A Város, ami magába szívott, második rész

Mirelle Beszámolója

Cimkék: adriaonline_játék  capitolium  colosseum  gasztronómia  rádió  róma  városnézés  vatikán 

Az első négy nap a viszonylagos tervezhetőség jegyében telt. Nagyjából képesek voltunk kézben tartani az eseményeket.

Ám kedden kissé másképp alakult az élet. A korábbi évek tapasztalatának megfelelően a Sixtus-kápolnába hetekkel előre, az interneten keresztül megvettem a jegyet. Jó dolog ez, mert a véget nem érő sorban való őrlődés helyett az időnk a kiállítás megnézésével megy.

Így aztán negyed órával a jegyünkön lévő időpont előtt kényelmesen lesétáltunk a szállásunktól 3 sarokra lévő Vatikáni múzeum bejáratához. A saroktól kanyargó tömeg mellett felkaptattunk a kapuig, majd egy külön bejáraton bebillegtünk a múzeumba. Ami modern és jól szervezett és minden kapu meg őr ellenére meglepően emberi. Ugyan az olaszok nagyon meg akar felelni a világ által elvárt szigornak és a carabinierik mellett rengeteg fémdetektoros kapuval is erősítik a látványt, de azért a vatikáni múzeumban kifejezetten az volt az érzésem, hogy azért a báránykáikat hagyják egy kicsit szabadon kalézolni.

A Sixtusi-kápolnába szóló jeggyel jóval többet meg lehetett nézni, mint a termet magát. A jó időre való tekintettel nyitva hagyott ablakokon kifotózgattunk, a fiúk boldogan fotózták a Vatikáni rádió antennáját.

Aztán egyszer csak ott álltunk a Teremben a Freskó alatt. Én tudtam, tanultam, olvastam, Irving Stone mesélte, hogy Michelangeloból hogyan passzírozta ki egy-egy pápa a mennyezetfreskót, majd 20 évvel később az Utolsó Ítéletet. De tudni és látni nagyon más. Nem igazán tudom megfogalmazni, mert valami rém patetikus születne belőle, de nagyon szíven ütött a látvány.

Egy kicsit odébb szédelegtünk egy oldalsó kőpadra és onnan lestünk felfelé. A férjem nem bírta megállni, ellőtt egy képet, de mivel a teremben járőröző 3 teremőr pont akkor vágott ki egy komplett csoportot a teremből, így abban maradtunk, hogy ez az egy kép több, mint elég emlék.

A múzeumból kijőve a kertben még közelebb kerülhettek a fiúk az antennához és megfogalmazódott bennük, hogy milyen jó lenne innen rádiózni. Ez jóformán a lehetetlennel egyenlő, de mivel épp a Vatikánon belül voltunk, így evidens volt, hogy legalább megkérdezzük, hátha...

A vatikáni postán aztán hozzájutottunk néhány telefonszámhoz és mire kiértünk a Szent Péter térre, addigra a két rádióamatőr leszervezett magának egy látogatást a Vatikáni Rádió extraterritoriális területen lévő épületébe. A Piazza Pia-n álló épület ugyanúgy vatikáni területnek számít, mint a székesegyház mögött meghúzódó, fél Margitszigetnyi terület.

Fél 4-re várták őket, így kicsit átírtam a programot és elvittem felspannolt amatőrjeimet a Colosseumhoz. Kívülről néztük meg, majd elsétáltunk a fórum mellett, megkerültük a megalomán írógépet és felkaptattunk a Capitolium-ra. Tamást lenyűgözte, hogy Michelangelo itt is itthagyta a kézjegyét, bennem meg felrémeltt Mark Twain tündéri könyve (Jámbor lelkek külföldön) amiben a világjáró kompánia az olasz idegenvezetőnek egy idő után megjegyzi, hogy ok, most már elhiszik, hogy a Jóisten Michelangelo tervei alapján teremtette a Világot is.

A Capitolium után az urak útnak indultak a Tevere túlpartjára, én meg felpattantam egy városnéző buszra és másfél órát utazgattam keresztbe-kasul a napsütéses városban. Utána végigsétáltam a Corso-n, élveztem a magányomat, az összes ruhaboltba, játékboltba betévedtem, majd késő délután találkoztam a szállásunknál a lelkes férfiakkal.

Akik nagyon élvezték a rádióban töltött időt, de igazán attól voltak bezsongva, hogy ígéretet kaptak rá, hogy másnap - audiencia ide vagy oda - bejuthatnak a vatikáni kertekbe, megnézhetik a Marconi múzeumot és a XIII. Leo dombtetőre épült villájában működő rádiót.

Tamás ezután kidőlt, mi meg rövid pihenőt követve felpattantunk egy alkonyi városnézésre, majd gyalogszerrel jártuk be Róma-Rómát, a Campo del Fiori környékét és jól meg is vacsoráztunk egy helyi trattoriában. A férjem valami homár színű hallal barátkozott, ami omlós volt és nagyon finom. Én gnocchit ettem pestoval, kagylóval és tört fenyőmaggal.

Vacsora után végigsétáltuk az előző napi állomásainkat. Megnéztük a kivilágított Navonát, a Pantheont és a Trevit. A férjemmel bedobattam egy eurót, mert jó lenne még visszatérni ide.

Itt fagyiztunk még egy kicsit, majd a másnapi nagy napra való tekintettel hazametróztunk.