Szerpentines nap

Albánia Butrint

Ott-tartózkodás ideje: 2010. jún. 01.  (1 nap)

0 hozzászólás I 2 809 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. jún. 19. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Mirelle Beszámolója

Cimkék: albán  albánia  ásatás  butrint  butrinti  nyaralás 

A tegnapi múltban tett utazásunk után, ma újabb nagy kirándulásra rángattam el a családot. Az albán-riviéra partvonalát követve kívántam lejutni Butrintba.

Butrint légvonalban nincs messze tőlünk, csakcsupán 150 kilométerre, de a kocsival való megközelíthetősége közel sem egyszerű. Először is ott a Llogara hágó, amin át kellett kelnünk, majd jött a vadregényes, hegyekkel tarkított albán riviéra, ahol minden egyes hegyre és hegyről spirál alakban kúsztunk fel és másztunk le.

Az út elején rögtön akadályba ütköztünk, az Orikumból kivezető út felezővonalán egy teknős baktatott békésen. A férjem kiszállt fotózni, aztán én is kikecmeregtem, hogy a vadul száguldó mercik közül kimentsem. Otthon is kényszeresen pakolom a csigákat, itt egy kicsit nagyobb állat került a kezeim közé....remélem, hogy jó irányba tettem le....

A llogarai hágó után - kicsit megkönnyebbülve, hogy idáig eljutottunk - kerestünk egy szimpatikus, tökéletes tengerre való kilátással bíró fogadót és alaposan megreggeliztünk. Kértünk kávét, a Nőknek vajat, dzsemet, fetát és egy kevés pikáns kolbászkát, mindehhez ettünk egy kosárnyi pirítóst, majd továbbindulva szembesültünk a ténnyel, hogy eleddig az út legkönnyebb szakaszát tettük meg.

Ezután jött a hegyreföl-hegyrőlle...időnként kibukkant egy-egy vízmosás, néhány mézet árusító bácsi, magányosan legelő szamár, csoportosan baktató/pihenő/legelő tehén, birka meg a táj.

A táj, ami miatt méterenként megálltunk, aléltan fotózva mindazt, amit úgyse lehet jól megörökíteni. Aztán újabb méterekre autóba vágódtunk, kanyarogtunk egy kicsit, majd egy újabb völgybe értünk: itt fék, álmélkodás, kipattanás, fotó...
A szerpentines út állandósulását követő fél óra után a fönti programunk az alábbi képpen dúsult: autózás, gyönyörködés, hányással fenyegető gyerek megfenyegetése, majd fagylalttal való zsarolása, ha kibírja, fagylaltról lemondott gyerek elé zacskótartás, nedvestörlőkendő istenítése és használata (az utolsó szálig) zacskókunyerálás egy hegyi falu egyetlen boltjában, szűken kétsávos úton való vészvillogás és gyerekkérdezgetés, hogy akar-e még visszaadni bármit is a reggeliből.

A feldúsult programunknak és a fotózási kényszerünknek, valamint a kanyargós utaknak hála az a közel 150 kilométer néha teljesíthetetlen távnak tűnt.

Aztán egyszer csak Sarandában találtuk magunkat. Ha Vlorára azt mondtuk, hogy igazi modern kikötőváros, akkor ez Sarandára még inkább áll. Szép fekvésű, rengeteg új épülettel és egy pálmafás sétánnyal megáldott város.

Sarandánál azonban el kellett köszönnünk az addig boldogan használt friss betonúttól és súlyos zötyögések közepette tettük meg a maradék 25 kilométert az ásatásokig. Állítólag évekkel ezelőtt Orikum és Saranda között is ilyen utak voltak. Ebben az esetben tuti nem lettem volna olyan nagy művészettörténet és történelem rajongó, hogy lekecmeregjek az ország legdélibb csücskébe.

Butrintot már régen felfedezték és manapság egynapos túrákat is szerveznek ide Korfuról. Ez érződik is, mind a jegyárakon (750 lek), mind pedig a múzeumban kapható turistáknak szánt izlésficamos vackok borsos árán.

A múzeumőr bácsi kapásból 5 eurora taksálta a fröccsöntött szörnyű hűtőmágnesét, amit ezek után fájó szívvel otthagytam, mert csak lek volt nálam, az meg nem nagyon kellett az öregnek. (btw: Rómában egységesen 3 euro mindenütt a handmade hűtőmágnes...)

Butrintot egyébként ezért a belépti díjért cserében rendben tartják. Az egyik blogon olvastam, hogy állítólag szerettek volna ide repteret építeni, amit végülis a nagy nemzetközi felhördülések eredményeként nem csináltak meg, ellenben sok támogatást kaptak a hely fejlesztésére. Akár így volt, akár nem, a hely karbantartott, minden mindenütt ki van írva angolul és pazar látványt nyújt.

Ez az időszámításunk előtti 7. században már létező város sok mindet átélt. Állítólag már az i.e. 12-ban lakott volt ez a félsziget, Trója pusztulását követően ide menekültek az eladdig ott lakók, sokáig görög fennhatóság alatt volt, majd nem sokkal halála előtt Julius Cézár is megfordult erre (állítólag), i.sz 5. századtól meg saját püspöksége volt. Romok maradtak innen is, onnan is. Egy bő másfélórás séta és egy jó útikönyv (mégegyszer örök hála Dienes Tibornak, hogy megírta) pont elég.

Mivel sok időnk ment veszendőbe az úton, így majd fél 4 volt, mire étlen-szomjan kijutottunk Butrintból. Hazafelé vettük az irányt és Ksamilban a ksamili szigetekkel szemközti tengerparton megebédeltünk. Anna és az apja valami kevéssé szálkás, de jóízű halat evett, mi a Zsófival grillezett karajt. Kértünk egy hatalmas adag salátát és a kristálytiszta tenger mögött pihenő Korfut lesve, szép komótosan jóllaktunk.

Hazafelé valamivel kevesebb közjátékkal megúsztuk az utat. Egyrészt a fényviszonyok nem kedveztek a fotózáshoz, másrészt az Anna komolyan hitt benne, hogy előbb jut fagylalthoz, ha nem enged a felkavarodó gyomra késztetésének.
Himara-ban álltunk meg egy kicsit fényképezni, meg Dhermiben. Borshban csak elsiklottunk a patakra épített étterem mellett és a llogarai hágónál már tudtuk: mindjárt otthon vagyunk.
Kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina