'Nápoly, Sorrento, Capri, Vico Equense. 4 nap kalandozás

Olaszország

Ott-tartózkodás ideje: 2010. feb. 17.  - 2010. feb. 21. (4 nap)

4 hozzászólás I 20 325 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. jún. 08. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Latya Beszámolója

Cimkék: adriaonline_játék  Amalfi  Apartman  élménybeszámoló  Equense  fapados  Nápoly  Nápolyi  Olaszország  olcsó  öböl  part  Positano  Sorrentoi  Szállás  Útinapló  Vico  wizzair 

BEVEZETÉS, ELŐKÉSZÜLETEK

Az alábbi útinaplo a

http://napoli.blog.hu

oldalon is olvasható, sok háttérinformációt tartalmazó linkekkel, beágyazott képekkel, videókkal, térképekkel, amik ezen az oldalon webszerkesztésileg nem voltak megoldhatók. A beszámolóban olvasható "itt letölthető" , meg hasonló dolgok ott működnek.

2009 novemberében szokásos kedvenc időtöltésemnek éltem: nézegettem a különböző repülőtársaságok ajánlatait, és fantáziálgattam, hová kellene elutazni. A Wizzair kedvező áron kínálta mindenféle útját, és elég kecsegtetőnek nézett ki a borongós hidegben az egyik legdélebbi célállomásuk: Nápoly meglátogatása. A nejemmel kettesben évente, általában egyszer, télen vagy tavasszal 3-4 napos túrákat szoktunk rendezni. Erre én általában hónapokon keresztül készülök. Több-kevesebb rendszerességgel bújom az utazási fórumokat, nézem a nevezetességek megközelítésének módját, szállást keresek.
A kislétszámos túránk most kibővült további 4 személlyel, így összesen 6 főre kellett repjegyet és szállást foglalni.

A jegy kb. 10000 Ft/fő oda-vissza áron jött ki, mindenféle illetékkel és egyéb költségekkel.

SZÁLLÁS

A nagy létszám miatt apartmanban kezdtünk gondolkodni. Szállásügyben nagyon sok helyen tudunk a neten keresgélni, nekem a Homelidays az egyik kedvencem. Az oldalon a szállásokról visszajelzések is segítenek a kiválasztásban.

Először Nápolyban néztem szét, de aztán kicsit megijedtem a google maps utcanézeti képeitől, és mivel azt terveztük, hogy Nápoly környékén is szét fogunk nézni, így találtam rá egy 3 szobás nagy lakásra a Sorrento melletti Vico Equense-ben.

6 főre 80 €/éj + 50 € végső takarítás volt az ára. Ez 4 napra fejenként 15 €, és ilyen összegért Hostelekben, közös hálószobában lehet aludni. Ez fiatalon még elmegy, de ha mód van rá, akkor ugyanannyiért miért ne menne az ember egy kényelmesebb helyre.


KÖZLEKEDÉS NÁPOLYBAN ÉS A KÖRNYÉKEN


A reptérről Nápoly központjába legegyszerűbben 3 €/fő áron mehetünk be a 20 percenként járó Alibus-szal. Jegyet a sofőrnél lehet váltani.

A Nápoly környékbeli városkák és turistalátványosságok a Circumvesuviana vasúti társaság "HÉV"-szerű elővárosi vasúthálózatával könnyen bejárhatók.

Nápoly környéki és a városon belüli Metro-, busz-, trolibuszhálózatról az Unico Campania oldalon lehet tájékozódni.

A közlekedésre és látványosságokra szóló bérlet az un. Artecard. Tartalmában, érvényességi idejében többféle is létezik, a honlapon minden információt meg lehet találni róla.

Sorrento és Amalfi között "tekergő" buszt pl. a SITABUSZ társaság üzemeltet. A menetrendjét itt találtam meg.

Capri szigetére hajóval, illetve komppal juthatunk. A menetrend itt megnézhető .

Caprin belül gyalog, illetve busszal közlekedhetünk. Menetrendek itt, illetve itt.


EGYÉB INFOK

Nápolyról és a környékről sok infót megtudtam az alábbi index fórumokról. (Tudjátok, előbb visszaolvasni, aztán kérdezni! Ja, és van fórumkereső is!)

Nápoly fórum

Olaszország, Sorrento, Amalfi fórum


1. NAP 2010 FEBRUÁR 17. ODAÚT, NÁPOLY, SOLFATARA



A gép kora reggel 7:05-kor indult Ferihegyről. Kőbánya-Kispestig kocsival mentünk, aztán innen a 200-as busszal. Jó korán, kb ½ 6 körül már becsekkoltunk. A többi utas is hamar összeszedelőzködött, mert 6:50-kor már elkezdtünk gurulni a betonon. Kb. másfél órányi repülést követően megérkeztünk Nápolyba.

Csak - szerintem jópofa - érdekességként megemlítem, hogy pl. az itthonmaradt családtagok a www.flightradar24.com oldalon valós időben végig követhetik a repülőnkent, hogy hol, milyen magasan, milyen sebességgel repülünk. Nyáresti szórakozásnak is jó dolog beazonosítani egy-egy lassan vándorló fénypontot a csillagos égen, hogy éppen honnan-hová utaznak benne. Aztán lehet fantáziálni, hogy hú oda milyen jó lenne elmenni.....

A reptéren elég hamar kirakták a csomagjainkat. Az eddigi tapasztalataink szerint 3-4 napra egy–egy kézitáskában simán el szoktunk férni, de most az ismerősöknek ajándékba hozandó Dél-Olaszországban őshonos Limoncello, Grappa, esetleg valami jó kis könnyű asztali bor számára az 5 főre csappant társaságunk 1 db közös „feladandó” poggyászba ruházott be (a Wizzair a feladandó csomagokért pénzt kér, ráadásul csak 15 kg a normál súly, utána fizetni kell nem keveset a túlsúlyért).

Szóval felvettük a csomagot és az elég kicsi, így könnyen átlátható, és jól kitáblázott reptéren hamar megtaláltuk a Alibus-t a Garibaldi pályaudvar felé. A busz 20 percenként indul, jegyeket a sofőrtől lehet venni 3 €/fő áron.

A busz a pályaudvar után még továbbmegy a kikötőig, így jól jött a sofőr tájékoztatása, hogy a Stazione Garibaldi-hoz értünk. Az egységes olasz állam megvalósításáért harcoló legendás hadvezérről elnevezett teret ugyanis éppen átalakították, és elég nehezen lehetett felismerni, hogy hol vagyunk.

A buszról leszállva egy óriási föltúrt teret találtunk, (a fenti kép nem most készült!) aminek a másik végén a tetején sötétbarna beton tüskékkel díszített hosszú épületet gondoltuk a pályaudvarnak. Nem tévedtünk. Kívülről lehet látni egy McDonalds éttermet, na amellett van a csomagmegőrző, csak belülről. Ott jártunkkor középtájt egy aluljáróba kellett lemenni, ahol már jól láthatóan ki volt írva a „left lugguage ” (csomagmegőrző). Az első 5 óra 4 € csomagonként, majd óránként 0,6 €. A csomag beadásakor elkérik a személyit is, és feljegyzik az adatokat.

Betettük a cuccunkat, majd megvettük az Arte Card -ot az azonos feliratú bódéban (11-12 vágány elején). Az általunk kiválasztott 3 napos, 27 €-s változat a megadott időn belül korlátlan tömegközlekedési használatot biztosít a környéken (Nápoly, Sorrento, Amalfi stb.) a legtöbb közlekedési társaság busz-, vonat-, siklójárataira, illetve az első 2 múzeum ingyenes, a többire meg kedvezményt ad. Kaptunk mellé egy kis füzetet, hogy mire vonatkoznak a kedvezmények, meg a neten is lehet tájékozódni róla. A 26 év alattiaknak olcsóbb (20 €), és ezen kívül van még többféle verziója (tömegközelekedéssel, vagy nélküle, 3 napos, 1 hetes, 1 éves stb.). Mi a kényelem miatt választottuk ezt, utólag visszagondolva napijegyekkel és múzeumi belépőkkel lehet, hogy néhány €-val jobban jártunk volna, de így letudtuk előre.

Csomagoktól mentesen a Vulcano Solfatara megtekintése lett az első úticélunk. A neten kibogoztam, hogy a Piazza Garibaldiról a 152-es busz pont oda visz. Bér elég ritkán jár (30-40 perc), pont ott tesz le, míg az 2-es metrótól vagy 800 m-t kellene gyalogolni, és azt is felfelé.

Itthon kinyomtattam a busz útvonalát, és ezt mutogatva próbáltam megkérdezni a nem kevés lődörgő egyenruhás ellenőr/ buszsofőr/forgalomirányítótól, hogy a feltúrt és busztól-trolitól zsúfolt tér melyik pontjáról indul a mi járatunk. Igazából a mutogatásra nekem jobban volt szükségem, mert úgy nagy általánosságban a nápolyiak elég jól beszélnek angolul. A Garibaldi szobor mellett, a fák alatt megtaláltuk a megállónkat, és kb. 20 perc múlva jött a buszunk.

A kinyomtatott útvonal nem a megállókat sorolta fel, hanem csak az utcákat, amin megyünk. Jó lassan értünk ki Nápolyból. Pozzuoli városkánál előrementem a sofőrhöz, és szóltam neki, hogy hol szállnánk le. A megfelelő megállóban jelezte, hogy megérkeztünk.

A Vulcano Solfatara egy kemping és egy magánkézben lévő „geológiai” park. A területen a vulkáni utótevékenység miatti kénes kigőzölgéseket láthatjuk.
Nekem nagy élményt nyújtott a földből hol csak enyhén szuszogó, hol óriási nyomással felszínre törő vízpára testközelben megtapasztalható látványa.
Az ókorban természetes gőzfürdőként használták fel a föld kissé bűzös kincsét.

Egy bő órát ott töltöttünk, majd visszaindultunk a buszunkhoz. Ezúttal elég hamar érkezett, és a Palazzo del Reale (Királyi Palota) háta mögött szálltunk le. Az óriási épületet megkerülve eljöttünk a Castel Nouvo előtt. Az épületet az 1200-as évek végén építették az Anjou-k, hogy a Nápolyi Királyságnak méltó központi épülete legyen. A kapu feletti, az épület sötét színétől elütű világos árnyalatú díszes diadalívet kb. 150 évvel később emelték. A dombormű I. Alfonz Aragóniai király bevonulását ábrázolja.

A ránk váró szellemi értékek megfelelő befogadását előkészítendő leültünk egy kis kajáldában. 1-1 pizzaszelet, illetve valami tésztaféle meg 2 ásványvíz volt 17 € 5 emberre. Dugig nem laktunk, de éppen jókor jött.

Volt egy útitervünk, hogy mit kellene megnéznünk, és próbáltuk ehhez tartani magunkat. Inkább kevesebb, mint több sikerrel.....

Első helyen a Palazzo del Reale állt. Kaja után oda próbáltunk bemenni először. A királyi palotát szintén egy uralkodó tiszteletére emelték: 1600-ban III. Fülöp Spanyol királyt várták vele, de végül is nem jött el....A múzeum/palota valami konferencia miatt éppen be volt zárva, de mire a rengeteg árkádos oszlop között megtaláltuk a bejáratát, rájöttünk, hogy ide mi nem megyünk be. Így kihagytuk a 30 pazar lakosztály, a Capella Reale (Királyi kápolna) és a kis királyi magánszínház, a Teatrino di cort megtekintését.

Az oszlopok között kikukkantva lefényképeztük a tágas Palazzo Plebistico-t, szemben a római Pantheont utánzó Basilica di San Francesco di Paola-val. Mint minden jelentősebb épületet, ezt is egy uralkodó tiszteletére emelték: Ferdinánd király visszetérésére 1817-ben.
Elsétáltunk a Teatro San Carlo, azaz a nápolyi operához. Az épület egy viszonylag keskeny utcában van. Külső megjelenése nem olyan míves, mint a mi operaházunké. Az épületen belülre meg csak márciustól szerveznek látogatásokat. Itt tapasztaltuk először, hogy szezonon kívül néhány hely zárva van, vagy nem olyan szolgáltatások érhetők el, mint a turista idényben.

Az operaházzal szemben van a Galleria Umberto, ez amolyan passage, fedett utca, sok-sok bolttal, mint a mi párizsi udvarunk, csak sokkalta nagyobb és fényesebb. Sajnos a mi „udvarunk” mostanában nagyon lepukkant állapotban van, alig van nyitva bolt, sötét és sivár, pedig igazán díszes és szép volt valaha.

A Castel de Nouvo-t sajnos kihagytuk, sejtettük, hogy az aznapi tervben kigondolt látványosságokat nem tudjuk végignézni.

A következő pont a Santa Chiara kolostor volt, de vagy fél órát szerencsétlenkedtünk, hogyan jussunk oda, mert még nem láttuk át a távolságokat: mi közelíthető meg gyalog, és mihez érdemes valamilyen járművet használni. Végül megkérdeztük egy járókelőtől, aki javasolta, hogy bő 10 perc alatt sétáljunk el oda. A Via Toledon indultunk el felfelé. Egy rövid kerülővel besétáltunk a vele párhuzamos szűk utcákba, ahol hatalmas nagy élet volt.Boltok portékái kipakolva, robogók, autók cikázása, egy csomó ember, és a száradó ruhák érdekes nyüzsgő képet alkottak.

A Via Toledo-tól átvágtunk jobbra egy kis utcán át, eljöttünk egy szép barokk szökőkút,a Fontana di Monteolivetto előtt.

A Santa Chiara egy templomot, a kolostort, kriptákat és egy régészeti múzeumot magába foglaló egyházi komplexum. A kolostoron belül találjuk a híres kerengőt, melynek majolika csempékkel díszített oszlopai máig is állnak.

A szállásunk Nápolytól kb. 50 percnyi vonatozásra volt és nem akartunk túl későn érkezni, ezért átsétáltunk a Piazza Dante-re ahonnan metróval egy átszállással a Garibaldi pályaudvarra mentünk. Kifizettük az ötünkre nem kevés pénzt a poggyászmegőrzőben, aztán irány a Circum vesuviana, azaz a nápolyi HÉV. A vonatok viszonylag sűrűn indultak Sorrento irányába. A délutáni csúcsforgalom kellős közepébe csöppentünk be, de még le tudtunk ülni a vonaton.

50 percnyi út után érkeztünk meg Vico Equense-be. Kellemes, rendezett kis mediterrán üdülőváros, ahol nyoma sem volt a pangó turisztikai idénynek. A központban egy csomó kis bolt, kávézók, éttermek, mind–mind nyitva még este 7 után is, a helyiek is nyüzsögtek a városkában.

A kulcsot a tulaj anyukájától kaptuk meg. Egy kis boltja van a központban, és a város főterén találkoztunk. Már jó messziről kiszúrt minket a guruló bőröndjeikkel. Elvezetett a szállásra, és kézzel-lábbal elmagyarázta a fűtés, a gáztűzhely kezelését, továbbá a kulcs visszaadásának módszerét. Aláírtuk a szobakiadási szerződést, és birtokba vehettük a szállásunkat.

5 (illetve 6) személyre 4 éjszakára 370 €-ba került a 3 szoba + konyha + fürdőszoba 90 nm-es apartman, beleértve a fűtést, takarítást és a teljesen felszerelt konyhát. Ez utóbbit egy laza klasszikus pastaval teszteltük. Ha valaki a hasán kíván spórolni, és szereti a tésztát: 5 személyre 6 €-ból kihoztunk egy ebédet úgy, hogy dugig laktunk, és még maradt is egy kicsi későbbre.

Ezt a főzőcskézést azért nem az első nap rendeztük, mindenki lejárta a lábát, meg fáradtak is voltunk, így csak hideget ettünk a közeli boltokban beszerzett árukból.

A szállás egyetlen negatívuma, hogy télen vendég nem igazán lévén napok óta nem fűtöttek, csak megérkezésünkkor kapcsolták be a lakás saját cirkóját. Onnantól fogva viszont olyan meleget csináltunk, amilyet akartunk. Olaszországban jobb felkészülni, hogy a fűtés nem igazán magától értendő. Van ahol egyszerűen nincs is, vagy csak éppen hogy működik. Rém kellemetlen dolog és az egész aznapi élményeket tönkre teheti, ha holtfáradtan egy tök hideg szobába jövünk haza. Szóval ha télen megy valaki, akkor érdemes külön rákérdezni erre. Az a tuti, ha a lakásnak/szobának van valami saját önálló fűtőcucca, legyen az akár a légkondi, vagy a saját cirkó.

Vacsi után mindenki nyakig betakarózott és hamar elpilledt.

2. NAP, 2010 február 18. SORRENTO, POSITANO, AMALFI

Másnap reggelre már átmelegedett a lakás, viszont szemerkélt az eső. Szerencsére mire mindenki magához tért, már csak a borús idő maradt. Kisétáltunk az állomáshoz, és a legközelebbi vonattal Sorrento felé indultunk. Az állomás pont olyan hosszú, mint a vonatszerelvény, és előtte meg utána már alagút van.
Mivel az alagúton belül csak egy sínpár megy, így a vonatok megvárják a szemből jövő járatot. Valószínűleg ennek "köszönhető", hogy a menetrend csak jelzés értékkel bír, 10-15 percnyi +/- eltérések simán voltak.

Kb. 10 perc alatt már Sorrento-ban voltunk. Az Amalfi felé tartó busz az állomás előtti térről indul. A SITABUSZ társaság menetrendjét itt találtam meg.
Az indulásig volt egy kis időnk, tettünk egy rövid sétát. Lesétáltunk a felső parti sétányig, és főként a lányok ámulták-bámulták a kertekben "csak úgy" termő narancsot, citromot meg kiwit.

A busz először Amalfiban, aztán a környékbeli kicsi településeken kacskaringózott, majd kiértünk a magas és meredek sziklapartba bevágott először két, majd csak egy nyomtávra szűkülő gyönyörű helyeken cikázó útra.

Még az egész utazás szervezésekor felmerült a kocsibérlés ötlete, de aztán letettünk róla: részben mert a tervezett 6 főre már 2 kocsi kellett volna, részben azért, mert az útikönyvünkben olvastuk, hogy az Amalfi parti út fantasztikus, de a sofőrnek nem biztos, hogy sok lehetősége nyílik a bámészkodásra.

Így, ha már buszozunk, akkor bevágtam magam a sofőr melletti első ülésre, hogy mindent klasszul lehessen látni. Hát fantasztikus volt.

Kb. félúton leszálltunk Positanoban. Ez egy kis öbölbe bevágott üdülőfalu, ahol a házak hihetetlenül kúsznak fel a meredek sziklafalon.

A borult égnek nyoma veszett, hétágra sütött a nap. A langyos februári időben egy szál pólóban lesétáltunk a tengerhez. Bámultuk a virágzó fákat, tekeregtünk a zegzugos utcákon. Csak néhány turista lézengett, így az erre szerveződött boltok, éttermek, szállodák nagy része zárva volt.

Annyira jól éreztük magunkat, hogy 2 buszjáratot is elengedtünk, csak utána indultunk felfelé. Útközben egy sarokra épült boltkomplexumban (felül az élelmiszer, zöldség -gyümölcs bolt, alul "souvenir shop" és mellette egy presszó) megálltunk egy pisiszünetre, meg egy kávéra. Elég földhözragadt áraik voltak: a kávé 1€, és az ivási folyamat befejező szakasza is nagyon kulturált körülmények között folyhatott :)

Positano után a busz már csak egy nyomtávon közlekedett. A beláthatatlan kanyarokba (tulajdonképpen csak az volt) állított tükrök, meg a duda nyomogatásával igencsak tempósan haladtunk. Hol a természeti szépségek, hol az ember által lehetetlen helyekre épített út és épületek ejtettek ámulatba.

Kb. 3/4 óra alatt megérkeztünk Amalfiba. Itt is elég sok étterem be volt zárva. Amik meg nyitvatartottak, olyan középelegánsnak néztek ki, mi (pontosabban a pénztárcáink) pedig valami egyszerűbb gyorsétkezdére vágytak.

Végigmentünk a fűutcán, és a legutolsó étterembe beültünk. Hát elég felejtős volt. Már alig volt valami meleg ételük, és iszonyatosan mini adagokat adtak 6-8 €-ért.Az evéstől nem eltespedve visszasétáltunk a Szent András Dómhoz (Duomo di Sant'Andrea)

A katedrálist a 9. században kezdték el építeni, de az évszázadok során többször is átalakították. A bejárat vaskos bronzkapuját pl. 1065-ben Konstantinápolyban csinálták, míg a 62 fokból álló lépcsősort csak 1728-ban.

A Dómhoz tartozó, kerengőjéről híres Paradicsom kolostort (Chiostro del Paradiso) nem sikerült megtalálnunk, pedig a templom mögött kellett volna lennie :( . Így aztán lementünk a Piazza Flavio Gioja-ra. A tér névadóját ábrázoló szobor kezében egy iránytű van, melynek tökéletesítése állítólag az ő nevéhez fűződik.

Lassan lement a nap is, és a térről induló busszal indultunk vissza. Amíg világos volt, addig csodáltuk a tájat, de aztán rém unalmas volt a nagy feketeségben ide-oda imbolyogni a kanyargós utakon. Már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk Sorrento-ba. Onnan pár perc múlva indult a vonatunk vissza Vico Equensebe.

1/2 8 körül a csapat egyik fele nekilátott boltot keresni, de valami összeesküvés történt, mert az este fél 9-ig nyitvatartó boltok közül mindegyik zárva volt. Így aztán a Pizza Metro nevű helyen vettünk egy 70 cm hosszú pizzát 15€-ért. Érdekes, hogy nem kerek, hanem ovális, majdnem téglalap alakú volt a tészta. Ott csinálták előttünk, megkérdezték a méretet, meg "feltétet", aztán zsupsz be a kemencébe. Onnan pár perc múlva meg a méretes dobozba. Öten rendesen jóllaktunk belőle, és hamar eltettük magunkat másnapra.


3. NAP 2010 FEBRUÁR 19. HERCULANEUM, NÁPOLY

A mai nap célja Herculaneum, majd a Vezuv megmászása lett volna......De közbejött valami általános sztrájk.

Reggel kisétáltunk az állomáshoz. Láttunk egy vonatot elhúzni Nápoly irányába a megszokott "semmi köze a menetrendhez" időpontban. De nem csüggedtünk, majd jön a következő 20-30 perc múlva! Türelmesen várakoztunk, de egy óra múlva már kezdett gyanús lenni a dolog. A pénztárnál felfedeztünk egy kézzel írt papírt, amin <9.00-13:00 > szerepelt, meg valami olasz szó. Az állomáson ténfergők közül megkérdeztünk valakit, akivel a "No train", mint az angol szavak ismeretének közös halmaza, az adott helyzetben azt az értelmezést adta, hogy délutánig bizony nem fogunk menni sehová :(

Eléggé borús időben és hangulatban visszavonultunk a szállásunkra, illetve elmentünk valami ebédrevalóért. Így sikerült akciósan 6€-ért finom pastát rittyenteni ötünkre.

Kaja után ismét kimentünk a vonathoz, és pár perc múlva jött is. Persze eléggé tömve, de még le tudtunk ülni. Kb. fél óra múlva megérkeztünk Ercolano állomásra, azaz az egykori Herculaneumba. Azt már sejtettük, hogy a Vezuv, meg a vulkán elöntötte városka közül csak az egyik fog sötétedésig beférni a programba. Mivel hegyet már láttunk, meg vulkános helyen már voltunk (Solfatara), így az előbbi mellett dontöttünk.

A kiásott épületek hollétét sehol sem jelezték, így találomra elindultunk lefelé a part irányába a Via 4 Novembre-n, ami végül pont oda vezetett. A pompei látnivalókkal közös honlapról egy csomó infót be lehet szerezni. A belépők várárlásánál kihasználtuk az Artecard-ot. A jegyek mellé kaptunk egy-egy részletes könyvecskét, ami a látnivalókat tartalmazta. Nagy kár, hogy annyira nem tudtam angolul, mert bizony számomra -és ez tudom, egyéni szocprobléma- kicsit csalódás volt ez az attrakció, és jól jött volna némi adalék. Azt hittem, hogy jobban konzerválta a hamu a közel 2000 éves épületeket, és nem kell nagy fantázia, hogy milyen romrészlet éppen mi lehetett. Az ásatás körüli lakóépületek, bár korán sem voltak ilyen régiek, bizony igen kopott és elhanyagolt körítést adtak.

Egy bő óra után visszamentünk az állomásra, de addigra már eltűntek a Vezuvra tartó mini buszok. Ha lett volna időnk, akkor oda-vissza 10€/ főért vittek volna a kráterhez. Ha valaki Pompei-t nézi meg, onnan egyrészt olcsóbban, másrészt az artecard-dal ingyenesen juthat föl a hegyre.

Vissza még nem akartunk menni, így a legközelebbi vonattal Nápolyba indultunk. Szerencsére valami gyorsjárat jött, mert 10 perc alatt a P. Garibaldin voltunk. A Rövid zötykölődés alatt kitaláltuk, hogy elmegyünk a Dómhoz, majd felszállunk egy városnéző buszra, amit az Artecard-hoz "járt".

Az 1-es Metro vonallal egy megállót mentünk a Cavour-ig, majd átvágtunk a Dóm felé a Vico San Petrillo-n. Hát örültünk, amikor kiértünk a széles és forgalmas Via Duomo-ra. Szegénység, sötétség, elhanyagolt épületek, mind olyan dolog, amire nagyon nem vágytunk. Jobb lett volna a rövidítést kihagyni, mert az odavezető széles utcákon semmi dzsumbujos nincs.

A Székesegyház (másik nevén Duomo di San Gennaro) Nápoly védőszentjéről, Szent Januáriusról kapta nevét.
A neves egyházi személyiséget kb. isz. 300 körül lefejezték. A szent koponyát és a vérét tartalmazó fiolákat több mint ezer évig őrízték, míg felépült a dóm, majd ide került. Na itt sem örök nyugalomra, mert évente 2 alkalommal egy csodának lehetünk tanúi: a megalvadt vért tartalmazó fiolákat a szent főhöz közelítve, azok újra cseppfolyóssá válnak. A Dómon belül nem lehetett fényképezni.

Bóklásztunk egy sort, aztán kivételesen menetrend szerint megjött a kis buszunk. Sajna semmilyen idegenvezetés nem volt benne, csak végigmentünk a látványosságokon, majd már sötétedés után a Piazza Muncipio-n végeztünk. Végigsétáltunk a Via Toledo-n. Óriási nagy nyüzsgés, mindenki korzózott.

Most nem mentünk be a "párhuzamos utcácskákba", a korábbi borús benyomások távol tartottak egy igazi (?) nápolyi életkép szűk sikátorokban megnyilvánuló vetületétől.

A Piazza Dante-ig elgyalogoltunk, majd 1 megállóval elmentünk a Museo-ig. A metróban érdekes művészeti installáció ábrázolt khm...valamit. Mi úgy fejtettük meg a művész szándékát, hogy bizonyára a metróban balesetet szenvedettek emlékére alkotta meg a művét. Az elkövető, bizonyos Jannis Kounellis már ebben az évezredben rögzítette fel a falra a síneket, meg a cipőket

A Museo megállóról egy 5 perces mozgójárdával megtámogatott sétával átmentünk az 1-es vonal Cavour megállójáig. Ez volt a város első Metro vonala. A szerelvények teljesen úgy néznek ki, mint a vonatok (magas lépcsőn kell a vagonokba felszállni), csak a városon belül a föld alatt megy. Még az is a jó tulajdonsága közé tartozik, hogy este nem kell a P. Garibaldin az építkezést meg néhány rossz arcú embert kerülgetni, hanem a föld alól rögtön a vasútállomásra érkezünk.

Nemsokára jött a "HÉV"-ünk, aztán egy rövid óra, vacsi és pihi a másnapi capri-i kiránduláshoz!

4. NAP 2010. FEBRUÁR 20. CAPRI

Ez a nap is úgy indult, mint a többi: borús, szemerkélő esővel. Csak sajna úgy is folytatódott. Pedig mára Caprit céloztuk meg, amit szikrázó napsütésben lenne jó megtekinteni.....

A néhol szakadó, néhol csak szemerkélő esőben kimentünk az állomásra. A pénztárnál kértünk jegyet Sorrento-ig és vissza. Itt némi töprengés után "E1" Hétvégi napijegyet adtak 1,7 €-ért.

Sorrento-ba érkezve rájöttünk, hogy az útikönyvünkben említettel ellentétben a kikötő a vasútállomástól balra található.

A Piazza Torquato Tasso -tól a meredek partba vágott hasadékon keresztül lesétáltunk, és megvettük a jegyeket. A kompok menetrendjéről pl. Capri honlapjáról tájékozódhatunk. A pénztár ablakán nagy feliratokon hirdették, hogy 9,50 € a jegy, a valóságban meg 13,50 € irányonként.:(. Még vagy fél óránk volt indulásig, addig leültünk a váróteremben. Hát ahhoz képest, hogy Európa egyik legpuccusabb üdülőhelyére készültünk, eléggé lepukkant, málló vakolatú szocreál izében hallgattuk a szakadó esőcseppeket kintről, bentről meg a mellettünk tárva nyitva tartó WC-be irányuló különböző intenzitású és összetételű folyadékok csobogását....

Na, megjött a hajó. Bár továbbra is borús volt az idő, mi nagyokat vihorásztunk a hajó orrában az össze-vissza dobáló tengeri utunkon. De csak kb. 15 percig, mert utána negyedórát teljes csöndben ültünk, a reggeli benntartására koncentrálva. Nem 100 %-os sikerrel..... A csapat 1/5-öd része még kikötés után sem akart elszakadni a hajó legkisebb helyiségétől, és mi többiek is alig vártuk már a sík, mozdulatlan szárazföldet.

Beestünk az első kávézóba, ami jó szokás szerint nyitott ajtókkal várta a vendégeket. Ja, és teljes átjárást biztosított a kikötői kipufogógázok áramlásának, ami nem tett jó hatást az egyébként legyengült szervezetünkre.... Na, akkor irány Capri városa, de oda vagy kisbusszal felfelé (ezt a csapat egy része élből elvetette), vagy sétával, lépcsőkön és út szélén haladva (jól letüdőzve a kaptatók miatt kissé füstölő buszok/kocsik/motorok bűzét) kellett menni. Mi inkább kutyagoltunk vagy 20 percet, mire feljutottunk Capri főterére. A házak között, a szűk kis utcákon iszonyatos szél fújt. Az épületeken helyes kis csempéken díszelgett a házszám és a villa neve.

Sejtésem szerint szinte mindegyik ház turistákat váró apartmanvilla. Felérve a Piazza Umberto-ra beestünk egy kávézóba, annak is a felső szintjére, ahol nyugi, kényelmes fotelek, kanapék várták a megfáradt vendégeket. Ideális hely volt egy kicsit relaxálni. A hely kissé exkluzív jellegét szerencsére feloldotta, hogy a helyi erők is itt ejtőztek kantáros munkaruhában a középosztálybéli tehetősebb turisták körében 1 egész kávé és egy újság mellett. Lényeg, hogy nem éreztük magunkat csóró, kelet-európai, volt szocialista országbéli Tarzanoknak a sznob, kőgazdak turistáknak szánt kávézóban. Mondjuk a 4 €-s tea és az ugyanennyibe kerülő "espresso" kicsit sok(k)nak tűnt, de életmentő volt, hogy egy nyugis, nem imbolygó helyen pihentünk egy bő fél órát.

Némi regenerálódás után a csapat egyik fele felbátorodott, és átment busszal Anacapriba megnézni a "San Michele" villát. Sajna a fényképezőgép a "fáradtabb" csapatnál maradt, így nem tudtam képeket csinálni, ezért csak ollóztam.

Axel Munthe svéd származású orvos építette ezt a villát, de idős korára megvakult, így alig tudta élvezni házának színes kertjét és a remek kilátást.

Mielőtt ide jöttünk volna, némi ellenérzések kavarogtak bennem, hogy miért kell emberek tömegeinek megbámulni egy gazdag pasi egykori villáját, de a szép, ízléses kert és maga a ház látványa, hangulata elnyomta ezeket a negatív hullámokat. A villa történetét is bemutató életrajzi mű magyarul is megjelent.

A szigeten nagyon látszott, hogy most éppen nincs turistaszezon: egy csomó bolt, étterem be volt csukva, az utcákon csak lézengtek az emberek.

Bár nincsenek nagy távolságok, de helyi kisbuszokkal (is) lehet közlekedni. A járatok menetrendje innen letölthető. Vonaljegyeket a sofőrtől is vehetünk 1,4 €-ért.

A hajó visszafelé szintén a sziget északi részén fekvő "Marina Grande" (Nagy kikötő)-ből indult. A jegyünk az utolsó (16:25-ös) járatra szólt, de eggyel korábban eljöttünk. Nagyon fújt a szél, még kótyagosak voltunk az ideúttól, és nem akartunk az utolsó hajóval eljönni, hátha tömeg lesz rajta és sorba kell állni a WC-nél az ismert hatás miatt.

Most óvatosak voltunk: középre ültünk és kikötői patikában beszerzett ellengyógyszerrel is megtámogattuk a dolgot. Ha nem is örömködtünk az úton, a 4 €-s teát sikerült magunkban tartani :).

Sorrento-ban a hétvégi napijegyünk a helyi kis elektromos buszra is érvényes volt: ezzel mentünk fel a kikötőből a vasútállomásig. ( "B" vonal )

A HÉV-ünk indulásának időpontját megint valami rejtett erők vezérelték, de nem kellett sokat várni, és hazáig alig mentünk 10 percet.

Még elnéztünk némi vásárfiáért a helyi boltokba, aztán lassan összecsomagoltunk. Lázasan próbáltuk megbecsülni a feladandó poggyászunk súlyát és összehangolni a 15 kg limitet a kézipoggyászban nem szállítható cuccok tiltó listájával. Másnap kiderült, hogy teljes sikerrel: 14,6 kg volt a bőröndünk.

A pakolás közben lassan lement a nap, egy széles sávban érdekes sárga fényben látszódott a környék.

Az előző napi ebédből maradt még fűszeres paradicsomszósz, meg parmezán sajt. Kifőztünk egy kis tésztát, megvacsiztunk, aztán szunya, mert másnap reggel 7 körül már indult a buszunk a reptérre.

2010. FEBRUÁR 21. HAZAFELÉ

A repülő elég korán indult, így némi fejtörést okozott, hogyan fogunk kijutni. A legoptimálisabbnak a Curreri Viaggi társaság buszjárata bizonyult.

A járat Sorrentóból indul, és a környéken lévő üdülőhelyekről szedi össze és viszi az utasokat a reptérre. A busznak kiépített, táblával jelzett megállója nincs, a társaság utazási irodájával szemben áll meg Vico Equense főutcáján. Elég nehezen hittem el, hogy tényleg csak úgy az utca közepén fog megállni, az irodájukban 2x is rákérdeztünk. A jegyeket a honlapon "online" meg lehet rendelni, amit itthon megpróbáltunk, de nem válaszoltak az emailünkre ( ez amolyan olaszos szokás) Mi óvatosságból az irodájukban még a második nap megvettük a jegyünket: 10€/fő áron. A busz pontosan jött először csak mi voltunk rajta, aztán később még néhányan felszálltak. Az út egy ideig a partot követte, majd rámentünk az autópályára. Még csináltunk néhány búcsúképet a megmászatlanul maradt Vezúvról.

Nápolyhoz közelebb már a kiírt menetidőtől 5-10 perccel hamarabb jártunk, és bizony nem álltunk meg sehol sem, ha nem volt felszálló. Így érdemes egy 15-20 perccel hamarabb a "megállóban" kint lenni.

A busz a reptéren lepakolt, majd a szokásos procedúrák után még vásároltunk némi kis csokit, italt az itthoniaknak. A gép időben indult, és két óra múlva véget ért olaszországi kalandunk.

VÉGE
Értékeld az élménybeszámolót!
7.7 (6 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
Bensi - 2012.02.24. 17:13

Kiváló nápolyi szállások Nápoly 4 különböző, központi részén a hoteltől a háromcsillagos hotelig már 20euro/fő/éj ártól! Info: simpatia@index.hu vagy 70/943-2751

Bensi - 2012.02.24. 17:13

Latya - 2010.06.08. 19:31

Oh köszönöm, különösen Kegyedtől megtiszteltetés ;)Kár hogy nem lehet legalább linkeket csinálni itt, az ongo-n.....

Princesa - 2010.06.08. 08:19

Nagyon jó a beszámolód!grat!


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina