a Város, ami magába szívott, Mirelle napja

Olaszország Róma

Ott-tartózkodás ideje: 2010. ápr. 21.  - 2010. ápr. 21. (1 nap)

0 hozzászólás I 3 550 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. máj. 31. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Mirelle Beszámolója

Cimkék: adriaonline_játék  angyalvár  in  mózes  róma  vincoli 

Az előző napi rádiólátogatás után a fiúk figyelme már teljesen levált a városról. Lelkesen várták a másnapot és érdekes mód a pakolással nehezített korareggel ellenére ezen a napon gond nélkül sikerült időben nekilendülnünk.

A férfiakat irányba állítottam a megállóban, én meg felszálltam a metróra, mert fejembe vettem, hogy megkeresem Michelangelo Mózes szobrát. A II. Gyula pápa tervezett síremlékére készített rabszolgaszobrok mellett, a Mózes vált igazán híressé, épp ezért nagyon érdekes, hogy egy alig megközelíthető templomban van eldugva az oldalhajó végében, oldalvást, rossz megvilágítás mellett.

A térképen már előre megnéztem, hogy hol is találom a Szent Péter bilincseiről elnevezett templomot, de még így sem volt könnyű meglelnem, a Colosseum tőszomszédságában egy árkádos lépcsősor mögött kuksoló téren.

De megtaláltam. Jó lenne tudni, látni, hogy hova is tervezte a mester ezt a monumentális szobrot, ami ebben a környezetben is lenyűgöző, de érezhetően nincs a helyén. Kár.

A templomból kijövet egy másik útvonalon lesétáltam a Colosseumhoz, ahol egy darabig egy olasz hölgynek segédkeztem, hogy egyszemélyes stábként jó híreket tudósítson majd, háttérben a Colosseummal, majd a metróba siető centuriókat figyeltem, végezetül megkerültem a turistáktól hemzsegő épületet. Innen lesétáltam a Piazza di Veneziára, keresztülvágtam a Corso-n és elsétáltam a Pantheon mögötti pizzáshoz, hogy a múlttal szemben lerójam tiszteletemet egy pár szelet rozmaringos, krumplis pizza képében.

A tökéletes ebéd után, megkerestem a híres cukorkaboltot néhány utcával arrébb, majd rákanyarodtam az Angyalvár felé vezető főutcára, itt beiktattam egy kávé/sütemény szünetet, majd besétáltam az Angyalvárba. Furcsa egyvelege ez a vár az elegáns termeknek és a várbörtön jellegű erődítménynek, de a kilátás a felső teraszról lélegzetelállító. Itt is elelmélkedtem, kicsit futtattam a Tosca-t az agyamban, eszembe jutott, mikor egyszer - azt hiszem Zubin Mehta ötlete nyomán - live módban adták az eredeti helyszínekről, az eredeti időpontban az operát.

Körbefotóztam a várost, majd lesétáltam a Piazza Pia-ra, hogy megvárjam a fiúkat a Vatikáni rádió előtt.

A lelkes férfiakkal elsétáltunk ebédelni a szállásunktól nem messze eső helyi étterembe. Tamás már húsra vágyott, a férjem egy igen jól sikerült lasagne-t gyűrt magába, én csak egy kávét és egy kis süteményt szerettem volna.

Ebéd után jártunk egyet, majd egy búcsúkávéra beültünk a római barátunkkal, Simone-val egy szicíliai cukrászdába, ahol megkóstoltam a canollit. Azt kell, hogy mondjam, hogy a tésztája csodás és bármikor, bármennyit meg tudnék belőle enni, de a krémjével már nem voltam ennyire elégedett. Nekem túl édes és túl masszív volt.

A kávézás után a férjem előkerítette az autót, belehajigáltuk a csomagokat és Firenze felé vettük az utat. Itt még ettünk egy búcsúvacsorát, aztán nekivágtunk az autópályának.

Másnap reggel kissé meggyűrődve zuhantunk be a saját ágyunkba.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina