Barcelonai városnézésünk 3.napja

Mikeve Beszámolója

Cimkék: barcelona parcgüell sagradafamilia campnou rambla 

A harmadik nap már egy kicsit nehezen indult, a sok gyaloglás megtette hatását, iszonyú izomláz gyötört. A galériáról, mint egy öregasszony vánszorogtam le, kapaszkodva, egyenként véve a lépcsőt. De sebaj, Barcelonában vagyunk, és ez a lényeg! Nincs helye nyafogásnak! A mai napon a Sagrada Familia, a Parc Güell és a Tibidabo a cél. Mivel a Sagrada Familához nagyon közel lakunk, csak egy kis séta és már ott is vagyunk. Jó nagy a tömeg, hosszú a sor. Várunk vagy 45 percet, mire a kasszához érünk, addig is több oldalról le tudjuk fotózni, nézegetni, csodálni. Mind a 4 oldala más, érdekes mindegyik, olyan bolondosan Gaudis. Számomra az alsó része olyan, mintha leöntötték volna sárral és megkeményedett rajta. Az építkezés természetesen még mindig tart, már vagy 100 éve legalább és még tizenvalahány évig biztosan el lesznek vele. Szóval megérkezünk a kasszához, már előre kitaláltuk, hogy a kombinált jegyet vesszük, amivel a toronyba is fel lehet menni, de amikor közlik, hogy legalább 1 órát várni kell a liftre, leteszünk róla. Így is elvarázsol a hatalmas tér, a színes üvegek, a furcsa mennyezet, szóval elég nekünk, ha végigsétálunk a templomban, majd az alagsorban kialakított kiállítási részen. Itt található az alkotó rész is, kicsibe megcsinálják a következő tornyot, majd ennek alapján jöhet a nagy. Rengeteg festmény, a templom építésének kezdetétől a jövőbeli készre épített változatig.
Utunkat természetesen gyalog folytatjuk, a térképen olyan közelinek tűnik, azonban a valóságban már nem annyira. Egy piac is utunkba kerül, bemegyünk nézgelődni. Ez teljesen más, mint a Boqueria piac, ahol a turistákra vannak kiélezve, itt a helyi erő vásárol, így az árak is ennek megfelelőek. Egy kajás részen vásárolunk meleg ételt műanyagba, ebből is abból is vegyesen, aztán később egy parkba nyugodtan, kényelemesen elfogyasztjuk, így az ebéd le is van tudva. A Parc Güell viszonylag magasan van a város felett, így gyalogosan fel kell kapaszkodni, de volt egy utca, ahol mozgólépcső volt építve! A tetején ott volt a park alsó bejárata. Persze egy csomóan voltak, de Barcelonában annyi a turista, hogy nem is lehetne másképp. Itt is görbék, hajlatok, csempék, minden, ami nem szabályos. Volt egy nagy tér, ahol körbe csempeülőkék voltak, természetesen hullámformában, középen árusok, előadók, mozdulatművész, aki ült a semmibe, megfejthetetlen volt számomra. Aztán ott volt még a ferde árkádsor, szintén olyan volt, mintha megszáradt sárból lett volna készítve. Az alsó részen egy oszlopcsarnok, szép csempés díszítéssel a plafonon, majd a levezető lépcsőfok közepén ott a gyík, aminek víz folyik a szájából és szintén színes cserepekből lett kirakva. Kétoldalt mézeskalács házikó, egyikben múzeum.
Jöhetett a Tibidabo, amit már nagyon vártam. Kinéztem a neten, hogy egy kék békebeli villamos megy egy darabig, majd onnan siklóval lehet felmenni a hegyre, ahol többek között egy vidámpark és egy szép templom található. Meg is találtuk a villamos végállomását, vártunk és vártunk, majd gyanússá vált, hogy már fél óra eltelt és nem jön. Erre kiderült, hogy 4-ig jár, most pedig már fél 5 is elmúlt. Várhattunk volna másnap reggelig! Jött a busz, hát fölmentünk azzal. De a sikló is csak 4-ig járt, így erről is lemaradtunk. Teljesen odáig voltam, hogy nem jutunk fel oda. Jött a busz, de sajnos lefelé vitt, nem fölfelé. Így kimaradt a Tibidabo (meg még egy csomó minden), de legalább lesz miért visszamenni egyszer. Ha már így alakult, elmentünk megnézni a Camp Nou-t, bár nem vagyok egy futballőrült, de 3 fiú mellett kénytelen vagyok valamennyire tájékozott lenni. Besurrantunk egy nyitott oldalajtón és a lelátóhoz jutottunk. Üres volt, de elképzeltük, milyen lehet, ha tele van (márpedig rendszeresen tele van). A nappal estébe fordult, a gyomrunk megkordult, így irány a tengerpart. Vigaszképp drága párom meghívott vacsorázni a Barcelonata negyedbe, mondván, kimondottan kikötői hely, ahol friss lehet és bőséges a választék halételekből. Találomra bementünk egy étterembe, vagyis láttuk a csalogató hatalmas plakáton, hogy van halleves. Ettem én már Horvátországban, Olaszországban, de ez mindent vitt! Kihozott egy hatalmas leveses tálba egy csomó levest, ami tele volt mindenféle rákkal, kagylóval. Maga a leves jó sűrű volt, de az íze!!! Mennyei! Már alig bírtam enni, mégis kívántam. Kiettem az összes kagylót és rákot. És még csak a levesnél tartottam. Másodiknak a változatosság kedvéért kagylót kértem. Nagy fekete volt, egy rakással, az alján a leveses szósszal. Huh, már most, hogy írom is érzem a számban az ízét! Tökéletes volt a vacsi. Párom tenger gyümölcsei paellát evett, nagyon gusztusos volt az is. Alig bírtam menni, de nem maradhatott el a tengerparti séta, majd a Ramblán föl a Catalunya térig, majd ott metróra ültünk és a Torre Agbar-nál szálltunk le, onnan egy kis séta és már „otthon” voltunk. Ez nap is eseménydús volt, újfent fáradtan zártuk.