoz. Mi azonnal indulhattunk tovább a másik siklóval fel egészen 2100 m magasra a Hoher Krippensteinre. Van még egy útszakasz, ami az 1791 m-es Gjaidalmra visz, de erre már nem vállalkoztunk, inkább maradtunk a második szinten és elsétáltunk a 5 Fingers kilátóig. Útközben alkalmunk nyílik egy kis hógolyózásra vagy szánkózásra is, mert számomra kissé érthetetlen módon ám, de itt megmaradt kisebb-nagyobb kupacokban a hó. Az nem lepett meg, hogy a szemközti csúcsok között a magasan fekvő völgyekben ott fehérlik a dachsteini gleccser, merthogy a gleccserek már csak ilyenek, túl nagy hótömeg ahhoz, hogy elolvadjon, de nem éppen életszerű fénykép, amikor Zsolti rövidnadrágban és pólóban áll az ugyancsak hasonló ruházatú, szánkózó gyerekek között és hógolyót gyúr éppen. Felülkerekedve a megrökönyödésemen, amit a júliusi hó okozott elsétáltunk egy köves ösvényen a kilátóhoz. Szép tiszta idő révén a környék minden hegycsúcsát és völgyét tökéletesen ki lehetett venni. Sajnos nem tölthettünk fent annyi időt, amennyit csak szerettünk volna, mert felhívták a figyelmünket, hogy az utolsó siklót el kell érnünk. Ennek ellenére, amikor mi már loholtunk vissza az állomáshelyre, hogy ott ne hagyjanak 2000 méter magasan, páran csak akkor mentek ki a kilátóhoz… ők biztosan a mentesítő járattal jöttek vissza. Fent a hegytetőn láttunk paplanernyősöket is. 2000 méter magasból indultak és e fölött a gyönyörű táj fölött siklottak végig és csodálhatták a természet minden különös alkotását. Bár elsőre félelmetesnek tűnik a vállalkozás, a végére már én is kedvet kaptam hozzá.
A havas élmény után még nem volt olyan későn így beugrottunk a közeli szabad-strandra. A vízbe ugyan én nem mentem be, mert ránézésre is hidegnek tűnt, de Zsolti kipróbálta és a végén engem is összevizezett. Napoztunk még egy kicsit, amíg a nap engedte és aztán hazaindultunk. Vacsi és véget is ért a hétfői nap.

Negyedik nap: Berchtesgaden és Salzburg
A kedd reggel eléggé borongós volt, de ennek ellenére, elindulunk Hitler híres-hírhedt Sasfészke felé. Az időjárás nem okozott túl nagy örömöt nekünk, de úgy gondoltuk, hogy a 100 km-es távolság majdcsak javít rajta valamit. Sajnos nem így lett. Berchtesgadenből egy elég meredek út vezet fel Obersalzberg településre, itt kell letenni az autót és megváltani a jegyet a hegyi buszra, ami felvisz majd minket a sasfészek liftjéig.
A parkolótól nem messze rendeztek be egy kisebb múzeumot, ahol a náci Németországot mutatják be. A plakátokon, térképeken, újságcikkeken és kisebb emléktárgyakon kívül egy föld alatti bunkerrendszert található még itt. Ez viszont félelmetes. Mintha még mindig ott lennének ők is, és bármikor összetalálkozhatnék egy gépfegyveres őrrel. Hatalmas terek, vastag betonréteg, egy esetleges támadás kivédésére. Igyekeztem is ki innen, mert már nem csak a lent lévő hideg levegő borzongatott meg, hanem a múlt is.
A múzeum után elindultunk felfelé a hegyre a már említett buszokkal. Megborzongató érzés volt rádöbbenni, hogy hányszor mehetett ugyanezen az útvonalon az egykori Führer. Már maga a lift is pazar, aranyszínű burkolat, felérve pedig kőből épült ház, melynek ma minden helyisége étterem. Ez kicsit szomorúan tapasztaltam, hogy a ház építéséről és történetéről csupán pár plakát beszél. De ami a legjobban elszomorított minket, az a zord időjárás volt. A gyönyörű panoráma helyett csak hófehér felhőket láttunk körös-körül, ráadásul amikor kimentünk sétálni, még jól meg is áztunk.
Csalódottan indultunk el, hogy valami látványosat is keressünk a mai napra. Úgy gondoltuk Salzburg erre éppen megfelelő, hiszen város nézni akár még esőben is lehet. Mire azonban odaértünk és beszereztünk egy fotóállványt, hogy még tökéletesebb képek készülhessenek rólunk, elállt az eső is.
A Mirabellplatz mellett kerestünk parkolót, mert elsősorban ez a gyönyörű virágokkal teli park érdekelt minket. Ez a park Salzburg újvárosának központja, közepén a Szent András-plébániatemplom áll az első világháborúban elesettek emlékművével. A park virágainak elrendezése és ápoltsága a versailles-i és a schönbrunn-i kastély parkjával vetekszik. Sokszínű, vidám, élettel teli, éppen odaillő szobrokkal kiegészítve.
Salzburg a Mirabellplatzon kívül rendelkezik még több nagyobb térrel is, mint például a Rezidenzplatz, a Rathausplatz, a Domplatz, a Kapitelplatz vagy az Alter Marktplatz, mind egytől-egyig érdekes látnivalókat kínál az érdeklődő turisták számára. Minden tele élettel, emberekkel, színes kirakatokkal, élelmes vállalkozókkal. Mi is láttunk pár jó ötletet, ami itthon is megvalósítható, de nem árulom el, megtartjuk magunknak.
Bár eredetileg úgy terveztem, hogy Salzburgban egy egész napot kellene eltöltenünk, annyi a látványosság, végül sikerült alig fél nap alatt megcsodálnunk minden arra méltó helyet. Igazából nem azért mentünk Ausztriába, hogy templombelsőket nézegessünk, és múzeumokban sétálgassunk, inkább a természeti kincsek vonzanak mindkettőnket. Így a Salzach folyó partján megpihentünk és gyönyörködtünk a színtiszta hegyi patakból folyóvá duzzadó érdekesen zöldes színű vízsodrásban. Majd elbúcsúzva Salzburgerlandtól, visszatértünk a Grundlsee-hez.

Ötödik nap: Neuschwanstein és Tirol
Kicsit későn ébredtünk, de még így is jókedvűen, hiszen megint jó idő volt odakint. Reggeli után felkerekedtünk meglátogatni a Walt Disney Csipkerózsika-kastélyának ihletet adó várat. A négyórás utat szerencsésen leküzdöttük, bár még GPS sem volt nálunk, ugyanis Németország valahogyan eltűnt belőle. Még szerencse, hogy előre készültem és kinyomtattam a helyes útirányt. Füssen a legnagyobb település azon a környéken, így az autópályáról letérve ezt követtük. Hamarosan elérkeztünk a hegyek közé, ahol már alig vártuk, hogy megpillantsuk ezt a „kőből épült álmot”, ahogyan építtetője, II. Lajos bajor király nevezte. Az igazat megvallva én kicsit csalódtam, amikor megláttam. Nem a külseje volt más, mint a fotókon, hanem a Pöllat-szakadék fölé „magasodó” magányos szikla volt alacsonyabb az általam elképzeltnél. Amikor megláttuk, mondtam is Zsoltinak, hogy menjünk tovább, mert ez biztosan nem az a vár, hisz ez tök alacsonyan van. Aztán amikor közelebb mentünk, kezdtem rádöbbenni, hogy mégiscsak jó helyen vagyunk, végül pedig, amikor fel kellett gyalog menni a kastély bejáratához, már úgy gondoltam, mégsem olyan alacsony.
A kívülről is lenyűgöző épület belseje, ha lehet ilyet mondani, még csodálatosabb. Saját korában őrültnek tartották és végül hivatalosan is őrültnek nyilvánították II. Lajost, a kastély megálmodóját, ami nem csoda, hiszen a belső termek igen nagyszabásúak. Trónterme két emelet magas, mozaikokkal van díszítve, de a terem ma is üres, hiszen ő sosem foglalhatta el végül a trónt, ami fölött a próféták és maga Jézus foglalnak helyet. A kilátás is fenséges, apja lakhelyére lát rá, akinek vára pár kilométerre innen terül el. Továbbhaladva láthatunk még több szobát is, melyekről megtudjuk az eléggé toka-hangon beszélő idegenvezetőtől, hogy mindet Wagner operái ihlették. Láthatunk részletet a Lohengrinből, a Tannhauserből, de a Trisztán és Izolda zenedrámából is. Zeneszeretetén kívül látszik mennyire vallásos volt, hálószobájában nem egyszerűen térdelőzsámoly van, hanem egy egy-férőhelyes kápolna.
Fényképet sajnos nem lehet bent készíteni és erre elég nyomatékosan felhívták a figyelmünket többször is, bár mindig késő volt, mert a kép addigra már mindig elkészült. Zsolti szemfüles volt, akkor készített képet, amikor a mi idegenvezetőnk már átment a következő terembe, csak azt nem kalkuláltuk bele, hogy mögöttünk is jött egy csoport egy újabb idegenvezetővel. A német nők elég nyersek és nagyon tudnak ám veszekedni, ezt egy életre megtanultuk, és erre később is kaptunk még bizonyítékot.
A kastély megtekintése után átmentünk a XIX. században a két sziklafal összeköttetéseként megépített Mária-hídra, ahonnan a legszebb a rálátás a várra, a híd alatti mélység és a vízesés csodás környezetet teremt. Persze ahhoz, hogy szép fényképek is készülhessenek, elengedhetetlen, hogy ne legyen éppen felújítás alatt a várnak ez az oldala, így ezek a fotók most kimaradtak az életünkből.
Induláskor nagy elhatározásra jutottunk, miszerint szeretnénk látni Tirolt. Irány Innsbruck! Az út hosszabb volt, mint gondoltuk, este kilenc körül értünk a városba, ahol rövid sétát tartottunk, megvacsoráztunk és indultunk is tovább, olyan 11 körül. Nem tudtuk még ekkor, hogy mi vár ránk ezen az éjszakán.
Ha én lennék a regényíró, most tuti ráküldeném a főhősökre a jetit, de mivel a valós történetet írom le, szerencsére nem kap benne szerepet a nagy és szőrös izé. Elindultunk hát Innsbuckból Grundlsee felé, ami a GPS szerint körülbelül 4 órát vett igénybe. Ettől még annyira nem is ijedünk meg, de mentünk olyan úttalan utakon is, ahol egy órán belül két autó jött velünk szembe összesen, egy szakaszt éppen felújítottak, ott egyszerű kavicsos út volt, kietlen, sötét és félelmetes erdőkkel, de magasan kanyargó szerpentin is tartozott az útvonalunkhoz. Nem csoda tehát, ha örültünk, hogy épségben hazaértünk aznap éjjel, hajnali háromkor.

Hatodik nap: a pihenőnap
Őszintén beismerem, csütörtökön csak délután fél 2-kor ébredtünk fel, de az előző esti utazást követően ezt nem is szégyen bevallani. Az eső odakint nem zavartatta magát és esett egész nap, mintha dézsából öntenék, így mi sem zavartattuk magunkat odabent és megnéztünk egy-két filmet. Ki sem mozdultunk aznap az apartmanunkból. Megettük az utolsó otthonról hozott konzervünket és pihentünk.

Hetedik nap: a hazaút és Schönbrunn
Hazafelé ugyanazon az úton mentünk, mint kifelé, azzal a különbséggel, hogy a salzkammergut-i rosszidő miatt korábbra tettük a hazaindulást, így belefért a programba Schönbrunn. Utoljára 20 évvel ezelőtt járhattam itt és akkor a kastélyt nem is lehetett látogatni, most viszont megnéztük a legrövidebb túra keretében 22 gyönyörűen berendezett termet. Ez az Imperial Tour, mely keretén belül a császárkort idéző sorsokkal és stíluskorszakokkal ismerkedhetünk meg, és betekintést nyerünk a császári pár, Ferenc József és Erzsébet királyné reprezentációs termeibe és magánlakosztályaiba.
A parkot már kisebb koromban is láttam és emlékeztem is, hogy nagyon szép, most újra megbizonyosodhattam erről és még meg is örökítettük jó pár fotón. Gyönyörű!

Méltó zárása volt az egyhetes ausztriai túránknak, ami első, közös, igazi nyaralásunk volt Zsoltival. Gyönyörű szép tájakon jártunk, és sok szépet láttunk. Ausztria nem okozott csalódást.

Videó az ausztriai nyaralásunkról: http://www.youtube.com/watch?v=XXPkfXwonQ4
Értékeld az élménybeszámolót!
8 (5 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
Csillagszem22 - 2011.05.28. 06:52

Köszi a beszámolót, élvezetes volt olvasni, szeptemberben készülünk ide.

signal - 2010.09.26. 10:38

Jól és élvezetesen megírt beszámoló. Egy két helyen mi is jártunk, de pl. Hallstatt és Salzburg felkeltette a kíváncsiságunkat!

bokoristvan - 2009.08.17. 21:53

Jó kis beszámoló volt, kellemes volt olvasni, gratula hozzá. Ezeken a helyeken mi is jártunk itt van róla pár kép http://www.flickr.com/photos/bokoristvan/sets/


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!
Hotelscombined
St Georg Hotel Bad Hofgastein - 138 EUR / éjtől
Bad Hofgastein, Doktor Zimmermannstrasse 7 - Ausztria
Derag Hotel Kaiser Franz Joseph - 48 EUR / éjtől
Bécs, Sieveringer Strasse 4 - Ausztria
Hotel Hadrigan - 33 EUR / éjtől
Bécs, Maroltingergasse 68 - Ausztria

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina