Nepál - Annapurna túra

Nepál Pokhara

Ott-tartózkodás ideje: 2008. okt. 19.  - 2008. nov. 23. (35 nap)

0 hozzászólás I 3 394 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. nov. 23. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Shaun Beszámolója

Cimkék: Annapurna  Katmandu  Pokhara 

Két repülőút és egy delhi repülőtéri éjszakázás után érkeztem meg Nepál fővárosába, Kathmanduba. Az első három nap akklimatizálódással és rövid városnézéssel telt. Itt már jó idő van. A sok lehetőség közül, amit az útikönyv ír, két túrát néztem ki. Az egyik, a nyugati részen, Pokhara körül található, az Annapurna túra, mely az Annapurna hegylánc körül vezet, a másik a Mt. Everest alaptáborig vezető túra. Az első ugyan hosszabb, de könnyebbnek tűnt, ezért ezt választottam. Sajnos a módja, hogy egy ügynökségen keresztül intéztem az utat nem volt a legjobb, de a túravezető jó fej.

Október 22-én indultam Kathmanduból. A kezdőpont Besisahar kisváros. Kb az utolsó, ahol még van kommunikációs lehetőség. Innentől telefon is csak feltételes módban. Szóval, innen kezdődött a túra másnap reggel. Egy napi járóföldig még van dzsippel használható földút, utána csak gyalog, vagy lovon lehet közlekedni. A túra északnak indul, a Marsyangdi Khola folyó völgyében. Itt még csak 820 m magasan járunk (mBf vagy mAf? Esetleg mIÓf…) tengerszint felett. Trópusi növényzet mindenfelé, de a háttérben a Himalája hófödte csúcsai. A teljes gyalogút kb 20 napig tart és két túraútvonalat foglal magába. A teljes kört, melynek induló és végpontja is Pokhara, Nepál második legnagyobb városának környékén van, Annapurna túrának hívják, de az hivatalosan Muktinathig tart, mely a Thorung La hágó utáni első település és a 10. napon lehet elérni. Utána ez már a Jomsom túra, csak visszafelé járva, mert az pedig Pokharától nyugatra kezdődik és tart északnak.

Az első napok nem voltak megerőltetők, a neheze a harmadik nap után kezdődött. A legszebb a túrában, hogy a táj minden nap más arcát mutatja. Az első napok trópusi környezete és a párás meleg után szépen átsétáltunk a kontinentális környezetbe, majd néhány nap alpesi táj után jött a szinte élettelen környezet, itt-ott legelésző jakokkal, amik ki tudja mit találtak enni, mert csak sziklák voltak mindenfelé, s ahol volt víz, ott is inkább csak hevenyészett moha nőtt. A táj itt már nem rejtette el a csúcsokat, nem finomított rajta cseppet sem, mint 3000 m-rel lejjebb. Teljes és rideg valójukban néznek le az erre élőkre, járókra. Az egyik legjobb nap Manangban ért. Ez a kisváros több dologról is nevezetes. Az egyik legrégebbi település a régióban, s annak egyben központja is. Az itteniek 1784 óta különleges kereskedelmi jogokat birtokolnak. Kathmandu Thamel negyedében, mely a legforgalmasabb turista központ, az üzletek 30%-át birtokolják.
Manangban plusz egy napot kellett tölteni, hogy akklimatizálódni tudjak a magassághoz. Az üres napot érdemes kitölteni, egy magasabb pontra felsétálni, majd vissza az eredeti szintre. Ez úgy jó, ha legalább 100-120 m szintkülönbséget jelent. Én a folyó túlpartján lévő Gangapurna csúcs alatti gleccser mellé gyalogoltam fel. Természetesen itt is van teázó, ami ugyan puritán, de minden van, ami a turistáknak elengedhetetlen: csoki, Coca Cola és tea. A teával kiültem az egyik távolabbi szikla csúcsára és csak néztem a tájat ameddig sütött a Nap. Amíg a Nap fenn van, jó az idő magasabban is, de amint felhő, vagy hegycsúcs mögé bújik, rögtön valami nagyon vastag ruhát kell felvenni, mert meg lehet fagyni. A Manang utáni harmadik napon értem el a túra legmagasabb pontját, az 5416 m magasan átvezető Thorung La hágót. Ez állítólag a világ legmagasabb hágója. Ezen a napon hajnali 3/4 4-kor keltem, rövid reggeli, majd 4.30-kor indulás felfelé. Ilyenkor a Nap még valahol a Csendes óceán felett jár, úgyhogy korom sötétben, nagyon hidegben, fejlámpával világítva a 40 cm széles gyalogutat mentem felfelé. Ekkorra már nagyon ki voltam merülve, plusz valami rosszat is ehettem előző nap, úgyhogy nem igazán voltam erőm teljében. Tyúklépésben haladtam felfelé a kb 75 fokos emelkedőn, s két és fél óra alatt értem el a 300 m-rel magasabban lévő első teázót. Egy pohár meleg víz és egy kis beszélgetés egy linzi osztrák párral és mentem tovább. Innentől nem volt olyan meredek az út, de még nagyon messze volt a csúcs. Közben a Nap feljött, s a csúcsokat narancs színnel világította meg. A látvány lenyűgöző volt. Végül csak felértem a hágóhoz. Itt is van szerencsére teázó. Fél óra láblógatás után irány lefelé, ami ha nem is ennyire megerőltető, de szintén nem egyszerű, mert innen az első lakott település, Muktinath 1700 m-rel lejjebb van. A térdem teljesen odavolt, mire leértem. Itt kezdődik, vagyis eddig tart a Jomsom túra.

Muktinath egy nagyon híres buddhista és hindu zarándokhely. Oka, hogy egy ponton a földből egymás mellett víz és gáz tör fel. A gáz ég, néha kisebb, néha nagyobb lánggal. A három elem egy helyen való megjelenése az oka, hogy a hely nagy tiszteletnek örvend. India legdélebbi pontjáról is elzarándokolnak ide az emberek.
Ahogy haladtam tovább és lejjebb a túrán, úgy tért vissza az élet a tájba. A Kali Gandaki folyó völgyében megy az út. Ez a térség fejlettebb, mint a hágó másik oldala. Itt már szinte végig ki van építve egy kavicsút. Ez sajnos azt is jelenti, hogy elvesztette azt a vonzerőt, de napi 5-6 autó még elviselhető.
A völgy nagyon szeles, ezért érdemes minél korábban indulni, mert délután mindig feltámad és nagyon erősen fúj. Néhány nappal később értem el Tatopaniba, mely az egyik legjobb nap volt a túra során. Mondjuk majdnem túlmentem rajta, mert nem láttam sehol kiírva a helység nevét. Ami nagyon kellemes a helyben, hogy a folyóparton melegvizű forrás fakad és egy (a régi) egerszalókinál valamivel lepukkantabb kétmedencés fürdő van bambuszkerítéssel elválasztva. A lányoknak kellemetlenebb, mert a helyi arcok lejönnek bámulni és fényképezni a turista lányokat. A másik kellemes pont, hogy él itt egy spanyol (ránézésre goai virággyermek), aki éttermet és vendégházat nyitott (mikor Goában már túl sok lehetett a turista) és isteni a konyha. Az egész napos gyaloglást, meg az elmúlt két hetet nagyon jó volt kiáztatni. Utána aludtam vagy 10 órát, amire az utóbbi időben nem nagyon volt példa.
A következő nap végén, Sikhában én voltam az egyetlen vendég, úgyhogy a konyhában ettem. Nagyon jó hangulatban telt az este. Megkóstoltam a helyi ’bort’, a Rakshi-t. Ez hasonlóan az ázsiai helyi italokhoz, gabonából készül és nagyon gyenge, 5% körüli az alkoholtartalma. Illatra kicsit szilvapálinkára hasonlít (messziről), de az íze tényleg gabona. Ez az igazi folyékony kenyér, nem a sör!
A túra egy nevezetes pontja Ghorapani. Ide rengeteg turista jön. Két napi járóföldre van Pokharától, s mellette emelkedik a Poon Hill nevű magaslat. A névben azért van némi humor. A hill ugye dombot jelent, holott 3210 m magas. Ez a Himalája 7-8000-es csúcsai mellett valóban csak dombnak látszik, de ha mellérakjuk a legmagasabb európai csúcsot, az nem sokkal magasabb…

Erről a pontról az egyik legszebb kilátás nyílik a környező csúcsokra. Én a naplemente mellett szavaztam, úgysem bírok olyan korán felkelni, s főleg nem felgyalogolni ide. Egyszer elég volt fejlámpával hegyet mászni.
Az utolsó két nap könnyed sétával telt, már csak lefelé kellett menni. A túra hivatalos vége Naya Pulnál van. Itt összefutottam egy régi ismerőssel, akivel még Korzikán ismerkedtem meg. Sarangkotban éjszakáztam, innen fenséges kilátás nyílik az egész Pokhara völgyre, valamint a hegyekre. Pokharában egy kis városnézés, aztán irány Kathmandu.
Nagyszerű idő volt végig, mindössze egyszer volt felhős, aznap éjjel esett is, de másnapra ragyogó napsütés volt újra.

Egyéb
A túra útvonalát nem csak emberek használják. Erre halad rengeteg karaván (lovak, szamarak), valamint a háziállatok (bivaly, tehén, kecske). Ez annyit jelent, hogy eleinte megpróbáltam kerülgetni a citromokat, de feladtam, s már csak a frisseket kerültem ki. Út végére annyi szerencsébe léptem, mint egész eddigi életemben összesen. Azt hiszem, veszek egy lottószelvényt!
Indiába és Nepálba rengeteg zsidó fiatal jár pihenni. Főként kipihenni a katonaságot és lazítani kicsit. A túra során rengeteggel találkoztam. Egyiküktől hallottam ezt a viccet:
Indiában megkérdezik egy ott pihenő zsidó fiataltól:
- Mennyien vagytok összesen?
- 6 millióan. – hangzik a válasz.
- Nem, nem itt Indiában, hanem Izraelben?....
A túrázók nemzetiség szerinti eloszlása egyébként nagyon érdekes volt (nem reprezentatív):
- 40 % francia,
- 30 % izraeli,
- 15 % angolszász,
- 15 % egyéb.
A következő kérdések merültek fel bennem, amikor nagyon magasan, a hegyekben, távol jártam a civilizációtól:
- ha egyszer nem szeretem a hideget, a telet, minek jöttem el túrázni az örök télbe?
- ha lehet utazni úgy is, hogy nem nekem kell cipelni a hátizsákomat, akkor most minek cipelem?
Na jó, ezek csak költői kérdések, a kimerültség beszélt belőlem. A látvány kárpótol a fáradságért, gyalogolni pedig szeretek.

Képek a túráról:
http://picasaweb.google.hu/utilapu365/NepalAnnapurnaTrek#
Értékeld az élménybeszámolót!
6 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!
Magyar  Română  Slovenčina