Kairó és Nílus-delta

Egyiptom Kairó

Ott-tartózkodás ideje: 2010. nov. 19.  - 2010. nov. 26. (7 nap)

0 hozzászólás I 3 671 látogató olvasta. Rögzítve: 2011. jan. 07. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar daci Beszámolója
A hangolódás már a repülőn megtörténik az Egyptian Gazette formájában, helyi hírekkel és bizalomgerjesztő helyi hőmérsékleti értékekkel a hideg novemberben. Az arab világhoz eddig csak Marokkóban volt szerencsém, a fővároson átívelő transzfer első benyomásai itt is hasonlóak; illat kavalkád, pipafüst, fűszerek, kosz, por, lenyűgöző épületek, tömeg, éjjel-nappal bús monoton dudáló forgalom, mégis azonnal megérinti az embert. Laza vacsora, a tetőteraszon vízipipa; a szobaablakon bekacsintó gízai piramisok kivilágított hármasa meg már csak a kegyelemdöfés, úgy adom meg magam Kairónak, hogy még csak éjjeli fényekben láttam.

Karim, a helyi idegenvezető kicsit hasonlít Gáspár Győzőre, csak szebben, választékosabban és bölcsebben használja a magyar nyelvet, ha lenne e célra valami államközi szerződés, el is cserélném őket. Tény, hogy aki nézte anno a 24-et, kicsit átérezheti a Said Ali parát, mindenki pont úgy néz ki, mintha... Aztán persze ez a média által gerjesztett tudatos negatív beállítás szinte rögtön önmagát cáfolja, érdek nélkül kedves emberek, segítőkészség, baráti szándék, negatívum, rossz szándék sehol, még, ha több fronton is ezt sugallja a legtöbb újság, tudósítás. Tény, hogy az európai ember számára sok visszás dolgot rejt az muszlim világ, ám legalább ennyi mindent adhat is. A turisták által nem látogatott területeken a helyiek jönnek fotózkodni, ők nem láttak még külföldit, kölcsönös az egymásra csodálkozás, kézzel, lábbal, tört angollal indul a csevej, perceken belül meg már a kezedben a hámozott ajándék gyümölcs. Ahogy távolodunk a turisták által preferált ismert piramisoktól, az árusok sem tolakodók, az árak is mérséklődnek, csökken a fehér ember többet fizet mentalitás is. Koránt meg a buszsofőrtől sikerült beszerezni, aki ezért nem várt semmit, örült, hogy érdeklődik valaki a világuk iránt, akárcsak az iszlám Kairó csodás, ám külföldi által szinte alig látogatott épületeinek őrei is, akik kifelé menet mindig megkérdezték, hogy "ugye milyen szép, reméljük tetszett"

A reklámok és filmek kendő nélküli nőket, a híradók festett hajú, nyugatias bemondókat mutatnak, a gyakorlat azonban erősen más, talán zártabb, konzervatívabb ország, mint Marokkó. Érdekes, lenyűgöző, mégis sokszor megdöbbentő.
Az utat a Teleki Sámuel Felfedező Klub szervezte, utólag is hatalmas respekt nekik! Ez nem Sahrm el Sheikh, nem pihentető, gyakori a reggel hatos kelés, nincs piálás, 8 nap alatt egy olyan helyet találtunk, ahol egyáltalán sört lehetett kapni, bár a szállás rendben van, tőle egy sarokra már nincs burkolt utca, ez nem klasszikus nyaralás, ez Egyiptom; épp ezért klasszisokkal jobb.

Giza persze kötelező, piramisok, Szfinx, döbbenet. A nagypiramis sírkamrája a tudaton kívül, hogy ott van az ember, semmi extrát nem ad, levegőtlen, szűk folyosó, tömeg, ugyanez a szitu a vörös piramisnál is, csak ott még áramszünet is tetézi ezt. Na az azért kicsit rémisztő. Dahshur környéke már egészen más, a fekete, a tört falú és a már említett vörös piramis izgalmasabb, ennek ellenére szinte senki sem látogatja. A három említett építmény egyébként folyamatábrán is elhelyezhető, élőben pedig a piramisépítészet fejlődése vizsgálható meg, leomlótól a tökéletesig. A középső fázis a tört falú piramis, építése közben már rájöttek, hogy túl meredek lenne a fala, így megtörték az oldalszöget. Jobbra a Nílus oázisa, balra a végtelen sivatag, víz legközelebb 5000 km múlva, az atlanti partoknál. A horizonton is túlhúzódó sírkert Szakkaránál folytatódik, adja magát a téma, Memphis, Tennesse.


Innen nézve fantasztikus ásatások, lépcsős piramis, ápisz bikák, felbecsülhetetlen értékek, amonnan meg katonai övezet, lokátorral, harckocsival; persze ekkora értékek komoly őrzést igényelnek, akárcsak az Egyiptomi Múzeumnál is. Gépfegyveres őrök, a csoportot civilben kísérő arcok, akiknél azért az öltöny alól néha kikandikál a gépfegyver, vagy a pisztoly. Ennyi arany és nemesfém egy helyen, kombinálva a tárgyi leletek eszmei értékével egyszerűen nem forintosítható, jogos a fegyveres védelem.

A sivatag önmagában is élmény, a Fayoum-oázistól délre húzódó Rayan-völgy így pusztán természeti értékeivel is taglóz. Homokdűnék, homok hegyek, homokkő tanúhegyek, önmagával asszociáló natura, tonnaszámra heverő fosszíliák, nummulitesz folyam a sivár homokon, szinte megunhatatlan formátumban. 30 km-re fekszik innen a Bálna-völgy, kipreparálódott csontvázak a Szahara "tengeri" korszakából, oda nincs út, kizárólag dzsippel, ezért ez sajnos elmarad. A megfoghatatlan színű tanúhegyek közt a kietlen tájon néha feltűnik egy-egy paradicsomot szállító furgon, szezonális forgalom szezonális oázis termékkel, nincs is más itt rajtunk és néhány katonán kívül, csak a nagy, megfoghatatlan, félelmetes, egyben tökéletes semmi.

Az ókorban is ismert Qarun-tó még mindig hatalmas, bár jó ideje csökken a vízfelülete, egyre sósabb a vize is, mégis sokan kikapcsolódásra hazsnálják a környéket, ahogy a tőle délre kialakított víztározókat is erre szánják hosszú távon. A tervezett szabadidőközpont még rengeteg munkát igényel, a sivatagi vízesés tényleg érdekes, de a homokkal dacoló háncskerítés és a homlokrakodóval elhordott homok sziszifuszi munkája kételyeket ébreszt a vállalkozás sikerességével kapcsolatban.

Maga az oázis érdekes, Lahoun település például brutálisan lepukkant, a mobilt és a robogót leszámítva középkori az életszínvonal, a művelt földek rendezettebb képet mutatnak, mint a lakóövezet. Hiába áll itt II. Szenuszret leomlott, saját törmelékébe temetkezett piramisa, úgy tűnik az ókori tudás és rend rég elveszett már. Túl a József-csatornán, alig párszáz méterre a reménytelenségtől már Al-Fayoum városa magaslik ki a pálmafák közül. Egyetem, modern városközpont, rekonstruált vízátemelő kerekek az ókorból, boltok, fények, jól öltözött emberek, gyors büfék, nehéz ennyi kontrasztot befogadni ilyen kis idő és ilyen kis út alatt.

Alexandria más világ, ez már mediterráneum, akár nyaralni is eljönnék ide, semmittevés, séta a parton, a közel 10 km-es Kornison, európai arculat, afrikai díszletek közt. Több mint 4 millióan lakják, mégsem érezni a tömeg nyomasztó súlyát, Faruk király Montazah-palotája, vagy az ókori világítótorony romjain álló Qayt Bay erőd , mind olyan hangulatot sugároz, amiért érdemes itt járni. A naplementében úszó új könyvtár legendás elődjével nehezen veszi fel a versenyt, de építészei beleadtak mindent, hogy méltó legyen a névre. A már említett sör is itt jött össze, a Sakara nem csak ásatásban, üvegesben is jó, 35 font viszont pont annyi, hogy ne kívánj egy másodikat is belőle.

Fél úton Alexandria és Kairó közt kultúrsokk a Natron-völgyben, a kopt keresztény kolostorok olyan érzéseket váltanak ki, amikről nem is sejtem, hogy bennem vannak. Szent Bisoj és Szűz Mária kolostoránál rám szakad a haza pálya érzés, ismert képek, festmények, szimbólumok, biztonságos érzet és nem utolsó sorban rendezett, tiszta környezet a kolostornál. Erről is szól a keresztény kultúrkör. Különös érzés, az otthontól ennyire messze, ennyire más emberek közt ugyanazokat a szimbólumokat látni. Az egész kolostor légköre megfoghatatlan, csillagok háborújába illő agyagból tapasztott templomok, különös arcok, mégis minden ugyanaz, mint amit az ember születése óta is akaratlanul szív magába Európa közepén.

A kb 8 milliós egyiptomi kopt keresztény lakosság meg aránylag békességben él a többséggel, a többi 70 millió egészen más identitású társával. A békesség relatív ,ott jártunkkor zavargások törtek ki Kairóban egy épülő kopt templom miatt, napokig teljes nyugalommal figyelhettük az autópálya mellett állomásozó rendőröket, s a dobálózó tüntetőket. Január elején Alexandriában robbantás történt egy kopt templomban, rengeteg halottal, szóval tényleg minden relatív, a békesség meg illékony, akárcsak a szomszédokkal. 1973.október 6 fontos dátum az ország életében; a negyedik arab-izraeli háború dátuma mindenben megjelenik, híd, városrész, utca, múzeum, makett, köztéri mozaik, stb őrzi az emlékét.

Ha már hidak, csak így vázlatosan:
Kairó első hídját Clark Ádám tervezte, meglepő módon ugyanolyan oroszlánok őrzik, mint a Lánchidat:)
A Mubarak Béke-híd Port Szaidtól délre a Szuezi-csatorna felett 70 méterrel ível át olyan magassággal, ami alatt a legnagyobb hajók is bőven átférnek még.

Újabb sivatagi kör, irány Ismailija és a Szuezi-csatorna. Utazás a sivatagon át a Nílus-delta keleti részén a csatornáig, váltakozva zöld-sárga övezetek, tiszta arborétum a környék, virágok, kertészetek, pálmák, ültetvények, méterre tőlük már újabb kietlen sivatagi folt. Ismailia 800.000 lakosú város a csatorna partján, katonai övezet, rengeteg laktanya, még több katona, az izraeli affér miatt katonai övezet az egész Sinai-félsziget. Ez különösebben nem zavarna, az már inkább, hogy az átvonuló hadi konvoj miatt 1 órát ácsorgunk a parton, hogy elindulhasson a komp a túlpartra. Tengeralattjáró, rombolók, utána már jöhetnek a felvezetett teherhajók is, köztük meg cikkcakkban haladhat komp is. A csatorna északi bejáratánál Port Szaid terül el milliónyi lakosával, hatalmas kikötőjével. Teherhajók, tankerek tobzódnak a Földközi-tengeren bebocsátásra várva a gyarmati épületek, mecsetek és kopt templomok előtt.

A választási kampány mintha Port Szaidban teljesedne ki, a plakátok, kézzel festett lepedők zöme, minta csak itt alkotna ekkora rengeteget, a legjobb választásra bíztatva. Választási plakátokat nézegetni érdekes időtöltés, sok apróság kiderülhet róluk; analfabétáknak teve, szőlő, telefon, vagy más kis szimbólum jelzi majd az urnánál, hogy kire szavazhatnak, a vallást politikával ötvözőknek meg jó támpont a plakáton, ha jelöltjük homlokán folt fénylik. A leghithűbb muszlim ember fejét ugyanis az ima közti sok hajlongás és intenzív szőnyegérintés kisebesíti.

Irány Damietta, a Nílus-delta keleti ága, cél a torkolat. Damietta elvileg komoly bútoriparral rendelkezik, ennek ellenére extra lepukkant, a torkolat katonai terület, le is van zárva, csak a Damietta-ág szemetes oldala látszik, sok a régi autó, akár Kubában,veteráni amerikai gépek, Dodge-ok, Plymuth-ok futnak az úton, de ez városonként változik. Alexandria sárga-fekete ladás taxikról ismerszik, Kairó régi VW Transporterekkel bonyolítja forgalmát. Mélyládákkal, futófényekkel cifrázott 9 fős kisbuszok, 5-6 sor székkel , soronként minimum 3 emberrel szelik a szelhetetlent.

Kairó agglomerációja felfoghatatlan méreteket ölt, a húsz milliósra becsült várost a Gezira-szigeten álló kilátóból sem lehet befogadni, véget nem érő lakótelepek, túlnépesedett panelek váltják az Unesco által védett történelmi belváros több mint 800, csodás középkori épületét. A citadella környékét uralja az oszmán kori Mohamed Ali mecset mely első, második, harmadik látásra leginkább az isztambuli kék mecsetet idézi, de ötlet szinten jogosan merül fel Cassius Clay neve is:)

Pár éve még lekövezve sem voltak az utak, sajnos kevés a turista, olyan csodákat hagynak ki, amik töredékéért is hálás lenne más város, vagy ország. Persze nehéz fejben összeegyeztetni a napi 12 órát kis kezükkel szőnyeggyárban éhbérért 10.000 eurós szőnyegeket csomózó kisgyerekek képét a mameluk kori építészet remekeivel, ősi karavánszerájokkal, a Khal el Khalili bazár árukínálatával, vagy a középkori medreszék pompájával, de ez mind-mind része Egyiptomnak, mind olyan dolog, amit látni kell, hogy teljesebb képet kapjunk, kilépve a két hét tenger, egy nap piramis csapdából. A tiszteletet parancsoló mecsetek haladnak a korral, a nap járásához illesztett öt imaidőt már digitális kijelző mutatja a betérőknek, az ókori múltat már skanzen tárja fel színészekkel a Nílus menti papirusz nádasban; ha nem is fénysebesen, de azért az idő kereke itt is forog.
Értékeld az élménybeszámolót!
8.2 (5 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina