Málta, 5. nap - Gozo

Málta Gozo

Ott-tartózkodás ideje: 2009. szept. 19.  - 2009. szept. 26. (7 nap)

2 hozzászólás I 8 779 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. okt. 05. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar zebrina Beszámolója

Cimkék: Azúr_ablak  Dwejra  Gombás-szikla  Gozo  Inland_Sea  Málta  Marsalforn  Ta'Pinu  Victoria 

Szerdán korán keltünk, Gozo volt az úticél. Viszonylag hamar szerettünk volna odaérni, mert Gozo elég nagy falatnak tűnt az előzetes tájékozódás szerint. Minden flottul ment, a busz a szokásos fél óra alatt ért Cirkewwába, ahonnan a komp indul át Gozóra. Az idő elkeserítően szürke volt, de akkor még bíztunk benne, hogy megváltozik, ahogy a többi napon is.
Vicces, hogy a kompra csak retúrjegyet lehet váltani, igazából nem értem, hogy miért, mi van akkor, ha valaki ott szeretne maradni egy hétre, hónapra, örökre...
A kompon rengeteg szervezett utas volt, kisebb számban egyéni túristák, mint mi. Ezekre a túristákra szakosodott a gozói taxisok zöme, akiket egész napra fel lehet fogadni kifizethető áron (egy taxi 50-70 euro/nap) és megmutatják a sziget legtöbb nevezetességét. Mi is azonnal leblokkoltunk Mariánál, egy szimpatikus, csinos, középkorú taxis hölgynél. Elmondta, mit mutatna meg a prospektus alapján, én pedig elmondtam, hogy mit szeretnék még megnézni. Miután tisztáztuk, hogy ennek semmi akadálya, elindultunk Victoria felé. A főváros Victoria királynő után kapta nevét, eredetileg Rabatnak hívták és a helyiek most is így nevezik, közölte Maria.
Enyhén szemerkélő esőben szálltunk ki a taxiból egy kis téren, nem messze a Citadellától. Ez a kis tér alighanem a főtér volt, nehéz megszokni a méretezést Máltán. Kicsit nyomott kedélyállapotban másztuk meg a Citadellához vezető kis utcát, mindenkor jobban elviseltük volna a rossz időt, mint ezen a gozói napon.
A Nagyboldogasszony katedrális előtt két pápának a szobra áll, egyikük II. János Pál, aki 1990-ben látogatást tett Gozón és a kettő közül ez volt az egyik templom, amit felkeresett. A másik szobor IX. Pius.
Közös belépőjegy van a katedrálisba és a  múzeumba. A katedrális érdekessége, hogy ennek sincs kupolája, de ügyes módszerrel úgy van belülről megfestve, mintha mégis lenne. Kár, hogy én ezt akkor nem tudtam, így a katedrális nem nagyon tudott lenyűgözni. A Citadella falain körbemenve még ebben a csupaszürke időben is csodálatos volt a panoráma, már amikor a süvítő széltől képesek voltunk benne gyönyörködni. Így hát nem sokat időztünk odafent, inkább visszamentünk a főtérre, amitől nem messze Maria ajánlott egy másik templomot, amit érdemes megnézni. Ez a Szt. György bazilika volt, amelynek pirosló kupoláját a Citadelláról is lehet látni. Érdemes volt megnézni, nekem sokkal jobban tetszett, mint a katedrális a Citadellában.
Átvágva a kis téren, a frászt hoztam egy angol túristapárra. A kirakott asztalok körül nagyobbfajta ládákban fányi fikuszok álldogáltak, amelyek közül a viharos szél pont akkor döntött fel egyet, amikor elhaladtam mellette. Én szinte semmit nem vettem észre a dologból, mindez a hátam mögött történt, de a két angol éppen szemben jött velem és elhűlve látták, ahogy tőlem egy centire, a hátam mögött borul a fa. Látni kellett volna az arcukat, szegények.
A bazilika terén végre M is megvette az egyik unoka ajándékát, hurrá!
A röpke victoriai látogatás után Dwejra felé indultunk. Itt volt az egyik olyan látnivaló, amit már előre kinéztem magamnak és ez az Inland Sea (Beltenger) volt. Már a Google Earth-ön is nagyon látványos, de az életben  még látványosabb, még az orkánerejű szél ellenére is, ami majdnem lefújt a szikláról, ahonnan először megpillantottam. Hogy Gozo mennyire picike, bizonyítja az is, hogy amíg én külön programpontként írtam fel magamnak az Inland Sea-t, az Azúr ablakot, a Gombás-sziklát a Google Earth alapján, itt döbbentem rá, hogy ezek mind itt vannak egy helyen, pontosan két lépésre egymástól. Most már teljesen elfogadom, amit az indexen olvastam, hogy ezekhez a látványosságokhoz akár kis sétával is el lehet menni, különösebb megerőltetés nélkül is.
A parkoló egy kis kápolna mellett van, innen vezet le az út az Inland Sea felé, illetve másik irányban a tenger felé, ahol jobbra az Azúr ablak, balra a Gombás-szikla látható. Ez az a hely, már akkor tudtam, ahol egy teljes napot is el lehet tölteni bámészkodva a sok szép természeti látványosságra. Maria felhívta  a figyelmünket a kőzetre, ami teli van egész épségben maradt fosszíliákkal (megkövesedett fésűkagylóhéjak és pénzsünök). A tenger felé, ahova M-val kimerészkedtünk, hogy legalább valamit lássunk az Azúr ablakból (mert felülről a szikláról lefújt volna a szél), csodaszép nagy sziklákon lehet lemenni. Sajnos az Azúr ablakból csak az ablakot láttuk úgy-ahogy, mert esze ágában sem volt ebben a szürke-mostoha időben azúrnak lenni. Viszont a tenger mégiscsak a tenger volt, még ha itt nem is azúr, a sziklák alakzatai felejthetetlenek és a riadalom, hogy mi az a nagy fekete valami, amitől megáll az ütő az emberben, sem volt utolsó - mesélte utólag M, aki akkor éppen egy féltalpnyi kövön egyensúlyozva próbálta videóra venni az ablakot, mely nem volt Azúr. Egy búvár volt a nagy sötétség, aki épp a partra igyekezett.
Volt még egy vízszintes szakasz, ahonnan rá lehetett látni az Azúr ablakra (mi mindent megtettünk a cél érdekében), de ott már úgy tombolt a szél és az eső, hogy két kézzel alig tudtam az esernyőt tartani. Fotózásról szó sem lehetett. Emiatt a Gombás-szikla is csak halvány emlék egy darab fotóval alátámasztva.
Szerencsére hideg nem volt, mert ezután még az Inland Sea-hez is lementünk, azt sem szabadott kihagyni, eső ide vagy oda. Nem nagy táv, tán 50 méter, de ezalatt sikerült totál elázni az esernyő ellenére is. Itt nyugodt volt a víz, hiszen a nyílt tengertől egy nagy sziklatömb választja el, amivel csak egy barlangnyi nyíláson keresztül van összekötve. A kirándulócsónakok most is közlekedtek át a lyukon, habár úgy sejtem, a nyílt vízre nem merészkedtek ki. A partmenti köveken pici rákocskák százai mászkáltak, de a legkisebb zörrenésre beiszkoltak a kövek alá. A vízben vagy 15 búvár készülődött merülésre.
Ez a hely több időt igényelt volna.

A másik látványosság, amihez ragaszkodtam, a Gozo északi részén található sólepárló telep és a Lunar Hill, amit hiába magyaráztam Mariának, nem értette, mondta, ott nincs semmiféle hegy. Végül megértettük egymást, nevetve mondta, hogy az nem hegy, hiszen ez Gozo!, majd meglátom. Meg is láttam, sokkal kisebb, mint amilyennek a képeken látszik. Egy mini-hegy. Vagy inkább domb. Maria azt is elárulta, hogy a hivatalos idegenvezetések egy csomó jó helyre nem viszik el a túristákat, például ide sem. Először a partra vezető út tetején szálltunk ki, innen remekül rá lehetett látni a szabályos és szabálytalan alakú sólepárló medencékre, majd lementünk a közvetlen közelükbe is. Egy kis öböl volt itt, a túloldalán azzal a bizonyos heggyel. Hihetetlenül szép és érdekes környék, remek fotótéma, csak sajnos ahogy egy pár lépést tettünk, az eső megint rákezdte, sikerült újból bőrig áznom, annál is inkább, mert az esernyő sem volt nálam. Francba!
Ez a hely a másik, ahol szívem szerint egy újabb (jóidős) napot el tudnék tölteni Gozón.
Maria szívesen beszélt Gozóról és saját magáról is, amikor kérdeztük. Özvegy, két évvel ezelőtt halt meg a férje leukémiában. Van két gyermeke és hihetetlen, de unokái is. Máltán 46 templom van, ő az egyik tőszomszédságában lakik, az ablakából közvetlen közelről lát rá a templomra. A férjével korábban kiköltöztek Kanadába a testvéréhez, de mivel túl hidegnek találták az időjárást, inkább átköltöztek Ausztráliába, ahol 8 évig éltek. Azt hiszem, a férje betegsége miatt jöttek vissza Gozóra.
Egy marsalforni kis étteremben ebédeltünk a tengerparton.
Ezután a Calypso-barlanghoz hajtottunk. Nem mondom, a kilátás gyönyörű, de számomra ez a barlang csak egy volt a sok közül. Pedig az LP (Lonely Planet útikönyv) a legfőbb látványosságok között említi. Nekem a kert, amin keresztül lemásztunk a barlangba, sokkal jobban tetszett.
Innentől kezdve elmondhatjuk, hogy az eső elfáradt, maradt az orkánerejű szél, ami kirándulás szempontjából mégiscsak jobb.
A megalitikus Ggantija templomokat kötelező megnézni, Málta világöröksége. Engem sokmindenben emlékeztetett az írországi megalitikus emlékekre, érdekes volt az összehasonlítás. A belépőjegy egyidejűleg a pár percre lévő szélmalom-múzeumra (Ta'Kola) is érvényes. Itt megint kiélvezhettem a régi korok otthonai iránti szenvedélyemet, a malom első emeletén a korabeli molnár lakása volt nagyon élethűen berendezve. Maria mesélte, hogy a szélmalom kereke pár éve egy viharban megsérült, nem lett még helyreállítva.
Lassan indulni kellett a komphoz (elég korán, 17 óra körül megy vissza az utolsó), pedig mennyi minden látnivaló lett volna még. Épphogy a nagyját láttuk.
Útközben még vetettünk egy pillantást a Ta'Pinu bazilikára, ez az a másik templom, neves zarándokhely, amit II. János Pál felkeresett gozói látogatásakor, sőt, misét celebrált a hívők előtt. A bazilika messziről kiemelkedik a horizonton a Gozo felé igyekvők szeme előtt.
Visszafelé a kompon olyan erősen járt a szél, hogy szinte képtelenség volt a fedélzeten közlekedni.
További kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
London77 - 2019.03.02. 12:01

Vége szegény Azúr ablaknak...https://index.hu/tudomany/2017/03/08/elpusztult_a_maltai_azur_ablak/

London77 - 2019.03.02. 12:01

Vége szegény Azúr ablaknak...https://index.hu/tudomany/2017/03/08/elpusztult_a_maltai_azur_ablak/


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina