Szellemvasúttal Lhasaba

szinbad Beszámolója

Cimkék: antilop  fennsík  hálókocsi  hegyek  Himalaya  infók  jak  Kína  kősivatag  Lhasa  mozdony  Qinghai-Tibet  Tibet  tibetiek  vadszamár  vasútvonal  vonatjegy  vonatozás 

Nagy itt a zaj, de úgy hallom, a Marco Polo hangú vonatrádió most épp azt közli velünk, hogy vonatunk jelenleg az egykori Selyemút mentén halad,....bár az is lehet, hogy az édes-savanyú mártás elkészítésének csínját-bínját taglalja, mindenesetre valami nagyon szenvedélyes dologba kezdett. Még egyszer kinézek az ablakon, csak hogy fixáljam a látványt, mielőtt végleg besötétedne: kősivatag és nagy kopár hegyek,... ez így rendben van, ez tetszik,... majd én is lefekszem. Innen még egy nap a tibetiek elfeledett fővárosa, Lhasa.

Éjszaka nemigen tudok aludni, noha odakinn fagy, bent forróság és horkolás van. A klimatizált vonat minden mérce szerint igen modern, a kínai vagongyártás büszkesége. Több kocsiosztályú jegyet lehet váltani rá, köztük kettő fekvőhelyes. Az én jegyem az ún. "kemény fekhelyes" osztályra szól, ami az ár-érték arányt tekintve a legkedvezőbb, ennélfogva a legnépszerűbb is. Itt három-három ágy van egymás fölött elhelyezve, egy fülkében összesen hat. A fülkéken nincs ajtó, de ez egyáltalán nem zavaró. A világítás halogén, este 10 után éjszakai fényre visszafogott. Minden fekhely felett egy-egy oxigéncsap is található, ami majd a ritka magaslati levegő miatt jöhet jól egyeseknek. A vagon egyik végében a repülőgépekről ismert vákuumos WC és mosdók találhatók, a másik végében, pedig a vonatkísérő, akinek mindezeket tisztán kellene tartania.

Az álmatlan forgolódásnak végül a Golmud-i megállás vet véget. Hajnal van és nagyon hideg, de a többiekkel együtt én is kitódulok a peronra egy kis friss levegőt szívni. Golmud egy mesterséges város, mesterséges hangulattal. A legtöbb, ami elmondható róla, hogy az utolsó nagyobbacska település a Lhasat északról megközelítő kerekedelmi útvonalon. Kihagyható.

Alig 20 perces várakozás után ismét elindulunk. A vonat egy cseppet sem leplezett derékszögű fordulóval tudatja, hogy innentől az új vonalon, a Qinghai-Tibet vasút 2006 közepén nagy csinnadrattával átadott új szakaszán halad. Nekivágunk a hegyeknek. Közben lassan kivilágosodik, így érdemes újra az ablakra tapadni. A táj határozottan megváltozott: most egy másik kősivatag és újabb kopár hegyek között robogunk. A kanyarokban látható a két jól megtermett dízel mozdony, amik a meggyőző 70-90 km/h-s sebességgel húzzak-vonják a vagonokat fel a Tibeti Platóra.

Már szikrázik a nap, az ég gyönyörű kék. Sasok és őzszerű lények néznek be az ablakon, de ezt a szomszéd fülkében utazó pekingi lányok nem láthatják, mert épp a reggeli toalettjük utolsó simításaival vannak elfoglalva. Az igen népszerű új vasút - az egyetlen, ami a Tibeti Autonóm területre vezet - szinte ontja a turistákat. A tervek szerint napi 4 ezret!!!! Elsősorban kínaiakat, akik hozzák is a tőlük megszokott nyüzsgést és zajszintet. Egyetlen tibeti bácsika utazik a vagonunkban, ő tegnap óta egy helyben ül, és mantrákat mormol.

A tájékoztató tábla szerint odakinn mínusz 5 fok van, de a Kínai Kommunista Párt és a Központi Kormányzat előrelátó gondoskodása jóvoltából én thermo üvegen keresztül, a plasztik enteriőr kényeztető öleléséből csodálhatom a havas csúcsú, még mindig kopár hegyeket. A gondoskodásra, egyébiránt - ha esetleg megfeledkeztünk volna róla -, most Marco Polo egy jól megkomponált óda keretében hívja fel a figyelmünket, és egyúttal fel is szólít a hálálkodásra, amiért az új vasút majd boldogságot és soha nem látott felvirágzást hoz majd a tibeti népnek. A tibeti bácsika erre mintha halványan megvonta volna a szemöldökét, de lehet, hogy rosszul láttam.

4000 méter fölött járunk, így megkezdik az oxigén bepumpálását a klíma rendszeren keresztül. A levegő oxigéntartalma itt már csak fele a tengerszinten beszippanthatónak, így szükség is van rá. Ettől kezdve a dohányzás még az erre kijelölt helyen is szigorúan tilos. A vonatra való felszállás előtt mindenkinek alá kell írni egy nyilatkozatot, hogy nem fog meghalni a magaslati levegőben. Ezt a nyilatkozatot szigorúan bevasalták mindenkin, még a tibeti bácsikán is, aki csak némi gondolkozás után írta alá a nyomtatványt,... sosem lehet tudni, ugyebár.

Az 1142 kilométer hosszú új vonal a világ legmagasabban vezető vasúti pályája. Legmagasabb pontján 5072 méterrel a tengerszint felett halad. Egy perui vasutat utasított ezzel a második helyre, közel 200 métert ráverve a korábbi csúcstartóra. Egy rosszmájú magyar mérnökember a vagonunkban - itt, egész közel hozzám -, aki mindenben csak a sandaságot látja, erre azt mondja, hogy egy hegyvidéken mindig lehet olyan nyomvonalat találni, ami épp csak annyival vezet magasabban, amennyi kell a rekordhoz. A már 50 éve tervezgetett vonal megépítése jelentős fegyvertény a kommunista Kína számára. Valóban komoly mérnöki teljesítmény, amiről a propaganda gépezet - ahogy azt illik - máris annyi bőrt húzott le, hogy még egy róka is belepirulna.
Marco Polo azonban nem. Fáradhatatlanul sorolja a műszaki adatokat. Megtudhatjuk, hogy az építkezés során a munkások oxigénpalackkal a hátukon rohangáltak, aminek köszönhetően senki sem halt meg magaslati betegségben, 30 percen belül elérhető orvosi szolgálat védelmét élvezhették, gondosan megtervezett étrendjük volt, és az éjszakai farkasordító hidegben is elektromosan fűtött WC-be kakilhattak.
A projekt költségvetése 150 millió eurónyi összeget különített el a természeti értékek megőrzésére, a tájhoz és a helyi kultúrához illeszkedő kialakításra. Nem véletlen ez, a vasútvonal legkomolyabb ellenzői a kezdetektől fogva a természetvédők voltak - a második legkomolyabb a Dalai Láma, de az ő érveinek taglalását most mellőzöm. Komoly aggályok fogalmazódtak meg a plató törékeny természeti egyensúlyának megbontásával kapcsolatban. Számos veszélyeztetett állat- és növényfaj él itt, a vadjak és a vadszamár mellett a leghíresebb talán a tibeti antilop, amely számát oly sikeresen tizedelték meg a 70-es, 80-as évek orvvadászai. A vasútvonal keresztezi a vándorlási útvonalukat és félő, hogy a még megmaradt néhány példány évezredes életritmusát előre nem látható következményekkel zavarja meg a vasútforgalom.

A platóra felérve kizöldül a táj. Óriási füves prériket szelünk át legelésző jakokkal és a nomádok sátraival. A tibetiek végtelenül jó szándékú, békés, vendégszerető emberek. Barátságosan integetnek ahogy elrobog előttük a vonat, de a pekingi lányok most meg heves kártyázásba fogtak, így nem tudják viszonozni ezt az őszinte, naiv gesztust.

Ételeket, italokat és gyümölcsöt szolgálnak fel kiskocsin tologatva, amitől már mindenkinek herótja van, mert ilyenkor fel kell állni a lehajtható kisszékekről, hogy elférjen a kiskocsi.

Marco Polo most mintha a tibeti kultúra sokszínűségéről beszélne, illetve arról, hogy Tibet már évszázadok óta Kína szerves része, és hogy minden, ami jó, Kínából érkezett ide, de erre aztán már végképp nem vagyok hajlandó odafigyelni, inkább én is beruházok egy műanyagtálcás rizses menübe. Az ezt követő gyors, be nem tervezett WC-menet közben észreveszem, hogy a tibeti bácsika is mintha némi kétkedéssel hallgatná Marco Polo történelmi hiperboláit.

Kint egyre szaporodnak a kis falvak, már közeledünk Lhasahoz. Idebent néhány egyenruhás alak vonul végig a vagonokon, amitől némileg meghűl bennem a vér, ugyanis a külföldiek számára előírt beutazási engedély nélkül vagyok éppen behatolóban a Tibeti Autonom Területre. Ezt a tettemet kísérletnek szántam, annak bizonyítására, hogy ez az előírás - ha jogszerű is – mára már betarthatatlanná vált. Évtizedek óta zajlik ez a megkülönböztetés kínai és külföldi között, ami a külföldi turistának korlátozásokat, a hatóságok, na és főként az utazási irodák számára jelentős bevételt jelent. Ez utóbbiak ui. csak úgy adhatnak el repülőjegyet, vagy csoportos túrát, ha kiszámlázzák és a hatóságok felé le is adminisztrálják ezt a bizonyos beutazási engedélyt. Eleddig egyénileg nem, csak csoportosan volt lehetséges Tibetbe utazni. Ezt a szövevényes együttműködést az utazási irodák és a hatóságok között jelentősen aláásta a vasútvonal megnyitása, a vonatjegyen ugyanis nem szerepel név, az tehát átruházható, nem úgy mint a repülőjegy, az ellenőrzés mostantól komoly nehézségekbe ütközik, és a gyanúm, illetve más utazók beszámolói szerint, ez mára gyakorlatilag meg is szűnt. Ha mégis létezik az említett szabályozás, már csak napjai lehetnek hátra. (Vigyázat! Nem szünt meg. 2009.) Mivel ez az engedély is csak Lhasa környékének meglátogatására jogosít, a Tibetben való össze-vissza utazgatás ezzel együtt is igen körülményes: ahhoz további engedélyeket kell beszerezni, és csak idegenvezető kíséretében, utazási irodánál váltott túra keretében lehetséges, jelentős összegek fejében.
Az egyenruhások pillantásra sem méltatva elhúztak mellettem, a kísérlet eddig sikeresnek mondható.
Még egy hosszabb alagút, majd egy impozáns híd, és a kínai szellem vasútja lassan, méltóságteljesen, már-már pökhendien begördül a vadonatúj lhasai pályaudvarra. Újabb turista transzport zúdul a csendes, kisvárosias élethez szokott tibeti fővárosra.


Praktikus infók:
Vonatok Lhasaba jelenleg 7 nagyvárosból indulnak. Ezek Peking, Shanghai, Kanton(Guangzhou), Chongqing, Chengdu, Xining, Lanzhou. Kényelmes, légkondicionált vonatok mind. Jegyet a választott kiinduló állomáson vegyünk, ezt érdemes idejekorán megtenni. 5-10 nappal az indulás előtt kezdik árusítani a jegyeket az adott vonatra. Az elővásárlási időpont állomásonként és vonatkategóriánként eltérő lehet, az 5 nap a biztos minimum.
Általában 4 kocsiosztály létezik Kínában:
"Kemény" ülőhely, csak ülőhelyekkel, az otthoni személyvonatokéhoz hasonló kialakításban, de míg az egyik oldalon 2 személyes ülőkek vannak, addig a folyosó másik oldalán 3 személy foglal helyet egy sorban. Nagyon kedélyes tud lenni...ez a zsúfolt, zajos szinonímája.
"Puha" ülőhely. Kényelmesebb, 2 személyes ülőhelyekkel mindkét oldalon.
"Kemény" fekvőhely. A fentiekben leírtak szerint, egy fülkében 6 ágy, 3-3 mindkét oldalon.
"Puha" fekvőhely. Egy fülkében 4 fekhely, 2-2 oldalanként, zárható ajtóval.

Példaként: egy Peking-Lhasa utazás 35-100 euróba kerül a választott kocsiosztálytól függően. A menetidő 44 óra.

A jegyárakat, a menetrendet, és a vasúti hálózat térképét – egyebek mellett - ezen a címen lehet megnézegetni:
http://www.travelchinaguide.com/china-trains/

Étel-ital a vonaton vásárolható elfogadható áron.

A Lhasaba való utazáshoz szükséges beutazási engedély 1-2-3 nap alatt beszerezhető valamelyik nagyváros utazási irodáiban. A tapasztalatok szerint ez Chengduban némileg olajozottabb és olcsóbb is.