Egy fárasztó nap Londonban

Egyesült Királyság London

Ott-tartózkodás ideje: 2010. ápr. 10.  - 2010. ápr. 10. (1 nap)

2 hozzászólás I 7 071 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. dec. 27. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar iadanyne Beszámolója

Cimkék: buckinghampalace  londoneye  StJames'spark  temze 

Tele izgalommal, kíváncsisággal robogtunk London felé buszunkkal Bathból, még a sötét ég alatt. Aztán ahogy közeledtünk, úgy lett világosabb, s mire beértünk reggel 9 órára, már teljes világosság és teljes csúcs volt Londonban. Belecsöppentünk egy világváros nagy forgatagába. Először kapkodtuk a fejünket jobbra-balra, majd a térképet is elővettük, s nekiindultunk felfedezni a várost. Persze tudtuk azt, hogy egy nap alatt nem sok mindent lehet látni egy ilyen nagy metropolisból, de igyekeztünk mindazt megnézni, ami az egy napunkba belefért. A Viktória pályaudvarnál kezdtük, majd elsétáltunk a Buckingham Palacehoz, ahol egy kis nézelődés, rengeteg ember, rengeteg fotó. Majd a St.James’s parkon mentünk át, mókusokat, kacsákat, madarakat etetgetve, közben pedig szívtuk a jó tavaszi illatokat. Körülöttünk virágzó fák, a réten nárciszok fehér és sárga színben pompáztak. Sokan már a földön heverésztek, s napfürdőztek. Pedig még csak április eleje volt. Mi is levetettük szépen sorban a dzsekit, pulóvert, végül az ongo pólóban élveztük mi is a nap melegét. Üldögéltünk is itt egy kicsit, legszívesebben itt maradtunk volna, de várt ránk még London sok látnivalója. Elsétáltunk a Temzéig, közben persze a kötelező fotózás a királyi testőrség néhány tagjával. Volt itt fehér és sötétbőrű egyaránt, volt aki a földön állt jellegzetes egyenruhájában, s volt aki gyönyörű paripa hátán ült. No, persze itt is rengeteg fotózkodni vágyó turista, sorba kellett állnunk ahhoz, hogy mi is odajussunk a paripa és az őr mellé. Izgalmas percek, órák teltek el így számunkra, élveztük a napot, hogy most itt vagyunk, részt veszünk London életében egy kicsit. Régi vágyunk volt ide eljutni, hát most minden percét ki kellett használnunk. A Temze partján egy padra leülve, szemben a London Eye óriáskerékkel, megebédeltük az otthonról hozott szendvicseinket, néztünk egy kicsit a hajókat, a tüntetőket, WC-t is találtunk, s aztán folytattuk a sétánkat a túloldalon. A Big Ben környékén rengeteg árus csecse becsékkel, szuvenírekkel, no és természetesen a rengeteg turistával. Éppúgy, mint a London Eye környékén. Alig tudtunk menni az utcán a sok ember mellett. Ez egész nap így volt, bármerre is jártunk. Az óriáskeréknél hosszú sorok kígyóztak, kb. 1 órai várakozás után lehet bejutni. Mi most kihagytuk, mentünk tovább a Temze partján. Ott aztán színes kavalkád fogadott, Elvis, Zorro, Chaplin, King Kong és még sorolhatnám, hogy kik fogadtak minket. Egy fotó, egy kis borravaló, ez volt az ő napi munkájuk. Bizony szépen gyűltek is a fontok a kosarukba, kalapjukba, dobozaikba. Volt aki megtáncoltatta a vendégét, szó szerint táncra perdítette. Aztán átsétáltunk az új hídon, egészen a Trafalgar térig. Körbefotóztuk minden felől Nelson admirális 44 méter magas gránitkő oszlopon álló szobrát, a tér többi szép szobrát, szökőkútjait, s ekkor már jócskán benne voltunk a délutánban. Mivel menetrend szerinti busszal mentünk hazafele is, ideje volt megcélozni a Viktória pályaudvart valahol messze a távolban. A Big Ben mellett vezetett az utunk visszafele, a Westminster Palace-on át újra a St.James’s Park. Sajnos kicsit sürgetett az idő minket, sietnünk kellett a buszunkhoz, de oly szívesen nézelődtünk volna itt, élvezve a mókuskák szaladgálását, mogyoró bontogatását, a sok szép, illatozó nárcisz látványát, a jó levegőt.

Jól elfáradva a nap végén, örültünk, hogy ha csak egy napra is, de beleszippanthattunk London levegőjébe, részt vehettünk a lüktetésében, ami pedig most kimaradt, az egy következő látogatás során lesz meg. Van még mit felfedezni Londonból, reméljük lesz még lehetőségünk máskor is koptatni az utcáit, részt venni abban a színes forgatagban, ami Londont jellemezte ezen a mai napon.
Feltöltve: 2010. dec. 27.
Értékeld az élménybeszámolót!
7.4 (7 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
iadanyne - 2011.01.04. 09:58

Mi nem csak Angliát szeretjük, most jöttünk meg Kárpátaljáról, azt is megszerettük. Az angolok is, a németek is, a franciák is, az amerikaiakról nem is beszélve! nagyon fenn hordják az orrukat, úgy vettük mi is észre. A lényeg a látnivaló, az meg csábít minket mindig újabb és újabb országokba, tájakra. Görögországban például nagyon kedves emberekkel találkoztunk, s itt Kárpátalján, s Erdélyben a vendéglátás szuper, nagyon szeretnek minket. Jön hamarosan a beszámoló, addig is üdv: Ica

kotvacsi - 2010.12.29. 14:21

Ahogy nezem nagyon szeretik angliat egyszer en is megnezem biztosan, de nem nagykepuek az angolok kicsit? En eddig csak nagykepu orrat fennthordo angollal talalkoztam!


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina 
Kedves Látogatónk!

Az ongo.hu oldal jelen formájában már nem frissül, ezért az oldalon megjelenő információk elavultak lehetnek.
Jelenleg azon dolgozunk a háttérben, hogy megújult formában és új funkciókkal ismét a felhasználók rendelkezésére álljon az ongo.hu.
Hamarosan jelentkezünk!

Az ongo.hu csapata
ongo