Siem Reap: Angkor, találkozásom Buddhával, és az úszó falu

Kambodzsa Siem Reap

Ott-tartózkodás ideje: 2010. nov. 23.  - 2010. nov. 25. (2 nap)

0 hozzászólás I 6 247 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. dec. 20. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Toto Beszámolója

Cimkék: falu  Kambodzsa  Reap  Siem  úszó 

Ez a leírás folytatása a kambodzsai élménybeszámolóknak, és részletek a blogomból ami a http://bananisztan.blogspot.com címen érhető el.
A beszámoló nem tipikus útleírás, hanem a szemelvények az Kambodzsában tapasztalt teljesen szubjektív benyomásokról.

Kambodzsában máshogy görbül a tér és az idő…
A pnomh penh-i szállodások nagyon segítőkészek voltak, és foglaltak nekem helyet Siem Reap-ba, egy métert sem kellett mozdulnom. A busz ma reggel 8:30-kor indult, a megbeszélés az volt, hogy a szálloda előtt vesz fel.
Reggel időben fel is keltem – jó nagyot aludtam a tegnapi őrült kavargásban mászkálás után. 7:50-kor kicsekkoltam, ahol szóltak, hogy siessek a reggelivel mert a busz mostantól fél órán belül bármikor itt lehet. Király, ezek szerint a 8:30 relatívan értelmezett fogalom errefelé – végül is a királyi palotát is az orrom előtt zárták be fél órával a nyitva tartás vége előtt. Siettem reggelizni, ki is rendeltem a rántottámat – majd ismét jött a tulaj, és elnézéskérések között szólt, hogy most kapta az infót: a busz nem jön a szálloda elé, és nagyon gyorsan oda kell mennem a buszállomásra, mert nem várnak meg senkit. Végül is a jegy hátoldalára is rá volt írva, hogy „Passangers don’t come on time, tickets are worthless”. Köszi.
Szuper, a reggelit már kipakolták a tányéromra, de ott kellett hagyjam. Még szerencse, hogy minden csomagom indulásra készre volt pakolva. Bepattantam egy tuk-tukba, és átviharzottunk a városon. A buszállomáson becsekkoltam a buszba – érdekes módon úgy viselkedtek, mintha reptéren lennék. A csomagra bilétát tettek, a másolatát a jegyemre ragasztották, két utaskísérő lányka segített fel mindenkit a buszra. A buszon később felszolgáltak ásványvizet, és péksüteményt, ez is benne volt a 11 dolláros jegyben.


A buszút külön történet. A „Mekong express limoosine bus” társasággal utaztam, (így, ahogy írom) ebből az első és az utolsó szó igaz, a többi viszonylag relatív – mint minden errefelé. Az út Pnomh Penh-ből Siem Reapba 5,5 órán keresztül tartott, az utaskísérő kedvesen mosolyogva közölte, hogy nem állunk meg a célig, tehát mindenki legyen szíves intézze el minden dolgát, és vegyen szendvicset, ha szükséges. (Véletlenül pont arra járt egy szendvicsárus is)


A robogókkal zsúfolt országúton ugyan azt az összevissza kavargást adták elő a közlekedésben részt vevők, mint városban – csak épp itt 80-90 km/órás sebességgel. Sajnos hátul ültem a magasabban lévő üléssoron, így végig ráláttam a sofőr produkciójára. Hajmeresztő, amiket meg mert csinálni, egy több tíz tonnás busszal. A légkondi ellenére többször leizzadtam, és nem a melegtől… Egy folyamatos kamikaze repülésen éreztem magam.


Út közben volt alkalmam megfigyelni a vidéki kambodzsa életét. Az országút pálmasorokkal szabdalt zöld rizsföldeken és falvakon vezetett keresztül, ahol rengeteg magas cölöpökre épített, bádogból és fából készült ház volt található. Sok helyen meg lehetett figyelni az általános kambodzsai szokást: a ház előtt főztek és ettek, a házba csak aludni jártak be. Persze érthető, ilyen időjárás mellett senki nem kívánkozik fedett helyre, légkondi nélkül az egy kemence.
Apropó légkondi. Mindig gyűlöltem a légkondi alatt alvást, és ki is kapcsoltam állandóan. Itt viszont meg kellett tapasztalnom, hogy légkondi nélkül egyszerűen nem lehet kibírni. De tényleg. Európai ember ebben a párás melegben nagyon nehezen tud tartósan létezni. A hőmérséklet még csak-csak elmegy, ilyen 30-35 fokos meleg nálunk is van nyaranként. Az viszont száraz meleg, ellentétben az itteni, 70-80%-os páratartalommal. Konstans szaunázás az egész, ahogy kilép az ember ebbe a párás melegbe, azonnal megjelennek a verejtékcseppek a homlokán, pár perc után pedig el is kezd csorogni az arcról, hátról, mindenhonnan a víz.


Siem Reap
Ez a város sokkal jobban tetszett külsőre, mint Pnomh Penh. Más stílusú, jobban karban tartott épületekkel, kiépültebb infrastruktúrával. Persze nyomornegyed itt is van, de valahogy van egy olyan bája a városnak, ami Pnomh Penh-nek nincsen. Egyébként hosszú évszázadokig ez a város volt Kambodzsa fővárosa, csak a 15. században tették el innen a székhelyüket az uralkodók. (Kigyúrtam magam kambó töriből, ugye? J )
A gyötrelmes busz út után az állomáson odalépett hozzám egy szimpatikusnak tűnő fiatal srác: „You need a tuk-tuk sir?” Mondtam, nézzük meg. Odamentünk a járgányhoz, hogy letárgyaljuk a feltételeket. Korrekt árat mondott, 3 dollár a szállodáig, és elfoadott thai baht-ot is. Megmutatta az engedélyét, hogy kérem ő certified tuktuk driver, és behajtási engedélye is van Angkorba, ahova nem mindenkinek.
Rögtön be is mutatkozott: ő Chom. Érdeklődött jártam-e már itt, majd rögtön üdvözölt és kellemes tartózkodást kívánt előre is Siem Reap-ban.
A szálloda előtt kérdezte, megyek-e még máshova is. Elég jól tudott angolul, úgyhogy hagytam hadd győzködjön. A nap hátralévő részéért 10 dollárt kért, ami korrekt volt, így gyakorlatilag du 2-től este 6-ig kibéreltem.
Végre egy korrekt tuktukos!


Gyors tus után felmentem a bárba inni egy sört (1,5 dollár). Fogtam wifit, gyors is volt, így rácuppantam az Indexre. Olvasom a főoldalon: tömeghalál Kambodzsában. Miiii vaaaaan? Nézem, a tegnapi ünnepélyen pánik tört ki, és 345 embert agyontapostak.
Baaaaaazzzzzz… ÉN IS OTT VOLTAM!!! A cikk szerint a tragédia 10 óra körül történt, én pedig pont akkoriban tértem vissza a szállodába. Szerencsére egyébként is messzebb voltam tőle, de azért ez mégis nagyon durva. Teljesen le voltam sújtva, nagyon vidáman tértem haza az egész várost szó szerint ellepő óriási ünneplő tömegből (a helyiek szerint állítólag 2-3 millióan is érkeznek ilyenkor Kambodzsa minden részéről Pnomh Penh-be). Együtt ünnepeltem velük, végre sikerült kiverni a fejemből a killing fields sokkjait – erre ez történik. Lementem Chom-hoz, mondtam neki mi történt, ő is hallott róla egész éjjel a TV-t nézték a családjával. Kértem, vigyen el egy wat-ba (buddhista templom), hogy gyújthassak egy füstölőt az elhunytak emlékére. Tuktukra pattantunk, és pár perc múlva egy katolikus templom előtt találtam magam. Mondtam, hogy igazán kedves, de én egy buddhistába akarok menni. Elkerekedett a szeme, de szívesen elvitt egybe. Mint kiderült, ők nem úgy mondják hogy templomba menni, hanem Buddhához menni. Na ja, ebben a vallásban nem a ház és az egyház számít, hanem a személy akihez imádkoznak.
Itt éppen egy szertartás közepébe csöppentem. Zenekar játszott, és szerzetesek csoportja imádkozott Buddha előtt. Vettem egy csokor füstölőt, és elhelyeztem három külön edényben, a füstölő árus útmutatása szerint. A tiszteletadás után aztán persze átmentem turistába, és levideóztam-fotóztam a szerzeteseket. Chom szerint ritkán van ilyen zenés-énekes esemény, úgyhogy szerencsém van. Úgy látszik, Buddha ezzel viszonozta, hogy benéztem hozzá.
Köszönöm!

Buddha meglátogatása után Chomra bíztam magam, és elvitettem magam egy étterembe. Bár éltem a gyanúval, hogy egy cimbijéhez visz – így is lett. A hely színvonalas volt, a főétel azonban csapnivaló, sovány vigasz volt a desszertnek felszolgált kókuszos banánleves. Itt már kezdtem gyanakodni, hogy nem biztos, ha hülye turistaként egy taxisra bízom magam, bármilyen jó fej is. A későbbiek aztán be is bizonyították ezt.

Az úszó falu
Mivel én kértem hogy nézzük meg a napnyugtát, Chom kivitt a halálba, 15 km-re Siem Reaptól egy tóhoz. Ott tisztázódott a félreértés, hogy nem Angkorhoz visz ki napnyugtát fotózni, hanem a tóhoz, és átmehetünk az úszó faluhoz. Na jó, mondom, legyen. Megyek jegyet venni, mondja a jegyárus, 40 dolár. Heee???? Hajszálra voltam tőle hogy visszavitessem magam, de ha már ott voltam, legyen.
Az élmény tényleg páratlan volt, bár a 40 dodó is k…a sok érte. Korrektnek tűnt mindemellett a dolog, számlát is adtak a 40 dodóról, rendes hajóállomásról indultak, és egy cég üzemeltette a hajókat. Sok egyenruhás eladó is volt és rengeteg turista – de azért akkor is. 40 dodó az 40 dodó. Itt viszont Chom egy haverja várt, aki a hajójával kivitt, egyedül csak engem. Kimásztam a hajó elejére, hatalmas élmény volt, amikor a hajó orra előttem hasította az óriási Tonle Sap-ot.

Tehát valszeg ezért volt ennyi az út, mert egyébként a netről kiderült, hogy csak 20 dollár. De azért akkor is, Chom, a jó khmer nénikédet...


Az úszó falu egy halász falu a Tonle Sap tavon – ebből ered az ugyan ilyen nevű folyó is, ami Pnomh Penh-en is keresztül folyik. Ez egyébént egy trükkös folyó, mert áradáskor a Mekong megfordítja a folyásirányát, és akkor visszafele folyik a víz a tóba. Érdekes. Ez az óriási, 16 ezer négyzet kilométeres tó tart el 3 millió főt, és a Wikipédia szerint a kambodzsaiak fehérje bevitelének 60%-a valamilyen módon a tóhoz köthető. Úújabb ééérdekes adat! Iván, megjegyezted? :)

Amellett, hogy nyilvánvalóan lehúztak 20 dollárra, a falu óriási élményt adott! Csónakokra és cölöpökre épült házak a vízen, itt élnek emberek százai. És nem ám a víz mellett, hanem keményen 10-15 percnyi motorcsónak útra a parttól!! Itt még a szomszédhoz is csónakkal ugornak át az emberek. Villany csak egy-egy házban volt, ott ment a tévé, gondolom itt még aktívan él a szomszédnál tévézés hagyománya. A gyerekek úszó iskolába járnak, aminek még egy úszó tornaterme is van – ottjártamkor éppen fociztak a srácok. A lakók mind nagyon egyszerű körülmények között élő halászok, így láttam amikor este a halászhálókat varrták, főztek, dolgaikat rendezgették.


A naplemente megnézése után (persze, pont akkor borult be, egész nap hétágra sütött…) visszamentünk a faluba, ahol véletlenül volt egy étteremmel egybekötött szuvenír bolt. Ez egy kicsit elvett az úszó falu varázsából, de hát nekik is élni kell valamiből.


Vacsorára nem bíztam magam Chom-ra, a szálloda éttermében vacsoráztam. Egészen kitűnő dolgokat: egzotikus zöldségekkel megpakolt ráklevest, és valami fantasztikusan finoman fűszerezett kókuszos currys csirkét. A kambó konyha igazán kitűnő, más mint a thai. Sokkal kevésbé csípős, inkább a lágy visszafogott ízek jellemzik. A tegnap vacsorára evett halas Amok is ilyen volt, ott a kókuszos lé mellett valami isteni fűszer volt, úgy éljek holnap kifaggatom a szakácsot, mi az. A fizetéskor épp egy rendőr fejezte be előttem a vacsoráját és ment kifele – kérdeztem az egyébként roppant udvarias pincért, hogy elfogad-e thai baht-ot. A rendőr megállt a srác mögött, az hátrasandított, és közölte, hogy jajj szorri, de itt a baht nem jó pénz.
Persze, csaptam a homlokomra magamban, most éppen fasírtban vannak a thai-okkal, nem szeretik egymást valami vita miatt. Ettől függetlenül Chom elfogadta a 100 baht-ot a fuvarért, de az ő háta mögött nem is állt egy rendőr.


Holnap reggel korán kelés, 4:30-kor indulok Chom-al napnyugtát fotózni, utána Angkor, este pedig tradicionális khmer tánc. De jó előre pontosan lebeszélem vele a feltételeket mindenről, mert nem akarok még egy 40 dolláros beugróba belefutni. Elég volt egy lehúzás egy útra
Feltöltve: 2010. dec. 20.
Értékeld az élménybeszámolót!
9 (4 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina