HMS Belfast cirkáló

Egyesült Királyság London

Ott-tartózkodás ideje: 2010. okt. 01.  - 2010. okt. 01. (1 nap)

3 hozzászólás I 5 693 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. nov. 19. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Mikeve Beszámolója

Cimkék: hajó  HMS  London  múzeum 

Sajnos egyre jobban esett az eső, így mindenképpen valami olyan programon kellett gondolkodni, ami zárt helyen van. Lesétálva a Tower hídról rögtön szembeötlik ez a hatalmas hajó. Mivel a LondonPass-sal ez is ingyenes, és viszonylag zárt helyen volt, így meg is volt a következő látnivaló. Természetesen rögtön egy ajándékboltba kellett menni, ott kellett érvényesíteni a kártyát. Egy hosszú hajóhídon jutunk le a hajóra, rögtön a fedélzetre. Itt aztán ki merre lát. Ki van ugyan nyilazva, de többfelé is mutat, így mentünk amerre megtetszett. Egy kis ismertető:
A Brit Királyi haditengerészet könnyű cirkálója, a második világháború előtt állt csatasorba. Többek között 1944-ben ott volt a Normandiai partraszállásnál, de volt Koreában is.
Szolgálati ideje után kivonták a forgalomból, szét akarták darabolni, de aztán végül múzeumhajónak alakították át.
Az első élethű bábunál a szívbaj jött rám, azt hittem tényleg áll ott valaki, aztán leesett a dolog. Utunk végéig kísértek minket a különböző beosztású és rangú bábúk, sőt még macska is volt egérrel a szájában. (amihez hanghatás is párosult) Jó párszor eltévedtünk, de találkoztunk többször is ugyanazokkal, akik szintén, mint egy bolygó hollandi keringtek. Keskeny vaslépcsők, linóleumszag, szűk folyosók. Megállva egy kicsit az ember el tudja képzelni, hogy milyen lehetett, amikor „élet” volt a hajón. És voltak egy páran.
Mivel ezen a hajón 1500 személy teljesített szolgálatot, így kellett, hogy legyen konyha, sütöde, kórház, étterem, rengeteg kabin, rádiós szoba…..stb. Biztos, hogy nem láttunk mindent, mert elvesztettük a fonalat, de a hasunk már erősen jelzett, hogy bizony üres, így tovább indultunk és aznap már a gyros-ozás után a szállás felé vettük az irányt. Jó lett volna még sétálni, de az eső csak esett és esett és az ember kedve teljesen elment mindentől.
Értékeld az élménybeszámolót!
8 (2 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
Mikeve - 2010.11.29. 11:30

Saját élménybeszámolót írtam, nem pedig a lexikont másoltam át. Úgy látszik azt kellett volna, BOCS!

daci - 2010.11.28. 18:26

Ettől függetlenül a beszámoló, illetve a képek is tetszettek nekem, így utólag sajnálom is, hogy csak kívülről néztem meg. Tényleg elég élethűek a bábuk.

saetta26 - 2010.11.24. 21:42

Szia!Ha már a HMS BELFAST-ról írsz (és jártál ott), akkor AZT érdemes megemlíteni, hogy leginkább arról híres, hogy kulcsszerepe volt a német Scharnhorst csatacirkáló elsüllyesztésében 1943 karácsonyán. Főleg, hogy a Belfast hídján is ennek a csatának a képzeletbeli hangfelvételét játsszák - azaz az egész "kiállítás" erre van kihjegyezve...Sok értelme meg nincs ideírni, hogy hányan szolgáltak rajta, már csak azért sem, mert egyszerre inkább csak kb8-900 ember, nem 1500. Ez egy 12-13000 tonnás cirkáló, nem egy 25-30000 tonnás közepes csatahajó v. anyahajó (hordozó) volt...Lásd pl. http://en.wikipedia.org/wiki/Hms_belfastÜdv:SAetta


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina