Vakvágányon a Mennyországba! VIDEÓ

Ausztria St Wolfgang

Ott-tartózkodás ideje: 2010. júl. 19.  - 2010. júl. 19. (1 nap)

2 hozzászólás I 2 856 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. okt. 29. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar tantras Beszámolója

Cimkék: Bad-Ischl  bicikli  Fuschsee  fürdés  kemping  kerékpár  Mennyország  sátor  St-Gilgen  Strobl  templom    vakvágány  Wolfgangsee 

(ÖBB – Vonaton és drótszamáron 2010)

5. nap

Nem hinném, hogy nagyon mellélőttünk! (Legalábbis a nap első felében biztosan nem…)

Sőt kifejezetten tetszett a tényleges házcipelés. Eddigi Túránk ugyanis csillagtúra jelleggel múlatta időnket, tehát reggel lecuccoltunk, sátrat vertünk, aztán tekertünk 1-1 napot, majd átvonatoztuk magunkat egy másik kempingbe és kezdődött minden előröl.

A mai napra egészen más dolgot találtam ki magunknak…

07:30-kor kezdtem ébredezni. Eső hangjának nyoma se volt, fogtam tehát a masinát és vakon kisétáltam a tópartra csodálkozni. Nagyon szép volt a szemközti Hallstatt az oszladozó ködben. A Dachstein havas ormai ugyan nem mutatkoztak, de a számtalan itt található klettersteigre képzelve magam már elém is tárult a lélegzetelállító hófehér jégsapkával megáldott csodás panoráma…Napocskánk ki-ki kandikált, úgyhogy egészen átszellemülve és mosolygó ábrázattal érkeztem vissza a 30 méterre lévő sátrunkhoz, ahol már Ati is mozgolódott ezerrel. Annyira felkavart egyébként a hirtelen jött, nagydózisú élmény, hogy a következő esemény amire emlékszem már a bad-ischl-i pályaudvar volt, ahol felpakolt paripáink szűköltek a nagy súly alatt, alig várva a várva-várt indulást.

Aztán elindultunk a Mennyország felé!

Bár Bad Ischl világhírű gyógy- és fürdőhely, mi mégsem vágytunk (egyelőre) a megmártózásra annak ellenére, hogy kezdett igen magasra felkúszni a hőmérő higanyszála. Sőt, nem vadásztunk Ferenc József egykori kedvenc erdelyében, a Kaiservillát még csak futólag sem érintettük és a városban működő Márvány-kastélyban sem helyeztük el kedvenc fényképeinket úgy turistacsalogatás gyanánt. A Lehár-villa mellett eltekerve azonban tágra nyílt fülekkel kémleltem a hanghullámok zenei metamorfózisát mivel Brahms B-dúr zongoraversenyének második tételét véltem felfedezni hirtelen. A delej, mely ezen különleges hangjegyek ismerőjeként birtokomba került ugrasztott szempillantás alatt a fekete és fehér billentyűk mögé ámulatba kergetve az ott egybegyűlt atyámfiait, de hosszan megállni most semmiképp sem lehetett, mert Attila ekkor még nem bírt volna „újraindulni” – muszáj volt mozgásban tartani.

A város és a Wolfgangsee közötti 10 kilométer egyébként ideális bicikli utat biztosít az átlagos halandó számára és ha Steinbuchnál a fenti kis utat választjuk, talán még a Schwarzersee partján is parádézunk egy kicsit. Mi lent mentünk. Igaz, így a strobl-i Sparban beszereztük aznapi elemózsiánkat, ami a vakvágányos mókánk túléléséhez elengedhetetlennek bizonyult. Mert innen – bár még akkor nem tudtuk - már A Vakvágányon haladtunk tovább…

Olyan volt, mint amilyennek a nagy mesélő, Andersen leírta. A csillámló tó vizében száz és száz vidám tündér tánca varázsolt meggyötört arcunkra lágy mosolyt, majd már kanyarodva St. Wolfgang felé vad és kacér szirének tették próbára erőnk, és tisztességünk bűnbe ejtő dallamokkal halmozva el. Elárulhatom akadt pillanat, mikor a léc mely becsületünk szintjét volt hivatott jelezni megremegni látszott…A mammutfenyők tövében ültünk ekkor, apró, dolgos törpék vigyáztak reánk és mi a kábulattól részegen – mely fejünk fölött a látványtól és a szirének énekétől együttesen jelentkezett – éltető mannával próbáltuk vállunkról a viselhetetlen terhet ledobni. Őszinte leszek: az osztrák szafaládé és a franciasaláta számban egybe olvadva oly varázserőként jelent meg hirtelen, hogy sziréneink visítva dobták csalfa hangszerszámaikat csodás tavunkba, közben rút boszorkánnyá változva át.

De ekkor még nem sejtettem…mit is nem sejtettem?

St Wofgang előtt egy kisebb meredélyt másztunk meg olyan helyen, ahol a biciklik nemkívánatos közlekedési eszköznek számítottak, de hogy tolni nem lehetne, az nem volt kiírva. Így toltuk. Aztán megérkeztünk a szentélybe. Lassan begurultunk, legurultunk, átgurultunk, közben szívtuk a sok jót, mi itt hirtelen nagydózisban bennünket (is) megtalált…Később bevártuk a gőzöst már a másoldalon, és a Schafbergbahn becsattogását is lencsevégre véve álltunk dilemma előtt, hogy ha felmennénk, az agyonpakolt bicókra vajon vigyázna-e valaki. De nem, esély erre nem nagyon mutatkozott. Persze röpke itt tartózkodásunk alatt fény derült arra is, mi módon lehet majd következő alkalommal jegy nélkül kellemes utazást tenni a csodaszép bahn (igazi gőzmasina) belsejében felfelé.

Aztán A Vakvágány hirtelen véget ért.

Tovább nézve nyugat felé ormótlan, gonosz, haragos lelkű sziklaszirtek néztek zord lelkülettel felénk, tudtunkra adva: itt bizony számunkra járható út nem létezik. Nem látván kiutat sanyarú helyzetünkből az egyetlen lehetséges útvonalon (mely nem vissza vezetett) nekivágtunk a …a …szörnyűségnek.

60 kilót tolni 25%-os murvás úton órákon át….hát, nem volt pillanat, mi tetszett volna - elárulhatom. Már volt úgy hogy lábaim szélsebesen pörögtek, szemeim düledezve kívánták a haladást előre, miközben álltam egyhelyben, s mint futószalag vágtatott alattam a murvás halál. Kínkeserv volt, jobb vissza sem gondolni rá. Most már tudom, inkább 100-szor visszafordulni inkább, mint nagy teherrel próbálkozni rá. Persze gyalogosan tiszta élvezet lehet. Csodás panoráma, a Mennyország teljes pompájában mosolyog rád, a szirének hangja halk és távoli, s amit a természet adni tud, azt itt mind megleled.

Már a fennsíkon kicsiny templom szégyenlősen, félig a kőbe vájva adott menedéket kitett lelkületünknek, de mélyhangú harangját megkondítva dobtuk le hirtelen fekete ruhánkat egy kicsiny időre, mert a másik oldalon szintén halál fogadott…A lefelé 25% sem kellemes szinte fejen állva, nagy teherrel megrakodva, fékezve lágyulásig feszítve a kart - azt hiszem. Lent csobbanni kellett nem volt mese. Hogy a tavat át nem úsztam a víz alatt csupán a még pillanatnyi szívritmus zavarnak tudtam beírni, de legközelebb megteszem, ígérem – kedves Barátaim.

Később a mesés St. Gilgen fogadott, majd már ismét egy Sparos kiruccanás után nyomtunk egy hágót és meg sem álltunk a Fuschlsee nyugodt partján zihálva kissé, de felejthetetlen élményekkel - és vidáman, hogy célt értünk - tarsolyunkban…
Feltöltve: 2010. szept. 29.
tantras kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
8.2 (5 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
szalay3 - 2014.04.29. 17:31

Végre valaki egy beszámolóhoz megfelelő mennyiségű és minőségű képet tesz fel! Sokan írnak beszámolókat, de képek nélkül. Nem tudom elképzelni, hogy a 2000-es években ha valaki elmegy valahová kirándulni, ne tudna egy fényképező gépet magával vinni! Ilyenkor egy kicsit szkeptikus vagyok az illetővel szemben. Más: Mi is jártunk erre többször, tényleg ilyen szép a környék. Nekünk Bad Ischl egyik külfalvában (jobb szót nem találtam rá), Haidenben van ismeretségünk, ott szoktunk megszállni (erdőszél, reggel őz a szomszédos réten, úszómedence, mi kell mg). Az úthoz gratula!Gábor

rallymax - 2010.08.13. 19:00

Megint végig moslyogtam :)


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina