Csajos (és pasis) tavaszozás vol 3. Milánó - Marokkó - Jebel Tou

Marokkó

Ott-tartózkodás ideje: 2010. máj. 07.  - 2010. máj. 15. (8 nap)

0 hozzászólás I 3 480 látogató olvasta. Rögzítve: 2011. jan. 23. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar mona-lisa Beszámolója

Cimkék: Casablanca  Fez  JebelToubkal  Marokkó  Marrakesh  Meknes  Milánó 

Csajos (és pasis) tavaszozás vol 3.
Milánó - Marokkó - Jebel Toubkal trekking

Előzmény

Idén májusra is terveztünk valami kiruccanást, de nem volt konkrét célpont. Nézegettem a fapados jegyeket és teljesen véletlenül észrevettem, hogy a Ryanair indít járatokat Marokkóba Milánóból. Több városba is, nagyon is jutányos áron. Régóta szemeztem már Marokkóval, de nem gondoltam volna, hogy pont 2010-ben fog sikerülni leszervezni egy utat ide. Kinéztem az időpontot a menetrendek függvényében és összeállt az útiterv.
Csajos (és most pasis is ) tavaszozás vol3. 2010. Ezúttal Olaszországban és Marokkóban.


2010. 05. 07.


Wizzair Budapest-Milánó. Hát miért ne pont a mi járatunk késsen. 6 órát vártunk Ferihegyen, öröm az ürömben, hogy legalább sütött a nap a kávézó teraszán. Nem is a várakozással volt probléma, hanem azzal, hogy így előre tudtunk, fuccs a Milánói városnézésnek… Végül szerencsésen délután 3-ra megérkeztünk Milánó belvárosába. Az gondosan lefénymásolt és bejelölt térképet persze otthonfelejtettem, de feltaláltuk magunkat és némi kérdezőskö-dés után meglett a Dóm és környéke. Szép, hatalmas, lenyűgöző. Körbesétáltuk majd bent is mentünk egy kört és beültünk ebédelni egy jó drága helyre. De legalább ott volt közvetlen a Dóm mellett és remekül lehetett látni a di-vatos olasz nők sétálgató hadát különféle márkák szatyrait cipelve. Ezt terveztük mi is, VÁRÁSOLNI !! Záróráig már nem volt sok időnk, de így is sikerült beszerezni némi fehérneműt, szuper csini papucsokat nyárra és persze bizsukat. Ennek a kis 3 fős csapatunk egyetlen férfi tagja persze nem tudott annyira örülni, mint mi csajok, de hát ez van, itt képtelenség nem vásárolni. Robi míg ránk várt, unalmában egy kukásautóról készített művészi beállítás-ban fotósorozatot. Eleredt az eső és bemenekültünk egy mekibe. Szerencsére volt sör.
Vártunk. Majd riadtan eszméltünk rá, hogy az utolsó reptér busz előbb indul mint azt mi gondoltuk, így a az esőben futottunk egy nagyot vissza a főpályaudvarra. Egymás mögött álltak sorban a különböző társaságok buszai és mi egyből az elsőnél próbálkozunk a nem mellékesen hamis buszjegy voucher-t lobogtatva. Persze a sofőr ellenkezett nagyon. Hamar kiderült, hogy nem a hamisítvány volt rossz, csak éppen az ő busza másik társaságé, így mutoga-tott hátrafelé. Meglett a busz, az utolsó járat ugye, tök üres, a sofőr nem igazán törődött a papírunkkal, csak intett, hogy szálljunk fel. 
A reptéri várakozás a hajnalban induló gépünkig borzalmas volt. Eleve túlzás nemzetközi repülőtérnek csúfolni ez a buszpályaudvar méretű-színvonalú valamit, amit természetesen éjfélkor bezárnak. Mint a csövesek, földön fekve hálózsákban rengeteg ember. Nekünk jutott hely az iszonyat kényelmetlen fém székeken, de a tudat, hogy vissza-felé ugyan ez vár ránk előre elborzasztott.


2010. 05 . 08.


Végre ránk virradt a várva várt reggel és becsekkolhattunk a Tangeri gépre. Koszosan, fáradtan, elgémberedett végtagokkal. Nem volt tele a gép így a 3 órás utat kényelmesen végigaludtuk. A reptéren zárva volt a pénzváltó, de volt helyette pénzváló automata, persze jutalékos. Váltottunk taxira valót és egyből a vasútállomásra vitettük ma-gunkat. Nem sokat láttunk a városból, de amit igen, az nem nagyon tetszett. Koszos betondzsungel. A kikötőt szí-vesen megnéztem volna, de a következő vonat 1,5 óra múlva indult Meknesbe, így maradtunk és várunk. Egyéb-ként gyönyörű tiszta modern vasútállomás. Később kiderült, hogy az összes ilyen. Ebédeltünk a büfében burek szerű nagyon fini valamit és pénzt is sikerült váltani. A vonat: első osztály, tiszta, kényelmes. Az út viszont hosszú volt, több mint 5 óra mert folyton megálltunk. A táj dimbes-dombos gyönyörű. Olajfák, pipacsok, agave és medve-talp kaktusz mindenhol. Amolyan „afrikai-toszkána” mint Tunéziában is. Mire megérkeztünk már 34 fok lett . Ki-néztünk az LP-ből egy szállás a medina peremén és elindultunk toronyiránt. Útközben ettünk egy kis büfében iszo-nyú finom gyros tálat, aztán egy pékségben még frissen facsart narancslét ittunk meg vettünk péksütiket. A leg-jobb kaja volt az egész út alatt. Könnyen megtaláltunk a kiszemelt szálláshelyet. Fürdő nélküli szobát kaptunk, de tiszta volt és olcsó. 300 MAD hármunknak. Lecuccoltunk és besétáltunk a főtérre. Tele volt emberekkel akik zene-karokat bámultak. Volt gyíkos javas ember szárított strucc lábbal meg különböző orvosságokkal. A helyi szerencse-játék: egy hosszú horgász bot szerű valamiről zsinór lóg le, a végén egy karika amivel kólásüveget kell fogni. Ha sikerül felemelned tiéd az üveg üdcsi! Azt mondják a híres Marrakeshi főtér a Djemaa el Fna volt ilyen valaha mielőtt turista parádé lett belőle. Elindultunk be a kis sikátoros utcákba. A különböző mesterségek csoportokba tö-mörülve váltakoztak. Asztalosok, kovácsok, selyem zsinór szövögetők, hentesek, csirketenyésztők, zöldségesek, ruha árusok, ékszerészek, hangszerkészítők. A medina túlsó végen csináltattam egy henna tetkót, majd indultunk volna visszafelé, de GPS ide vagy oda, jól eltévedtünk. Már ránk is sötétedett. Néhol követett minket valami ketyós pasi és persze a sikátor sose arra kanyarodott mint amerre menni kellett volna, de visszajutottunk a főtérre. Érde-mes megemlíteni, hogy rajtunk kívül turista szinte nem is volt. Ittunk egy menta teát az izgalmakra majd visszasé-táltunk a hotelbe és lefeküdtünk aludni.






2010. 05. 09.

Reggeliztünk a hoteltől nem messze egy pékségben. Megkóstoltuk a facsart narancslé mellé az avokadót is, hát 1 x ki kell próbálni, többször nem.  Aztán vásárolgattunk egy kicsit a főtér környékén. Délben kicsekkoltunk és elin-dultunk a buszállomásra. Az LP azt írta a térképen ez a main bus station, de mint kiderült van egy másik is, a vo-natállomáson túl. Ez a helyieknek való volt. Koszos, szakadt, lepukkant, olyan arabos. Azt hiszem még Egyiptomban is színvonalasabb busszal utaztunk. Itt azt is megkérdőjeleztük, hogy egyáltalán képes e ez a busz egy saroknyi távot is megtenni. A csomagokat beraktuk alulra, itt kialakult némi vita a csomagjegyről, és felmerült bennünk, hogy vajon meg lesz e a táskánk Fez-ben, de nem volt gond. A jegy legalább nagyon olcsó volt, de cserében min-den fánál megálltunk. A végállomás viszont szuper helyen, pont a Fez-i medina bejáratánál volt. Bár erre csak ak-kor jöttünk rá amikor a taxisnak próbáltam elmutogatni a térképen, hogy hova akarunk menni, erre mutatta hogy hát pont ott vagyunk!  Ahogy bementünk a kapunk egy zöldség piac közepére kerültünk. Elkapott egyből a visz-szamentünk az időben hangulat. Természetesen egy szempillantás alatt szert tettünk egy szállás felhajtóra, persze kérés nélkül. Vitt minden félé, követtük. Sokan félnek az ilyenektől, de szerintem nem érdemes. Nem vagy kötelez-ve rá hogy elfogadd az általa ajánlott szállást. Mivel nem néztünk ki előre semmit, csak annyit határoztunk meg, hogy mindenképpen bent a medinában akarunk megszállni. Be vitt olyan helyre ami nem tetszett, meg olyanra is ami tele volt. Végül egy kis sikátorba indultunk el ahova magunktól tuti nem megyünk be. Kinyílt a veretes fa ajtó, beléptünk az udvarba és elállt a lélegzetünk. Mint az 1001 éjszakai meséiben. Gyönyörű szőnyegek, faragott fa aj-tók színes üvegekkel, mozaikcsempe, kút. Halkan súgtuk egymásnak hogy "ne mutasd az arcodon, hogy tetszik mert akkor nem tudunk alkudni" 600 MAD lett a végső ár a földszinti nászutas lakosztályért. Baldachinos ággyal tiszta fürdővel. Keresve sem találhattunk volna jobbat. Elindultunk kajanézőbe és egy fiatalos tetőteraszos kicsit nyugatias de nagyon hangulatos helyet találtunk. Cafe Clock. Bámultuk a kilátást, napoztunk, heverésztünk a pár-názott ülőkéken. A kaja nagyon fini volt és gyönyörű kis fém kancsóban hozták a menta teát. Erőgyűjtés után neki-indultunk a medinának. Itt egyáltalán nincsenek autók vagy motorok mert nem sík a talaj hanem dimbes-dombos és lépcsők vannak sorra. Csacsin szállítanak mindent. Nagyon hangulatos, egymás érik az árusok. Mindent lehet kapni. Papucs, kendő, táska, gyönyörű míves fémtárgyak, lámpák, bizsuk. Megtaláltuk a bőrcserzők negyedét is, de abban maradtuk, hogy nem megyünk be fotózni, inkább majd másnap reggel jobb fényviszonyoknál. Így visszasé-táltunk a szállásunk felé és a főkapu közelében lévő kis tér egyik teraszos éttermében ittunk még egy-egy menta-teát.

2010. 05. 10.

Megreggeliztünk egy kávézóban majd elindultunk fotózni. Felvitt minket egy pasi az egyik bőrös műhely tetőterasz-ára ahol 10 MAD-ért fejenként fotózhattunk. A szag iszonyatos, hányingert keltő, de hamar meg lehet szokni. Pár jó fotóért sok mindent kibír az ember.  Visszafelé még bámészkodtunk egy kicsit a szuvenír boltokban. Kicsekkoltunk és táskákkal együtt elindultunk a Királyi Palotához aminek a kapuja van az LP címoldalán. Persze jó nagyot kerültünk és gyalogoltunk a dög melegben, viszont bekavarodtunk egy utcába ahol gyönyörű kis két szintes faragott fa erkélyes házak voltak. A palota kapu nem volt annyira látványos mint amire számítottunk, de azért csi-náltunk pár képet. Nem sikerült taxit fogni mert mind foglalt volt, így gyalog mentünk egészen a vasútállomásig. Sietősre vettük, de kiderült hiába, mert még volt 1 óránk a Casablancába induló vonatig.
Érekzés után egyből a tengerpartra akartuk vitetni magunkat de nem volt egyszerű. A taxis nem volt hajlandó, mert hogy messze van, és ott úgyis csak drága hotelek vannak. Szóval kitett egy hotel előtt, ahol újból taxit fog-tunk. Tényleg nem volt közel a sétány és csak nyomokban volt fellelhető az egykori fény, csillogás. Ha volt egyálta-lán valamikor? Jó drágán kivettünk egy szobát és szereztünk egy büfében némi kaját és kiültünk az óceánpartra falatozni. Apály volt, kölykök fociztak a homokban. Koszos volt és nem túl hangulatos. Sétálgattunk még egy kicsit, de nem igazán volt látnivaló. Turisták sehol. A hotel medencéjét nem tudtuk használni, mert nem üzemelt, nem volt elég meleg és nagyon fújt a szél. Csalódás.

2010. 05. 11.

Reméltük hogy drága szobaár szuper jó reggelit rejt. Hát nem. A kávé jó volt és sok. A kaja kevésbé. Sütött a nap de nagyon fújt a szél. Délig a teraszon üldögéltünk és bámultuk az óceánt. Eltaxiztunk a híres Hassan II mecsethez ahol persze elkezdett esni az eső. Bemenni nem lehetett. Pedig voltak érdeklődők. Próbáltunk fotózni és miután elállt az eső besétáltunk a belvárosba. Volt pár hangulatos utca, sőt fridzsi mágnest is sikerült venni. Megnéztünk egy piacot majd taxival kivitettük magunkat a vasútállomásra. Reméltük, hogy Marrakeshben jobb élmények várnak ránk. Pénz és időpocsékolás volt Casablankába jönni. Maradni kellett volna inkább még egy napot Fezben.
Marrakeshbe érkezve gyalog indultunk el és megkerestük az LP által ajánlott egyik túraszervező irodát. Már nem voltak ott a szervezők, egy pasi viszont elmondta, hogy ők az 5*-os verzió és nem is érti minek vannak benne az LP-ben. Így tovább álltunk. Sétáltunk az óváros felé és találtunk egy másik irodát ahol egy nagyon szimpatikus pasi volt a tulaj. Minden sikerült leszervezni vele. Igaz kicsit drágábban mint terveztük. 120 EUR fejenként, a terv 100 lett volna. (Privát transzfer a városból Imlil faluig. Egy éjszaka szállás itt. Majd túravezetővel fel az alaptáborig. Még egy éjszaka, csúcs mászás és vissza.) Cserébe viszont lefoglalt nekünk a közelben egy szuper jó hotelt nagyon kedvező áron. Megbeszéltük, hogy másnap reggel visszajövünk és pontosítjuk az indulást. Lecuccoltunk a hotel-ban, majd besétáltunk a Djemaa el Fna-ra. Már majdnem teljesen sötét volt. Tele volt a tér narancslé árusokkal és kaja standokkal. Le is ültünk az egyikhez kajálni. Hát amolyan nagyüzemi lacipecsenyések voltak. Nem volt se túl jó, se túl rossz. A narancslé viszont isteni. 3 dl 3 MAD. Kaja után elindultunk bazár nézőbe. Roskadásig minden kis bolt, minden ami csak szem szájnak ingere. A téren voltak kobrások meg henna tetkós nöcik. Tényleg hasonlít a Meknes-i főtérre, annyi különbséggel, hogy ott nem voltak turisták és ott nem akarták, hogy pénzért fotózzam le a kígyójukat . Hazasétáltunk. A hotel tényleg nagyon jó volt. Tiszta és hangulatos, még medence is volt. 600 MAD-ot fizettünk egy éjszakáért reggelivel a kiírt 900 helyett.


2010. 05. 12.


Délben kicsekkoltunk és visszamentünk az utazási irodába. Kifizettük a túrát és megbeszéltük, hogy 3-re visszajö-vünk és indulhatunk is. Addig elmentünk ebédelni. Egy mellékutcában találtunk egy kifőzdeszerű helyet ahol csak helyiek kajáltak. Nem volt étlap és nem beszéltek angolul. A „coke” volt az egyetlen szó amit ők is és mi is értet-tünk.  De megoldottuk. Kaptunk szenesre sült csirkecombot salátával és sült krumplival. Vettünk egy kisboltban vizet meg csokit és visszasétáltunk az irodához. Fél 4-kor el is indultunk. Kb másfél óra volt az út Imlilbe. A táj egy-re szebb lett ahogy távolodtunk a várostól. Kis falvak a domboldalban. Argán olaj sajtoló kis üzemek. Imlilbe érve már láttuk a havas hegycsúcsokat a távolban. Várt minket egy srác, akivel egy jó órán keresztül sétáltunk felfelé a hegyen, egy másik kisebb faluba a szállásunkig. Patak, vízesés, sziklás-köves út, kőből épült házak, öntözőcsator-na, diófák. Mesebeli táj. Teljesen más mint az a Marokkó amit eddig láttunk. Ahogy közeledtünk a faluhoz kezdett olyan érzésünk lenni, mintha, nem is tudom, Nepálban(?) járnánk. Kisgyerekek köszöngettek sorra „Bonjour!” piros pozsgás mosolygós arccal, aztán játszottak tovább a pocsolyában. A hajukat láthatóan kiszívta az erős nap. Turis-ták sehol. Lent a faluban volt pár, amolyan jó kondiban lévő közép korú nyugat-európaiak, gondolom túrázni jöttek mint mi. Jó meredeken mentünk felfelé. 2000m magasan jártunk már mikor célba értünk. Találkoztunk útközben öszvérekkel, mi is kérhettünk volna, de mi hősiesen felcipeltük a hátikat. Gránit kőből rakott házak, sikátoros utcák. Néhol egy kecske, kakaskukorékolás. Boci a hátsókertben, száradó ruhák. Végre megjöttünk. Egy kétszintes épület tetőterasszal, kicsi zárt kerttel. Ledobtuk a táskásat és mentünk is fel egyből a teraszra. Körülöttünk mindenhol he-gyek, havas hegycsúcs a messzi távolban, alattunk a falu Imlil. A folyóvölgy oldalában voltunk. Leírhatatlan.
Egyből hoztak nekünk mentateát meg nasinak magokat, datolyát, fügét, éhen ne haljunk a vacsiig. Pihentünk, fényképeztünk és élveztük a látványt. Kezdett hűvös lenni ahogy ment lefelé a nap. Bementünk az étkezőbe. Helyi dizájn szerint volt berendezve szőnyegekkel, párnákkal. Akkora adag kaját kaptunk, hogy a fele is sok lett volna. A leves nem volt túl jó, másodiknak tadzsint kaptunk és végül gyümölcsöt és teát. Volt meleg vizes zuhany, ami na-gyon jól esett. Sejtettük, hogy fent az alaptáborban nem lesz ilyen lehetőség. Robi annyira fázott hogy nem volt hajlandó zuhanyozni, pedig győzködtük, hogy jobb lesz utána.  A szobánk nagyon egyszerű volt. 4 matrac a föl-dön és vastag gyapjú plédek. Amit tudtunk azt magunkra vettük, de nem aludtunk jól. Nagyon hideg volt.

2010. 05. 13.

Hajnalban keltünk. Kint tök sötét, semmi mozgás. A felhők felett voltunk már. Imlilt eltakarta a hajnali pára. Lassan kezdett előbújni a nap a hegy mögül. Végül észrevették, hogy fent vagyunk és hozták a reggelit. 1 órával később indultunk mint ahogy terveztük, de a kinevezett vezetőnk még sehol sem volt. Egy másik pasival indultunk neki. A táskákat hátrahagytunk, hogy majd a csacsik hozzák. Már jó másfél órája gyalogoltunk mikor utolért minket Mustapha. Állítólag neki későbbi időpontot mondtak indulásra. Mindegy, a lényeg hogy utolért minket. A völgy jobb oldalán gyalogoltunk nem túl meredeken felfelé. Lent a folyó, sziklák, vízesések. A völgy két oldaláról kis patakok csordogáltak lefelé. Örökzöldek és 1000 színű virágok. Gyönyörű táj. Kb félúton átmentünk a folyó túlpartjára. Itt volt egy falu ahol pihentünk egy kicsit, majd egy meredekebb szerpentines szakasz következett. Elég sokan jöttek szembe lefelé turisták és a táskájukat cipelő öszvérek. Főként franciák, de nemzetiségtől függetlenül mindenki azt mondta „Bonjour”. A nap tűzött végig, de a szél is fújt, így nem volt túl meleg. Lassan kezdtünk elfáradni. A hegy-oldal egyre meredekebb lett, a völgy egyre szűkebb, bár az ösvény meredeksége nem nagyon változott azért nem volt sétagalopp. Egyre több hó foltot láttunk és 3000m körül megláttuk az alaptábort is a távolban. A cél előtt át kellett vágni egy hó-jég mezőn. Hát a csúszos talajon remegett a térdem rendesen. 1200m szint fel. 10 km. Ahogy felértünk a ház elé lerogytam egy székre és nem is álltam fel jó sokáig. Lassan megjöttek a hátizsákok is, és kap-tunk teát és vacsorát. Elég nagy bázis. Több épülettel. Csacsi parkolóval. Nem tudom összesen hány ember férhet el itt de csak abban az épületben ahol mi aludtunk volt kb 5 szoba és szobánként kb 20-30 embernek hely.
Volt egy nagy konyha ahol a túravezetők főzték a kaját, mindenki a saját csapatának. Mellette egy étkező és egy társalgó kandallóval. Az alagsorban WC és zuhanyzó, persze jéghideg vízzel. Szó szerint, gondolom a hó olvadék patakból.  Míg ettük a vacsit kint a szabadban lassan érkeztek vissza a csúcsról akik aznap délelőtt indultak fel. Hát hágóvas és jégcsákány majdnem mindenkinél volt. Kicsit elbizonytalanodtunk. Hogy fog ez nekünk menni hol-nap? Lefeküdtünk egy kicsit aludni a kölcsön kapott és nem mellékesen irtó bűzös hálózsákokba, aztán este lemen-tünk a társalgóba melegedni. Összeismerkedtünk egy nővel. Ő szólított meg minket, mert halotta, hogy magyarul beszélünk. 50 körüli volt és a 79 éves pasijával jött ide egy kis csoporttal együtt Szerbiából, busszal. A pasija miatt jöttek ide aki nemrég kezdett hegyet mászni, csak pár éve. Tavaly a Kilimadzsárót mászta meg… 
Fáztunk és nem volt sok kedvünk vissza bújni a büdös hálózsákokba, de lefeküdtünk aludni. Elkezdett szállingózni a hó.

2010. 05. 14.

6-kor kellett volna kelnünk de Mustapha nem keltett fel minket. Fél méter hó esett az éjjel és iszonyúan fújt a szél. Benne voltunk a hófelhőben. Pontosan olyan volt az idő, mint februárban, az Alpokban. Májusban, Afrikában…
Megreggeliztünk és rossz idő ellenére úgy döntöttünk, hogy nekivágunk. Amit tudtunk meleg ruhát azt magunkra vettünk. A kölcsön kapott kabátok sajnos nem voltak túl jók. Ez enyémet pl. nem lehetett bezipzárazni. Egy jó fél órán keresztül küzdöttünk. A gleccser jégre hullott hó nagyon csúszott és a széltől sok helyen méter magas volt. Egy lépés fel és hármat csúsztunk vissza. Feladtuk. Nagyon lassan haladtunk. Iszonyú hideg volt és nem voltunk úgy felötözve, ahogy kellett volna. Se vízhatlan nadrág se kesztyű nem volt nálunk. Visszamentünk a házba és te-áztunk egyet. Persze mire összeszedtük magunkat elállt a hóesés, és szikrázó napsütés lett. De ettől még a hó ami leesett még ott volt. Lefelé az öszvér szaros ösvényen csúszkáltunk. Persze olvadt is a hó, így hol bokáig hol mé-lyebben jártunk a szarlében. Pontosabban szarlé patakban, ami az ösvényen csordogált végig. Jó hamar beázott a bakancsunk mindhármunknak. A táj havasan is gyönyörű volt, de sár és a latyak nagyon elvette a kedvünket. Hiá-ba jöttünk lefelé jól elfáradtunk. Visszamentünk az előző szálláshelyünkre és megpihentünk egy kicsit. Levettük a bakancsokat és kiültünk a teraszra. Kaptunk ebédet és kicsit szárítgattuk a ruháinkat a napon. Sajnáltuk hogy nem sikerült feljutni a csúcsra, de így is felejthetetlen volt az élmény. És belegondolva, hogy csúcsmászás után még le kellett volna ereszkedni, hát sok lett volna. Erre plusz egy nap kellett volna még. Összeszedtük a cuccunkat és le-sétáltunk Imlilbe. Itt várt minket a sofőr elvileg. Hát gyakorlatilag nem volt ott senki. Mustapha felhívta nekünk az utazási irodás pasit és egy jó két óra várakozás után jött csak meg az autó. Addig teáztunk és bambultuk az embe-reket az utcán. Mindenki csak üldögélt és beszélgetett. Semmit se csináltak. Fel-le sétálgattak. Valószínűleg senki sem dolgozik a csacsihajcsár túravezetőkön kívül. Nincs mit. Végül megjött a sofőrünk és elköszöntünk Mustaphától. Marrakeshben a mekinél rakattuk ki magunkat. Kicst furcsa volt térdig szaros gatyában bemenni, de éhesek voltunk.  A hotel tiszta fürdőszobája és a hófehér puha meleg ágy megváltás volt az előző napokhoz. Ettől függetlenül persze mentünk volna vissza másnap a hegyre megint…

2010. 05. 14-15.

Reggeli után a hotel recepcióján hagytuk a táskákat és neki indultunk a bazárnak, hogy elköltsük a maradék pén-zünket. 3 felé váltunk, vettünk datolyát, papucsot, sálat, puffot, fülbevalót és minden szépséget. Megebédeltünk és visszamentünk a hotelba, majd tovább a repülőtérre. Az éjszakai várakozás a Bergamo reptéren megint borzasztó volt. De épségben hazaértünk a hűvös magyar tavaszba.
Értékeld az élménybeszámolót!
7 (2 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!
Magyar  Română  Slovenčina