2010 Nyár, Románia, Moldova, Ukrajna – 2. rész, Moldova

Moldova

Ott-tartózkodás ideje: 2010. aug. 10.  - 2010. aug. 14. (4 nap)

0 hozzászólás I 6 027 látogató olvasta. Rögzítve: 2011. ápr. 07. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar ruba Beszámolója

Cimkék: Bender  Chisinau  Dnyesztermenti  Kisinyov  kolostor  Köztársaság  marsrutka  Moldova  Palanca  PMR  Pridnestrovie  Pridnyesztrovie  Rezina  Románia  Saharna  Tighina  Tiraspol  Transznisztria  Ungheni  vonat  Zarea 

(A szöveg egy 3 részes beszámoló második része, az első Romániáról, ez Moldováról, és a Dnyesztermenti Moldáv Köztársaságról, a harmadik pedig Ukrajnáról szól)

Augusztus 10.

Reggel 6-kor keltettek a román határőrök. A határon egy kicsi falu, Ungheni-Prut található. Kora reggel lévén éppen láthattuk, ahogy a helyiek kihajtják az állataikat a vasúti-töltés és a falu utcácskája közötti kb. 20m széles legelőre. A faluban csak vasúti határátkelőhely működik, a közúti innen kb. 15 km-re feljebb van, így a falu teljesen csendes volt, gyakorlatilag nem volt gépkocsiforgalom. A vasútállomás se túl nagy, mindössze két vágány van. Visszafele tekintve a vasutat ameddig a szem ellátott kerítés fogta közre. A határon nagyjából egy órát álltunk, utána indultunk át, kb. 100m- után fel is értünk a Prut folyó hídjára, és a hídon átérve máris Moldovában voltunk. A vonat nem sokat ment, máris megállt, és jöttek a moldáv határőrök. Ők jóval hamarabb végeztek, mindössze 15 percet álltunk, és már indultunk is tovább. A töltés mellett egy nagy határőrlaktanyában szépen sorban vonultak a katonák valahova, kint a laktanya előtt további katonák álltak az út szélén félmeztelenül, és egymással beszélgettek. Rögtön éreztük ezt az egykori Szovjetunióra jellemző militarista hangulatot. Rövid út után megérkeztünk Ungheni állomására. Ungheni egy 30 000-es moldáv városka, fontos csomópont, az észak-Moldova felől jövő vasútvonal itt találkozik a Kisinyov-Iasi vasútvonallal. Az állomáson először 10 percet vártunk a másik vonatra (Moszkva-Szófia/Várna). A háttérben 6 darab Szaratov-Ungheni (!) közvetlen kocsi várta, hogy a Szaratov-Várna vonat visszatérjen Várnából, és újra összekapcsolják őket. Ezután áttoltak minket a kerékcserére. Ugyanis az eltérő nyugat-európai és szovjet nyomtávok közötti váltás itt történik meg. Az egész procedúra abból áll, hogy a kocsit megemelik, a kerekeket pedig kigurítják a vonat alól, a helyükre pedig újak érkeznek. Emellett a kocsikat összekapcsoló európai szabványkampókat is kicserélik egy automatikus szovjet eszközre, amivel az egymásnak tolt kocsik automatikusan összekapcsolódnak. Ezt a műveletet daruval végzik. Az egész kerékcsere összesen 1 órát vett igénybe, és pontosan menetrend szerint kb. fél 9-kor tovább indultunk Ungheniből Kisinyovba. A nagyjából 100km-es utat a vonat 2 óra alatt tette meg. Az út során nagyon szép, és meglepően hegyvidékies tájon haladtunk keresztül. Feltűnő volt még, hogy mindenfele állatok (tehenek, kecskék, bárányok stb.) legeltek. Látszott, hogy itt még tényleg a mezőgazdaságból élnek az emberek. Kicsivel Kisinyov előtt elhaladtunk a Ghidigici-tó mellett, ami egy mesterséges tó, a Bic-folyó felduzzasztásával keletkezett. A tó után már látszottak Kisinyov lakótelepei. Kisinyov pályaudvara szépen fel volt újítva, viszont a város méretéhez képest (kb. ugyanakkora, mint Lvov, vagy Zágráb) elég kihalt volt, látszott, hogy itt a vasúti közlekedés csak másodlagos a közúti mellet (legalábbis a személyszállításban). Annak ellenére azonban, hogy Kisinyovban naponta mindössze 16 vonat van különböző célállomásokra, mégis külön állomás van az „elővárosi” (gyakorlatban szinte az összes belföldi vonat elővárosinak számít) vonatoknak 2 vágánnyal kb. 300m-re a főpályaudvartól, ahol szintén 4 vágány áll rendelkezésre a távolsági (gyakorlatilag nemzetközi) forgalom számára. Érkezésünk után pénzt váltottunk, és elindultunk a szállodánk felé. A város központjától mindössze 5 perc sétára lévő Hotel Zarea-ban szálltunk meg. A szállodától néhány méterre található az a ház, ahol Puskin töltötte száműzetését 1820-23 között. Mivel Kisinyovban a szállodai kapacitás az őszi borfesztiválra van tervezve (ekkor érkezik a legtöbb turista), így nem foglaltunk előre szobát, nem is volt gond, már délelőtt 11-kor (amikorra odaértünk a szállodába) elfoglalhattuk szobáinkat. A szállás díját előre kellett kifizetni, ezen kicsit meglepődtem, de összességében örültem neki, így legalább a végén nem értek meglepetések (nem mintha az ár magasabb lett volna a vártnál). A szállásunk fejenként és éjszakánként kb. 2000Ft-ba került. Természetesen ebben semmi reggeli, vacsora nem volt benne, de ez nem is gond, mert így legalább nem voltunk megkötve időben. A szobák 2 személyesek voltak, sok extra nem volt benne, de az alap hűtő és tv megvolt. Vizesblokk a folyóson volt, minden 4 szobához tartozott egy, mivel azonban a mi 4-esünkben csak mi laktunk 2 szobában, így gyakorlatilag saját volt. A szállás elfoglalása után belvárosi sétára indultunk. Először a Stefan cel Mare sugárúton sétáltunk végig a „Krisztus születése” templomtól (gyakorlatilag Kisinyov főtemploma) Tudományos Akadémiáig. Az út nagyon szép, tágas, és bár forgalmas útról van szó, a széles járda, és az árnyat adó fák miatt kellemes sétákat lehet rajta tenni. Ezt a helyiek ki is használják, az utcán rengetegen sétálnak, egymást érik az üzletek, igazi pezsgő sétálóutca hangulata van az útnak. Ha Budapesten ilyen lenne a Rákóczi út, és nem olyan, mint egy belvárosi autópálya, valószínűleg nem lenne minden második üzlet zárva. Az út végén, a Tudományos Akadémiától a pályaudvar felé mentünk tovább, hogy megnézzük, hogy a másnapi vonatunk Benderbe a nagyállomásról, vagy az elővárosi állomásról indul-e. Ebben nem lettünk okosabbak, de valószínűsíthető volt, hogy inkább az elővárosi állomásról indul a vonat. Viszont a Gara de Nordnak, az Északi buszpályaudvarnak volt itt egy kihelyezett jegypénztára, itt sikerült megvennünk 4 nappal előre a buszjegyünket a Kisinyov-Odessza távolsági buszra. Ezzel igencsak meg voltam elégedve, ugyanis Moldovában a távolsági közlekedést nagyrészt 10-15 személyes kisbuszok bonyolítják (akinek ez mond valamit pl.: Mercedes Sprinter típus, de persze sok más gyártmány is van). Ezek a kisbuszok magánkézben vannak, tehát minden egyes kisbusz a sofőrje tulajdonában van. Ennek ellenére van egységes buszmenetrend, ami a neten is megtekinthető (http://www.autogara.md), és mint itt kiderült, akár előre is lehet helyet foglalni az egyes buszjáratokra. A buszok a neten található menetrendjüket tartják, sőt, sokszor korábban is érnek a célállomásra, mint menetrend szerint kéne. A kisbuszok bárhol leinthetőek útjuk során, és bárhol kiteszik utasaikat, csak szólni kell. Az árak elfogadhatóak, nagyjából 2-3km-enként kell egy lejt(15Ft) fizetni. A jegyvásárlás után trolibusszal visszamentünk a város központjába, és végig sétáltunk a Stefan cel Maren másik irányba, a Szaljut-házig (én hívom így, nem tudom mi a hivatalos neve). Az út során megtekintettük az Operát, mely ránézésre a 60-70-es években épülhetett. Az épület szép példája a kor építészetének. A szomszédban található az elnöki palota, mely a 80-as évek végén készült el. Egy modern toronyházról van szó, elnöki hivatalnak kicsit érdekes, bár mindenképpen tekintélyparancsoló épület. Ezekkel az intézményekkel szemben található a moldáv parlament nyitott könyv alakú épülete. Tovább haladva az elnöki palota szomszédságában egy másik modernebb 80-as évekbeli épület több minisztériumnak ad helyet. Az úton tovább haladva több kicsi, egy- vagy kétszintes szép régi ház található. az egyik ilyenben működik Magyarország nagykövetsége. A sugárút utolsó szakaszát már érdektelen, jellegtelen épületek alkotják, végül az út egy nagy körforgalomban végződik. A tér neve Dimitrie Cantemir tér. Itt trolibuszra szálltunk, és egy átszállással kimentünk a Ciocana-lakótelepre. Ez a város északkeleti sarkában található. Azért jöttünk ki ide, mert egyrészt a sok sétálásban már kissé elfáradtunk, így a trolibuszról akartuk folytatni a városnézést, másrészt érdekelt is minket Kisinyov külvárosi része. Kisinyov trolibusz-hálózata nagyon jónak mondható, a legtöbb megállóból több járat is indul, amelyekkel mind a város különböző pontjaira lehet eljutni(léteznek egyébként buszjáratok is, amik kiegészítik a trolihálózatot, ill. az elővárosokba mennek ki, ezekre a jegy 3-5lej között van). A járatok viszonylag sűrűn követik egymást, és a jegy is nagyon olcsó, mindössze 2lej (30Ft). A jegyet felszállás után lehet megvenni a trolibuszon szolgálatot teljesítő kalauztól. Amire viszont figyelni kell, hogy az utolsó járatok sokszor a Budapesten megszokottnál jóval korábban elmennek. Nem ritka az olyan külvárosi troli megálló, ahonnan este 9-fél10 után már nincs több trolibusz befelé. Kicsit jobb a helyzet, ha az ember a belvárosból akar kijutni a külvárosok felé, hiszen a külső végállomásokról 9-fél10 körül beinduló trolibusz, még kimegy, így onnan 10-fél11-ig még van közlekedés. Persze az utolsó trolibusz után is közlekednek a marsrutkák, ezek a kisbuszok fix útvonalon, fix (a megtett úttól független) díjszabással közlekednek, a jegy ára ezeken is 3lej. Útjuk során bárhol leinthetőek, és bárhol le lehet róluk szállni. A Ciocana-lakótelep Kisinyovnak az a része, ahol a legtöbb orosz lakik, ennek a negyednek a lakossága szinte teljesen orosz anyanyelvű. Rövid séta után beültünk az Andy’s Pizza nevű pizzérialánc helyi éttermébe. A hely nagyon jó volt, az ételek tényleg úgy néztek ki, mint az étlapon. A hely nagyon olcsó volt (persze helyi viszonyokban azért annyira nem), egy pizza (32cm) 40-50 lej között volt, egy sörért 15 lejt kellett fizetni, egy süti is nagyjából 10-15-20 lej körüli áron volt, attól függően, hogy milyet kért az ember (egy lej nagyjából 15Ft-ot ér). Összességében nagyjából 1000Ft-ért már lehetett egy jó pizzát enni, és hozzá egy jó sört inni. Este 9-kor indultunk vissza a szállásunkra, kis sétával 10-re értünk vissza. Fürdés után lefeküdtünk, de a nagy meleg miatt kissé nehezen tudtunk elaludni.

Augusztus 11.

Reggel 6-kor keltünk, 7-kor pedig indultunk az állomásra. A vonatunk 8:30-kor indult Benderbe, de mikor 7:50-kor odaértünk az állomásra már bent állt a szerelvény. Vettünk rá 4 jegyet, darabja 5.60 lej volt, vagyis nagyjából 80Ft volt az 50km-es út. A vonat a távot két és fél óra alatt tette meg. A lassú tempóért kárpótolt a gyönyörű táj. A vonatközlekedés egyébként Moldovában nem túl jelentős, az emberek nagy része busszal utazik. Ennek oka egyrészt, hogy a vasútvonalak még a cári Oroszország idején épültek, és céljuk nem annyira a moldáv belföldi forgalom lebonyolítása volt, hanem Moldova összekötése Szent Pétervárral, és Moszkvával. Emiatt a vonalak sokszor nem túl ideális útvonalon haladnak. De ahol van vasút, ott is általában csak napi 2-3 vonat jár, sokszor lehetetlen időben(vagy nagyon hajnalban indul, vagy nagyon késő este érkezik). Ráadásul adott útvonalon a marsrutkák általában 2-3-szor gyorsabbak mint a vasút (ez még az olyan vonalakra is igaz, ahol vasúton és közúton nagyjából ugyanannyit kell megtenni, mint pl.: Kisinyov és Ungheni között). Benderről tudni kell, hogy már a hivatalosan egyetlen ország által sem elismert Dnyesztermenti Moldáv Köztársaság (Az orosz névből röviden: PMR, sokszor hívják még tévesen: Transznisztriának) területén található. Ez az „ország” 1990-ben nyilvánította ki a függetlenségét, akkor még csak a Szovjetunió 16 tagköztársaságának akarták elfogadtatni magukat, azonban mivel Moszkvában ezt a lépést nem ismerték el, úgy döntöttek, hogy teljesen független országot alapítanak. Ennek oka az volt, hogy a Szovjetunió széthullásakor nem lehetett tudni, hogy Moldova csatlakozik-e Romániához. Mivel a dnyesztermenti iparilag fejlett övezetben az ország többi részénél jóval nagyobb arányban éltek oroszok és ukránok (egyébként akkor is, és ma is nagyjából a lakosság 1/3-a orosz, 1/3-a ukrán és 1/3-a moldáv), így bennük kialakult a román uralomtól való félelem. Aztán a frissen létrejött szakadár országot 1992-ben megtámadta Moldova, ám mivel a területen állomásozott a szovjet/orosz 14. hadsereg, így Moldovának esélye sem volt a győzelemre. Egyébként ez a mai napig a területen állomásozó, hivatalosan békefenntartó feladatokat ellátó alakulat az, ami biztosítja a terület de facto függetlenségét. Végül egy olyan megállapodást írtak alá, melynek értelmében Moldova ugyan nem ismeri el az ország függetlenségét, de minden beleszólásról a terület belügyeibe lemondott. Az országot azóta is csak 3 ország ismerte el, ezek is ráadásul mind olyan országok, melyek nemzetközi elismertsége, szinte nulla, névleg: Abházia, Dél-Oszétia és a Hegyi-Karabah Köztársaságok. A kis köztársaság egyik legnagyobb zsarolási potenciálja az áram. Mivel területén található Európa egyik legnagyobb teljesítményű hőerőműve (a Dnyesztrovszki Hőerőmű), valamint egy kisebb vízerőmű, így egész Moldovát, és Ukrajna Odessza-megyéjét is innen látják el árammal. Így akármelyik szomszéd is „pattog”, ők nemes egyszerűséggel lekapcsolják az áramot az adott terület irányába. Az ország területének nagy részét Moldovának a Dnyeszter és Ukrajna közötti területe alkotja, de hozzátartozik még 5 falu, és a 90,000 lakosú Bender (mold.: Tighina) a Dnyeszter túlpartján is. A terület meglehetősen érdekes alakú, észak-déli kiterjedése nagyjából 250km, míg legnagyobb kelet-nyugati kiterjedése alig 40km (ez egyébként pont Bendernél van), de van olyan rész is, ahol mindössze 1 km széles sávot uralnak. Ebbe a Benderbe mentünk mi vonattal. A vonat érezhetően lassabban haladt a PMR által ellenőrzött területen, itt szinte lépésben haladtunk. A vasúti közlekedés ugyanis a mai napig problémás, Moldova vasúti személy forgalma a szovjet időkhöz képest jelentősen csökkent, köszönhetően annak, hogy a PMR-es hatóságok nem hajlandóak moldáv vonatot keresztülengedni a területükön (erről még lesz szó később, Tiraspolnál). A mi vonatunk is Bender legszélén állt meg, de így is már mélyen bent a PMR területén. Az állomásról a vasút mellett kellett elsétálnunk nagyjából fél kilométert a trolibuszmegállóig. Itt ért minket az első meglepetés, ugyanis semmilyen határellenőrzés nem volt (a PMR-es hatóságok természetesen határállomásokat tartanak fenn, így az oda belépni szándékozóknak útlevelet kell felmutatniuk). Ennek oka valószínűleg a vasútállomás területének fura helyzetéből adódik, hiszen ezt a PMR-is a saját belső területének tekinti, és a moldávok is, akik a vonatot ide közlekedtetik. Ezen annyira összezavarodtam, hogy véletlenül rossz irányba szálltunk fel a trolibuszra, és kimentünk kb. 4 megállónyit a külvárosi végállomásra, ami egyáltalán nem volt célunk. Szerencsére a kalauz néni rendes volt, és nem kellett új jegyet vennünk, le se kellett szállnunk, hanem pár perc várakozás után a trolibusz vissza is indult a belvárosba. A belvárosban először pénzt váltottunk, hiszen itt a moldáv lejt már nem fogadják el, az országnak saját pénze is van (Dnyesztermenti Rubel). Már a trolibuszon is ezzel fizettem, mert egy jó barátomtól itthon tudtam szerezni egy keveset, ami a trolibuszozásra azért bőven elég volt, de mondjuk az egész napi költésemet nem fedezte volna. Benderben sok látnivaló nincs, mi is csak azért töltöttünk el itt több időt, mert beültünk egy Andy’s Pizza-ba, elsősorban a WC-zési lehetőség miatt, másrészt már majdnem dél volt, így egy kis étkezés is ránk fért. Utána még vásároltunk a helyi Serif-szupermarketben. A Serif a helyi elnök, Igor Szmirnov cége (egyébként az „ország” függetlensége óta ő az elnök), és az országban rengeteg minden az ő kezükben van, íme egy rövid felsorolás arról, hogy miket üzemeltetnek(a lista nem teljes): szupermarket-hálózat, benzinkút-hálózat, Mercedes-kereskedés és szerviz, likőrgyár, hotelek, újságok, rádió- és tévéadók, egy sportkomplexum, és focirajongóknak talán ismerős lesz, az FC Serif Tiraspol is az ő kezükben van. A szupermarketben vettünk némi élelmiszert, majd visszamentünk a trolibusz-végállomásra, ahonnan a Bender-Tiraspol trolibuszjárat indul. Ez a városközi trolibusz nagyjából 20km-t halad, és a PMR két legnagyobb városát köti össze egymással, valamint érint még egy falut út közben. A trolibuszról leszállva Tiraspol központjában a Szuvorov tér felé vettük az irányt, mivel itt van a legtöbb látnivaló. A téren található Szuvorov tábornok lovas szobra, ő alapította Tiraspolt. Szintén a téren áll a PMR parlamentje (más néven államtanács), előtte egy hatalmas márvány Lenin szobor áll. A tér másik, Dnyeszter felőli oldalán található a Moldova ellen vívott háborúban elesettek emlékhelye. Innen néhány méterre található a Dnyeszter felett átívelő gyaloghíd. Itt a Dnyeszter túlsó oldalát is a PMR ellenőrzi 3 falu erejéig, így a folyó túlpartján található Tiraspol strandja, ahol a helyiek fürdőznek a melegebb napokon. Mikor itt jártunk, igen nagy volt a hőség, így sokan fürödtek. A hídról szép kilátás nyílik a Dnyeszter kanyarjára. A strandon nem fürödtünk, mert nem készültünk rá, így nem volt nálunk fürdőruha. A hídról lejőve jobbra fordultunk, és tovább indultunk az Október 25. utcán. Rövid séta után elhaladtunk Abházia és Dél-Oszétia közös nagykövetsége előtt, ilyet sem látni mindenhol. Nem messze innen a PMR központi bankja, majd a városháza következett. Innen Karl Marx utcán felmentünk a Karl Liebknecht utcára, ahol a Kvint likőrgyára található. Az ország legfontosabb exporttermékei készülnek itt, nem csoda, hogy a helyi 5 rubeles hátán is ennek az épületnek a képe van. A minőségi konyakok és vodkák, melyeket itt előállítanak nagyon népszerűek Ukrajnában és Moldovában, de a Szovjetunió többi egykori tagországában is kaphatóak a Kvint termékei. A konyakjuk tényleg kiváló, a legjobb francia konyakokkal is simán felveszi a versenyt, az ára pedig teljesen baráti. Sajnos nyugat-Európában tudtommal nem kapható. Innen tovább sétáltunk a Kultúra Parkig. Az úton mindenfele hazafias propagandára figyelhet fel az ember. Sok helyen az óriásplakátokon nem reklámok, hanem az ország zászlaja, címere, vagy épp az elnök látható. Sok helyütt látható a „Köztársaság Lesz!” felirat, mely gondolom az ország nemzetközi elismertségének előrehaladását hivatott érzékeltetni. Láttunk olyan trolibuszt is, amelyik az ország zászlajának (mely egyébként megegyezik a Moldáv SZSZK zászlajával) színeiben pompázott, az oldalán pedig a „A Dnyesztermente 20 éves” felirat volt olvasható. A Kultúra Parkjánál mi is trolibuszra szálltunk, és kimentünk az egyik külvárosi Serif-szupermarketbe, elsősorban PMR-es szuveníreket venni (Tiraspoli Serif tea, Kvint konyak stb.). Ezután visszamentünk a trolibusszal a Kultúra Parkjáig, ahonnan elsétáltunk a tiraspoli vasútállomásra, ugyanis innen indulnak a buszok Kisinyovba. A vasúti forgalom blokkolása miatt az állomás elég kihalt volt, egy pénztárablak volt nyitva, ott egy ember vett éppen vonatjegyet. Akkor még mindössze átlag napi 2 vonat volt, az egyik Kisinyov-Moszkva vonat állt meg mindkét irányba itt, illetve nyári szezonban hetente egyszer közlekedik a Szaratov- Várna vonat. Ennek ellenére az összes olyan vonat menetrendje ki van rakva az állomáson, mely a szovjet időkben még közlekedett, csak épp szinte az összeshez oda van írva, hogy „felfüggesztve”(az állomás szépen fel van újítva, a menetrenden is látszik, hogy újonnan van kirakva). Ennek talán az lehet az oka, hogy elég ciki lett volna egy főváros főpályaudvara napi egy vonattal. Azóta még egy járat indult erre felé, a Kisinyov-Odessza vonat is naponta kétszer (irányonként egyszer) jár erre. A kisbuszok a pályaudvar előtti térről 15-30 percenként indulnak Kisinyovba. A határon aztán elkaptak, hogy miért nincs regisztrációs kártyánk, ugyanis azt kellett volna kapnunk a határon belépéskor, de ugye ez nekünk elmaradt. Először tettük a hülyét, mi semmiről semmit se tudunk (ez fontos, kicsit megpuhítja a határőröket), majd leszállítottak a buszról, és bevezettek az épületbe. Mondták, hogy büntetést kell fizetnünk. Mivel tudtuk, hogy az egész csak lehúzás, és nagyrészt zsebre megy, így közöltem, hogy nincs nálunk pénz. Erre közölte, hogy „nem olyan sok az a büntetés”. Kérdeztem, mennyi, erre közölte, hogy 80lei, ami ugye kb. 1200Ft. Megtárgyaltuk a dolgot, aztán arra jutottunk, hogy ha itt most nekiállnánk nagyon erősködni, hogy nincs pénzünk, akkor valószínűleg több óra alatt ezt jóval lejjebb tudnánk alkudni, de úgy voltunk vele, hogy mivel nem akartuk megszívatni a busz többi utasát, inkább kifizettük ezt az összeget. Innen kb. egy óra alatt be is értünk Kisinyovba. Egyből visszamentünk a szállodába, és lefeküdtünk aludni. Összességében nagyon érdekes hely volt a PMR, bár sok látnivaló nincs, de a hangulat miatt mindenképpen érdemes ellátogatni ide. Másnap a saharnai kolostort és a mögötte található vízeséseket látogattuk meg.

Augusztus 12.

Reggel korán keltünk, és indultunk a Gara de Nordra, ahonnan 8:50-kor indult a busz Rezinába (bár van közvetlen busz is Saharnába, de az nagyon rossz időben közlekedik, csak délutánra értünk volna le vele ,és már nem tudtunk volna visszajönni aznap). A marsrutkának a menetrend szerint 11:35-re kellett volna Rezinába érnie, ám olyan jól haladt, hogy 10:45-re már ott is voltunk (az út 100km volt). Az út első 50km-e Orheiig (melynek neve a magyar Őrhely szóból származik, itt ugyanis Árpád kori magyar őrhely volt) autópályán vezetett, mely bár nem volt olyan minőségű, mint a magyar autópályák, azért elég jól lehetett rajta haladni. Az út második 50 km-e már rosszabb minőségű főúton vezetett, igaz ennek az első szakaszát éppen aszfaltozták, így itt teljesen új, sima úton tudtunk haladni, távolabb már viszont nagyon rossz volt az út. Mivel korán értünk Rezinába, így volt időnk a saharnai marsrutka indulásáig, amit a város főutcáján való végigsétálással, és körülnézéssel töltöttünk. Rezina egy 12ezres kisvároska, itt gyakorlatilag semmi látnivaló nincs. A várossal szemben, a Dnyeszter túloldalán található Ribnita, a PMR 3.-ik legnagyobb városa, a szovjet időkben Rezina gyakorlatilag ennek a városnak volt a lakótelepe. A marsrutka végül megérkezett, és a kolostorhoz vezető útnál rakott ki minket. Bár a kolostor nem látszik, a megállót nem igazán lehet eltéveszteni, mert ott kb. mindenki leszáll. Innen egy földút vezet be a kolostorhoz, ami egy völgyben található, és szinte az utolsó pillanatig nem látható az útról. A kolostort 1495-ben alapította Stefan Cel Mare, mai formáját a 18-19.századok folyamán nyerte el. Gyönyörű szép épületek tartoznak hozzá, amik szépen fel is vannak újítva. Általában igaz az Moldovára, hogy az egyházi gondozásban lévő épületek, műemlékek szépen fel vannak újítva, vagy felújításuk folyamatban van. A kolostor ingyen, szabadon látogatható, bár fotózni elvileg tilos, miután elég sok fényképezgető turistát láttam, egy-két képet én is készítettem. A kolostor megtekintése után továbbhaladtunk, és a hátsó kapun kilépve elindultunk a vízesések felé, melyek itt a völgyben, a kolostortól 20-30 perc kellemes erdei sétára találhatóak. A vízesések nagyon szépek, de sajnos a környezetük nagyon szemetes a sok látogató miatt. Visszafele még egyszer keresztülhaladtunk a kolostoron, ekkor a fentebbi részeket is megnéztük, ahol a kicsi szerzeteslakok találhatóak. A szépen rendben tartott házak előtt kis virágoskertek voltak. Miután kinézelődtük magunkat visszaindultunk a marsrutka megállóhoz. A kolostorhoz vezető földút, és az aszfaltút találkozásánál egy házban kocsma/bolt működik, ide ültünk be, és ettünk egy-egy jégkrémet, és ittunk egy-egy sört, ami a tikkasztó hőségben nagyon jól esett. Sajnos itt már nem tudtuk mikor jön pontosan a marsrutka, mivel természetesen semmilyen kiírás nem volt, és ez a kis mellékvonal az interneten sincs fent. Emiatt aztán csak úgy kiálltunk, de szerencsénkre kb. 10-15 percen belül meg is érkezett a kisbusz (ez Moldovában nagyon jó várakozási időnek számít), amivel visszamentünk Rezinába. Az út mentén csak most láttuk a rezinai börtönt (odafele állni kényszerültünk, így a tájból semmit nem láttunk), hát nem volt túl bizalomgerjesztő. Rezinában a buszpályaudvar felé menet láttuk a kórházat, ez se volt valami bizalomgerjesztő. A buszpályaudvaron megvettük a kisinyovi buszra a jegyeket, majd mivel még volt egy óránk az indulásig, beültünk egy szabadtéri részleggel is rendelkező kocsmába közvetlenül a buszpályaudvarral szemben. Ittunk egy-egy sört majd, visszasétáltunk, és felszálltunk a buszra. Kisinyovba nagyjából fél órával korábban értünk, mint menetrend szerint kellett volna. A Gara de Nordról egyből a Ciocana-n lévő Andy’s Pizza-ba mentünk trolibusszal, ahol egy jót vacsoráztunk. Mivel nagyon éhesek voltunk, és már hozzá voltunk szokva az olcsósághoz, mindenki mindent megrendelt, amit csak megkívánt. Én pl. ettem egy pizzát, egy nagy pulykamelles szendvicset, és egy csokis sütit, ittam egy fél literes Ice-teát, egy sört, és 2dl 100%-os narancslevet. Nagyjából mindenki hasonló mennyiségeket rendelt, végül így fizettünk négyen borravalóval együtt 9000Ft-nyi lejt. Mindemellett minden kiváló minőségű volt, csokis sütiből pl. se azelőtt, se azóta nem ettem olyan jót. Persze ha itthon rászánnám az ottani ár többszörösét biztos itt is lehet olyan jót kapni, de annyiért tuti nem. Ezután már csak visszamentünk a szállásra, és lefeküdtünk aludni.

Augusztus 13.

A következő napot pihenősre terveztük, nem utaztunk el sehova, az egész napot Kisinyovban töltöttük. Ezért nem is indultunk korán csak délelőtt 10 órakor. Az első látnivaló, amit megnéztünk a Kisinyovi Néprajzi és Történeti Múzeum volt, ami egy megmagyarázhatatlan okból kifolyólag néprajzi és történeti részlegek mellett egy természettudományi részleget is tartalmazott. A belépő mindössze 10 lej volt. Az épület már kívülről is igen érdekes, és szép, engem a közép-Ázsiai országok (a mindenféle sztánok) építészetére emlékeztetett. A múzeum tárlata is gazdag volt, és még a helyi nyelveket nem beszélők számára is érdekes, mivel néhány dolog angolul is ki van írva. Mi is rengeteg időt töltöttünk el ebben a múzeumban, így már bőven délután fele járt, mire kijöttünk. A múzeum közelében még megnéztük a víztornyot, melyet a 19. sz.-ban építettek. Ma már nem használják, de mivel szép épületről van szó, tervben van a valamilyen formában történő hasznosítása. A víztorony után a városkapuhoz (Portile orasului) mentünk, ami a város délkeleti, Botanica városrészében található. Az egész nem más, mint két hatalmas panelház, melyek lépcsőzetesen emelkednek egymás-, és a közöttük elhaladó út felé. Mivel azonban ez Kisinyov egyik jelképe, így nem hagyhattuk ki, még annak ellenére sem, hogy olyan nagyon messzire nem tudtunk elsétálni tőle, hogy az egészet úgy rendesen átlássuk. A két épület azért itt épült fel, mert itt érkezik be Kisinyovba a főút a repülőtérről, valamint Tiraspolon át Ukrajna felől, vagyis Moszkva és Odessza felől. Itt persze nem töltöttünk túl sok időt. Ismét trolira szálltunk, és ezúttal a Stefan cel Mare végén, a Szaljut-háznál lévő Andy’s Pizza-ba ültünk be egy jó kis vacsorára. Igen, ez ennyire jó hely volt, hogy minden nap ott kajáltunk, ha valaki arra jár, mindenképpen próbálja ki, városszerte nagyon sok helyen van, vidéken, ha jól tudom csak Baltiban, Benderben és Tiraspolban van. A vacsora után még elmentünk trolibusszal a város délnyugati Buiucani részébe. Itt már különösebb célunk nem volt, csak szerettük volna látni a városnak ezt a részét is, de igazából semmi extra nem volt, leszámítva egy érdekes szocreál patikát. Az utolsó előtti trolibusszal visszamentünk a belvárosba, és lefeküdtünk aludni.

Augusztus 14.

Másnap reggel korán keltünk, hiszen össze is kellett pakolni a cuccainkat, és ki kellett jelentkeznünk a szállodából. A buszunk reggel 8:10-kor indult a Gara de Nordról Odesszába. Direkt olyan buszt választottunk, ami kikerüli a PMR-t így dél-Moldova felé vettük az irányt, Anenii Noi és Causeni érintésével Palanca felé mentünk. Az út eleje eseménytelenül telt, viszont már Causeni után a főúton egyszer csak defektet kaptunk. Na, így jár a buszsofőr, ha 100 fölött dönget a rossz állapotú moldáv utakon. A sofőr persze nem esett pánikba (egyébként mi se), 25 perc alatt kicserélte a kereket, és már mentünk is tovább. Palanca már érezhetően a világ vége volt, nem szívesen laknék ott. A határra érve kezdődtek azonban az igazi gondok. A busznak ugyanis nem volt nyitható ablaka, csak a tetején lehetet két szellőztetőt kinyitni, így mire 11 körül leértünk a határra a jó melegben amint megálltunk nagyon hamar felmelegedett a busz belseje, izzadtunk is a bőr üléseken rendesen. A moldáv kiléptetés még aránylag gyorsan ment, kb. 15-20 perc alatt megvoltunk és tovább indultunk. Az ukrán beléptetés innen 3 km-re zajlik, ugyanis az egész terület elég problémás helyzetű. Van itt ugyanis egy főút, ami Odesszát köti össze Renivel, Ukrajnán belül, igen ám, de maga az út egy kb. 5km-es szakaszon Moldova területén húzódik. Az úton túl meg már a Dnyeszter-Limán mocsárvidéke kezdődik, így az úttal Moldovát nem lehet kikerülni. Az ukránok ezért a határon valami cetliket osztanak, amivel tudják, hogy az illető ukrán belföldi forgalomban közlekedik, és nem kell ellenőrizni. Sajnos viszont ezeknek a cetliknek az ellenőrzése annyira leköti a határállomás személyzetét, hogy a Moldova felől érkezők útlevelét már nem marad idejük ellenőrizni (persze ebben az is benne van, hogy az ukránok szeretnék megkapni az utat, és gondolom így igyekeznek érzékeltetni a moldávokkal, hogy nekik is jobb lenne, ha átadnák az utat). Emiatt mi majdnem egy órán át várakoztunk félreállítva a határon, mire egyáltalán elvették az útlevelünket. Ennek már csak azért se örültünk, mert addig legalább volt mivel legyezni magunkat. Végül 40 perccel később visszahozták az útlevelek és másfél óra után mehettünk is tovább Odessza felé. Hamarosan átkeltünk a Dnyeszter folyón, és nem sokkal később már Odessza külső részén jártunk. Itt megint kezdődött egy idegtépő játék, ugyanis az összes lámpa előtt dugó volt. Persze minden lámpán való túljutáskor azt hittem, hogy na, most jó lesz, de persze a következő kanyar után várt a következő dugó. Végül beértünk a Privoz sarkánál, a pályaudvartól 2 percre lévő buszpályaudvarra. Az Odesszai pályaudvaron kiváltottam az első Rozdilna-Kijev jegyünket (ugyanis a neten vettem előre ukrán vonatjegyet), majd megvettük a jegyet az elektricskára Rozdilnáig. Rozdilnában kiváltottuk a maradék ukrajnai jegyet, aminek persze a pénztáros nem örült, hiszen 7*3 jegyet kellett kiállítania. Rozdilnában nem sok mindent csináltunk, volt 3 óránk a vonatig, abból elment egy kis idő a jegyvásárlással, vásároltunk egy közeli kisboltban, majd kicsit olvasgattunk, pihengettünk. Végül felszálltunk a vonatra, és bár iszonyat meleg volt, előbb-utóbb mind elaludtunk. Folytatás a következő részben, melyben Ukrajnáról lesz szó. Igyekszem minél előbb megírni, és feltölteni.
Értékeld az élménybeszámolót!
8.5 (4 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina