Országos kéktúra 3. nap

Magyarország Budapest

Ott-tartózkodás ideje: 2011. aug. 10.  - 2011. aug. 10. (1 nap)

0 hozzászólás I 1 855 látogató olvasta. Rögzítve: 2011. aug. 16. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar rallymax Beszámolója
Túránk újabb szakaszához érkeztünk, immáron a 4. következett. Az idő és távolság miatt, ez most csak egy rövidke szakasz volt, mindössze 14,2 km.
Ha valaki látja, azt tapasztalja 3 nap, 3 egymástól távoli helyszín. Egyszerűen annyi a magyarázata, hogy mindig ott teljesítünk szakaszt ahol egyébként dolgunk is van, így nem kell majd oda külön leutazni, így volt ez ma is.
Kora reggel indultunk, de Pesten mire elintéztük dolgaimat, már ebédidő volt. Valamint a kezdő pont megközelítése egy gyermekvasútazással van megspékelve. Mai napon kicsit magam ellen dolgoztam, a kerékpáros navimat rosszul tettem a töltőre, így ma üres aksival indultunk neki. Ügyintézés közben azért némi töltést tuszkoltam bele, de kiderül meddig lesz jó. Mára még némi Geoláda keresgélést is terveztünk, de az idő nem nagyon adja ki. Kettőbe bele is fogtunk, de egyiket idő, másikat az aksi kímélése miatt hagytunk abban. Erre majd máskor kerítünk sort.
A Széchenyi-hegyi vasutazáshoz, bizony egy 450 méteres hegyecskét kellett megmásznunk, ami önmagában sem rossz túra. Több helyen gyönyörködhettünk a Budapesti panorámában. Pár perccel a vonat indulása előtt értünk oda, gyorsan fel is pattantunk. Egy könnyed, de szeles vonatoz jött Hűvösvölgyig.
Itt már bizony a rajtban állunk, nem kis keresgélés után megtaláltuk a kéktúra nyomvonalát, az első pár száz méter elég kacifántos, de azért rátaláltunk a helyes irányra. Kellemes erdei út fogadott minket, könnyen tekerhető volt. Aztán jöttek az emelkedők, ezeket is szépen megmásztuk. Az Árpád kilátónál ismét megcsodáltuk Budapestet madártávlatból, majd tekertünk is tovább. A hármas-határhegy megmászása okozott némi nehézséget, a tetején elég sziklás volt. Itt beszereztük a pecséteket, fotóztunk, mert szép volt a kilátás. Innen azt hittük már csak lefelé van, de még csak volt egy kapaszkodós rész. Alig 1,5 km a következő pecsétig. Itt tartottam egy kis kaja szünetet, Zotyó már rég bejelentette, minden szendvicsét betolta. Nekem volt még kettő, egyiket felajánlottam neki. Be is tolta mint annak a rendje :) Aztán innen már tényleg szinte csak lefelé mentünk, egészen a téglagyárig, ahol beszereztük mai utolsó pecsétünket. Ez mai egy könnyedebb túra volt, elején egészen jó úton, utána kissé köves, majd a vége megint egészen jó.
Időben még úgy tűnik jók vagyunk, azért innen még a Keletiig rendesen belehúztunk, ami közel 20 km volt. Utolsó vonatunkra, 2 perccel indulás előtt szálltunk fel :)De minden jó, ha a vége jó.
A vonaton ülve mondogatom Zotyinak, éhes vagyok, legközelebb több szenyát kell hoznom, mert az öt kevés. Erre ő, olyat mondott, amin behaltam - nekem a 8 kevés volt. Baszod én odaadom neki az uccsót (5-ből), nem szól, hogy ő már 8-t betolt.
Mai túránk 14,2 km volt, teljes tekerésünk viszont 69,1 km. Eddig megtettük az Országos kéktúra 8,2 %-t (92,2 km), valamint a teljes kéktúrából 6,2 %-t (156,9 km) teljesítettük.
rallymax kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (2 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Az itthon.blog.hu ajánlásával
étterem Vegetáriánus ebéd egy steakhouse-ban
A KNRDY az Október 6. utcában az óriás steakek hazája ? most azonban a húsmentes vagy kímélő...
gasztronómia HelloHal - tiszai halbisztró Budapesten
 Amit a magyar konyha képes előállítani csirkéből vagy sertésből, az halból is elkészíthető.  ...

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina