Erdély - Torockó és (tágabb) környéke

Románia Torockó Bitai Magda Vendégház

Ott-tartózkodás ideje: 2010. júl. 17.  - 2010. júl. 27. (10 nap)

0 hozzászólás I 9 851 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. aug. 22. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar nyultanti Beszámolója

Cimkék: Apátfalva  Báránd  Erdély  Gyulafehérvár  hasadék  Kolozsvár  Marosvásárhely  Rimetea  Románia  Segesvár  Sóbánya  Székelykő  Torda  Tordai  Torockó  Torockószentgyörgy  Vajdahunyad 

nyultanti értékelése:

5

Az értékelések összesen:

5

Eddig 1 utazó értékelte.

1.nap
Végre. Elérkezett a nyaralás. Sikerült mindjárt az elején meg is nyújtanunk egy nappal, miután elgondolkoztunk, hogy bizony a Pécs-Torockó távolság talán túl nagy ahhoz, hogy két gyerkőccel egyhuzamban akarjuk megtenni. Ezért az utolsó pillanatban eszeveszett szálláshelykeresésbe kezdtünk valahol Makó környékére, ahol a nagylaki határ közelében egy éjszakát el tudunk tölteni. Végül a makói Tourinform Iroda segítségével bukkantunk az apátfalvi Híd szálláshelyre, ami mindössze 10 km-re volt a határhoz. Itt töltöttük az első éjszakát. Délután 5-6 óra körül értünk ehhez a mesébe illő kis házhoz. A tulajdonosok egy 1800-as években épült lerobbant szatócsboltban láttak annyi fantáziát, hogy felújították és most vendéglátásra kínálják. Az udvaron szabadtéri kemence, kacsák, baromfik, parkosított, kellemes kis hely. Mondanom sem kell, házigazdánk jófajta házipálinkával fogadott minket, és valami hihetetlen vendégszeretetben volt részünk. Érdekes ez, hiszen tavaly valami hasonló falusi vendéglátásban volt részünk az Alföld egy másik részén: Bárándon is, ugyanakkor a Dunántúlon még soha nem találkoztunk ehhez hasonlóval, bár ott is laktunk már magánháznál. Itt a vendéglátóknak mindig van idejük a vendégekre, közvetlenek, esténként odaülnek beszélgetni, megkínálnak a frissen sült kalácsból, és ezt egyáltalán nem tolakodóan teszik, hanem kb. úgy érzed, mintha ezer éve ismernétek egymást. Persze nem mondom, hogy ez attól függ, hogy az Alföldön vagy a Duna másik oldalán nyaralsz, mindenesetre érdekes megtapasztalni a valódi falusi turizmust szemben a szimpla szálláshelyet nyújtó vendégházakkal. Elsétáltunk még este a Maros partjáig, ahol láttuk a ház névadóját: a valamikori híd pillérjeit, ami Magyarországot és Romániát kötötte össze.

2.nap
8 körül indultunk el Torockóra. A határátlépés gördülékenyen és gyorsan ment, hamar be is szereztük az úthasználati díjról a matricát, és vártuk, hogy majd kátyúkon és egyéb borzalmakon folytatódik utunk. Ezzel szemben mintha a sztrádán haladtunk volna. Ez alól viszont kivételek a vasúti átjárók. Jó tanács, aki erre jár, ha vasúti átjárót lát, azonnal taposson a fékbe, mert ott szép nagyokat lehet ugratni! És ha már a féknél tartunk: egyes szakaszokon minden második-harmadik faluban rendőrök mérték a sebességet, tanácsos betartani a sebességhatárokat. A határátlépés után a kontraszt nagyon érezhető volt. Kb. ugyanaz, mint amikor Ausztriából belépsz Magyarországra. Több a szemét, gondozatlanabb a fű, szegényesebbek a házak. Illetve itt a szegényesebb házaknál álljunk meg egy pillanatra. Némely faluban a kis viskók mellett hatalmasabbnál hatalmasabb, vadonatúj, agyondíszített, messziről csillogó cirádás bádogtetővel fedett – állítólag – indiai stílusban épített paloták vannak, de nem is egy-kettő. Méretük alapján akár 10-20 lakásos társasháznak is beillenének, de ezek 1-1 családé voltak. Persze nagy lehet a család is, hiszen a tulajdonosok gazdag roma famíliák. Szemmel láthatóan az építésnél az vezérelte a tulajdonosokat, hogy nagyobb legyen és díszesebb legyen, mint szomszédé. Az autentikus indiai díszektől viszont mintha kicsit elütöttek volna a Mercedes emblémák... :) Ezt leszámítva túl sok érdekeset nem láttunk útközben. Kis – pár km-es – kitérőt tettünk Vajdahunyad várához Déva után. A vár olyan igazi várformájú, nem csak egy rom, hanem romantikus tornyokkal teli, gótikus díszítések, lovagterem, minden van. Talán csak tárgyi emlék nemigen. A termekben többnyire boltok vannak, ahol aztán kézi készítésű ékszertől az ólomkatonáig sok mindent lehet kapni. Az egyik teremben egy gitáros is volt, ő középkori zenét játszott, az bizony különleges hangulatot adott a teremnek.
Nagyenyedig folytattunk utunkat tovább, majd itt elkanyarodtunk Torockó felé. Na itt vége volt a sztráda minőségű útnak. Kátyús, hol aszfaltos, hol kavicsos úton haladtunk max. 30-cal, mert tengelytörő gödrökkel volt tele az egész út. De megérte. Torockó egy mesébe illő, bájos falu, ami mintha itt maradt volna az előző század elejéről. Csupa-csupa magyar szó, hiszen itt a helybeliek és a turisták is szinte csak magyarok, gyönyörű házak az 1800-as évekből szépen felújítva, kedves emberek. Hangulatos forgatag este a főtéren, hiszen a turisták nagy része még este elbandukol ide, hogy gyönyörködjön a látványban, igyon egy pohárka bort vagy sört, vagy vásároljon a helyi lekvárból, áfonyából, pálinkából, mézből, vagy a kézműves termékekből. A látványt uralja még a Székelykő nevű szikla, ami igazán szép hátteret ad a falunak. Szállásunk a Bitai panzióban volt, amit még otthon néztünk ki és foglaltunk le interneten keresztül. Jó nagy épület, sok szobával, kellemes a szoba, kedvező az ár, finom a vacsora, úgyhogy nekünk abszolút megfelelt.

3.nap
A reggeliben sem kellett csalódnunk. Házi finomságok: sajt, lekvár, szalonna, szalámi. Úgy ahogy kell, falusiasan. Ezen a napon Kolozsvárra készültünk. Útközben megcsodáltuk a helyiek vasárnapi szórakozását: felpakolják a családot, sörsátrat, grillt, kempingfelszerelést, és kimennek egy patakpartra, ahol eltöltik az egész napjukat. Voltak, akik egyenesen a patakba rakták a széket, hogy így hűsöljenek. (Na persze visszafelé a nyomok is látszottak bőségesen pillepalackok és egyéb szemét formájában.) Így Kolozsváron már szerencsére nem maradtak sokan, még a forgalom is elviselhető volt. Útikönyv alapján egész jól tudtunk tájékozódni a városban. Nekem egyébként az egész országban furcsa, hogy magyar feliratokkal, helységnevekkel nemigen találkozni, pedig a helyi kisebbségen túl indokolná ezt az is, hogy szinte csak magyar turisták látogatják az országot. Ahogy a legtöbb városban és faluban, Kolozsváron is óriási ortodox templomot emeltek a városközpontban. Ennek környékén parkoltunk. Először a Luxemburgi Zsigmond által építtetett új városfal maradványát, a szabók bástyáját néztük meg, ahol modern művészeti kiállítások mellett néhány fegyver és egy páncél volt látható. Ezután a Szent Mihály katedrális és Mátyás király szobra keresésére indultunk. A templomot meg is leltük, a szobor viszont felújítás alatt állt, és semmi nem volt látható belőle. A templomban gyönyörű üvegablakok, faragott szószék volt a legérdekesebb látnivaló, és természetesen maga az épület. A tér szökőkútjában a többi gyerek mellett a mi gyerekeink is jót hűsöltek a harminc fok feletti hőségben. Megkerestük a város leghíresebb szülöttének, Hunyadi Mátyásnak a szülőházát is. Itt két tábla hirdeti a ház történelmi fontosságát: egy magyar nyelvű, melyet még Ferenc József rakatott a házra, valamint egy román és angol nyelvű, melyből azt tudhatja meg a látogató, hogy román származású volt a legnagyobb magyar király. Egyébként maga az épület nem látogatható, mert művészeti iskola működik benne. A városban óriási, szebbnél szebb épületek találhatók, szinte bármerre is jártunk. Sok közülük felújításra szorul, de szép számban voltak a felújított, igen jó állapotban lévők is. Az egyik útikönyvünk említette még a fellegvárat, hogy onnan szép kilátás nyílik a városra, így azt is terveztük megnézni. A dombot meg is találtuk, ahol egy szálloda terpeszkedik, de a csillagvárat nem sikerült felfedeznünk, gyanítom, ama röpke információ kimaradt az útikönyvből, hogy az már nem létezik. A kilátás ugyanakkor szép volt, azért megérte feljönni ide.

4.nap
Természeti látnivalók voltak a nap témái: a Tordai-hasadék és a tordai sóbánya. A táblázottság hiánya kis híján mindkettőt meghiúsította. Először a sóbányába szerettünk volna menni, mert rémlett, hogy láttuk kiírva Tordán az útirányt. Na igen, csakhogy az nem a bánya, hanem a strand útiránya volt, így inkább a hasadékhoz mentünk, arról mégiscsak volt néhány tábla. Egészen egy-egy nagyobb körforgalomig vagy kereszteződésig. Mert ott aztán semmi útbaigazítás. Végül nagy nehezen elértünk a hasadékig, ahol egy kis túra következett. Patakparton vezetett végig az út, gyönyörű természeti környezetben. A sóbányához vezető utat végül a helyi kürtőskalács sütő embertől kérdeztük meg (egyébként a kürtőskalács isteni volt!). Így már oda is találtunk, és megállapítottuk, hogy aznap már néhányszor kb. 200 méterre megközelítettük. A bányában 10-12 fok volt, nem ártott volna pulcsit hozni. Egy nagyon hosszú folyosón kellett végigmennünk, majd egy óriási szakadékba nézhettünk le, aminek az alján csónakázótó volt. Majd átmentünk egy másik terembe, ahol a fal mentén szédítő mélység mellett körbe lehetett menni egy fából készített „peremen”. Ezt nem vállaltam be. De a mélységbe panorámalift is vitt le, ugyanis odalent óriáskerék, tekepálya, minigolf, játszótér várta a vendégeket. Ez ebben az évben készült el, igazi európai színvonalú látványosság, ráadásul erről még az útikönyv sem írt. Közben a falakról mindenfelé sókristályok lógtak. Nem semmi volt az élmény, óriáskerekezni a sóbányában! Remekül éreztük magunkat, csak kissé fáztunk, úgyhogy nem maradtunk túl sokáig, és a csónakázótóhoz már nem mentünk le. Este ismét besétáltunk a faluközpontba, ittunk egy-egy pohár bort a Forrás borozóban, ami arról is híres, hogy a falán egy Jókairól készült fénykép is található. Megnéztem, valóban így van!

5.nap
Nagyon messzire indultunk, legalábbis a falvakkal és kamionokkal sűrűn tarkított utakon igen sokáig tartott az út Marosvásárhelyre. Gyönyörű belvárosa van, megnéztük a Zsolnay kerámiával fedett Kultúrpalotát. Az előtér és az üvegablakok lenyűgözőek voltak. A képtárban többek között Munkácsy, Barabás Miklós, Feszty Árpád képeit csodálhattuk meg, miközben magyar nyelven idegenvezető kazettát hallgattunk, amely a festményekről mondott néhány érdekességet. A tükörterem festett üvegablakai talán még a lépcsőházakét is felülmúlták. A berendezés, a hatalmas tükrök a terem végeiben, mind-mind lélegzetelállítóak voltak. A kultúrpalotában egy nagy hangversenyterem is van, hatalmas orgonával. A belvárost a szépen karbantartott épületek, régi paloták, a sok virág igen bájossá teszik. Felkerestük a piacot is, hiszen Korond közel van, talán vásárolhatunk kerámiákat, de sajnos itt sem találtunk ilyen árusokat. Innen Segesvárra mentünk tovább, na persze a táblák itt sem voltak segítségünkre a tájékozódásban. Útközben megálltunk egy árusnál, itt végre sikerült beszereznünk a káposztafőző kerámiafazekat, ugyanis a sok kertitörpe és egyéb giccs között azért árultak szép dolgokat is. Egyébként érdekes, hogy nemigen találni kerámiaboltokat, árusokat, pedig milyen híres és szép dolgokat készítenek itt. Mindenhol ajándékboltok vannak, ahol aztán ugyanazok a kerámiák, fafaragványok és rengeteg giccs kap helyet. Segesváron a várba gyalog sétáltunk fel, ott aztán meglepően sok turista volt. Bár amilyen gyönyörű kis város ez, nem is olyan nagy csoda. Az óratoronyba felmentünk, ahol több kiállítást láthattunk a különböző szinteken, majd a város látképe tárult elénk a torony erkélyéről. Útközben felfelé még az óraszerkezetet és a naponta változó figurákat is láthattuk. Megnéztük még az unitárius templomot, ahol a falakat 16-17. századi imaszőnyegek díszítették, és az oltár előtt egy 15. századi bronz keresztelőmedence volt látható. Az egyik épületen egy kőtábla arra emlékeztet, hogy itt született Vlad Tepes, aki később Drakula gróf néven vált ismertté. Bár az útikönyvnek ezzel kapcsolatban kétségei merültek fel (lévén a ház később épült, mint a kis Tepes született), ennek ellenére a drakulakultusz él és virágzik a várban, még szobrot is emeltek a híres szülöttnek. A várban rengeteg árus volt, akik bátran adtak dupla áron bármit, amit máshol is lehetett kapni. A várat egy másik lépcsőn hagytuk el, mint amelyiken felmentünk, így sikeredett még egy jó nagy túrát tenni a belvárosban, hiszen kb. a várdomb felét meg kellett kerülnünk. De jól tettük, mert a belváros gyönyörű épületek sokaságával van tele. Szép számmal fel is vannak újítva, soha nem gondoltam volna, hogy Segesvár egy ilyen bájos városka.

6.nap
Az előző napi hosszas autókázás mindannyiunkat kissé megviselt, így kitaláltuk, hogy ezen a napon nem ülünk autóba, hanem megmásszuk a Székelykövet. A túra falu közepéből indult, és a kék kereszt jelzést követve egy patak – többnyire – kiszáradt medrében, gyakorlatilag toronyiránt vezetett a hegycsúcsra. Ezt az utat a helyiek Nagy Ároknak hívják. Kőkemény túra, mert a kezdeti mező után kisebb-nagyobb köveken kell felkapaszkodni a hegyre, gyakorlatilag végig tűző napon. Túracipő, állóképesség, rengeteg víz, némi élelem, napvédő krém és fejfedő nélkül nem javasolt elindulni. Kb. két óra az út felfelé annak, aki kellő edzésben van. Nekünk valamivel tovább tartott. De természetesen megérte. Útközben és a hegycsúcsról is gyönyörű a kilátás a falura és a környező hegyekre. Egyébként, aki megszáll Torockón, előbb-utóbb szemmel láthatóan olthatatlan vágyat érez az iránt, hogy megmássza ezt a hegyet. Legalábbis szép számmal találkozni turistákkal. Lefelé menet több út közül választhattunk, volt amelyik hosszabb, de kevésbé köves, meredek, volt ami elég messze ér ki a falutól, így végül úgy döntöttünk, hogy bár kemény, de ott megyünk le, ahol feljöttünk, mert ezt legalább ismerjük, tudjuk hol ér ki. Nem volt könnyű természetesen a köveken a lefelé menet sem. Ráadásul már majdnem leértünk, amikor elkapott minket az eső. De bor még olyan jól nem esett, mint amit a túra után a Forrás borozóban ittunk meg. Itt egyébként oklevelet is adnak a túra elismerése végett, de bizonyítani kell fényképpel, hogy valóban fennjárt az ember. Továbbá még a borozónak a nevezetessége, hogy a falán az egyik fényképen Jókai Mór is látható, amikor a faluban vendégeskedett.

7.nap
Nagyenyed és Gyulafehérvár megtekintését tűztük ki célul erre a napra. Mindkettőt futólag láttuk, amikor jöttünk, és szerencsére messze sincsenek Torockótól. Mikor elindultunk, felkészítettük a lelkünket a kátyúkra, hiszen mikor jöttünk, ez az út sokkal rosszabb volt, mint a Torda felé kivezető út a faluból. Csakhogy időközben megkezdték az út aszfaltozását, amivel hihetetlen tempóban haladtak, így döbbenten vettük észre, hogy már-már kellemesebb erre elhagyni a falut, mint a másik irányban. Nagyenyeden megnéztük a kirakodóvásárt, de itt főleg ruhákat (török?) és zöldségeket, gyümölcsöket árultak. A piac végén ugyanakkor ajánlott az útikönyv egy cukrászdát, ahol nagyon finom sütiket ehettünk, a hazaihoz képest meglepően alacsony árakon. A templomba sajnos bejutni nem tudtunk, az előtér lezárt kapuján keresztül egy részébe bepillanthattunk. Egyébként mind a templom, mind a körülvevő fal, a park, rettenetesen elhanyagolt, rossz állapotban van. Felkerestük a Bethlen Kollégiumot is, ami jelenleg is iskolaként működik. Rengeteg hírességünk tanult ill. tanított itt. Pl. Kőrösi Csoma Sándor, Bólyai Farkas, Áprily Lajos, Sütő András stb. Nevüket a kollégium udvarán márványtáblákon őrzik és hirdetik a látogatók felé. Hamarosan továbbindultunk Gyulafehérvár felé. Itt a vár területén láthatók a fő látnivalók. A Szent Mihály Székesegyházban őrzik ugyanis Hunyadi János és két fia, László és János szarkofágjait. De itt vannak még János Zsigmond erdélyi fejedelem és édesanyja Izabella királyné földi maradványai is. A templom román stílusban épült, nagyon szép a maga egyszerűségével, de ugyanakkor hatalmas méreteivel. Természetesen a katolikus templommal szemben még nagyobb, még díszesebb ortodox templomot építettek a helyiek, ide is érdemes benézni, gyönyörű ikonosztáza van. A vár melletti parkban különleges formájú szökőkút található, közvetlenül utána van a sétálóutca, ahol pizzát ebédeltünk. Hazafelé még megálltunk Nagyenyed közelében, mert az út mellett palackozott borokat árultak, és az útikönyv szerint ez egy híres fehérbor termelő vidék. Vettünk is néhány palackkal a Plébános nevű cuvéeből.

8. nap
Indulásunk előtti napra valami könnyedebbet terveztünk, ami nem jár sok autózással. Először a faluban néztünk körül. Megkerestük az útikönyv által írottak alapján a falu legrégebbi házát, majd a helyi néprajzi múzeumot néztük meg. Itt népviseletek, helyi stílusban festett bútorok, régi szerszámok voltak láthatók. Ezután autóval a szomszédos faluba, Torockószentgyörgyre mentünk, ahol a hegy tetején található várromhoz kapaszkodunk fel. Megérte. Gyönyörű kilátás tárult elénk a tetőről, amihez kitűnő díszletet szolgáltattak a vár romjai.

9. nap
Újra útnak indultunk, ezúttal azonban Magyarország felé vettük az irányt. Nagyon vártam már, hogy Körösfőre érjünk, mert szállásadónk még itt ígért egy nagy vásárlási lehetőséget korondi kerámiákból, fafaragványokból, helyi termékekből. Némileg csalódnom kellett. Itt is töméntelen mennyiségű kertitörpe várt, de azért bőven voltak kerámiák is, hímzések, faragott, fából készült tárgyak (na és persze Drakula gróf minden mennyiségben – likőr, óra, hűtőmágnes stb. formájában). Viszont az is igaz, hogy rengeteg bolt volt, ahol nagyjából mindegyikben ugyanazt árulták, ugyanazon az áron – kissé drágábban, mint a torockói ajándékboltokban. De azért sikerült vennünk kürtőskalácssütőt, néhány kerámiát, játék íjat fából. Még megálltunk egy helyen a határ előtt, hogy valamit együnk, megkóstoltuk a „Mici”-t, amit korábban már több helyen is láttunk kiírva. Ez nagyjából a szerbek-horvátok csevapjának felelt meg. Útunk nem ért véget ezen a napon, hiszen Bárándra igyekeztünk, ahol tavaly nyáron is eltöltöttünk már egy hetet a Koroknai portán, most is néhány éjszakát itt töltöttünk. Megérkezésünkkor éppen egy nagyobb csoportnak tartottak programot. A gulyásból és az utánozhatatlan bárándi kenyérlángosból nekünk is jutott.

10. nap
Sajnos az időjárás nem úgy alakult, ahogy terveztük, esőben strandolásról szó sem lehetett, pedig a környéken jó néhány strand van. Így egy hirtelen ötlettől vezérelve ismét átléptük a határt Románia irányába, és elmentünk Nagyváradra, ahol már tavaly is jártunk. De akkor nem láttuk a püspöki székesegyházat. Most viszont megkerestük, és érdemes volt. Bár én általában nem rajongok a barokk stílusú templomok agyondíszítettségéért, ez meglepően ízlésesre sikeredett. Ráadásul szerencsénk is volt, mert vasárnap lévén a templomban található múzeum nem szokott nyitva lenni, de egy csoport miatt mégis kinyitották, így mi is be tudtunk menni, és megnézni az egyik legnagyobb látványosságot, Szent László királyunk hermáját és ereklyéjét. Ez valamelyest különbözik a Győrben található hermától, de nagyon szép munka ez is. A templomban – kis segítséggel – megtaláltuk az útikönyvünkben említett Szent László domborművet is, amely mellett a csatabárd állítólag egyenesen a király sírjából való, és ezzel fakasztott vizet a sziklából a legenda szerint. A templom előtt látható szobor a királyról is lenyűgöző.

11. nap
Az időjárás ismét nem nekünk kedvezett, így a Hortobágy mellett döntöttünk, hiszen tavaly is nagyon tetszett nekünk. A madárkórház és a mellette található játszótér kihagyhatatlan élmény, akárcsak a kilenclyukú híd vagy az attól nem messze található állatpark a helyi háziállatokkal, ménesekkel, gémeskutakkal, kilátóval, amiről szinte az egész puszta belátható, és annyira csodálatos látványt nyújt.
Értékeld az élménybeszámolót!
8.2 (5 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina