Világnagy strandok, jelenések, nézelõdés a világ végén és m

Portugália Braga

Ott-tartózkodás ideje: 2009. aug. 19.  - 2009. aug. 24. (5 nap)

1 hozzászólás I 2 903 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. aug. 26. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar daci Beszámolója

Cimkék: batalha  braga  cascais  coimbra  estoril  fatima  lisszabon  nazaré  porto 

Ott álltunk a világ végén, de nem láttunk semmit. Minél jobban akartuk, annál kevésbé tárult fel elénk a végtelen tengerbe bukó horizont, s a meredeken leszakadó partfal. Földön túli, tejfehér köd, olykor-olykor felbukkanó világítótorony, tömény, tüdőszaggató sós levegő, párában tocsogó, sziklára telepedett növények, és más semmi. Aggódva néztük az órát és saccolgattunk, hogy mikorra is kéne visszajönni, mikorra bontakozik ki a tenger sós párájából a Cabo da Roca, Portugália, s egyben a szárazföldi Európa legnyugatibb pontja. Várakozó kávészünet a falu leghamarabb megtalált pékség, étterem és kávézó funkciójú helységében helyi nénikkel és bácsikkal, akik már bizonyára jobban hozzászoktak a szeszélyes tengermelléki időjáráshoz, mint mi, türelmetlen turisták. A köd persze egy óra múlva sem szállt fel, csak ritkult, így túl messzire nem láttunk, a part viszont szépen kirajzolódott. Gyönyörű, pusztuló magaspart, abráziós formakinccsel, kapuk, tornyok, a parton meg hatalmas, félméteres gránitkavicsok. A le és feljutás kicsit nehézkes, de megtérül a befektetett energia. Fent emlékoszlop és tábla jelzi a földrajzi koordinátákat és a helyszínt, de az igazi látványosságok inkább lent vannak. Aránylag kevés turista jut el eddig, a szervezett utakon is csak rövid megállóként szerepel. Sintrától kétféle képpen lehet kijutni a partig, a déli oldalon futó, egysávos, zergebaszta út jóval lassabb, cserébe kalandosabb is. A félsziget egykoron királyi birtok volt, kisebb kastélyok, várak, kolostorok sorakoznak a buja, párás erdő eukaliptusszal kevert óceáni-mediterrán vegetációjában.

Sintra hajnali dermedtsége lenyűgöző, reggel hétkor a kukáson kívül még senki nem jár a városban, teljes magányban történik az ismerkedés a királyi rezidenciával. A hegycsúcson lévő várkastélyig el sem látni, ködbe vész minden, mire meg pár óra múlva visszaérünk a napfénnyel, már akkora sor állt a kapunál, hogy kénytelenek voltunk feladni.

Nazaré-nál világnagy strand, hengergő homok, óceáni hullámok, sziklafal, és halebéd fogad, ezt aztán napi rendszerességgel gyakoroltuk később is. A hatalmas, végtelennek tűnő strandon grillen sült szardíniával próbálunk asszimilálódni, a menü nagyon rendben van, a kiszolgálás viszont lassú és pontatlan – ez elég gyakori Portugáliában. A hal itt népeledel, olcsóbb, mint bármi, a bőséges kínálathoz pedig változatosság is jár, legalább 365 féle módon készítik el, szóval minden napra más és más finomság jut. Mehet roston, oliva olajon, ecetesen, rántva, zöldségekkel párolva, salátába, vagy sonkába tekerve, a lényeg, hogy egytől-egyig roppant finom, bármit is próbáltunk. Világszinten vezetik az egy főre eső halfogyasztást, közel tízszer annyi halat esznek, mint a hazai átlag.

Első szállásunk Braga, de leginkább nem erről híres a város, hanem XVIII-sz.-i barokk lépcsőjéről. A város szélén, dombon álló Bom Jesus du Monte templomhoz felvezető lépcsősor a barokk túldíszítettség minden elemét tartalmazza, s hűen tükrözi a gyarmatbirodalom biztosította jólét pénzt nem kímélő, pazar építkezéseit. A látványos szobrokkal díszített feljárót kápolnák szegélyezik, a precízen kidolgozott fali kutak az emberi érzékszerveket stilizálják; a pompába elmerülve fel sem tűnik a meredek lépcső hossza. Maga a város is kellemes, vallási központ, érseki paloták, s hatalmas templomok sorakoznak végig a központban, a környéket végtelen, dús erdők szegélyezik, a főterét meg kifejezetten köztéri sörözésre tervezték.

Az ország északi pólusa Porto, gazdaságban, népességben, kultúrában egyaránt központi szerepet játszik a térségben. Így utólag, ha csak egy várost kellene választani Portugáliában, amit mindenképpen megnéznék, az ez lenne. A Duoro folyón átívelő II. Lajos híd fémszerkezete, a partról magasra törő dombokon álló, összetapasztott, kaotikus épületek kerámiadíszei, a katedrális, vagy a többi – látszólag névtelen, szimplán szép szecessziós palota egybegyúrva akkora hangulatot ad a városnak, hogy kár lenne nem meglátogatni. Mindemellé egy alapos pincelátogatást is sikerült összehozni, idegenvezetéssel, borkóstolással megdobva. Bár a portói bor az én értelmezésemben a maga 19 százalékos alkoholtartamával inkább vermut kategória, egy alaposabb ismerkedést megér. Inkább száraz bort iszom, de ott teljesen elvoltunk az édessel is. Esti kivilágításban a híd lábánál, a parton ücsörögve mindez persze hatványozódik is. Érdekes, hogy az 1800-as évek óta, mióta nemzetközi téren is megnőtt a kereslet a portói borokra, a kereskedelmet hagyományosan többnyire angol családok tartják kézben. Ez a folyó menti borházakon is lemérhető, túlsúlyban vannak az angolszász márkanevek.

Coimbra érintőleges, gyors városnézést kap, többet is érdemelhetne, ha van idő rá. Portugália első egyeteme itt alakult, azóta is folyamatos a képzés. Az épületegyüttes mára persze kinőtte magát, az egykori főépületet azonban ma is használják. Fotogén, szóval nem bántuk meg, hogy felküzdöttük magunkat a hegytetőre.

Innen a már betervezett, alaposabban körbejárt Batalha következik, kolostor együttese a világörökség része, eleve jól indulunk, de a pozitív diszkriminációt a valóság is alátámasztja. Egy –spanyolok elleni- győztes csatának állít emléket, a nyolcszáz évvel ezelőtti esemény jelentőségéhez mérten pedig a kivitelezés is grandiózus. A gótikus építészet nálam alapból tarol, a gótika portugál stílusjegyekkel történő kombinációja meg felülmúl mindent. Az építészet non plus ultrája, nincsenek szavak, sekély a nyelv, látni kell, ennyi.

Utunkat innen sietősen folytattuk a húsz kilométerre fekvő Fatimába, fél ötkor ugyanis jelenésünk volt:) Ugyan jártam már pár magyarországi zarándokhelyen, de ilyen méretű kegyhelyet elképzelni sem tudtam, felül múl minden előzetese elképzelést. A nagyobb ünnepek alkalmával többszázezer embert is fogadni képes szakrális épületegyüttes egy kicsit megosztott; a bazilika, az alapesemény és a környezet láttán a csodálattal vegyes áhítat, az ipari méretű vallási turizmus-gépezettől viszont a kételkedő riadtság tört elő. Elég lehúzó hangulatú, amikor máglya méretű tűzre dobálják a gyógyulás reményében a viaszból kiöntött végtagokat, meg a méteres gyertyákat a térden csúszástól véresre vert térdű zarándokok. Szép dolog a hit, de, amikor az ehhez kellő gyertyát közvetlenül a máglya mellett veheted meg a szuvenír boltban a többi kegytárgy mellé, az már egy kicsit visszás. Ennek ellenére nagy élmény, érdemes betenni másnak is a programok közé, érdekesség még, hogy az itt álló Mária-szobor koronájába a kreatív ötvösök azt a lövedéket is belekovácsolták, amit II. János Pál pápa testéből operáltak ki a merénylet után. Innen délfelé haladva, a katasztrófaturizmus jegyében útközben az autópálya mellett sikerült belenéznünk egy terjedelmes erdőtűz helikopteres oltásába is; nagy eséllyel ők is szívesebben hinnének a csodában, mint a poroltóban.

Mostanában a Skyeurope-pal Bécsből utazni komoly szívás, ha Schwechaton csekkolsz, busszal átvisznek, fix másfél óra csúszás. Mondván, nekünk Pozsony közelebb van, eleve oda megyünk, ám a bejelentett mínuszra rakódik még pár óra. Visszafelé ugyanez a helyzet, de ott már jár a 10 gramm ingyen ropi, meg az engesztelő pohár víz 3 óra késésért, reptéri csövezésért. Annyira nem egy extra dolog, bár gondolom más társaság sem menne le hídba.
Ha már grammok. Lisszabonban a sétálóutcán tízméterenként kínál be valaki fűvel, hasissal, vagy kokainnal, lepattant feka bevándorlótól a kedves-bajszos hatvanas bácsiig anélkül, hogy rendőr járőrbe futnál. A belvárosa egy kicsit úgy néz ki, mintha önmaga gyarmata lenne, és az álló időben csak vegetálna. Rendezett – köszönhetően a földrengés utáni tervszerű építkezéseknek- , izgalmas, szép épületei vannak – hála az azulejo csempedíszítéseknek- , de a várttal ellentétben semmi extra, semmi kiemelkedő. Lehet, hogy eretneknek, elégedetlenkedőnek tűnök, másoknak sokkal nagyobb élményt okozott, viszont nálunk egyöntetűen közepes, vagy inkább lepattant képet alakított ki. A patinás lepukkantság olykor már inkább elhanyagoltság, a romos, lakatlan épületek mennyisége meg már inkább érdektelenséget tükrözött a vár, a lift, vagy más nevezetessége ellenére is. Ami viszont Lisszabonban szakít, az a Belém-negyed a Belém-toronnyal, kolostorral, vagy mellette a felfedezők emlékművével. Utóbbiba lifttel fel lehet menni az emeletre, diákjeggyel másfél euró, fentről meg hatalmas flesselés a környező tájra, vagy a San Fransico benyomást keltő Április 25.-hídra és az azzal szemben álló hatalmas Krisztus szoborra. Az egész környék az egykor szebb napokat élt világbirodalom mementója, a szoborcsoporton helyet kapnak a nagy portugál felfedezők és tengerjáró kalandorok, az előtte levő téren pedig mindez képet is ölt, a mozaikból kirakott hatalmas világtérképen és iránytűn, amit a Dél-Afrikai Köztársaság adományozott az országnak a Jóreménység-fokának felfedezését lehetővé tevő Tengerész Henrik születésének ötszázadik évfordulójára. Vasárnap lévén a szemben álló Szent- Jeromos kolostor is ingyen látogatható, bent már a mánuel stílusú épület kerengőjéért is érdemes lenne sorban állni, olyan szép, de a templomban nyugszik az Indiát felfedező Vasco Da Gama is. Respekt a XV. Századi portugál hajósoknak!

A gépünk csak este indult vissza, így volt még egy vastag délutánunk, amit nem akartunk már Lisszabonban eltölteni, így kimentünk az alig 20km-re fekvő Cascais-ba, ami Estoril mellett a másik jelentős, környékbeli fürdőváros. A strandon hatalmas színpad, a roadok Tool-t nyomnak, jól indul minden, bár az esti koncertből semmit nem sikerül látni, mert vissza kellett vinni a kocsit. Elit környék, rendezett strand, valami fesztivál lehet, végig kipakolt lacikonyhások, napozás, partihangulat. Árak itt is megnyerők, sör plusz kóla két euró. Persze a strandon álló mezboltban meg válogatott magyar sál, fradi, újpest cuccok is kaphatóak, a dél-koreai, vagy paraguay-i mellett. Komoly árukészlet.
Estoril hasonló képet mutat, elég nagy a pörgés itt is; kaszinó, strand, Forma-1 versenypálya, villák. Horthy Miklós kormányzónk is itt élt a második világháború után, a családnak állítólag ma is van még itt ingatlana. Ha Lisszabonban jár az ember, mindenképpen érdemes erre is elkanyarodni, a part menti úton bőven van mit nézni.
Kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
6.8 (5 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
irdesmond - 2015.06.07. 06:42

A spanyolok Cabo Finisterrét tartják a legnyugatibbnak, a neve is ezt állítja, de elég lenne egy pillantás a térképre. Portoban és az északi részen már voltam, Liszabont jövőre tervezem, Portóban kicsit otthon éreztem magam, olyan Pest hangulat volt, de lehet hogy csak azért tűnt annak, mert Nürnbergben lakom, egy pestinek talán fel sem tűnik, mert hozzá van szokva a szeme.


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina