Teveháton a Szaharában

adanyist Beszámolója

Cimkék: Szahara  tevegelés 

Első repülős utam Tunéziába.
A történet ott kezdődött, amikor feleségem munkahelyének recepcióján várakoztam és az eligazító tevékenységet folytató, igen kedves munkatárssal úti élményeiről társalogtunk. A beszélgetés során kiderült, hogy nem régen jöttek vissza Tunéziából ragyogó élményekkel. Elmondta, hogy jártak a Szaharában és igen nagy élmény volt részére a tevegelés. Igen bíztatóan javasolta, hogy ezt feltétlenül ki kell próbálni. Mondtam, hogy én még lovagolni sem lovagoltam, nemhogy tevegeljek. Arról pedig, hogy repülni kell Tunéziába, még álmomban se jöjjön elő. Közben feleségem is megérkezett, ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Szó, ami szó meggyőztek, hogy repülni kell Tunéziába. Hát így kezdődött a 2004. Júliusi tunéziai utunk. Feleségem nagyon hamar talált utazási irodát, amelyik tunéziai körutakat hirdetett. Már csak igent kellett mondanom, s már is komolyra fordult az utazás tervezése. A sok ajánlat közül kellett választani, s utólag megállapítottuk, hogy igen tartalmas programokkal dús körúton voltunk.
Most talán a Szaharai tevegelést emelném ki elsőként, mivel ez volt a beszélgetés fő mottója. Két napos fakultatív kirándulás keretében került erre sor. A tevegelő csoportok Douzból, egy sivatagi kisvárosból indulnak, amelyet a Szahara kapujának is neveznek. Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg. Külön autóbusszal vittek minket arra a helyre, ahol már sok teve várakozott a sivatagi sétára. Igen jól felkészítettek minket az egy órás tevegelésre. Mindenkinek méretéhez való tevét kerestek. A tevékre való felszállás különleges tornamutatványnak is beillett. Csoportosan indultunk az útra, az 50 fokos melegben, egy-egy kísérő vezetésével. Közben előkerült egy lovas is, aki a lován állva akrobatikus elemekkel szórakoztatott minket. A beugrató az volt, aki videózta, vagy fényképezte, attól baksist követeltek, de ezt elég szigorúan. Külön fotós stáb viszont, minden tevén ülő személyt lefotózott. Mire Kebilibe, a 4 csillagos Oázis Hotelbe, szállásunkra értünk az elkészült fotókat megtekinthettük, s persze meg is vásárolhattuk, darabonként 2 Dínárért. Nagy élmény volt részemre, a Szaharában egy órát teveháton tölteni, ami nem is volt kis megpróbáltatás első nekifutásnak. Ami pedig a szaharai videózást illeti, örültem, hogy meg tudtam kapaszkodni a teve nyergébe, mert a sivatag hajója bizony eléggé imbolygott alattam.