Majomkaland a Jóreménység fokánál

Dél-afrikai Köztársaság Cape Town

Ott-tartózkodás ideje: 1995. nov. 01.  - 1998. feb. 28. (850 nap)

0 hozzászólás I 3 497 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. szept. 07. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar crossrover Beszámolója

Cimkék: Búvárkodás  Cape-Town  Crossrover  Dél-Afrika  Fokváros  Hajófeltárás  Roncsmerülés 

Majomkaland a Jóreménység foknál

Dél Afrikai kalandok 1. rész


A 90-es évek vége felé, családommal és többedmagammal, kisebb megszakításokkal éveket töltöttem Dél Afrikában, egy non profit szervezet tagjaként, hajóroncs feltárással foglalatoskodva. A feltárási munka Fokvárosban, Simon,s Town közelében zajlott. Az ott töltött idő során kiváló helyismeretre tettünk szert, rengeteg látni érdemes helyre sikerült eljutnunk és számos kalandunk is akadt, melyeket mostantól egy Dél Afrikai beszámoló sorozat keretében szeretnék megosztani veletek, Crossrover név illetve Dél Afrika címke alatt.

A következő történet a Jóreménység fokánál lévő természetvédelmi parkban esett meg velünk. Édesanyám volt nálunk éppen látogatóban Magyarországról és kirándulni indultunk a Fokhoz. Ez a természetvédelmi park az Afrikai kontinens legdélebbi, kb. 20-30km-es sávját foglalja magába, lenyűgöző növény és állatvilággal. Számos ritka és védett növényfajtát csodálhatunk meg itt, köztük Dél Afrika címernövényét a Proteát is, melynek számos, különböző és színpompás faja létezik. Csodálatos afrikai óriásfenyőkkel tarkított cserjésekben számos apróvad és madárfaj mellett Gnúk, Antilopok és Struccok is élnek itt. A Jóreménység fokánál találkozik a hideg vizű Atlanti és a jóval melegebb vizű Indiai óceán egymással, ami különleges mikroklímát hozott itt létre. Ez a mikroklíma teszi ma is e vizeket rendkívül veszélyessé hajózási szempontból, innen is a neve: Cape of good Hope, vagyis a Jóreménység foka. Csak a Dél Afrikai haditengerészet Fokváros partjainál több mint 4000 hajóroncsot tart nyilván, így ez a környék a világon az egyik leggazdagabb roncsleletekben. Hogy miért süllyedt itt el annyi hajó az idők során, annak az előbb említett mikroklíma mellett több oka is van. Régen nem álltak még rendelkezésre pontos navigációs műszerek, a régi hajózási térképek sokszor akár kilométereket is „tévedtek”. Ezek a tévedések egy éjszakai kikötésnél, illetve viharban, amikor nulla, vagy nagyon rossz a látótávolság, sok esetben végzetesnek bizonyultak, nagyon sok hajó végezte itt hullámsírban, szétmorzsolódva a sziklákon. Az Indiából Európába hazafelé tartó, roskadásig és szinte minden esetben súlyosan túlpakolt hajók meg kellett, hogy kerüljék a Fokot és be is kellett hajózniuk a Fokvárosi kikötőbe, hogy feltöltsék kimerült készleteiket, hiszen ez volt az utolsó kikötő a hosszú, embert és hajót végletekig próbára tevő, kimerítő, magányos szakasz előtt, végig az Afrikai partok mentén.
No de vissza az eredeti történethez, mert egy picit elkalandoztam.. majd erről is írok külön.. :)

Szóval, a park felé vezető autóúton számos pihenőhely van, melyeknél Gibbon majmok tanyáznak, potyakajára várva. Ezek a majmok középtermetűek, két lábra állva úgy 120-130cm magasak. Nem hiába szoktak oda, hiszen a figyelmeztető táblák ellenére tapasztalatlan utazók sokszor megállnak, fényképezik őket. Ha nem vigyáznak, és nyitva hagyják a kocsi ablakát vagy az ajtókat, a majmok egy szempillantás alatt bent vannak és kitessékelni őket már nehezebb feladat. Rendkívül agresszívek tudnak lenni, ha valamit megkaparintanak, nem eresztik, ha az ember megpróbálja visszaszerezni, sokszor 6-7 centis vicsorgó szemfogakkal kell szembenéznie és még szerencsés, ha egy vicsorral megússza. Mi is megálltunk természetesen, de nem szálltunk ki a kocsiból, csak az ablakot tekertük le épp annyira, hogy a fényképezőgép objektívje kiférjen és lefényképeztük, hogy rabolják ki az előttünk álló kocsit, pont az alatt a tábla alatt, ahol öles betűkkel figyelmeztetnek mindenkit arra, hogy ne szállj ki a kocsiból és ne hagyd nyitva az ajtót!
Velünk utazó Búr kollégánk aztán kiszállt, és helyiként, némi gyakorlatot szerezve már ebben, sikeresen kikergette a majmokat az igencsak rémült turisták kocsijából. :)
A nemzeti park területe elég nagy, ezért autóval is be lehet hajtani, egészen a felvonó aljáig. Mindenfelé remek és jól kiépített túraútvonalak vannak, hófehér homokos, meredek falú öbleibe falépcsőkön juthatunk le. Kis szerencsével teljesen egyedül élvezhetjük a magányos öblök csodálatos természeti szépségeit, a vad óceánt, melybe itt csak a legmerészebb világklasszis szörfösök merészkednek be, sőt rendszeresen itt gyakorolnak. A Jóreménység fokára üvegezett felvonó visz fel, de gyalog is megközelíthető. A kilátóból körültekintve a végtelen kékségbe, ahol óceán és horizont tökéletesen összemosódik és látni véled a bolygó görbületét is, e látvány leírhatatlan érzéseket kelt az emberben, az időtlenség, a halhatatlanság, a végtelenség és határtalanság sajátos boldog keverékével… ! Nem tudom szavakban kifejezni, milyen gyönyörű, egy olyan hely, melynek képét az ember csukott szemmel próbálja örökre az emlékezetébe vésni, azzal a kívánsággal, hogy bármikor képes legyen azt előhívni… :) .
Lefelé sétálva a kilátóból, az egyik kis öböl felé vettük az irányt, melyet három oldalról szinte függőleges sziklafalak vesznek körül. Úgy gondoltuk, hogy ezen a festői szépségű helyen költjük el a gondosan összecsomagolt kis ebédünket. Az öbölbe több száz fa lépcsőfok vezet meredeken lefelé, de érdemes leereszkedni, mert a látvány minden fáradságot megér. A hófehér homokon ücsörögve, hátizsákjainkat magunk mellé téve, hátunkat a meredek sziklafalnak vetve élveztük a látványt , a csöndet, melyet csak a szél susogása és az óceán morajlása tört meg. Kis idő múlva gyanútlanul elővettük ebédünket, és falatozni kezdtünk. Kislányom persze egy rendes 5 éveshez méltóan a szendvicset nem ülve óhajtotta elfogyasztani, hanem folytonos mozgásban, mint egy körülöttünk keringő kisbolygó.  Alig telt el pár perc, egyszer csak egy majom ugrott elénk váratlanul a fölöttünk lévő sziklafalról. Még fel sem ocsúdtunk meglepetésünkből, mikor már négyen voltak, köztük egy hím is, aki 6-7 centis szemfogaival fenyegetően vicsorgott a megszeppent gyerekre, jobban mondva, a szendvicsére. Tipikus sakkhelyzet volt, nagyon váratlanul jött, s mivel a majmok köztünk és a gyerek között voltak, beletelt pár másodperc, mire bénultságunkból felocsúdva cselekedni tudtunk. Felpattantunk, és mind a hárman egyszerre kiabáltuk a gyereknek… dobd el a szendvicset!…dobd el! … de ő annyira megijedt, hogy teljesen lebénult.. erre anyukám odaugrott, kitépte a kezéből a kaját és a földre dobta a majmok elé, de mielőtt még ezt megtehette volna, a hím megmarta a kezét, ami utóbb szerencsére nem bizonyult súlyosnak. De a Gibbonok sajnos nem elégedtek meg ennyivel. A másodperc tört része alatt kapták fel a hátizsákot, amiben a kaja mellett többek közt az irataink, pénzünk és a slusszkulcsunk is volt… és felugrottak vele a sziklafalra, ugyanoda, ahonnan észrevétlenül megközelítettek minket…
Na, gondoltuk magunkban, szép kis történet, itt éjszakázunk a parkban pár hülye majom miatt…(megjegyzem közel s távol egy lélek sem volt rajtunk kívül és akkor még nem volt mobiltelefonunk)… és tehetetlenül néztük, ahogy az egyik majom, a domináns hím kipakolja a zsákot a kaja után kutatva, természetesen mindezt számunkra elérhetetlen magasságban művelve. Fejben már kezdtünk gondolkodni azon, hogyan fogunk hazajutni, amikor csodák csodájára a majom, miután kiszedte az összes kaját, egyszer csak elveszítette érdeklődését a hátizsák iránt, ledobta a fal tövébe, és amilyen gyorsan itt termettek, ugyanolyan gyorsan el is kotródtak innen, nyilván újabb balekokra vadászva az út mentén. Micsoda óriási mázli, hogy nem a sziklán hagyta, mert azt onnan soha nem szedtük volna le, így viszont meglett a slusszkulcs és az ijedtséget és kisebb karmolásokat leszámítva sértetlenül úsztuk meg a kalandot! :) Máig gondolkodom azon néha, hogyan szúrhattak ki minket olyan távolról, hiszen az út és az öböl között nem kicsi távolság volt..úgy látszik, okosabbak, szervezettebbek, gyorsabbak és mohóbbak mint gondoltuk és levontuk a tapasztalatot, hogy a Gibbonokat ezentúl még messzebbre elkerüljük... :)
A Dél Afrikai történeteket folytatom hamarosan..
A következő részben egy érdekes roncs megmerüléséről (két hajóroncs egymáson!) számolok be nektek Fokváros partjainál, ahol egy óriási csapat érdeklődő oroszlánfókával is összetalálkoztunk.. :)
Értékeld az élménybeszámolót!
6.5 (11 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina