Szlovákia, Fülek vára (Filakovo), SzG3

Szlovákia Filakovo

Ott-tartózkodás ideje: 2010. szept. 28.  (1 nap)

8 hozzászólás I 2 919 látogató olvasta. Rögzítve: 2012. dec. 12. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar szalay3 Beszámolója

Cimkék: filakovo  fülek  szlovákia  vár  várrom 

Somoskő felől csak egy ugrás Fülek vára (várromja, már megint egy rom! nagyon sok van belőlük ezen a környéken, néhány elég nehezen elérhető. Mind vagy tönkrement, vagy felrobbantották a sógorok).
Sajnos fotózni elég nehéz, mivel a házak eléggé körbeölelik, így a távlati kép elég nehéz.
Ennek a várnak nagyon kalandos volt a történelme:
A régészeti leletek tanúsága szerint a vár környéke már a történelem előtti időkben is lakott volt. Az első írásos emlék a füleki várról 1242. február 2-ből származik. A vártulajdonosok között találjuk Hartwig lovagot (1283), Egyed mestert, trencséni Csák Mátét (1311-1321), Fónyi Balázst (1322-től). 1483-ban Mátyás király hadserege Lábatlan András parancsnok vezetésével bevette a füleki várat (a várúr, Perényi a harcok során megszökött). A várat 1490-ben László király Ráskai Balázs gondjaira bízta.
Középkor:
Történészek szerint a 12. században a mai vár helyén egy fából készült erődítmény állt, amelyben a várat úgy emlegetik, mint amelyik átvészelte a tatárjárást (mai helyesírásra átírva): "…Vártuk az egyház és szentatya segítségét, hogy a dunai átkelőkön szembe találjuk magunkat Krisztus nevének ellenségeivel. Végül a Duna befagyott és szabad utat kaptak felénk. Rossz szándékkal átjöttek a Dunán, hogy tökéletesítsék az ördög művét. De mi sokan voltunk fölfegyverezve és meghúztuk magunkat Esztergomban, Győrben,…, a másik oldalon pedig Pozsonyban, Nyitrán, Komáromban, Füleken és más erődítményekben." (részlet a „Magyarok a pápának“ című levélből).
Egy 1246. január 10-én kelt királyi oklevélben szerepel először Fülek, annak kapcsán, hogy a várat és tartozékait IV. Béla elkobozta akkori garázdálkodó urától, a Kacsics nembeli Folkustól (Fulkó), s odaajándékozza a Pok nemzetségből származó Móricnak. Fulkó a tatárjárás idején haranggal csalogatta magához a tatárok elől menekülőket, akiket aztán kirabolt és megölt. Tény, hogy meggyilkolta a rokonát is, amiért aztán a király (istenítéletként) párbajra ítélte, de hála a barátainak, kegyelmet kapott. Ennek ellenére folytatta a gonosztetteit; hamis érméket veretett, a királyt sértegette stb. A király mindezt megelégelve arra ítélte, hogy meztelenül párbajozzon egy harcossal. Fulkó azonban a börtöntársával megölte az őröket és megszökött. Magányosan élt, amíg öngyilkosságot nem követett el.
A vár alatti települést 1255-ben említik a források, 1262-ben már anyaegyháza is volt. Fülek 1423-ban városi privilégiumot kapott. A várban sokan laktak (például Egyed mester, Csák Máté 1321 táján, Fonyi Balázs 1322, Konya 1354), míg 1453-ban Zsigmond király a Perényieknek adta bérbe. 1438-ban Erzsébet királynő tulajdonában volt, aki 1440-ben megerősíttette katonai célokra. Mátyás király hada 1483-ban bevette a már erődítménnyé emelt várat. Ezután a vár vezetésével Ráskai Balázs lett megbízva, 1490-ben. A középkori Fülek, – a vár és a város – volt a királyé, a királynőé, bírta Csák Máté, volt királyi adomány és zálogbirtok, például a Perényieké, akiktől Mátyás király erővel vette vissza a korona birtokába. Mohács után megnőtt Fülek jelentősége, akkori ura Bebek Ferenc megerősítette a várat, de 1554-ben a török elfoglalta és 39 évig innen sarcolta a környék falvait, sőt a bányavárosokat is, amelyeknek a kapuja Fülek volt.
Ráskai Balázs lányát Bebek Ferenc vette feleségül és nászajándéknak a várat kapta. Bebek gondoskodott a várról és az olasz Alessandro da Vedano tervei alapján egy erős katonai erődítménnyé építtette át az addigi várat, 1551-ben. A régi vár egy középső várrésszel és két új ötszögalapú bástyával, valamint egy 6 méter vastag fallal bővült, amelyben ágyúkat helyeztek el. Továbbá hozzá építettek egy falat, amely körülvette az egész várat és két kör alakú bástyát, amelyeknek a feladata volt, hogy védelmezzék a vár alsó és középső területeit. Ez a két bástya 10 m mély árokkal volt körülvéve és csapóhídon keresztül lehetett bejutni. Végül - árulással - a törökök 1554. június 16-án bevették a várat.
A török hódoltság alatt:
A törökök az elfoglalt területet az Oszmán Birodalomhoz csatolták. Az ostrom után a hódítók megerősítették a várfalakat, s Musztafa Szokoli vezetése alatt török minaretet építettek, virágos és zöldséges kerteket, a karavánoknak istállókat, üzleteket, műhelyeket emeltek, valamint tökéletesítették a vízvezetéket és a kutakat. 1556 és 1557 között a várban: 49 janicsár, 177 lovas katona és 89 „aszab„ (gyalogos katona) tartózkodott.
Ezek az adatok az 1568-1569-as évekre sem sokat változtak, azzal a kivétellel, hogy 56 ágyúst (topcsi) is kiképeztek. 1554-1593 között 10 bég váltotta egymást: Kara Hamza (1556-ig), Velidzan (1562-1564), Arszlán bég (1564), Mehmed (Mahmat 1575), Has(s)zán (1576), Mahmud (1579), Korkud (1579-1590), Ali (1591) és Juszuf bég (1593). Fülek hosszú időre a törökök alaptábora lett. Megőrizve maradt minden levél, amit Kara Hamza fekete bég írt a Zólyom-környéki falvaknak 1556. április 14-én. Részlet egy ilyen levélből:
"Nektek városiaknak, akik a zólyomi vár alatt éltek írom és parancsolom, hogy döntsétek el, hogy fogtok-e adót fizetni vagy sem. Mert ha nem akartok, akkor tudjátok meg, hogy leigázom és porrá égetem városotokat, benneteket pedig rabszolgaságra ítéllek. Jól jegyezzétek meg, milyen közel voltam a városotokhoz és mennyi zólyomi katonának vettem a fejét… " (1591-es idézet) Értelemszerűen, a falvak inkább kifizették az adót. A törökök 1562-ben nyomultak be a murányi környékre. Ferhard Haszán bég leigázta Murány, Krasznahorka és Miskolc környékét is. Amikor 1580-ban a dobsinaiak nem voltak hajlandók adót fizetni, a bég 1584. október 14-én kirabolta, majd fölégette a várost és 350 embert elhurcolt. 1584-ben a füleki nyilvános piacon 2000 keresztényt adtak el rabszolgának nemre és korra való tekintet nélkül.
Fokozatosan foglalták el a környező várakat. Habár Várgede ellenállt egy darabig (1560), de úgy mint Füleken ott is a törökök azt az időt használták ki, amikor a legkevesebben voltak a várban (1571). Már 1566-ban elfoglalták Hajnácskő várát, Várgedének se maradt más választása, minthogy megadja magát. Viszont ebből a várból nem volt semmi hasznuk a törököknek, úgyhogy lerombolták. A salgói várat még 1554-ben elfoglalták, nemsokkal a a füleki ostrom után. Egyedül a somoskői vár maradt szabad, de az viszont 22 éven keresztül. Csak 1576-ban a somosi várkapitány Modolóczi Miklós rövid csata után adta föl a várat.
A felszabadítás: A térség nemesei által támogatott császári hadsereg 1593-ban szánta el magát az ellencsapásra, azt is csak azért, mert az Oszmán Birodalom ereje más térségekben volt koncentrálva. 1593. november 10-én Tieffenbach Kristóf vezetésével a császári hadsereget Fülekre helyezték. November 24-re pedig Pálffy Miklós 7000 katonával siet a császári hadsereg segítségére. A császári hadsereg megint csak azt az alkalmat használta ki, amikor nem volt jelen a vár kapitánya, Ofresszusz, és 4000 katona megtámadta a várat. A törökök csak nagy nehézségek árán tudtak ellenállni, de végül 1593. november 27-én visszavonultak a vár fölső részére ahol megadták magukat. Ezek után 300 török család maradt még önszántából a vár körül. Kisebb alakulatok minden nehézségek nélkül fölszabadították még a salgói és a somosi várat is
A Habsburg Birodalom részeként:
A vár fölszabadítása után 1598-ban Sorényi Mihály, 1599-ben pedig Honorius Tonhauser volt a várkapitány. A 17. század Fülek fénykora. Ebben az időben politikai és katonai fellegvárnak számított. Ide menekültek a nemesek a veszélyeztetett területekről. Itt üléseztek Heves, Pest, Szolnok és Csongrád megye elöljárói. Nemcsak Nógrád, hanem a szomszédos hódoltsági területek székhelye, stratégiai fontosságú királyi végvár volt ekkor. A Habsburg-uralom ideje alatt mindennaposak voltak az egyes érdekcsoportok közötti viszályok, harcok, mégpedig Bocskai (1557-1606), Bethlen Gábor (1580-1629) és Rákóczi György (1593-1648) között. 1604-ben a császári hadsereg megpróbálta kiszorítani Bocskait a Felvidék keleti részéről. A felkelők egyik ága Redei (Rhedey) Ferenc (füleki várkapitány) vezetésével elfoglalják Gömört és Kishontot majd 1604 decemberében beérnek a füleki vár alá. Csakhogy a várat jól fölfegyverzett katonák őrzik, úgyhogy továbbmennek Krupina és Besztercebánya felé.
1605 márciusában a janicsárokkal együtt visszatértek elfoglalni Füleket. A felkelés visszaszorításával 1607-től Bosnyák Tamás volt megbízva. 1615. május 4-én szörnyű tűz pusztította el a várat és a várost, de 1619-re rekonstruálni tudták.
1619 szeptemberében Bethlen Gábor felkelése idején a várost újra elfoglalták, ám belső viszályok miatt a császári hadsereg Szécsi György segítségével újra visszafoglalta Füleket és Szécsényt. Az akkori várkapitány, aki egyébként maga is Bethlen követője volt, segített bevenni a várat 1621. április 9-én a király részére. Egy nappal ezután meghalt és helyét Redei (Rhedey) Ferenc veszi át.
Bethlen még próbálkozik a füleki valamint az érsekújvári vár bevételével (10 000 katonával), de végül föladja tervét. II. Ferdinánd király újra Bosnyákot teszi meg kapitánynak és 1630-tól a vár tulajdonosa Bosnyák Judit lesz. Fülek, mint Nógrád központja ezekben az időkben éli a virágkorát. Evangélikus gimnáziumot alapítanak, fejlesztik a kézművességet és az ipart. Egy közeli dombon (Vöröskőn) és Őrhegyen megfigyelő bástyákat emelnek Losonc irányába. A városban négy nagyobb építményt lehetett találni: monumentális evangélikus templomot, két harangtoronnyal és parókiával, római-katolikus templomot kolostorral, két török építményt, két fürdőépületet, iskolák és a gimnázium épületét, valamint további emeletes épületeket. A vár alatt működő evangélikus gimnáziumot 1645-ben, Rákóczi György hadjáratai idején helyezték át Osgyánba. Valósághű terveket készített 1670-ben egy francia mérnök (Johann le Dentu) a városról.
Ezen építmények többsége 1682-re nem maradt meg. Érdekes lenne ásatásokat végezni a város mai területén. I. Rákóczi György felkelése idején az akkori várkapitány, Wesselényi Ferenc a királyi gárda oldalára áll. 1648-ban Rákóczi maghal és ezzel befejeződik a 30 éves háború. 1650 és 1664 között a kapitány Wesselényi Ádám, viszont a főkapitány 1657-től I. Koháry István. 1652-ben a vár katonai állományát 197 német gyalogos, 300 huszár, 150 hajdú és 25 ágyús képezte.
Az 1667-es évben a cár hűséges követője, II. Koháry István lett a várkapitány. 1672-ben megerősítteti a várat, mintha megérezte volna, hogy szükség lesz rá. Az ő kapitánysága alatt egy másik felkelés van készülőben, mégpedig gróf Thököly Imre vezetésével. Az oszmán-birodalom, amely mellesleg a Habsburgok legnagyobb ellensége volt, Thököly segítségére hatalmas hadsereget küld de úgy, mintha a vár védelmére küldené. Ezt Thököly kihasználva átpártol a törökhöz. A török-kuruc csapatok 1678-ban támadták meg Füleket, de sikertelenül. 1682-ben még egyszer megpróbálják, ekkor viszont meg lett pecsételve a város sorsa. Ugyanabban az évben, augusztus 22-én az első török-kuruc alakulatok körülvették a várat és számuk napról napra csak nőtt. Megkezdődött az ostrom. A füleki vár értékét bizonyítja az is, hogy egy hatalmas sereget küldött Thökölynek a török szultán. Összesen 60000 katona ostromolta a várat (Bél Mátyás szerint 100 000). A várvédők száma 4000 volt, város lakosságát is beleértve.
Thökölyék 20 000 tallérral lefizettek egy Braka András nevű parasztot, hogy gyújtsa fel a házát. Az őröknek kellett volna jelenteniük a tüzet és ezalatt támadták volna meg a várat. Ám a várkapitány ezt megtudta, Brakát felakasztatta és négyfelé vágatta.
Az ostromot Mikes Mátyás szemtanú naplója alapján rekonstruáltuk: szeptember 3-a hajnalán hullottak az első gránátok a várra. Reggel fél hatra a városnak több részét tűz borította, kilencre pedig már az egész város lángolt. Szeldi pasa északról, Ibrahim pasa pedig a keleti részről bombázta a várat. A város és a vár déli oldaláról Apafy Mihály és Teleki Mihály generálisok támadtak. Koháry beljebb húzódott a várba. Csata csatát követett és a védekezők egyre fáradtabbak voltak. Amikor már a kimerültség határán voltak Petróczi, Szirmay és Kezer fölszólították Koháryt, hogy adja föl a várat.
A vár segítségére siettek Nácsy, Csont és Kakukk Gergely alakulatai is. Az esély a vár megmentésére napról napra csökkent, ezért a vár legénysége háborogni kezdett. Viszont a kapitány, mint aki vak, nem akarta észrevenni, hogy a legénység már nem bírja erővel. Csak akkor eszmélt föl, amikor le akarták őt dobni a várfokról. Ennek ellenére Koháry a várat soha nem akarta föladni és akár a saját testével is védte volna. Akarata ellenére két hét múlva, 1682. szeptember 10-én a legénység mégis föladta.
A törökök felrobbantották az egész várat a győzelem jeléül (vagy valami másért). Az egész város a földdel tették egyenlővé. Fontos iratok és levelek égtek el, valamint a legtöbb városi épület. 1682. szeptember 16-án Ibrahim pasa levelet küldött Thökölynek, amelyben kinevezte a birodalom királyának. A szultán is elküldte neki a királyoknak járó szimbolikus jeleket: palástot, kardot, buzogányt, zászlót és a koronát. Thököly az utolsó pillanatban viszont meggondolta magát és nem fogadta el a kinevezést. Továbbra is „csak“ a birodalom urának tartotta magát.
A várost annyira lerombolták, hogy csak hosszú idő múlva és sok munkával tudták újjáépíteni. Habár a várat már nem is, de sikerült felhúzniuk egy kastélyt. 1696-ban már csak 24 nemesi ház, 8 rangos katonai, 13 katonai ház és egypár bódé a szegényeknek és az özvegyeknek állt. Fülek történelmi szerepe itt véget ért. Bitokosa Koháry István utóbb magasra emelkedett a ranglétrán, sőt költőként is jeleskedett, 1725-ben római katolikus templomot építtetett Füleken. A ma is álló barokk épület, főleg belső berendezése révén, értékes műemlék. A mellette lévő ferences rendház vele egyidős. A ferencesek jelenléte Füleken 1513-tól - kisebb megszakításokkal - folyamatosnak mondható. Ugyancsak 18. század eleji a ma már omladozó Koháry–kúria. A füleki Koháry-uradalom később, házasság által Coburg hercegé lett. Füleken és környékén voltak birtokai a Berchtold és Czebrián grófoknak is. Az előbbiek barokk kastélya utóbb a Stephani, majd Herold családé lett. Jelenleg a gimnáziumnak ad otthont.
A 19-20. században:
A klasszicista Czebrián-kúriában ma orvosi rendelő van. 1845-ben Petőfi felrótta a fülekieknek a savanyú bort és azt, hogy a vár vérrel öntözött köveivel töltik fel az utcákat… A mesteremberek és szőlőtermesztők csendes kis városa a századfordulóra ipari központtá fejlődött a téglagyár és főleg az 1908-ban alakult zománcgyár révén. Ez utóbbi túlélte a 30-as évek gazdasági válságát is. 1945 után KOVOSMALT n.v. néven a járás legnagyobb ipari üzeme volt (5000 főt alkalmazott) a rendszerváltást követő széthordásáig.
Az ásatásokat Kalmár dr. a vár középső részével kezdte. A következőkben a fölső udvaron 6 helyiséget tanulmányozott át. Kitisztította a gabona tárolására használt helyiséget és egy kemencét, amelyben valamikor kenyeret sütöttek. A vár középső részén egy víztározót, egy kutat és 3 ágyúállást kutattak át. Északnyugati részén cserépedény-kiégető kemencét találtak. Az ásatásokat a háború szakította félbe.
Leletek: az ásatások alkalmával a várban számos kerámiacserepet találtak, amelyek valószínűleg edényekből, poharakból és kályhákból valók. Továbbá találtak még: pipákat, kalapácsot, fúrókat, baltát, csákányokat, kaszát, lapátot stb. A fontos leletek közé tartoznak még: különböző kések, kőműveskanál, étkészletek, ollók, török mécsesek. A személyes leletek közül talán az ékszereket és az érméket érdemes megemlíteni. Fegyvereket szintén találtak: ágyúgolyó-maradványok, török kopjahegyek, harci balták, bárd, lándzsa, szablya, török jatagánok és puskacsövek, vas- és ólom puskagolyók és a hozzájuk tartozó formák, amikben kiöntötték őket. Tömérdek mennyiségű ágyúgolyót is találtak, valamint az ágyú tisztításához szükséges kellékeket, amelyek ma a krasznahorkai múzeumban tekinthetők meg. A lovasságtól főleg patkók maradtak fenn. A világháború után Budapestről a Pozsonyi Nemzeti Múzeumba szállították át a leleteket, ahonnan azok az evidálás után, Fülekre kerültek. A vár rekonstruálását a '70-es években kezdték el. Felújították az ún. Bebek-tornyot, ami egyébként a legjobb állapotban maradt meg, az óratornyot és az ágyúk helyét, a vár középső részén. Szükséges lenne a Perényi-bástya és az őrtorony rekonstruálása is. Érdemes lenne teljesen rendbehozni óratornyot és befedni, hogy ne menjen még jobban tönkre. Felújítás alatt állnak a fából készült lépcsők is, bár gyakran vandalizmus áldozatává válnak. A vegetáció, a kis fák gyökerei és a gaz szintén komoly károkat tehetnek a vár egyes részein. A vár 1993 óta látogatható.
1999. szeptember 8-án a város a Cseres-hegység tájvédelmi körzet közreműködésével megnyitott a várban egy tanösvényt, amely nemcsak a vár történelmét, hanem a várhegy figyelemreméltó geológiai múltját is feltárja látogatói előtt.
(szöveg: wikipedia)
szalay3 kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
5.5 (2 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
Wiki76 - 2011.09.01. 19:13

Te most egy plágiumot olvastál. A beszámoló szerzőjeként jegyzett Szalay3 csak a beszámoló első 4 mondát írta. A további szöveget a forrás megjelölése nélkül, saját szerzeményeként feltüntetve a Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Fülek oldaláról változtatás nélkül másolta át.

szalay3 - 2011.06.09. 08:12

Teljesen egyetértek és köszönöm a támogatásodat. Gábor

iadanyne - 2011.06.08. 21:16

Igazad van kedves szalay3, én is kaptam tőle sokszor 1 pontot. Úgy látszik ez a legnagyobb szórakozása, ne is legyen neki nagyobb igaz? Azt bezzeg nem tudja megmutatni, hogy ő mit tesz fel, milyen élménybeszámolót, fotókat, filmeket. Én jellemtelennek tartom az ilyen embert.

szalay3 - 2011.06.08. 11:28

Erősen kíváncsi lennék arra, hogy ki az a bátor ember, aki a névtelenség mögé bújva osztogatja az 1-eseket a beszámolóimra. Névtelenül elég gyáva dolog!

szalay3 - 2011.06.08. 11:28

Erősen kíváncsi lennék arra, hogy ki az a bátor ember, aki a névtelenség mögé bújva osztogatja az 1-eseket a beszámolóimra. Névtelenül elég gyáva dolog!

szalay3 - 2011.06.08. 11:28

Erősen kíváncsi lennék arra, hogy ki az a bátor ember, aki a névtelenség mögé bújva osztogatja az 1-eseket a beszámolóimra. Névtelenül elég gyáva dolog!

szalay3 - 2011.06.08. 11:28

Erősen kíváncsi lennék arra, hogy ki az a bátor ember, aki a névtelenség mögé bújva osztogatja az 1-eseket a beszámolóimra. Névtelenül elég gyáva dolog!

szalay3 - 2011.06.08. 11:27

Erősen kíváncsi lennék arra, hogy ki az a bátor ember, aki a névtelenség mögé bújva osztogatja az 1-eseket a beszámolóimra. Névtelenül elég gyáva dolog!


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina