Málta, 4. nap - Valletta és Marsaxlokk

Málta Marsaxlokk

Ott-tartózkodás ideje: 2009. szept. 19.  - 2009. szept. 26. (7 nap)

0 hozzászólás I 4 894 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. okt. 01. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar zebrina Beszámolója

Cimkék: Caravaggio  Málta  Marsaxlokk  társkatedrális  Valletta 

Erre a napra Gozó volt tervbe véve, de mivel viszonylag későn ébredtünk (előző este kissé belelendültünk M-val a dumálásba az erkélyen rendes szokásunk szerint), ezért úgy döntöttünk, hogy egy nappal elhalasztjuk a kirándulást. Helyette inkább visszamentünk Vallettába, mert ott volt még egy pár dolog, amit nem szerettünk volna kihagyni.
Először a társkatedrálist kerestük fel, de olyan tömeg gyűlt össze a bejáratnál, meg az eső is esett, hogy kissé lehangoltan inkább továbbindultunk.
Éppen 10 óra volt, amikor a pár percre lévő Casa Rocca Piccola ajtajába értünk, a hölgy, akitől informálódni akartunk, éppen az ajtót készült kinyitni. Hihetetlen szerencsével perceken belül elindult az első csoport (csak csoportosan lehet körbemenni). Egy kifejezetten szimpatikus és mosolygós fiatalember vezetett végig ezen az ősi arisztokrata otthonon. A ház teljesen be van rendezve, ma is lakják és az volt a gyanúnk, hogy a fiatalember is a család tagja, bár erre azért nem merném letenni a nagyesküt. Még az előtérben előkeresett nekünk egy magyar nyelvű ismertetőt, amit M figyelmesen olvasgatott, én pedig a gépemmel kattogtattam. (Most jut csak eszembe, milyen kár, hogy nem fotóztam le a szöveget.)
A ház az elsők között épült fel több száz évvel ezelőtt Vallettában, a nevében található "Piccola" (kicsi) a méretére utal (egyidejűleg egy másik épület is épült, amely méretét tekintve nagyobb volt).
Bár ez a ház a gazdag gyűjteményével, festményeivel, bútoraival, dísz- és használati tárgyaival nyilván nem mondható tipikusnak, számomra mégis azt jelentette, hogy bepillantást nyerhetek valami nagyon máltaiba és ez határtalan izgalommal töltött el. (Hasonlót éreztem Mdinában is, amikor a karmeliták kolostorát jártuk végig.) Láttunk például belülről balkont, megtudtuk, hogy a család nőtagjai itt üldögéltek és nézték az utcai forgatagot, használták szellőztetésre, tárolásra, ruhaszárításra és még ki tudja, mi mindenre. Láttunk meghívót II. Erzsébet királynővé koronázására a családfőnek címezve, láttunk a család egyik tagja által festett festményt, mozgó oltárt (lehet, hogy nem ez a neve), amely a házikápolnát helyettesítette, gyaloghintót, különböző érdekes sakk-készleteket, játékokat, ékszereket. Láttunk hatalmas ebédlőt és láttuk az átjárót a háznak abba a felébe, amit most is használnak. És még mennyi mindent!
A látogatás kb. egy óra hosszat tartott. Az emeleti lakóhelyiségek után lementünk a pincébe is, amely a szokásos használatán kívül menedékhelyként is szolgált adott esetben. A pincéből egy másik úton jöttünk fel, szűk kis alagútban bújkálva, amely a pompás belső kertbe vezetett.
Amikor végeztünk, már egy jó nagy csoport túrista gyűlt össze a következő menetre, óriási szerencsénk volt, hogy a mi csoportunk alig hat főből állt, így kényelmesen láttunk és hallottunk végig mindent.
Ezután a Manoel színházat kerestük meg. A jegypénztáron keresztül bementünk az épület belső udvarára, ahol hangulatos kávézó volt kialakítva. Sajnos a kávézó nem üzemelt már, egy kedves hölgy megkérdezte, hogy a színházat óhajtjuk-e megtekinteni, de nem óhajtottuk, megelégedtünk a belső udvar látványával, meg hogy a folyóügyeinket el tudtuk intézni. Ez utóbbival egyébként máskor sem akadt problémánk, senki nem tette szóvá, ha esetleg csak azért tértünk be valahová, mert a szükség úgy hozta. Csak a visszaséta során vettük észre, hogy ahova mi betértünk, bár a színházhoz kötődött, mégsem a színház épülete volt, hanem maga az egyszerű homlokzatú színházépület eggyel arrébb van a kis utcában. Erre akkor jöttünk rá, amikor betértünk egy apró kávézóba, ahol - mintha nem is Vallettában lennénk - az volt az érzésünk, hogy a tulaj nem akar hinni a szemének, hogy errefelé külföldiek is járnak. Nagyon kedvesek voltak, harmadszorra már azt is megértették, hogy 3 kávét szeretnénk a kihozott egy helyett. Miközben üldögéltünk a csöpp asztal mellett a szobányi kávézóban, a szemben lévő épületre esett a tekintetünk, amire nagy betűkkel mi volt kiírva? TEATRO MANOEL! Egyébként méregerős kávét kaptunk darabját egy euróért.
Na, de addigra már két másik templomon és egy kiadós záporon is túljutottunk.
Az egyik az a nagykupolás templom volt, amit mi első nap messziről a társkatedrálisnak gondoltunk. Hatalmas, alátámasztás nélküli kupolája belülről fenséges látványt nyújt, egyéb vonatkozásban engem nem nagyon kapott meg.
Ekkor szakadt nyakunkba egy kiadós zápor. Oltalmat a közeli Szent Pál székesegyházban kerestünk. Az útikönyv által összeszedett néznivalókat azonban hiába kerestük, a templom szinte teljesen üres volt. Ennek okáról nem tájékoztatták a nagyérdeműt. Én arra tippeltem, hogy lehet, tatarozás előtt állnak, ezért tüntették el a látnivalók nagy részét.
Ezután következett a helyes kis kávézós élményünk, amit korábban említettem.
Közben az eső elállt, mi pedig újabb kísérletet tettünk a társkatedrális meghódítására. Ezúttal sikerrel jártunk, azonnal bejutottunk a katedrálisba.
Leírni nem lehet azt a gazdag és egyedi díszítést, ami ezt a templomot jellemzi. Amilyen szerény kívülről, annyira mellbe vágja az embert, amikor belép. A katedrálist a túristák a kijelölt helyen járhatják körbe, fényképezni szabad. Az egyik oldalhajóban van a múzeum, rögtön az elején a két csodálatos Caravaggio festménnyel. Itt viszont nem szabad semmilyen módon fotózni és ezt szigorúan figyelik is. A múzeum további részeiben különböző kiállításokat lehet végignézni (gobelinek, gazdagon díszített papi ruhák, kézzel festett kóruskönyvek, stb.), valamint két terem között az emeleten újabb balkonon lehet kipillantani a mellékutcára. A katedrális csodálatosan szép, színes márványberakású padlózata is figyelemre méltó.
Megnyugodva távoztunk a társkatedrálisból, nagyjából mindent láttunk, amire kíváncsiak voltunk Vallettában. A nap ekkor már ezerrel sütött, irány Marsaxlokk!
Bennem Marsaxlokk egy jó értelemben vett álmos kisváros benyomását keltette. Hihetetlenül jó volt a parton sétálni, olyan nagyon nyugodt volt minden. Járt arra egy-két túrista, annyi kellett is, de semmi nyüzsgés, semmi bóvli, csak a mérhetetlenül nagy nyugalom. Nagyon sütött a nap, de nem volt kánikula, voltak viszont szinek! A part menti éttermekben épp annyi ember üldögélt, amennyi még nem volt sok, de nem volt kellemetlenül kihalt sem. Szerintem már ettől híztam fél kilót és akkor az ebédünkről még csak most kezdek el mesélni.
Szóval leültünk az egyik part menti asztalhoz, gyönyörködtünk az öböl látványában (még az a magas kémény vagy torony? sem tudta elvenni a kedvemet). A pincérlány, a tulaj, mindannyian nagyon kedvesek voltak és a választék sem volt utolsó.
Íme a késői ebédünk:
- grillezett kardhal valami isteni, meleg paradicsom és kapribogyó tartalmú (darabos) szósszal
- barrakuda filé paradicsomdarabokkal, kapribogyóval, édesköménnyel, fehér borban párolva
- nyúldarabok hagymás, zöldborsos paradicsommártásban curry fűszerezéssel.
Még hogy a máltaiaknak nincs jó konyhájuk, piha!
Amíg az ételekre vártunk, a mozgó fagyiárus magához intett és megkínált a fagyijából. Gondoltam, majd étkezés után veszek tőle egy adagot, de a kiadós ebéd után már egy falat sem ment le a torkomon, örültem, hogy a buszig el tudok vánszorogni.
További kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
8.5 (2 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina