Észak-európai körutazás

Finnország

Ott-tartózkodás ideje: 2010. júl. 09.  - 2010. júl. 29. (20 nap)

0 hozzászólás I 3 868 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. nov. 02. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar ToMi53 Beszámolója
Észak-Európai körút
2010. július 9. – július 29.
Tóth Marianna Hedvig jegyzeteiből
Összeállította Tokay Mihály
Fényképek:
Tóth Marianna Hedvig, Szűcs Mónika, Tokay Mihály és Löki Viktor



• Előzmények
Beleszerelmesedve a lakóautózásba – ugyanis 2009-ben egy gyönyörű Görögországi körutazást tettünk lakóautóval – már 2009 októberében elhatároztuk, hogy 2010-ben ugyancsak lakóautós körutazást szervezünk.
Egészen májusig vacilláltunk, hogy egy Olaszország – Szicília körutat, vagy egy Finnország – Svédország utazást szervezzünk.
A dél-európai útnál latba esett, hogy ezen a részen egymást érik a látnivalók, a történelmi emlékek, míg Észak-Európa az (számomra) ismeretlenségével, a természeti táj szépségével vonzott.
Végül a barátnőm fia Viktor győzött meg és választottuk Észak-Európát.
Viktort hónapokig kapacitáltuk, hogy hozzon magával egy barátot, mivel így Neki is lesz korabeli társasága.
Hosszú latolgatás után végül Mónikát – aki az egyetemen évfolyamtársa – választotta, de a végén nekem kellett kézbe venni az ügy intézését, mert ha Viktorra vártunk volna, csak hárman megyünk.
Így május végére összeállt a „csapat”: a barátnőm Mariann, jómagam Misi, és már az előzőekben említett Mónika és Viktor.

Okulva az előző év tapasztalataiból már egy nappal az indulás előtt kibéreltem a lakóautót, hogy szisztematikus pakolással mindent aprólékosan a helyére tudjunk rakni, el tudjunk rendezni.
Senki ne gondolja, hogy ez sokat segített, mivel a pakolásnál – részint idő, részint hely problémák miatt – nem tudott mindig mindenki ott lenni, így bizony az első napokban sokat kellett egymást kérdezni, hogy mi hova került.
Egy asztalossal készíttetettem néhány polcot, és vettem a garázs részbe két műanyag szekrényt, amiket – olyan megoldással, hogy ne kelljen a lakóautó bútorait megsérteni, és hazajövetel után gyorsan ki lehessen szedni – beszereltettem a belső szekrényekbe és a garázsba.
Délután öt órára készen voltunk (legalábbis így gondoltuk), Mónika szülei – Mónika végig velünk volt a bepakolásnál – eljöttek megnézni a kocsit, amiben a lányuk velünk összezárva majd egy hónapig lakik és él.
Hazavittem Mónikáékat, próbáltunk aludni, hogy a másnap hajnali fél kettő órai indulásra egy kicsit kipihenjük magunkat.




1. nap (július 9. péntek)

Hajnali egy órakor akartunk indulni, de még ekkor is jutott eszünkbe néhány dolog, amit még nem tettünk el.
Az indulás így kicsit csúszott. Szegény Mónika, már tűkön ült és már a parkolóban várt bennünket.
Mónikát 315-kor vettük fel, és még el kellett menni a fiamhoz, ugyanis előző nap a kocsi- kulcsaimmal együtt odaadtam Neki a lakóba általunk beépített páncélszekrény biztonsági kulcsát is, ami azért nem árt ha nálunk van, ha az elektronikus zár esetleg megbolondulna.
A fiamnál nem aratott osztatlan sikert a hajnali felzavarás, de nem nagyon haragudott.
A jókívánságaival kísérve végre elindultunk Tornyosnémeti felé.

Háromnegyed hatkor (magyar idő szerint) léptük át a magyar-szlovák határt.
Szlovákiában, útközben megálltunk kenyeret, péksüteményt venni.(Mivel azt is elfelejtettünk pakolni)
Háromnegyed kilenckor már a szlovák-lengyel határon voltunk.
A határ után megálltunk reggelizni és egy kicsit pihenni.
Itt kell megjegyeznem, hogy egész úton én vezettem egyedül, mivel a barátnőmnek van csak rajtam kívül jogsija, de elég régen nem vezetett már, így nem is próbálkoztunk azzal, hogy Ő is vezessen.
Az utasbiztosításnál direkt olyan biztosítás fajtát választottam, hogy az esetleges kiesésemkor helyettesítő sofőrt fizessen a biztosító. (Szerencsére erre nem volt szükség)
Egyébként egész úton másfél – kétóránként mindig megálltunk pihenni, mozogni egy kicsit.
Lengyelországban, egy városban a jobb hátsó kerékkel fordulás közben (nem elég nagy ívben fordultam) felhajtottam egy éles padkára, amitől a dupla kerékből a külsőn egy jókora defekt lett.(Mariann szerint úgy nézett ki, mintha egy cápa kiharapta volna)
Kerestünk egy gumist, ahova a jobb oldalon egy kerékkel elevickéltünk.
A mester szerint a gumit cserélni kell, nem javítható. Hosszas tanakodás után azt találtuk ki, hogy feltesszük a pótkereket és majd egy nagyobb városban veszünk egy új gumit.
A kerékcsere azonban nem volt zökkenőmentes, mivel mi, de még a mester sem tudta, hogy kell a pótkereket leszedni. Hosszas kísérletezés után, mire már a fél autót majd szétszereltük, rájöttünk, hogy az okos franciák (a lakó felépítménye francia) egy kis „liftet” szereltek be, amit kívülről, a hátsó lábak tekerő vasával lehet működtetni.
Immár jó gumikkal folytattuk utunkat Lublin felé.
A lublini kempinget negyed hatkor értük el.
Letáboroztunk, készítettünk vacsorát és lefeküdtünk, mivel a korai kelés és az indulás előtti izgatottságtól zaklatott alvás eltikkasztotta a társaságot.

2. nap (július 10. szombat)

Reggelizés után összepakoltunk – mindenki egyre jobban belejön a feladatába – és kilenc óra tíz perckor elindultunk.
A fiatalok javaslatára – természetvédelmi mérnökhallgatók mind a ketten – egy kis kitérővel elmentünk megnézni egy nemzeti parkot.

A nemzeti parkban, a Lengyelországban őshonos állatok vannak, és szaporításukkal, „vissza -vadításukkal” igyekeznek azokat a kihalástól megmenteni.
Mi főleg bölényeket láttunk, mivel a közel harminc fokos melegben a többi állat elbújt, árnyékba húzódott.
A nézelődés után továbbindultunk Litvánia felé, a cél a vilniusi City Camping.

A bivaly rezervátumi kitérő után a nyolcas főútra kiérve jól tudtunk haladni. Nincs autópálya, de az utak minősége jó és a két széles sáv mellett két széles leálló sáv is van, amit az autósok közlekedésre használnak, az előzéseknél a megelőzendő autó általában lehúzódik és biztosítja a problémamentes előzés lehetőségét.
Majd elfelejtettem mondani, hogy a második napi indulás előtt a GPS-em megadta magát, így térkép alapján tudunk csak tájékozódni, ami a városokban okoz inkább problémát.
Fél hatkor megálltunk vacsorázni, pihenni. Ma mindenképpen el szeretnénk érni Litvániában Vilnius, vagy Kaunas „magasságát”, mert különben nem tudjuk tartani az útitervet.
Nyolc óra előtt tíz perccel léptük át a lengyel-litván határt. Itt egy órával több van mint nálunk, az időpontokat ezentúl – mint eddig is – a helyi idő szerint adom meg.
Negyed tízkor (este☺) tankoltunk. Még javában fenn van a nap és a kocsi hőmérője szerint 31,4 oC van.
Összedugva a fejünket úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el Vilnius felé, mert az egy kb. 100 km-es kitérőt jelentene, hanem Kaunasban próbálunk kempinget keresni.
Vilnius azért volt kitűzve uticélnak, mert az ACSI kempingkereső program szerint nem volt csak ott kemping.

Kaunasba beérve az első benzinkútnál kérdeztünk kemping után, de a kútkezelő hölgy átirányított a szemben levő kúthoz, hogy ott érdeklődjünk.
Itt nem is a kútkezelő, hanem egy vásárló segített nagyon készségesen, és elmagyarázta, hol találunk kempinget.
A KAUNO kemping egy négysávos út mellett volt. Eltévesztettük a lehajtót, így jó néhány kilométeres kerülővel tudtunk csak visszatérni.
Negyed tizenkettőkor foglaltuk el a helyünket a kempingben. Megvacsoráztunk, a fiatalok szétnéztek, Viktor úszott egyet a medencében, utána nyugovóra tértünk.
Egy nagyon jól felszerelt, tiszta kempingben töltöttük az éjszakát.


3. nap (július 11. vasárnap)

Reggel rövid pakolás – este nem pakoltuk ki, csak a székeket és asztalt – 857-kor útra keltünk. A hőmérséklet már most 25,7 oC.
Nem reggeliztünk, mert kora reggel nem voltunk éhesek, és két óra múlva úgy is terveztünk megállást.

Az A10-es úton haladtunk jó ütemben. Az utak hasonlóak a Lengyelországban levőkkel: két széles, jó minőségű sáv, két széles leálló sávval, amit igénybe vesznek előzésnél.
A fényképekkel kapcsolatban el kell mondanom, hogy az egyik fényképezőgépnél az időbélyeg nem volt beállítva, így kb. az utazás feléig 2009 évi dátum szerepel a képeken.



Egy benzinkútnál megálltunk tankolni, és reggeliztünk is. Üzemanyagra nem volt konkrétan szükség, csak az előző nap váltott litván pénzből megmaradt Litut költöttük el hasznosan.
A pihenő 1017-től egy óra hosszáig tartott.
Háromnegyed tizenkettőkor léptük át a litván – lett határt. Innen még 321 km Tallin, de az út jó, kevés településen halad át, lehet rajta haladni, és gyakran tudom használni a tempomatot, így nem zsibbad el a lábam.
Délután két órakor pillantjuk meg először a Balti tengert.
Észtországba 1410-kor léptünk be, a hőmérséklet 33,2 oC.
Tallinba délután öt órakor érkezünk. Először megkeressük a kompkikötőt, hogy rendezzük a kompjegyet. Nem foglaltam előre helyet, mert féltem attól, hogy valami okból csúszunk időben az úton és akkor elbukjuk a majd 130 € értékű kompjegyet.
Sajnos ennek meg is lett az eredménye, mivel csak kedd reggelre van hely. Megvettük a kompjegyet, és elindultunk megkeresni a kempinget.
Előtte felderítettük a behajózás helyét, majd bementünk egy szupermarketbe feltölteni a hiányzó készleteket, valamint egy város térképet venni, mert a GPS még mindig gyengélkedik.
A kemping egy „Szovjetuniót” idéző gyárépület udvarán van kialakítva, csupa beton és aszfalt, de a vizesblokkja tiszta és rendezett.
Csak a külső szélen volt hely és nem messze tőlünk egy discónak tűnő rész volt.
Kicsit megijedtünk, amikor este egyre többen érkeztek, féltünk, hogy majd randalírozó, részeg fiatalok zaklatni fognak. De kiderült, hogy csak a foci vb-nek valamilyen fontos mérkőzése volt, amit a fiatalok kivetítőn néztek meg.
A meccs befejezése után a nézők rendezetten, minden rendbontás nélkül hazamentek, így nyugodtan tudtunk aludni.


4. nap (július 12. hétfő)

Reggel kényelmesen, lustálkodva ébredtünk.
Ahogy ürült a kemping, átálltunk egy belsőbb helyre, közelebb a szociális blokkhoz.
Délután fél egytől szétnéztünk a városban. A kempingből busz járat ment a központba, végig a tengerparton.
A belváros nagyon hangulatos, tele régi épületekkel. A hangulatot a korabeli ruhákba öltözött pincérek, zenészek fokozzák.
Megnéztük a középkori kínzóeszközök múzeumát. Mit mondjak elég szadisták voltak őseink.
Egy kiadós sétát téve a belvárosban hat órakor visszamentünk a kempingbe.
Rövid pihenés, felfrissülés után – a fiatalok felfedezése alapján – a tengerparton egy hangulatos vendéglőben finom halvacsorával zártuk a napot.
Este tizenegykor a vendéglő teraszán ülve néztük a naplementét. (A nap még fenn van!)
A kempingbe érkezés után a Mónika és Viktor elmentek sétálni a tenger-partra, mi „öregek” inkább az alvást választottuk. A látvány – utólag a fényképek alapján – megérte a késői lefekvést.

5. nap (július 13. kedd)

Ma korán keltünk, hiszen a komp fél nyolckor indul és egy órával indulás előtt meg kellett kezdeni a behajózást. Gyorsan reggeliztünk, összepakoltunk, fürödtünk és elindultunk.
A hajónk neve: M/S Star, a baloldali képen látható – Helsinkiből Tallinba tartó, útközben fényképezett – hajó „testvére” volt. Fél tizenegykor kötöttünk ki Helsinkiben.
A kikötőből a belváros felé vettük az irányt és egy benzinkútnál város térképet vettünk és eligazított az egyik kútkezelő, hogy hol találjuk a kempinget, és hol vannak gumijavító műhelyek útközben.



A kemping felé vezető többsávos út mellett találtunk egy FORD szalont (a lakó FORD alvázra épült).
Az ügyintéző nagyon szívélyesen segített, és telefonon lerendezte egy onnan nem messze levő gumijavító műhellyel a gumicserét.
A műhelyhez érve már vártak bennünket, leszedve a javítandó pótkereket – most már profi módon mutattuk, hogyan kell leengedni – a műhelyvezető azt mondta, hogy délutánra lesz meg a gumicsere, mivel rendelni kellett a gumit.
Megegyeztünk, hogy majd amikor elmegyünk Helsinkiből, akkor jövünk érte,mivel úgyis leállítjuk a kempingben az autót.
A Rastilla kempingbe fél tizenkettőkor érkeztünk. A recepciónál egy kedves hölgy volt, aki büszkén mesélte, hogy ismeri Magyarországot, egy régi barátja budapesti volt.
Büszkén mutatta a „Budapest” feliratú fülbevalóját.(bal oldali kép)
Szép a kemping, de sajnos a lakóautó helyek foglaltak voltak, így egy újonnan kialakított területen lett helyünk. Áram vételezési lehetőség volt, a szociális blokk tiszta, rendezett.

Táborverés, rövid pihenés, felfrissülés után délután elmentünk városnézésre.
A belvárosba metróval lehetett menni. Sajnos Helsinki számomra nem tett mély benyomást, nem volt jellegzetes városrésze és inkább hasonlított egy magyarországi nagyobb vidéki városhoz.
A városnézést mi Mariannal hamarabb befejeztük, és egy kis vásárlás (kenyér, ásványvíz, áfonyás joghurt és mosó-öblítőszer, – ezt is otthon hagytam –) után este kilencre visszaértünk a kempingbe, és lepihentünk.
A fiatalok még vagy két óra hosszat sétáltak és csak utána értek haza.
(Könnyű nekik utazás közben ők a hátsó ágyon alszanak, míg én vezetek, Mariann pedig szóval tart, hogy nehogy lankadjon a figyelmem.)

6. nap (július 14. szerda)

Reggelizés, táborbontás után 940-kor indultunk a Rastilla kempingből.
Egy kis kitérő után – eltévesztettem a kijáratot, így egy nagy kerülővel tudtunk visszajutni – felvettük a kicserélt gumit. A kis „padkázásom” 140 €-ba került.

Az úti célunk: Kuopio, Rauhalahti Holiday Centre.

Útközben megálltunk az egyik benzinkútnál tankolni és pihenni, és megdöbbenve tapasztaltuk a mosdó patyolat tisztaságát. (bal oldali kép)
Később „sikerült” ehhez hozzászokni, mivel egész úton Finnországban és Svédországban hasonlókkal találkoztunk.
Helsinkiből kiérve az utak mellett végig erdő, ami végigkísért bennün-ket egész utunk során a svédországi kompra szállásig. Az első tavat kb. fél úton pillantottuk meg és utána egymást érték a szebbnél szebbek.
Háromnegyed ötkor érkeztünk a Rauhalahti kempingbe, Kuopioba. Eddig 2.224 km-t tettünk meg.
Letáboroztunk, a kemping nagyon szép, hangulatos, ezért úgy döntöttünk, hogy itt maradunk még egy éjszakát.
A fiatalok úgy döntöttek, hogy sátrazni fognak.
Mariann örömére sikerült a függőágyát is felkötni. A ruhatárunk szennyes része igen nagyra duzzadt, így két adagot (fehéret és sötétet) mostak a lányok, és a fiuk teregettek.

Megvacsoráztunk, beszélgettünk.

Azt még nem említettem, hogy vittünk külön egy „kétplatnis” villanyrezsót, amit egy kisasztalon, kívül, az előtető – én is az omnisztor nevet fogom használni – alatt állítunk fel és a főzéseket azon végezzük. A kocsi gáztűzhelyét csak az utazás közbeni megállásoknál tea és kávéfőzéshez használjuk.

De visszatérve a vacsora utáni beszélgetésre, a mellettünk levő lakókocsiban levő hölgy a beszélgetésünk hallatán megkérdezte, hogy magyarok vagyunk-e, és büszkén mesélte, hogy a lánya és a veje Magyarországon, konkrétan Debrecenben tanult az orvosi egyetemen.
(Azt hiszem nem említettem még, hogy Debrecenből vagyunk.)
A beszélgetés után a fiatalok elmentek sétálni. Késő éjszaka, világosban érkeztek vissza. Hajnali egy órakor még világos van!

7. nap (július 15. csütörtök)

Reggel ráérősen ébredünk, lustálkodtunk, kipihentük magunkat.
A GPS-t rákötöttem a számítógépre, megnéztem a rajta levő térkép szoftvereket, majd feltöltöttem az akkumulátorát és életre kelt.
Reggelizés, ejtőzés után bementünk busszal Kuopio-ba.
A város Finnország első tíz legnagyobb városa között van, de a lakossága nem éri el a tizenötezret.
A belvárosban építkezések vannak, ezért a fiatalok által felfedezett kilátó felé vettük az irányt. Gyalog mentünk fel a majd három kilométeres emelkedőn, de a kilátóból (oda szerencsére lifttel is lehet menni) elénk táruló látvány kárpótolt a fáradságért.
A kilátó felső, körbejárható teraszáról jól látszottak a várost körbevevő tavak és a mindenhol üde zöld erdők.
Lefelé már kértünk egy taxit, mivel a kilátóból induló menetrendszerinti busz már nem járt.
A taxival a kempingbe vivő buszmegállóig vitettük magunkat.
A busszal visszamentünk a kempingbe, ahol vacsorát készítettünk, majd vacsora után üldögéltünk egy kicsit, míg a fiatalok elmentek a szokásos éjszakai barangolásukra.
A késő este fel sem tűnt, hiszen még éjfélkor is teljesen világos van, sőt szinte egész éjszaka jól lehet látni minden külső fényforrás nélkül is.


8. nap (július 16. péntek)

Reggel ébredés után összepakoltunk, rendbe szedtük magunkat, átálltunk a szerviz térre, ahol leengedtük a kocsi frissvíz- és szennyvíztartályát, majd feltöltöttük friss vízzel a tiszta vizes tartályt.
Reggel kilenc órakor indultunk el, a cél Rovaniemi városában, a Ounaskaski kemping.
Kicsit borús az idő, reméljük most nem lesz hőség.
Negyed tizenegytől tizenegyig megálltunk reggelizni, lazítani.
Negyed egykor a cél még 316 km-re van.
Többször próbáltunk az út mentén tankolni, de mindenhol automata kutak vannak, amik csak speciális kártyával működnek, a bankkártyát nem fogadják el.
Többszöri próbálkozás után az egyik automata kút parkolójában egy motoros csoporttal találkoztunk, akik útbaigazítottak, hogy hol találunk „fizetős” kutat.
Háromnegyed kettőkor egy SHELL kútnál tudtunk tankolni. Az eső nagyon esik.
Három óra öt perckor léptük át Lappföld határát. (Nem önálló ország, csak önrendelkezési joggal rendelkező ország rész a lappok számára.)
Negyed öt után öt perccel megálltunk egy település határában levő bevásárló centrumnál.
Feltöltöttük a készleteinket, és vásároltunk finn sört is, hogy megkóstoljuk. A szeszes ital tényleg nagyon drága Finnországban. A 0,33 l-es „Medve” sör darabja közel 3 € volt.
A lányok bementek egy pizzériába a WC-be, és amikor kijöttek, mondják, hogy a pizzériát már fűtik. Kint 16,4 oC van, a kocsi fűtése működik.
Az Ounaskaski kempingbe negyed hatkor érkeztünk meg. A letáborozás, és egy kis pihenés, felfrissülés után bementünk a városba. Egy tíz perces sétával bejutottunk, és szétnéztünk. A kis város főutcáján valamilyen fesztivál van, a kialakított színpadon különböző zenekarok lépnek fel.
A séta után beültünk egy hangulatos lapp étterembe. (Nili Restau-rant) Mónika és én rénszarvas ragut, Mariann és Viktor északi tengeri füstölt lazacot evett.

A szeszes ital horribilis árára itt is találtunk példát, hiszen a vacsora után felszolgált – helyi specialitásként, mocsári hamvas szederből készített – bor palackja (0,7 l) több mint 40 € volt.
A vacsora után mi ketten Mariannal visszasétáltunk a kempingbe, míg a fiatalok a szokásos esti kimaradás gyanánt, most a fesztiválon maradtak.

9. nap (július 17. szombat)

A mai napon nem megyünk tovább, így kényelmesen kelünk, lustálkodunk.
Reggeli után (vagy inkább ebéd?) után elmentünk megnézni az Arktikum-ot, a Lappföldet bemutató múzeumot.
A múzeumban a lappok, minden-napjait, életét, kultúráját, Lapp-föld állat és növényvilágát lehet megismerni.
A múzeumnak óriási gyűjteménye van, alapos megtekintése több napot venne igénybe.

Mikulás falvára közvetlen busz járat van.(8-as)

A Joulupukki (Télapó) egy nagy házban lakik. A hatalmas inga alatt lehet eljutni a Télapóhoz, aki személyesen fogad és közös fotózást is lehet kérni vele.
Kaptunk (nem kevés euróért) egy-egy hiteles fényképet, amelyen mind a négyen rajta vagyunk a Télapó társaságában.
(Ami azt illeti, inkább egy komoly üzleti vállalkozásnak tűnik, mintsem a szeretet közvetítőjének)
De lehet, ezt csak azért éreztem, mert a Mikulás biztos haragszik rám, amiért megettem a rénszarvasát.

Azt tudni kell, hogy Mikulás falva az északi-sarkkörön fekszik, így megkerestük a sarkkör jelzését.
Egy japán turista kézi GPS-szel „ellenőrzi”, hogy a helyén van-e a sarkkör.
A végén már többen nézték és szurkoltak, hogy mi lesz az eredmény.
Megnyugtatok mindenkit, az északi-sarkkör a helyén van.
Fél kilenckor érünk vissza a kempingbe.
Vacsora után alvás. Elég hűvös van.



10. nap (július 18. vasárnap)

Táborbontás után kilenc óra előtt tíz perccel elindultunk új úti célunk, Inari (az északi-sarkkör felett kb.350 km-rel) felé.
Negyed tizenegykor láttuk az első rénszarvast.
Egy külföldi autó állt az út mellett, a fiatalok látták meg az út melletti tisztáson a rénszarvast.
Visszafordultam, megálltam és közel merészkedve, egészen közelről (10-15 m) fényképeztük, néztük a rénszarvast.
A lányok elkezdték jegyzetelni, hogy hány darabnál tartunk, de előre haladva egyre nagyobb csapatokban, csordákban tűntek fel, így kb. 45-50 darab után feladták.
Figyelni kellett erősen, mert előszeretettel csámpáztak az úton, és a szürkés bundájukkal meglehetősen beleolvadtak az út színébe.

Tizenegy órakor megálltunk enni, pihenni.
Az út mellett találtak Mónikáék egy újabb nemzeti parkot. Bementünk, a fiatalok egy másfél órás sétát tettek a parkban. Én addig pihentem (aludtam) egyet a lakókocsiban.

Útközben egy kis településen áthaladva egy útjelző táblára lettünk figyelmesek: Murmansk 303 km.

Negyed ötkor érkeztünk meg Inariba, az Uruniemi kempingbe.
Eddig 3.064 km-t tettünk meg.
A hőmérséklet 23,6 oC, de a szél miatt hűvösebbnek tűnik.
Vacsorát készítünk, eszünk, szétnézünk a kempingben, sétálunk egy kicsit, utána lepihenünk.
Így utólag utánaszámolva 2o 21’ 32,8” -cel mentünk az északi sarkkör felé. Különböző számítások szerint két fok között a távolság 111,12 – 111,25 km, így 111,2 km-el számolva ( ha jól számoltam? ) az északi sarkkör felett 262,33 km-re jutottunk el.
Mariann dereka meghúzódott, mert megemelt egy 5 l-es vizes tartályt.
A fiatalok szokásukhoz híven későig sétáltak, és megmártóztak a tóban. Viktornak biz-tos jegesmedve volt az apja, mert belement a hideg vízbe. Holnap útközben fognak aludni, én meg vezetek. Utólag – a fényképeket nézegetve – derült ki, hogy Mónikának annyira megtetszett a tó – bár Ő nem fürdött meg - , hogy nadrágostól beszaladt.
Másnap reggel elképzelni sem tudtuk, hogy mitől vizes a nadrágja térdig.


11. nap (július 19. hétfő)

Táborbontás és összepakolás után kilenc órakor indultunk el következő úti célunk, Pello felé. Indulás előtt átgondolva tervezett következő állomás nagy távolságát, döntöttünk úgy, hogy a Svéd országhoz lehető legközelebbi városban, Pelloban keresünk kempinget.
Az utak mentén és az utakon egyre több rénszarvas tűnik fel. Viktor egész közel ment, hogy jó minőségű fotót készíthessen.
Nagyon szép tájakon haladtunk, az utak minősége jó, a forgalom szinte nulla, úgymond egyedül autóztunk, óránként tűnt fel egy-egy autó.
Az út mentén szép, és ren-dezett tanyák találhatók.
Az udvarokon rend és rengeteg virág..

Négy órakor érkeztünk meg a finn-svéd határon levő Pello városkában levő kempingbe.
A kemping egy folyó partján – egy félszigeten – feküdt.
Letáborozás után a fiatalok felderítették, hogyan tudunk mosni, mert a szennyes megint felhalmozódott.
Két adagot mostunk. A mosás ingyen volt.

A mellettünk levő – iglu sátornak kialakított – szaunát kezdték befűteni.
Távolabb is volt egy kéthelyiséges szauna, amit a fiatalok később használtak is, a séta utáni késő esti programként.
Vacsora, és egy kis beszélgetés után én lefeküdtem aludni. Mariann olvasgatott és később ő is lefeküdt.
A fiatalok a környéket fedezték fel és később szaunáztak.

12. nap (július 20. kedd)

Összepakolás, táborbontás után fél tizenegykor indultunk el.(Ez már a svéd idő szerint – ami megegyezik a magyarral – van megadva.)
Az uticélunk a svédországi UMEA-ban levő „First Camp”.

Végig a folyó mentén autózva, Aavasaksa nevű finn településnél egy hídon áthaladva léptünk be Svédország területére Overtornea nevű svéd városkánál.
Az úton végig rengeteg lakókocsit és lakóautót láttunk. Állítólag ez a svédek szabadságos hónapja, és ők nagyon szeretnek kempingezni. Szinte minden lakókocsi egyforma, feltételezem svéd gyártmány.
Az utakon rengeteg telepített radart jelez a GPS-em, de a radardetektor nem mindegyik helyen talál működőt.
Öt óra előtt öt perccel érkeztünk a kempinghez. A kinti hőmérséklet 27 oC. Eddig 3.918 km-t teljesítettünk.


A recepción közlik, hogy a kemping tele van, nincs egy szabad hely sem. A kempingtervező programmal kinéztünk egy másik kempinget, ahol volt szabad hely bőven. Egy teljes lakókocsis, lakóautós „lakótelepet” találtunk. Hatalmas zöld füves területen sok, nagyon komolyan odatelepített lakókocsi, „terasszal”, kerítéssel.
Táborveréskor – mivel egy darab fát sem találtunk, amihez a ruhaszárító kötelet ki lehetett volna kötni – Viktor „indián táborbeli „ és az én gyakorlati tapasztalataimat felhasználva kreáltunk egy tábori ruhaszárítót, amire kiteregettük az előző nap kimosott, de nem teljesen megszáradt ruhákat.

Mónika és Viktor felfedezték a kemping recepciójánál levő éttermet, elmentünk vacsorázni. Egy önkiszolgáló étterem volt elég bő választékkal. Valami igazi svéd ételt kértünk és kaptunk is, ami nagyon ízletes volt. Svéd „kemény” kenyeret ettünk hozzá, amit egész Svédországban előszeretettel fogyasztanak.(Az áruházak polcain óriási választékkal áll rendelkezésre, és olyan, mint nálunk az Abonett kenyér.
Visszatérve a lakóhoz leültünk, söröztünk egy kicsit. A fiatalok elmentek felfedezni a területet, és sétáltak szokás szerint.


Úgy döntöttünk, hogy maradunk a következő napon is.
Éjszaka arra ébredtünk, hogy csendesen esik az eső, ezért Mariannal beszedtük a kiteregetett ruhákat.

13. nap (július 21. szerda)

Reggel ráérősen ébredtünk, nem sietünk sehova.
Kényelmesen megreggeliztünk, pihengettünk.
Mariannal bebicikliztünk a település központjában levő COOP Consum áruházba.
Sok finomságot, érdekességeket vásároltunk.
Kicsit vacakolt a gyomrom, amit itthon joghurttal szoktam „kúrálni”, ezért megnéztem a joghurt „felhozatalt”.
Hát mit mondjak, gusztusosabbnál gusztusosabb joghurtokat találtam, ami kóstolásnál pedig hihetetlen finom, selymes ízű volt.(Még haza is hoztam belőle, és majd két hét után is ugyanúgy élvezhető és finom volt.)
Vásároltunk grillezni való húsokat is – ami szintén hatalmas választékban volt – mert estére grillezést terveztünk.

A kempingező felszereléseink között van egy elektromos grillező is, - a faszenes mellett – amit szívesebben használok, mert kevésbé macerás a használata.
Most is az elektromost használtuk, de így is egy fenséges vacsorát sikerült összehozni a vásárolt finomságokból.
Volt hamburger fasírt, grill kolbász, grillezett zöldségek. A fasírtra tükörtojást tettünk, ami igazán feldobta a kaját.
A vacsorához svéd sört ittunk, nagyon finom volt.
Vacsora – mosogatás után – ejtőztünk, az amerikai barátommal – Erikával – beszélgettem az MSN-en keresztül.
A fiatalok elmentek tekeregni, mi lassan lefeküdtünk.
Hűvös és elég erős szél fújt, ezért az omnisztort betekertem, mert hangosan csapkodott, ami zavart az alvásban.

14. nap (július 22. csütörtök)

A reggeli teendők elvégzése, összepakolás után nyolc órakor indultunk el.
Az uticél Stockholm.
Útközben egy probléma jött elő a kocsinál, az első tetőablak menet közben kipattan és újnyi rés van. Nagyobb problémát nem okoz – csak zajos - , menet közben az eső sem esik be, mert a menetszél elviszi az esőt, csak megállásnál kell odafigyelni, hogy azonnal zárjuk vissza.
A fiatalok felfedeznek a térképen egy újabb nemzeti parkot, ahova bemegyünk.
Amíg ők sétálnak én pihenek egy kicsit.
Visszatérésük után mesélik, hogy találtak egy hód „várat”. Mariannt elcsalják és megmutatják neki.
A kocsiban található természeti „kincsek” száma egy hód rágta fával gyarapodik.
Fél tizenkettőkor indulunk tovább.
Az út mellett – Sundsvall – település mellett egy IKEA gyárat látunk.
Tizenkét órától csendesen esik az eső.
Fél kettőkor megálltunk tankolni, enni és pihenni, nyújtózni egy kicsit. Szerencsére elállt az eső.
Sikerélményként éljük meg, hogy az automata kútnál tudunk a bankkártyánkkal fizetni.
(Először kell a kártyát betenni, utána tankolni és az automata a fogyasztásnak megfelelő összeget leemeli a számláról.)

Útközben megálltunk Upsala-ban , mivel az ottani egyetem a debreceni testvér egyeteme.
Tettünk egy kört a városban, megálltunk egy szép kis templomnál, amit a fiatalok körbejártak, közelebbről megnéztek. Én nem tudtam otthagyni a kocsit, mert nem lehetett parkolni. A városban találtunk egy nagyobb templomot is, – ami mellett volt parkolási lehetőség - így körbejártuk, megnéztük. Bemenni nem tudtunk, mert zárva volt. Bankkártyával tudtunk parkolójegyet is venni az automata benzinkútnál tapasztaltak szerint.

Este hét óra körül értük el a tervezett Angby nevű kempinget, ahol a recepciós közölte, hogy nincs a kempingben hely, esetleg a kemping melletti parkolóban megállhatunk, de elektromos áramot nem tud biztosítani. A recepciós adott egy listát a környékbeli kempingekről telefonszámokkal.
Viktor telefonálgatott és végül találtunk egy kempinget, ahol még volt szabad hely.
Eljutva a Rösjobaden kempingbe kívülről kicsit zsúfoltnak tűnt. Bejutva, és – egy golfkocsis „rendező” felvezetésével – elfoglalva a helyünket, belülről még zsúfoltabb volt.
Kicsit fáradt volt a csapat, ma 607 km-t tettünk meg.
Letelepedés után (ideiglenesen kiépítetett dugaszoló aljzatra csatlakozva) elmentünk, hogy a kemping éttermében (bejövetkor láttuk a kiírást) megvacsorázzunk.
Az omnisztort indulás előtt vissza kellet zárni, mert elég erős a szél és a talaj olyan kemény és sziklás, hogy nem tudjuk kikötni, rögzíteni.
A fiatalok sátrazni akartak, de a kemény, sziklás talaj miatt nem sikerült a sátrat felverni.(A sátor cövekek elhajlottak, nem lehetett leverni őket.)
Az étteremhez érve tapasztaljuk, hogy zárva van. A recepción van egy kevésbé szimpatikus mini-market, ahol semmi értelmeset nem lehet vásárolni.
A recepcióstól útbaigazítást kérve elsétáltunk (kb. fél óra) egy étteremhez, de már zártak és senkit nem fogadtak.
Visszatérve a kempingbe, a készleteinkből készítettünk vacsorát.
Én már ekkor elhatároztam, hogy a tervezettel ellentétben nem maradunk még egy napot.
Lefeküdtünk, hogy legalább kipihenjük magunkat. A fiatalok szokásos esti sétája nem maradt el, de viszonylag hamar visszatértek és lefeküdtek ők is.



15. nap (július 23. péntek)

Reggeli után gyorsan összepakoltunk, és minél előbb igyekeztünk elhagyni a kempinget.
Úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a lakóval a belvárosba, ott parkolva nézzük meg a várost.
A recepciós megdöbbent egy kicsit, amikor udvariasságból megkérdezte, miért megyünk el ilyen hamar, és mi kendőzetlen őszinteséggel válaszoltunk, hogy azért mert nem jó, túl zsúfolt a kemping.

Egészen a belvárosig tudtunk elmenni a kocsival és a királyi palota előtti nagy téren találtunk parkoló helyet.
Nem volt svéd pénzünk semennyi, és a parkolóban megint nem tudtunk bankkártyával fizetni, az automata nem fogadta el a kártyánkat, pedig a „Master Card” felirat rajta volt az automatán.
Mariann és Viktor elmentek pénzt váltani, én a kocsinál maradtam, hogy nehogy kerékbilincset tegyenek rá. Mónika nem várt meg bennünket, elment valahova.
Váltva svéd koronát vettünk parkoló jegyet és elmentünk megnézni a királyi palotát.


Éppen időre – tizenöt perccel a kezdés előtt – érkeztünk, hogy végig nézzük az őrségváltást. Nagyon sokan voltak rá kíváncsiak, alig láttunk a tömegben. Egy kisfiú rosszul lett, a szülei kivitték, így sikerült egy kicsit jobb pozícióba kerülnünk.
Elég hosszú ideig tartott az őrségváltás, de érdekes volt.
Közben Viktor észrevette Mónikát az ellenkező oldalon a tömegben. Azt mondta, hogy elmegy megkeresni. Mi mondtuk, hogy nem fogunk sokáig rájuk várni, mert akkor az egész napunk azzal telik el, hogy várjuk őket és mi nem tudunk semmit látni.
Mariannal kettesben indultunk el felfedezni a királyi palotát.
Megnéztük a kincstárat – elég húzós belépővel – ahol rengeteg korona (nem pénz☺) volt kiállítva. Úgy látszik Svédországban minden királynak – és trónörökösnek – külön készítenek koronát.
Ez érdekes gyakorlat a mi „Szent Koronánk”–kal szemben. Nálunk a királyi hatalmat a korona (az egyetlen) testesíti meg, míg a svédeknél úgy látszik inkább egy ékszernek tekintik.
A kincstár után elmentünk – szintén belépővel – a királyi palota látogatható részét megnézni.
Itt meg lehetett tekinteni a különböző királyok – mindegyik Károly Gusztáv volt csak „számozva ☺” – dolgozó szobáit, fogadó-, bál termeit. Láttunk egy hercegnői lakosztályt, és magán könyvtárat, kápolnát is.
Sajnos, sem a kincstárban sem a palota belsejében nem lehetett fényképezni, amit igen szigorúan vettek. Mónika – már összetalálkozva Viktorral – küldött egy SMS-t, hogy merre vagyunk. Mikor elővettem a telefonomat egy őr már ugrott is, de megnyugodott, mikor látta, hogy csak SMS-t írok.
Mónikáékkal a kocsinál találkoztunk, ezt írtam az SMS-ben.
Ettünk egy kicsit, majd sétáltunk egyet a környéken. Stockholm nagyon szép és karakteres város.
Rengeteg jellegzetes és szép épülete van, amik megfogják az embert.
Nekem – Helsinkivel szemben – nagyon tetszett.

Később már autóval mentünk tovább és megkerestük a skanzent. A skanzenbe Svédország, de inkább a Skandináv félsziget jellegzetes régi épületeiből hoztak el ízelítőül. Megtalálhatóak lakóházak és különböző mesterségek műhelyei is.
Az épületekben, korhű ruhákban emberek tartózkodnak és végzik az épületre jellemző mindennapi munkát.
Található a területen egy hatalmas „fűvész kert” is. Rengeteg gyógy és fűszernövényt láttunk, miközben a kertben és a skanzen egész területén különböző madarak sétálnak.
Volt a skanzen területén egy mini állatkert is, ahol be lehetett menni az állatok közé. (csak a szelídebbek közé).
Mónika itt éppen a gyűrűsfarkú makikat nézi, „akik” fázva bújnak össze. Az állatokhoz nem lehetett hozzányúlni, mert egy szúrós tekintetű lány azonnal rám szólt, amikor meg akartam az egyiket simogatni.
A nézelődésben újra elkerültük egymást, így SMS-ben „beszéltük meg”, hogy mikor találkozunk a kocsinál.
A skanzen területe óriási, gyalog bejárni – szerintem – több napos program lenne. Ezért mi Mariannal, hogy minél többet lássunk, felültünk egy „kis vonatra”, ami körbe vitt bennünket, és gondolom bemutatta a legjellemzőbb látni valókat.
A sétakocsikázás után mi elkezdtünk visszasétálni a kocsihoz.
Ahol a kocsi állt több éttermet láttunk. Elhatároztuk, hogy beülünk az egyikbe, és megvárva a fiatalokat megvacsorázunk.
Keresve az alkalmasat – ahonnan az érkező fiatalokat is láthattuk – észrevettünk egy kihelyezett étlapot, amin „Tokaji”ungersk sött dessertvin-t kínáltak.
Leültünk ennek az étteremnek a kerthelyiségébe, bár egy kicsit már csípős volt az idő, de felöltöztünk. Én bementem, hogy megérdeklődjem, hogy miként történik a kiszolgálás. Ahogy próbáltam csekély angol tudásommal ezt megérdeklődni, megkérdezi az egyik felszolgáló, hogy honnan jöttünk, mire én elmondtam, hogy Magyarországról. Azt mondta várjak pár percet, és egyszer csak mögöttem gyönyörű magyarsággal rám köszön egy férfi és megkérdezi miben segíthet.
Kimentünk Mariannhoz és elmondtuk, hogy vacsorázni szeretnénk, csak még várjuk a fiatalokat is, de azért közben elmondta, hogy mit ajánl enni és inni.
Közben megérkeztek a fiatalok is és elmondtuk, hogy mit rendeltünk, és oda adtuk a svéd nyelvű étlapot, amiről elmondtuk, hogy mi micsoda.
Kérdezték, hogy mi honnan tudjuk ezt ilyen jól, mi azt válaszoltuk, hogy időközben megtanultunk svédül. De közben kijött a magyarul tudó úr és eloszlottak a kétségek.

Mariann és Viktor sült szűzérméket evett svéd módra – egy kis rákkal elkészítve - Mónika háromféle heringből készített tálat rendelt, ami nem nagyon ízlett neki, így mi ettük meg, de ő kapott a mi kajánkból. Én sült halat, lazacot ettem.
A sokféle kajából végül mindenki evett, jól laktunk.

A vacsora közben a magyarul beszélő úr sokszor kijött és érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Elmesélte, hogy Kassáról jött ki még vagy negyven éve. Elmondta, hogy mindjárt el kezd zenélni két cigány.
Ki kellett mennem a WC-be, és az utam a zenészek mellett vezetett el. Melléjük érve mondom Nekik magyarul, hogy nagyon szépen játszanak. A megdöbbenéstől szóhoz sem jutottak, és azonnal el kezdtek érdeklődni, hogy kerültünk oda. A többieket is oda hívtam és el kezdtünk beszélgetni. A szünet befejezése után újra játszani kezdtek, de ezután csak magyar dalokat játszottak nekünk.
Beszélgetés közben megkérdeztem, hogy ki a magyarul tudó úr, mire mondják, hogy ő a tulaj.
Befejezésként, még beszélgettünk a tulajjal is, és nagyon jó hangulatban fejeztük be a stockholmi városnézést.
Elmondtak egy közeli kempinget, amit sajnos nem találtunk meg.
Az út mentén – a következő uticélunk fele haladva – figyeltük a kemping kiírásokat, és bementünk a legközelebbibe, de sajnos ott nem volt hely, de a recepciós felhívott egy közeli kempinget, ahol még volt hely és elmagyarázta, hogyan jutunk el oda.
A kemping elég hangulatos, a vizesblokkja osztályon felüli, halk zene szól benne, fűtve van és patyolat tiszta.
A vizesblokkba csak kártyával lehet bemenni, amit kaptunk is a recepción. Az elektromos csatlakozóról kiderült, hogy átalakító kell hozzá, ami nem is lett volna probléma, csak ekkor derült ki, hogy az egyik kempingben – ahol szintén kellett – összepakolásnál Viktor ott hagyta azt. Szerencsére még volt recepció és adtak egyet kölcsön.

Arról viszont nem tájékoztatott a recepciós hölgy, hogy a melegvizes tusoló 5 koronással működik. Mire ezt felfedeztük már nem volt senki a recepción, így szegény Viktorra hárult az a feladat, hogy az egész kempinget végigjárva próbáljon váltani.

Váltani nem tudott, de egy úriember adott neki néhány darab öt koronást, amivel meg tudtuk oldani a zuhanyzást. Másnap reggel végül a recepciósnál váltottunk és visszaadtuk a kölcsönt.
Gyorsan ettünk, megfürödtünk – öt koronáért☺ - és lefeküdtünk aludni.
A fiatalok is kihagyták a ma esti sétát. Felverték a sátrat és a lakó alkóvban levő matracát kivéve ágynak, sátraztak.

16. nap (július 24. szombat)

Hűvös, borús reggelre ébredtünk, 15,8 oC van.
Fáj a derekam, valószínűleg a gyomrom vacakol, és az sugárzik át a derekamra. Jó kis próbatétel lesz levezetni a mai adagot, de mennünk kell, mert meg van rendelve, és ki is van fizetve a komp jegy július 25-én estére.
Összepakolás és fürdés után 920-kor indulunk el a kempingből. Fel akartuk tölteni a kocsi friss víz tartályát, de nem volt a vízcsapon tömlő, és a mi tömlőnket nem tudtuk csatlakoztatni. Na majd egy benzinkútnál.
A cél a Karlskronában található First Camp Dragsö.
Az utat elég elkámpicsorodott hangulatban folytatjuk, ami a folyamatosan eső esőnek, valamint a derékfájásomnak köszönhető.
Az E22-es úton haladunk, ami egy számunkra furcsa autópálya. Három sávos, ahol két illetve egy sáv van kialakítva egymástól elválasztva. A két illetve egy sáv 4 – 5 kilométerenként váltja egymást, így jól lehet haladni, a gyorsabb autók a két sávos résznél tudnak előzni.
Háromnegyed tizenegykor megálltunk egy LIDL áruháznál. A többiek bementek vásárolni, én lefeküdtem, és aludtam is egy kicsit, mert nagyon nem jól éreztem magam.
A boltban feltöltötték a készleteinket, ettünk. Én főleg Advil Ultra Forte fájdalomcsillapítót és egy kis joghurtot. (Nagyon finom joghurtokat lehet kapni!)
Végig esőben autóztunk. Útközben láttunk egy lerobbant (vagy sérült) lakóautót, egy Scania autómentőre csatlakoztatták, hogy el tudja vontatni. (Érdekes, egész úton ezt az egy balesetet láttuk.)
Fél hatkor érkeztünk meg a kempingbe. Nem engedtek be a gyepes területre, mert nagyon felázott. Egy kőzúzalékkal feltöltött területen vannak a nagyobb lakóautók, így mi is..
Mielőtt beálltunk volna bementünk a kemping másik területére és leeresztettük a szennyvizet, kiürítettem a vegyi WC-t, feltöltöttük a frissvíz tartályt.
Folyamatosan esik, Viktor esőkabátban nyitogatja a kapukat, de így is megázik.
Beállva rátolattam egy korlátra. Óvatosan kellett leállni róla, megemelve egy kicsit a hátsó lökhárítót, mert különben letépi a korlát az egészet. Szerencsére minden probléma nélkül meg tudtuk oldani.
Az áramra történő csatlakozás után be is fűtöttem a kocsiban és jól esett.
A mosdó tiszta, és jó meleg víz van.
A kocsiban maradva a fiatalok és Mariann is olvasgattak, én korán lefeküdtem.
Talán egy kicsit enyhült a hátfájásom.

17. nap ( július 25. vasárnap)

Reggel kényelmesen ébredünk, nem sietünk, hiszen a komp este kilenckor indul.
Egész éjszaka zuhogott. (A lakó hátsó falán Mariannál, a falon enyhe vízfolyás és az egyik tároló rekeszben összegyűlt egy kis víz., de nagy problémát nem okozott.)
Rájöttünk, hogy ilyen folyamatos esőben nem is olyan nagyon jó a lakó. Nem lehet kiülni, az omnisztor alá, és benn négy személynek nem is olyan tágas. Azon kívül probléma az is, hogy a vizes ruhát nem tudjuk hol szárítani. Végül a mosdó – WC-be raktuk be a nyirkos ruhákat, amik nem igazán tudtak száradni, kezdtek büdösödni.
Összeszedelőzködés után úgy gondoltuk, hogy elmegyünk felvenni a hajó jegyeket és utána szét nézünk a városban.
Sajnos csak azt nem vettük figyelembe, hogy vasárnap van és odaérve a kikötőhöz látjuk, hogy a pénztár csak indulás előtt két órával nyit ki.

Ezek után bementünk a városka főterére, ott leparkolva – a fiataloknak adva egy kulcsot – ki-ki elment várost nézni.
Szép kis város, de a hűvös szél miatt nem annyira élveztük.
Az egyik fagylaltosnál hatalmas és csodaszép fagyikat láttunk.
Összeszámoltuk, de nem volt nálunk összesen annyi korona készpénzben amennyibe a fagylalt került volna
Egy nyitva levő ajándék boltban kiegészítettük az ajándékokat. Ott lehetett bankkártyával fizetni.
Az eladótól megkérdeztük, hol lehetne pénzt váltani, de azt mondta sajnos csak bankban, amik ma, mivel vasárnap van nincsenek nyitva. Kedvesen felajánlott egy segítséget, a bankkártyával való fizetésnél többet ütött be mint amibe az áru válóban került és a különbözetet ideadta készpénzben.
Így elhárult az akadálya a fagylalt fogyasztásnak és Mariannal – a fiatalok valahol a városban csatangoltak – két hatalmas fagyit vettünk, amit 13 oC-ban, hideg szélben elnyalogattunk.
Mentségünkre legyen mondva rengetegen ettek fagylaltot velünk együtt.
A fagyi után visszamentünk a kocsihoz, én bebújtam az ágyba szundítottam egy kicsit.
A többiek a kocsiban melegedtek, ettek és olvasgattak.

Hat órára kimentünk a komp kikötőbe és felvettük a megrendelt jegyeket.
Beálltunk a behajózásra váró autók sorába. Nem sokára elkezdték beengedni a kocsikat, és szép négyes sorba beállították őket a „rendezők”.
A hajó csak később érkezett, így lehetőségünk volt látni a kihajózást, ahogy két szinten jönnek ki a „gyomrából” az autók, kamionok.

A Stena Line hajótársaság Stena Baltica nevű hajójával utaztunk.
Két darab kétágyas, fürdőszobás kabinban volt a helyünk, míg a kocsi a hajó gyomrá-
ban állt.
A kabinok elfoglalása után elmentünk körbenézni a fedélzeten. Kimentünk indulásnál a nyitott fedélzetre is, de igen erős és hideg szél fújt. A belső fedélzeteken is járkáltunk egy kicsit. (Nyolc fedélzete volt a hajónak, ahol a boltoktól az étteremig, kaszinókig minden volt.)
Próbáltunk volna vacsorázni, de olyan hosszú sorok álltak az éttermeknél, hogy lemondtunk róla.
Megfürödtünk a jó forró vízben, majd lefeküdtünk aludni.
Nem volt valami nyugodt álmom, a hajó motorjának monoton zaja, részeg lengyelek dorbézolása a folyosókon zavart.

18. nap (július 26. hétfő)

Öt óra előtt öt perccel ébresztett a telefonom. Szóltunk a fiataloknak is. Megfürödtünk, összepakoltuk a ruhákat, pipere dolgokat, és le akartuk vinni a kocsihoz, de azt tapasztaltuk, hogy nem működnek a liftek az alsó, rakodó szintekre.
Visszavittük a cuccokat a mi kabinunkba és elmentünk megnézni, hogy hol tudnánk reggelizni.
Egy svédasztalos étterembe tértünk be, ahol nagyon finom és kiadós reggelit sikerült fogyasztanunk.
A hajó a reggeli végére 725-kor kötött ki, és hangszóróból figyelmeztettek, hogy el lehet foglalni a kocsikban a helyünket.
Háromnegyed nyolckor hagytuk el a hajót és elindultunk Varsó felé.
Elég jó úton, autópályán haladunk, bár az eső megint esik. 13,2 oC van a kocsi hőmérője szerint.
Telefonon beszéltem a fiammal és ő mondta, hogy Debrecenben is hideg van és havas eső esett.
Fél kettőkor érkezünk a kempingbe. Van elég hely, beállunk. A mai napon 380 kilométert, összesen eddig 5.498 kilométert tettünk meg.
Viszonylag jól felszerelt a kemping, a vizesblokk tiszta, van jó forró víz.
Elég sok lakóautó van és később még több érkezett, egy csoport német.
A leállás után Mónika és Viktor elmentek felfedezni a környéket és váltottak pénzt is. (Eurót és a maradék svéd koronát zlotyira.)
Megvacsoráztunk, pihengettünk én nem sokkal később lefeküdtem. Azért kezdek egyre jobban fáradni.

19. nap (július 27. kedd)

Maradunk a kempingben, így nem kell korán kelni. Pihengetünk, elvégezzük a szokásos reggeli rituálét.(fürdés, reggeli stb.)
Délután egy órától bemegyünk várost nézni.
Lehet egész napos jegyet venni, ami Varsó összes tömegközlekedési eszközére érvényes huszonnégy órán át.(9 zlotyi)
Villamossal mentünk be a városba, igaz egy kis kerülővel, de végül csak megtaláltuk a történelmi városközpontot.
Nagyon szép Varsó történelmi város-központja. Gyönyörű régi épületek, rendezett utcák, terek. A belvárosban konflissal és „kisvonattal” lehet városnézésre menni. Mi a kisvonatot választottuk.
A városnézés befejezéseként beültünk egy étterembe és finom vacsorával zártuk a napot.
Ettünk csorbát, és különböző sült húsokat.
Jóllakottan visszasétál-tunk a villamos vonalhoz, amivel vissza tudtunk menni a kempinghez.
A borús időben a magas épületek csúcsait köd borította.
Szemerkélő esőben érkeztünk vissza a kempingbe. Jó forró vízben lezuhanyoztunk, utána nyugovóra tértünk. A borult idő a hangulatunkra is rossz hatással van.


20. nap (július 28. szerda)

Összepakolás, tisztálkodás után háromnegyed nyolckor indultunk el a kempingből. A GPS szerint 1.139 km van hazáig.
Az eső folyamatosa esik. A meghibásodott tetőablakra figyelni kellett, mert megállásnál – ha nem tekerjük vissza – beesik az eső.
Egy BP kútnál tankolunk és reggelizünk. A félórás pihenő után kilenc órakor indulunk tovább.
Folyamatosan esik, rövidebb – hosszabb időre eláll.
Úgy döntök, hogy egy autószerviznél megállok, mert a lámpák közül több nem működik, és szerintem fogunk a mai nap folyamán sötétben menni.
A szervizesek kicserélték az összes kiégett izzót. Most már nyugodtabban folytatom az utat.
Az E67-es úton haladtunk Piotrkow Trybunalskiig, ahol az E75-ös úton folytattuk az utat.
Az E75-ös útról Myslowice-nél az E40-esre tértünk le, bár a GPS a Brno – Bratislava utat erőltette. Most az egyszer megbántam, hogy nem hallgattam rá, mivel Krakkót megkerülve, Novy Satz után olyan dugóba kerültünk, hogy az alatt az idő alatt, amíg ott araszoltunk a fél világot meg lehetett volna kerülni, de az biztos, hogy Bratislava felé szinte végig autópályán, hamarabb hazaértünk volna.


A kényszerű toporgást kárpótolta az a csodálatos táj, amin keresztül utaztunk. Még az eső is elállt, így tudtunk egy kicsit gyönyörködni, néhányszor megállva.
A lengyel – szlovák határt Piwniczna Zdroj-nál léptük át, bár észre sem lehetett venni.

Az első nagyobb szlovák település Presov (Eperjes). Az utat Kosice (Kassa) felé folytattuk és a rövid szlovák autópályán végighaladva negyed tizenegykor érkeztünk Magyarországra.
Miskolctól autópályán haladva hazáig – végig kerestünk egy benzinkutat, de csak az M3-as vége fele, Debrecen előtt – találtam, ahol sikerült autópálya matricát venni.
Debrecenbe éjfél után 0027-kor érkeztünk, Mónikát hazavittük, mi pedig vásároltunk egy kis kajának valót a TESCO-ban, mivel bennünket nem, várt senki és a hűtő teljesen üres volt.
Az utolsó napon 839, míg a teljes út alatt 6.340 kilométert tettünk meg.

Egy kiadós alvás után délelőtt elmentem Mónikáért, akivel együtt kipakoltuk a lakót, és kitakarítottuk, rendbe raktuk, hogy – a saját elvárásainknak megfelelően – tudjuk leadni.

Összegezve:
• 6.340 kilométer
• Hét ország (Magyarország nélkül)
• 20 nap (majdnem 21)
• Csodálatos tájak, kedves emberek
• Tapasztalat arról, hogy hazánkfiai nem szeretnek erre a tájra jönni, mert a magyaroknak csak a meleg tengerpart és Nyugat-Európa az egyedüli üdülési cél. (Egyetlen magyar kocsival sem találkoztunk.)
Értékeld az élménybeszámolót!
3 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina